Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

Szőflanl, szállani, szállani egyre U], új vizekre, nagy szűzi Vizekre, Röpülj hajóm. Szállani, szállani, szállani egyre. ADY ENPRERE EMLÉKEZÜNK Nagyobb viharokat aligha támasztott költő Magyarorszá­gon, mint ő. „Művészek, har­cosok és szépasszexnyotk lesték igéit, az érzékenyebb diákok a pad alatt olvasták” — ál­lapította meg egyik irodalom­történészünk, ugyanakkor a Kalazantinum című korabeli klerikális - folyóirat azt írta Adyról: „Egy olyan széllel bé­lelt magyar, mint ő, nemcsak nem érdemli meg, hogy az Isten napja rásüssön, de sőt jobb lett volna meg nem szü­letnie.” Sokan szerették és sokan gyűlölték, személyét és költészetét azonban nem ke­rülhette meg senki, aki ver­seit megismerte. Földessy Gyula, Ady költői hagyatéká­nak lelkes „kurátora” jellem­zően írta a költőről: „Ady Endre! — Mennyi nyugtalan­ság, gyűlölködés, hántás, ha­rag, harc, viszálykodás fűző­nk ehhez a névhez. — Volt-e laha író vagy költő Magyar >on, nem, bárhol a vi- 'on, aki ennyi izgalmat je­ltett volna olvasóinak, író- barátainak, ellen- még a közönyös lei­embereknek isi" feleinek, Nem Ady neuraszténiás, kü­lönös egyénisége vagy ma­gánéletének sokszor meghök­kentő, excentrikus mozzana­tai okozták ezt elsősorban, amint sokan vélik. Sokkal többről volt szó: a maradiság és a forradalmian újat kere­ső szemlélet csapott össze kö­rülötte. Először csak esztétikai sí­kon. Az Üj versek c. kötet megjelenése (1906) ugyanis kétségtelenné tette, hogy Ady költészetével művészi forra­dalom kezdődött nálunk. Irodalmunk századunk ele­jéig bizony messze hátul kullogott az európai irodal­mak fejlődésében. Gondol­junk csak arra, hogy nyuga­ton már megszületett a mo­dern naturalista és a lélek- elemző regény, amikor nálunk még a „verses regény” volt a „modem” epikai műfaj, és Jókai romantikája aratja a legnagyobb sikereket. A lírá­ban már virágzik a szimbo­lizmus és az impresszioniz­mus, amikor nálunk a „nép-, nemzeti” iskola epigon költői lepik el a Parnasszust. Igaz, a század utolsó negye­dében megindul valami. Rész­ben a rqagyar társadalmi élet­ben bekW/etkezett változások (a dualizmus válságbajutása, a belső ellentétek kiéleződése stb.). nagyobb részben azon­ban a külföldi példák hatá­sára egyre sűrűbben jelent­keznek polgári ízlésű, „váro­si” írók, akik a nyugati, il­letve az amerikai és az orosz realisták, sőt a francia na­turalisták példájára moder­nebb igényekkel kezdik ábrá­zolni az életet, az embert. (L. pl. Gozsdu Elek, Justh Zsig- mond vagy Ambrus Zoltán elemző lélektani motiválással írt regényeit!) A kilencvenes években a lírában is megszó­lal a nyugati irodalmak áram­latainak visszhangja. Ekkor virágzik ki a magyar műfor­dítás-irodalom, és ennek se­gítségével itthon szélesebb körben megismerik a francia parnasszistákat, szimbolistá­kat és impresszionistákat Megjelent a nyugati filozófu­sok és szociológusok sok je­lentős alkotása is. Mindezzel párhuzamosan egyre erőtel­jesebb hangot kap a polgári liberalizmus és a polgári ra­dikalizmus, sőt a szocialista tendenciák is megszólalnak már pl. Darmay Viktor, Pa- lágyi Lajos, Csizmadia Sán­dor és mások írásaiban. Ugyanakkor megjelenik az irodalmi életben a magyar „preszimbolisták” nem nagy, nem is különösebben tehetsé­ges, de az új törekvések je­lenlétét érzékletesen jelző tá­bora is. (Komjáthy, Endrődi, Rudnvánszky Gyula, Telekes Béla, Szalay Fruzsina stb.) A levegőt tehát a század- forduló idején betöltötte a minőségi ugrás előtti feszült- lég. Az idő megérett a válto­zásra, csupán a Mesterre várt, aki merészen és zseniálisan megvívja a csatát. A merészség is, a zseniali­tás is Ady Endrében testesült meg. Amikor már idézett kötete 1905-ben megjelent, a halódó „népnemzeti iskola” szabolcs- kamihályos epigonizmusa kö­zepette