Dunántúli Napló, 1969. április (26. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
\ «M9. Április 20. Dimontmi nomo Tanácsválasztások Baranyában 1919-ben VITA KULTURÁLIS ÉLETÜNKRŐL r ANYAQI KULTÚRA — SZELLEMI KULTÚRA Az t3a6 magyar proletárforradalom győzelme után a Tanácsköztársasághoz tartozó megyerészben mindenütt megalakultak titkos választás útján a munkás-, paraszt- és katonatanácsok. A tanácsok létrehozását mindenütt a Szocialista Párt vezetői kezdeményezték. Baranya megye ideiglenes székhelyén, Sásd községben megalakult a Baranyai Direktórium, a Sásd Járási és Hidas Járási Direktórium és a községi tanácsok, valamint a direktóriumok. Hidas faluban a Szocialista Párt 1919. március 25- £n pártértekezletet tartott. MüUer Menyhért, a párt- szervezet titkára beszámolt a politikai változásokról, megállapította, hogy Magyar- országon is győzelmet aratott a szovjet rendszer. Javasolta 11 tagú munkástanács megalakítását, valamint a tanács és a direktórium tagjai személyi összetételét. A pártértekezlet egyhangúlag elhatározta, hogy még aznap délután népgyűlést tartanak és megválasztják a munkástanácsot A megtartott népgyűlésen Müller Menyhért párttitkár javaslatát a megjelentek egyhangúlag elfogadták és kézfeltartással megválasztották a munkás- tanácsot és a 3 tagú direktóriumot; Müller Menyhért, Kaceller Henrik és Scháí- fer Jánost Gödrén március 30-án a Szocialista Párt 213 tagja tanácskozott a munkástanács megválasztásár ÓL A pártvezetőség javaslata alapján 15 tagú munkástanácsok és 3 direktóriumi tagot választottak meg, mégpedig Kuhl Mihály, Hartmann Ferenc és Róth Józsefet Komlón, Felsőmindszenten és Jágónakon is megalakultak a munkástanácsok. Néhány helyen, Sásd és Komló községben üzemi munkástar »ácsokat is alakítottak. Ekkor a tanácsválasztások falugyűlésen, vagy az üzemi munkásgyűlésen nyűt szavazással történitek. A tanácsok megszerveződ mindenütt a szocialista párt tagjai voltak, s a tanácsok tagjainak többsége párttagokból tevődött össze, akik ipari munkások, bányászok, mezőgazdasági munkások és tanítók voltak. A tanácsválasztások menetében alapvető változást eredményezett a Forradalmi Kormányzótanács XXVI. sz. rendélete, amely kimondta, hogy Magyarországon minden 18 évet betöltő személy választható és választó. A tanácsválasztások hivatalos napját a rendelet április 7-ben jelölte meg Baranyában a tanácsválasztások április 7- től április 14-ig tartottak. Ekkor megválasztották a községi, járási, megyei tanácsokat, valamint az országos tanácsba a küldötteket. A falusi tanácsválasztások hatalmas tömegeket mozgósítottak. A Magyar Tanács- köztársaságban lévő megyerészben a néptömegek minden községben megválasztották a tanácsokat, a tanácsokba összesen 660 tanácstagot küldtek. A tanácstagok összetétele érdekes módon oszlott meg: 124 Ipari munkás, 164 mezőgazdasági munkás, 200 paraszt, 131 kisiparos és segéd, 1 orvos, 31 tanító és 9 tisztviselő. A munkás-, paraszt- és kar tonatanácsok megválasztása után a falusi tanácsok többsége életképesnek bizonyult. A tanácsok direktóriumai minden községben a volt körjegyzői hivatal személyzetéit alkalmazták, akik továbbra is elvégezték az államigazgatási feladatokat A tanácsok foglalkoztak az ipari és mezőgazdasági üzemekben a termelés beindításával, a lakosság élelmiszer- ellátásával, a vörös hadsereg személyi állományának anyagi ellátásával, valamint a katonák élelmezésének biz- tosításával is. Csupán egyetlen faluban, Püspökszent- lászlón nem funkcionált a tanács, a megalakulás után azonnal megszűnt A községi tanácsok mellett két járásban, Sásd és Hidas helységekben megalakultak a járási tanácsok. Sásdon 1919. április 10-én tartották meg a járási tanács megválasztását A Járási tanács megválasztására 75 küldött jelent meg A baranyai választási bizottság javaslatára megválasztották a küldöttek a járási szavazatszedő bizottságot; Ignátz József, Török József és Kéméndy Józsefet A szavazatszedő bizottság megállapította, hogy a Sásd Járási Tanácsba 50 tanácstagot és 15 Intézőbi- zottsági tagot választhatnak. Titkos szavazással megválasztották a tanácsot és a Sásd Járás Birtokrendező és termelést biztosító bizottságot A Baranya megyei tanácsválasztás 1919. április 12-én volt A baranyai választási bizottság javaslatára Ignátz Józsefet Török Józsefet és Kéméndy Józsefet beválasztották a szavazatszedő bizottságba A megyei tanácsválasztáson titkos szavazással megválasztottak 70 tanácstagot Baranya megye minden helységéből választottak tanácstagokat. Pécs városából 41, Siklósról 1, Szentlőrincről 1, Villányból 1, Vörösmartról 1, Komlóról 6, Sásdról 4, Magyarszékről 1, Kaposszekcsőről 1, Baranyaszentgyörgyről 1, Bikáiról 1, Mániáról 1, Má- gocsról 1, Bakócáról 1, Kis- bodolyáról 1, Szászvárról 1, Abaligetről 1, Magyarherte- lendről 1, Mohácsról 2, Hidasról 1, Püspöknádasdról 2 tanácstagot választottak a Baranyai tanácsba. A tanácstagok összetétele: 50 ipari munkás, 12 paraszt és 8 értelmiségi dolgozó. A Baranya Direktóriumába választották: Kandi Jánost, Pintér Györgyöt, Dr. Havas Kornélt, Noé Jánost és Zidarits Józsefet, tehát pécsieket és a sásd iák at. Az országos tanácsba küldötteknek megválasztották: Dr. Hajdú Gyulát, Dr. Havas Kornélt, Noé Jánost, Gibek Jánost, Vogt Adolfot, Weisz Jánost és Mladencsics Sándort. x Dr. Hajdú Gyula a Tanácsok Országos Gyűlésén 1919 júniusában felszólalt s követelte, hogy az imperialisták által megszállt területeket a Tanácsköztársaság vörös hadserege szabadítsa fel, mert a népeket ezeken a területeken elnyomják. A Tanácsok Országos Gyűlése után a Baranya megyei Tanács hozzáfogott a határozatok végrehajtásához. A tanács a községi tanácstagok számára ismeretterjesztő előadásokat tartott, hogy azok a gyakorlatban hogyan dolgozzanak. Szervezte az Ipari és mezőgazdasági üzemekben a termelés. beindítását, az élelmezés biztosítását, s intézte az államigazgatással járó feladatokat. A Baranyai Tanács mindazok ellenére elszigetelt körülmények között dolgozott, mert különösen a pécsi tanácstagok mint vörös katonák, vagy politikai biztosok tevékenykedtek, sokszor nem is Baranyában, hanem az ország különböző vidékein. A tanács ezért rendszeresen nem tudott ülésezni, s lényegében a Baranyai Direktórium és a két járási direktórium intézte a folyó ügyeket. Dr. Gungl Ferenc A tizenkét legjobb film Hogyan választották ki ? — A Bakaruhában hozta a legtöbb nézőt A magyar televízió közönsége nagy érdeklődéssel nézi a Húsz év tizenkét legjobb magyar játékfilmje című sorozatot. Miért és hogyan választották ki ezt a tizenkét filmet? A válaszhoz tudni keH, hogy 1948-ban államosították a magyar filmgyártást Ennek tehát tavaly volt húsz éve. Ezért a magyar játékfilmek évi seregszemléjére, a Magyar Filmművész Szövetség elnöksége titkos szavazással kiválasztotta ennek a két évtizednek a java termését, hogy a jubileum alkalmából sorozatból vetítse mind a IV. Magyar Játék- filmszemlén, mind a televízióban, mind pedig az úgynevezett artkino előadások keretében. Melyik tizenkét film nyerte el a szakértők tetszését? A szövetség elnöksége a legtöbb szavazatot az 1946- ban készült Talapalatnyi földre adta, összesen 43 szavazatot. E filmet Bán Frigyes rendezte. Utána sorban a következő rendezők alábbi alkotásai kapták a szavazatokat: Jancsó Miklós: Szegénylegények 42, Fábri Zoltán: Körhinta 40, Kovács András: Hideg napok S3, Máriássy Félix: Budapesti tavasz 31, Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr 31, Fehér Imre: Bakaruhában 30, Makk Károly: Ház a sziklák alatt 29, Kósa Ferenc: Tízezer nap 26, Gaál István: Sodrásban 23, Keleti Márton: A tizedes meg a többiek 22 és Szabó István: Apa 21 szavazatot De hogy szavazott az elmúlt húsz év alatt a magyar közönség? Ékre a viszonylag legpontosabb választ a tizenkét film nézőinek száma és a filmek bevételi adatai adják meg. Az élen a Bakaruhában áll, ezt kilenc év alatt 3 millió 343 ezer ember nézte meg Magyarországon, s ez az alkotás biztosította a legtöbb bevételt is, összesen 10 millió forintot. Utána Fábri Zoltán Körhintája következik tíz év alatt 3 millió 675 ezer nézővel és 9 millió 694 ezer forint bevétellel. A többi film nézőszáma változó s az utóbbi években készült alkotások — Szegénylegények, Hideg napok. Tízezer nap, Apa — közönségsikerét a viszonylag nagyon kevés idő miatt nem is lehet ezen a módon mérni. Végül hogyan fogadta a magyar filmet a nemzetközi filmszakma? A válaszra az egyik alkalmas mód a Can- nes-i nemzetközi filmfesztiválon történt események felsorolása. Fábri Zoltán: Körhinta című alkotását feltűnő sikerrel vetítették a Riviérán, de díjat még nem kapott. Cannes-ban kifejezetten balszerencse kíséri az egyik legnagyobb magyar rendezőt, Jancsó Miklóst. Szegénylegények című rendkívül szuggesztiv, markáns filmjére nem figyeltek fel a zsűri tagjai, egyes lap jelentések szerint — mivel ezt a filmet már a fesztivál vége felé vetítették — a legtöbb zsűritag fáradtan elszunnyadt, nem gondolván arra, hogy ilyen kis ország ekkora alkotásra képes. Hasonló balszerencse érte tavaly a Csillagosok, katonák című filmjét, amikor gyakorlatilag félbeszakadt a cannes-i fesztivál. Így egyetlen nagy magyar siker született ezen a legnagyobb nemzetközi filmszemlén: Kósa Ferenc: Tízezer nap című alkotása 1967-ben elnyerte a legjobb rendezés díját. Pécs kultúrköpont; az volt a múltban, évszázadokon keresztül — hol erősebb, hol gyengébb centrum —, ma is az, s reméljük, az marad a jövőben is. Hogyan? Milyen alapon? Nem Isten kegyelméből, sem a Tanács áldozatkészségéből. Szellemi kultúránk alapja és fejlődésének forrása mindig az anyagi kultúra volt és marad, amely magában foglalja az anyagi javak termelésének folyamatát, technikáját, színvonalát stb., mindazokat az anyagi feltételeket, amelyek nélkül nincs társadalmi élet. A pécsi szellemi kultúra sem úgy nőtt ki a Mecsek lankáin, mint az illatos hunyor, hanem csak kézművesek, iparosok, szőlősgazdák, majd bányászok, üzemi dolgozók és mások munkája, termelési tapasztalatai, technikai színvonala, anyagi kultúrája alapján jöhetett létre. Igaz, hogy a szellemi kultúrának van önálló fejlődése, belső folytonossága is, nem követi automatikusan az anyagi kultúra változásait, mégis ha Pécs kultúrájának jelenéről és jövőjéről esik szó, engem elsősorban az aggaszt, hogyan alakul például a pécsi szén- és ércbányászat jövője, mekkora készletekkel rendelkezünk és milyen gazdaságosan tudjuk majd kitermelni. Aztán nagyon izgat, hogyan sikerül ez az egész gazdasági mechanizmus átszervezése itt nálunk, s hasonlóképpen döntőnek érzem, hogyan alakul az egész országban az a decentralizációs folyamat, amely egy történelmileg kialakult és egyre egészségtelenebb Budapest-központú- ságot próbál felszámolni és normálisabb arányokat teremteni. És ami ettől elválaszthatatlan: hogyan tudunk élni a decentralizáció és a szélesedő demokratizálódás nyomán megnövekedő lehetőségeinkkel és felelőssé- günkkeL A kultúrában Is fontos minden részletkérdés, de meggyőződésem, hogy Pécs kultúrájának jövője csak az anyagi kultúrával való ösz- szefüggésében szemlélhető, s még a részletkérdések is reálisabban megközelíthetők erről a íalajróL mint egy kerek kultúra absztrakt ábrándképéből kiindulva. A hazai vagy külföldi városokkal való összehasonlítás sem látszik termékeny szempontnak, a kultúrfunkcionárius és alkotó ellentéte pedig még kevésbé. Ez utóbbinál érdemes megállni, mert az eddigi vitából, ha nem is élesen, de észrevehetően kirajzolódik egy régebben divatos, de elég veszélyes ellentét Ez úgy vázolható, hogy a kultúra szubjektívabb oldaláról közelítők benyújtják az objektív feltételek, létesítmények, műhelyek, ellátottság stb. hiánylistáját, a másik oldalról pedig dühödten visz- szavágnak a szubjektív „hozzáállás", a szenvedélyesség, színvonal, közérthetőség stb. elmarasztalásával. Hogy ez a képlet milyen régi és megoldása milyen siralmas, arra hadd idézzem Petőfit. Igaz, ő a színész és a közönség kapcsolatáról ír, de a képlet általánosítható. „►Pártolj, közönség, és majd haladunk-«, Mond a színész; és az meg így felel: ►Haladjatok, majd aztán párfoluns-, És végre mind a kettő elmarad.” Ha a szellemi kultúra problémáit az anyagi kultúra oldaláról közelítjük meg. s ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy a szellemi kultúra olyan szempontból is összefügg az anyagival, hogy visszahat rá, elősegíti fejlődését, akkor tarthatatlanná válik az az álláspont, amely a kultúra ügyéért valamelyik társadalmi osztályt illetve réteget teszi felelőssé, olymódon, hogy kijátssza mintegy ellene a másikat. Megalapozatlan, irreális értelmiségi igények hangoztatása, vagy az „igénytelen, értet- len, műveletlen közönség arisztokratikus minősítése könnyen demagóg színezetűvé válhat, mert az húzódhat meg mögötte: lám, a művészek, az értelmiségiek a maguk területén helytállnak, de hát mit tegyenek, ha a közönség nem igényli a kultúrát. Éppilyen demagóg színezetet ölthet azonban az a gondolat is, amely a vitában így fogalmazódott meg: „A munkások a maguk posztján helytállnak. A város és a megye kulturális életéért elsősorban az értelmiség felelős.” Ilyen szembeállításnak nincs értelme. Nehéz egyetréteni a vita során fel-felbukkant olyasféle ellentét-konstrukcióval is, amely a kultúra egy-egy területének korábbi, viszonylag fejlettebb, virágzóbb időszakát, vagy értékesebb produktumait állítja szembe későbbi vagy mai terület viszonylagos elmaradottságával. Ez éppoly hamis eredményre vezet, mint ha túl messziről, és „kívülről” nézzük egy város kultúráját. Ez a forrása a különböző, nehezen lerontható előítéleteknek és ez a táptalaja a nimbusz-alakulásnak is. A nimbusz idegenforgalmi szempontból talán nem haszontalan, a kultúra minősítésére, egyáltalán vizsgálatára azonban aligha alkalmas. Néha még a múlt fényeinek összefüggések nélküli szemlélete vagy beállítása és a jelennel való szembesítése is talán mutatós, de ingatag %tvetkeztetésekhez vezet. Pécs legnevezetesebb műemlékei, a Dóm-téri sírkamrák a IV. századból valók. Erre büszkék vagyunk, de nem dicsekedhetünk építészeti és képzőművészeti kultúránk ezerhatszáz éves folyamatosságával. Mór püspök 1060-ban írta legendáját, az első magyar irodalmi alkotást, mégsem ünnepeltük 1960-ban a pécsi Irodalom kilencszáz éves jubileumát. Közismert, hogy Nagy Lajos 1367-ben itt alapította az ország első egyetemét. Arra is jól emlékszünk azonban — egyik hozzászóló fel is panaszolta —, milyen nehezen sikerült két esztendeje megünnepelni a 600 éves jubileumot, mivel az egyetem sem folyamatosságát, sem — bölcsészkar hiányában — „uni- versitását” nem tudta „igazolni”. Közelebbi példák felsorakoztatásával is lehetne érzékeltetni, hogy a pécsi kultúra — s persze nemcsak a pécsi — Időben is, területeit egyidőben szemlélve is szakaszosan, kihagyásokkal, arányeltolódásokkal alakult. A felszabaduláskor sem örököltünk egységes, harmonikusan fejlett kultúrát, hanem struktúrájában aránytalanul, itt-ott csonkán, torzan fejlett kultúrát. Az okokat nyilvánvalóan a történelemben, pontosabban az anyagi kultúra mélyebb rétegeiben kell keresnünk. S abban a végeredményben, hogy Pécs egésze a felszabaduláskor egy felemás, feudálkapitalista kisváros volt, értékes bányákkal, üzemekkel, forradalmas bányászsággal és alakuló ipari munkássággal a perifériákon, a belvárosban pedig egy, kisbirtokos—kispolgár— értelmiségi jellegű „tüke”- konglomerátummal, gazdag, jól fejlett és nagybefolyású egyházzal. Ez utóbbit azért sem hallgathatjuk el. mert tény: évszázadok zivataraiban sokminden érte, pusztította a pécsi kultúrát. — az egyház története sem volt zavartalan — de a viszonylag legállandóbb, legfolytonosabb és legerősebb szellemi kultúra-hordozó nálunk az egyház volt Sokkal inkább, mint sok más hasonló nagyságrendű városban! Az egytiál kultúrkincseinek egyrészét természetesen magunkénak valljuk, őrizzük, büszkék vagyunk rá. (épületek, műtárgyak, irodalmi és egyéb művészeti emlékek stb.) másik részével azonban szakítanunk kellett (filozófia, erkölcs stb.). A felszabadulás óta tehát nem csupán egy struktúrájában aránytalan, csonka, hanem szellemi tartalmában is megosztott, erősen vallási színezetű kultúrát kellett részben strukturálisan a harmónia irányába kiegészíteni, részben a régit megszüntetve új, szocialista alapokra helyezni. Nem szeretném idealizálni a felszabadulás óta eltelt időszakot, de lehetetlen tagadni, hogy a város kultúrája tartalmában a szocialista szellemiség, struktúrájában pedig az állandóság, folytonosság és a harmonikus kiegészülés irányába fejlődött. A kultúra strukturális megújulása természetesen összefügg azzal, hogy ebben az időszakban fejlődött Pécs kisvárosból nagyvárossá. Gazdasági, társadalmi szerkezete módosult, belső ellentétei a szocialista irányba egységesültek. Valószínű, hogy a nagyságrendi ugrás önmagában is elősegíti egyes kultúrtermetek állandó fennmaradásának biztosítását (sajtó, rádió, állandó színház, folyóirat stb.) Nem hagyhatjuk figyelmen kívül emellett, hogy a nagyvárosodással és a modern nagyvárosi élettel, s közben a technikában, hírközlésben, tömegkommunikációban lezajlott és ma is folyó forradalom során a kultúra és a művelődés hagyományos formái mailé vagy helyett új és más formák születtek. A társadalmi érintkezés formái is megváltoztak. A vita során sok szó esett az értelmiség és a kultúrtermetek bizonyos izolációjáról, kultúrműhelyek és közönség kapcsolatának lazulásáról. Ezek egy része világjelenség, és úgy látszik, a szocialista nagyvárosban is elkerülhetetlen. Néha, amikor nosztalgiával emlegetjük a múltat, lelkesedéshiányról panaszkodunk a jelenben, nem tudom, nem egy kisváros patriarchálisabb légkörét kívánjuk-e vissza. Kétségtelen, hogy Pécs ma is állandó növekedési nehézségekkel küzd az anyagi é* a szellemi kultúra területén egyaránt. Múlt és jelen, a régi és az új jobban összetorlódott, mint valaha. A város illetékeseinek azt a törekvését, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőkkel a szellemi kultúrának azokat a területeit támogassák elsősorban, amelyek közvetlenebb kapcsolatban állnak az anyagi kultúrával, aligha kifogásolhatjuk (oktatási és tudományos Intézmények, tömegkultúra stb.). A vita főképp azokon a területeken jelzett bizonytalankodást, aránytalanságokat, foghíjakat, amelyek viszonylag távolabb állnak az anyagi kultúrától (képzőművészet, zene, színház, irodalom, filmszemle, Baranyai vasárnapok stb.). Ezek a területek is nagyon fontosak, és arányaik, egymáshoz való viszonyuk, támogatási sorrendjük jövőjéről lehet és kell vitatkozni. A sokszor csak listaszerűen felsorakoztatott részletkérdések némelyike részletes, alapos kifejtést érdemelne. És méltó összegezést, lezárást is érdemelne. A vitában eddig a szellemi kultúra egy- egy részterületén dolgozók vettek részt Mr.’rácsul reménykedünk azonban, hogy azok is szólni fognak, akik hivataluk, hatáskörük felelősségük. információs lehetőségeik folytán tágabb. országos és meg ei szint" áttekintéssel renda’’ r-znek an,-a- gi és szellemi kv'''m.pk állapotának és feladatainak bölcsebb megítéléséhez. ErvtB * A A
