Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
, tSSf. mfrefos 3ft. nopio a i ! i Jubileum és irodalom Egy pályázat tanulságai Képzőművészeti az évforduló jegyében Nemcsak a kudarcból, hanem a sikerből is érdemes tanulni. A március 21-én közzétett eredményhirdetés tárgyilagos adatai önmagukban is utalnak rá, hogy a Baranya megyei, a Pécs Városi Tanács és a Szakszervezet által a Tanácsköztársaság évfordulójára meghirdetett művészeti pályázat elérte célját: jutalmazásra érdemes művek születtek. A pályázat sikerét, valódi értékét természetesen csak maguk a művek hitelesíthetik. A már részleteiben vagy egészében megjelent, s a még nem publikált pályaművek ismeretében úgy tűnik: a művek értékesek, méltók a jubileumhoz, s a pályázat hosszú idő óta a legeredményesebbnek bizonyult Igazán nem lehet azt mondani. hogy szűkében lennénk mostanában a pályázatoknak. Se szeri, se száma a különböző szinten, különböző céllal, témakörrel, díjakkal meghirdetett felhívásoknak. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt igazolják, hogy ilyen vagy olyan okból ezek a pályázatok igen kevés eredményt hoztak, nem ritkán kudarcba fulladtak. Ezért is érdemes megkeresni a pécsi jubileumi pályázat sikerének tanulságait. Az első tanulság az lehet hogy érdemesebb a szabad pályázatok helyett meghívásos pályázatot hirdetni. Igaz, az előbbi látszólag szélesebb író-réteget tud megmozgatni, a tapasztalatok szerint azonban ez a forma főképpen a dilettánsokat lelkesíti; az igazi írók egy részét a könnyebb megoldásokra csábítja, másokat pedig elzárkózásra, tartózkodásra késztet. Igaz, vannak olyan írói alkatok, amelyek eleve vi- szolyognak minden olyan formától, amelynek kapcsolata van valamiféle versenyszerűséggel s ennek megfelelően a rangsorolás lehetőségével. Ez a magatartás származhat szerénységből, gátlásosságból, vagy ellenkezőleg gőgből, s egyszerűen abból a felfogásból is, hogy a művészethez méltatlan mindenféle verseny, rangsorolás. Ilyen típusú művészekről a pályázaton valóban eleve le kell mondani. Elkeseredettség és mellékgondolatok nélkül, hiszen a pályázatok hasznosságát ez nem cáfolja. A tanácsköztársasági pályázat' sikerének egyik oka tehát az lehet, hogy meghívásos, illetve megbízásos jellegű volt: a részvételre jelentkezők közül a pályázatot meghirdető szervek azoknak adtak megbízást, akiktől értékes művet vártak. A dilettánsokat ezzel eleve kirekesztették, a résztvevőket pedig az előlegezett bizalommal arra késztették, hogy képességeik legjavát nyújt- sáku A siker fontosabb oka kétségtelenül az. hogy a megbízott nyolc pécsi, illetve pécsi származású író kivétel nélkül megfelelt a bizalomnak és valóban önmaga legmagasabb színvonalán alkotta meg pályaművét. A pályázati felhívás a művelj témakörét nem szűkítette az évforduló eseményeire. Lehetőséget adott arra, hogy a hármas jubileummal foglalkozó írások mellett a munkásmozgalomhoz és a szocialista építés problémáihoz kapcsolódó más alkotások is részt vegyenek a pályázaton. Ez éppúgy helyeselhető, mint az, hogy a műfajokat sem kötötte meg mereven. A határozott, de nem korlátozott felhívás is kétségtelenül elősegítette a pályázat eredményességét A nyolc pályamű témáját és műfaját tekintve is változatos képet mutat. A művek fele: Csuka Zoltán,, Hal- fem® Erzsébet, Pákolitz István, és Thiery Árpád, írása egészében vagy részleteiben a pécsi munkásmozgalom témaköréhez kötődik. Bertha' Bulcsu és Pál József a Tanácsköztársaság országos érvényű eseményeiből indult ki, Békés Sándor a nemzetközi munkásmozgalom egyik mozzanatát választotta tárgyául, Ordas Iván pedig a felszabadulás utáni falusi életből merített témát. Kevés a hagyományos, tiszta műfajú írás. A fikciós megoldással szemben feltűnő a dokumentum-jelleg túlsúlya. Csuka Zoltán a „lírai visszapillantás egy korszakra” alcímmel közvetlenül utal választott műfajára, csakúgy, mint Hallama Erzsébet, aki dokumentum-elbeszéléssel és Ordas Iván, aki dokumentum-regénnyel pályázott A dokumentumból való kiindulást Thiery Árpád is jelzi, de a többi pályaműben is kitapintható. Még ott is, ahol a fikció, a képzelet rendező, komponáló, jellemalkotó igénye világosan érzékelhető, mint például Bertha Bulcsúnál vagy Pákolitz Istvánnál. A dokumentum-jelleg túlsúlya nem egyértelmű gyengesége a pályázatnak. Sőt, természetesen adódik egyrészt abból, hogy a témakör mégiscsak kötött volt. másrészt a dokumentum-szerűség napjainkban egyébként is kedvelt és értékelt műforma. s harmadrészt, mert a pályamű elkészítéséhez rendelkezésre álló idő elég kevés volt elmélyültebb és átfogóbb fikciók kialakításához. Anélkül, hogy a fikciós műformát eleve értékesebbnek ’tartanánk, mint a dokumentum-szerűt, megállapítható, hogy a pályázat arra nem nyújtott lehetőséget, hogy az évfordulóhoz kapcsolódva teljesen kiérlelt, eszmeileg és a művészi eszközöket tekintve egyaránt szintetizáló igényű, véglegesre csiszolt szépirodalmi alkotások szülessenek. A viszonylag rövid határidő — újabb tanulság! — azt eredményezte, hogy „jobban jártak” azok a művek, amelyek megmaradtak a dokumentáció igényénél és rosz- szabbul jártak azok, amelyeknél fokozottabb törekvés volt általánosabb szint elérésére. így válhatott a pályázat egyenletessé, kiegyensúlyozottá, ahol a pályadíjakkal kifejezett értékelés inkább csak a terjedelmi és műfajbeli különbségeket tudta érzékeltetni. Az egyes pályaművek elemzésére nincs lehetőség. A részletesebb bemutatás sem szükséges, hiszen a pályázat legnagyobb eredménye talán éppen az, hogy az összes mű — változatlan formában vagy átdolgozással — közönség elé bocsátható. Ha az elmúlt évek nagy országos irodalmi pályázataira gondolunk, amelyek alig eredményeztek közölhető vagy bemutatható műveket — nem kell bizonyítani, hogy ez önmagában is szép siker. Nem valószínű, hogy a pályázat az egyetlen és kizárólagos módja, hogy a tanácsok és a szakszervezet kifejezze a művészetek iránti erkölcsi és anyagi megbecsülését. Bizonyára lesznek évek, amikor helyesebb lesz megint ösztöndíjakat adni vagy a kimagasló művészi teljesítményeket jutalmazni. A jubileum esztendejében azonban feltétlenül helyes és indokolt volt a pályázati forma, ez járult hozzá legeredményesebben a művészeti élet egészséges fejlődéséhez. Szederkényi Ervin Három kiállítási meghívó is van a kezemben. A művészeti szakközépiskola meghívója kulturáltságával, jól tipografizált külsejével elsőnek tűnik szembe. Plakátjuk is ötletes, felszólító jellegű. Maga a kiállítás a múzeum Rákóczi út 15. szám alatti épületében található. A tanulók munkáinak legjavát válogatták ki. bizonyításként és a történelmi évforduló emlékének adózva. A kiállítás képe alig tér el a megszokottól.* Színvonalas munkák, változatos tematikával. A festmények és szobrok azonban névtelenek, de alkotójuk névtelensége keresettnek tűnik ezúttal. Mintha nem is volna olyan névtelen az alkotó. Én „mintha” szobroknak, „mintha” festményeknek érzem őket. Mintha Rétfalvi Sándor, mintha Bizse János, mintha Bérezés Gábor munkái lennének. És ez még nem is volna baj, hisz 14—18 évesek munkáinál természetes még az erős hasonulás, önálló hang, önálló kifejezési eszköz híján. A veszélyt én abban látom, hogy a kiállítás egésze olyan illúziót ébreszthet a tanulókban, mintha már érett művészek lennének és ezt elérni nem is olyan nehéz és fáradtságos. Az egyéni hang megtalálása manirok begyökerezésével nehezen képzelhető el. Szívesebben láttuk volna tehát a hétköznapok küszködését bemutató kiállítást, ahol a tanulmányok előrevivő, felkészítő jellege győzi meg a nézőt Egy másik meghívó nyomán juthatunk el az Uttörőházba, ahol Rétfalvi Sándor szakkörének ifjú mesterei közös munkával elkészítettek egy monumentális hatású, rézdomborítású falkép-kompozíciót. Első benyomásra is: egy összhatásában egységes, mondanivalójában lényegre- törő, friss szemléletű alkotás született. A középkori műhelyek kollektív munkásságának érzelemtől fűtött és céltól vezérelt áhítata jut róla eszünkbe. 10—16 éves ifjak tárulkoznak ki előttünk: ilyennek látom én a világot, amiről főként hallomásból tudok csak, de elképzelem magamnak, állást foglalok dolgaiban, és a rosszat, a félelmetest elítélem. A harmadik kiállítást kibővített pályázat, egyenes megbízás és sok huza-vona előzte meg. Végül is a Városi Könyvtár hírlapolvasója szüntette be ideiglenesen szolgálatát, hogy helyet biztosítson a megyei képzőművészek tanácsköztársasági seregszemléjének. A terem végén összezsúfolt bútorokat úgy-ahogy paravánsor takarja el, és szürkére festett, komor paravánok tagolják a teret. A kiállítás megrendezése egyébként is, úgy látszik meghaladta a helyi erőket, ezért aztán a Műcsarnokot mozgósították. Nyilván e bonyolult és áttételes szervezési rendszer bürokratizKézdy György hangját száz közül is fel lehet ismerni. Jobb szó híján érdesnek nevezném. Mély és erős ez a hang, de állandóan vibrál benne valami nyugtalanító felhang. Hajlékony és elutasító. vonz és taszít egyszerre. Műsorában, amelyet Ki kérdezett? címmel állított össze Karinthy Frigyes műveiből, hangjának minden árnyalatát kipróbálta. Tökéletesen egymásra talált mű és színész, mondhatni a művekbe rejtett hangot szólaltatta meg, tette hozzáférhetővé mindenki számára. A Cirkusz c. novella félelmetes atmoszféráját és érzékeny líráját éppúgy képes „eljátszani” a hangjával, mint A rossz tanuló felel harsányabb humorát, vagy éppen a Ki kérdezett? kétségmusának esett áldozatul a kiállítás katalógusa is (bár a pályázatot már egy évvel ezelőtt meghirdették!) A tárlatlátogató mindig várakozással tekint egy nagyszabásúnak ígérkező seregszemle elé. Valami újat vár tőle. Őszinte gondolatok megfogalmazását, igaz hozzáállást és jó műveket nem utolsósorban. Ezen a téren a kiállítás csak részben elégített ki. Az eszmei nagy díjat Mar- tyn Ferenc Munkácsy-díjas festőművész Berzsenyi illusztrációja kapta, figyelembe véve a mester életművét, kiemelve példamutató emberi és művészi nagyságát. Némiképpen a zsűri dilemmájára is fényt vet ez a körülírt megfogalmazás, mivel a kiírás szerint a kiállítás elkötelezettsége, konkrétsága a legtágabban értelmezhető. A kritikus feltétlen az elsők között említi Fürtös Ilona nevét is, mint aki maradéktalanul eleget tett a fent említett kívánalmaknak. Fejlődése — évek távlatában nézve — töretlenül felfelé ível. Egyéni stílusának kifejező ereje van, felhasználja bravúros technikai tudását, de nem él vissza vele. Túllép a szokványos dekorati- vitáson, komponál, szerkeszt, mégis többet tesz a szerkezet üres fitogtatásánál. Jelképekkel, szimbólumokkal él, gondolati asszociációkat ébreszt, ugyanakkor világos, egyértelmű és elkötelezett, nem lehet nem ráérezni arra, amit láttatni akar („A kelő korongba hajtom”, Hajnal. Sztélék 1919). Rétfalvi Sándor 5 részes fadomborműve méltó emléket állít a mártirumnak (Forradalmi sor). Az emberi sors tragikumát jelenetekre osztottan beszéli el, úgy, hogy minden egyes képmező egy-egy önálló jelkép is egyúttal, sűrítetten magába foglalva egy sor érzelmi és gondolati elemet is. Mindezt tömör formai megoldásban, lényegretörő egyszerűséggel, a fa élő-holt karakterét is érvényrejuttatva teszi. A figuratív művészet kifejezőerejének intenzitása a konkrét mondanivaló és a közlés mikéntjének együttes hatásfokában mérhető leginkább. Ezen jegyek szerencsés összetalálkozása érződik Rétfalvi művészetében, fáradt önismétlés helyett ezért képes arra, hogy művészi szintézisbe foglalja gondolatait. Meglepően termékeny művész, hatalmas munkatempót diktál önmagának, tanít, szervez, irányít és mindenekelőtt alkot, színvonalban egyre igényesebbet Erdős János képein is következetes előrelépést figyelhetünk meg. Síkba terített, egyszerű elemekből felépített képi világa egyre inkább jelképszerű összegezésre törekszik. A valóság elvont elemeit konkrét jelentéshorbeesett szenvedélyességét. Kézdy György szerencsésen ötvözte a művek intellektuális elemzését és értelmezését az érzelmi azonosulással, és sikerült bemutatnia azt a Ka- rinthyt, aki a leg jelentéktelenebb eseményből kiindulva a legsúlyosabb gondolatok megfogalmazásáig képes eljutni egyetlen rövid írás keretén belül. Az Orvostudományi Egyetem aulájának közönsége, amely egy sikeres sorozat jóvoltából már hosszú ideje hozzászokott a színvonalas produkciókhoz — gondoljunk csak a Mensáros-estre —, az első percektől kezdve kontaktust teremtett a fiatal művésszel és vastapssal jutalmazta az emlékezetes estet. — móló — dozővá alakítja. A gép, a fogaskerekek világának felidézése a valóság síkján mozgó asszociációkat ébresztenek a nézőben (Uj isten, Auróra). A fiatal Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos és Kismányo- ki Károly képei is e közvetett indítású élményvilágot tükrözik. Határeset Lantos Ferenc zománcfal sora (Kék himnusz). A kiállítás egészéhez viszonyítva — a kiírás tág lehetőségeinek ellenére is itt, ebben az atmoszférában, személytelensége domborodik ki elsősorban. Konkrét funkcióba helyezve — lásd Puskin Művelődési Ház — viszont helye van, életre kél. Kifejezőbb, érzelmileg determinált, tehát szuggesztí- Vabb hatást vált ki a nézőben a magasan elhelyezett plakátfal, Horváth Dénes munkája. Leíró jellegű, Tímár István Komlót bemutató linósorozata. A pécsi keramikusokat egyedül Fürtös György képviseli. Felszállott a páva című 2 négyzetméteres piro- gránit faliképé figyelemreméltó alkotás. Simon Béla érett egyéni stílusában fogant falusi udvart ábrázoló, parázsló szín- disszonanciájú képe a kiállítás jellegére nevében utaló „Jóbarát tsz” címet viseli. Kelle Sándor pályázati munkája a Vasasi aknát ábrázolja szokatlanul vértelen, fáradt festőiséggel. Bizs i János képén a kacskaringózi vonalhálóból előtűnik 3 fi gura, amint éppen emlék művet készítenek. Monok rom színvilág, lét, mozgás évszámok. minden egyen rangúvá redukálódik a ké pen, testetlenné, formai já tékossággá, nélkülözve a já ték tartalmi velejáróját. Til les Béla erőltetetten modo ros stilizáltságát úgy magya rázhatjuk némiképp, h; megpróbáljuk például fal kárpitnak elképzelni. Soltn Elemér nagyméretű pannój a Hídrobbantó címet viseli A kép Soltra legfrisseb! stílusát példázza. Az ez megelőző periódus abroncs bazárt vaskos figurái helyé be testetlen, sziluettszerűei síkszerű. Picasso nyomál ma már szinte általánosai előforduló, torzított formáji emberalakok léptek. A ké] elbeszéli az eseményekei jobbról a robbanás — hosz szúkás formák kavargásává jelezve —, bal oldalon a fáj dalom gesztusa, középen a áldozat teteme.. A szándél ellenére sem sikerült érzék letesen megragadni a törté net hősi tragikumát. Hús vér valóság helyett anna! festett mása előtt állunk. Konformizmus és előreha ladás. E két pólus közt né ma küzdelem folyik — ez kritikus számára a kiállítá legfőbb tanulsága. Romváry Feren* Lantos Ferencnek a Tanácsköztársasági jubileum! pá lyázaton 4500 forintos pályád íjban részesített „Kék him nusz” című zománcfala fürtös Hona: Sztélé (gobelin) Kézdy György előadóestje A A 1
