Dunántúli Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

6 Dtmontmi napia 1968. december 4. Vasárnap: Pécsi Dózsa—Vasas! A labdarúgó NB 1-ben az utolsó előtti forduló mérkőzéseit játsszák a csapatok. A mérkőzések mind IS óra 30 perckor kezdődnek. A Pécsi Dózsa vasárnap a Bp. Va­sast látja vendégül Pécse :.t. A forduló további mérkőzései: MTK Bp. Honvéd, Tatabánya—Diósgyőr, Salgótarján—Dunaújváros, Üjpesti i Dózsa—Győr, Szombathely—Egyet- | értés, Csepel—Videoton, Ferencvá- i ros—Szeged. A Vasas eilen készü­lődő Pécsi Dózsa labdarúgói szer­dán, ma délután fél 3 órakor a Vasutas sportpályán a PVSK ve­gyes csapatával tartanak edző- mérkőzést. A Bp. Vasas vasárnap különvonatot indít a Pécsi Dózsa elleni mérkőzésére. Mi újság a kézilabda-szövetségben ? A Megyei Kézilabda Szövetség elnöksége legutóbbi ülésén meg­jutalmazta a jól dolgozó társa­dalmi aktívákat. Horváth Csaba, I-tvánfalvi Miklós, Miszlai István, Kovacsik János, Radnai László és Körösztös Vince érdemelte ki jó munkájáért a szövetség jutalmát. Nagy problémát okoz a szövet­ség vezetőinek a játékvezető hi­ány. A legutóbb meghirdetett já­tékvezetői tanfolyam jelentkezései nem sikerültek, mert mindössze hárman jelentkeztek a játékveze­tői tanfolyam elvégzésére. A 13 éves korhatár, melyet az MTS előírt, a játékvezetői tanfolya­moknál a kézilabdázóknál, nem vált be. Nem jelentkezhettek a tanfolyamra a középiskolások, pe­dig közülük jó néhány an szívesen végezték volna el a játékvezetői tanfolyamot. A szövetség elnök­sége kéréssel fordul az MTS me­gyei Tanácsához, hogy 16 évet | betöltött fiatalok jelentkezését is elfogadhassák. •3c A téli hónapokban az idén is megszervezik a kézilabda edzők továbbképzését. Az első tovább­képzést. melyet bemutató edzéssel kötöttek Össze december 10-én, szombaton délután tartják a Ta­nárképző Főiskolán, az előadó Kránitz István. Az edzők tovább­képzésén sportegészségügyi, sport­politikai, sportpedagógiai előadá­sok mellett gyakorlati edzésbe­mutató, edzéslátogatások szerepel­nek s különböző szakmai elő­adások hangzanak el. Kupakrónika Szerdán Gertiben elkészítették a labdarúgó Bajnokcsapatok és Ku­pagyőztesek Európa Kupájának sorsolását. 1969. március 20-ig be­zárólag mérkőznek a nyolc közé került együttesek a legjobb négybe jutásért. A BEK-ben „sláger párosítások” j(Htek létre, korábbi kupagyőzte­sek harcolnak egymás ellen. A sorsolás alapján a soronkö- retkező BEK és KEK mérkőzések a négybe jutásért: A BAJNOKCSAPATOK EUROPA KUPÁJÁÉRT: Ajax Amsterdam (holland)— Beníica (portugál). Milan (olasz) —Celtic (skót). Manchester Uni­ted (angol)—Real Madrid (spa­nyol), vagy Rapid (osztrák). Spar­tak Tmava (csehszlovák)—AEK Athen (görög). A KUPAGYŐZTESEK EUROPA KUPÁJÁÉRT: Lyn Osló (norvég)—Barcelona (spanyol). FC Köln (nyugatnémet) —Randers Freja (dán). Torino (olasz)—Slovan Bratislava (cseh­szlovák). Dunfermline (skót)— West Bromwich Albion (angol). A következő sorsolásra március 22-én Brüsszelben kerül sor. VB LABDARUGÓ L TARTALÉKCSOPORT A MEGYEI LABDARÜGÖ- BAJNOKSAG VÉGEREDMÉNYE Hogyan történt? — Vélemények — Nyilatkozatok O Nem keltettek csalódást a sakkozók Q Miért csak 6—6 csapat? © A megyei bajnokság két újonca: a Postás és a Dinamó Q Egyhelyben topog a pécsi cselgáncssport! O A megyei II. osztályú lab­darúgóbajnokságból az első két helyezett, a Pécsi pos­tás és a Pécsi Dinamó került fel az I. osztályba. A Pécsi Postás négy pont előny­nyel nyerte meg a bajnokságot. Érthető az öröm annak a csa­patnak a házatáján, amely a ko­rábbi években szerepet játszott a város labdarúgó életében. — Tavaly mindössze egy ponton múlott a bentmaradásunk. Érthe­tő, hogy ezévben bizonyítani akartunk, örülünk, hogy ez sike­rült! — ezt mondotta Hőger Fe­javult 1. u. Dózsa 28 21 3 4 85:43 45 I. Porcelángyár 30 21 5 4 62:20 47 2. FTC 28 19 3 6 68:41 41 2* Pécsszabolcs 30 12 8 10 52:38 32 3. Tatabánya 28 16 5 7 57:32 37 3. P. Kinizsi 30 12 8 10 50:37 32 A KÖTÖTTFOGASÜ BIRKÓZÓ 4. Vasas 28 14 6 8 54:40 34 4. Véménd 30 11 3 11 41:29 30 NB II. VEGEREDMENYE 5. MTK 28 15 3 10 67:50 33 5. P. Vasas 30 12 6 12 34:34 30 6. SBTC 28 13 6 9 68:54 32 6. Siklós 30 13 4 13 42:48 30 1. G.-MÁVAG 7 6 1 — 38.5:14,5 13 7. Győr 28 13 6 9 68:57 82 7. Vasas I. B. 30 10 10 10 39:45 30 2. SZVSE 7 6 — 1 39:16 12 8. Videoton 28 13 4 11 53:44 30 8. P. Szikra 30 9 10 11 34:42 28 3. Orosháza 7 5 1 1 37:19 11 9. Bp. Honvéd 28 11 4 13 51:50 26 9. Vasas n. B. 30 9 9 12 46:54 27 4. Nagykőrös 7 3 1 3 24,5:30.5 7 10. Dunaújváros 28 10 5 13 56:56 25 10. P. Kesztyű. 30 8 8 14 47:48 24 5. Pécsi VSK 7 2 2 3 25:29 6 3J. Szombathely 23 10 4 14 43:46 24 11. Szederkény 30 8 8 14 32:43 24 6. Papp J. SE 7 2 — 5 20,5:35.5 4 12. Csepel 28 8 7 13 48:62 23 12. Beremend 30 6 11 13 27:39 23 7. Abonyi TSz 7 — 2 5 21.5:33,5 2 33. Szeged 28 to 3 15 46:68 23 13. Pécsvárad 30 7 7 16 30:58 21 8. Zalka SE 7 — 1 6 13:41 1 3 4. Pécs 28 7 5 16 47:69 19 14. Vajszló 30 4 3 23 20:89 11 15. Egyetértés 28 4 4 20 27:67 12 15—16. Boly t ö rö Ive A. Ganz-MAVAG került az NB 36. DVTK 28 4 4 20 29:89 12 15—16. Magocs t ö r ö Ive I-be. II teniszezők évadzéró közgyűlése A megyei Teniszszövetség a Spartacus teniszszakosztálya ren­dezésében szombaton fél 6 órai kezdettel tartja a Megye utca 20. szám alatt, műsorral egybe­kötött évadzáró közgyűlését, me­lyen a sokszoros magyar bajnok Gulyás István tart élménybeszá­molót. O Izgalmakban, meglepeté­sekben bővelkedő tizenhá­rom forduló után befej e- ! ződtek a sakk OB II. küzdelmei j A pécsi csapatok teljesítették tér- j vüket: az Ércbányász ismét do- i bogóra került, a Bányász pedi| bebizonyította, hogy együttesül- * megérett az országos másodosz- I tályban való szereplésre. | A nyugati csoportban az FTC i fölényesen lett első. Régi gárdá- I juk tavaly csak a 9. helyet tudts í megszerezni, az idén viszont töbt ' mesterrel és mesterjelölttel erősí. I tettek, és nagyarányú győzelmei sorozatával, 72 és fél százalékos átlagteljesítménnyel már a hete- I dik forduló után eldöntötték a bajnoki cím sorsát, j Az Ércbányász sakkozói ötéves OB II-es szereplésük során ez­úttal már harmadszor lettek ! ezüstérmesek. Idei második he- i lyezésük azonban értékesebb az I előzőknél: 9 ponttal előzték meg 1 az első osztályból kiesett, most ' harmadik helyen végzett VTSK-t. Vereséget csak az FTC-től szen­vedtek. s két döntetlen mellett tíz mérkőzést nyertek. A csapat legjobb pontszerzője ! Krisztián Gábor, aki a 13 mérkő­zésből 10 és fél pontot szerzett, de 75 százalékon felüli teljesít­ményt nyújtott Kádár Gábor, dr. Sándor György, dr. Mammel Ede és dr. Muskát József is. Ribli jól oldotta meg az első táblás nehéz feladatát, nyolc pontja ki­tűnő eredmény. A felsoroltakon kívül még hatan szárnyalták túl az 53 százalékot. A Szekszárdi Dózsa köszönésé A Szekszárdi Dósza SK elnök­sége köszönetét fejezi ki azon sportkörök vezetőinek és más sporttársaknak, kik táviratilag, vagy levél útján jókívánságaikat fejezték ki abból az alkalomból, hogy a Szekszárdi Dózsa labda­rúgó csapata megnyerte a Dél­nyugati NB III.-as bajnokságot. ÖKÖI.VTVÖ NB II. VÉGEREDMÉNYE 1. Pécsi VSK 14 12 — 2 214: 94 24 2. Bp. Spart. 14 9 2 3 186:112 20 3. Bonyh. Sp. 14 8 2 4 165:129 18 4. Dorogi B. 14 6 — 8 142:154 12 5. Bp Chinoin 14 5 2 7 122:172 12 6. Oroszi B. 14 4 2 8 135:155 10 7. Győri Dózsa 14 3 3 8 107:191 9 8. Nagyk. VTE 14 3 1 10 119:183 7 Az együttes küzdőszelleme az idén is mintaszerű volt, Nagy Mihály intéző mindenre kiterjedő gondossága optimális versenyzési lehetőséget biztosított. Pécsi szempontból kellemes meglepetést szerzett szurkolóinak az újonc Bányász fiatal gárdája. Rosszul kezdték az évet. Több játékosuknak még szokatlan volt a hatórás játékidő, a vidéki mér­kőzésekre való fárasztó utazga­tás. A nyolc fordulóból álló ta­vaszi szezont gyenge eredmény­nyel zárták, a kiesés veszélye fenyegette őket. A csapat tagjai azonban bíztak bentmaradásuk- ban, és a nyár egyéni verse­nyein jól felkészültek a bajnoki hajrára. Az őszi szezonban nagyszerűen küzdött a Pécsi Bányász. Ver­senyzői négy csapat győz el met arattak, és közel annyi pontot hoztak az öt fordulóból, mint a nyolc tavasziból. Legeredménye­sebb versenyzőik Kiss Árpád, dr. Horváth Imre, Szabó II. János, Mufics István és Szöllősi Károly voltak. Foral János szakosztályvezető és dr. Horváth Imre edző veze­tésével nehéz feladatot oldott meg sikerrel a csapat. A játékosokban rejlő képességek, valamint a baj­nokság hajrájában csillogtatott erények árra engednek következ­tetni. hogy a Pécsi Bányász sak­kozói jó úton haladnak, és vég­érvényesen gyökeret vernek az OB n-ben. Az országos felnőtt I. osz­tályú tornász csapatbaj­nokságokon 6—6 csapat in­dult a férfiak illetve nők mező­nyében. A nőknél a legjobb vi­déki csapat címét, mely egyben az 5. helyet jelentette a. PVSK. tomásznői szerezték meg. Hor­váth Leona, edző elégedetten be­szélt tanítványai teljesítményéről. — A lányok azt nyújtották, amit vártam tőlük. Jól küzdöttek a magas színvonalú versenyen. A teljes magyar élmezőny rajt­hoz állt. Az előttünk végző csa­patok, a Bp. Spartacus, a Vasas, I a Bp. Honvéd és a TF SE fel- ! vonultatták válogatottjaikat. Du- J cza, Oroszi, Bánfai, Mák. Mül- i ler, Békési. Kálóczi mind. mind j ott volt az indulók között. I A pécsiek közül a válogatott Erdősiné Tolnai Márta teljesít­ménye emelkedett ki. Tolnai Klári a talajon ibulatott be remek gya­korlatot, kár, hogy lóugrása nem sikerült. A fiatal Neubauer a ge­rendán, Pörös a talajon és a gerendán szerepelt igen jól. — A legjobban mégis Posgay kitűnő teljesítményének örülök — J a szakosztály közösségi szelleme, mindössze egy játékosunkat álli^ tottak ki az idén és még csak figyelmeztetést sem kaptunk. Ka- mondi Imre edző jó munkát vég­zett nálunk, ö maga még a fiatal korosztályhoz tartozik, ezért köny- nyen szót értett a mi fiatal já­tékosainkkal. akik közül néhá- nyan (Csizi. Radó és mások) igen szépen fejlődtek. Persze a két öregről sem feledkezünk meg, Spiesz Károlyról és Schweer Bé­láról, akik nemcsak nagy tapasz­talatukkal, hanem példamutatás­sal is kitűntek. Hogy mit várunk a jövő évtől? Szeretnénk felküz- deni a csapatot a középmezőnybe és úgy érzem, hogy ehhez több lehetőséggel rendelkezünk. Első­sorban fiatal, lendületes csatár­sorral 1 A bajnokság 2. helyén a Pécsi Dinamó végzett. Eleinte könnyen ment minden, azután meg kellett küzdeniük minden pontért. Pálfi Sándor, a csapat intézője örül a sikernek, de nem elégedett ma­radéktalanul a teljesítményekkel. — Beteg ember nehezen gyó­gyul! Bizony nem ment simán minden úgy, ahogy a játékosok képességei alapján elvárható lett volna. Kezünkben éreztük az első helyet, azután kiengedtünk, mert biztosnak látszott a feljutás. Egy kicsit a fegyelemmel is voltak problémák, ezért nehéz mérkőzé­sek vannak mögöttünk. És mivel több is lehetne a vállalati támo­gatás. elmondhatom, hogy nem volt fenékig tejfel nálunk az életi Pázmány László, a vállalat mun­kaügyi osztályvezetője vezette az edzéseket. Nagy élettapasztalat van mögötte, hallgattak is rá a fiúk. Kállai „Poldi” családi elfog­laltságai miatt csak az úttörőkkel foglalkozott. Már mi is a jövő terveit kovácsoljuk. Ügy néz ki, hogy sikerül majd 3—4 fiatal* gyors játékossal erősíteni sorain­kat azok közül a „kiöregedett** ifik közül, akiket a nagyok nem tudnak foglalkoztatni. Ha Így lesz* remélhetőleg nem lesznek jövőre kiesési gondj aink! Sok sikert kívánunk a megyei bajnokság két újoncának! o A hét végén Győrött, az országos vidéki ifjúsági és serdülő cselgáncs baj­nokságok során a Pécsi Dózsa 13 fiatal versenyzője közül ketten szereztek bronz érmet és kívülük még egy sportoló szerzett jogot az országos bajnokságokon való induláshoz. Ezt az eredményt bármilyen szempont szerint is elemezzük, csak közepesnek érté­kelhetjük. Mintha egyhelyben to­pogna a tavaly még NB I-es hellyel is dicsekvő pécsi csel­gáncssport. — Meg kell várni, míg a Dózsa cselgáncsiskolájából felnőnek a tehetségek. Csak két év türelmi időt kérünk! — mondta Benkö Ferenc, a Pécsi Dózsa cselgáncs szakosztályának edzője. Megtudtuk, hogy nincs felnőtt csapat. Hiába vannak igyekvő, tehetséges fiatalok és serdülők, felnőtt csapat nélkül nincs igazi húzóerő. Az „öregek” legtöbbje visszavonult, csak Lukácsi, Vas és az edző, Benkő azok, akiktől a sportág fortélyait elleshetik a gyerekek. F&rk&solé (gyapjútépő) T0 cm szeles, üzemképes ál­lapotban eladó. Baja, En- gels u. 17. kara. __ 1 950-os kiadású LOYD gyártmányú személygépko­csi kedvezményes áron el­adó Megtekinthető: Szvi­ten Tamás. Pécs, Petőfi u. 49. ss. alatti lakosnál. Vasárnap este a Bercsé­nyi utca sarkán elvesztet­tem pénztárcámat, benne egy kis kulccsal. Becsüle­tes megtalálót kérem adja le a Bercsényi u. 2. ház- felügyelőnél. ______________ V illanyvonat terepasztal­lal. TT. méret elektromos vezérlésű sinhálóz&ttai. két szerelvénnyel eladó, Tele- fon: 46-93. ‘____________ K étseoha. összkomfortos, új, belvárosi öröklakás be­költözhetően eladó. „230 •t- OTP1’ jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Egy és kétszemélyes rekamlét. heverőt garanciával Bárány kárpitostól Pécs. Jó­kai. utca 4. Bútor­házzal szemben. ffaromssoba, összkomfortos öröklakás garázzsal. a 'Pettye téren épülő házban átadó. Érdeklődni 5 óra után __15-50 ,'282. telefonon. B útorok. kályhák, nagy' választékban olcsón vásá­rolhatók. .Molnárnál, Felaő- vamház n. 2,__________ P écs I. kerületében gyü­mölcsös szőlővel (l sor lugas), 30 darab 15 éves kajszLía. falazott pince, összes felszereléssel eladó, megegyezés szerint. ..Jól jár” jeligére a Bem, utcai j hirdetőbe. Tsyri!al!oraánsómat teljes I felszereléssel eladnám.’ — ’ Pécs. II. kér.. Béke U. 6. Balázs. i Vennék kétszobás házat., házrészt, vagy öröklakást, második! harmadik kerü­letben. „Százhúszezerig” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. Két szoba. összkomfortos, emeletráépítéses lakásom átadnám igényjogosultnak. Decemberi költözéssel” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. Jó állapotú, 600-as Tra­bant eladó. Megtekinthető munkanapokon a Vegyipari Technikumban, Rókus u. 2. Jurin. Bútor, ebédlő, háló, konyha, rekamié, kombinált, harraasszekrény, LEGOLCSÓBBAN vásárolható Alkotmány u. 7. SZABÓTÓL Gépírni tudó magyar sza­kos tanárnőt keresek má­sodállásba. ,,Havi 1000” jeligére kérem a választ a Pécsi Hirdetőbe. Azonnal beköltözhető ket­tőszoba. összkomfortos, új öröklakás a Magaslati úton eladó. „Készpénz 811” jel­igére a Sallai u. hirde­tőbe. MOSÓGÉPJAVTTÓ: Rákó- f czd út 48. Telefon: 36-48. 1 Centrifuga. porszívó és padlókefélőgép javítása. Gondozónőt keresek kis­fiam mellé. Pécs. Mezőszél u. 56. Török. Hálószobabútorok, kombinált garnitúrák, könyv- és hármasszek­rények. konyhagarnitú­rák és egyéb szép bú­torok olcsón, ára^dóan kaphatók. SOOKf bútorüzletében Zsolnay Vilmos u. 1. sz._______ Ü ZEMKÉPES jó állapotban lévő MODERN TELEVÍZIÓKAT, RÁDIÓKAT. MOSÓGÉPET. centrifugát ÉS HŰTŐ­SZEKRÉNYEKET KÉSZPÉNZÉRT IS VÁSÁROL A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT PÉCS. BEM U. 2. BÚTOROKAT, TELEVÍZIÓKAT, RA DIÓKAT, HŰTŐ­SZEKRÉNYEKET 1000 FORINTON FELÜLI VÁSÁRLÁSNÁL OTP hitellevélre is ad A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VALLALAT PÉCS, BEM U. 2. Gyermeke gondozását laká­son 500-ért vállalom. Ap­ró. Tarr I. u. 8/c. m/10. 8 ülönbejáratú bútorozott kis szoba dolgozó nőnek kiadó. György_u. 7. 4 darab 120 kg-os hízó eladó. Kertész u. 26.___ 1 0—15 q rétiszéna eladó. Dimitrov Iván. Pécs, P’üz- fa u. 8.________________ G arázs Gyárvárosou. Bo­kor utcában havi 150-ert kiadó „Seregély” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___ G azboyler kifogástalan, el­adó. Perczel u. 21., eme­let. Elcserélném új transziszto­ros zsebrádióm töltővel, használt lemezradiátorért. „Mókus” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___________ K ülönbejáratú, bútorozott szoba dolgozó házaspárnak azonnal kiadó. Pécs. III.. Kovácstelep. Levendula u. 16. szám._________ F iatal házaspár a IT. ke­rületben albérleti szobát keres fürdőszoba használat­tal. „Dec. 15.” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Pannónia villanyvasút tar­tozékokkal eladó. ..TT-vas­utat becserélek” jeligére a Sallai u hirdetőbe. 4 darab háslnyúl, ketrec­cel együtt eladó. Cím: Szabó Jácintné, Bulgárköz 1/1. Pécs.______________ t ires albérleti szoba há­zaspár részére azonnal ki- j adó. ül. kér., Gém u. 16. • Cupilelep felett, Kovák Jóascf.______________________ Né gyvzobáa, összkomfortos családi ház eladó. „Pécs központjában” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, 2 szoba, összkomfortos, táv­fűtéses. házfelügyelői la­kásomat hasonlóért. ..Ka­rácsony” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egyszemélyes, festett reka- miét vennék. Mártírok u. 24,. földszint.___________ M a do bár any prém béléses férfi bunda és esőkabát. Felsőmalom u. 19. Öllé. 1 darab 180 kg-os hízott sertés eladó. Pécs, Ak­nász u. 14. I. kér. Antik fegyvert, kardot, tőrt, kitüntetést, érmét I veszünk. József u. 42. K ülönbejáratú, bútorozott szoba egy dolgozó nő ré­szére azonnal kiadó. Új­világ u'. 1. Érdeklődni tíu. 2 órától. Telek a Magaslati út leg- ___________________________ s zebb részén eladó. Érdek­lődni: Pécs. Rózsa Ferenc Pécs, I. kér., Felsővám­u. 12. Fiadó egy kisipari olaj- kályha Zslgmond utca 20. Érdeklődni 16 óra után. i Gárdonyi G. u. 59. alatt, Vukmanék. 1 mindennap. ház u. 55. számú ház ol­csón eladó 1 szoba, kony­ha. azonnal beköltözhető. Érdeklődni- Kertváros, NAGY VÁLASZTÉK B lí T O R O K B A N baranynénal Hal tér 1. VÉTEL — ELADÁS Szoba, kiadó konyha azonnal, albérletbe gyermek­j télén házaspárnak. Dugo­nics a. 14. Orbán István. Olcsó papucsvásár! A Pécsi FMSZ újonnan megnyílt ruházati boltjában, Hal tér 5. Kapható: gyermekpapues női papucs férfi papucs 10—15 Ft 20—30 Ft 40—45 Ft NAGT VÁLASZTÉK OLCSÖ GYERMEK ÉS NŐI HÓ­CIPŐBEN ÉS CSIZMÁKBAN. mikllAsnapi és karácsonyi ajándékát OLCSÓN MOST SZEREZZE BE. A bolt nyitva: reggel 8—este 6 éráig. Takarmányozásra alkalmas, váloga­tásból visszamaradt 3-as osztályú csöves kukorica 100 Ft/q áron a B. rn.-i Mező- gazdasági Vállalat molványi és boldogasszonyfai üzemegységében KAPHATÓ. Érdeklődés Pécs, 25-93 telefonon, vagy a helyszínen, személyesen. 1969. I. negyedévében ki­adásra kerülő 601-es Tra­bant, kiutalást átveszek. Cím: Szalafai, Pécs. Sem­melweis u. 13. Elcserélném utcai, szoba, konyha, éléskamrás laká­som kisebbre vagy egy PIK szobáért. „Fontos” jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. Rövid, páncéltőkés ««go­ra eladó. Harangöntő u. 1/1. szám. Divatos női táskák, selyemkendők, pénztárcák, divatos kötött nyakkendők, kézelő gombok, gumírozott csípőszorító« harisnyatartó. Tekintse meg kirakatunkat. PÉCS, SALLAI U. U. BAZARÜZLET Mű »akilag vizsgázott GAZ 67. típusú személygépkocsi, 4 kerék meghajtással, uj motorral, olcsón eladó, vagy crldalkocsis motorke­rékpárért elcserélhető. Ér­deklődni: Pécs. Bajcsy-Za. út 35. Berki szerelő. 8 em‘ falazááhos raló 14 eladó. Bartók Béla u. 14. Tlaedeamérleg 100 és »00 kg-os eladó. Béla u. 10. Bejárónőt felveszek. PetőtS u. 75.. délután. Kultúr helyiségbe alkalmai, 3 darab 125x200-as törté­nelmi olajfestmény blonde! keretben. 1 darab 400 éves. álló fogas szarvaa agancsból olcsón eladó. —» Doktor Sándor u. 64. Különbejárató. bútorozott albérleti szoba fűtéssel azonnal kiadó. I. Hajnal u. 19. 306 négyszögöl házhely el­adó, Bálics u. 56. Érdek­lődni a helyszínen, vagy Vasag I- Kültelek 7. fea. Garázst bérelnék Páfrány utca közelében, dm: Ba~ ka. Páfrány n, 3T/a. 3 hold föld kiadó, bérbe, vagy- felesbe. Steinmetz ka- pitány tér 6.___________ U tcai 'hássréez eladó. Szé­kely Bertalan u. 81. 65 ezer. Egyszobás, szövetkezeti la­kásom kétszobásra cserél­ném. „Tavasz” jeligére a Sallai n. hirdetőbe. Két darab 6—10 hetes bikaborjút keresünk meg­vételre. Cím: Ady Endre u. 66.____________ P eüérden 3 szoba, kony­hád. kertes ház eladó. Érdeklődni: Dózsa u. 11. Állast változtatna gépkev- csivezető. lehetőleg tsz-b*. „Lakáé szükséges” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. KOMLÓ perelő területén bérbeadnánk Ktsz-ek, tsz-ek, allami gazdasagok figyelem! Egy db DV. K—18 2. tip. 48x18 méteres 4—5 évi időtartamra 51,1 négyzetméter raktárhelyi­séget. Érdeklődni: vasvázas gépszín, HULLÁMPALA FEDÉSSEL Baranya megyei ELADÓ. Élelmiszerkereskedelmi Érdeklődni: Vállalat Szervezés­Somogy megyei Technikai Osztályán Vegyesipari Vállalat Pécs, Madách I. u, 27. Kaposvár, Petőfi tér 3. Telefon: 25-”7. Telefon: 14-055. 1 ; értékelte tanítványai teljesítmé­nyét az edző. — A fiatal tor­násznő végig egyenletes, jó tel­jesítményt nyújtott. Formája fel­felé ível és még sokkal, de sok­kal több van benne. A torna nem a legkönnyebb sportág. Igen sok edzést, nagy- nagy szorgalmat, akaraterőt és nem utolsó sorban kimondott te­hetséget kíván, ezért indult csak 6—6 csapat az országos bajnoksá­gon, vidékről pedig mindössz-e két női és egy férfi együttes. ..................................^

Next

/
Thumbnails
Contents