Ady franciásan mo­dern kifejezésmódja, művészi forradalma keltette az első meghökkenést. Rejtett célzá­sai, sejtelmes képei, amelyek inkább hangulatukkal hatnak, mintsem konkrét, elsődleges jelen tés tartalmukkal, szokat­lan jelzős szerkezetei, meg­hökkentő szókapcsolatai, új­szerű, nagybetűs megszemé­lyesítései és összetételei, külö­nös strófaszerkezetei, rímeinek „ritkáztatása”, ugyanazon a versen belül a különböző lej­tésű verssoroknak tilosnak mondott tudatos elegyítése, egész költészetének zenei ha­tásokra épülő sajátos atmosz­férája, szimbolizmusa magá­val ragadta az újat váró írók és olvasók egy részét, ugyan­akkor meghökkentette az akadémiai szemlélet költőit, kritikusait és tudósait, vala­mint a konzervatív közéleti és kultúrpolitikai vezetőket. Ady valahogyan úgy írt ver­set, ahogyan nyugaton írtak, de ugyanakkor sajátosan; ma­gyarán és adyendrésen. Igaz, még mindig nem kerültünk a fejlődés élére: Ady elsősorban a szimbolizmust gyökereztet- te meg nálunk, pedig Apol­linaire kortársa volt, — köl­tői újításával mégis megszűnt az a szakadék, amely a ma­gyar líra és Európa között Adyig megvolt. Az ő költésze­te jelenti az első lépcsőfokot Magyarországon a modem költői iskolák kialakulásában, és a modem magyar költé­szetbe szinte minden új törek­vés vele kezdődik. Az ő mű­vészete jelzi, hogy lényegé­ben utolértük Európát. Nyugtalanító már a rímek szokatlan elhelyezése Is: az el­ső, a második és a negyedik sor összecsengésében disszo­nánsán hat a harmadik sor rímtelensége. Az ember figyel­me ösztönösen is vissza-visz- szatér ezekre a rímtelen so­rokra, s kiderül, hogy éppen bennük van elrejtve a vers­szak leglényegesebb gondola­ta: ,,Sok vér ömlött itt vala­ha”, „Itt meddő a nagy ger- jedés”. „Hány megölt lélek sikoltott”, — és végül még egyszer a leglényegesebb: „Itt meddő a nagy gerjedés”. Íme: a szokatlan, nyugtalaní­tó forma nyugtalanító, meg­hökkentő. újszerű meglátáso­kat,- mondanivalókat hordoz, szemben Szabolcska Mihály népieskedő verselésével és idillikusán édeskés, hamis mondanivalóivaL Mindez természetesen nem­csak újszerű kifejezésmódot, formát, költői gyakorlatot je­lentett, hanem — és talán el­sősorban — újszerű látást, szemléletmódot, új tartalma­kat is. Számos költeményé­nek témája megegyezik a kor „hivatalos” költői által is megénekelt témákkal, de mennyire mást mond és •mi­lyen másként! Lássunk csak egyetlen példát erre! Szabolcska Mihály verset írt a Hortobágyról, amely ké­sőbb iskolai antológiákban is szerepelt. „Be szép vagy, be szép vagy / Édes Hortobá­gyon!, / Nincs teneked párod / Hetedhét országon, / Sehol a világon.” Így kezdi a verset, majd azt írja, hogy Isten ezt a rónát mint egy selyemken­dőt terítette ide. aztán ki­csipkézte a Tisza partjával, feldíszítette pántlikával, vagy­is százezer virággal, „habos délibábot himegeteft beléje”, szép pásztortűzként csillago­kat vetegetett föléje; ebbe az „égi pásztortűzbe” bámul bele esténként a szép, barna le­gény, közben élete csillagára, „egy kékszemű lányra” gon­dol, s „Ebből terem itt, hej! / Az a sok szép nóta, / Vagy ezer év óta.” Ady Endre ugyanebben a Hortobágyban mást lát: E főid a lelkek temetője, Ciprusos, árva temetője. Sok vér ömlött itt valaha S maggyilkos méreg lett belőle. Ez a szomorú magyar róna, Halálszagu, bus magyar róna, Hány megölt lélek sikoltott Bus átkot • az egekig róla. Oh, boldogok itt kik nem éltek, A legkülömbek sohse éltek, Itt meddő a nagy gerjedés S százszor boldogok a vetéltek. íme: a mindent megszépí­tő, a meglévőt eszményítő és konzerválni akaró költészet helyébe a valóságot bátran és megrázóan ábrázoló lírai rea­lizmus lép Ady nem Idillt ír, hanem felrázni, nyugtala­nítani akarja az olvasót. Ez is hozzájárult, hogy már Ady első kötetei olyan éles visszhangot és harcos szem­benállást keltettek, pedig azokban valójában politikai forradalomról még nem be­szélt. legfeljebb csak sejte- tően, homályos szimbólumok segítségével. Azon nem cso­dálkozhatunk, hogy még na­gyobb viharokat kavartak 1908-tól rendre megjelenő, forradalmat hirdető politikai költeményei. Művészetének java termése ugyanis nem­csak művészi forradalmat és a hibákat, bajokat, sötét sej­téseket. tragikus víziókat ki­vetítő újszerű élet- és nem- zetszemléletet testesített meg, költészetének javát a forra­dalmi megújhodás ellenségei ellen fordította. És ez nem valamilyen ösztönös indulat megszólalása nála, hanem sok vívódás eredménye. A kora­beli Magyarország szín te min­den kérdésével birkózott. Czine Mihály megállapítja, hogy Ady „százával vetette fel a gondolatokat, egy-egy cikkéhez, strófájához kötete­ket kapcsolhatna lábjegyzetül a tudomány ma Is. így pL a szocializmusról, a milifariz- musról, a cárizmus dolgairól, Kelet-Európa ügyeiről — va­lamennyi kortársa közül a legtöbbet mondott. Tisztábban látott kora minden magyarjá­nál. A kortársak tisztelhették benne a politikust, a prófé­tát és a váteszt is.” Ez vezet­te el a kisnemesi származású, először parasztforradalmat vá­ró Ady Endrét a forradalom egyetlen erejéhez, a munkás­sághoz. És a munkásság har­costársul fogadta. A Magyar Kultúra c. folyóirat ezeket ír­ta haragjában: „Végre is Ady Endre jobbára alkoholgőzbem kicsírázott kusza értelmetlen­ségeitől legfeljebb a Lipótvá­ros migrénrohamokban unat­kozó, érzéki némberei futnak neki a falnak.” Ugyanakkor azonban a Népszavában nyílt levél jelent meg, amelyben egy munkásember így foglal­ta össze a maga és társai vé­leményét: „Ha verset akarunk élvezni és a mi sorsunk tük­rébe nézni, belenézünk Ady verseskönyvébe.” Erre írta Ady ismert versét: Küldöm a frigyládát, amelyben szövet­séget ajánl fel a munkásság­nak, s ezentúl „vérei”-nek, „a jövendő fehéredének mond­ja őket. Nem, Ady nem szo­cialista, de várakozva, sóvá­rogva fordul a szocializmus felé. mert látja, hogy a pol­gári forradalom, amelyért el­szántan harcolt, nem oldja meg majd a végső, nagy prob­lémákat. „Essünk túl rajta, mert túl kell esnünk rajta” — írja kissé rezignáltan Pe­tőfiről szóló tanulmányában. Van ebben természetesen el­lentmondás, sőt ez a végső gyökere annak a sok egyéb ellentmondásnak is, amelyet annyiszor felhánytorgattak már Ady költészetével kap­csolatban, megfeledkezve ar­ról, hogy egy olyan új lírai realizmus testesül itt meg, amelyben a költő őszintén vall a magánélet és a társa­dalmi élet akkoriban meg­oldhatatlannak látszó minden problémájáról, az útkeresés minden kitérőjéről és zsák­utcájáról is. íme: Ady költészete mind a művészi, mind a politikai for­radalom zseniális megszóla­lása, a 20. század nagy újítá­sainak és robbanásszerű át­alakulásainak magyarországi kiindulópontja az irodalom­ban; a magyarság és a nagy­világ szellemi találkozása, új korszak kezdete, amelyet az irodalomtörténetben akár igy is nevezhetnénk: Ady kora. Nem vitás: van különbség az ő törekvései és a ma törekvé­sei között, de ez nem mond ellent annak, hogy azok közé tartozik, akik nemcsak az új magyar irodalmat, hanem az új Magyarországot is előkészí­tették. Azt is tudomásul kell vennünk, bár harcolunk elle­ne, hogy lassan, fokozatosan utoléri a klasszikusok sorsa: költészetének formáló hatása közvetlenül már nem érvénye­sül annyira, mint a század első felének közepén, hiszen az ő útjáról elindulva azóta sokasodtak az új kísérletek, a még modernebb irányzatok, s olvasóinak tábora is kétség­telenül kisebb már, mint ak­kor volt, amikor még mind­az, amit megszólaltatott, meg­hökkentően újszerűnek hatott Nem csökkent azonban a megbecsülés, amely a korszak­fordulót nyitó nagy költőnek és a kérlelhetetlen harcosnak, az elszánt forradalmárnak jár. Amikor az októberi forra­dalom kitört, már szinte te­hetetlenül fekvő nagybeteg, így is elmegy a Galilei Kör radikális fiataljai közé, buz­dítja. lelkesíti őket Novem­ber 16-án orvosi tilalom elle­nére, utolsó jártányi erejével elmegy a parlamentbe, m köz­társaság kikiáltásának ünne­pére. December 1-én részt vesz az írók forradalmi egye­sületének. a Vörösmarty Aka­démiának alakuló ülésén, de már csak dadogni és könnyez­ni tud. 50 évvel ezelőtt, 1915. ja­nuár 27-én halt meg. Sírjánál a jóbarát és harcostárs, Mó­ricz Zsi gmond megrázó be­szédben szólította fel az or­szágot Ady útjának követésé­re. Sok vita folyt róla azóta is, de bebizonyosodott József Attila sorainak igazsága: Verse tSrvéay, a Met ritmágiban Kő hall, s > kastély ablaka zArSg, Eke hash barázdát új húsában. Mert virágzás, mert élet és SrSk. Dr. Kotta F erese Ady Endre. Pór Bertalan rajai ADY ENDRE: ÜJ ARATÓ ÉNEK Keresztek a temetőben. Keresztek a vállon, szívünkön. Keresztek messze mezőkben S csak a Kereszt gazdája nines sehol. Keresztek az egén főidőn. Keresztek tornyon és mellen, Keresztek a földi jóságon S égi szózat: „Megérdemlőm, Keresztet mért vállaltam ezekért?" JUHÁSZ FERENC: ADY ENDRE UTOLSÓ FÉNYKÉPE Fáj as istent a kozmosz-szivöt a müvén merengeni. így nem pusztulhat el akárki, kalapján hervadó virággal. Sárkány-üvöltés és madárdal, kén-erdő. jég-kürt, Iét-alkonyl zsoltár: csak ennyi volnál, ennyi? ▼én saskeselyü gubbaszt a a tolla rongyos, a esőre csorba. Nagy repülések, uramisten! Már összebékül a halállal, zúzott ágyékkal, vénült szájjal. Az ércköves ür főidre nyomja, ott liheg leomolva. Zord Isten-rózsa a semmi kertjében. Tad, kopár szeme, mint égitestek. A dae lefonnyadt, s csak a szégyen szögletei vak szikla-arcán. Büszke magyar, virág a fajtán, fény harsonása, tán utolsó: én most temettek. ADY ENDRE: MARSEILLAISE Szegény hisztériás francia dámák! A Marseillaise-t ének­lik szegények s házi abbéik karján rikoltozó tömegeket vezetnek az utcán. Nem tud­ják ugyan a szegények, hogy mit cselekszenek. Ök szület­nek, növekednek, zárdába ke­rülnek, imádkozni tanulnak, majd megjelennek a társa­ságban, férjhez adódnak, há­zasságot törögetnek s halálra vénülnek nagy kegyességben és penitenoia-nyerésben. Még­is forgolódhatnak most kopor­sóikban a régen parió vicom­te-ok, márkik, kiknek lenyi- szálták volt a fejüket száz és egynéhány évvel ezelőtt a — Marseillaise istenien zengő kommandója mellett. A hisztériás francia dámá­kat s koporsóikban forgolódó őseiket nem sajnáljuk. A hisztériás asszonyok nagyobb bolondságokat is követnek el holmi utcai demonstrálásnál s a fejeikkel megrövidített arisztokratáknak is lehet any- nyi szatiszf akciójuk, hogy megfordulhatnak, ha tudnak, száz és néhány év múlva ko­porsóikban. De a Marséillaise-t sajnál­juk. A muzsikának ez a iáng- folyója, a nagy emberi ébre­désnek ez a gyönyörű vad evangéliuma szebb sorsot ér­demelt volna. Ideges asszony! és kenetes, esetleg sokszor medicinázott, ecsetelt papi torkokból kikászálódni: ezt nem érdemelte meg a Marseil­laise. Ezek után még dicse­kedni sem lehet, hogy evvel a lázas, csodás indulóval ro­hant egy év alatt négy det előre a világ. Am való* hogy háromezret már vissza­léptünk belőle. Na, dehát ma# bigott dámák ■ lelketlen pa­pok éneklik veszett dühvei a szent indulót. Elképzeljük, minő zavarban lehet a másik tömeg. Az tud­niillik, amelyet nem asszo­nyok és papok vezetnek, ha­nem a jövendőnek prófétái# nagy szociáldemokraták s ne­mes szabadkőművesek, kik Franciaországban megértették, hogy a kalapáccsal az utcán is kell dolgozni, ha szükség van reá. Megütődhettek. Mit énekeljenek ők, ha azok ott szemben a Marseillaise-t ének­ük? Ök csak nem gyújthat­nak rá valami szent orató­riumra, sem a Theodor Béza * Ék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents