Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-26 / 21. szám
fW. fomifir 24. Dtmonttm nat»u» 5 Flórián találkozása apjával (Mondelényi Vilmos és Faludy László) SZTAMBUL RÓZSÁJA FALL LEÓ OPERETTJE A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN HAZAI PÁLYA MAQYAR FILM Cz az új magyar filmvígjáték ismét egy képzeletbeli ha*- zai kisvárosba vezeti el a nézőt, hogy szatirikus színekkel fesse meg a kisszerűség nem éppen ismeretlen gúnyképét. A néző megnyugodva hagyja magát elvezettetni ezúttal is a kisvárosi cukrászdák prézlivé száradt süteményei és a kisvárosi főutca soha föl nem száradó pocsolyái közé. Némi önkényes leszűkítéssel azt is mondhatnánk, hogy a néző megszokta, hogy ha szatirikus vígjátékra váltja meg a mozijegyét, akor két órán át apró csalásokat takargató tanács- (esetleg tsz-) elnökökkel, sikkasztó főkönyvelőkkel, lelkesedéstől ziháló vidéki iskolaigazgatókkal és más efféle, nem egészen ismeretlen figurákkal tölti az idejét. Node ne általánosítsunk, még akkor sem. ha eszünkbe jut, hogy a Fügefalevél és a Büdösvíz című filmjeink alapkonfliktusa gyanúsan emlékeztet erre a most bemutatott film-sztorira. A helyzet most a következő: az említett kisváros (a préz- lit árusító cukrászdával, előtte a ki nem száradó pocsolyával, a népfcolttal, az NB Ilí-ban küzdő, elhízott futballcsapattal, a városka egyetlen, a tanácselnök tulajdonát képező ócska gépkocsijával, a templommal és a vasútállomással egyetemben) nem szerepel az ipartelepítési tervben. Vagyis: a kisváros gyakorlatilag halálra van ítélve, mert nincs munka- alkalom. az épkézláb férfiak hétfőn vonatra szállnak és „elingáznak”, hogy egyikük-másikuk vissza se térjen többé. A városkában csak a nők, gyermekek, öregek, maszekok, kivénült futballisták vannak, valamint a tanácselnök és a párt- titkár, a népboltos és a munkaközvetitő iroda vezetője (!), a tanácselnök gépkocsivezetője és a jóképű rendőrkapitány. Aztán a csapaf kiesik az NB III-ból is. az edző-népboltos harcba száll egy új „aranycsapatért” — ehhez nem kell más, csak egy gyár, akkor aztán hazajönnek a fiúk, — ehhez nem kell más, mint két hét alatt megcsinálni azt a gyárat, nosza, kezdjünk hozzá — és így tovább, és így tovább. Egyáltalán nem mondom, hogy nem szórakoztató film a Hazai pálya. Igenis, szórakoztató. De nem jelentős film, pedig vígjáték létére is nyugodtan lehetne az. Például altkor, ha végig megmaradna a realisztikus alapszituációnál: mi lehet a sorsa egy ilyen „be nem tervezett” településnek? Vagy más módon, ha nagyobb súlyt fektetne a szatirikus elemekre: milyen szépen szervezi is kisded üzelmeit ez az úrhatnám tanácselnök, aki reggelenként tíz métert autózik a hivataláig, de szolgálati kocsin viszi feleségét is a templomkapuig, (aki viszont azért imádkozik annyit, hogy „le ne váltsanak, apus”). A lehetőségek közül ez lett volna a legszimpatikusabb, mert a szatíra „felfelé ágazó” szálai is adottalt: a megyei tanácson ott ül ihatatlan szörp-büszkeségei között az ipari osztályvezető, aki olykor „lebukik” a kefekötő vállalat igazgatód székébe, olykor visszatomászik az osztályvezetőibe... De a film minden valószínűség szerint nem is akart szatíra lenni, hiszen nincs is a történetnek olyan szereplője, aki elég jelentős, elég kidolgozott és színes figura lenne ahhoz, hogy tettei egy valódi szatíra alapszövetévé válhatnának. Igaz, hogy a tanácselnök némdkép fölé nő a többieknek, de ezt azon túl, hogy szerepe is a legjobban megírt, elsősorban Pécsi Sándornak lehet megköszönni. Ízes, élettel teli humora egészen közönséges helyzetekben is csillogó tud maradni, az üres vázat is ki tudja tölteni megnyerő, gazdag egyéniségével. Hasonló okok miatt emelkedik emlékezetes alakítássá Latinovits Zoltáné, akinek pedig elég hálátlan szerep jutott: ő a kisváros szatócs-fantasztája, aki a magára- maradt „ingaözvegyet” hódítgatja kissé esetlen és szirupos módon, jókat eszik, lapos szövegeket mond — de Latinovits ezt a kisszerű figurát olyan őszinte belefeledkezéssel, fizikai és lelki energiáinak olyan nagy-komoly „bedobásával” játssza el, aminek komikum forrása éppen ez a nagy odaadás. Feltétlenül ők ketten a film nagy erősségei. Palásthy György rendező nagy lendülettel, sok poénnal, sok ötlettel végzett munkája után az a reményünk támad, hogy legközelebb talán nagyobb várost, illetve — nagyobb feladatot tűz majd humora villahegyére. (h. e.) KI MIBEN TUDÓS! TOLLSEPR0 BÖNQÉSZÉS AZ ENNIVALÓK VILAQABAN A Dunántúli Napló december 29-i számában olvastuk: „Űj karalábé-fajtát nemesítettek a Kertészeti Kutatóintézet szentesi kísérleti állomásán." Egyik olvasónk (K. Gy.) helyteleníti ebben a mondatban a karalábé szót. Szerinte e szavunk a német kolrabi, kóla- rabi szó átvétele, s ezért a halarábé alak használatát tartja helyesnek. Olvasónkban felmerül a kérdés: melyiket szeresse? Rövid válaszunk: ha nagyon ragaszkodik ehhez a káposztával rokon konyhakerti növényhez, ám fogyasszon minél több karalábéiözeléketí Helyesen szerepel tehát e szó a Napló cikkében. ' Nyelvszótáraink is ennek az alaknak a használata mellett döntöttek, bár az Értelmező szótár feltünteti népi változatát, a ka- iarabét is. Sok baj van a töpörtyü- vel is. Nem azért, mert néha megavasodik, hanem azért, mert egyes húsboltokban tepertőnek, másutt töpörtőnek, vagy töpörtyű- nek mondják. Jókai Mór egyik regényében zsíros tepertőről és kaporról ír. A pécsi „tükék” ajkán gyakran még ma is pörcnek ejtik az apró kockára vagdalt, pirított szalonnát. Az 1954-es akadémiai szabályzat a töpörtyű szó használatát javallja, mert igéje a töpik, töpörödik, nem pedig a teper, tepertet Furcsa is volna a feltűnően kis termetű gyermekre vagy emberkére azt mondani: —Te kis tepertő! (A töpörtyű még elmegy!) Ínyenceink ismerik a tö- pörtyűs pogácsát, zsemlét Ezzel az utóbbi szóval kapcsolatban el lehet vitatkozni: melyik alak a helyesebb: zsemle, zsemlye, zsömle vagy zsömlye? Az Akadémia a zsemlét vagy zsömlét ajánlja, az Értelmező szótár kissé réginek tartja a zsemlye vagy zsömlye alakot. Az irodalmi példák ennek fordítottját igazolják. Jókai zsemléről ír, Ady zsömlyét emleget: „A bánatunk nem ér egy zsemlyét ...”. Gelléri Andor Eridre is „a rosszul kisült zsem- lyék”-röl regél. Úgy látszik, nincsen semmi új a nap alatt A mai színházlátogató számára már nem egészen érthető annak a tartós és forró sikernek a titka, amely egykor Fali Leó operettjeit fogadta, — főleg, ha a librettókat vesszük szemügyre. Ezeket a korabeli kritika is „ruhafogas”-nak tartotta csupán, melyre a XX. század elejének egyik népszerű ope- rettkomponistája, Fali Leó aggatta „a melódia nemes ruháit”. E gazdag invenció- jú, ízléses dallamoknak köszönhető, hogy Fali híres operettje, A dollárkirálynő többezer előadást ért meg a különböző színpadokon (Pécsett még nem láttuk), hogy világsikert aratott a Pompadour (Pécsett ugyancsak nem ^játszották mostanában), és hogy az ismert Fali operettek élvonalába tartozik a Sztambul rózsája (melyet néhány évvel ezelőtt már bemutattak Pécsett). 1917-ben budapesti bemutatójának sikerét nyilván annak köszönhette (mert a korabeli sajtó sem volt elégedett a librettóval), hogy a főszerepeket olyan művészek játszották, mint Kosáry Bmmy, Király Ernő, Lábass Juci, Rátkay Márton és Latabár Árpád. A Sztambul rózsája szövegkönyve (Brarrimer és Grünwald munkája) ma sem hat szellemesebbnek, érdek- feszítőbbnek, mint régen, jóllehet a fordítást Gábor Andor végezte, Farkas Ferenc és Haán Endre pedig gondoskodott a felfrissítésről is. Ugyanis egy pillanatra sem kétséges a néző előtt, hogy a szépséges Kondzsa Gül, akit Sztambul rózsájának neveznek, és aki megszökik férje, Ahmed bej elől, végül is rátalál sziv-szerelmére, André Léry költőre —, s hogy ez a két férfi egy és ugyanaz. Mit tehet tehát az a színház, mely úgy véli, hogy a Fali Leó maradandó értékű muzsikájával átszőtt Sztambul rózsáját be kell mutatnia? A siker érdekében a zenei igényességre, valamint az egészséges operett-tradíciókhoz tartozó látványosságra való törekvéssel igyekszik elkendőzni a darab hiányosságait. Ez azért is nélkülözhetetlen, hiszen Fali helyenként operai igényű áriáinak és kettőseinek pontos és hiteles tolmácsolásához képzett énekesek, jó muzsikusok kellenek. Ha a pécsi előadás szereplői között — zenei szempontból — még mutatkozik is színvonalbeli különbség, a bemutatót vezénylő Szabó László gondos munkájának eredményeként zeneileg jól kimunkált produkciót kaptunk bizonyságául annak, hogy ebből a társulatból sem hiányzanak a hiteles operettlégkör megteremtésére alkalmas művészek. Dicséret illeti a zenekart, melynek hangzása szép és kiegyensúlyozott, nem nyomja el az énekesek hangját. Vagy talán ezúttal olyan énekesek szerepelnek, akiknek hangja átütőbb erejű? Ezt a gyanúnkat igazolja a két főszerepben színrelépő operaénekes: Horváth Eszter és Juhász Pál. Jól érzik magukat ebben a színes operettvilágban és ezzel a közönség is jól jár! A címszereplő, a dekoratív megjelenésű, fölényes muzikalitásé Horváth Eszter éneke nyomán teljes szépségében bontakoznak ki Fali melódiái. A megnyerő tenorú Juhász Pál kitűnő partnernek bizonyul az operettszínpadon is. Második felvonásbeli kettősük az előadás emlékezetes percei közé tartozik. Az operett derűs, könnyed jeleneteiben — Midili és Flórián szerepében — Vári Évának és Mendelényi Vilmosnak tapsol a közönség. Mendelényi különösen női ruhás jelenetében fakaszt ellenállhatatlan kacagást. Péter Gizi is megtalálta a neki való szerepkört, melyben az előadás kellemes színfoltját jelenti. Hasonlóképp nélkülözhetetlen pillére az operettelőadásnak Szalma Lajos, valamint Faludy László, aki gazdag kelléktárából még a sztepp- táncot is előhozta a siker érdekében. Külön említést érdemel Fülöp Mihály eredeti humorral életrekeltett, mindent versben mondó hoteligazgatója. A fiatalok közül figyelemreméltó ígéret rejlik a szép hangú Gelencsér Mária és Kálny Zsuzsa alakításában. Dómján Mária és a tánckar Hetényi János koreográfiájának megeleveníté- sében jeleskedik. A péntek esti bemutató sikerét a látványosság is szolgálja: ehhez teremtenek játékteret Vata Emilnek a keleti miliőt ábrázoló, mégis modem hatású, gyorsan változtatható díszletei, Fekete Mária fantáziadús jelmezei, Léka László jellegzetes maszkjai. Mindezt Horváth Zoltánnak az operett nemes hagyományaihoz következetesen visszatérő rendezői munkája foglalja egységbe. Az első felvonás cselekményének lassúságát gyors színváltozásokkal igyekszik ellensúlyozni, bár az opera rendezéseiből ismert ötletessége és játékossága legsikerültebben a harmadik felvonásban érvényesül. Remélhetőleg a televízió is felfigyel a színvonalas pécsi operett-előadásra és ország-világ gyönyörködhet majd a képernyőn a Sztambul rózsájában. Dr. Nádor Tamás Holnap, január 26-án megkezdődik a Ki miben tudás? elnevezésű vetélkedő megyei döntője Pécsett. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Baranya megyei Bizottságának szervezésében három középiskolában tartják meg a megyei döntőt. Matematikából a fíagy Lajos Gimnáziumban, biológiából a Janus Pannonius Gimnáziumban, történelemből pedig a Leőwey Klára Gimnáziumban mérik majd össze tudásukat a diákok. Mindhárom megyei döntő délelőtt tíz órakor kezdődik. SZERETEM A MODERN SZÍNHAZAT BESZÉLGETÉS A PÄROS MERÜLÉS SZERZŐJÉVEL N eve: Dévényi Róbert. Kora: harminchét év. Képzettsége: operarendező. Foglalkozása: dramaturgszerkesztő. Eddigi művei: A tudós és a fejedelem (színmű), Faggyas Mihály hazatérése (rádiójáték), A negyedik (TV-játék), A Safranek hagyaték (Rádiójáték) továbbá öt színmű: Kísértet járás, Zsarnok és katona, Vidékiek, Elüldözött kerub, — ezt az első magyar egyetem 600 éves jubileumára hirdetett drámapályázatra írta, s második díjat nyert vele — végül a legutóbbi, amit most mutat be a Pécsi Nemzeti Színház: Páros merülés. Az első kérdés hagyományos, de mulaszthataflan: hogyan lett színpadi szerző? — Egyszerűen nem tudom, mi lehet az oka, hogy minden kifejeznivalóm színpadra, de legalábbis rádió- vagy tv-drámába kívánkozik. Verssel, elbeszéléssel, regénnyel sosem próbálkoztam. Téma- választásomat már ennél jobban megmagyarázhatom: a háború végeztével kezdtem felnőtté válni. így tehát minden felnőtté érlelő élményt a mai világtól kaptam, attól, ami a háború vége és a jelen között volt. Ezek izgattak írásra, ennek az időnek belső emlékei, külső, tapasztalatai. — A rádió és a tv a felgyorsult életritmusú modern embert könnyebben magához tudja láncolni, mint a térben és időben mégiscsak kötöftebb színpad. Nem jelentett nehézséget színpadi darabjainak írásakor, hogy előzőleg a korszerű technikának e kétféle fórumán dolgozott? — Kétségtelen alkotói gondot jelentettek nékem, különösen a rádió, melynek elsősorban írtam. A rádió egyoldalú hangi közlés útján érvényesül. Ezért túlozni kényszerültem a szöveg terjedelmét, szavakkal megfogalmazni szinte mindent. Ez volt a rádiózás negatív hatása. Egyszer Ajtai Andor remekül eljátszotta egyik rádiódrámám főszerepét, s kérte, írjak abból számára tv- drámát. Amikor azonban megírtam, éppen ő húzta ki a szöveg nagy részét, azokat a részeket, melyeket a rádióban olyan sikerrel mondott el. De most azt kérte: bízzam rá, a kihúzott részt majd ő eljátssza szöveg nélkül. De a rádiózásnak pozitív hatása is van. Arra a di- derot-i dramaturgiai elvre gondolok, amely szerint „az a jó színház, ahol a közönség úgy érzi, hogy mindig annak van igaza, aki éppen beszél.” Erre könnyű a lehetőség a rádióban, hiszen a hallgató csak azt érzékeli, aki éppen beszél, látni nem látja a többi szereplőt, így azoknak nincs lehetőségük alájátszásra, ellenjátékra. Végül is ez a fajta diderot-i dramaturgia a véremmé vált. — Szeretnénk megismerni színházi elveit. — Nagyon szeretem a modem színházat, de vallom, hogy ezt nálunk csak a magyar hagyományok alapján lehet továbbfejleszteni. Ügy, ahogy Németh Lászlótól Sar- kadi Imre továbblépett, s ahogy most nekünk tovább kell lépnünk Sarkadi Imrétől. Ha nem ezt tesszük, akkor a színház nem lesz közügy, hanem kicsit magánügy marad. A döntőnek azt tartom, hogy az embereket olyan szinten szembesítsük önmagukkal, amilyen szintet a modern embertől elvárunk. A forma számomra szinte teljesen mellékes. A lényeg: pszichológiai tartalmában korszerű ismereteket adni. Én valahol ott „ragadtam le” O’Neill és Osborne, de főleg O’Neill dramaturgiájánál. Nekik a forma össze- hasonlítatlanul másodrendű a lélektani szerkezethez képest. — Vidékiek című, bátor hangú darabját a veszprémi színházban mutatták be, s azóta nem talált színpadot darabjai számára. Még a pécsi pályázaton második díjat nyert darab számára sem. Hogyan sikerült most mégis áttörnie a „falat”? — Nem az történt, hogy az előzőeknél bemutathatóbb darabot írtam. E helyett, úgy érzem, a magyar dráma körüli közhangulat változott meg. Megnőtt az igény irántuk, különösen a vidéki színházaknál. Eddig azt láttuk, hogy a vidéki színházak azzal bizonyítottak: ők is be tudnak mutatni egy modern darabot, Dürrenmattot. Brechtet. Erre figyelt fel a sajtó, ettől „ájult el” a szakma. Ezzel szembeni, a vidéki színházak most rádöbbentek, akármilyen formájú is a mű, mai magyar szerző magyar darabjának kell lennie. Ez a fontosabb Földessy Dénes
