Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

1969. Január 26. Pttnammi nap 10 7 BEMUTATJUK KEMÉNY ENDRE KARMESTERT Kemény Endréről, a mai (a hétfő esti filharmonikus kon­cert dirigenséről eddig anyá­nyit tudtam, hogy 1946-ban végezte el a Zeneművészeti FőHkolát, 1949 óta rendszere­sen vezényel és több magyar mű nagysikerű bemutatója fű­ződik nevéhez. — Említene közülük néhá­nyat? — Kósa György Vili. szim­fóniáját a közelmúltban ját­szotta hanglemezre vezényle­temmel az Állami Hangver­senyzenekar, én vezényeltem a Zeneakadémián Kósa másik alkotását, a Villon oratóriu­mot is. Márciusban a Zeneaka­démián ugyancsak én vezény- lem Patasics II. szimfóniáját, ezenkívül Farkas Ferenc, Sza­bó Ferenc és Szelényi István több művének bemutatóját di­rigáltam. — Ügy tudjuk, speciális te­rülete a kamarazenekar, hi­szen ezt tanítja a Bartók Bé­la Zeneművészeti Szakiskolá­ban és a Főiskola ének- zene- tanárképző tagozatának szim­fonikus zenekarát is vezeti. — Ezek mellett négy hónap­ja új együttessel dolgozom: a kecskeméti városi szimfonikus zenekar vezető karnagya let­tem. Az az elképzelésem, hogy ennek az együttesnek valami új, sajátos arculatot adjak, hiszen nagy szimfonikus zene­kar több van az országban és nem lehet cél beállni ötödik­nek vagy tizediknek a sorba. Ojat, mást szeretnék — és ami­kor erre vállalkoztam, nem titkolom, hogy az új utakat Járó Pécsi Balett példája lebe­gett előttem. A kislétszámú. néhány fúvóssal kiegészített, kamarajellegű együttessel a ezimfonietta műfaját szeret­ném kimunkálni. Kísérletkép­pen már be is mutattuk, a fő­városban is, az Eszterházyak kismartoni zenekarának kar­mesteri székében Haydnt meg­előző Gregorius Joseph Wer­Bfctamt a Magyar Tudo­mányra Akadémia Dunántúli Tudományra Intézete 1969 évi „Értekezések“ című köte­tének kézirata. A nyomda­kész anyag az Intézet profiljá­nak megfelelően földrajzi és történelmi részre tagolódik. A földrajzi tudományok körében Lövész György a Zalai dombság morfcAóglal kérdéseiről. Fodor Irtván a baradlai és az aballgeti bar­langok hőmérsékleti és lég­nedvesség! viszonyairól, Leh­mann Antal a mecseki szén­ás kőbányák meddőhányóinak növényzetéről. Erdőirt Ferenc a Pécs térségében végbement an tro pogén felszín váltó zás ner 0 oratórium előjátékát a Musica Rinata sorozatból, melyek pontosan beleilleszked­nek elképzelésembe. — Pécsi műsoráról érdeklő­dőm. — Nagy várakozással jöttem Pécsre, mert Erdélyi Miklós barátom, aki az előző koncer­tet dirigálta, nem kevesebbet mondott, mint hogy itt talá­lom meg az ország legjobb prim és cselló-szólamát Való­ban, már a próbákon jól meg­értettük egymást a zenekar­ral Pedig egyéni elképzelése­im vannak a Háry szvittel kap­csolatban. E műnek sajátos humorát és hangzásmelegsé­gét próbálom megtalálni. Ügy érzem, hogy Kodály nagyon szerette Háry figuráját, és ez nem a hazudozó, mert amit Háry mond, azt ő mélységesen hiszi la. „Ne csak az igazat mondd, hanem a valódit” — vagyis az az elképzelt világ, amiről Háry beszél, példa is lehet a valóság számára. A ▼askosság helyett ezt a gon­dolatat szeretném tolmácsol­ni. Nagyon kíváncsian várom a közönség és a kollégák vé­leményét, már csak azért is, mert a közeljövőben a Rádió­ban ugyancsak a Háry-szvitet tentosa» hatótényezőiről, Kotia Jénát tt Oszetzky Egon együttesen pedig Baranya vasúthálózatáról írnak. A történettudomány köré­ben Babies András a mecse­ki bányászok kulturális és gazdasági Irányú szervezke­déseiről, Rúzsát Lajos hazánk török elleni harcaival kap­csolatban megnyilvánuló