Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
Dpnantmi naoto f96S, november 24. Az MSZMP Központi Bizottságának ünnepi illése (Fatytatás as 1. oldalról) Magyarország proletárjai határtalan lelkesedéssel üdvözölték orosz testvéreiket, akiknek győzelme az imperialista háború gyors befejezésének és egy új világ megszületésének . reményével töltötte el őket. Példájuk nyomán fokozták harcukat a baloldali erők, megmozdultak a széles tömegele Ez megmutatkozott az 1918 januári és júniusi általános sztrájkban, a pécsi katonalázadásban, az ország különböző területén fellobbant katonai zendülésekben. A háborús kormány és a monarchia megdöntése, Magyarország nemzeti függetlenségének kivívása volt a célja az október 29-i általános sztrájknak, az október 30-i nagy tüntetésnek, és az október 31-re kibontakozott fegyveres felkelésnek, amely végülis elérte célját. Ezt kóI vetően 1918. november 16-án I kikiáltják a Köztársaságot. A j munkásosztály vezetésével a j nép megdöntötte a monar- j chiát, megteremtette a Köztársaságot, kivívta az ország függetlenségét. Ezzel azonban az osztályharc nagy kérdései, a dolgozók alapvető problémái még nem oldódtak meg. A polgári demokratikus forradalom győzött, a nép követeléseit azonban már csak a szocialista forradalom elégíthette ki. Ehhez pedig olyan politikai vezető erő kellett, amelyben megvan a képesség a munkásosztály és a tömegek harcának vezetésére, amely megmutatja a felszabaduláshoz vezető utat. Az 1918-as év forradalmi harcaiban érlelődött, formálódott a magyar proletáriátus új, forradalmi pártja. Formális megalakulási aktusa az 1918. november 24-i budai tanácskozás volt. Népünk legjobb fiai egymásra találtak ötven évvel ezelőtt a magyar munkásosztály, népünk legjobb fiai találtak egymásra a Kommunisták Magyarországi Pártjában. Ott voltak a pártalapítók között a baloldali szociáldemokraták legjobb képviselői, a forradalmi szocialisták számos vezetője, közöttük volt Kun Béla, az oroszországi magyar internacionalisták legkiemelkedőbb vezetője, a párt első elnöke, Szamuely Tibor, Vántus Károly, Pór Ernő, Jancsik Ferenc, Münnich Ferenc. Kedves Elvtársak! A megfelelő történelmi időpontban, Lenin eszméit, a bolsevik párt példáját követve, a magyar munkásmozgalom legjobb erőiből, a magyar valóság szülötteként így jött létre 1918 őszén a magyar munkásosztály kommunista pártja, a nemzetközi kommunista mozgalom harci osztaga. Azokban az ötven év előtti novemberi napokban sorsdöntő kérdések kerültek a politikai küzdelem előterébe. Ezek: befejeződjék-e a forradalom, megőrizve a kapitalista rendet, vagy folytatódjék a harc a kizsákmányoló osztályok ellen, a nagybirtokok elkobzásáért, a bankok, a gyárak, a bányák köztulajdonba vételéért; be kell-e érni egy polgári köztársasággal, s a nép elégedjen meg a jövő szép Ígéretével, vagy meg kell teremteni a szocialista tanácsköztársaságot. A kommunista párt választ adott a történelmi kérdésre. Megindította és kibontakoztatta a harcot a proletár forradalomért, a szovjet Oroszországgal szövetséges magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáért A párt megalakulását követő napokban a harc kiéleződött A koalíciós polgári-szociáldemokrata kormányzat idején a forradalmi tömegekkel szemben mind nyiltabb burzsoá-diktatúra érvényesült. 1919 februárjában nagyszabású kommunistaellenes provokáció zajlott le, és rendőri hajsza indult Üldözték a szovjetbarát megnyilvánulásokat A forradalmi folyamatot azonban már nem voltak képesek feltartóztatni. Négy hónappal a kommunista párt megalakulása után eljött 1919 március 21-ének történelmi napja, az a nap, amelyen győzött a proletár forradalom, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A történelemben ritkán adódik, hogy egy párt közvetlen forradalmi célja ilyen rövid idő alatt valóra váljon. — Négy hónap múlva ünnepeljük a Tanácsköztársaság kikiáltásának fél évszázados jubileumát. Méltatni fogjuk létrejöttének, társadalomátalakító munkájának és forradalmi honvédő háborújának, küzdelmének nagy hazai, nemzetközi és történelmi jelentőségét. a fasizmussal szemben harcolva, a jobboldali szociáldemokraták, a peyeristák bomlasztó tevékenysége ellen küzdve 1948-ban újból egyesítették erőiket, helyreállíthatták a munkásosztály egységét, ismét megteremthették egységes forradalmi pártját. Ennek köszönhető, hogy ma, a marxizmus—leninizmus alapján egyesült, egységes párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezeti népünk harcát és emlékezhet meg saját ünnepeként az 1918-as kommunista pártalapításról. Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak! A Tanácsköztársaság leverése után a brutális elnyomatás, a féktelen terror negyed- százados, sötét korszaka nehezedett pártunkra, népünkre. Mártírok és hősök sírjai jelzik pártunk történelmi útját. Sokan estek el, áldozták életüket a kommunizmusért, a nép szabadságáért. 1919-ben Szamuely Tibor, Korvin Ottó, László Jenő, Kerekes Árpád és sokan mások; 1932-ben Sal- lai Imre és Fürst Sándor. A spanyol polgárháborúban sok harcostársával együtt Zalka Máté, Zsinkó Vilmos és Sebes György esett el. A második világháború éveiben Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán, Kilián György, Kulich Gyula, Ság- vári Endre, Pataki István és a párt, a haza sok más hű fia halt hősi halált. 1956-ban, amikor ismét fegyvert kellett fogni a munkáshatalom és a szocializmus védelmében, az elesettek között Mező Imrét, Kalamár Józsefet, Kállai Évát, Biksza Miklóst, Sziklai Sándort, Asztalos Jánost veszítettük el. Szomorúan emlékezünk azokra az elvtársainkra — Kajk Lászlóra, Szőnyi Tiborra, Szálai Andrásra, Riesz Istvánra, Pálffy Györgyre, Sólyom Lászlóra és másokra —, akik életükben az eszme, a munkásosztály hű harcosai voltak és a személyi kultusznak estek áldozatul. Jelölt és jeltelen sírok százaiban, ezreiben nyugszanak azok a kommunisták, harcostársaink, akiknek azért kellett meghalniok, mert haladó eszméket hirdetve küzdöttek a szocializmusért, a munkás- osztály, a nép szabadságáért. Az áldozat nem volt hiábavaló, mert él a párt, győzött az eszme, győzött a nép: szabad földön épül a szocialista Magyarország! A párt soha nem adta fel a küzdelmet: dacolva minden elnyomással és üldöztetéssel, a legnehezebb időkben, a legsúlyosabb körülmények között is folytathatta harcát. Elmondhatjuk, hogy a párt 50 éves fennállásának egész időszaka alatt, az elnyomatás és a szabadság viszonyai között, békében és háborúban, mindig, mindenhol és minden körülmények között szakadatlanul harcolt a dolgozók mindennapi érdekeiért és hirdette a kommunizmus eszméit. A Horthy-korszak 25 évén át a párt illegalitásban dolgozott. A munka folytonosságát a párt tagjainak önzetlensége, hősies áldozatkészsége biztosította. Folyik a földosztás 1919-ben A föld alá kénysxerített párt tovább vexette a harcot Ax egység gondolata tovább élt A Magyar Tanácsköztársaságot 1919 augusztusában a hazai ellenforradalmárok által behívott külső imperialista erők, az Antant csapatok fegyveres beavatkozásával és túlerejével leverték. Visszaállították a kapitalista-földesúri rendet, a fehér terror rémuralmával, negyedszázados kegyetlen elnyomással álltak bosszút, amiért a magyar proletariátus kezébe vette a hatalmat, segítette a szomszéd országok proletariátusának harcát és megzavarta az imperialisták szovjetellenes hadjáratát. A Tanácsköztársaságnak még az emlékét is igyekeztek befeketíteni. De a Magyar Tanácsköztársaság a történelem fényében tisztán áll. Pártunk, munkásosztályunk, népünk büszke lehet első mun- | kás-paraszt államunkra, s ar- j ra, hogy ma megvalósul az,! amiért elődeink 50 évvel ez- j előtt síkraszálltak. Az első magyar szocialista: forradalom tapasztalatai a magyar és a nemzetközi munkásosztály maradandó eszmei fegyvereivé váltak. A Magyar Tanácsköztársaság ’ bebizonyította, hogy a proletár forradalom, a proletárdiktatúra nem speciálisan „orosz jelenség”, hanem követhető és követendő példa más országok munkássága számára. A magyar példa már akkor bizonyította, hogy egy ország munkásosztályának győzelme csak a marxista-leninista elmélettel felfegyverzett, az osztállyal, a tömegekkel összeforrott párt, a forradalmi élcsapat vezetésével vívható ki. A proletárdiktatúra bukása után, az ellenforradalom fe- lülkerekedésével a munkásság politikai egysége megbomlott. De élt tovább az egység gondolata. Évtizedek teltek el addig, amíg a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták a burzsoáziával, a reakcióval, Az illegális kommunista párt vezette a harcot, szervezte a proletariátust, a szegényparasztság, az értelmiség legön- tudatosabb képviselőit. A húszas évek közepén létrehozta a legális magyarországi szocialista munkáspártot, a féllegális szakszervezeti ellenzéket, s a szociáldemokrata párt szervezeteiben és főleg a szak- szervezetekben dolgozva, a baloldali szociáldemokratákkal együtt a tömegsztrájkok egész sorát szervezte meg. Üj lendületet adott a harcnak a Kommunista Interna- cionálé VII. kongresszusa nyomán hazánkban is megerősödő munkásegység, és kibontakozó népfront-mozgalom a fasizmussal és a háború fenyegető veszélyével szemben. Az antifasiszta mozgalomhoz a forradalmi munkásokon, a baloldali elemeken kívül olyan hazafiak is csatlakoztak, akik más világnézetűek voltak, de megértették, hogy ha nem cselekszünk, a fasizmus és rabló háborúja pusztulásba sodorja, végveszélybe dönti nemzetünket. A kommunista párt kezdeményezte, vezette a Történelmi Emlékbizottságot, az 1942. március 15-i háborúellenes tömegtüntetést, a hazafias erőket összefogó Magyar Frontot, a Gömbös-szobor felrobbantását, az illegális fegyveres akciókat, a partizán- csoportok harcait. Az emigrációban élő magyar kommunisták a Szovjetunióban a hadsereg soraiban, Európa majd minden országának ellenállási szervezeteiben, a francia, a belga, a szlovák, a jugoszláv partizánok soraiban küzdöttek a fasiszták ellen, a népek szabadságáért. A második világháború idején is a kommunista párt volt a vezető ereje a nemzet legjobbjait átfogó küzdelemnek, amelynek célja a háborúból való kilépés, a független, szabad és demokratikus Magyar- ország megteremtése volt. Ezt a harcot népünk saját erejével nem tudta győzelemre vinni. Kedves Elvtársak! A magyar népnek a szabadságot a Szovjetunió hadserege, annak hősi és áldozatos harca hozta el. Megverte és kiűzte hazánkból a végsőkig ellenálló hitlerfasiszta megszállókat és a velük életre- halálra szövetkezett horthy- fasiszta magyar reakció erőit. Magyarország felszabadult, visszanyerte szuverenitását, s népünk előtt megnyílt a társadalmi haladás lehetősége A felszabadulás időpontjában a negyedszázados illegalitásba kényszerített kommunista párt volt az egyetlen szervezett erő, amely azonnal talpraállt, programot adott az ország újjáépítésére és az egész magyar társadalom forradalmi átalakítására. A kommunisták vezetésével, a nép áldozatos munkája nyomán eltűntek a háborús romok, s lett magyar újjászületés. A háborús vereség kábulatából magához tért reakció elleni további harcot a kommunista-szociáldemokrata egységbizottságok, a baloldali blokk, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front keretében tömörült, s a harcban össze- kovácsolódott baloldali erők vívták. A reakció elleni, a munkáshatalom kivívásáért folytatott harcban jött létre ismét a magyar munkásosztály politikai egysége, forradalmi marxista—leninista pártja. 1948-at joggal nevezzük a fordulat évének, mert pártunk vezetésével, a dolgozó tömegek támogatásával másodszor is győzött hazánkban a munkásosztály. Köztulajdonba kerültek a döntő termelési eszközök, megkezdődött a szocializmus építése. A munkásosztály hatalmának, a népi demokratikus rendszer győzelmének kivívását követő évek a lendületes szocialista építés évei voltak. A munka korszakos eredményeket hozott. Az ország iparosodott, lendületesen fejlődő szocialista országgá vált. Ezeket az eredményeket népünk a párt vezetésével érte el. Ugyanezen idő alatt a párt vezetésében komoly hibák is jelentkeztek, majd hatalmasodtak el, s növekvő mértékben eltorzították szocialista viszonyainkat. Ezek a súlyos hibák 1953-tól nyílt politikai válságot okoztak, s végül is a revizionista áramlat, az osztályellenség, a nemzetközi imperializmus bekapcsolódása és aktív tevékenysége nyomán az 1956. októberi ellenforradalmi felkelésbe torkolltak. Súlyos veszélybe került munkásosztályunk hatalma, rendszerünk, népünk minden szocialista vívmánya. Kedves Elvtársak! Az 1956. őszi súlyos helyzetben ismét a magyar kommunisták, újjászerveződött pártunk mutatták meg a kivezető utat. Pártunk gyökeresen szakítva az előző vezetés [ hibáival, megszüntetve a ton- ' zulásokat, a munkásosztályra, a népre támaszkodva, a Szovjetunió, a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom támogatását'élvezve vezette és vitte győzelemre a harcot. Helyreállt és megerősödött hazánkban a munkásosztály hatalma, a Magyar Népköztársaság törvényes, szocialista rendje, és rövid időn belül megteremtődött a szocializmus további építésének minden szükséges feltétele. Fejlődésünk immár 12 éve töretlen. Azóta végbement a mezőgazdaság szocialista átszervezése, befejeződött a szocialista társadalom alapjainak lerakása és a szocialista társadalom teljes felépítésének szakaszába léptünk. Ipari termelésünk 1957. óta két- és félszeresére növekedett; létrejött, megszilárdult, s termelését — ugyancsak az 1957. évihez képest — mintegy negyedével növelte a szocialista mezőgazdaság. Növekedett és bővült a magyar tudomány munkájának bázisa és hatékonysága. Fejlődött közoktatásunk minden fokon és területen, mérhető eredmények vannak a kultúra területén. Növekedett társadalmunk szocialista közgondolkodása és egysége. Ez kifejeződik különösen abban, hogy népünk elfogadta a párt 9. kongresz- szusának előremutató nagy célkitűzéseit, támogatja azokat és eredményesen dolgozik valóra váltásukon. Pártunk mindenkor a helyzet reális értékelésére törekszik. Közállapotainkat nem kívánjuk idealizálni, mégis, állíthatjuk, hogy a párt politikája bevált. Állíthatjuk, hogy helyesen döntött sorrendben most már három, a 7., a 8. és a 9. pártkongresszus, amikor pártunk fő irányvonalán nem változtatott, azt megerősítette. Ez megfelel a tömegek óhajának, mert ha van ma Magyarországon egy, a nép legszélesebb körét átfogó egyetemes kívánság, az éppen az, hogy a párt haladjon tovább következetesen azon az úton, amelyen az elmúlt évtizedben járt. S kijelenthetjük, hogy továbbra is azon az úton fog járni! Pártunk helyreállította a lenini normákat Vagi Istvánt, az MSZMP elnökét 1925. június 30 án letartóztatták és bíróság elé állították Kedves Elvtársak! Ma, amikor pártunk 50 évvel ezelőtti megalapítására emlékezünk mi kommunisták, s velünk együtt az egész ország, egyben a történelmi út tapasztalatait és tanulságait is összegezzük, s ezt is csak teljes nyíltsággal tehetjük. Amikor mai egészséges közállapotainkról szólunk, nem tehetjük meg, hogy ne vessünk legalább egy pillantást a párt, az ország 12 évvel ezelőtti helyzetére^ hogy ne mutassunk rá világosan arra, milyen úton és módon sikerült gyökeresen megváltoztatni hazánkban a helyzetet Tizenkét évvel ezelőtt pártunk sem eszmeileg, sem politikailag, sem szervezetileg nem volt egységes és ütőképes. A tömegekben nagy volt az eszmei zavar; az országban anarchikus viszonyok uralkodtak. De az országban akkor is százezerszámra voltak az eszméhez, a munkáspsztályhoz hű kommunisták, a szocializmushoz, a rendszerhez hű, becsületes munkások, parasztok, értelmiségiek, alak felismerték a súlyos helyzetet, a párt vezetésével összefogtak, tömörültek és nekiláttak a nehéz és nagy feladatok megoldásához. A párt nem talált ki elvileg semmi újat, egyszerűen visszatért a lenini zmus forrásaihoz és azokból merített. A pártéletben helyreállítottuk a lenini normákat, a kollektív vezetést, a demokratikus centralizmust. A párt és a munkásosztály, a párt és a tömegek között helyreállítottuk a Lenin által megkövetelt (Folytatás a 4. oldalon) i
