Dunántúli Napló, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
WM. Január 22, l>uiaomail napia 3 A lakosság szolgálatában: A mágocsfaké a szó Megjavítják a közvilágítást — Jövőre új iskola nyitja meg kapuit Az új buszmegálló, váróterem, strand helyét kijelölték Mágocs község lakóitól beérkezett kérdésekre válaszolunk ezen a héten. — Háztartásonként 5000 forinttal járultunk hozzá a törpevízmű létesítéséhez. Ügy tudjuk, hogy a hálózat kész. A határidő is lassan már lejárt, amikor a víznek folynia kellene. De nem folyik. Mikor ihatunk friss, jó ivóvizet? — kérdezik többen. Ben kő József, a törpevízmű társulat elnöke válaszolt a kérdésre: A törpevízmű építését két éve kezdtük, azóta a hálózatot 14 kilométer hosszban lefektettük. A vízmű elkészülése időszerű volt, mert a községben a KÖJÁL úgyszólván egyetlen kutat sem tartott megfelelőnek. Az építés 4 millió 700 ezer forintba került. A kivitelező a végleges befejezéssel körülbelül másfél hónapot „megcsúszott”, de elő- . reláthatóan március elején | véglegesen üzembe helyezik a törpevízművet. Most a nyomáspróbákon dolgoznak, visz- szavan a kutak bekötése és a hidroglóbus felállítása. Március elején a közületi igényeket kielégítjük, a lakosság igényeit pedig százszázalékosan az üzembehelyezés után fél év múlva Ezzel szinte véglegesen megoldódik a má- gocsi vízgond. láshoz — tégla, nyílászárószerkezetek, vasbetongerendák, sőt a neonvilágítás is — mondhatom hogy a helyszínen van. A tavasszal megkezdjük az építést — Közkedvelt strandunkat — Halász csárda is volt mellette — a KÖJÁL jónéhány óve közegészségi okokra hivatkozva — a víz nem volt megfelelő — megszüntette. Községünk 3400 lakosa, plusz a környék nagyon hiányolja a strandot. Mikorra remélhetjük egy strand megnyitását? — kérdezi Czinege Imre takarékszövetkezeti dolgozó. — Községünkben nincs a buszmegállónál — a piactéren — váróterem. A központi buszmegállót naponta többszázan veszik igénybe Komló, Pécs, Máza. Dombóvár viszonylatban. 'Felnőttek, gyerekek nem találnak esőben fedelet, hacsak a közeli kocsmát, ahol a várakozási Időt eltölthetik. Mikor épül egy megfelelő buszmegálló kulturált váróteremmel? — hangzik sok má- gocsi kérdése. Farkas Adám, a községi tanács vb-elnökének válasza: — A kérdés valóban Időszerű, A mostani buszmegállóban 33 járat fordul meg naponta közel 700 utassal. A községpolitikai tervek végrehajtása során már kijelöltük az új buszmegállót a Mágocs —Alsómocsolád útelágazásnál, a régi TÜZÉP helyén. — A tanítás helyzete sok gondot okoz. A tíz tanteremben 23 tanulócsoport van, két műszakban tanítunk. Ehhez még 182 ipari tanulót is oktatunk — elhelyezésük egyáltalán nem megnyugtató. Nem szólva arról, hogy nagylétszámú osztályaink is vannak, osztálybontást nem tudunk végezni tanterem hiányában. Be- mélhetünk-e Iskolaépítést? — kérdezi Kovács Lajos általános iskolai igazgató. Farkat Adám válasza: — örömmel mondhatom, hogy 1970. szeptember 1-én az L számú iskola kertjében új, 4 tantermes iskola nyitja meg kapuit. Ahhoz, hogy ezí kijelenthessem, feltétlenül el kell mondanom azt a segítséget, amelyet a mágocsi Béke Tsz-től kaptunk. A mágocsi tsz az új iskola tervét megvásárolta és a községnek ajándékba adta. A terveket a Mecseki Ércbányászati Vállalat KISZ-csoportja mellett működő fiatal tervezők készítették — lényegesen olcsóbban, mint annak tervezői ára. Az iskola mintegy másfél millió forintba kerüL Mi fejlesztési alapból 660 ezer forintot adunk, a járási tanács v. b. 400 ezer forinttal támogat bennünket. Már jelentős társadalmi munkát ajánlottak fel, köztük a Mü. M. 527-es intézete is. Az anyag az induGyimesi József vb-titkár válasza: — Jogos a kérdés. Amikor a község 15 éves távlati fejlesztési tervét összeállítottuk, gondoltunk a strandra is. Fejlesztési alapunkból — társadalmi munkára is számítunk — a volt zárdakertben kívánjuk a strandot megépíteni. megfelelő anyagiak most nem állnak rendelkezésre, de 1975—1980-as tervidőszakban, reméljük, ezt a gondot is megoldjuk. A DÉDÁSZ-hoz címezi kérdését Darabos Lajos, a Má- gocshoz tartozó Alsómocsolád tanácsi kirendeltség vezetője és Moldoványi Ákos, a mágocsi ktsz dolgozója. — Az alsómocsolád! lakosok panaszkodnak: a nagy áram- ingadozások miatt számos televízió és rádió elromlik. Tudna-e az Áramszolgáltató Vállalat segíteni az áramingadozások megszüntetésében? Botorkálunk a sötétben, a korszerűtlenül és hiányosan világított mágocsi utcákon, pedig tudtommal sok higanygőzlámpa van a tanács raktárában. Mikor less világos utcánk? Németh István, a DÉDÁSZ igazgatója válaszol: — Az alsómocsoládi kisfeszültségű hálózat rekonstrukciója több éve szerepel a programunkban, de anyagi okok miatt mindig halasztanunk kellett. Most viszont erre is sor került, a rekonstrukciót ez év harmadik negyedének végéig befejezzük, ez orvosolja a bajt. Ami Mágocsot illeti: vállalatunk a saját rekonstrukciós alapjából mintegy millió forintos hálózatfelúji- tást hajt végre a községben, vezetékeket cserél, oszlopokat helyez el. Nemcsak korszerűbb. hanem sűrűbb is lesz a világítás. Természetes, hogy a tanács higanygőzlámpáit is felszereljük — a világítás korszerűsítésével ez év harmadik negyedében végzünk a tervek szerint — Na teásét: nehestshü. hogy Ilyen ügyben szólok, de beszélnek róls s községben és sajnos ez Is gond. Arról van szó. hogy a községben nincs ravatalozó. Az elhunytat temetésig a háznál kell tartant, ami bizony érthetően problémával Jár. Erre is kellene megoldást találni — írja levelében H. Károlyné. Farkas Adám vb-elnök válasza: — Erőnkhöz képest igyekszünk megoldani a problémát. Több mágocsi dolgozótól kaptuk a következő kérdést: — Óvodánk férőhelye kevés, gond a szülőknek a gyermek elhelyezése. A negyven jelentkezőből legutóbb is csak tizenötnek jutott hely. Lassan lejár a két és fél éves anyasági segély — még több szülő igényli majd gyermeke részére az óvodai elhelyezést. Lesz-e erre lehetőség? Bemics Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztály- vezetője: — Szó van arról, hogy az anyasági segélyt 3 évre felemelik. Az óvodák bővítéséről a járási tanács dönt, ha bővítik, mi élelmezési létszámkeretet — amennyiben szükséges — tudunk átcsoportosítani. Reith János, a Sásdi Járási Tanács VB elnökhelyettese: — Tudunk a mágocsiak ez irányú gondjairól. Az óvodát a mellette lévő épüket falbontásával bővíteni tudjuk mintegy 15—20 férőhelyet nyerünk így. A bővítést 1970-ben elkezdjük és be is fejezzük. Garay Ferenc Égési sérülés a bányában Tegnap reggel 7 óra 10 perckor a Mecseki Szénbányák Petőfi-aknáján — eddig még ki nem derített okokból — gépi- jö vesztés közben vagy metánégés történt, vagy a jövesztőgép kenésére használt olajos-petróleu- mos keverék gőze gyulladt meg és a lángoktól három bányász: Urbán József vájár, Vass József és Pauska Vendel csillés égési sérülést szenvedett. A mentők mindhármukat a Bőrklinikára szállították. A három égési sérülést szenvedett bányász állapota nem élet- veszélyes. Lezárult a vita: Marad az éreti ségi Az érettségi körül kialakult többéves vita lezárult — közölte a Művelődésügyi Minisztérium gimnáziumi osztályának illetékese az MTI-vel. — Az érettségi, mint téma, nem újkeletű. Legutóbb 1965- ben az országgyűlésen elhangzott felszólalások hívták fel a figyelmünket az érettségivel kapcsolatos problémák alapos vizsgálatának szükségességére. A Művelődésügyi Minisztérium e kötelezettségének eleget tett. Tan testű’etek, szülők kollektívái, tanácsok művelődésügyi osztályai, tudományos társaságok, a szaksajtó és a napisajtó egyaránt részt vett a vitában. — A vizsgálatok és viták elemzése alapján a Művelődésügyi Minisztérium vezető testületé arra a döntésre jutott, hogy az érettségi vizsga közoktatáspolitikailag, pedaISégyezer éves illyr földvár Pusztulnak a pálos kolostor romjai Séta a Jakabhegyen 12 hónap helyett 18 hónap A BŰTORÉRTÉKESlTO VÁLLALAT FÉL ÉVVEL TOVÁBB VÁLLALJA A GARANCIÁT valamennyi 1969. január elseje után vásárolt HAZAI ÉS IMPORTALT BŰTOR MINŐSÉGÉÉRT JOBB MINŐSÉG — NAGYOBB KÉNYELEM ilyen Kirándulásra is ritkán szánja rá magát az ember. Télen, térdigérő hóban, gépkocsival az őskorba látogatni ... A kiszolgált GAZ terepjáró köhögve, fudokolva, de makacsul tör előre a Mecsek Ércbányászati Vállalat egyre szőkébb és nehezebben járható, meredek magánútján, amikor már végképp nem bír minket, mi visszük őt. Gumicsizmával jó előre elláttuk magunkat, de kapcánk még papírból sincs, hogy talpunkat, lábfejünket körültekerjük vele, enélkül pedig olyan, mintha mezítláb járnánk a hóban. A Nyugati-Mecsek legmagasabb porrtján vagyunk, 602 méterrel a tenger szintje felett, a szél, sebességét sem csökkentve gázol át rajtunk. Fázunk és gyönyörködünk. Ezt a vaskorszakbeli földvárat 4000 évvel ezelőtt egy illyr törzs építette, a sánc (közismert nevén avargyűrű) 80 katasztrális holdat ölel körül. Hasonló nagyságú őskori település ezen kívül csak Olaszországban található, ott meg is kutatták, kibontották, és jócskán megérte nekik. A miénket lassan megeszi az enyészet. A XIII. század elején Burgundiái Bertalan pécsi püspök összegyűjtötte az itt élő remetéket, belőlük alakult az egyedüli magyar szerzetes- rend, a Remete Sz. Pálról elnevezett pálosok rendje. — Templomot és kolostort építettek, ellátva erős bástyafalakkal, őrtornyokkal. A romokon még felismerhetők az épülettömb egyes részei, de ha arra számítunk, hogy önmagát regenerálja, már nem sokáig. A kolostor szomszédságába 1822-ben szorgalmas teknővájó cigányokat telepítettek, őket örökíti meg Csók István „Teknővájó cigányok” című Ismerik a Zsongorkö regéjét? Fenséges panoráma az István-kilátóról festménye. Ritka természeti képződmény a Remetebarlang elnevezésű sziklaalakulat, mely, ha majd a nyári tábor tervéből valóság lesz, a gyerekek egyik kedvencének ígérkezik. Először azonban ennek az első osztályú műemlékegyüttesnek a feltárásáról, de legalább állagmegóvásáról kel lene gondoskodni. Ismerik önök a Zsongorkö legendáját? A török hódoltság alatt Zsongor, egy magyar végvári vitéz és menyasszonya a törökök elől menekülve jutott el ide, erre a Kővágószőlős felett a hegy oldalából kiugró sziklára. Háta mögött üldözői, előtte a több mint 200 méter mély szakadék. Inkább a halált választotta, mint a szolgaságot, maga előtt menyasszonyával leugrott a mélységbe. Mi nem állunk ilyen választás előtt, de nem tudunk szabadulni a legendától. Mert a meredek, félig természetes, félig csinált lépcsőkön istenkísértés leereszkedni a „díszkorláttal” ellátott Zsongorkőhöz. Jó, most tél van, hó van, csúszik a kő. De szeretném látni azt a pedagógust, aki nyáron, száraz időben vállalkozna arra. hogy kihozza ide az osztályát, hadd gyönyörködjenek a fenn- séges panorámában. Az 1892-ben épített István- kilátó a Zsongorkőn is túltesz. Jó időben látni innen a Drávát és Balatont, de niost sem bánjuk meg, hogy felkapaszkodtunk, teljes szépségében tárja elénk magát a szikrázó téli táj. Mennyit kocsiztunk. gyalogoltunk, s íme, tőlünk pontosan keletre, szinte elérhető közelségben magasodik a TV-torony! Nem is érek hozzá, még összedől. De miért fosztjuk meg e rendkívüli látványtól a nőket, gyerekeket és nem „atlétikus hajlamú” férfiakat? Mert a kilátóra csak az juthat fel, akinek testnevelésből jelese volt. A korhadt, rozoga, falépcsősor első három-négy foka ugyanis kihullott az idők folyamán s a kilátó padlózatán sem sokkal több a deszka, mint a hézag. Vajon ki vállalja a felelősséget, ha valaki szerencsétlenül jár gyönyörködés közben? Egy-két- eaer forintból rendbe lehetne hozatni az egészet Több vállalat, sőt, magán- személy ajánlott fel társadalmi munkát a párját ritkító műemlékekben gazdag Jakab- hegy védelmére, csak gazda kell, aki elfogadja az ajánlatot. Ha már az Országos Műemlék Felügyelőség nem vesz tudomást a műemlékek pusztulásáról. (Kéri) gógiallag és pszichológiailag jelentős tényező. Az érettségi vizsgára szükség van, a létéről, jogosultságáról szóló vitákat lezártnak kell tekinteni. Ugyanakkor azonban indokolt az érettségi lebonyolításának továbbfejlesztése, javítása, finomítása. Az érettségi vizsga szükségességét és továbbfejlesztését a vitákon a hozzászólók túlnyomó többség* hangsúlyozta. — Az érettségi vizsga fenntartását indokolja, hogy fontos funkciói vannak. Így például képet ad a tanulók ismereteiről, gondolkodóképességükrőL Ezen túlmenően nevelési funkciókat is betölt. Hat az érettségit megelőző évek munkájára, serkenti a tanulókat a rendszeres, hatékony ismeret- szerzésre, befolyásolja a pedagógiai munka egészét, > jobb, színvonalasabb tanári munkára is ösztönöz. — A vizsgával járó, gyakran mesterségesen is szított izgalom nem az érettségi lényegéből fakad, hanem rendszerint egyes tanárok vagy szülők helytelen nevelési gyakorlatának eredménye. Minden vizsga kétségkívül próbatétel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vizsgára való felkészülés egy vagy többéve* periódusában akár a tanár, akár a szülő az érettségi vizsgát szinte mumusként használja. — Az idei érettségi vizsgált lebonyolítása teljesen megegyezik az elmúlt két év gyakorlatával. Az írásbeli dolgozatok egységesebb elbírálása érdekében tovább bővítjük azt az 1968-ban bevezetett gyakorlatot, amely a matematika dolgozatok osztályzását az egyes részmegoldásokat értékelő pontok összegezésével alakította ki. Ebben a tanévben hasonló módon, központi útmutató alapján kerül sor a magyar dolgozat nyelvi osztályzatának és az Idegen nyelvi dolgozat érdemjegyének megállapítására is. -A szóbeli vizsgák tételeinek megfogalmazásában a Művelődésügyi Minisztériumnak az az igénye, hogy a tanulókat „bemagolt” ismeretek reprodukálása helyett konkrét feladatok elvégzésére, problémák megoldására késztessék. — Az érettségi vizsga jelenlegi gyakorlatának esetleges kisebb változtatásairól —, amelyekre a következő években sor kerül — legalább egy évvel előbb tájékoztatni fogjuk a pedagógusokat és diákokat egyaránt. Lényeges változtatást nem tervezünk. Változatlanul fenntartjuk: az érettségi vizsga jogilag nem kötelező, de minden középiskolás számára ajánlatos. Az 1969—70-es tanévben az érettségi vizsga elnökei és a vizsgabizottság tagjai számára módszertani kézikönyv megjelentetését tervezzük. — Reméljük, hogy az említett Intézkedések és tervek végleg nyugvópontra hozzák az érettségi vita során felkavart érzéseket — fejeződött be a tájékoztatás. — Befejeződött s románkori kőtár átrendezése. A Janus Pannonius Múzeum munkatársai a napokban befejezték a híres románkori lapidárium kőanyagának időszakonként szükséges tisztogatási, rendbe- hozási munkáit, s egyben újjárendezték a kőtárat. — Jugoszlávia magyar nyelvű képeslapja a Zágrábban megjelenő Magyar Képes Újság két legutóbbi számában fél, illetőleg teljes oldalon ! képes riportot közöl a Pécsi | Nemzeti Színház eszéki és pél- monostori vendégszereplésé- I rőL MOTOROSOK, figyelem! MOTOROSOK, figyelem! 70 0 Q-kal olcsóbban vásárolhat BERVA KISMOTOR PANNI ROBOGÖ K. 55 KISMOTOR TÜNDE MOTORKERÉKPÁR CZ/150 MOTORKERÉKPÁR alkatrészeket, míg a készlet tart! Keresse fel minél előbb a 12. számú járműszakboltot PÉCS, Rákóczi út 50., (a villanyrendőrnél!)