Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-05 / 3. szám

mr tetrad? ib IO 9 A Holdat most megkerülő Apolló űrhajó ismét megerősíti azt a tényt, hogy a technikai civilizáció vagy közismertebben a tudományos technikai forradalom korsza­kát éljük, amelyhez akarva- akaratlanul alkalmazkodnunk kell úgy is, mint benne élő­nek és továbbfejlesztőnek, úgy is, mint résztvevőnek. Kevés jelensége van az embe­riség történelmének (talán nincs is), mely olyan —mond­hatni — drámai hatást gyako­rol a társadalom fejlődésére, mint a műszaki haladás, a termelő erők forradalma. Sok­szor úgy tűnik, túldramatizál­juk a tendenciákat, s bár nádor több könyvtárnyira te­hető az e kérdéssel foglalko­zó irodalom, még mindig új és új — eddig figyelembe nem vett jelenségek figyel- nfcztetnek e fejlődés bonyo­lultságára. Ez a folyamat a társadalom minden szférájá­ban. így a művelődés vala­mennyi területén is új köve­telményeket támaszt. A ter­melő erők fejlődésében végbe­ment gyors változás megvál­toztatja a munkamegosztást, a munka jellegét és ezzel rendkívüli módon befolyásol­ja a munkaerő kulturális szintjét. A változás egyik kí­sérőjelensége a gyors szak­maváltás, egyes szakmák el­avulása és újak keletkezése. Mint egy tanulmány ismerteti (egy X 963-as felmérés alap­ján): „Bonnban az Ipari szak- oktatási osztály 15 év alatt 173 képesítéshez kötött szak­mát törölt, 145-öt megváltoz­tatott, 50 újat ismert eL" S még ennél is nyomatékosabb bizonyíték a képesítések meg­oszlása. „Ma kb. 600 képesí­téshez kötött és betanított szakma van. Ezek több mint 22 ezer felnőttfoglalkozásra készítenek elő, tehát mind­egyik a szakmák egész sorát öleli fel, amelyeket hozzáfér­hetővé fesz.” Távlatok és tények sá. A termeléshez kapcsolódó ismeretek többsége szakisme­ret (ez a szakoktatás hagyo­mányos munkaterülete) ebből kell kiválasztani az általánost, a népszerűsífhetőt, mert vol­taképpen ez a népművelői feladat, ehhez viszont a ter­melés, az ipar szükségleteit, vagy legalább a szakmai és az általános műveltség esz­mei modelljét kellene ismer­ni. (Ezt ugyanis nem lehet másolni, csak a mi termelési viszonyaink, termelőerőink technológiai szintje képezhe­tik az alapot.) A műszaki-technikai fejlő­dés hatása a munkaerőállo­mány alakulására, a szakkép­zettségre az oktatáson kívül a népművelést is bizonyos fo­kú strukturális változásokra késztette. A korábbi humán- és művészetcentrikus gyakor­lat az ismeretterjesztés és fel­nőttoktatás legkülönbözőbb területeivel bővült Az isme­retterjesztés témái közül a műszaki ismeretek, mint a termeléshez közvetlenül kap­csolódó ismeretanyag, kiemelt szerephez jutott. A műszaki ismeretek, vagy általánosab­ban véve a műszaki kultúra terjesztése kettős feladatot ró a népművelésre; a termelői szakismeret és a technikai kultúra iránti általános civi­lizációs igények kielégítéséhez egyaránt hozzá kell járulnia. Ha őszintén szembenézünk a tényekkel, e feladat a nép­művelőket több okból is ne­héz helyzet elé állítja. A ten­nivalót ugyan az élet kínálja, de kérdés az, hogy mi tarto­zik ebből a népművelőre és hogyan oldja meg ezeket a népművelés eddigi kereteiben. Még nincs hagyomány, amire támaszkodni lehet (ami van, a csasztuska emlék, inkább riaszt), nincs a különböző helyzetekre is általánosítható gyakorlat, s különösen a ter­melői szakismeret fejlesztése válik számára problematikus­Meg kell mondani, hogy Ilyen modell máshol sem ala­kult ki, mert éppen a terme­lőerők rohamos fejlődése teszi kérdésessé az eddigieket is. Tény, hogy át kell alakítani az oktatás és képzés egész rendszerét és világméretű vi­ta folyik arról, hogy milyen legyen az általános és szak­mai műveltség, (oktatáskép­zés) viszonya. Ilyen helyzet­ben kell keresni a népműve­lőnek a lehetséges megoldá­sokat. Sok a biztató kezdeménye­zés. PL kialakult a népmű­velésben a technikai napok, a műszaki hetek és hónapok rendszere. Először Mezőkö­vesden rendezték meg azzal a céllal, hogy a lakosságot meg­ismertessék a helyi üzemek­kel és főként azért, hogy a fiatalok pályaválasztását elő­segítsék. A kezdeményezésnek hamar támadtak követői a megye határain túl is, és ez évben 10 megye rendezte meg saját technika-hónapját. Az eredeti elgondolás kibővült és ma már a rendezvénysorozat­ban a kiállításoktól az újítók és szocialista brigádok tanács­kozásáig, a modellező és szak­köri bemutatóktól a műszaki filmvetítésig és üzemlátoga­tásig a termelési és műszaki propaganda legkülönbözőbb formái megtalálhatók. Külö­nösen sok tapasztalattal gaz­dagította a népművelést Ba­ranya megye gyakorlata, ahol már negyedszer rendezik meg a Műszaki Propaganda Hó­napját és minden évben új vonásokkal gazdagodik az ak­ció. Sok helyen népművelők kezdeményezik a szocialista brigádklubok megalakulását s ez több szempontból is fontos és követendő gyakorlat. A szocialista brigádoknak az üzemen belül tág lehetősége nyílik az üzemi légkör, az üzemi közvélemény befolyá­solására, s így elsődleges kér­dés, ők hogyan vélekednek a művelődésről, milyen módon művelődnek ők maguk. A népművelői segítség egyik eredményeként könyvelhető el, hogy a szocialista brigá­dok országos vetélkedőjének nyertes brigádját (Debrecen, BIOGÁL Művek szocialista brigádját) népművelők segí­tették a felkészülésben és eh­hez a brigádvezetők klubjá­ban kapták az első ösztönzést A brigádklubok kulturális légköre a tapasztalatok sze­rint ösztönzően hat a tovább­tanulásra és a szakmai mű­veltségre is. Eredményesnek bizonyultak az újító mozgalom támogatá­sára irányuló különböző kí­sérletek. Miskolcon például a megyei művelődési házban rendszeres, újítási tanácsadó szolgálatot szerveztek, ahová havonta egyszer különböző szakembereket hívnak meg, akik a felmerülő problémák megoldásához szaktanácsot ad­nak. A kaposvári Latinka Sándor Megyei Művelődési Házban évek óta eredménye­sen működik az újítók klub­ja. A klub szaklapokkal, szak­mai, jogi tanácsadással látja el tagjait, segítséget nyújt újítások kivitelezéséhez, pl. eikészitik az újítás műszaki dokumentációját (rajz, leírás) sőt, szűkös keretek közt ugyan, igyekszik kivitelezési kapacitást teremteni az újítás elkészítéséhez is. Más újító­klubokban bibliográfiával, be­mutatással és szakmai vita­ülésekkel segítik a tagság munkáját Több (főként üze­mi) művelődési intézményben foglalkoznak a műszaki rajz- tanfolyamok és különböző to­vábbképző tanfolyamok meg- honosításávaL Mindez azonban csak bizta­tó kezdet a termelési kultúra, a termelői szakismeret növe­lésének útján, mély folyta­tásra vár, hiszen az elmúlt két évtized folyamán a tudo­mány fejlődése új Iparágakat hozott létre és megfordítva, az ipar a termelés fejlődése nyomán különböző tudomá­nyok specializálódtak a ter­melés, a munka, a termelő ember bonyolult kölcsönhatá­sainak feltárására az ipar- és üzemszociológiától, -pszicholó­giától az ergonómiáig, vala­mint a termeléshez kapcsoló­dó, hagyományos műszaki közgazdasági és természettu­dományokig. A termelés kul­túrájának a történelem folya­mán felhalmozódott és ko­runkban megsokszorozódott értékei a termelő ember szel­lemi bázisát képezik akkor, ha ezek éppoly közkinccsé válnak, mint a humán kul­túra elemei. Ezeket az új is­mereteket bekapcsolni a mű­velődés áramába, érvényesü­lésüket a gondolkodásban i* diadalra juttatni — a továb­bi népművelői feladat A technikai civilizáció azon­ban nemcsak a termelést ha­nem az életkörülményeket is gyökeresen megváltoztatja. Az embert otthonában is napról- napra jobban körülbástyázza a technika háztartási gépek, rádió, televízió, magnetofon, filmfelvevő, autó stb. formá­jában, amelyeket hovatovább nem lehet már csak „hasz­nálni”, csak gombot nyomni, hanem működtetéséhez bizo­nyos ismereteket is meg kell szerezni. Sok művelődési in­tézményben ezért indítanak háztartási gépkezelő bemuta­tókat, tanfolyamokat, és olyan autós-motoros klubokat, ahol megfelelő szerelési alapisme­retekre lehet szert tenni. Ko­runkban tömeges szükséglet­té válnak ezek a „civilizációs” készségek és talán ez az egyik magyarázata a műszaki-tech­nikai amatőrmozgalmak, kü lönösen a modellezés, barká csolás, rádiózás népszerűségé­nek. Az országban az iskolákban, művelődési házakban, üze­mekben összesen mintegy 2250 technikai (barkácsoló, modellező, rádió) szakkör mű­ködik (ebből 338 a művelő­dési házakban). Tagságuk öt­venezer főre tehető, de ennél sokkal több egyéni amatőr van, akik nem szervezetten szakkörökben, hanem egyéni­leg. otthonuk falai között hó­dolnak kedvtelésüknek. A szakkörökben dolgozók és az egyéni amatőrök igényt tartanak a népművelők segít­ségére. Egy reprezentatív fel­mérés tanulságai szerint a megkérdezettek (1341 fő) 82 százaléka közös műhelyt (szakkört) 65%-a szaktanács- adást (szakmai irányítást) igé­nyel. Ezeket az igényeket egy­re több helyen ismerik fel és néhány megyében (így Bara­nya. Komárom, Veszprém, Tolna és Szolnok megyében) társadalmi funkciójuknak és szerepüknek megfelelő súllyal és következetességgel foglal­koznak a technikai szakkörök működésének fejlesztésével, törekszenek a szakkörvezetők összefogására, rendszeres to­vábbképzésére, önálló szakiro­dalom megteremtésére és a szakkörök mintaszerű műkö­désére. A folyamatos jó mun­ka eredményeképpen vált or­szágos példaképpé a Pécsi Technikai Klub és az ugyan­csak pécsi Ságvári Endre Mű velődési Ház MHSZ Rádió­klubja is. A szakkörök szer­vezése, működtetése nagyon sok gondot és még több szer­vező munkát igényel a nép­művelőktől A mennyiségi fej­lesztésnek határt szabnak a szűkös anyagi eszközök és a helyiséghiány. A továbblépést a szaktanácsadás különböző formáinak meghonosítása je­lentheti. Ennek több lehető­sége van, hiszen az érdeklő­dés, az igények és a szüksé­ges ismeretek nagyon szerte­ágazók. Van akinek csak öt­let kell és van, akinek gya­korlati útmutatás az egyes munkaíogások elsajátításához. Mások rajzokat igényelnek, vagy az egyes szerszámok, anyagok beszerzése felől sze­retnének tájékozódni. Biztató kísérlet a Bajai Művelődési Ház vasárnaponként megtar­tott „barkácsbörzéje”, ahol mindezekre mód nyílik az anyagok és szerszámok cseré­je mellett. Műszaki kultúra, technikai civilizáció — termelői szak­ismeret, sok tisztázni való kérdést tesz fel a népműve­lésnek, és bár a művelődési statisztika azt jelzi, hogy a népművelési gyakorlatban még aránytalanul kevés hely jut számukra, a tapasztalai, a statisztikai mutatókban nem szereplő tények szerint, a tartalmában korszerűsödő nép­művelés fokozatosan kidol­gozza a helyes válaszokat Czeglédl Györgyné Sándor Jtsnraa fotomttvéra képeiből nyílik reprezentatív kiállít*» a pécsi Tudomány és Technika Háza nagytermében ma délelőtt 11 órakor. Megnyitót mond Bécsy Tamás. A kiállítás január 19-1* tekinthető meg délelőtt 10—12 óráig és délután 14—18 óráig. Új könyvek M. Bulgakov regényei Mihail Bulgakov nevével először találkozik a magyar olvasó. Műveiről hosszú időn át hazájában is csak a szak­mabeliek tudtak, mert a har­mincas években elhatalma­sodó személyi kultusz hall­gatásra kényszerítette és ki­közösítette a szovjet iroda­lomból. 