nyugat-európai közvélemény­ről, Angyal Endre a történet- írás területén Jelentkező ma­gyar—horvát kapcsolatokról, T. Méray Klára a 18. század­végi jobbágytelepülésekről, Andrásfalvy Bertalan nép­rajzkutató pedig a mohácsiak állattartásáról írt. AZ EQRI CSILLAQOK OPERATŐRJE Az Egri csillagok című új magyar film rekordot ért el: az egymilliomodik látogató Is megtekintette. A közönség ér­deklődése tehát minden vára­kozást felülmúlt A napokban Pécsett tartózkodott a film egyik alkotója, Széchényi Fe­renc operatőr. — Hány filmet forgatott idáig? — Harmincat. Ebből hét film színes volt — Forgatott-e már „szuper­filmet”? — Az Egri csillagok az első ilyen filmem. A monstre film nem a kedvelt műfajom. Az Egri csillagokat mégis nagy ambícióval csináltam, mert a feladat nagysága izgatott. Ma­gyarországon ez ideig ilyen fil­met nem csináltak. Ez a mi technikai felkészültségűnkhöz mértén különösen nagy fel­adat volt — Melyik volt az első „nagy” filmje? — A Hannibál tanár ár. Ez­zel debütáltam. — S melyik főmet forgatta legutoljára? — A Virágvasdmap-ot, ame­lyet Gyöngyössy Imre rende­zett Ebben a filmben egyéb­ként több pécsi színész is sze­repei kapott — Ml az operatőr szerepe a film elkészítésében? — Szerintem a filmművé­szetben az egyetlen szuverén alkotó a rendező. Az operatőr szerepét ez a köztudott 'tény határozza meg. Leegyszerűsít­ve: ez operatőr nem más, mint nélkülözhetetlen eszköz a rendező kezében törekvéseinek kifejezéséhez. Természetesen az „eszköz” tehát az operatőr minőségértéke nem elhanya­golható. — Ml az On véleménye a magyar filmek nemzetközi el­ismeréséről? — A magyar filmek nemzet­köziteg igen előkelő helyet fog­lalnak el, ennek egyik bizo­nyítéka, hogy sok fesztiváldi­jat és helyezést mondhatunk magunkénak. Ez nagyon fon­tos, mert a magyar filmek ál­talában társadalmi progresz- ezivitást fejeznek ki, és a film az egyik legnagyobb közönség­hatású műfaj. Tény, hogy kis ország vagyunk, nyelvünket viszonylag kevesen beszélik. Magyarul jelentősei Írni vagy mondani tehát csak viszony­lag szűk körnek lehet A film ebben az értelemben „világ- nyelx}", amit a mi filmművé­szeink is egyre jobban „be­szélnek”. Szekeres Dénes ÉRTEKEZÉSEK KÉSZÜL A DUNÁNTÚLI TUDOMÁNYOS INTÉZET IDEI ÉVKÖNYVE zsoltárálra? fis talán már M is gyulladt azóta néhány agy­velőben a nagy tudat, a nagy világosság, hogy a jövendő harcára valami nagyobb, bát­rabb induló kell a Marseil- laise-nél. A mi olvasóink nem fognak e percben kottaje­gyekre gondolni. Megértik, hogy mi mit értünk. Hiszen nem is mondunk mi most kinyilatkoztatásokat, csak a nyelvek hegyén élő, gyáván rejtőzködő igazságokat csaljuk elő ezúttal is. A gö­rögtüzes, vérpados forrada­lomra nagyon is kitaní­tottuk azokat, akik ellen a forradalmakat csinál­tuk. Ma már — tessék nézni — ők fújják nekünk a Marseillaise-t és prédikálnak az emberjogokról. Az új for­radalmakat hát szamárság volna a régiek mintájára csi­nálni. A görögtüzet hagyjuk ellenségeinkre. Mi pedig lép­jünk elő avval, amiből ne- kAuk több adódott, mint a kter&áfisofcnak, feudálisok­nak, sőt mondjuk az ostoba és konok burzsoának is: az ésszeL Hagyjuk a gigászi csa­tákat az eposzok hőseinek, a görögtüzet a csepürágóknak mi árasszuk el szűk módjára a középkornak itt maradt összes épületeit s rágjuk ösz- sze őket minél előbb. Vagy ha mindenképpen nagystílű hasonlat kell: ne legyünk Hek- torok, hanem Odisszeuszok. A dicsőséges nagy nemzet, a francia adja most is a pél­dát Igenis: legelőször a gyer­mekeket vegyük el rossz el­lenségeinktől, a szántszándék­kal butitoktól. Kerítsük keze­ink közé az embergyúró mű­helyeket, az iskolákat. Aki­ben világosságnak lelke él, kalapáccsal, vagy anélkül, áll­jon elő s küzdjön a világos­ságért. Ez a mi országunk kis ország s mi magyarok pláne kis náció vagyunk. Értsék meg már jóhiszeműen oppor­tune barátaink, hogy kis nemzetnek még lélékzetet vennie is radikálisan kelL Áthangzik hozzánk a fran­cia hisztériás dámák, borot­vált Luciferek és a megté­vesztett boldogtalan ezrek gajdolása. Nahát, nekünk nem kell a régi Marseillaise! Le­gyenek vele boldogok. Meg­születik majd szükséges idő­ben az új Marseillaise költő­je is. Egyelőre mi más indu­lót füvünk. Fel végre a kö­zépkor várai ellen. Nem kell sem görögtűz, sem színpadi tömegszervezés. Ki-ki külön mehet a harcba. Elvégre is csak a mi részünkön van ta­lán az emberiesség, a vilá­gosság és az előretörés? El­végre csak le kell számol­nunk végre az ellenségeink­kel?... Az új Marseillaise-t nincs ihletésünk versbe szed­ni. Prózában is csak az ele­jét mondjuk el: „Vonuljanak a templomaikba, másutt nem tűrjük meg őket!...” „haqyomAnyainkhoz méltóan* MEQJEQYZÉSEK A KULTURÁLIS ÉLETRŐL Antal György múlt bed cikkében nagyon is régóta ki­kívánkozó és nagyon is meg­szívlelendő gondolatokat ve­tett papírra a pécsi zenei élet néhány szervezeti-szer­vezési problémájával kapcso­latban. A konkrét, tehát ze­nei területen jelentkező prob­lémák egynémelyike azon­ban általánosabb érvényűvé is válik, mihelyt az ember továbbgondolja ezeket a kér­déseket. S a gondolatok to- vábbfűzése már csak azért is megéri a fáradságot, mert — mint a fenti, idézett cím­ben is bennefoglaltaták —az itt a kérdés, hogy „hagyo­mányainkhoz méltóan” szer­vezzük, alakítjuk, fejlesztjük, esetleg változtatjuk a kultu­rális életet avagy sem. Már­pedig ez a kérdés elég nagy horderejű ahhoz, hogy meg­érje akár a vitát is, a gon­dok és bajok nyűt feltárá­sát, a többoldalú vélemény- cserét, a lehetőségek és as adottságok minél teljesebb összhangba hozását Itt, rög­tön az elején szeretném le­szögezni: ebben az írásban csak arra vállalkozhatunk, hogy néhány gondolatot fel­vessünk — semmiesetre sem arra, hogy meg is oldjuk. De azt ugyancsak itt, rögtön az elején jelezzük: szeretnénk, ha minél többen, minél fe­lelősebben és minél több öt­lettel, javaslattal szólnának hozzá kulturális életünk problémáihoz. 1. Gondolom, nem Jutunk ér­dektelen eredményre, ha megpróbáljuk úgy nézni a kérdést: valóban „kultúrvá- rosnak” tűnik-e Pécs — egy kívülálló szemében. Megkér­dezhetünk sok fővárosi vagy más vidéki nagyvárosban élő, a kultúra eredményeire ér­zékeny szemű embert, való­színűleg azt fogja válaszol­ni: igen, Pécs feltétlenül na­gyon kulturált város. De ha tovább faggatjuk (mint ahogy végeztünk ilyen „felmérést” nemegyszer): miért tartja an­nak, a válasz már nem ilyen egyértelmű. A sztereotip vá­lasz: mert egyetemi város, mert számon tartják a tudo­mányos közéletben az itteni tudományos munkásságot, mert a vidékiek közt igazán kiemelkedő színháza van, mert köztudott, hogy a pé­csi emberek szeretik és hall­gatják a zenét, mert van irodalmi lapja és — egyál­talán ... Ö, persze — jut eszébe a sarokba szorított idegennek — hát a Pécsi Balett? És az amatőr tánco­sok és kórusok, lehet róluk hallani, hol itt, hol ott, hol a tévében ...? Hát a Bóbita? Pezseg itt ma is az élet. De egy neves írónk, aki pár napot Pécsett tartózkod­ván véletlenül eljutott a Modem Magyar Képtárba is, azt is hozzátette: „nem is álmodtam, hogy ilyen gyö­nyörű gyűjteményt rejteget­nek itt Hogy-hogy erről nem hallottunk? És miért dugják el?” Az idegenek azt persze nem tudják, hogy a hallatlan ér­tékű képtár egy régi étte­remben szorong (érthetően csak töredékesen), nem tud­ják, hogy Pécs központi vá­rosi kul túrháza sem létezik már nem is tudom, hány hónapja (az a kultűrház, amely a sokhe’yütt emlege­tett amatőr művészet ottho­na volna), nem tudják, hogy a tévében oly nagyon meg­kedvelt Bóbita egy miniatűr üzlethelyiségben éli túlságo­san nem kényelmes életét, nem tudják, hogy a Pécsi Balett egyes, igen sürgető pfoblémái hamarosan ismét a városi tanács végrehajtó bizottsága előtt kell hogy szerepeljenek, mert a balett létfeltéte’ei — nevezetesen például a próbaterem — sin­csenek megoldva ... Egyszó­val az idegenek sok mindent nem tudnak. 2. Fölöttébb Igazságtalan len­nék azonban, ha anyagi tá­mogatásra, vagy annak hiá­nyára szűkíteném le a kér­dést. Nem áll ugyan módom­ban az anyagi támogatás he­lyi mértékét más megyék­kel illetve városokkal össze­hasonlítani, de azt gondo­lom, a tanácsok mindent megadnak, ami csak telik az olykor szűkre méretezett kasszából. Nem lehet azonban már ilyen nyugodt létekkel egyet­érteni, ha a támogatás elosz­tásáról, arányairól van szó. Antal György jelezte cikké­ben, hogy milyen elfogadha­tatlan az arány például a Pécsi Zenei Hét és a Tettyei Szombat Esték költséged kö­zött Ezzel a példával na­gyon egyet lehet érteni. Ezúttal ne szorítkozzunk csupán a városra, ruccanjunk ki egy pillantás erejéig a megyébe is. Isméit tény, hogy a Baranyai Vasárnapok aránylag nagy közönségsi­kert elért rendezvénysorozat­tá nőtt az elmúlt években. Sokan, ha nem is nyíltan, úgy vélekedtek, hogy túl­zott az ezekre fordított költ­ség. Legutóbb a megyei ta­nács illetékes osztálya kimu­tatta, hogy az egy fóré eső költség ezeknél a rendezvé­nyeknél mindössze 9 forint, ami sok más népművelési jellegű kiadásnál alacso­nyabb. Figyelembe kell ven­ni mindenesetre azt is, hogy a népművelés, általában a kultúra nem elégedhet meg a szűkebb közönséget érintő, kevesebbek érdeklődését ki­elégítő művelődési alkalmak­kal, nyersebben fogalmazva í gondolnia kell a tömegekre is. Arisztokratkius művelő­déspolitika lenne az, amely ezt figyelmen kívül hagyja. Igenám, de mi nem is a Ba­ranyai Vasárnapok létjogo­sultságáról akartunk szólni, hanem inkább egy kérdést szerettünk volna feltenni: mit tud az ország másutt élő polgára a Baranyai Vasárna­pokról, amelyet azért nem­csak a mi megyénk emberei­nek rendezünk, hanem kissé idegenforgalmi „oldalpislo­gással” is, arra is számítva, hogy szűkebb hazánknak ezekkel is megbecsülést, hí­veket, érdeklődőket szer­zünk? Ahogy az egész ország ismeri az Ünnepi Játékok Szegedjét, Gyulát, Szombat­helyt és Nagyvázsonyt, hogy csak néhányat említsünk — úgy sajnos, sem a busójá­rás, sem a fúvóstalálkozók­ra szűkült Siklós, sem Szi­getvár nem tudott így bejut­ni a köztudatba. Vé’eményem szerint utóbbi főként azért nem, mert a Zrínyi-hagyo­mány egymagában képtelen elég „alapanyagot”, elég ér­dekességet adni egy évről- évre ismétlődő vár-program­hoz. Márpedig ezek a történel­mileg, műemléki szempont­ból, vagy egyszerűen a táj vonzerejét tekintve jellegze­tes, értékes helyek valóban nem maradhatnak ki a nép­művelés bonyolult, mindenre kötelezően figyelő területé­ből. Azt már szakemberek­nek kellene eldönteni, a ren­dezvények bizonyos szelektá­lása, vagy más, erősebb tar­talommal való megtöltése hozná-e meg azt az ered­ményt, amire minden remé­nyünk megvan, ha a helyi adottságokat és a városunk­ban, megyénkben meglévő szellemi-művészi tőkét szám- bavesszük. 3. Végül is ebben a hatalmas, szerteágazó kérdéskörben . az volna véleményem szerint a legfontosabb feladat; a ren­delkezésünkre álló erőt (anyagi és stó^emi erőt) né­hány nagy, jelentős, a leg­sürgetőbbnek ítélt tenniva­lókra koncentráljuk. Itt van mindjárt a Képtár Talán úgy tűnhet, néhány embernek itt ez rögeszme szerű vesszőparipája. Nem egy cikket is írtunk — és lám, írunk is erről. Dehát nem lehet nem ide kilyu­kadni. Az életjáradékra, ■ másképpen megvásárolt gyűj­temények persze mind-mind a tanácsok áldozatkészségét, művészetpártolását dicsérik. Nélkülük el sem kezdődhe­tett volna itt semmi. Csak­hogy ... Most már — úgy tűnik — gombamódra tűn­nek fel olyan adományozók, akik szívesen adnák minden fizetség nélkül, pusztán egy művészpártoló, kulturált me­gye (vagy város) iránti szim­pátiából az értékesebbnél ér­tékesebb képanyagot Adnák — egy feltétellel, és ez iga­zán érthető: ha az odaaján­dékozott gyűjteményt ki tud­nánk állítani. De nem tud­juk. Múltak az évek, szapo­rodtak a képek — azt hi­szem, fölösleges Itt már fel­sorolni, ki mindenki alkotá­saival — és az egykori volt- étterem maradt A helyzet • pillanatban olyan szomorú, hogy már szomorúbb nem ti lehetne Megakad egy folya­mat ami mérhetetlenül gaz­dagítaná Pécs „hagyományai­hoz méltó” kulturális életét — vagy sürgősen kell valami megoldást találni. Hogy mennyire szükség lenne néhány nagy feladat­ra koncentrálni a mindenfaj­ta erőforrásokat ahhoz ez­úttal elég is ez az egy pél­da. Ha nem megy másképp, még azt is merném java­solni: mondjunk le inkább néhány más, e percben nél­külözhető elgondolásunkról, rendezvény legyen az, beru­házás, fejlesztés vagy bármi más. Az erők szétforgácso- lása egyetlen problémát sem old meg a maga teljességé­ben, csak vágyakat és kielé­gítetlen ábrándokat teremt — eredményeket lassabban, mint a másik módszer. 4. Mindez pusztán megjegy­zés volt, gondolat — méghoz­zá nyilván vitatható gondo­lat A következő dolog azon­ban, amit mondani szeretnék, egyáltalában nem vitatható. Pécset egynémely válsá­gos, semmi újat nem hozó évben is fenntartotta a köz­tudatban „kultúrvárosként” a jólismert hagyomány. A pé­csi ember kultúrszomjáról és irodalom-művészetszerete- téről volt ismert ebben a ha­gyományos közhitben. S nem akarom most bántani ezt a tradíciókból élő pécsi kul- túrembert, de hát a helyzet az, hogy jelen pillanatban az egész városban mindösz- sze 270-en vásárolják meg és maximpm 40-en fizetik elő a Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóiratot. Hoz­zátartozik az igazsághoz az is, hogy Baranyában kb. ha­vonta 110 darab fogy el a lapból, ezzel szemben — mi­vel az egész országban ter­jesztik — összesen 2500 Je­lenkor talál gazdára Magyar- országon. A 2500 példányból le kell számítanunk 700-at, ennyit rendelnek meg ország­szerte a közületek, vagyis könyvtárak, más szerkesztő­ségek stb. Hazánkban tehát 1800 ember kíváncsi össze­sen a Jelenkorra, és ebből az 1800-ból a lap szűkebb hazájában élőkre mindössze — és jóindulattal! — ha 450 jut! így legalább kerek a szám: éppen egynegyed rész. Azt már nem merem kiszá­mítani, hányadrésze ez a vá­rosunkban vagy megyénkben élő lakosoknak, vagy akár — értelmiségieknek. Pedig hát: ez lenne a do­log másik oldala. Az igények, az érdeklődés, a „táptalaj”. Lehet, hogy ez az eg" oél- da önkényesnek torit- kira- gadottnak, igazságaimnak. Ha az, győzzenek meg az ellenkezőjéről. Hallania Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents