Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
ilág proletárjai, egyesüljetek’ Ara: 1 forint SEXvi.évfolyam,74.$iém Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1969 marc • 30.,vasárnap Napirenden a Varsói Szerződés államainak budapesti felhívása Konzultációk Anglia ós a NOTO-országok között London—Washington: Az AFP értesülése szerint Anglia és a többi NATO- ország között (beleértve az NSZK-t is) konzultációk zajlottak le a Varsói Szerződés országainak budapesti felhívásáról, amely mint ismeretes, összeurópai biztonsági értekezlet összehívását javasolta. Az érdekelt kormányok közötti érintkezések bizalmas jellegűek. Az angol álláspont elvileg változatlanul kedvező ugyan az értekezlet összehívását illetően, gyakorlatilag azonban állást foglal egy igen hosszadalmas előkészítő munka mellett, a konferencia céljainak pontos meghatározását sürgeti és azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államoknak és Kanadának kezdettől fogva részt kell vennie az előkészítésben. Ezen felül az angol kormány véleménye szerint egy ilyen értekezlet csak akkor lehet hasznos, ha foglalkozik Németország újraegyesítésének problémájával. Anglia elfogadhatatlannak tartja a budapesti felhívásban körvonalazott álláspontot, amely szerint szükség van a két német állam elismerésére, a határok elismerésére. Mindazonáltal várható — frja az AFP —, hogy a bu----- A NAP KÜLPOLITIKAI ESEMÉNYEI ------• Az ENSZ Biztonsági Tanácsa folytatta Jordánia Izrael újabb agressziója miatt benyújtott panaszának tárgyalását. Hazánk képviselője, Csatorday Károly elítélte Izrael magatartását s kijelentette, támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amely a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatán alapuló politikai rendezést szolgálja. • Csökkentették tüzérségi támadásaik hevességét a vietnami hazafiak, de egyidejűleg fokozták a gyalogsági akciókat. Különösen a demilitarizált övezettől délre húzódó északi fronton, valamint Saigon térségében bontakozott ki elkeseredett küzdelem. • Wilson, brit miniszterelnök Biafra hajdani fővárosába, Enuguba érkezett. A tárgyalások során Wilson kijelentette: Anglia továbbra is szállít fegyvereket Nigériának, kivéve a bombákat és a repülőgépeket. • Jobboldali, szocialistaellenes rendzavarásra került sor Prágában. A csehszlovák—szovjet jégkorong mérkőzés után tüntetést rendeztek a Vencel téren, szovjetellenes jelszavakat firkáltak a falakra, majd összetörték és felgyújtották az Aeroflot Szovjet Légiforgalmi Társaság irodájának berendezéseit. (Részletes tudósítások a 2. oldalon) • • Ünnepségek április 4-e alkalmából KISZ-fogadalomtétel a Széchenyi téren ünnepi megemlékeaés a Porcelángyár művelődési házában A tartalomból; Egy hél a világpolitikában ▼ Mérnöktovábbképzés Pécsett v A földtörvény végreha j fásáról ▼ Füstszűrőt kap a Hőerőmű harmadik kéménye dapesti felhívást meg fogják vitatni a NATO washingtoni tanácsülésén, és esetleg a közös közleményben is foglalkoznak majd vele. Nixon amerikai elnök pénteken nyilatkozatban emlékezett meg a NATO fennállásának jövő pénteken esedékes évfordulójáról. Az amerikai elnök szerint a katonai szövetség „olyan békéhez és virágzáshoz járult hozzá, ami példa nélkül áll a népek között”. Az amerikai elnök a továbbiakban azt fejtegette, hogy a NATO „szünet nélkül arra törekszik, hogy megjavítsa a kelet—nyugati kapcsolatokat”. Példátlan méretű építkezések a Baranya megyei tsz-ekben Tizenöt 99sertés évi százezer hízó Tizenöt „sertéshús gyár” épül jelenleg a baranyai tsz-ekben, s további építési kérelmek fekszenek bent, amelyekből — valószínű — többet elfogadnak. Az említett sertéskombinátok 1969— 1971 között készülnek el. Ha valamennyit átadják, e „sertéshúsgyárak” „termelése” meghaladja majd az évi százezer hízót. Ilyen összegezésekre lehetett jutni azokból a számokból, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei Igazgatóságán bocsátottak rendelkezésünkre. Magától értetődik, a százezres szám nem azt jelenti, hogy 1970-ben, illetve 1971-ben „egy csapásra” ennyi plusz sertés származik majd a baranyai tsz-ekből, hiszen miközben építenek, le kell bontani egy csomó elavult, régi ólat is. Mégis óriási, csaknem fantasztikus a százezres mennyiség, hiszen — összehasonlításul nem árt tudni — nem sokkal kevesebb, mint amennyi sertést a 101 baranyai tsz ma évente ad az országnak. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy ilyen méretű építkezésre még sohasem volt példa a megye mezőgazdaságában. A nagy építkezési kedv mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az állam 70 százalékos ártámogatásban részesíti azokat a tsz-eket, amelyek korszerű sertés- és tehenészeti telepeket létesítenek. Mindez annyit jelent, hogy — az eddig elfogadott kérelmek alapján — több, mint 270 millió forint olyan pénzhez jutottak a baranyai tsz-ek, amelyet nem kell Tisszafizetniök. Mindemellett még további közel 50 millió forint építési hitellel is segítették őket. Az elmúlt néhány hónap alatt több olyan tsz iratkozott fel a „sertéshúsgyárat” építők listájára, amelyek — ilyen vonatkozásban — korábban nem kerültek szóba. Közéjük tartozik a himesházi Petőfi Tsz 7 ezer, a mohácsi Üj Barázda Tsz 8 ezer, a szentlőrinci tsz 4 ezer, a bel- várdgyulai 6 ezer hízót kibocsátó kombinátja. Üj hír, hogy „sertéshúsgyárat” épít a kaposszekcsői, villányi, nagydobszai tsz illetve vajsz- lói közös vállalkozás is. Végül ugyancsak a télen döntöttek a sombereki szakosított sertéstelep sorsáról is, melynek építése — akárcsak az előbb felsoroltaké — már megkezdődött. Un. Lohmann- rendszerű alumínium panelekből állítják össze, a Bábolnai Állami Gazdaság szak- irányításával. Jelen ismereteink szerint ez — valamint a szabadszentkirályi — lesz a megye legkorszerűbb tsz- sertéskombinátja. Az említetteken túl „sertéshúsgyárat” építenek a „régiek” is, tehát azok, amelyek már korábban elkezdték: a véméndi, szalántai, mágocsi, drávaszabolcsi, be- remendi tsz is. Ezek közül többhelyen — mint például Szalántán vagy Beremenden — a jelenlegi sertéstelepet bővítik illetve korszerűsítik. A sertéskombinátoknál nem kevésbé fontos szakosított tehenészeti telepek építése iránt egyelőre nem mutatkozik ilyen nagy érdeklődés, bár a számok még így is tekintélyesek. Hét, korszerű tehenészeti telep épül ma a tsz-ekben, összesen 2372 tehén-férőhellyel, ami — tekintve, hogy a tehén-férőhely jóval drágább a sertésnél — nem csekély mennyiség. A mohácsi-szigeti Duna Völgye Tsz 400, a szabadszentkirályi 300, a baksai 314, az újpetrei 360, a nagyhajmási 308, az egyházasharaszti 366, a vajsz- lói 324 tehén-férőhelyes korszerű tehenészeti telepet épít. Mindemellett még több tsz tervbe vette, hogy hasonló telepet létesít. Hazánk felszabadulásának 24. évfordulója alkalmából Pécsett és Baranya megyében a nap jelentőségéhez méltóan emlékeznek és ünnepelnek a városok és falvak lakói. Nyitánya április 2-án kezdődik, amikor az országos szervek és a diplomáciai testületek, megyénk párt és állami vezetői megkoszorúzzák Harkányban a bolgár és Pécsett a jugosz- lás hősök sírjait. Az ünnepi évforduló alkalmából, április 3-án Pécsett megemlékezést tartanak. Az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága, a Baranya megyei és Pécs városi Tanács Végrehajtó Bizottsága rendezésében a Pécsi Porcelángyár Művelődési Hérában délután 5 órakor Wieder Béla, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára mond ünnepi beszédet, majd bemutatják a Harangok Rómába mentek című magyar filmet. Ugyancsak harmadikén rendeznek ünnepségeket a járási székhelyeken. Szigetváron, Mohács városban, Komlón e nap délutánján koszorút helyeznek el a szovjet hősök emlékművénél. A t Baranya megyei Állami * Építőipari Vállalat Pártbizottsága központi ünnepséget tart, a munkásszállásokon filmeket vetítenek az évfordulót méltatva. A Mecseki Szénbányák Vállalat valamennyi üzemében ünnepi röpgyűléseken emlékeznek és a cservonográdi szénbányák küldöttségét fogadják, akik a magyar bányász barátaikkal együtt ünnepelnek. A Mecseki Ércbánya Vállalat dolgozói, politikai, társadalmi munkásai az elmúlt évi kiváló eredményeik jutalmát ez alkalomból veszik át. A MÁV pécsi igazgatóságának dolgozói ünnepi pártnapokat rendeznek. Emlékülést tartanak a MÉSZÖV dolgozói, a DÉDÁSZ munkásai, továbbá az iskolák tanulói és az intézmények testületéi, alkalmazottai. Április 4-én délelőtt 10 órakor koszorúrási ünnepséget tartanak Pécsett a központi temetőben a szovjet Április 4-ére ismét ünnepi köntösbe öltözködik Pécs. A központi ünnepségek és épületek dekorációi készülnek a Tempó dekorációs műtermében. Fotó: Erb János hősök emlékművénél. A katonai díszegység felvonulása után a párt és állami szervek vezetői, a szakszervezetek, a KISZ, a Hazafias Népfront, a fegyveres testületek képviselői és a Kom- szomol delegáció tagjai emlékeznek a hősi harcok elhunyt katonáira, A felszabadulás ünnepén 600 ifjú KISZ-tag fogadalomtétele egyik kiemelkedő eseménye lesz a napnak. — Április 4-én 11 órakor Pécsett a Széchenyi téren a sadalmi vezetők jelenlétében ünnepi beszéddel köszöntik az új KISZ-tagokat, majd a fogadalomtétel után szalagot kötnek a KISZ Pécs városi Bizottság zászlójára. Április 4. tiszteletére a2 MTS Pécs városi Tanácsa színes programot állított ősz- sze. A felszabadulási emlékversenyek során szinte valamennyi sportágban ösz- szemérik erejüket, tudásukat atlétáink, labdarúgóink. A Pécsi Dózsa tehetségkutató versenyt rendez az általáno» szülők, párt, állami és tár- iskolások részére. Az év végére befejeződik a 70 millió tonna szénre telepített Zobáki bányaüzem építése Az év végére teljes egészében befejeződik a komlói Zobák-akna építése — s ezzel napi 250 vagon szénre emelkedik a „leg-ek” bányaüzemének napi termelése. Az ország legfiatalabb — alig ötéves —, aknája Közép- Európa legmélyebb szénbáTizenkétmillié négyzetméter nyers farostlemezt gyártanak ebben az évben a Mohácsi Farostlemezgyárban. Ennek egy részét felülkezclt és laminátos áruként dolgozzák fel. A tavalyi évhez viszonyítva a nyers farostlemezt közel nyolc százalékkal olcsóbban állítják elő a gyárban. Képen: a lakkos üzemben a faerezet mintájú színes farostlemezeket szedik le a gépsorról. —* Szokolai felv. — nyája — az I. szint mélysége is meghaladja a 600 métert. Itt hajtották ki eddig a leghosszabb vágatrendszert — több mint 50 ezer métert, — itt alkalmazták a legkorszerűbb aknaszállító berendezéseket, s itt érte eddig a legtöbb kellemetlen meglepetés az építőket. Zobák- akna 163 milliárdos beruházási összege maga is rekord — ilyen összeget még egyetlen bányaüzemre sem irányoztak elő egy tételben. A termelés 1964-ben indult — s ázóta nem kevesebb, mint 2,5 millió tonna szenet küldtek felszínre — ami szintén egyedülálló. De a zobáki szén minősége is megérdemli a „leg” szócskát: kokszolható, s kalóriaértéke ötezernél is magasabb. Az üzem egyébként mintegy 70 millió tonnás szénva- gyonra települt. A feltárások évről évre új szénmezőket tesznek hozzáférhetővé, s miután a szénpiac igényei a minőségi termékek felé tolódtak el, a mecseki medencén belül egyre nő Zo- bák szerepe. Ezt bizonyítja az is, hogy az idén — az eredeti előirányzaton túl — 3000 folyóméter feltáró, illetve előkészítő vágatot hajtanak ki, s tovább korszerűsítik a gépparkot is. A koncentráció fokát tekintve szintén egyedülálló az üzem: a napi 200 vagon körüli termelést kettő, illetve három óriásfejtésből produkálják, t L