Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
\ 4 Dutvonttm ncroto 1969. március 16. Javul a fekvőbetegellátás A pécsi Honvédkórház hétfőtől több éves szünet után, polgári betegeket is fogad. Ezzel javul városunkban a fekvőbetegellátás és módosul a Baranya megyei és Pécs városi ügyeletek rendszere is. Dr. Kóbor József főorvos, a Baranya megyei Tanács egészségügyi osztályának vezetője ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy kórházainkban az ágyszám nem elégíti ki az igényeket Ágyszám tekintetében az országban harmadik helyen állunk. Ugyanakkor gyógy- intézményeink hírneve más megyékből is vonzza a betegeket. Az összlét- szám 15 százaléka más megyéből való. Ez a szám az urológián, az orr- fül-gége szakrendeléseken, illetve intézményekben 20—25 százalék. A Honvédkórház március 17-től az új ügyeleti rendszerben — hétfőn és szerdán — sebészeti és traumatológiai kezeléssel járul a fekvőbetegellátás gondjainak enyhítéséhez. — nist — Árkok szelik át a Rét utcát Kicserélik a gázvezetéket — Kandelábersor a nyugati oldalon — Nem lesz többé árvíz a Mártírok útján A műit év novemberében „ásni” kezdtek a Rét utcában, s ma már csaknem az egész úttestet árkok szelik át, illetve földhalmok borítják. Sokan nem ismerik a munkák célját, a tájékozottabbak között viszont — akik tudják, hogy június végéig át kell adni az utat — olyan hírek terjedtek el, hogy határidő-módosítás Ünnepség a pécsváradi szakiskolában Dobi István KISZ-szervezet lesz, s nem készülnek el a megjelölt időpontig. A környék lakói ebben az ügyben panasszal fordultak a különböző hivatalos fórumokhoz. A panaszokra válaszolva a Városi Tanács építési és közlekedési osztályán elmondották, hogy a megjelölt ütemhez képest valóban késtek egy hónappal, éspedig azért, mert a NIM rendeletének megfelelően, a korábbi etemitcsövek helyett csak acélcsövekből lehet lefektetni a gázvezetékeket, s röntgenátvilágítással kell ellenőrizni, hogy a hegesztések kifogástalanul sikerültek-e. Az utóbbi idők gyakori gázszivárgásai — amelyek ma is érezhetők a város különböző részein — kétségbevonhatatlanná teszik, hogy a rendelkezés indokolt. Más kérdés, hogy az új módszerrel ellenőrzött hegesztés olyan technikai tökélyt követel, amelyet még kevésbé sikerült elérni. Remélhető viszont, hogy a Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat dolgozói megbirkóznak majd evvel a problémával. Hozzátették, hogy a Gázgyártó Vállalaton kívül többen kértek még határidő módosítást, ám a közelmúltban, az érdekeltek jelenlétében megtartott koordinációs értekezleten leszögezték, hogy nem lehet szó engedményekről. A Rét utca felújítása ugyanis — mely 5,4 millió forintot emészt fel, körülbelül annyit, mint az új autóbusz pályaudvar kialakítása a Budai vámnál — nemcsak a környék, hanem az egész város érdeke. A Szabadság úton már kiépítették a föld alatti csapadékvíz elvezető csatornákat, a Rét utcában viszont csak most kerül erre sor. Amíg ez a munka nem fejeződik be, nincs biztosítékunk arra nézve, hogy a legközelebbi felhő- szakadás nem önti el ismét a Mártírok útja torkolatát A munkák meggyorsításához jelentős mértékben hozzájárult az Építőgépjavító Vállalat, amely felajánlotta, hogy soronkívül elkészíti azt a 30 méter hosszú, 80 centiméter átmérőjű vascsövet, melyet — távfűtési vezeték kiépítése céljából — a József Attila utca és Rét utca kereszteződésénél fektetnek le. Ilyen átmérőjű csöveket nem állítanak elő nagyipari módon Magyarországon, s ha nincs ez a vállalás, nem tudni, mikor lehetett volna kivitelezőt találni Budapesten. A felújítás során nemcsak a közmű-vezetékeket korszerűsítik, hanem a közvilágítást is. A nyugati oldalon kandelábereket szerelnek fel. Ugyancsak a nyugati oldalon ún. piskóta alakú, előregyártott betonlapokkal cserélik fel a járdát, melyek közül az egyik szürke, a másik pedig fekete színű lesz. A speciális betonelemeket a fővárosban rendelték meg. Ha az új járda elnyeri a közönség tetszését, s felépítése gazdaságos lesz, akkor a város más részein is építenek majd hasonlót — Két egyfelvonásos * Pinceszínházban március 23-án, vasárnap este1 fél 8 órakor. Th. Wilder: A hosszú karácsonyi ebéd és Ch. Fry: Nem ritka a főnix című egyfelvonásosait adja elő a Doktor Sándor Művelődési Ház Irodalmi Színpada. Rendezte: Bécsy Tamás. — Jegyelővétel a Magyar Írók könyvesboltjában. (x) A forradalmi ifjúsági napok keretében bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek Pécsváradon a Művelődési Ház nagytermében, amelyen a Pécsváradi Mezőgazdasági Szakiskola KlSZ-szervezete felvette Dobi István nevét. Az ünnepélyen részt vett a KISZ KB, a MÉM, a KISZ Baranya megyei Bizottságának kép viselője, a pécsi járás több vezetője, a szakiskola tanári kara és tanulói. A mezőgazdasági szakiskola KISZ-szervezete névadójának olyan férfit választott, akinek életútja eggyéforrt a mező- gazdasággal, és munkásmozgalmi hagyatékát olyan intézeti KISZ-szervezet viselt, mely a szocialista mezőgazdaság számára nevel szakembereket Gergely László, a KISZ pécsi járási titkára méltatta az ünnepség jelentőségét, ismertette Dobi István életútját A Dobi-család nevében Bódi László, a KISZ KB munkatársa szalagot kötött a KISZ szervezet csapatzászlajára, majd a Mohácsi Mezőgazda- sági Technikum KlSZ-szerve- zetének küldöttsége „dr. Marek József” szalaggal díszítette a fiatalok vörös-selyem lobogóját. Az ünnepség második részében űz iskola fiataljai műsort adtak. Nagy István Ez is. Az is. sak egy kis Bach-muzsi^ ka hiányzik. A díszes vaskerítés megzörren a kapu csapódósától. A kis kert közepén fenyő magasodik. A léckerítés mentén, a tél árnyékában fényüket vesztett hófoltok olvadoznak. Az öreg hangja —, ha szabad így mondanom — a percek távlatából is ott lebeg a nyomunkban, ahogy az italboltnál egy kis türelmet kért: amíg megiszom azt a kis pálinkámat bent... Aztán bemegyünk a hosszú, fehér házba, és pillanatok alatt előkerülnek a papírok. A papírok fontosak. Időnként még az embernél is fontosabbak. Előttem tehát a papír, amelyet a hont-vrbicai kommunista pártszervezet állított ki 1965 januárban — „Tárgy: Szegfű András kommunista- párt-tevékenységének kiértékelése” — és a papír egyben kicsit lecke is nekem. Az ember megpróbál visszanyúlni a régi riportokhoz. Azokhoz, amelyeket korábban írt, és amelyeket mások írtak. Az arcok meghökkentően egyformák. Veterán I., Veterán II., Veterán III. Elszántan kemény arcélek merednek rám az időből. Fegyverropogás hallatszik, diadalmas hurrá, majd a fehérterroristák kegyetlen ütlegel. De, minden arcéi egyformának tűnik. Fájdalmat és örömet, haragot és szeretetet érző emberek voltak, vagy pedig egy ünnepélyes történelmi fényben ragyogó forradalmi hadsereg? Az is. Ez is. — Hideg van itt — pillant körül elégedetlenül Szegfű András a konyhában. — Pedig begyújtottam reggel. Levetem a kabátomat. Nincs is hideg. A konyhaasztal tele van hetilapokkal, folyóiratokkal. A szekrény is csaknem zsúfolásig. — Sokat olvas? — Nagyon szeretek olvasni. A szomszédoknak is gyakran adok újságokat, könyveket. Nemrég az egyik szomszédomnak Karsai Elek könyvét adtam oda. Szívesen adom, lássák csak meg a világot! A tárgyak rendjét nézem, amely rend ugyan, de valami hiányzik belőle. — Egyedül él? — Egyedül. Megvagyok így, szépen. — Feleség? — Nincs. Nem is volt Amíg az anyám élt, ő rendezte a háztartást. Meghalt, aztán lassan megszoktam a magányos életet. Eljárok a kocsmába, de ne higyje ám, hogy azért, mert szeretem az italt! Nem ... Én azért járok oda, mert nagyon szeretek beszélgetni. De, mondom magának, hogy kell is beszélgetni az emberekkel, mert sokszor mondanak olyant, amit ki kell igazítani. Időnként a zsebébe nyúl, megtörli a szemét. Könnyezik. — Most már jő. Szeretek velük beszélgetni. Most már nem gyűlölnek. — Gyűlölték? — Én ötvenhatban párttitkár voltam itt, Zengővárkony- ban. Voltak emberek, akik nem köszöntek. Ha találkoztam velük, a földet nézték, mintha elveszítettek volna valamit. Egy ideig így volt ez, aztán szép lassan megváltoztak. Hetvennégy éves, szlovákiai születésű. 1919-ben fiatal társaival Budapestre érkezett, és március 21-én vöröskatonának jelentkezett. Rangja nem volt, dehát, a forradalmi érzésnek általában nincs rendfokozata. Azt mondja egy kis diadallal: Sok nagy csatánk volt a Tanácsköztársaság idején! Egész Mezőtúrig visszavertük a román intervenciósokat! Ahogy bírta az ágyú, úgy verettük őket!... — Beszéljen ezekről a napokról! — biztatom. Fölpillant, megint előhúzza a zsebkendőjét. — Tudom is én ... Volt nálunk egy ember a faluban. Azt mondta: aki nem szeret valamit, ne beszéljen róla. Az utolsó napokról nem szeretek beszélni. Az utolsó napon Abonynál az ütegparancsnokunk, egy Németh nevű emj bér azt mondta: Gyerekek, 1 vége. De, most még csinálunk Nőkről—nőknek Ankét a dolgozó nők helyzetének könnyítéséről Nyolcszáz munkaköri tilal- i mat állítottak a nők elé a rendeletek, miután az egyenjogúsítás következtében a legnehezebb munkakörökben is megjelentek a nők. Néhányat a nyolcszázból: bánya vagy más földalatti munkákban, fémöntésnél, olvasztásnál, kovácsnak, autóbusz- és tehergépkocsivezetésre, 20—25 kg-nál nehezebb súlyok emelésénél, fakitermelésnél, üveg- és szesziparban nem alkalmazhatnak nőket. A Glalmi rendelkezéseken túl az üzemorvosoknak fokozottabban kell foglalkozni a nődolgozókkal. A második műszak terhei közismertek. Mit lehet tenni a nők helyzetének megkönnyítésére otthon és a munkahe; lyen? Ezekre a kérdésekre keresett választ vitaindító előadásában dr. Puskás Ödön, a Baranya megyei oktatási igazgatóságán rendezett ankéton. A vitaindító második részében az 1047/1956-os rendeletről, illetve az az után kialakult helyzetről szólt az előadó. Ez a rendelet a terhes nőre bízza terhességének megszakítását vagy megtartását Akkoriban szükség volt erre a rendeletre, ma már azonban eljárt felette az idő. A hozzászólók megerősítették a vitaindító előadást és a vita során leglényegesebb tényként azt emelték ki, hogy a legtöbb bajt a felvilágo-; sítás hiánya okozza. Mecsek Rallye 1969 •• Ügyességi verseny Tegnap 11 órakor a gépátvétellel megkezdődött a Mecsek Rallye 1969. évi programja, mely egyben a magyar autósport idénynyitó versenye. Délután 15 órától a Koller utcában ügyességi versenyre került sor, melynek során 78 gépkocsi állt rajthoz. A versenyzők átlagideje 4 pert 30 másodperc körül mozgott, persze a pályát rontotta az eső is. Ennek ellenére többen meg nézték volna a versenyt, de csak az iskolásgyerekeknek sikerült ez minden további nélkül, mivel az utcába nézők nem mehettek be a balesetveszély miatt Viszont valahol máshol is megrendezhették volna ezt a valóban mutatós versenyt talán, ahogy a plakátokról is olvashattuk, Ujmecsekalján... Ma kerül sor a „valódi’’ versenyre, a rallyere és a túrára, melynek távjai 550, illetve 250 kilométer. Ha esik az eső, bizony komoly erőpróba elé állítja mind a versenyzőket mind a kocsikat egy utolsó rohamot. Most szólok, aki haza akar menni, elmehet szépen. Semmit se mondok neki. De harc közben már egymást el nem hagyhatjuk! ... Amikor befejezte a beszédet, sírvafakadtam... A Tanácsköztársaság leverése után a románok fogságába kerültünk. Nagyon csúnyán bántak velünk. Hat hét után pedig átadtak bennünket a fehéreknek. Mondom, jobb ezekről most már nem beszélni ... Szegfű Andrást végül is megszánta egy százados. Kalandos körülmények között — favágónak álcázva — sikerült átszöknie a határon. Hazajutott a falujába. Azt mondja, szinte csak egy pillanatra moso- lyodva el: Én nem proletár voltam, hanem „kisgazda”. Tíz hold földem volt, nyolcat pedig béreltem hozzá. De mi, kommunisták, ha bármi feladatunk volt, akár plakátragasztás vagy más, mi éjjelnappal mind talpon voltunk... A falunak alig több, mint ezer lakosa volt. ötven kommunistája, köztük Szegfű András — szervezte a pártéletet, nem szűnő politikai aktivitással dolgoztak... 1947-ben kitelepítették Szlovákiából. Előbb Pécsváradra került, majd az anyjával együtt Zengővár- konyban találtak végleges otthonra. A régi történeteket valami különös, szinte féltő gyöngédséggel mondja el. A régi történetekből jóravaló emberek jönnek elő derűsen, gyanútlanul nézelődnek, kezetráznak egymással. Oroszok, románok, olaszok, csehek távoli alakja ködlik fel az öreg szavaiban. Majdnem azt írom le, hogy „az emberek általános szere- tete”, amikor kezdem megérteni, hogy módosítani kell. Nem minden ember, csak a szegény és az igazságos emberek iránti szeretet. Azt mondja keményen: — Én az életem során borzasztóan meggyűlöltem a reakciós világot! Az időnorma eljárt fölöttem, lassan búcsúzni kell. Most körülbelül az következik, hogy van-e még valamit süniről nem beszéltünk, valahogy eddig nem került szóbaj de nem szeretné, ha kimaradna a riportból, amikor észré- veszem, hogy máshol járnak a gondolatai. Talán már percek óta. Várok egy kicsit. Látom, hogy figyelmes, vörös arca töprengve elkomorul. A pillantásában bizonytalanság, aggodalom, féltés, értetlenség, az internacionalista forradalmár fájdalmas kérdése — ea mind bent van. A szavak valósággal kitörnek belőle. — Elvtárs, mi van Kínával? — függeszti rám követelőért vizeskék, kivörösödött őre# szemét. — Mi lesz ott? Thiery Árpád
