Dunántúli Napló, 1969. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
t$49. Mmiét tC punantmt nap 10 Négy megye képzőművészeinek tervei Grafikai műhely, kerámia-alkotótelep, mozgó kiállítások a falunak A Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Területi Szervezete a szocialista képző- és iparművészet és a vizuális kultúra fejlesztésének társadalmi irányítója Pécs város, valamint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében. Ennek érdekében hajtja végre a kitűzött feladatokat. így kezdődik a nemrégiben újjáválasztott vezetőség elkészült munkaterve, gmely nemcsak oldalszámban terjedelmes, hanem tartalmában is igen gazdag és sokoldalú. A területi szervezet vezetőjéül Martyn Ferencet, a Pécsett élő, ismert festőművészt választotta meg a tagság, területi titkárnak Soltra Elemért, Pécs városi titkárnak Bizse Jánost, Baranyában Rétfalvi Sándor, Somogybán Szekeres Emil, Tolnában Lázár Pál és Zalában Szabó Sándor került a megyei titkári funkcióba. A munkaberv egyik sarkalatos pontja — ez határozza majd meg a szervezet egész tevékenységét — hogy a vezetés minden eddiginél demokratikusabb lesz. A konzultatív bizottság léte hivatott ezt biztosítani. Ennek tagjai a választott titkárokon kívül a szövetségi tagok, szám szerint hatan. A konzultatív bizottság a szervezet legfőbb tanácskozó testületé, minden felmerülő képzőművészeti problémát megtárgyal, határozatokat hoz, s hogy minden esetben a lehető legjobb megoldást választotta-e — azért a tagságnaik felelős. A szervezet munkája természetesen többoldalú. Egyfelől a területen dolgozó, élő festők, szobrászok, ipárművé- szek egybefogása, érdekvédelme, kiállításainak rendezése, problémáik megoldása a feladata. Mindenekelőtt az alkotómunka feltételeinek biztosítása itt a fontos — ennek érdekében a szervezet a kiállítóhelyiségek, közös műtermek, műhelyek és a műteremlakások elosztása, létrehozásának szorgalmazása terén többet kíván tenni. Másfelől a szervezetre hárul az a társadalmi felelősség, hogy az adott terület képzőművészeti ellátottságát a maga eszközeivel javítsa — ezért a tervek szerint a szervezet képviselteti magát a megyei tanácsok mellett működő vásárlási bizottságokban és a megyei tanácsadó testületekben. A szervezet együttműködik a tanácsokkal azoknak a kereteknek a minél ésszerűbb felhasználása tekintetében is, amelyeket a Művelődésügyi Minisztérium biztosít a megyei és városi tanácsoknak képzőművészeti alkotásokra. Harmadik legfőbb feladata a szervezetnek, hogy tagjai a képzőművészeti ismeretterjesztésben tevékenyein közreműködjenek, mint a vizuális nevelésre legfőképpen hivatott emberek. Itt az alapvető elvi kérdéseik tisztázásától egészen az egyes előadásokig, kollektív műteremlátogatásokig, tárlatvezetésekig vezet a sor. A szervezet ennek érdekében a szakszervezetekkel, a Hazafias Népfronttal, a TIT-tel és a nagyobb kultúrotthonokkal máris megkezdte a kapcsolatok felvételét. Az egységes, közös cél, a vizuális kultúra emelése nagyon sokirányú feladat, s még részletesebb tervekért, még konkrétabb elképzelésék kidolgozását teszi szükségessé. Néhány részletet is hadd említsünk a képzőművészek gazdag munkatervéből. Több területi szervezettel kívánnak szoros, alkotó kapcsolatot kialakítani. Így már az idei félévben találkozót terveznek az észak-dunántúli és a dél-magyarországi területi vezetőkkel. A kapcsolatok majd cserekiállításokat — ez csoportos és egyéni kiállításokra is vonatkozik — és tapasztalatcseréket jelentenek. Nemkevésbé dédelgetett tervük, hogy továbbfejlesztik az egyre színesebbé és hasznosabbá váló jugoszláviai kapcsolatokat, folytatják a cserekiállítások bevált rendszerét. S hadd soroljuk fel végül, csak címszavakban az egyes megyék terveinek legérdekesebbjeit: Siklóson nemzetközi kerámiai művésztelep, a me- cseknádasdi művésztelep felújítása, közös grafikai műhely, Villányban az alkotóház üzemeltetése, kis mozgó kiállítások összeállítása, amelyeket az állami gazdaságokban, tsz-ekben vinnének körül, rövid ismeretterjesztő előadásokkal egybekötve, külföldi szimpozionokkal való kapcsolatfelvétel (pl. Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia, Ausztria), Pécs testvérvárosaival való, képzőművészeti kapcsolatfelvétel, biermálék (kerámia, kisplasztika), valamint a Kaposvári Tavaszi Tárlat színvonalának további emelése, Tolnában tárlatvezető tanfolyam szervezése, Zalában az erők jobb összevonása, később művésztelep létesítése; pályázatokon való intenzívebb részvétel, a felszabadulás 25. évfordulójára való előkészületek stb. Takács Dezső: Bns$ A tervek tehát igen gazdagok. Felkerestük Martyn Fe-. rencet, a szervezet vezetőjét, s megkértük, fejtse ki véleményét: e sokoldalú elképzelések közül is melyiket tartja a legfontosabbnak, legégetőbbnek, vagy éppen legperspektivikusabbnak? — Ha hirtelen válaszolnom kell — mondotta — elsőnek a grafikai műhely létesítése jut eszembe. Nagyon fontos dolog ez! Miről van szó tulajdonképpen? Egy olyan műhelyről, s néztünk is már helyet számára, elegendő egy közönséges pincehelyiség is — ahol valamennyi grafikával foglalkozó vagy éppen azzal kacérkodó képzőművész megtalálhatja a sokszorosításhoz nélkülözhetetlen berendezéseket. Kőlapokat, . sokszorosító gépeket. Ahol próbanyomatok sokaságát lehet elkészíteni kő- rajzból, linóleumból, rézkarcból. Érdekes helyzet, gondolkodni lehetne azon, milyen kapcsolat van a két párhuzamos jelenség között: nálunk egyidejűleg megnőtt az igény a grafikai lapok, sőt, gyűjtemények, mappák iránt, s felnövőben van egy fiatal, kitűnően rajzoló generáció. A sokszorosított grafika manapság hihetetlenül fontos terület: lehetőséget nyújt, hogy tömegméretekben juttassuk el az emberekhez a műalkotásokat, méghozzá olcsón. Más kérdés, de ide tartozik, hogy szeretnénk a két, már kialakult biennálé mellett az egyedi rajzok biennáléját is létrehozni a területen, talán Kaposvárott. Ez igen fontos művészeti ág. A sokszorosított grafika fellendítésének terve és az egyedi rajzok felkarolása kiegészíti egymást. A kiállításokkal, azaz alkotótelepekkel kapcsolatban melyik nagy tervet tartja legfontosabbnak? — Ezeket nem lehet egymástól szétválasztani. A grafikai műhely is ebbe a körbe tartozik, hozzá kell számítanunk a villányi szobrásztelepet, a tervezett kerámiatele- pet, s azt. hogy ez utóbbit ki szeretnénk egészíteni zománcmunkákkal is. Egy nagy, ösz- szefüggő centrum kialakításáról van tehát szó. S nemcsak olyan értelemben, hogy a művészek több lehetőséget kapjanak az alkotáshoz, hanem úgy is, hogy a szobrok, kerámiák, szabadtéri zománcmunkák kijussanak az emberek elé, fel legyenek állítva a szabad ég alatt, hozzáférhetőek legyenek, a vizuális élmény lehetőségét gyarapítsák. Ez távolabbra iiéző, messzibb vezető folyamat lesz: végső soron eredményének majd az utcákon, tereken, középületek előtt, az emberek mindennapi életébe ágyazódva kell kamatoznia. Itt jegyezném meg, mert ehhez tartozik, hogy a szervezet tárgyalt a Baranya megyei pártbizottsággal, s felvetettük, hogy szívesen bekapcsolódnánk a felszabadulási emlékművek felújításának, újjáalkotásánák szükséges munkájába. A tönkrement és nem is mindig elég jó emlékművek helyén is korszerű, szép, az emberekre ható, a témához méltó emlékműveket kellene létrehozni. S a vizuális nevelés, mint egy másik, feltétlenül fontos feladat? — Ehhez kevesebbet értek, de a szervezet vezetőségében is jól felkészült emberek foglalkoznak ezzel a bonyolult kérdéssel. Kétségkívül egyike a legnagyobb gondoknak, s persze, nemcsak helyi gond. Ezt nem lehet egy-két évre tervezni. A nagy, mindenkire kiterjedő munkába természetesen a dél-dunántúli művészek is bekapcsolódnak. Megjegyezném azonban végezetül, hogy szerintem, ez a dolog nagyon jól halad nálunk. Itt fekszik előttem Kam- pis Antal kitűnő, egy élet munkáját realizáló könyve a XIX. és XX. századi képző- művészetről, — s ezt a könyvet nálunk zsebkönyvként, sok reprodukcióval, mindösz- sze tíz forintért adták ki! A vizuális nevelés itt kezdődik valahol. H. E. Magyarorszáei bemutató Händel: Herkules a válaszúton Ma délelőtt a Liszt-teremben az itthoni közönség is meghallgathatja azt a nagy gonddal összeállított műsort, mellyel a Pécsi Liszt Ferenc Kórus és Filharmonikus Zenekar holnap este a budapesti Zeneakadémia nagytermében vendégszerepei. Már hagyomány, hogy Antal György vezényletével mindig az újdonság erejével ható, rendszerint barokk művet visz a pécsi együttes a fővárosba. Ezúttal is ennek a kezdeményezésnek folytatásaként Händel: Herkules a válaszúton című kantátáját szólaltatják meg magyarországi bemutatóként, dr. Vargha Károly hozzáértéssel és stílusismerettel fordított magyar szövegével. A kantáta eredeti szövegét Thomas Mo- rell, sok Händel oratórium szövegírója készítette. Händel 1750 nyarán, röviddel a Jephta előtt komponálta e művét, melynek alapötlete már korábban is felvetődött benne operazeneként. A kantáta bemutatása 1751. március 1-én történt meg a Covent Gardenben, a „Sándor ünnepe” harmadik felvonásaként. A kantáta az idős mester egyik legérettebb, legpompásabb műve, tele komoly érzelmekkel és figyelmeztetéssel, elragadó humorral és bájos, táncszerű lendületes dallamokkal. Szereplői: a Kedv (Pleasure), a Jóság (Virtue), valamint az ifjú Herkules, akinek szólamát Händel mezzoszoprán hangra írta. Neki kell választania az erényes vagy a gyönyörrel teli életút között. A kantáta drámai feszültségű, központi részében szólal meg Herkules szélesen hömpölygő E-dúr larghettoja. A szólisták énekét nagyhatású kórusjelenetek követik, melyek közül kimagaslik a nagy zárókórus. Jelentős zenei eseménynek számít a Liszt Kórus és Filharmonikus Zenekar második műsorszáma is: a decemberi pécsi ősbemutató után a fővárosban is előadásra kerül Kosa György: Cantata hu- mana-ja. A magyar felsőoktatás 600 éves jubileumára kiírt zenei pályázaton díjat nyert alkotás szövegét a szerző a Mátyás korabeli kiváló humanista költő, Janus Pannonius verssoraiból válogatta össze. A kor nagyszerű pátoszát Kosa vegyeskari és hárfával, ütőhangszerekkel kiegészített fúvószenekari apparátussal fejezi ki. A koncert zárószáma Bruckner Te Deum-a. A Wagner-utáni német zeneszerző nemzedék kiemelkedő tagja volt Anton Bruckner, akinek Te Deum-a 1884-ben készült el. Az ötrészes mű egyes tételei — harmóniailag szervesen összekapcsolva — megszakítás nélkül, attacca követik egymást/- Ez a hatalmas alkotás meglehetősen ritkán hangzik el hangversenyeinken, ezért a pécsi együttes e műsorszáma is nagy érdeklődésre számottartó zenei csemege. A hangverseny közreműködő szólistái: László Margit, Erese Margit, Jab- lonkay Éva, Fülöp Attila* Szigeti László és Supala Kolos. A Pécsi Vonósnégyes Szigetváron Filharmóniai kamarabérleti hangversenyen mutatkozott be hétfőn este a járási könyvtár nagytermében a szigetvári zenekedvelőknek a Pécsi Vonósnégyes. A hangverseny egyben az első szervezett kamarahangverseny is volt Szigetváron. Kettős sikernek lehettünk tanúi. Sikere volt a rendezvénynek. mert a vártnál is nagyobb érdeklődés nyilvánult meg iránta és sikere volt az együttesnek is. Az érdeklődés, a helyes és időszerű kezdeményezés további támogatására irányította a figyelmet. A Pécsi Vonósnégyes pedig bebizonyította ismét, hogy az eddigieknél több szereplési lehetőséget érdemelne meg. Évek óta működnek városunk egyetlen vonósnégyeseként. Az elődeikkel való összehasonlítás helyett (mint a legutóbbi pécsi szereplésükről szóló kritikában) munkájuk olyan szempontok szerinti mérlegelése vált aktuálissá, hogy „létezésüket” miként lehetne még jobban kamatoztatni. A vonósnégyes irodalom gazdag és az inti- mebb alkalmak és formált világát éljük. Ez a két tény szinte kínálja a lehetőségeket. A Kocziány Lajos, Ribly János, Koszorú Árpád és Mihály István összetételű Pécsi Vonósnégyes a gondos felkészülés követendő példáját nyújtotta. Játékukból biztonságérzet és őszinte muzsikálás sugárzott. Nem voltak bizonytalan részek egyetlen műsorszámukban sem. Mozart: D-dúr divertimentója csakúgy, mint Britten: Sample Symphony és Dvorák: F- dúr (néger) kvartettje teljes szépségében bontakozott ki játékuk nyomán. Bálint András szép versek elmondásával járult hozzá az est sikeréhez. — nal Egy hét Pécs városában Szovjet filmkritikus véleménye a Játékfilmszemléről A fenti címmel többoldalas cikk jelent meg az Iszkuszszt- vo Kino nevű tekintélyes szovjet filmesztétikai folyóirat ez évi első számában L. Pogozseva tollából, aki az őszi filmszemle egyik külföldi résztvevője volt, Pogozseva cikke elején röviden áttekinti a magyar film fejlődésének utóbbi húsz esztendejét, s örömmel állapítja meg, hogy az időszakos stagnálások sem akadályozták még a filmművészeket abban, hogy jelentősét, értékeset alkossanak. Már az új magyar filmművészet kibontakozásának kezdetén olyan nagyhatású mű született, mint Bán Frigyes Talpalatnyi föld-je, mely többszöri felújítás után is megőrizte friss vonzerejét, a közönség a fesztiválon is komoly érdeklődéssel nézte végig. Ennek a filmnek mély gondolati realizmusa ösztönzőleg hatott a fiatal rendezők törekvéseire, mely törekvések elsősorban a mai ember, a modem társadalom összetett problémái felé fordulnak. Ez/ az alkotói igény emelte rangra az utóbbi néhány év kiemelkedő filmjeit, melyek világviszonylatban is érdeklődést keltettek. Pogozseva, mint írja, nagy figyelemmel kísérte a fesztivál vitáit. Ezeken a vitákon a résztvevők hozzáértő tudása, a filmművészet ügyéért való felelősségteljes kiállásuk, s esetenként a szenvedélyt sem nélkülöző vitakedvük ragadta meg őt. A leghevesebb viták Kovács András Falak című filmje körül zajlottak, problematikája a szakértők és érdeklődők széles táborát mozgatta meg. Pogozseva a Korfársaink című, a fesztiválon bemutatott szovjet film gondolatkörével hozza kapcsolatba. a kérdés első művészi feldolgozását pedig Turgenyev Rugyin-jában véli felfedezni. Hosszan foglalkozik Pogozseva Jancsó Miklós Csend és kiáltás című munkájával. Előbbi filmjei alapján, Jánosét a modem filmművészet egyik legtöbbet ígérő alkotójának tartja, aki bátran nyúl nagyfontosságú etikai problémákhoz, mint a Szegénylegények vagy a Csillagosok, katonák is bizonyítja. A Csend és kiáltás már nem aratott osztatlan sikert, bizonyos kifogások merültek fel vele szemben. Pogozseva szerint Jancsónak: itt is sikerült megteremtenie az ábrázolt időszak tökéletes légkörét. „Jancsó ismeri a szuggesztív, emocionális képek alkotásának titkát, ura a művészi kompozíciónak. a képi térnek. Filmjének minden kockája rendkívül kifejező, pontosan szerkesztett, akár egy szabályzat ... A belső képi tempó lassított, fékezett, a drámai töltés rejtett, róla szinte alig beszélnek.” A fesztiválfilmek közül a* elsőfilmes Mészáros Márta alkotása, az Eltávozott nap ragadta meg figyelmét. ' Dicséri a fiatal rendező témaválasztását, a történet „mélyen emberi” voltát, s azt a mesterségbeli tudást, melynek eredményeképpen érdekes, hiteles jellemeket állít a nézők elé, valódi emberi sorsokat mutat be. Bacsó Péter Fejlövéséről, Zolnai Pál Próféta voltál szívem! című filmjéről szintén elismeréssel ír, főként a bennük felvetett kérdések aktualitását és a tisztázás szándékát értékeli nagyra, ám mindkét filmet egyenetlen teljesítménynek tartja. „Szeretem a pécsi fesztiválokat' — írja cikke végén — szeretem mozgalmasságukat, lázas tevékenységüket, egyszerűségüket. Mindig érdekes a filmek összeválogatása. Ez alkalommal is valamennyi bemutatott film kitűnő alkotás volt. Némelyikkel vitatkozni kellett, de egyikről sem lehet azt mondani, hogy méltatlanul került a mozik vetítő- vásznára.” f, ■— lu So -« >■
