Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
# •ß Dunommi nap io ivó?, március Í*. Sporthírek Am országos főiskolás kosárlabda bajnokság négyes döntőbejutásáért az OSC-vel mérkőztek a RéCsí Tanárképző Főiskola női játékosai. A találkozót az OSC nyerte 74:52 arányban, így a pé- iü csapat nem jutott a döntőbe. Megyei sakkcsapatbajnokságok. A megyei I. osztályú sakk csapat- bajnokságokban lejátszották a harmadik forduló mérkőzéseit. — Eredmények: Siklós—Szigetvár 9:3, Komló—Dunaszekcső, Majs, 7.3:4.5, Pécsi Spartacus—Mohács S.S:3.5, Pécsi Vörös Meteor—Bóly S.5:3.5, Pécsi Volán, Pécsi Dinamó-Pécsi Tervező 7.5:4:5, Pécsi ércbányász II.—Pécsi Bányász II. 7-5:4.5. ♦ Jól sikerült háromtusa versenyt rendezett az általános és közép- iskolás fiatalok részvételével a Dózsa. 80 fiatal állt rajthoz. Az egyes korcsoportok győztesei, általános iskolások. VII—VIII. osztályosok: Nagy Miklós (Bártfa utcai általános iskola), V-vn. osztályosok: Varga (Karikás Frigyes utcai iskola), középiskolás fiúk: Benczeleitner (Gépipari Technikum), lányok: Atanasov (Leöwey K. Gimnázium.) A Pécsi Kinizsi labdarúgó szakosztálya úttörő toborzót rendez a Kinizsi, pályán április 1-én, kedden délután 3 ótakor várják az 1953—54 és 55-ben született fia- tálok jelentkezését. Szoros mérkőzést,14 Dózsa vasárnapi ellenfele: hazai győzelmet _ 1, várnak Újhegyen 3 Ferencváros A Pécsi Bányász labdarúgói értékes győzelmet arattak az NB L B legutóbbi fordulójában. — A Nagybátonyi Bányász elleni győzelem után most vasárnap a Szállítók elleni mérkőzés két pontja is nagyon Jól jönne a csapatnak — mondotta Kontha Károly, a Bányász edzője. — Legutóbb mi volt az eredmény a két csapat találkozóján? — Budapesten a Szállítók győzött S:0-ra, Pécset ml nyertünk l:0-ra. — És most ml lesz az eredmény? — Szoros mérkőzést várok és remélem a miénk lesz a két pont. — A csapat összeállításában lesz változás? — A heti kétkapus edzőmérkőzésünkről Lukács és Györkő n., lázas megbetegedés miatt hiányoztak. Nagyon szeretnénk, ha vasárnapra rendbejönnének és vállalni tudnák a játékot. A Pécsi Bányász—Szállítók találkozót az NB L B pontjaiért vasárnap délután Péesújhegyen játsszák. A fű kímélése miatt a PEAC—Nagymányoki Brikett NB ni. mérkőzést nem Péesújhegyen, hanem vasárnap délelőtt az Ifjúsági Stadionban 10 órai kezdettel játsszák. A Pécsi Dózsa Budapesten a Ferencváros ellen lép pályára az NB I. vasárnapi fordulójában. — Jóformán semmi esélyünk sincs a sokszoros bajnokcsapattal szemben — mondotta a mérkőzésről Szekeres Ambrus a szakosztály intézője. A jelenlegi körülményeket figyelembe véve kis arányú Fradi győzelemben kiegyeznénk. A Dózsa messze van legjobb formájától ráadásul több játékosa (Köves, Daka. Kon- rád, Jánosi) sérüléssel bajlódik. Ezzel szemben a Ferencváros legutóbb ugyan döntetlenül végzett a Bp. Vasassal szemben, de erről a tv nézői is meggyőződhettek a zöld-fehéreknek gólokkal kellett volna nyerni, biztos gy ízeimet engedtek ki A kezükből. A Dózsa vasárnapi összeáll íiása a sérültek állapotától függ. A lila-fehérek remélik, hogy Konrád, aki a héten már edzett, vasárnap vállalni tudja a játékot, s Daka is ott lehet a csapatban a Ferencváros elleni találkozón. Szombaton PécsMiyatelepsn játszik edzemsrkizést Lvov együttese Az Egyetértés ellen készülődnek a komlóiak Ismét a hazai pályán A kosárlabda NB I. pontjaiért vasárnap ismét a hazai pályán mérkőznek a Szigetvári Vörös Meteor nöl játékosak A csapat ellenfele a Bp. Előre együttese lesz, mely a bajnoki táblázaton a 6. helyen áU, a szigetváriak a tizenegyedikek. A szigetvári csapat vezetői remélik, a lányok ki tudják használni a hazai pálya előnyét és a lelkes szurkológárdát győzelemmel örvendeztetik meg. A PVSK férfi együttese Oroszlányban mérkőzik az NB L vasárnapi fordulójában. A hétközi nemzetközi mérkőzésen a jobb erőnlét döntött a Komlói Bányász javára. A vendégek, a Ívovi labdarúgók Komlón sem keltettek csalódást. Sokáig vezettek, de a mérkőzés hajrájában a komlóiaknak jobb erőnlétükkel sikerült felülkerekedniük. A szovjet sportküldöttség vasárnap reggel a Balaton környékét tekinti meg/ majd délután Budapesten a vezetők és a játékosok a Népstadionban végignézik a Dózsa—Ferencváros mérkőzést, majd utána haza indulnak. Szombaton azonban még egy alkalommal pályára lepnek Pécsett, a Bányász tartalék csapatával játszanak edzőmérkőzést. délután háromnegyed 2-kor Pécsbányatele- pen. Komlón ' nagy várakozás előzi meg a vasárnapi Komlói Bányász—Egyetértés találkozót. A Bányász csapat játékosai javítani szeretnének a legutóbb Dunaújvárosban elszenvedett- vereség után. — Nemcsak a játékosok, de a komlói szurkolók is nagyon készülődnek. A Bányász B. közép ismét szervezetten biztatja majd csapatát a győzelemre. A csapat összeállítása még nem alakult ki. Lantos Mihály edző csak a mérkőzés előtt hirdet csapatot. Tizenhat játékos áll készenlétben, köztük két fiatal, Korom és Csordás IL TVagy érdeklődés a mezei bajnokság iránt Közel ötszáz nevezés! Vasárnap reggel fél tíz órai Scezdétt-el rendezik meg Baranya megye 1969. évi mezei futóbaj- nökságát, Üjmecsekalján a gáztartály melletti réten. A férfiak és nők versenyén összesen tíz futamra kerül sor. Elsőnek az 1555—56-os születésű lányok raj- nolnak, majd 12 óra után a felnőtt férfiak 5 km-es versenyével ér véget az atléták első nagy tavaszi seregszemléje. A bajnokság iránt az idén igen nagy érdeklődés nyilvánul meg — a beérkezett nevezések legalábbis erre engednek következtetni. A Dózsa. a Komlói Bányász, a PVSK és a Városi Sportiskola nevezte a legtöbb versenyzőt, de a PEAC, a Tanárképző és a Bólyi MEDOSZ is népes gárdával fog rajthoz állni. A pécsi járásból 70—80 versenyző indulását jelentették be. A .bajnokság értékét emeli a „Tanácsköztársaság Kupáért” folyó pontverseny. A kupaküzdelemnek a mezei bajnokság lesz az első állomása, s minden futamban az első hat egyéni helyezett és csapat kap pontot. A kupáért folyó küzdelem a pálya-bajnokságokkal folytatódik. Az esélyeket illetően a férfiak 3 ezer méteres versenyén várható a legszínvonalasabb küzdelem, Honti Homoki és Dudás között. Homoki jól szerepelt a budapesti versenyeken, de Honti is igen jó formában igyekszik visszavágni a tavalyi vereségért, míg Dudás esetleges győzelme meglepetésszámba menne. A 19—21 évesek — utánpótlás — korcsoportjában a dózsás Németh Gyula, az ifjúságiaknál Ita Jenő, míg a serdülő fiúknál a komlói Kispál látszik biztos esélyesnek, de meglepetés ifct-ott elképzelhető. A csapat győzelmekért elsősorban a KBSK és a Dózsa fog egymás ellen harcot "Jfvni. A nőknél bizonytalanabb a helyzet. A felnőtteknél úgyszólván nincs esélyes — itt a legkisebb az indulók száma. Annál nagyobb érdeklődés előzi meg a juniorok küzdelmét; a tavalyi bajnok Szolcsányi (Tanárképző), a komlói Szabó Zsuzsa, Patacsy Éva (Dózsa) és a Bajáról átigazolt Sümegi (PEAC) egyforma eséllyel küzdenek az első helyért. Az ifjúságiaknál Szabó Klára (KBSK). a serdülőknél Jakab Éva (PVSK) a legesélyesebb. A nők csapatversenyében a felnőtt korosztályokban a Tanárképző, az ifjúságiaknál a Dózsa és a KBSK, míg a serdülőknél a PVSK látszik a legerősebbnek. A legfiatalabb, az 1955—56-os születésű lányok—fiúk csoportjában a sportiskolások bemutatkozását várják kíváncsian a szakemberek. Űjabb győzelemre tör a PVSK A PVSK együttese jól kezdte az idényt az NB II-ben. A csapat a második forduló után a harmadik helyen áll 3 pontjával. Vasárnap délelőtt fél 12-kor a hazai pályán Almásfüzitő ellen újabb pontok megszerzésére készülnek a vasutasok. Horváth László edző a Máza- Szászvári Bányász elleni hazai I győzelem és a Szombathelyén i kiharcolt döntetlen után. bízik I játékosaiban. ) — A fiúk Szombathelyen megj mutatták, hogy tudnak küzdeni, i harcolni és nem ismernek elveszített mérkőzést. I Valóban 0:2-ről idegenben egyen líteni, bravúros teljesítménynek számít. A Szombathelyen kiállított Szabó egy mérkőzésen nem szerepelhet. Soós játszik középhátvédet és Hollóvári is bekerül a csapatba. A Pécsi Ércbányász SC labdarúgói vasárnap Fűzfőn lépnek pályára az NB II. pontjaiért. A pécsi csapat a legutóbbi fordulóban megnyerte mérkőzését a Dorogi Bányász ellen. Vasárnap Fűzfőn döntetlen elérésére képesnek tartjuk az Ércbányászt. Á hét vége sportműsora Labdarúgó NB I. tartalékcsoport 1. Dunaújváros 4 3 — 1 7:3 6 2. DVTK 4 3 — 1 9:4 6 3. Újpesti Dózsa 4 3 — l 11:5 6 4. Egyetértés 4 3 — 1 8:4 6 5. FTC 4 2 1 1 8:5 5 6. Bp. Honvéd 3 1 2 — 5:2 4 7. Szombathely 4 1 2 1 7:6 4 8. Pécsi Dózsa 4 2 — 2 6:4 4 9. Vasas 4 2 — 2 4:8 4 10. Rába ETO 4 1 1 2 5:6 3 SBTC 4 1 1 2 5:6 3 12. Tatabánya 4 1 1 2 3:5 3 13. Eger 4 1 1 2 3:7 3 14. Csepel 4 — 2 2 3:6 2 15. Komlói Bány. 4 — 2 2 2:10 2 16. MTK 3 — 1 2 1:6 1 A Bp. Honvéd-MTK mérkőzés elmaradt. ^ A Göztepe Izmir az Újpesti Dózsa ellenfele Pénteken délután a nemzetközi labdarúgó-szövetség zürichi székházéban tartották meg a Vásárvárosok Kupa sorsolását. Mindenekelőtt a még függőben lévő Göztepe Izmir—Hamburger SV párharc ügyében született határozat. A nyugatnémetek időpont- nehézsegek miatt (elmaradt bajnoki mérkőzések és a válogatott találkozói) visszaléptek a küzdelmektől. Így a török együttes mér- fcéfcléB » T^iobb négy közé A sorsolás eredményeként a csapatok az alábbi párosításban küzdenek meg április 30-ig bezárólag — oda-vissza — a döntőbe jutásért; Newcastle United (angol)—Glasgow Rangers (skót), vagy Atletico Bilbao (spanyol); Göztepe Izmir (török)—Újpesti Dózsa. Az első mérkőzést az elölálló SZOMBAT, MÁRCIUS 29: Labdarúgás: NB m. mérkőzés: Pécsi Porcelángyár—Pécsi BTC, Porcelángyári pálya, 15.00, megyebajnoki mérkőzések: Pécsi Helyiipari—Pécsi Vasas, Pácsbányate- lep, 15.30, Pécsi Gázmű—Vasas II. Bányász, Kokszmű pálya, 14.06. Asztalitenisz: NB H. mérkőzés: Pécsi BTC—Szombathelyi Cipőgyár, nők, BTC-terem, 16.00. Kézilabda: Vörös Meteor Kupa mérkőzések a PVSK-pályán 15.00- től, előkészületi mérkőzések: Pécsi Bányász—Pécsi Dózsa, férfiak, Pécsújhegy, 15.00, Pécsi Bányász —Bp. Autóker., nők, Pécsújhegy, 16.00. Torna: Területi serdülő I. és n. osztályú bajnokságok, fiúk Gépipari Technikum tornaterme, lányok Közgazdasági Techn. 14.00. Röplabda: Terem Kupa mérkőzések: Tanárképző -Főiskola—Pécsi Dózsa n. férfiak, Tanárképző Főiskola, 16.10, Honvéd Steinmetz SE—Pécsi Dózsa II. férfiak, Tanárképző Főiskola, 17.10, Tanárképző Főiskola—Honvéd Steinmetz SE, férfiak, Tanárképző Főiskola, 18.10, PEAC—Pécsi Dózsa, férfiak, Ifjúsági stadion, 16.30. VASÁRNAP, MÁRCIUS 38: Labdarúgás: NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Bp. Egyetértés, Komló, 15.30, Ferencváros—Pécsi Dózsa, Budapest, 15.30, NB I. tartalék mérkőzések: Komlói Bányász—Bp. Egyetértés, Komló, 13.45, Ferencváros—Pécsi Dózsa, Budapest, 13.45, NB I. B mérkőzés: Pécsi Bányász—FÖSPED Szállítók, Pécsújhegy, 15.30. NB U. mérkőzések: PVSK—Almásfüzitő, PVSK-pálya, 11.30. NB HL mérkőzések: PEAC—Nagymányoki Briket, Ifjúsági stadion, 10.00, megye- bainoki mérkőzések: Pécsi Kesztyűgyár—Mágocs, PVSK edzőpálya. 9.30, Beremend—Szigetvári ZMSE, Beremend, 14.45, Pécsi Postás—Bóly, PVSK edzőpálya 15, Siklós—Véménd, Siklós, 15.30. István- aknai Bányász—Pécsi Kinizsi, Pécssza bölcs, 10.00, Szederkény- Pécsi Dinamó, Szederkény,, 15.00. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Bp. Aknamélyítők, férfiak, Üjmecsekalja, műszaki klub, 8.30, NB II. mérkőzések: Sásd—Központi Sportiskola, nők, Sásd, 9.30, PEAC—Veszprém, férfiak, Egyetemi tornacsarnok, 9.30, NB III. mérkőzések: Pécsi Bányász—Nagykónyi, férfiak, Szabolcs falu, '*9.30. Atlétika: megyei serdülő, ifjúsági, felnőtt női és férfi mezei futóbajnokságok, a budapesti és harkányi vasútvonalak találkozó pontja körzetében, 9.30. Birkózás: Területi felnőtt kötöttfogású bajnokság, PVSK kissport- csamok, 10.00. Kézilabda: Vörös Meteor Kupa mérkőzések, PVSK-pálya, 9.00, előkészületi mérkőzés: Pécsi Bányász—Bp. Autóker, nők, Pécsújhegy, 10.00. Kosárlabda: NB I. mérkőzések: Szigetvári Vörös Meteor—Bp. Előre, nők, Szigetvár, 10.00. NB I. junior-mérkőzések: Szigetvári Vörös Meteor—Bp. Előre, nők, Szigetvár, 11.15. Sakk: OB n. mérkőzések: Pécsi Bányász—Baja. tJjmeszes, Bányász szálló, 9.00. Teke: NB I. mérkőzések: Pécsi Gázmű—Ózd, férfiak, Kokszmű pálya, 8.00, Pécsi Bányász—Baranyai Építők, férfiak, Pécsbánya- telep, 8.00, Pécsi BTC—Bp. Beloiannisz, férfiak, BTC-terem, 8.00. Sakk: ADORJÄN—-RIBLI 4:2 Pénteken délelőtt a S. játszmával befejeződött az ifjúsági sakkvilágbajnokságra kiküldetésért folyó pécsi páros mérkőzés a budapesti Adorján és a pécsi Ribli között. Az első öt mérkőzés után a fővárosi versenyző 3:2 arányban vezetett. A 6. játszma csütörtökön este függőben maradt, a pénteki egyórás folytatás után Ribli a játszmát feladta és így alakult ki a párosmérkőzés 4:2-« végeredménye, bzinház Nemzeti Színház: A veronai szerelmesek mártiriuma (este 7 órakor). Somlay-bérlet. Tájszínház: Légy jó mindhalálig (délután 3 és este 7 órakor). Székesfehérvár. Hangverseny Tanárképző Főiskola díszterme; A Pécsi Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájának hangvérsenye (fél 6 órakor). Mozi Park; A betyárok bosszúja (4, 6, 8). Petőfi: A betyárok bosszúja (f4, f6, Í8). Kossuth: A betyárok bosszúja (10, 12). Ungem báró végső tévedése (f3, f5). Autósok, reszkessetek! (f7, f9). Gyárváros: Családapa (4, 6). — Mecsekalja: Bohóc a falon (5, 7). Pécsszabolcs: Diplomaták összeesküvése (5, 7). Vasas II.: Egy zsák arany egy fejért (6). — Harkány: A hét kívánság (7). Mohács: Sógorom, a zugügyvéd (5, f8). Sellye: Kortársaink (7). Siklós: Fényes szelek (7). Szigetvár: Minden évben újra (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.S0: Hirek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Lemezmúzeum. Haydn: D-dur zongoraverseny. — 9.00: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 9.28: Hallgassuk együtt! — 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Gencsy Sári és Svéd Sándor énekek — 10.26: Rádiószínház. Fanni hagyományai. Rádiójáték. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Melódiákoktól. 13.45: Rádióreklám. 13.50: Fenyő István könyvszemléje. — 14.00: Cigánydalok, csárdások. 14.25: Oj zenei újság. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! 16.05: Húszas stúdió. „Alma a fájától .. .” 17.00: Hirek, időjárás. 17.05: Közvetítés a Csepel—Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 17.22: A Rádió Hangmúzeumából. La- tabár Árpád emlékezete. 17.52: í)j lemezeinkből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: válogatott tévedések . .. -20.30: Nóta- és népdalest. 21.15: A köd. Hangjáték. 21.42: Olasz dalok. 22.00: Hirek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Táncoljunk! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.56: Melódiákoktól. Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÄDIÖ 6.20; Torna. 6.30—8.05; Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05; Dzsamile. Részletek Bizet operájából. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Bartók: Elmúlt időkből. 9.17: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.32: Fúvósesztrád. 9.46: Szputnyik-dalok. 9.55: Orvosok a mikrofon előtt (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00—11.03: Hírek. 11.37; Vallomások a munkáról. Riport. — 11.52: A stuttgarti klasszikus filharmóniai zenekar hangversenye. 13.00: Hírek, időjárás. 13.05: Cziffra György Liszt-műveket zongorázik. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: László Margit énekel. 14.17: Kozmetika — futószalagon. 14.32: Emil Go- rovec énekel, a Melachrino zenekar játszik. — 14.50: Közöny vagy lines? Várkonyi Endre írása. 15.00: Ha nyílnak a kis ibolyák. Részletek Robert Stolz operettjéből. 15.23: Eduard van Beinum lemezeiből. 16.00: Hírek, időjárás. — 16.05: Közvetítés az MTK—Szombathely és a Csepel —Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 16.20—18.00; A hét műsorából. 16.20: Kortár- saink. 17.00: Operacsillagok —* operaslágerek. — 17.30: Lemezek közt válogatva. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: öt szobor. — 19.24: Közvetítés a négy nemzet női tőrcsapata versenyéről. Közben 19.35—19.50* Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika, H. — 20.25: Űj könyvek. 20.28: Muszorgszkij : Hovanscsina. — öt- felvonásos opera. Közben 21.15— 21.30: Pesterzsébet kulturális hagyományai. 22.36: Apácafőkötő. Boccaccio novellája. 22.45—22.55: Hírek, időjárás. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH-RADIÖ 16.00: Hírek, időjárás. — 16.95: Annie, a puskás amazon. 17.23: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. — 19.00: Hegyek alján. Részletek d’Albert operájából. 19.57: Magyar zeneszerzők 20.30: Hírek, időjárás. 20.33: A jazz kedvelőinek. A Stúdió 11 játszik. 20.49: A XX, század nagy írói. — 21.32: Hangfelvételek felsőfokon. 22.50: Monteverdi: Három canzonetta. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30; Magyar nyelvű műsor. — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. Közben: Beszéljünk róla. Medveczki László jegyzete 18.15; Levelekre válaszolunk 18.20: Ismertetjük a márdusí slágerlista eredményét 18.40; Dél-dunántúli híradó 19.00; Szerb-horvát nyelvű műsor A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének kongresszusa előtt. — Beszélgetés Ognyenovics Milán főtitkárral. — Szombatesti muzsika 19.30: Német nyelvű műsor. — A pécs—baranyai német nyelvű sajtó történetéből. A hét króni*" kája. Szombatesti muzsika 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Nótaszó (ism.) 9.20: A játékos. — Dosztojevszkij regényének magyarul beszélő francia filmváltozata (ism.) 10.55: Ebédszünet. Balogh Márt», riportműsora (ism.) 11.15: Nyári eső. Szovjet könnyOzenei összeállítás 11.40: Delta. Tudományos híradó (ism.) 14.23: Műsorismertetés 14.25: Polgári védelem — honvédelem. Riportműsor 14.55: Telesport. — NDK—Olaszország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés közvetítése Berlinből 16.45: Nemzetközi mezőgazdasági magazin 17.05: Magyarázom a mechanizmust. — Vidám rajzfilmsorozat (ism.) 17.25: Reklámműsor 17.30: Ki tud rá megoldást? 17.35: Hírek 17.40: Reklámműsör 17.45: Tv-operakalauz, — Csajkovszkij : Pique Dame 18.05: öt évtized. Dokumentum- film Révész Gézáról 18.50: A tv jelenti, — Aktuális riportműsor 19.35: Cicavízió 19.45: A költészet pered 20.00: Tv-híradó 20.20: Tanulmány a nőkről. — Magyar film víg játék (ism.) 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás 22.00: Helyszíni közvetítés as Eurovízió, 1969 táncdalfesztivál- ról a madridi Real Színházból. Jugoszláv Tv. 15.00: Egyedülállók. 15.S0: Kosár- labda: Lokomotív—Olimpija. — 17.00: Tv-ábécéskönyv. — 17.45: Peregj orsó (népdalok). — 18.15: Ambíciók, füst — gyermek tv- játék. 19.15: A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége történeté- bőL 20.35: Játékfilm. 22.00: Madrid: Az Eurovízió dala. BBsuFma ajándékot papírboltból rnmm