Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-22 / 17. szám

6 iuuiiomau nap «.a 1969. január 22. Hogyan történt? — Vélemények — Nyilatkozatok ® A dicséret elsősorban a tartalékcsapatot illette © Megszoktuk, hogy a Bányász lányok mindig győznek _ © Ügy látszik „időzavarba” kerültek a lányok Vasárnap délelőtt a sze­les, esős idő ellenére is akadt jócskán nézője a Pécsi Dózsa első kétkapus edző- mérkőzésének. A tatai edzőtá- 1: írből előző délután hazaérke­zett játékosok nagy kedvvel ve­tették magukat a játékba és az első félidőben a körülményeket is figyelembevéve egészen elfo­gadható teljesítményt nyújtot­tak. Hogy a négy kapufa mellett nem esett gól, az a tartalék­csapat erőteljes játékát dicséri. Kovács Imre edző érthetően takarékoskodott még az elisme­rő szavakkal, de az első félidő­ben többször nyugtázta dicsé­rettel Bérces!, Jánosi, de külö­nösen a feltűnő nagy akarás­sal és határozottan, keményen küzdő Daka Laci jó megmoz­dulásait. Szünet után már ki­ütközött az utazás és a tatai munka fáradtsága, de a gyors Máté (remek gólt lőtt az első percekben!) és a Konrád helyén játszó fiatal Kocsis egyre ottho­nosabban mozogtak a pályán. — Tatán igen szorgalmasan dolgozott a csapat és meggyő­ződésem, hogyha ez a jó hozzá­állás itthon is állandósul, nem marad el a fiúktól joggal várt eredmény. Hogy az előkészületi mérkőzések során nem látunk tőlük kirobbanó formákat, ax az alapozás időszakában törvény- szerű. De azért mindenkinek igyekeznie kell, hiszen majd itt alakul ki a pályára lépő tizen­egy. A szakosztály aránylag sze­rencsés helyzetben van, hiszen a 10-as keretnek azok a tagjai is példás szorgalommal edzettek, akik tavaly inkább a tartalék­sorban voltak. És itt van a ma remekül harcoló tartalék keret is. akikről elismeréssel tájékoz­tatott Czibulka dr. edző — mon­dotta Kovács Imre. A szurkolók az újoncnak «szá­mító Bérezési Feri mellett a fiatal, feketehajú Tóth mozgá­sát is árgus szemekkel figyelték. A Volán volt játékosa a tarta­lékcsapatban előretolt csatárként küzdött, és amikor alkalma nyílt, jó lövésekkel veszélyeztet­te a kaput. — Igen jó ballába van Tóth- nak, ezt már Tatán is láttuk — dicsérték az újonc fiút a ka­pu melől a második félidőben pihenő Tüske és Bércesi. Az edzőmérkőzés végeidé megemlítettük Kovács Imrének, hogy a szakosztályvezetőség a közeli napok egyikén szurkoló gyűlést tervez. Az edző igen megörült ennek. Meszest munkásszálló, por­ta. — Zákányt Bálintot keressük. — Sajnos nincs az épületben. Már vagy két hete betegszabad­ságon van, a soproni szanatórium lakója. — Köszönöm — mondja a ri­porter, bólint és halkan düny­v'.yögi: Így minden más. — Valóban más — toldjq, meg TNagy Ferenc is, a Pécsi Bányász KB I-es kézilabda csapatának in­tézője, —mert talán nincs még egy csapat, ahol ennyire hiá­nyozna a MESTER állandó ottlé­te, mint nálunk. Ez is egyik oka vereségünknek, mert ugye amiatt jött — kérdi Nagy Ferenc. — Valóban, a szombati 13:18 miatt. Megszoktuk, hogy a Bá­nyász lányok mindig győznek, és most... — ... kikaptunk. A sportban erre is kell számítani, elviselni, és belőle tanulni. Nézzük csak: NB-s eredményeink alapján ne­künk „állt” a meccs — tavasszal is, Ősszel is elég simán meg­vertük a szövetkezeti gárdát — ez talán a kelleténél több biztonság­érzetet