Dunántúli Napló, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
1M9. március 16. Dmmnfati naoio Sok érdekes tanulságot hozott a vita Most a tetteken a sor! A mi társadalmi rendszerünkben nagy súlya van a közvéleménynek. Egy probléma megítélését befolyásolhatja az, hogy arról miként vélekednek az emberek, milyen a vele kapcsolatos közhangulat. Ennek a gondolatnak igazolását láthatjuk most, hogy Dunántúli Napló hasábjain 1 elyet kapott és befejeződött a munka termelékenységével kapcsolatos vita. (Természetesen csak a vitát tekinthetjük lezártnak, a tennivalók majd ezután kell, hogy következzenek.) Külön öröm számunkra, hogy a várakozást meghaladó aktivitás (12 cikk) során a hozzászólók köre kibővült és a legkülönbözőbb munkakörben dolgozók nyilvánítottak véleményt. (Üzemi párttitkár, 62b-titkár, egyetemi tanár, igazgató, gépészmérnök, tanácsi vezető, közgazdász, művezető stb.) Nemcsak szakmai kérdés Az első következtetés, amely a nézetek sokrétűségéből, de ugyanakkor a mégis általános a lapállásból levonható az, hogy nem szűk értelmezésben vett szakmai kérdésről, hanem egy fontos gazdasági és egyben politikai problémáról van s/.ó. Ez azért is lényeges, mert a termelékenység ismert — a v itat kiváltó — tényadatai alapján kezdetben voltak, akik másképpen ítélték meg a helyzetet Ennek megfogalmazása körülbelül így hangzott: e foglalkoztatottságot a várakozást meghaladó módon sikerült biztosítani, a nyereség jobban nőtt a tervezettnél — ezekhez képest másodrendű kérdés, hogy a termelékenység helyzete moßt nem kielégítő. Előfordult olyan vélemény is, hogy a kérdés súlya nem indokolja, hogy ezzel foglalkoznunk és főként nem a politikai terület (ez esetben a megyei párt vb-re gondolok) problémája ez. . Azt hiszem, hogy a vitában elhangzott vélemények megcáfolták az előbbi nézetet és olyan rangra anelték ezt a témát, amelyet megérdemel. Nem volna célszerű az Ssz- ázefogás űrügyén valamennyi írást visszaidézni és többségük különben is olyan, amely- ívei egyet lehet érteni. Inkább azokra a tanulságokra térnék k issza, amelyek általánosak és 0 teendőket is meghatározzák. Rugalmasabb bérgazdálkodás ' Nagy vitát váltott ki az •nnyagi ösztönzés és a termelékenység kölcsönhatásának problémája. Zinhober elvtárs írásában sokoldalúan mutatta be a téma összefüggéseit és az e téren jelentkező ellentmondásokat Ehhez kapcsolódva többen úgy vélték, hogy a jelenlegi bérezési rendszer kötöttségei gátolják az élőmunkával való hatékonyabb gazdálkodást Főként az ún. „bér- plafont” bírálták. A cikkírók közül Bezensek elvtársnő, Czakó elvtárs, Támai elvtárs — konkrét üzemi példákat is felhoztak állításuk bizonyítására. Moizs elvtárs a bérekkel való kényszerű takarékosság és az ebből adódó a holtmunkában jelentkező pazarlás kérdését vetette fel érdekesen. (A bérfelhasználás kötöttségeit az időközben megjelent új szabályozás feloldotta, tehát ez már az idén nem lehet akadálya a rugalmasabb bérgazdálkodásnak.) Napjainkban úgyszólván állandó beszédtéma a vállalati nyereség alakulása (főleg a részesedési alap felosztása.) (Érthető, hogy a vita résztvevői közül is többen érintették ezt a témát — bár amint a címekből kitűnik más-más alapállásból. Pl. „A vártnál magasabb vállalati nyereségek” (Heim elvtárs), „A jövedelmezőség függvényében helyes értékelni a termelékenységet” (Bezensek elvtársnő), „A nyereség ne terelje el a figyelmünket” (Bánki elvtárs), í'agarh részéről ez utóbbit tzr tóm időszerűnek, mert jelentős ellentmondás van abban, hogy a várakozást messze meghaladó nyereségek mellett ilyen kedvezőtlenül alakult a termelékenység. Amelyik vállalatnál a két tényező között egyensúly van, annak csak örülhetünk, azonban ma ennek ellenkezője a gyakoribb és ezért erre a veszélyre és az ilyen helyzet tarthatatlanságára indokolt felhívni a fi- gyalmet. (Zinhober elvtárs írása is hasonló aspektusból elemzi ezt a témát, eljutva az egyes ösztönzők módosításának szükségességéig.) A legfontosabb tényező Jelentős teret kapott a vitában a munkaerőgazdálkodás és a munkakörülmények helyzete. Érdekesek azok a szociológiai és pszichológia körébe tartozó üzemi problémák, amelyeket a Kesztyűgyár tapasztalatai alapján Bezensek elvtársnő fejtegetett De hasonlóan figyelemre méltóak Bánki elvtársnak az emberekkel való foglalkozást, a megfelelő munkahelyi légkör kialakítását érintő megállapításai. Voltak észrevételek a szociális problémák (nyugdíjasok, bedolgozók foglalkoztatása pl. Támai elvtárs cikke) tekintetében is. Ezek a vélemények azt a helyes meggyőződést tükrözik, hogy a termelékenység legfontosabb tényezője maga az ember és ebből kiindulva a legtökéletesebb gépesítés mellett sem lehet közömbös számunkra, hogy milyen módon, milyen eszközökkel tudunk ösztönözni arra, hogy a dolgozók mun kaképességük teljességét adják a cél megvalósítása érdekében. Mint ismeretes az elmúlt évben üzemeink korántsem hasztaálták ki azokat a lehetőségeket, amelyek az üzem- szervezésben, a technológia ja vitásában találhatók. Érhető, hogy ezt a problémát is többen érintették. Hogy milyen tartalékok adódnak e téren azt legjobban a szénbányák eredményei bizonyítják, ahol — mint Bánki elvtárs felsorolásaiból is kitűnik — a ki' emelkedő eredményeknek ez volt az egyik forrása. De a Sopiana Gépgyár is a jobb szervezettség révén javíthatta termelékenységét, amelynek az üzemen belüli fontosságát Czakó és Becsei elvtárs egyaránt kiemelte. Műszaki fejlesztés A fejlődés alapkérdése azonban, amivel valamennyi vitacikk sokat foglalkozik: a gépesítés, a műszaki színvonal növelésének helyzete. Már a vita-indítóban is említettem üzemeink gépállományának az átlagost meghaladó elhasználódási fokát. Amint a hozzászólásokból is kiderült ezt a helyzetet mutatja többek között a Sopiana gyár szerszámgépeinek elöregedése, de lényegében ez az oka a Közúti Vállalat nem kielégítő termelékenységének is. Az utóbbi különösen aggályos, ha arra gondolunk, hogy az útépítési igények rohamos növekedésétől, azok kielégíthetősége, már eddig is elmaradt. Márpedig korszerű útépítés a gépesítés erőteljesebb növelése nélkül elképzelhetetlen. De más üzemekben is vannak hasonló problémák és egyetérthetünk ezért Dunavölgyi elvtárs írásának jól hangzó címével, („Műszaki fejlesztés minden lehetséges eszközzel”) ami a mai körülmények között jelszónak is beillene. — (Természetesen a közérdek azt kívánja, hogy ne csak jelszavakban, hanem tettekben is megnyilvánuljon ez a szándék — mert nyilvánvaló, hogy itt vár ránk a legtöbb feladat!) Hogy ennek akadálya-e a gépesítésnél jelenlegi „olcsóbb munkaerő” vagy sem, ezt is érintette többhelyütt a vita. Abban azonban egyirányú volt a következtetés, hogy az átmeneti ellentmondások (pl. a munkabérek a költségben jelentkező meg nem felelő súlya stb.) nem módosíthatják azt az alapvető közgazdasági törvényt, hogy a termelékenység növelésének leghatékonyabb eszköze a gépesítés, a műszaki fejlesztés. Felmerültek még a vitában más problémák is. Pl. olyan igények, hogy jobbá kell tenni a vállalatok közötti együttműködést, javítani kell az anyagellátást. Egy más vélemény szerint keresni kell a termelékenység mérésének — főleg a szolgáltatások területén — a jelenleginél reálisabb módozatait. Ezek az észrevételek indokoltak és nem is vitathatók, inkább a megoldás útjának keresése lehet a feladatunk itt is. Valóra váltani a javaslatokat! Végső soron a termelékenység problémái közül kialakult aktív és színvonalas vita sok érdekes megállapítást és tanulságot hozott. Az egyes problémák részletes kifejtése, a konkrét üzemi tapasztalatok mellett mindegyik írás egyöntetű volt abban, hogy ennek a kérdésnek kihatása nemcsak egy vállalatra vagy szakmára vonatkozik, hanem olyan gazdaságpolitikai problémára, amely most egész gazdasági életünk fejlődését befolyásolja. Kedvező tanulsága a vitának még az is, hogy nemcsak a gazdasági vezetők, hanem a társadalmi szervek, párt és szakszervezetek funkcionáriusai is magukénak érzik az üggyel való törődést. Reméljük, hogy ez az összefogás lehetővé teszi annak a sok javaslatnak, ígéretnek és fogadkozásnak a valóra váltását, amely a vitában elhangzott! Dr. Nagy József a Megyei Pártbizottság titkára Űj ABC-áruházat építenek a ledinai lakótelep szomszédságában, A kivitelezők — a baksai Ezüst Kalász Termelő- szövetkezet építési brigádja — ez év júniusában adják át a Pécsi Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet áruházát. — Szokolai felv. — mmá Jeizsmzty Imréné birtoka a szövetkezetnek adassék44 1919-es Gödrén U elvétetett Gödrén, 1919. március 27-én. A közgyűlés * tárgya: szocialista termelőszövetkezet megalakítása. Minthogy a földbirtokreformnak parcellázás útján való keresztülvitele a földet nem juttatja elég gyorsan az igény- jogosultak birtokába, sem a termelés folytonosságát nem biztosítja, mondja ki a közgyűlés, hogy . . . földigényüket szövetkezeti gazdálkodás formájában óhajtják érvényesíteni, s követeli, hogy a gödrei uradalom, (területe 1200 kát. hold, tulajdonosa illetve bérlője özv. Jeszenszky Imréné) teljes felszereléssel haladéktalanul a szövetkezetnek birtokba adassék ... A közgyűlés megbízottjai útján... a birtokon való rendelkezést a jelen pillanattól átveszi. A birtokról élő vagy holt vagyon nem vihető el; ezen ténykedés esetleg karhatalommal akadályozandó meg. A közgyűlés a birtok ideiglenes kezelésére a következő elvtársakat delegálja: Weisz Dezső, Kőmíves István, Révész József, Megállták helyüket A ;,Szatana kiváló” «utalója országos versenyt a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ 1969. március 4—6-án rendezte meg Budapesten. A Vállalatainkat és a kereskedelmi és vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolát 7 kereskedelmi és egy vendéglátóipari tanuló képviselte. (Pécset és Baranyát.) Az elózó évekhez képest megszigorított, igen erős mezőnyben Szántó Mária, a pécsi 187-es élelmiszerbolt eladó tanulója (oktatója őri Ferenc) és Krtx Ferenc, a siklósi 302-es vas-edény- bolt eladó tanulója (oktatója Lovász János) első helyezést és ezzel aranyjelvényt szerzett. Szántó Mária és Krix Ferenc, ha a humán tárgyakból idehaza jól vizsgáznak, azonnal szakmunkás bizonyítványt kapnak. A vendéglátó ipart Zadra- ▼ e c z Zsuzsa, a Mecsekvidéki Üzeml Vendéglátó Vállalat szakács tanulója képviselte. A 23 szakács versenyző közül Zadra- vecz Zsuzsa a hatodik helyet szerezte meg. L. S. Evvel a jegyzőkönyv-másolattal fogadott Weisz János tsz-eknök Gödrén. A dokumentum eredetijét a Megyei Levéltár iratrengetege közül halászták elő. A felsorolt három személyen túl még 25 aláírás sorakozik a jegyzőkönyv alatt: Graffel János, Puhner János, Németh István, Császár János és mások. — Hogy jutott a jegyzőkönyvhöz? — kérdeztem Weisz Jánost — Gyermekkorom óta hobbym a történészkedés. A honI ismereti szakkör tagja va- i gyök, s beszéltem Gödrei Se- I bestyénnel, akinek apja az j itteni, 1919-es direktórium elnöke volt Tőle tudtam meg, hogy egy tsz is működött Vi- dákpusztán, de többre nem emlékezett Ezt követően Kovács Ferencnéhez, a falu nyugdíjas postamesteréhez fordultam, aki jól ismerte a Jeszenszky-családoi és tudja jelenlegi amerikai címüket is. A Jeszenszky-család valahol New-Jersey államban él, a férfi egy szállodában dolgozik. Megkértem Kovács Fe- rencnét, írjon Jeszenszkynek, kérje meg őt hogy készítsen egy rövid monográfiát a két község — Gödrekeresztúr és Göd részéntmár ton — történetéről ... Jeszenszky Imre levele itt fekszik előttünk az asztalon. Hat sűrűn gépelt oldalon át számol be a két falu, illetve a földbirtokos család múltjáról, de a tsz-ről nem tesz említést. Amint kiderült, abban az időben hadifogságban volt. Ezután fordult Weisz János MEG HÉVÓ a PantMfnyorMÓipari Vállalat legújabb, poliészter-pamut alapanyagú textíliáinak felhasználásával készült nyári modelljeinek bemutatójára amelyet MÁRCIUS 18-AN, KEDDEN 18 OKAKOR RENDEZÜNK a NÁDOR SZÁLLÓ termeiben Minden érdeklődőt szeretettel várunk Banna Lajosnéhoz, a járási művelődési ház igazgatójához, aki „előbányászta” azt a kincset érő jegyzőkönyvet a Megyei Levéltárban. Így derült ki, hogy nemcsak Somogybán volt 1919-ben tsz, hanem Baranyában is. Weisz János ezt követően valóságos nyomozást folytatott a jegyzőkönyvben szereplő 28 személy iránt. Kiderítette, hogy három ember még él: kettő valahol Somogybán, egy pedig Baranyajenőn. Az egyetlen elérhető szemtanú, Novák Ignác bácsi itt ül most mellettünk, az asztalnál. Kissé restellkedve mondja, hogy bár ő mindenről tudott, nem gondolta, hogy olyan nagy eseményről van szó. Nekik minden olyan magától értetődő és természetes volt akkor! — Tizenhatéves voltam abban az időben, kocsisként szolgáltam Jeszenszkynél. Március 27-én kijött hozzánk egy Szalma nevű élvtárs Kaposvárról, s kérte, hogy hívjuk össze Vidákpuszta cselédségét az intéző lakása melletti nagyterembe. Estére összegyűltünk, majd Szalma elvtárs beszédet tartott nekünk. Elmondotta, hogy szocialista termelőszövetkezetek alakultak Somogybán, majd felszólított bennünket, hogy kövessük példájukat. A többit már tudják a jegyzőkönyvből. A miénk lett akkor minden: nemcsak az 1200 hold, hanem a húsz igásökör meg a tíz-tizenkét pár ló is, ami az uradalomhoz tartozott. A gyűlés után proletár nótákat énekeltünk, mert nagyon tetszett ez nekünk. — Ki volt a jegyzőkönyvben szereplő Weisz Dezső, Kő- mives István és Révész József? — A Kőmives meg a Révész magunkfajta. Weisz Dezső pedig a korábbi uradalmi intéző volt. Bár régebben az uraság szolgálatában állt, nem lehetett rá panaszunk, mert azelőtt is emberségesen bánt velünk és jól irányított a tsz idején is. Nem tudom, mi lett a sorsa, Latinkáék figyelmeztették. hogy meneküljön, vagy a fehérek vitték el őt, mindenesetre egy éjszaka nyomtalanul eltűnt. Ez persze már nyáron volt. — S ml történt addig? — Dolgoztunk, s sokkal szívesebben, mint máskor, mert jobb sorunk volt. Azelőtt csau egy hold illetményföldet kaptunk, akkor pedig két holdra emelték a területnagyságot. Ruhát, bakancsot, szőrcsizmát hoztak nekünk Kaposvárról, még a kapcaruháról sem feledkeztek meg. Ezenkívül petróleumot adtak, ami megint nagy szó volt, mert korábban vakoskodtunk. — Hogyan oszlott fel a tsz? — Egyszer, úgy aratás előtt kijött hozzánk egy antantsapkás fehér százados, összehivatta a népet, s közölte, hogy átvették a 1 tataimat. Ezen a gyűlésen már ott volt özvegy Jeszenszky Imréné is. A százados tudtunkra adta, hogy vége mindenféle szövetkezetnek, minden úgy lesz, ahogy volt, s aki ellenszegül, azt falhoz állítják és agyonlövik. Ráparancsolt Kőmives Istvánra, Révészre és Németh Istvánra, hogy álljanak külön a csoportunktól. Azt mondotta, csak azért nem lövi őket agyon, mert sajnálja a családjukat. Később hallottuk, hogy a hozzánk közel eső Ma- gyarlukafán fej belőtték az intézőt. — Nagyon féltek ettől a huszonhét embertől _ veszi át a szót Weisz János tsz-elnök. — Ezért a következő év április 24-én, tehát Szent György napján, amikor lejárt a sze- gődési év — abban az időben ugyanis egész évre, Szent György napig szegődtek a cselédek — szétszórták az egész tagságot. A Jeszenszkyek megegyeztek a környező földbirtokosokkal, s a huszonhét családból egy sem maradt itt. Novák bácsi előveszi irat- tárcájából régi, f oszladozó cselédkönyvét A könyvben a következő bejegyzés olvasható: „Saját kérelmére elbocsátva. 1920. április 24.” Utána újabb és újabb földbirtokosok neve következik, ahol Novák bácsi szolgált. A gödrei Béke Tsz tagsága március 27-én összeül, s megemlékezik az évfordulóról. Talán még a tsz névváltoztatása is szóbakerül, hiszen kívánatos volna kifejezni, hogy ez egy olyan szövetkezet, melynek már ötven éve elődje volt. Végül megjutalmazzák Novák Ignác bácsit, az egyetlen baranyai embert, akinek fél évszázados a tsz-tagsága, s aki serényen, fiatalos erővel dolgozik a szövetkezetben még ma is. Magyar László Bányászbrigádok vetélkedője Pénteken délután nagy érdeklődés mellett, a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével zajlott le a Ságvári Endre Művelődési Házban a Mecseki Ércbányászati Vállalat szocialista brigádjai részére a Tanácsköztársaság jubileuma alkalmából indított vetélkedő döntője. Legjobbaknak a bányászbrigádok bizonyultak. Az első díjat a II. bányaüzem műszaki szocialista brigádja nyerte Für- dős Ferenc körletvezető irányításával. Második helyre két I. üzemi brigád — egy operátor éa egy íúrós brigád — került. Ezt az alkalmat használták lei arra, hogy ismertessék a vállalat szakszervezeti bizottsága által a Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából meghirdetett irodalmi pályázat eredményét. Az első díjat nem adták ki, az 1300 forintos második díjat „Egy vöröskatona visszaemlékezései” című regényével Varga István I. bányaüzemi dolgozó nyerte el.
