Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-22 / 274. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I Ara: 7C fittét Dunántúli napló XXV. évfolyam, 274. sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1968. november 22., péntek A politikai könyv Kereken tíz esztendeje an­nak, hogy a Politikai Könyv­hónap ünnepi rendezvénysoro­zatát először „jegyezték” az országos és helyi műsornaptá­rak. A jól végzett munka tudatában már ekkor vállal­hatja az alig kétesztendős Kossuth Könyvkiadó, hogy ünnepélyes külsőségek közt ugyan, de mégis mintegy mér­legre tegye egész évi tevé­kenységét. A „mérlegelés” eredménye azóta is rendsze­resen pozitív, s jóreszt ennek köszönhető, hogy a Politikai Könyvhónapokat most már nem csak egyszerűen elfo­gadja, — igényli is könyv- szerető közvéleményünk. A könyv, a szocialista kul- túrforradalom immáron egy negyedszázados vonulatával a hátunk mögött, fogalommá lett nálunk, s ezen belül mél­tó helyet vívott ki magának a szocialista tudatformálás alapvető segédeszköze: a po­litikai könyv. A könyv — mondhatni — „társadalmi rangja” nem határozatok, dek­larációk kényszerpályáján emelkedett idáig. A rendsze­res és tudatos könyvpropa- gandát azért kísérhette siker elsősorban, mert az élet egyre több oldalról bizonyította és bizonyítja, hogy az olvasás — s általában az önművelés — nem valamiféle kiegészítő jellegű s épp ezért akár el is hanyagolható tevékenység vagy egyszerűen „életpótlék”, hanem úgyszólván minden rendű és rangú emberi meg­nyilvánulás színvonalát átté­telesen megalapozó szükség­szerűség. Különösen bonyo­lultan és árnyaltan jelentkez­nek, s még így is a legszéle­sebb rétegek érdeklődésére tarthatnak számot, a minden­napok politikai-ideológiai kér­désfelvetései. problémái, ezért nyugodtan elmondhatjuk, hogy mindennél nagyobb a politikai könyvkiadás s ezzel együtt a politikai könyvterjesztők fe­lelőssége. A Kossuth Könyvkiadó mun kájának évről évre emelkedő színvonala, az Igények és kö­vetelmények helyes mérlege­lése nyomán egyre kézzel fog­na lobban megmutatkozó ered­mények, nagymértékben hoz­zájárultak ahhoz, hogy ma már a frázispufogtatás ve­szélye nélkül állíthassuk: a könyv — s fűként a jó politi­kai könyv .— fegyver az ol­vasó kezében. A színvonalemelkedést az olvasó, s rajta keresztül a sta­tisztikák érzékelik Igazán. A statisztikákból pedig megtud­hatjuk, hogy Baranyában az elmúlt esztendő folyamán egy- egy kereső személy átlag 7,S forintért vásárolt politikai könyvet, s hogy a vásárlás egyre határozottabban emel­kedő tendenciát mutat. A könyv megbecsüléséből egyenesen következik a könyv- terjesztő munkájának meg­becsülése s nem csupán a vá­sárló, hanem egyszersmind a kiadó által. A baranyai poli­tikai könyvterjesztők jó mun­kájának elismerését bizonyítja egyebek között az is, hogy a Kossuth Könyvkiadó az idén Pécset választotta a Po­litikai Könyvhónap országos megnyitójának színhelyéül. Az ünnepi megnyitót ma este 6 órakor rendezik a Technika Háza nagytermében, ahol az ünnepi szónok dr. Szatmári Miklós kandidátus, az MSZ­MP Központi Bizottságának alosztályvezetője — átadja egyúttal a közönségnek a Kossuth Könyvkiadó reprezen­tatív könyvkiállítását. Boda Miklós Pártunk küzdelme, harcos fél évszázada Kibővített ünnepi pártbizottsági ülés a Puskin Művelődési Házban A Budapesti Pártbizottság ünnepi ülése A párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából csü­törtökön az új-városháza nagy termében kibővített ünnepi ülést tartott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága. Részt vett az ülé­sen Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, Biszku Béla. a Központi Bizottság titkára, , az MSZMP Politikai Bizottsá- j gának tagjai, s ott volt a ] Központi Bizottság, valamint a kormány több tagja. Vené- czi Jánosnak, a Budapesti Pártbizottság titkárának meg­nyitója után Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára mon­dott ünnepi beszédet. A kibővített ünnepi pártbizottsági ülés elnöksége. Dr. Csendes Lajos, a Megyei Párt- bizottság titkára ünnepi beszédet mondja. Mint a CTK jelentette, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnök­sége, a kormány, a Nemzet- gyűlés elnöksége és a Szak- szervezetek Központi Tanácsá­nak elnöksége szerdán együt­tes felhívással fordult az or­szág népéiiez. A felhívás utal a CSKP Központi Bizottságának leg­utóbbi plénumán hozott hatá­rozatra, amely — mint mond­ja — megjelöli azokat a reá­lis lépéseket, amelyek meg­nyitják az utat a'békés és po­zitív munkához. Közvélemé­nyünk túlnyomó többsége a határozatot megfontoltan, meg értéssel fogadta és reális ki­vezető utat lát benne a jelen­legi helyzetből. A felhívás ugyanakkor utal bizonyos veszedelmes jelensé­gekre. különösen a diákok fel­lépésével kapcsolatban. Felhívással fordulunk a Csehszlovák Köztársaság min­den állampolgárához, ne en­gedje meg e veszélyes helyzet fokozódását. Mindenekelőtt a munkásokhoz, a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezetek tag­jaihoz, az értelmiséghez, a szülőkhöz, a pedagógusokhoz, az ifjúsághoz, a diákmozga­lom felelős aktivistáihoz for­dulunk, hogy idejében hárít­sák el a veszélyt, amely a meggondolatlan akciók révén fenyeget. Támogassák mara­déktalanul a CSKP és a kor­mány politikai vonalát, amely a novemberi plénum határo­zatában jut kifejezésre — mondja a felhívás. A Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából az MSZMP Baranya megyei, Pécs városi és a Mecseki Szénbá­nyák bizottsága tegnap dél­után 3 ágai, kezdettel kibőví­tett ünnepi pártbizottsági ülést tartott a pécsszabolcsi Puskin Művelődési Házban. Megje­lent és az elnökségben foglalt helyet Gáspár Sándor, a Po­litikai Bizottság tagja, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, I Palkó Sándor, az MSZMP KB I tagja, a Baranya megyei Ta- ! nács VB-elnöke, Novics Já­nos, dr. Nagy József és dr. j Csendes Lajos, az MSZMP I Baranyai megyei Bizottságé- j nak titkárai, Ambrus Jenő, az MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának első titkára, Nagy Sán­dor, az MSZMP megyei végre­hajtó bizottságának tagja, a MÉSZÖV elnöke. Bogár Jó­zsef, az SZMT vezető titkára, Lukacs János, a KISZ Bara­nya megyei Bizottságának el­ső titkára, Dittrich József, a Szigetvári járási Pártbizottság titkára, Gergely Lajos, a Ba­ranya megyei képviselőcsoport vezetője, dr. Boros Béla, a Pécsi Orvostudományi Egye­tem rektora, Bezensek An- tahié, a Kesztyűgyár pártbi­zottságának titkára, Matako- vics Jánosné, a munkásmoz­galom régi harcosa, Gáspár Károly, a Bőrgyár tímára, Rákosa Gyula, Kossuth-bánya szocialista brigádvezetője, Sár- bak Béla, a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat vájára és Sziveri ' Kálmán, a mágocsi tsz elnöke. Stier József, az MSZMP Ba ranya megyei Végrehajtó Bi­zottságának tagja, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára, s kibővített ünnepi pártbizottság! ülés elnökének megnyitóját követően dr. Csendes Lajos, az MSZMP Baranya megyei Bizottságá­nak titkára emelkedett szó­lásra és tartotta meg ünnepi beszédét. Brigádok a jubileumi versenyben Sorra teljesítik vállalásaikat a szocialista brigádok Br, Csendes Lajos ünnepi beszéde — Partbizottságaink mosta­ni együttes ülésén a Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­nak megalakulására, a ma­gyar kommunisták félévszáza­dos történelmi harcaira emlé­kezünk. Együtt ünnepel ve­lünk az ország népe, Pécs és Baranya lakossága. Lerójuk tiszteletünket, megbecsülésün­ket forradalmár elődeink iránt és uj erőt merítünk napjaink feladatainak végrehajtásához. — Józan büszkeség tölt el bennünket, hiszen ahhoz a párthoz tartozunk, amely ki­állta öt évtized történelmi megpróbáltatásait. Ez a párt, 50 évvel ezelőtt, népünk, nem­zeti történelmünk haladó múltjának jogos folytatója­ként, a forradalmi magyar munkásosztály hivatott veze­tőjeként állt az elnyomottak élére. Ez a part a marxizmus —leninizmus forradalmi elmé­lete alapján, a nemzetközi proletár szolidaritás eszméjé­től mélységesen áthatva, tu­datosan és eredményesen ve­zette munkásosztályunk, né­pünk hai’cát a szabadságért, a függetlenségért, a társadal­mi-nemzeti haladásért, a szo­cialista Magyarországért — Az elmúlt 50 év forra­dalmi harcai, eredményei iga­zolják, hogy dicső történelmi tettet vittek véghez azok a forradalmárok, akik Kun Bé­la vezetésével megalakították a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártját. Az ünnepi szónok felvázolta azokat a rendkívüli történel­mi körülményeket, melyek le­hetővé tették és egyben sür­gették a magyar társadalmi válság megoldását, a befeje­zetlen polgári demokratikus átalakulás befejezését és a ve­le már összetorlódó szocialista feladatok végrehajtását, majd így folytatta: (Folytatás a 3. oldalon) j Keresem Hegedűs Bélát, a 1 Baranya—Tolna megyei Hús- ! ipari Vállalat KISZ-titkár-ót. | Az exportelőkészitőben Bódis ; István —■ egy „húserdő” kő- j | zött — végigkiált, „Béla! Ke- j : resnek!” Aztán Béla előkerül. í j — A legjobb brigád? A 1 i Halmoséit! I Halmos József a „Kinizsi” j brigád vezetője. Kilépünk a marhavágó ka­puján, itt kint mégis tisztább i a levegő. Halmos Jóska és [ Andrási Jancsi. — a KISZ j brigád tagjai egyébként — a i laikus szemében nem éppen kedvező látványt nyújtanak: nyakig véresek. Érthető ez I persze, mert naponta — hat- j van, nyolcvan, kilencven mar- ! hát vágnak le. Ez már ön- I magában nagy teljesítmény j iparági szinten, országos vi- ; szonylatban. De talán itt nem ! is annyira a mennyiség szá- ! mit. ; | A Baranya megyei KISZ Bizottság által korábban meg- ! hirdetett jubileumi verseny- | ben a „Kinizsi” brigád olyan I vállalásokat tett, amit ebben a szakmában valóban csak nagy szakértelemmel lehet elvégezni. Például: — A pontos, egyenes hasí­tás — mondja a brigádvezető. —' A szúrásnak is tökéletes­nek kell lennie, hogy tiszta, szép fehér húst kapjunk — mondja Andrási János. — A bőripar szigorú nor­mát ír elő: ennek az a lé­nyege, hogy a bőr leválasztá­sánál ne legyen „bevágás”, Ülést tartott a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának elnöksége csütörtökön az Akadémia ut­cai székhazában ülést tartott. A tanácskozáson részt vett dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezési miniszterhelyettes. Az elnökség foglalkozott az | országos tanács soron köve tke- 1 tő decemberi ülésének előké- i szítésével és megv itatta a ter­melőszövetkezeti elnökök er- [ kölcsi, illetve politikai meg- I ítéléséről készült jelentést. ami már a bőr minőségét rontja. A sok közül néhány köve­telmény ahhoz, hogy egy bri­gád elnyerje a szocialista cí­met. Halmosék elnyerték. A leg­utóbbi értékelés szerint az ifjúsági brigádmozgalomban oklevelet és könyvjutalmat kaptak. A Pécsi Cementipari Válla­lat egyik legjobb brigádja Bóka József rakodo-együttese. A vattakabátos brigádvezető­vel kint a rakodótéren be­szélgetünk, — Hány tagja van a bri­gádnak? — Tizenkettő. Két műszak­ban dolgozunk. — Mennyi a norma? — Negyedévenként három­száz vagon nyersanyagot, il­letve készárut rakunk be és ki. Munkájuk egyáltalán nem irigylésreméltó. A munkaidőt a vagonok érkezéséhez kell igazítani. Ez annyit jelent, hogy szinte rendszeresen is­métlődik a szombat délutáni, vagy a vasárnapi munka. — Megfelelő munkaszervezéssel kéthetenként a brigád vala­mennyi tagjának biztosítják a szabad szombatot. A brigád jubileumi felajánlását — pon­tos anyag ki- és berakást — ebben az esztendőben ponto­san végrehajtották. Meg is kapták a negyedévenkénti cél­prémiumot, amely több száz forintot tesz ki. A kézi lánchegesztő műhely a Pécsi Fémipari Vállalat egyik legnehezebb munkahe­lye. Csupa asszony és lány ül a munkapadoknál. A bal­kézben csípőfogó, jobbkézzel egy kart fordítanak el, meg­állás nincs, ugyanaz a moz­dulat. 8 óra alatt 10 ezernél is több. Kiss-Borváthné szo­cialista brigádja dolgzik itt. — A mi szocialista brigád­jaink minden év elején meg­újítják szocialista szerződésü­ket. Az idén a jubileumi év­forduló tiszteletére feszítetteb­bé tették vállalásaikat, — mondja elöljáróban Somogyi j László SZB-titkár. J — Mit vállaltak? — kér- | dezem Horváth Istvánnétói, aki megkülönböztetésül viseli ! a „Kis” előnevet, mert két . Horváthné is van a kézi lánc- ] hegesztő üzemben. — Ha mennyiségi túlteljesí­tést vállalnánk, az az amúgy is szoros norma mellett a mi­nőség rovására menne. Azt vállaltuk, hogy .száz százalék­ra teljesítjük a normát és se- lejtmentesen dolgozunk. Tő­lünk a brigádból többen is igénybe vették a gyermek- gondozási segélyt. Akik he­lyettük jönnek, hamar elked­vetlenedtek, nagy a vándorlás. A fogó feltöri a kezüket, nagy kazal selejtet csinálnak. Vi­gasztaljuk őket, mi is így kezdtük. A hólyagos kéz majd megkeményedik. A brigád tagjai fejenként két óra tár­sadalmi munkát ajánlottak fel, s ez alatt az idő alatt kijavítottuk a selejtet. Egy hónap a betanítási idő, de ez idő alatt ritka, aki be­tanul. A brigád tagjai vállal­ták azt is, hogy külön-külön foglalkoznak az újakkal, hogy minél hamarabb betanuljanak és elérjék legalább a 90 szá­zalékot A műhelyt is ma­guk tisztítják, virágos kertet gondoznak. A szocialista bri­gádnapló lapjai sok közös megmozdulásról árulkodnak, az üzemlátogatástól kezdve a betegek látogatásáig. & az el­lenszolgáltatás? A november 7-i és az április 4-i jutalom­osztásnál természetesen figye­lembe veszik, hogy a vállalá­sok a vállalat gazdálkodását javítják. A láncrészleg min­dig több jutalmat kapott mint a többi műhely. Felhívás Csehszievákis népéhez

Next

/
Thumbnails
Contents