1940-ben bekövetke­zett halála után húsz esz­tendő telt eL míg a kritika újból felfedezte. Regényei ettől kezdve sorozatosan je­lentek meg és népszerűsége rohamosan növekedett kül­földön is. A szovjet iroda­lom a sok hamisan csengő hang után egy igazi művész hangjával lett gazdagabb. Két regénye közül, melye­ket most az Európa könyv­kiadó nyújt át a magyar ol­vasóknak, az első A fehér gárda az 1918-as év zűrzava­ros eseményeit idézi. Kiev- ben és a város környékén játszódik a cselekménye a fehérgárdista kozák atamán, Petljura szervezkedik itt a forradalom erőinek leverésé­re. A Turbin család fiai kez­detben félreállnak a történe­lem elől, a békés, régi Orosz­országról ábrándoznak, fél­nek az újtól, riasztónak ér­zik a forradalom ígérte vi­lágot. A tétova meghunyász- kodás végül a legvéresebb kalandokba sodorja őket a fehérek oldalán. Pusztulásuk menthetetlen, az idő kímélet­len ítélkezése. A szélesen áradó cselekmény mozgal­mas történeteket foglal ma­gába a polgárháború kegyet­len ütközeteitől egészen a magánélet sokoldalúan be­mutatott eseményeiig. Bul­gakov műve méltó társa azoknak a világirodalmi rangú polgárháborús alko­tásoknak, melyeknek sora Solohov Csendes Donjával kezdődik és Alekszej Tolsz­toj Golgotájával folytatódik. Egészen más hangot üt meg a kötet másik darabja, a Színházi regény. A húszas évek művészeti életét az idős memoár-írók ma is rajongás­sal emlegetik. Az a mozgal­mas, kavargó világ sok te­hetséges írónak adta meg a kezdő lökést, számos regény, vers tőle kapta a gyújtó szik­rát A húszas évek maga egy izgalmas, kalandos könyv* Bulgakov indulása is erre az időszakra esik, s regénye, mely egy fiatal drámaíró ki­vételes kalandjait meséli el a színház világában, feltehe­tőleg önéletrajzi elemekből szövődött össze. Sztanyiszlavszkij Művés* Színháza mutatta be Turbi­nák napjai című, A fehér gárdából készült, később je­lentős sikereket arató darab­ját. A színtársulat bohém élete közismert volt akkori­ban. Bulgakovnak tehát bő­ségesen szolgáltatott élmény­anyagot. Az író bölcs iróniá­val szemléli a kulisszák vi­lágában nyüzsgő különcöket, jellemvonásaik karikaturisz- íikus kidomborításával a hu' mór bővizű forrásait fakaszt­ja fel. Hamarosan megjelenő áj regénye, a Mester és Margit ismét új oldaláról mutatja majd be szerzőnket, mint töprengő, filozofikus hajlamú írót ismerhetjük meg. Ezt a művét minden nagy európai nyelvre lefordították. K. S. „Ufóvégre lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út...” Kodály mondása kezdődik így. Az idézetet ab­ban a kis füzetben olvasom, melyben a Megyei Könyvtár a zenei témájú ismeretterjesz­tő művek jegyzékét állította össze. Gondos válogatás ez az ajánló jegyzék, örömmel la­pozgatják a dunaszekcsői fia­talok. akiknek a mozgó mű­velődési autóval Fodor Pál vitt... 80—90 iskolás a te­remben. Vajon ők tudnak ze­ne nélkül élni? Ügy látszik neon, mert itt szoronganak, este, tanítás után. A báriak még azt is vállalják, hogy le­késik a buszt, de hallani akar­ják, amit Ivasivka tanár úr mond a zenéről... És néhány óra múlva hasonló kép fogad Véménden. A különbség csu­pán annyi, hogy itt a könyv­tár otthonos hangulatot árasz­tó helyiségében felnőttek fog­lalnak helyet. És az előadó, Ivasivka Mátyás zenetanár be- ■■élni kezd: a téma