Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-12 / 59. szám
4 Ifíl mördus T* Szeretettel köszöntjük Gergely A nevű kedves olvasóinkat % névnapjuk alkalmából. I A Tanácsköztársaság 50. fttordulijira készfilnsk Ünnepi tanácsülések, kerekasztal beszélgetés veteránokkal, kiállítások, filmvetítések A Nap kél 6.04, nyugszik | 17.44 érakor. A Hold kél K 3.02, nyugszik 10.23 érakor. Ifjúság a BCM-ért ötmezős kapcsolószekrény és egy vezérlőszekrény gyártását, helyszínre szállítását s a határidő előtti teljesítését vállalta a Baranya megyei Szerelőipari és Szolgáltató Vállalat KISZ-szervezete. Az ifjúmunkások a KISZ MB felhívására csatlakoztak a BCM építési munkáinak segítésére indított akcióhoz, velük együtt a vállalat elektró- lakatos és villamosszerelő rounkáskollektívája is. A berendezés szállítási határideje 1969. június 30. A fiatalok és az idősebb munkások vállalták, hogy ez év május 15-ig átadják az üzemeltetőnek. — Színházi előadás a MÉV dolgozóinak. Március 22-én munkaszüneti napon délelőtt 10 órai kezdettel a Pécsi Kamara Színházban mutatják be a Pécsi Nemzeti Színház művészei Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című színművét külön előadásban a Mecseki Ércbányászati Vállalat dolgozóinak. — Előadás. A TIT Értelmiségi Klub — Mohács (Kossuth Filmszínház) 18 órakor: „Busójárás a tudós szemével'’ címmel előadást tart Mándoki László muzeológus, néprajz- kutató. — Tüzelő utalványok. A SZOT 1969-ben egymillió négy- százezer utalványt bocsát ki, a dolgozók és nyugdíjasok számára. Az utalványokra, mintegy 850 millió forint értékű darabos tüzelőt lehet vásárolni. A tüzelőakció április 1-től szeptember 30-ig tart. — Áramszünet lesz március 15ig naponta, íél 8—16.30-ig a Rét utcában a Heim P. u.-tól délre eső részén, Lőcse u., Igló u. és Eperjes utcában; (x) A szigetvári járásban is elkészült a jubileumi évforduló ünnepségeinek programja. — j Március 20-án délelőtt a já- i rási és a városi Tanács ün- ! népi ülésen emlékezik meg a Tanácsköztársaságról. Szente- gáton a KISZ szervezésében járási ifjúsági nagygyűlést í rendeznek. A járás községeiben is emlékünnepségeket tar- ! tanák, amelyekre a községekben élő veteránokat is meghívják. Az évforduló tisztele- ! téré a termelőszövetkezetek- | ben, állami gazdaságokban megszervezik az éves munkaversenyt, szorgalmazzák a szocialista címért küzdő brigádok létrehozását. Ki mit tud a Tanácsköztársaságról címmel a KISZ-esek és az úttörők részére szellemi vetélkedőt rendeznek. A kiállítás sorozatok is az évforduló méltó megünneplését szolgálják. „A Magyar Tanácsköztársaság az irodalomban” címmel rendeznek kiállítást a járási könyvtárban, Dencsházán, Ibafán, Nemeskén. Képesdokumentációkat állítanak ki Kétújfalun, Somogyapátin, Dencsházán, Rózsafán, Nagypeterden. A honismereti szakkörök által gyűjtött dokumentumokat Mozsgón mutatják be. Gyermekrajz kiállítást szerveznek Botykapeterden, Saentlászlón. „Visszaemlékezés” címmel Mozsgón kerekasztal beszélgetést szerveznek a veteránokkal. Ismeretterjesztő filmeket vetítenek a Tanácsköztársaságról Zádorban, Mere- nyén, Nemeskén, Szentdéne- sen, Dencsházán, Mozsgón Somogyapátiban, Szentlászlón. Az iskolákban ünnepélyes csapatgyűléseken emlékeznek a dicső napokra. — Meghalt Kon rád Igaáe. Tegnap felkereste szerkesztőségünket Hetényi Árpád pécsi olvasónk, kezében egy Pártósból érkezett gyászjelentésseL E gyászjelentés hírül adja, hogy Konrád Ignác, a baranyai származású festőművész február 23-án Pártósban meghalt. Konrád Ignác az akkor Németújfalunak nevezett Kétújfalu- ban született, s 75 éves volt. Különösen áUatfestményei voltak híresek. A szigetvári ostrom 409 éves jubileuma alkalmából képsorozattal ajándékozta meg a Szigetvári Várbarátok Körét, s e sorozat Zrínyi és Szullmán harcát örökíti meg. — Különbusszal katonalátogatásra. A komlói IBUSZ- iroda március 22-én különjáratot indít Beremendre és Marcaliba, ahol a hozzátartozók a szülők katonafiúkat látogathatják meg. — Gázpalackok. A propán- bután gázfogyasztók második palackot is igényelhetnek. Az ipar mindeddig csak annyi palackot tudott gyártani, hogy az új igénylők kérését is, csak nehézségek árán teljesítette. A gyártási kapacitás olyan mértékben nőtt, hogy a gázfogyasztók igényeit a jövőben folyamatosan ki tudják elégíteni. A MÉK árai Az Idén elsőtóben ma árusítanak fejessalátát és hónapos retket. Az előbbi 3,50, az utóbbi 3,00 forintos áron kerül forgalomba, korlátozott mennyiségben. A ma érvényes MÉK-árak: burgonya, Gül baba: 3,80; kisvárdai rózsa: 3,40; egyéb: 2,60; fokhagyma 25, vöröshagyma: 4; fejes- káposzta: 3,20; karalábé: 3,20; petrezselyemgyökér: 8; sárgarépa: 6; zeller: 6,40; torma: 16; cékla: 3,60; piros alma: 0,50—12,60; dióbél 68; feketeretek: 3; mák: 38; paraj: 18 forint kilónként. Zöldhagyma: 1,40 csomója. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és kedves rokonunk, ÖZV. MAROSI KÄLMÄNNE, Orbán Mária drávafoki születésű, zalá- tai lakos 67 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 13- án, csütörtökön 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya, ÖZVEGY GOGL ANTALNÉ 80 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 13- án fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Gogl és Szegő család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, dédpapa, MARKOCZI GYÖRGY nyugdíjas ^81 éves korában elhunyt. Temetése március 14-én. pénteken 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gj^ermekünk, unokánk, KEREKES ATTILA 6 hónapos korában váratlanul elhunyt. Temetése 13-án, csütörtökön fél 2 órakor lesz a baksai temetőben. A gyászoló család* Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, vöm, sógorunk, nagybátyánk, NAGY JANOS volt porcelángyári dolgozó 54 éves korában elhunyt. Temetése március 14- én 4 órakor lesz a központi temetőben. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám, nagyanyánk, anyósom és kedves rokonunk, ÖZV. SOLYMÁR OTTÖNÉ Wavra Irén 71 éves korában, hosszú szenvedés után március 10-én elhunyt. Temetése 14-én, pénteken fél 4 órakor lesz a pécs- bányatelepi temetőben. A gyászoló család KUSTOS KAROLY nyugdíjas vízvezetékszerelő temetése csütörtökön fél 1 órakor lesz. Köszönet Köszönetét mondok a Május 1. Művelődési Háznak, a rendőrségnek, munkásőrségnek, barátoknak és jó ismerősöknek, és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, FAL LÁSZLÓ rendőrhadnagy temetésén részt vettek és fájdalmammal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem. KASZÁS JÓZSEF temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ZSINKÖ JÓZSEF temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a MÁV 2-es fűtöháznak, vontatóosztálynak, a MAV-zenekamak és kórusnak, a belvárosi párt- alapszervezetnek, a n. kerületi tanácsnak, a Vasas Ktsz-nek, a Dél-dunántúli Gázgyártó Vállalatnak. A gyászoló család. — A Mecsek Fúvósötös Szigetváron. Március 10-én, hétfőn este 8 órai kezdettel a szigetvári járási könyvtárban a Mecsek Fúvósötös adott műsort, Haydn-, Mozart-, Milhaud- és Farkas-művekből. A nagysikerű műsort P. Kovács József tévé-riporter vezette. — Baráti találkozó. Húsz évvel ezelőtt, 1949 tavaszán tartották az első tisztavató ünnepséget a Kossuth Akadémián. Az avató ünnepségen 232 munkás- és parasztfiatal tett fogadalmat, s közülük számosán ma is a fegyveres erőknél teljesítenek szolgálatot. A Magyar Néphadsereg Központi Klubja most baráti találkozóra hívja hadseregünk veteránjait. A találkozó időpontja: március 15. Mibe került az idei tél? A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat elkészítette az idei tél „mérlegét". Eszerint az idei tél — beleértve a hóeltakarítást és a síkosság megszüntetését — a vállalatnak összesen 1 millió 429 ezer 500 forintjába került. A vállalat saját dolgozói gépkocsival 5153 órát dolgoztak. Ugyanakkor a fizikai dolgozók (segédmunkások, rakodók Stb.) 16 026 órát dolgoztak. A tél folyamán a közutakra összesen 3773 köbméter sós homokot, valamint 320 köbméter salakot hordtak ki és szórtak el. Elszállítottak 5033 köbméter havat és ehhez 767 alkalmi hóeltakarító munkást alkalmaztak, akik összesen 5329 órát foglalkoztak hóeltakarítással. — Halálos szerencsétlenség a bányában. A Mecseki Szénbányák Kossuth-bányaüzemé- nek hatodik szintjén tegnap kora délután Muth János, 19 éves csillés, komlói lakos kihajolt a kifelé jövő népesszállítókocsiból és a légajtókeret összenyomta a fejét. Kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Az ügyet vizsgálják. — A Magyar Autóklub március 14-én, pénteken 18 órakor KLUBNAPOT tan a Hotel Tourist Étteremben (Sallai u. 35.). Jogi tanácsadás. — Előadó: dr. Parragh Károly r. alezredes, öt perc. Előadó Litványi Tibor, a tanintézet igazgatója. Nyugat és városi kör- tő, Mecsek Rallye, 1969. Előadó: dr. Forstner Miklós műszaki vezető. Mecsek rallye, 1969. Előadó: Molnár Gyula sport biz. tagja. — Minden érdeklődőt szeretettel vár az Autóklub vezetősége. (x) — Áramszünet lesz 12-én 12—16 óráig a Xavér u., Petőfi u., északi részén, Északi körút, Attila u., Báthory u„ Fábos u., Bartók B. u., Alkotmány u. által határolt területen. 12-én 7—16 óráig Urög, Középdaindol, Kisdaindol, Nagy- daindol, Szentkút környékén, Szkókó. Kisszkókó, Nagyszkókó területén, valamim Donátus és környékén. (x) Száztizenháromezer kilogramm trappista és flseiMiégyezer kilogramm Ementáli sajtott adott át a kereskedelemnek a Tejipari Vállalat központi sajtérlelő üzeme. A hazai piacon mintegy tizenöt százalékkal emelkedett a Sajtfogyasztás. Ezenkívül jelentős mennyiséget külföldi megrendelésre is szállítanak. Képünkön: Parafinozzák a trappista sajtot, — Saokelal felv. — ■— Csenni* Mariann Komlón. A Bányász Kulturális Hetek során rendezendő Könyvtári Napok keretében március 16-án este 6 órakor Komlón a Május 1. Művelődési Házban Csernus Mariann előadói estjét rendezik meg. — A Múzeumi Szerda Esték mai előadása (Sarosácz György A mohácsi kerámia története) technikai okokból elmarad. Az előadást később fogják megtartani. — Mindenki jóljárt. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalatnál közel egymillió forinttal nőtt egy év alatt az újításokból származó megtakarítások összege. 1967- ben 97 újítást adtak be, melyből 43 került megvalósításra. Tavaly mindössze 56 volt a beadott újítások száma, s 19 a megvalósított — a népgazdasági eredmény azonban 2,4 millióról 3,4 millióra nőtt. De jóljártak az újítók is: az 1967. évi 113 ezer forint helyett 183 ezer forintot fizettek ki részükre. — Emlékezés Semmelweisre. Hétfőn az Orvostudományi Egyetem aulájában emlékest volt, amelyen — Semmelweis, a nagy magyar orvos születésének 150 éves évfordulóját ünnepelte a népes hallgatóság. Dr. Lajos László profesz- szor tartott előadást, majd az irodalmi színpad adott műsort. A Semmelweis életéről készült filmet tekintették meg. • K OLKKRESKKUELMI VÄLLALAT GÉPIPARI JELLEGŰ EXPORTMUNKÁKHOZ forgácsolási rúdautomata és lemeznumkákhoz kapacitást keres Jelige: „EXPORTGÉPIPAR” MAGYAR HIRDETŐ Budapest, Felszabadulás tér l. szám. TannI mányi verseny Három tárgyhó! tartottak tasws'J- mányl versenyt a pécsi általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói részére tegnap délután a Jókai utcai Általános Iskolában. A földrajzi versenyen első Czlfra Csaba (Karikás Frigyes utcai Általános Iskola), második Gyúró Béla (Alkotmány utcai Általános Iskola), harmadik pedig Krancz Éva (Mátyás király utcai Általános Iskola) lett. Magyarból Schmale* Zita (Köztársaság téri Általános Iskola) végzett az első helyen, második Garbai Erzsébet (39-es dandár utcai Általános Iskola), harmadik Lovász Katalin (Karikás Frigyes utcai Általános Iskola). Az élővilág elnevezésű tantárgy versenyén az első helyet Borbás Edit (Karikás Frigyes utcai Általános Iskola) szerezte meg, második Vince Olga (Fehérhegyi iskola), harmadik pedig Barna Erzsébet, a Bánki Donét utcai Általános Iskola tanulója lett. — Egymillió munkanap. Az Uránváros után a belváros, sőt a megyeri kertváros utcáin is feltűntek az építő-katonák: kábelt fektetnek városszerte A népgazdasági munkában résztvevő sorkatonák látványa már régóta megszokott, azt azonban kevesen tudják, hogy tavaly 13 ezer ember vett részt ilyen hasznos „bevetésen”. A katonák által ledolgozott munkanapok száma kereken egy millió volt. — Balesetet okozott a vontató. Hétfőn délelőtt, az úttesten átka- ladó Heisler Imréné, pécsi lakost elütötte a Zsolnay úton haladó Horváth Ferenc, taresapusztai lakos által vezetett vontató. Heisler Imréné súlyosan megsérült. A rendőrség a felelősség megállapítására a vizsgálatot megindította. — Geofizikai vándorgyűlés. Május 15—17. között Pécsett tartja a Magyar Geofizikusok Egyesülete IV. országos vándorgyűlését. A rendezvényre a dél-dunántúli csoport fennállásának 10. évfordulója alkalmából kerül sor. — Repülőgépet bocsát rendelkezésére a Városi Közegészségügyi Járványügyi Állomásnak márciusban a Vízügyi Igazgatóság azzal a céllal, hogy tovább folytathassa Pécs város levegőszennyezettségének méréseit — Terllszter mintabolt. — Jókai tér 2. — A Centrum Aruház kezelésében. , (x) — Külföldi tannlmányút. Dániai, illetve svédországi utazást szervez a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, illetve a két Baranya megyei tsz-szövetség a szarvasmarha-, illetve sertéstenyésztési tapasz, tálatok tanulmányozása cél- jábóL A tanulmányútra a nyáron kerül sor. — Szerencsés baleset Hétfőn reggel egy ZIL gyártmányú teherautó elé lépett, a Rákóczi út és Jókai utca kereszteződésben, László János 18 éves diák. Szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Képkiállítás Bolyban Kelle Sándor festőművész nyitotta meg a bólyi művelődési ház nagyterméből a Pécsett és Baranyában élő képzőművészek huszonnyolc alkotásából álló kiállítását. A tárlat március 15-ig áll nyit-, va. A kiállított képek színvonala dicsé re tremél tóan magas; igazán figyelemkeltő kiállítás. Az anyag fele olajfestmény, a másik fele pedig grafikai jellegű munka, de két zománcképpel is találkozhatunk. Az alkotások felsorolásának nem lenne sok értelme a képek egyidejű bemutatása nélküL Annál több hasznát látnánk annak, ha afbólyiak és a környékbeli lakók mind többen megtekintenék a március 15-ig nyitvatartó kiállítást, mert ezzel egy komoly esztétikai élménnyel válnak gazdagabbá. A kiállító művészek; Bér*» czes Gábor, Bizse János, Cseh László, Erdős János, Haraszti Pál, Horváth Olivér, Kelle Sándor, P. Kovács Júlia. Platthy György és Simon Béla. A lő művész neve nem ismeretlen a megye közönsége előtt, hiszen különböző kiáll í-j tásokon már többször találkozhattunk műveikkel KeDe Sándor meteghaagü megnyitójában elmondotta* Hogy egy színvonalas kiállítás megtekintése mindig élményt jelent a művészeteket kedvelők számára. Örömének adót* kifejezést, hogy a bőlyiabkal találkozhatott, mert — mint mondatta —, csak annyit tudunk egymásról, amit a aa> tóban híranyagként olvasunk.' Ez azonban nem elegendő, mert az alkotóművésznek több eleven életélményre van szüksége, jó, ha ott él az em- bersűrűbien, munkasűrűben; a közönség részéről pedig egyre inkább kívánatos, hogy kiállításokat, műtermeket látogasson. Az elevenebb kapcsolat megteremtése érdeké-; ben a pécsi képzőművészek eljöttek bemutatkozni. A kiállításon megjelent még Bizse János festőművész és Rétfalvi Sándor szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Déldunántúli Területi Szervezetének Baranya megyei titkára. Ennek a kiállításnak a megnyitója így egyben művész-közönség találkozó is volt. Boly érdeklődő közönségének alkalma nyílott a művészi alkotás problémáinak megismerésére. A megnyitót tárlatvezetés követte. Öröm volt nézni, ahogy egy népes csoport képről képre követte Kelle Sándort, aki elmondta, hogy milyen elemekből épül fel egy- egy kép. Erre a kiállításra a bólyi községi tanács segítő közreműködésével került sor. Érdemes volt megrendezni, mert eddig már több százan látogatták a — többségében baranyai témájú képeket tartalmazó — tárlatot A vendégkönyv tanúsága szerint a látogatóknak is nagyon tetszenek a szülőföldünket ábrázoló alkotások. Ennek a kezdeményezésnek csak örülnünk lehet. A bólyi kiállítás azon-csupán az első lépést jelentette, mert célunk, hogy ezt az ígéretes fellépést több ehhez hasonló kövesse Baranya megyében. Auth András A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz ács szakmunkásokat Kiemelt órabért biztosítunk. Magas premizálási lehetőség célfeladat végrehajtása esetén, 44 órás munkahét. Minden szombat szabad. Jelentkezni a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán Szek- szárd, Tarcsay V. u. Irodaház, i A