adott a csapatnak, mint amennyire szükség lett volna. Persze nem ez volt a döntő, hanem a két csapat felkészülé­sében mutatkozó különbség. A Spartacus, mint fővárosi együt­tes, körmérkőzéses selejtezőt ví­vott, amíg eljutott a velünk való összecsapáshoz; ez hét meccset jelentett a számára. Mi másképp, kieséses rendszerben játszottunk, s mindössze két mérkőzés után kaptuk ellenfelül a pesti lányo­kat. Űk jobban játékban voltak, mint mi. Az MNK ilyen lebonyo­lítása számunkra hátrányos volt, hiszen nem biztosított elég játék­alkalmat együttesünknek. Emellett azonban volt még egy tényező is, amely közrejátszott veresé­günkben: ez pedig a Spartacus jobb játéka. Tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy ellenfelünk meg érdemelte a győzelmet, frisebbek voltak, gördülékenyebben játszot­tak. — . . . és bámulatos nagy szeren­cséjük volt — teszi hozzá Búb- regh Zsuzsa. — Szinte minden bejött nekik, alig hagytak ki va­lamit. Emellett vagy nyolc gólt kaptunk úgy, hogy a mezőnyben eladott labdánkkal szabadon és egyedül tört kapura az ellenfél — és persze, hogy bedobta. A szombati TV JELENTI-ben láthat­ták a 18. kapott gólunkat — melyet labdaeladás előzött meg; hát olyan gólból volt több, mint féltucat. Minket pedig üldözött a balszerencse, 11 kapufát dobtunk, ha csak fele bemegy l Aztán ki­fogtunk két indiszponált játékve­zetőt, akik bizony többször té­vedtek, sajnos a mi terhűnkre. — Most nem jött ki a lépés — summázza a beszélgetést Nagy Ferenc — de mi reálisan értékel­jük a szombati eredményt, mos­toha felkészülési körülményeink következtében most ennyit tud­tunk nyújtani, de lesz még jobb is. Hol maradtak a lányok? A kérdés vasárnap a megyei asztali tenisz baj­nokságok során hangzott el a szövetségi vezetők részéről, ami­kor számbavették a megjelent női versenyzői gárdát. írd és mond: heten álltak asztalhoz! Hét női versenyző ,,reprezen­tálta” Baranyát és több pécsi lány mellett a beremendi, de főleg a sásdiak hiányoztak. — Kaposvárott szerepeltek szombaton, de megígérték, hogy Pécsre is eljönnek. Úgy látszik, bogy „időzavarba” kerültek — vélekedett Tóth Béla, a megyei szövetség titkára. — őszintén sajnáljuk, hogy nem jöttek, mert minden bizonnyal emel­ték volna a női versenyek amúgysem kielégítő színvonalát. A megyei bajnokság így a BTC, Komló és a Bányász „házi­versenyévé” szelídült és a dön­tőben háromjátszmás szoros „pötyögtetés” után a bőrgyári Joós legyőzte klubtársát, Har- tainét. A férfiak 47 fős mezőnyében a beremendi, mohácsi és sásdi versenyzők hiányoztak, külön­ben minden számbajöhető spor­toló elindult. Meglepetés jófor­mán nem is akadt, de ... — A legjobb 16, majd a leg­jobb 8 közé jutásért folyó küz­delmek során már akadtak szín­vonalas összecsapások is. A me­zőny nagy része ugyan erősen idényeleji formákkal küszködött, de az Ércbányász versenyzői, a peacista Kőhalmi dr. és a Bá­nyászból Horváth és Ragoncsa játéka színvonalat biztosított — mondotta Tóth Béla. Végül megkérdeztünk egy eredményes versenyzőt, Koro- nics Károlyt, aki egyéniben a győztes dr. Horváthtól kapott csak ki és párosban Balázzsal bajnokságot nyert. — Viszonylag jól sikerült szá­momra a megyei bajnokság, kü­lönösen párosban ment a já­ték. Baranya megye legjobb atlétikai eredményei 1968-ban vn. A magas- és távolugrásban női versenyzőink legjobb eredménye­it közöljük. A két szám értékelé­sénél csak a magasugrásnál be­szélhetünk némi javulásról, de ezt a megállapításunkat csupán az év végén elért eredmények te­szik indokolttá. Köves Mária sok­oldalúsága mellett sem tartozik a szerencsés versenyzők közé vagy talán éppen ezért nem? Ugyan­is az év folyamán elsősorban tá­volugrásban volt rá inkább szük­ség — és gátfutásban, míg ma­gasugrásban gyengébb képességű versenyzők szerepeltek a fontos versenyeken. Szeptember óta Ta­kács Ágnessel erősödött megyénk­ben a magasugrás, de jogos re­| ményeket fűznek a sportág veze­tői a fiatalok — Nagy K., Kle- I pach, Orbán, Varga A. — szerep­léséhez és további fejlődésükhöz. Jogos az a remény is, hogy Kö­ves ISO cm fölé emeli a megyei csúcsot. Távolugrásban a helyzet válto­zatlan: Köves mellett nem volt az elmúlt években számottevő távolugrónőnk. Wieland sokat ver­senyzett és gyakran fáradt ver­senyző benyomását keltette — talán ezért nem javult ebben a számban. Ha erőben és ugró­technikában javulás áll be nála — amit remélünk —, akkor eb­ben az évben eléri az 5,50-et. A fiatalabbak közül egyik-másik el­érheti az öt métert. Ezek után nézzük a ranglistákat: Magasugrás: 1967. évi rangelső: Köves Mária (PVSK) 158 cm. 158 cm Köves Mária (158) Tanárképző 152 cm Takács Agnes <-) Tanárképző 150 cm Simon Gizella (150) Tanárképző 150 cm Radócsay Mária (150) PVSK 148 cm Jandala Mária (150) PEAC 145 cm Nagy Katalin (140) KBSK 145 cm Klepach Ágota (141) Pécsi Dózsa 145 cm Kuhár Magdolna (-) Leöwey Gimnázium 144 cm Orbán Agues (140) Pécsi Bányász (Még ll-en ugrottak 140 cm fölött.) Távolugrás: 1967. évi rangelső: Köves Mária (PVSK) 573 cm. 550 cm Köves Mária (573) Tanárképző 521 cm Wieland Ilona (517) KBSK 514 cm Radócsay Mária (513) PVSK 5C5 cm Jandala Mária (500) PEAC 488 cm Delibeli Ilona (-) Tanárképző 482 cm Lóka Katalin (461) KBSK 479 cm Tamási Éva (465) PVSK 475 cm Szabó Erzsébet (455) Tanárképző 475 cm Neducsin Mira (469) PVSK 475 cm Klepach Ágota <—) Pécsi Dózsa Ma este: Ádám Kupa női íőrverseny Az Egyetem! Tomacsarnoklwn a PEAC rendezésében tartják meg a pécsi női tőrvívók Adám Kupa versenyét. A kiírás értelmében a versenyen csak pécsi vívók áll­hatnak rajthoz és a győztes egy évre védője lesz az Adám Kupá­nak. A versenyt 6 órakor kezdik az Egyetemi Tornacsarnokban. Csütörtökön szurkológyűlés a Dózsáuál A Pécsi Dózsa labdarúgó-szak­osztálya csütörtökön, 23-án a Dózsa Sörház utca 8. szám alatti klubházában este 6 órai kezdettel szurkológyűlést tart. A szurkoló­gyűlésen ott lesznek a csapat já­tékosai, a szakosztály edzői cs vezetői. Kovács Imre, edző tájé­koztatja a szurkolókat a csapat felkészülési tervéről, és válaszol a szurkolók kérdéseire. A Dózsa labdarúgó-szakosztálya ezúton is meghívja a gyűlésre a csapat ba­rátait, szurkolóit, a labdarúgás iránt érdeklődőket. Zombori sporüskoiások Pécsett Üj szabá’y az ottusaloTaglásban Stockholmban megbeszélést tar­tott a nemzetközi öttusa szövet­ség technikai bizottsága, s ezen véglegesen megszövegezték a lo­vaglás új szabályait és a ponto­zási rendszert. Az ülésen magyar részről Tóth Béla vett részt, aki a következőket mondta a változ­tatásokról: — A jövőben minden öttusa­versenyen 1000 méter lesz a táv és elfogadták azt a