ugyanaz, Virágos mint Dunaszekcsőn volt, még­is egészen másképpen beszél, mások a hasonlatok, más a megfogalmazás formája, hi­szen más a hallgatóság. — Talán ez a legnehezebb — mondja Ivasivka Mátyás —, hogy minden alkalommal más és más hallgatóság igé­nyeit kell kielégítenem. Sok­szor csak az előadás megkez­dése előtti percekben derül ki, kikből is tevődik össze a közönség. Tehát az előadónak nem elég készülnie, rögtönözni is tudnia kell! Ennek alapvető feltétele a téma fölényesen biztos ismerete, az adott szi­tuáció pillanatok alatt törté­nő helyes felmérése. Egyfor­mán otthonosan kell mozog­nia a témában, ha a középkor és a renaissance zenéjéről be­szél, vagy az opera fejlődésé­ről, illetve századunk zenéjé­ről. — Melyik téma bizonyult a legnehezebbnek? — A legnehezebben „tálal­ható” a középkor és a renais­sance zenéje volt. Bár rend­kívül magas színvonalú mu­zsikát produkált e két kor­szak. mégis elég távol áll fő­leg azoktól, akik most kezdik megismerni a maradandó ér­tékű muzsikát. Sok-sok iro­dalmi, történelmi és képző- művészeti párhuzam hangsú­lyozásával, úgy érzem, sike­rült elérnem a célt: e két tá­voli korszakot a ma közelé­be hozni. Elgondolkodtató módon hasonlót tapasztaltam, amikor a modem muzsikáról szóltam. Az emberek közízlé­se ugyanis megfeneklett vala­hol a XIX. századi romanti­kánál; a ma zenekedvelő em­réteken.. hereinek legnagyobb része még a zenei tegnapban él. En­nek ellenére megfelelő mű­vek kiválasztásával és a mai magyar muzsika nemzetközi­leg is élvonalba került pozí­ciójának hangsúlyozásával si­került rávezetnem a hallga­tóságot a modem magyar ze­ne, Bartók és Kodály művé­szete megértésének és megér­zésének útjára. Korunk kül­földi zeneművészetének ismer­tetése még nehezebb feladat­nak bizonyult. Hiszen Bartók­nak és Kodálynak legalább a nevét ismerik, de számos, ma­gát általános műveltnek vélő, rádió-, televízió tulajdonos egyén még csak hírből sem ismeri Sztravinszkij, Honeg­ger. Britten, Orff vagy Pro- kofjev nevét, pláne művésze­tét! Tapasztalatom itt is az: könnyen megközelíthető kom­pozíciókkal, hangulatos, színes ismertetéssel, a hallgatóság feltehető irodalmi és képző- művészeti műveltségére való hivatkozással meg lehet nyer­ni még a konzervatívnak mon­dott egyéneket is a modern zenének. Az előadónak az opera tör­ténete ismertetésénél volt ta­lán a legkönnyebb dolga, hi­szen az ún. komolyzene ked­velői túlnyomó többsége első­sorban operarajongó. Monte­verdi operaművészetéből ki­indulva Mozart, Verdi, Wag­ner, Erkel, Puccini zenés színpadi művészete után a fel­fedezés jóleső érzéseként ha­tott a hallgatóságra a mai kor operaművészetével tör­tént találkozás. Hiszen még a zeneileg műveltek körében is él az a tévhit, hogy az ope­ra utolsó mohikánjai Puccini és Richard Strauss voltak. Ezt cáfolta meg az előadás utolsó zenei illusztrációjaként felhangzó zárójelenet a fia­tal magyar operakomponista, Petrovics Emil C’est la guerre című operájából. Amikor hazafelé tartunk a sikeres előadás befejezése után, megtudom még, hogy a sorozat folytatódik. A mohá­csi járás négy községe (Duna- szekcső, Véménd, Boly, Sze­derkény) után a pécsi járás­ban (Pécsudvard, Kozármis- leny, Peterd. Egerág), majd a tervek szerint további fal­vakban, hiszen — örömmel nyugtázhatjuk, hogy az ér­deklődés növekszik. És ide kívánkozik a Kodály-idézet folytatása azokról, akik „azon fáradoznak, hogy minden gyermek kézbe kapja a jó zene kulcsát s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos ré­teken...” — nt -a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents