Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-22 / 274. szám

Dunn mull tiapio 1968. november 22, Kétszeres szívéi ültetés Palo Alto: A kaliforniai Stanford Egyetem orvosi köz­pontjának legújabb szívátülte- \ téses betege csütörtök reggel néhány órán belül a második új szívet kapta, mert az első nem működött megfelelően. Valószínű, hogy az orvostudo­mány történetében ez volt az Közlemény a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság üléséről i Olaszországban fokozódik a diákok harca i első olyan eset, amikor egy betegbe két új szívet operál­tak. Darrell Hammarley volt pi­lóta, aki már régóta szenved szívbetegségben, a második műtétet követően hat órával „kielégítő egészségi állapotban van”, — közölték a kórház orvosai. 4 QUITO: Egy asszony — akinek gyereke volt — négyes ikrek­nek adott életet. A két fiú és két lány orvosi közreműködés nélkül a szomszédok segédle­tével jött a világra. Az egyik újszülött röviddel születése után meghalt. ♦ WASHINGTON: Az USA lakossága egy év alatt több, mint két millióval nőtt és ok­tóber 1-én elérte a 201 millió 750 ezret. 4- MADRID: Earle Wheeler tábornok, az amerikai vezér­kari főnökök egyesített bizott­ságának elnöke szerdán este hazautazott Madridból. A „kö­zös védelem” kérdéseiről tár­gyalt magasrangú spanyol ka­tonatisztekkel. ♦ GAUHATI: A Indiai Gauhati városban több, mint százan sebesültek meg, amikor egy sportrendezvény közben összeomlott a nemrégiben épí­tett stadion fából ácsolt lelá­tója. ♦ POZSONY: Csütörtökön Pozsonyban aktivaértekezletet tartottak a szlovákiai kommu­nista funkcionáriusok. Az ak­tívaértekezleten dr. Gustav Husak, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának alsó titkára mondott beszédet. ♦ CALCUTTA: A rendőr­ség könnygázbombákkal za­varta szét Calcuttában azokat • diákokat, akik az utcára vo­nulva tüntettek a világbank elnökének, Robert McNama- rának a látogatása ellen. A diákok elítélték az Egyesült Államok vietnami háborúját, amelynek irányításában a ko­rábban hadügyminiszteri tiszt­séget betöltő McNamarának igen tevékeny része volt ecuadori j + BRÜSSZEL: A közös piac már 12 ; statisztikai hivatalának közlé­se szerint a tagállamok vas- és acéliparában átlag minden harmadik napon egy személy üzemi baleset áldozatává vá­lik, s naponta 200 személy megsérül. ♦ MOSZKVA: Az Ekonomi- cseszkaja Gazeta közlése sze­rint a szovjet ipar termelése 1968 januárjától októberéig — az elmúlt év azonos időszaká­hoz viszonyítva — 8,2 száza­lékkal emelkedett A munka termelékenysége ugyanakkor 5 százalékkal nőtt 4- „Gépkocsiipar — 68” cím­mel a szovjet főváros egyik leglátogatottabb kiállítását rendezték meg a Lihacsov gyárban. Az autóipari beren­dezések seregszemléjén 11 or­szágból több, mint száz cég vesz részt. 4- MANNINGTON: Az Egye­sült Államokban a nyugat­virginiai Manningtonban szer­dán az éjszakai órákban be­szüntették a mentési munká­latokat abban a bányában, ahol néhány napja robbanás történt. Ezzel hivatalosan is lemondtak a bentrekedt 78 bányász életének megmentésé­ről. A megfeszített mentési munkálatok eredményeként 21 bányászt sikerült kimenteni a robbanás után, amely óriási tüzet okozott a bánya mélyén. 4- MOSZKVA: Csütörtökön este Vig József, a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályának vezetője fogadást adott a szovjet fővárosban akkreditált kollegái részére. A fogadáson megjelent a Szov­jetunió külügyminisztériumá­nak több munkatársa is. Gábor Zsazsa ismét hallat magáról Gábor Zsazsa, aki a közelmúlt­ban botrányos körülmények kö­zött utazott el rövid magyaror­szági látogatásáról, most újabb botrányt csinált. Spanyolország­ból visszatérve szerdán London Heathrow repülőterén „ülősztrájk­kal” tiltakozott a spanyol rend­örök vele szemben alkalmazott t,udvariatlan bánásmódja” ellen. A is éves magyar származású színésznő ez alkalommal Palma de Mallorca egyik luxus-szállo­dájának számláját találta túlsá­gosan magasnak és fizetés nél­kül próbált elutazni. A rendőr­ség úgy szedte le a Párizsba tartó repülőgépről. A rendőröknek úgy látszik elég erélyesen kellett fel­lépniük, viert Gábor Zsazsa ki­sebb sérüléseket szenvedett, leg­alább is 6 Így állítja. A platina­szőke színésznő a repülőtéren ki­vörösödve, széles mozdulatokkal panaszold el sérelmét az újság­íróknak. „Egyetlen tisztességes úriember sem maradt már Spa­nyolországban". Hogy szavainak nagyobb súlyt adjon azt állította, hogy az in­cidensnél nemcsak ütlegelték, ha­nem több csontja is eltörött. A késő éjszakai órákban tüntetőén felkereste az egyik londoni kór­házat, hogy röntgenfelvételt kap­jon sérüléseiről. A kommunista és munkás­pártok nemzetközi tanácsko­zását előkészítő bizottság 1968. november 18-tól november 21- ig ülésezett Budapesten. Az ülésen a következő 67 kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt: Algéria Szocialista Élcsapat Pártja, Amerikai Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártja, Argentin Kommunista Párt, Ausztráliai Kommunista Párt, Ausztria Kommunista Pártja, Belga Kommunista Párt, Bol­gár Kommunista Párt, Bolí­viai Kommunista Párt, Brazil Kommunista Párt, Ceyloni Kommunista Párt, Chilei Kommunista Párt, Ciprusi Dol­gozó Nép Haladó Pártja, Cos­tarica Népi Élcsapat Pártja, Csehszlovák Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Dél- Afrikai Kommunista Párt, Dominikai Kommunista Párt, Ecuadori Kommunista Párt, Észak-írország Kommunista Pártja, Finn Kommunista Párt, Francia Kommunista Párt, Görög Kommunista Párt, Guadeloupei Kommunista Párt, Guatemalái Munka Párt, Haiti Népi Egységpártja, Hondurasi Kommunista Párt, Indiai Kom­munista Párt, ír Dolgozók Pártja, Iraki Kommunista Párt, Iráni Néppárt, Izraeli Kommunista Párt, Jordánia Kommunista Pártja, Kanadai Kommunista Párt, Columbiai Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Libano­ni Kommunista Párt, Luxem­burgi Kommunista Párt, Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, Felszabadulás és Szocializmus Pártja (Marokkó), Martiniquei Kommunista Párt, Mexikói Kommunista Párt, Mongol Né­pi Forradalmi Párt, Nagy- Britannia Kommunista Pártja, Német Szocialista Egységpárt, Nyugat-Berlini Német Szocia­lista Egységpárt, Németország Kommunista Pártja, Nicara­guái Szocialista Párt, Olasz Kommunista Párt, Paraguayi Kommunista Párt, Peru Kom­munista Pártja, Portugál Kom­munista Párt, Reunioni Kom­munista Párt, Román Kom­munista Párt, Salvadort Kom­munista Párt, San Marino Kommunista Pártja, Spanyol Kommunista Párt, Svájci Munkapárt, Szíria Kommunis­ta Pártja, Szovjetunió Kom­munista Pártja, Szudán Kom­munista Pártja, Török Kom­munista Párt, Tunéziai Kom­munista Párt, Uruguayi Kom­munista Párt, Venezuelai Kommunista Párt, valamint egy illegális párt, amelynek nevét biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. A Nor­vég Kommunista Párt és a Svédország Baloldali Pártja — Kommunisták képviselői megfigyelőként vettek részt. Több párt levélben tájékoz­tatta az előkészítő bizottságot, hogy nem küldhette el képvi­selőit. Az előkészítő bizottság az 1968. szeptember—októberi ülésén elfogadott megállapo­dásnak megfelelően megvizs­gálta a kommunista és mun­káspártok nemzetközi tanács­kozása összehívásának és to­vábbi előkészítése rendjének kérdését. Az előkészítő bizott­ság résztvevői e kérdést szé­leskörűen és sokoldalúan meg­vitatták, ennek eredményekéin arra a következtetésre jutot­tak, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi ta­nácskozását Moszkvában, 1969. májusában hívják össze, a konzultatív találkozón elfoga­dott napirenddel: „Az impe­rializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, valamennyi antiimperialista erő akcióegysége”. Megállapodtak továbbá ab­ban, hogy 1969. március 17-én Moszkvában összehívják az előkészítő bizottság soron kö­vetkező ülésszakát, amely meg vizsgálja majd a jövendő ta­nácskozás dokumentumainak tervezeteit, határozatot hoz a tanácskozás lefolytatásának szervezeti kérdéseiről és meg­határozza annak pontos dá­tumát. Megbízták a munkacsopor­tot, hogy az előkészítő bizott­ság következő ülésére készít­se elő a tanácskozás doku­mentumainak tervezeteit. A bizottság megerősíti vala­mennyi testvéri kommunista és munkáspárthoz intézett meghívását — beleértve azo­kat is, amelyek eddig nem vettek részt a tanácskozás előkészítésében —, hogy kap­csolódjanak be ebbe a mun­kába. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának, a Svájci Munka­pártnak és a Reunioni Kom­munista Pártnak a képviselői, akik elvben egyetértenek a kommunista és munkáspártok Az olaszországi diákmeg­mozdulások az elmúlt két hét­ben olyan nagyarányú mére­teket öltöttek, hogy sok meg­figyelőt megleptek. Azok, akik — a kormány tagjai vagy a diákság vezetői közül — azt hitték, hogy megfélemlítéssel meg tudják akadályozni a mozgalom terjedését, csalód­tak. Diákok tízezrei tűntettek Nápolyban, Bariban, Torinó­ban, Modenában, Reggio Emí­liában, Forliban, Salernoban és másutt. E tüntetések során a rendőrség több száz diákot őrizetbe vett. Megkezdődött a Szerb, beíejezödött a Macedón Kommunisták Szövetségének kongresszusa Skopjében szerdán este vé­gétért a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének IX. kong resszusát megelőző köztársa­sági kongresszusok közül az első, a Macedón Kommunis­ták Szövetsége V. kongresszu­sa, csütörtökön reggel pedig Belgrádban megkezdődött a Szerb Kommunisták Szövet­ségének VI. kongresszusa. A Macedón Kommunisták Szövetsége kongresszusának határozata részletesen elemzi a kommunisták szövetségé­nek feladatait és felelősségét. A Macedón KSZ elnökévé új­ból Kreszte Crvenkovszkit vá­lasztották, a KSZ titkára azon­ban — csakúgy, mint a ko­rábbinál egyébként kisebb létszámú Központi Bizottság tagjainak nagy része — új: Angel Csemerszki, a Macedón KSZ elnökségének eddigi Zsákutcában a bonni tanácskozás Az NSZK nem értékeli fel a márkát — Francia—angol intézkedések várhatók Egy nyugatnémet szóvivő közlése szerint zsákutcába ju­tott a nyugati pénzvilág veze­tőinek szerdai válság-tanács­kozása Bonnban: a „tizek klubjának”, a leggazdagabb tőkés országok pénzügyminisz­tereinek ülése kétórás vita után éjjel egy órakor ért vé­get anélkül, hogy bármiféle megállapodásra jutott volna. Az éjszaka a hírügynökségi je­lentések szerint kisebb cso­portokban folytatódtak a meg­beszélések. Az európai pénz­piacok bezárása már eddig is gyakorlatilag a nyugati pénz- rendszer működésének ideig­lenes felfüggesztését jelenti. A hírügynökségek értesülé­se szerint a bonni tanácskozás résztvevőinek többsége bírálta a nyugatnémet kormányt, mert az elutasította a márka fel értékelését. Különösen Fran­ciaország és Anglia képviselői hangoztatták ezt a véleményt, mivel elsősorban a frank és a font helyzetét rendítette meg a márkafelvásárlási roham. Ugyanakkor a bonni pénzügyi vezetők véleménye szerint Nyugat-Németország nem fog­ja megfizetni más országok gazdasági nehézségeinek árát azzal, a valuta-felértékelés lé­pésével lefékezi saját export­ját. A bonni álláspontot tá­mogatta Olaszország és Hol­landia is, viszont Franciaor­szág véleménye mellett tette le a garast a másik két közös­nnmár Bt mt«nd( tett el azóta a november 22-1 nap óta, amikor végigszáguidott a vilá­gon a megdöbbentő hír: Dal­lasban megölték John F. Ken- nedyt, az Egyesült Államok SS. elnökét, öt év hosszú idd, de a világ még ma sem tudja, hogy ml Is történt valóságban ott, a texasi városban, a Houston és az Elm Street sar­kán. Pontosabban: túl azon, hogy megölték az Egyesült Ál­lamok akkor] elnökét, ma sem kapott megnyugtató választ az amerikai és a vllágközvéle- raény, hogy ki vagy kik kö­vették el a szörnyűséges tet­tet. milyen motívumok vezé­relték azokat, akik John F. Kennedy meggyilkolására szö­vetkeztek. Az amerikai kormánykörök bizonyára azt hitték, amikor a Warren-bizottság a jóváha­gyás pecsétjét ütötte a dallasi rendőrség első hivatalos verzi­ójára, amely szerint Lee Har­vey Oswald volt John F. Ken­nedy „magányos gyilkosa”, ez­zel elfogadhatóvá és lezárttá tették a dolgot az amerikai közvélemény előtt. Az okmá­nyokat az országos levéltár tit­kos részében helyezték el, s csupán 75 év eltelte után le­het; ismét az iratokba tekinte­ni. Ez 1585-ben történt, vagyis még 72 évet kell várni közzé­tételükig ,,. A Kennedy-gyilkosság ötödik évfordulója De e hivatalos dokumentu­moktól még 72 év után is csak kevés nyomot várhatunk a tel­jes igazságra. Hiszen, mint az~ óta nyilvánvalóvá vált, sok ta­núvallomást eltűntettek, meg­semmisítettek. Először sokan Amerikában hitelt adtak a Warren-bizott­ság jelentésének. Lee Harvey Oswald nem emelhetett óvást, hiszen nem egészen 40 órával azután, hogy elfogták, Ruby golyója végzett vele. Oswald soha semmit sem mondott el nyilvánosan állítólagos tetté­ről. Sőt, a beavatottak szerint az a dosszié, melyet a nyomo­zásról a dallasi rendőrség az FBI-nak, majd a W’arren-bi- zottságnak átadott, nem is tar­talmazta Oswald vallomását. Általában semmiféle nyoma nem volt annak, hogy Oswal- dot a rendőrség egyáltalán ki­hallgatta volna Dallasban, mi­előtt meggyilkolták. Pedig ez egyszerűen elképzelhetetlen. Később könyvek egész sora jelent meg, „különösnek” ta­lálva a Warren-bizottság ten­denciózus „felületességét”, hog3r csupán azokat a tanúkat vette figyelembe, akik a „ma­gányos gyilkos” elméletét tá­masztották alá. Bebizonyítot­ták, hogy egyszerűen lehetet­len volt egyetlen gyilkosnak az állítólagos fegyverből ily sű­rű egymásutánban, ily nagy pontossággal lövéseit leadnia. Kétségbevonták, hogy Conally texasi kormányzót ugyanaz a golyó sebesítette volna meg, amely keresztülhatolt John F. Kennedyn is. Szemtanúk is megszólaltak, akik szerint nemcsak a könyvtárból, hátul­ról tüzeltek az elnöki kocsira, hanem elölről is. Ez viszont megdöntené persze a Warren- bizottság jelentését, s annak bizonyítéka lenne, hogy Igenis volt összeesküvés John F. Ken­nedy meggyilkolására. Megírták, hogy zapruder ke­reskedő amatőrfilmjenek egyes kockái eltűntek a hatóságok kezében. Pedig ezen a film­szalagon Zapruder, akinek filmfelvevője mindvégig műkö­dött az annyira kritikus má­sodperceken át — nyoma volt annak is, hogy sokan a bok­ros térség felé rohantak, mi­vel ott elől gyanús dolgokat észleltek . .. Garrison New Orleans-1 ügyész nyomozása fordulópont volt az ügyben az elmúlt esz­tendőkben. Nem azért, mint­ha a hivatalos körök ennek nyomán arra készülnének, hogy bármiféle óvásnak helyt adjanak, s újra felnyissák a Kennedy-gyilkosság dossziéit. Inkábo még jobban ragasz­kodnak a Warren-bizottság ál­lításaihoz, mint talán az első nívókban történt, amikor friss .t az ügy. Arra építenek, iugy a halottak nem tudnak beszélni. Halott Jack Ruby, aki Oswald gyilkosa volt. Rejté­lyes módon, a legkülönbözőbb „balesetek” révén hallgatott el szinte mindenki, aki azt mon­dotta, hogy tud valamit, ami nem egyezik a Warren-bizott­ság megállapításaival. Mégis Garrison nyomozása azért ha­tárkő az ügyben, mert amíg a korábbi esetekben csak a Warren-bizottság ellentmondá­sait feszegették, ő tovább lé­pett, s konkrétan az összees­küvés szálait igyekszik kibo­gozni. A szálak — mint azt a nyil­vánosság előtt tett kijelentései­ben számtalanszor megjeg3Texte — egy fegyveres szélsőjobb­oldali fasiszta jellegű szervez­kedéshez vezetnek. Garrison a minutemaneket említette, s vannak is kezdeti nyomai ar­ra, hogy ez a szervezet részt vett a gyilkosságban. Garrison vizsgálódásai szerint a CIA is részt kapott valamilyen módon ebben a szörnyűséges ügyben. Hogy miért történt így? A szélsőjobboldali elemeknek nem tetszett az, hogy John F. Kennedy a Szovjetunióval a békés egymás mellett élés út­jait kezdte keresni, s attól tar­tottak: a szélsőjobboldal bel­politikai síkon is elszigetelő­dik á 35. amerikai elnök tevé­kenysége nyomán. Mivel azonban a bizonyítéko­kat eltűntették, Garrison, de más sem tud egyelőre ponto­san választ adui arra, hogy . kik és hogyan követték el volta­képpen a „század gyilkossá­gát”. A homály csak sűrűbb lett Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolá­sával. Garrison és mások sze­rint is t két gyilkosság ugyan­azoknak az összeesküvőknek a műve, akik kioltották öt éve John F. Kennedy életét. Vagy­is eszerint mindaz, ami hiva­talos rész.ről a gyilkosság fel­derítésének elkenésére történi, csak arra bátorította őket. hogy további merényleteket szervezzenek. Árkus István piaci ország. Bonn álláspont­jának azonban még egy jelen­tős szövetségese akadt: Fow­ler amerikai pénzügyminiszter egyetértett Schiller nyugatné­met gazdasági miniszterrel ab­ban, hogy az NSZK valutájá­nak felértékelése nem jelent csodaszert a nemzetközi pénz­ügyi rendszer betegségeire. Éjfélkor afrikai útját meg­szakítva Bonnba érkezett Pierre Schweitzer, a Nemzet­közi Valutaalap igazgatója és így az éjszakai tanácskozások már az ő részvételével foly­tak. Az értekezletről távozó, fá­radt miniszterek, szerdán este egy szót sem voltak hajlandók nyilatkozni a sajtónak, noha az újságírók valósággal meg­ostromolták őket. Az újság­írók csupán arról az apró in­cidensről számolhattak be, amelynek várakozás közben lehettek tanúi: az értekezlet épületének előcsarnokában ke­reszténydemokrata diákok egy csoportja nyomult be. A diá­kok ilyen feliratokat emeltek a magasba: „a frank válsága a francia nacionalizmus ered­ménye”, „Strauss és Schiller nem engedhet a zsarolásnak”, „Wilson, el a kezekkel a már­kától”. Csütörtökön hajnalban Stra­uss pénzügyminiszter is meg­erősítette a sajtó képviselői előtt: „világosan kifejtettük, hogy nem fogunk felértékelni és nem fogunk túlmenni a már általunk javasolt intéz­kedéseken. A frontok megme­revedtek”. Strauss szavaiból kiderült — | bár csak célzások formájában | — számítani lehet arra, bogy I e hét végén a spekuláció által | megtámadott országok, első- ! sorban Franciaország és Ang- I Ha intézkedéseket tesznek a i krízis elhárítására. nemzetközi tanácskozásának ! összehívásával, pártjaik vég­leges véleményét ezekről a döntésekről vezető pártszerr e- : ikkel történt megbeszélés; után fogják közölni. A többi küldöttség egyhangúlag elfő- j gadta a közleményt. Az előkészítő bizottság a szabad véleménycsere légköré- ben és az elvtársi együttmű­ködés szellemében végezte munkáját. Kifejezésre juttat­ta a kommunista és munkás­pártok eltökéltségét, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség alap­ján megszilárdítják az őket egymáshoz fűző barátság és szolidaritás kötelékeit. Valamennyi résztvevő párt \ küldöttsége forró köszönetét fejezte ki a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának a testvéri vendég­látásért és az előkészítő bi­zottság munkájának kitűnő megszervezéséért. Kifejezte legjobb kívánságait a Kom­munisták Magyarországi Párt- j i ja megalakulásának 50. év- j : fordulója alkalmából, s a Ma- j gyár Szocialista Munkáspárt ! 1 tagjainak, a magyar népnek < szívből újabb sikereket kívánt 1 a szocializmus építésében. > Budapest. 1968. november 21. ( ♦ FREE TOWN: Pénteken j rendkívüli ülést tart Sierra Leone parlamentje. Hivatalos i jelentések szerint ez az ülés, az ország egyes körzeteiben ■ ^ tapasztalható politikai nyug- j i talanságról tárgyal majd, j i amely arra késztette a kor- | ' mányt, hogy szerdán az ország egész területére elrendelje a rendkívüli állapotot.

Next

/
Thumbnails
Contents