magyar javas­latot, hogy megszüntetik a fix- akadályokat. Ezentúl mind a 20 akadály verhető, a lovaglási szintidő 2:30 perc. A pontozásban a vadászugratás szabályait alkalmazzák. A kitöré­sért és megállásért nem jár hiba­pont, hanem mindent időbe szá­mítanak át. Egy másodperc Idő­túllépés 5 rossz pontot jelent, egy akadályverés 7 másodpercet, vagyis 35 rosszpontet. — Az új módszer reálisabb eredményeket hozhat? — Feltétlenül a sportág hasz­nára lesz — válaszolta Tóth Béla. — A táv hosszának rögzítése is hasznos megoldásnak látszik. Vé­leményem szerint az új pontozási módszer a jó lovasoknak kedvez, a magyar öttusázókat pedig nyu­godtan merem azok közé sorolni. A szeptemberi budapesti VB-n már az új szabály lesz érvényes. A zombori sportiskola tíz fia­tal sportolója látogatott el Pécs­re. A jugoszláv sportolók pécsi tartózkodásuk alatt Csehe István, a pécsi sportiskola vívó- és úszó­edzőjének irányításával szorgal­masan látogatják az úszó- és ví­vóedzéseket. Megismerkednek a pécsi sportiskola működésével, a város sportéletéveL Kézilabdaedzés a sportiskola III. évfolyamában. Pálfai András e£­ző irányításával a felugrásos kapuralövést gyakorolják Belvárosi egyszoba, dss»­komfortos lakásomat elcse­rélném 3 szoba összkom­fortosra, esetleg k étszoba összkomfortosra, megegye­zéssel. ..Kizárólag belvá­rosi” Jeligére a Sallal u. hirdetőbe. _________________ B alatonf enyves-Alsón 130— 210 négyszögöl villatelek, víztől, állomástól 100 m-re, sürgősen és olcsón eladó. Megbízott: Kaposvári u. 112. sz._______ 1 50 kg-os sertés eladó. Pozsony u. 42. Bubllkné. Általános iskolai tanulók korrepetálását vállalom. — Varga Emilné. Pécs. Mó­ricz Zsigmond tér 15. sz. II. 23 ___________________ J ókarban levő Pannónia motorkerékpár eladó. Varga Emil. Pécs. Móricz Zsig­mond tér 15. Ét. /23. TÜZIFA- FÜRÉSZELÉS? TAMÁS! Tel.: 39-91. György u. 6.________ E ladó jókarban levő. 1 szoba, konyha, előszobás, mosóleonyhás. családi ház, beköltözhetően. Ágoston köz 1 /A.__________________ M agányos, 80 éves férfi gondozására jólelkű, közép­korú nőt. házaspárt kere­sek egyszoba, összkomfort­ba. Részletes leírást: ..Megbeszéljük” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Műszaki vizsgával 600-as Zastawa eladó. Görcsöny Kisvendéglő. BÚTOROKAT“ olcsón vásároljon SZABÓTÓL Alkotmány u. 7. alatt Veszek mosógépet. reka- miékat. ágybetéteket, sez- lonokat. hálószcbabútoro- kat. kályhákat, konyhabú­torokat. szekrényeket, centr ffueát, csőgarnitú~áfc, tűzhelyeket. hagyatékot. Koltai. Rákóczi út 48. Gépi fejériben gyakorlott, két fő tehenészt felve­szünk. Bükkösdi ÁG. mar- gítmajori tehenészetébe (Sásd vasútállomás). Je­lentkezés: Uzemegységve­ze tőnél. Hcgyszentmártoni hegyen levő. 302-es sz. pince sző­lővel eladó. Érdeklődni le­het: Benicsek Antal, Kom­ló. Vörösmarty u. 2. és Pallag József Tengeri. Hűanyag padló? ást Es PARKETTÁZÁST minden mennyiség­ben vállalatok, kö- zülelek és a lakos­ság részére — rövid határidőre vállalunk. Pécsi Járási Ktsz, Sallai u. 11. Telefon: 17-14, 31-50. Elvesztettem piros kardigá­nomat vasárnap, Rókus utcától Arany kovácsig. — ,,Megtaláló” jutalom elle­nében adja le Szigeti út 40. sz. _____________________ K ÖZÜLETEK! Egy darab műszaki vizsgázott Warsza­wa személygépkocsi, üzem­képes állapotban olcsón eladó. Ágota u. I. Tel.: 31-65. Kávéfőző, rezsó, német vasaló, varrógépjavítás KOVÁCSNÁL Jókai u. 5. (Bútorüzletnél)________ Sürgősen vennék 1969-es tavaszi olasz vagy francia divatlapot. ..Divat” Jeligé­re a Bem utcai hirdető­be^_________________________ S zilszkin bunda. nagymére­tű. gyönyörű, fekete, kül­földi, hatezernyolcszázért, sötét, ezüstszürke rövid szőrmeköpeny ezernégy­százért eladó. Készpénzfi­zetésnél jelentős árenged­mény. .Divatosak” Jeligé­re a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, kétszobás. összkomfortos, távfűtéses. IV. emeleti la­kásomat másíélszcbás. Összkomfortosra, II. eme­letig. Esetleg egyszoba, összkomfortra. ..Szigeti rész” jeligére a Bem ut­cai hirdetőbe. Ház 34-1 szoba, konyhái eladó. Az egész azonnal beköltözhető. Pécs. Baj- társ u. 5. (30-as busszal a főiskoláig). ________. V ennék 200—300 négyszögöl szőlőt gyümölcsössel, ki­sebb épülettel, busz meg­állóhoz közel ..Azonnal fizetek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Különbejáratú. bútorozott szoba, konyha, fürdőszoba használattal házaspárnak kiadó. Gyermek nem aka­dály. Este fél 6—7 óra között. Pécs. in. kér., Dr. Münnich F. U. 10/C.. földszint 1. ________________ F iatal házaspár keres szo­ba. konyhás lakást azon­nali beköltözéssel Pécsett, vagy Pécshez közel 10 000 forint kés^>ónz + havi részlet. ,, Megegyezünk” jeligére a választ a Bem utcai hirdetőbe kérem. Eladó 1 db 1000-es WARTBURG MOTOR Érdeklődni lehet: Komló, 11-50/141* telefonszámon­Trabant Li ercsin kiutalá­somat elcserélném rövide­sen sorrakerülő MB 1000-es Skoda kiutalásért. ..Sko­da” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó egy villanymotor 1,3 KW 3 fázisú 1440 fordu- latú. Pécs. in.. Monostor u. 24/1.___________________ Nagyméretű, üres szoba, konyhás. alagsori lakás azonnalra kiadó. ..Nyu­godt otthon’» Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Vaskerítéseket, lépcsőkorlátokat, üvegtetőket, garázs ajtókat most rendelje meg GAZDAG SÁNDOR lakatosnál Szenti őrinc. Temető u. 7. Telefon: 204­Pstacson új. háromsssobás családi ház mellékhelyisé­gekkel eladó. Igazék. Elcserélném pécsi, kétszo- ba. összkomfortos, távfű­téses. szövetkezeti lakásom, budapesti hasonlóért. — Ajánlatokat: ,.Május” jel­igére a Sallal u. hirde­tőbe. _____________ Vak Bottyán u. 4. sz., magányos családi ház több helyiségből álló. azonnal elíoglalhatóan eladó. Ér­deklődni: Tettye u. 21-ben Ugyanitt műszakilag vizs­gázott Danuvia motorke­rékpár nagy tükrök, női, férfiruhák, kabátok el­adók. Kettő szobáa, összkomfor­tos házrész beköltözhetően eladó. .100 000” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___ F iadé. Keszü. Petőfi U. , 46. sz. ház vagy pécsi la­kásért elcserélném meg­I egyezéssel. Különbejáratú, bútorozott | Bútorozott szobába szoba­“ társnőt keresek fürdőszo­bahasználattal. Liszt Fe­renc u. 15. Esti órákban. szoba házaspárnak vagy ..........................>. Pó­k ét személynek kiadó. sa Lajos u. 6. ______ 6 km-es Trabantot vennék, lehet Combi is. Pécs, Csillag u. 26. Este,_______ 1 50—260 kg-os hízott ser­tést veszek egyhavi rész­lettel. Ármegjelöléssel. I., Jószerencsét u. 17. sz. alá kérem a leveleket.__ G azdálkodásra igen alkal­mas. 3 szoba, összkomfor­tos. családi ház eladó, la­kás szükséges. Blaha Luj­za u. 48. Különbejáratú szobát keres két egyetemista leány für­dőszoba használattal, lehe­tőleg központi fűtéssel és belvárosban, februájr 15-re. ..Orvostanhallgatónő’» Jel­igére a Sallai u. hirdető­be. _______ __ B eteg mellé egésznapos elfoglaltsággal. lehetőleg 50— 60 év körüli házveze­tőnőt keresünk. A választ: ..Szeretettel várjuk” Jel­igére a Sallal u. hirdetőbe kérjük sürgősen. Hálóbútor, konyha­bútor, kombinált- bútor, heverők. re- kamiék, szekrények, ágyneműtartók, sez- lonok, egyéb szép bútorok. Kedvez­ményes áron vásá­rolható Molnárnál, Pécs, Felsővámház n. 2. Eladó belvárosban 1 szo­ba összkomfortos, udvari házrész, lakáscserével be­költözhető (esetleg tőke befektetésre). ..Tél” jeligé­re a Sallai úti hirdetőbe. REKAMIEk minden méretben, heverő, fotelágy. ágybetét, sezlon kapható. BÁRÁNY kárpitos­nál. Pécs, Jókai ut­cai bútorházzal szemben. TT kisvasút-készlet. rész­ben U eladó. Balogh, Nárcisz U. 2. Planlnót bérbevennék. — ..Felhangok” jeligére a Sallal u, hirdetőbe.___ S zép hálószoba ágybetéttel, sezlon olcsón eladó. Me­szes. Komjáth Aladár u. 14. szám.__________________ B eköltözhető, szoba, kony­hás házat, házrészt vagy épülő kisebb családi házat keresek megvételre. 30 000 kp. 4- havi részlet vagy OTP átvállalás, „n.—in. kerületben” jeligére a Sal­lal úti hirdetőbe.________ 3 szobás, konyhás. mellék- épület. kertes ház eladó. Pécssza bölcs. Szabadság- harc u, 64._______________ S zürke Wartburg eladó. ..Kitűnő állapotban” Jel­igére a Sallal u. hirde­tőbe.________________________ N agyothalló, külföldi ké­szülék eladó. Cím: Szent- lfirmc, Munkácsy u. 52. Trabant 6O0-as vagy 4 Skoda Octáviát veszek. Motorhibásat vagy műsza­ki vizsga előtt állót is. Telefon: 55-78.. délután 17 óra után. _____________ P écsen vennék 3 szobás, összkomfortos, modern la­kást. Készpénz 150 ezer, plusz törlesztés vagy OTP átvállalás. ..Beköltözés nyáron” Jeligére a Hunya­di úti _ hirdetőbe. Mekalor olajkályha 622-es eladó Krúdi Gy. u. 21. Meszes! bölcsőde alatt. Híradástechnika« villamos­mérnök munkahelyet ke­res Pécsen. ..Azonnal” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Fonyódligeten, vízhez 10 percre. 70 négyszögöl, köz­művesített telek sürgősen eladó. Érdeklődni; Végi Lajos. Pécs. Geisler Eta u. 13. ss.. este 5 után. A PÉCSI SÜTŐIPARI VÁLLALAT •• a rr • • sütőipari ipari tanulókat szerződtet. Minden olyan fiatal jelentkezését Tárjuk, kik az általános iskola 8. osztályát végzik. Jelentkezés: Pécs, Zsolnay Vilmos n. 6L Régi ezttstpénzt. tőrt. kar­dot. dísztárgyat vezünk- Varrógép eladó. József u. 42. sz.____________________ K ertes családi ház beköl­tözhetően eladó. Tolbuliia út 22. (Budai vámnál). dn Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács taplá. FöszerkesztO: Bősz J 0 z a e 1 SzerkesztOség: Pécs. Hunyadi út U. Tel álon: is-si, i»-is. 2i-eo. so-n Belpolitikai rovat: w-w (□adja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat releld« kiadd. Braus Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi dt 11. Tel.: 15*32. 15-33. 21-60. •0-11. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. o. M. r v.i Melles Rezsd Terjeszti: a Magyar Poéta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dl! egy hónapra 10 Pl Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents