Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

s DunOfitmi napié 1968, rsoyéifcbsi H» Befejeződött a pécsi kispályás Iabdarúgó»bájnok§ág Ébbeo az évben — a korábbi­hoz hasonló nagy sikerrel — ren­dezték meg és bonyolítottak le a pécsi kispályás labdarúgó bajnok­ságokat, Ezúttal is öt csoportban folyt a bajnokság 68 résztvevő­vel, tehát félezernél több dolgo­zónak biztosított rendszeres spor­tolási lehetőséget. A mérkőzések igen látogatottak voltak, több al­kalommal 5—600 néző is helyet foglalt a kispályák körül. Az I. o-,ztályban a Széchenyl-akna csa­pata nyerte a bajnokságot, a hét- s er bajnok MAv Igazgatóság ez­úttal a második helyen végzett. A bajnokcsapat soraiban / számos volt NB-s labdarúgó szerepel, többek között, Kása, Pintér, Gyurkó, Baczur. Sárközi és má­sok is. Az első osztályból a Pe­dagógus és I. kér. Tanács esett ki. A másodosztályú bajnokságot ez Építő Ktsz nyerte, rajta kívül 5. ÉDÜ Müsz. 22 11 9 34:31 24 6. Peceszaboícs 22 9 í 9 48:45 22 7. Porcelángyár 22 9 3 10 34:34 21 8. Dohánygyár 22 8 4 10 40:37 20 9. Hőerőmű 22 3 3 11 27:31 19 10, Bakonya 22 6 3 13 23:40 15 11. Pedagógus 22 4 4 14 20:48 10 12. I. kér. Tanács 22 2 1 10 14:105 3 ; II. osztály 1. Építő KISZ 22 16 4 2 47:17 36 2. Közi elf edés 22 II 8 3 27:11 30 3. Éreb. Szóig. 22 12 4 6 42:22 28 4. Sörgyár 22 13 2 7 53:28 28 5. Bőrgy. Készé. 22 9 7 6 35:31 25 6. Posta 22 10 3 9 33:32 23 7. Beton elem 22 9 5 8 32:34 23 8. Ércdúsítók 22 8 6 8 43:42 22 9. B. Kart).* 22 8 5 9 26:27 19 10. MAV Fütőház 22 6 2 14 46:49 14 11. Vízügy 22 4 2 16 28:53 10 12. XlV. Autói. 22 1 2 18 11:77 4 2 büntetőpont levonva. f/galmas, Jóiramú mérkőzésekben nem volt hiány a kispályás lab­darúgóba jnokságon. Képünkön a Hőerőmű és Porcelángyár együt­tesei csatáznak *nég a Közlekedés szerezte meg a jogot a jövő évi I. osztályban való szereplésre. Ebből a cso­portból a Vízügy és a XIV. sz. Autójavító csapatai estek ki. A DL o-. Cseh csoportjában az Urán KISZ. az Orth csoportban az István-akna együttese lett baj­nok. Az első három helyezettek számára november 22-én pénteken 17 órakor az MTS Megye utcai székházában adják át az érme­ket, és a sportszerűség! verseny nyertesének, az 1. kér. Tanács csapatának a vándorserleget. kispályás bajnokság VÉGEREDMÉNYE L osztály 3. Széchenyi-a. 2. MAV Igazg. 3. L üzem 4. Soplana 22 18 22 16 22 11 22 10 2 85;24 38 2 60:18 36 6 59:29 27 7 30:34 25 III. osztály Cseh csoport 1. Ércb. KISZ 22 15 3 4 32:10 33 2. ÉPFU 22 13 4 5 70:24 30 3. Tahácsi Ép. 22 10 6 6 37:30 26 4. Kéménysep. 22 8 9 5 28:28 25 5. Tervezők I. 22 8 6 8 27:30 22 6. Köztisztasági 22 8 6 8 33:40 22 7. Városi Tan. 22 7 8 7 18:23 22 8. Kenderfonó* 22 10 3 9 41:31 21 9. MÁV TBFF 22 7 6 9 33:46 20 10. Geodézia 22 6 5 11 24:36 17 11. Építőgépj. n. 22 4 4 14 8:31 12 12. Erdőgazdaság 22 4 2 16 18:40 10 13. Posta H. versenyen kívül 14. Húsipari törölve» • 2 büntetőpont levonva. III. osztály Orth-csoport 1. István-akna 26 18 6 2 73:14 42 2. Közi. II. 26 16 7 3 42:17 39 3. Építőgépj. I. 26 14 7 5 56:36 35 4. Gázmű 26 14 4 8 39:25 32 5. Hőszolgáltató 26 11 6 9 51:40 28 Egy kitüntetett sportvezető; Régebben több szív roll a sportban SAKK 6. Kesztyűgyár 26 12 3 11 41:38 27 7. Pl K 26 9 8 9 53:42 26 8. Bőrip. MHSZ 26 11 3 12 35:52 25 9. Dohánygyár 26 9 6 11 43:44 24 10. Koh. alap 26 7 6 13 19:39 20 :u. Tejipari*­26 8 3 15 32:59 17 12. MAV Pft.* 26 6 5 14 33:62 15 13. Tervezők II. 26 5 4 17 26:61 14 14. Gépjavító törölve • 2 büntetőpont levonva. Vörös Meteor csoport L Élelrt). KISZ 20 14 4 2 54:1.6 32 2. Üzeméleim, 20 13 3 4 59:23 29 3. Vendéglátó 20 12 5 3 50:27 29 4. Vegyiiparc. 20 11 2 7 42:19 24 5. Kesztyűgyár 20 10 4 6 55:40 24 6. Nádor Szálló 20 8 2 10 52:52 18 7. Élelmiszer 1. 20 6 2 12 37:37 14 8, Ruházatiban 20 6 2 12 21:68 L4 9. Épitöanyagi. 20 4 5 11 14:36 13 10. Textil Nkcr. 20 4 4 12 14:37 12 11. Vasnagyker. 20 4 3 13 26:51 11 Jobb játékra lesz szükség Diósgyőrött! Pécsi Dózsa—Pécsi Volán SC 4:2 (2:2), Verseny utca. Pécsi Dózsa: Rapp (Kollár) — Hernádi, Udva- rácz (Móricz dr.). Kincses, Köves, (Rádi), Konrád. Zombori, Dunai dr.. Lutz (Tüske), Rádi \Jánosi), Daka. A sérült Török hiányzott a megszokott együttesből és egy­két játékost pihentetés céljából csak egy félidőn át szerepeltetett az edző. A mérkőzés során né­hány szép akciót látott a kis­számú nézőközönség, de a hely­zetek kialakítása és kihasználása terén még sok hiba csúszott a játékba. — Vasárnapig sokat kell javulnunk ahhoz, hogy a kiesés ellen küzdő &VTK-val otthoná­ban sikerre] tudjuk felvenni a harcot I — állapította meg önkri­tikusan az edzőmérkőzés után Tüske Csaba, a Pécsi Dózsa csa­tára. Góllövők: Jánosi. Dunai dr., Hernádi. Daka. illetve Bodóg (2). Diamant Gyűl« nevét sok-sok pé | esi sportbarát is- I meri; évtizedeket i töltött el aktív ! versenyzőként s I baranyai pályá- I kon. s talán még többet legkülön­bözőbb szövetsé­gekben sportve­zetőként. — AJ — round sportember vol­tain; labdarúgás­ban Dunántúl válogatott, asztali- teniszben Pécs bajnoka, vidék­bajnokság harmadik helyezettje, atlétikában kerületi csúcstartó, ezenkívül a tenisz, s a vívás sem volt számomra idegen. __ Tizenkét éves lehettem, a mikor a Pécsi Főreál-ban meg­kezdtem az aktív sportolást, s közel jártam már a negyvenhez, amikor abbahagytam. Közben már fiatalon vezető is lettem. 1917.-ben Ujj Gyulával, a Real akkori test- nevelőtanárával együtt megalakí- j tottuk a Reáliskola SC-t, ame’y- : nek első titkára lettem. Később, j a gimnáziumi tanulmányaim be- I fejeztével, a PSC tagja, majd tíz | | évig főtitkára voltam, dolgoztam . j a Box Szövetségben ugyancsak I titkárként, s majdnem minden 1 más sportágban az irányító szerv j vezetőségi tagjaként. A felszabadu­lás után a Vörös Meteor SE-ben j tevékenykedtem, ma a sportkör titkára vagyok. — Mily különbséget lát a ma sportja s a múlté Jcözött? Mily bajok és örömök jelentkeztek a i vezetői munkában akkor és ma? — Nehéz kérdés! Tálán akkor I járok legközelebb az" igazsághoz, ; ha azt mondom: régen a szív volt több a sportban, ma a lehető­ségek nagyobbak., az eredmények kiemelkedőbbek. A múltban ke­vesebb sportkör működött, ezáltal az erő« nem forgócsolódtak el, egy-egy sportkör — sportág na­gyobb utánpótlással rendelkezett; nárn ..Tart pour Tart” alapon küzdöttek az egyesületük színeiért, í klubjukat csak a legritkább igen * kivételes esetekben hagyták el. ; A klubhŰség egyik jellemző és szép tulajdonsága volt az akkori i sportéletnek. — Eszerint ön is helyesnek tártjává kiemelt bázis szakoszlá­, lyok, ' illetve sportkörök életre- 1 hívását ? — Igen; az erőket tömöríteni , kell, összegyüjteiü minél többet egy helyre, mert csak így lehrt életképes, megfejelő utánpótlással rendelkező minőségi szakosztályo­kat'létrehozni. Azonban, s itt a dolog másik része: a csúcsszak­osztályok adják át azokat a em­bereiket, akiket az élvonalban már nem kívánnak szerepeltetni azoknak a sportköröknek, ame­lyektől erősítéseiket szerezték. Emellett a minőségi munkát vég­ző egyesületeknek is legyen gond­juk a tömegsport pártolására.-r- Végezetül, egy munkában, tapasztalatukban gazdag sportve­zető, aki aznapokban kapta meg érdemeinek elismeréséül a Test­nevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést, rn.it tanácsol a ma kezdőinek sportban — és veze­tésben? — A minőségi eredmények, re­kordok. ’csúcsok, a színvonal fel­tétlenül a mai sportvezetést Iga­zolja ,,de kevés a Júlia” — vagy­is: még több önzetlenséget, szívet, lelkesedést a sportmunkába, ez hozzásegíti az egyént saját sike­rei növeléséhez, s az egyetemes sport fejlődéséhez is. Müve/. Róbert í MA E§TE: i GiiiUjisai élménybeszámoló a Ságvári Művelődési Otthonban Olimpiai élménybeszámo­lót tartanak ma este 18 órai kezdettel Ujmecsekal- játt, a Ságvári Művelődési Otthonban. Szepesi György, a Magyar Radio föraunka- társa, és a mexikói olim­piai játékokon szerepelt három pécsi sportoló. Er- dösiné Tolna Márta, Lovász Lázár és Honti Róbert szá­molnak be az érdeklődők­nek mexikói élményeikről, az olimpiai játékok ver­senyeiről. Mai játszmánkkal a váralamri elhunyt Szlmagin nJi. rtagymes- térré emlékezünk. KIRÁLYI ND1A1 VÉDELEM Neergard—Szimagin (levelezési játszma, 1963/64.) 1. d4, Hf6 2, c4, g6 3, HcS, F'g7 4. e4, d6 5- Í3, 0—0 6. Fe3 eö 7. Hge2, c6 8 Vd2, HbdV 9- Bdl. (Szokásosabb a 9. d4 foly­tatás.) 9. — Be8! (Fenyefet 10. —, ed: 11. Hd4:. dö.fc 10. d5. cd: U Hd5:, Rd5: 12. Vd5:?, Hb6! l.*j! Vd3, Fe6 14. b3. Ff8 15. g4, Hd7 16. 1 >4 (A királyszárnyi gya­logrohamra sötét nagyszabású átüéssel valas/.oi.) 16. —, b5! 17. eb:, dä! 18. *?dh e4! (Sötét megelőzte ellenfelét a támadásban, a továbbiakban pe­dig kimutatja, hogy a világos király nincs biztonságban közé­pen.) 19. Ve4: (Nincs jobb! 19­Vd2-re Ue5 jönne.) 19. Eg4:! 20. Vf4 F'h5 21. Kf2. He5 22. Fg2. Fd6 23. Va4, Bc8I 24. Bd2. Vf5 25. Fg5. Vfö 26. Hf4. Ff3:! 27. Fh3 (27^ Ff3:, Hf3: 28. Kf3:, Bc3+! 29. K/2. Fcp 30. Kíl. Bf3f 31. Kg2, Vg4 + es matt a következő lépésben.) 27. —, Kg4 20. Kg2, Bc2! Világul* (eladta. 29. Bh’dl Fh3: I-: 29. Bf2. 30. Kf2:. Hd3-Jr nyer. Nagyszerű mlntajátszma az ál­törésre és behatolásra. Felidvdnyiskola A?, ikerfeladványok legalkalma- j sabb területe a szabad matts « műfajban a bábhelyettesítés több­szörös iker alkotására is alkalmas. ! A csúcsteljesítmény az ötös iker, I melynek egyes alakjaiban vezérs ! bástya, futó. huszár és gyalog áll ugyanazon a mezőn. Az alábbi miniatűr négyes Iker: 51. L. BUK9VINSZKV Román bajnokság, 1962. E HETI ioioHppjeink Népsport Népszava Népszab. D. Napló 1. Egyetértés—Ferencváros 2 2 2 2 2. Videoton—MTK 1 X 1 X X 2 3. DVTK—Pécs 1 X 1 X 1 X X 4. Dunaújváros—Tatabánya l 1 X 1 1 5. Győr—Salgótarján 1 X 1 1 1 6. SZMTE—Eger X 2 1 X 2 1 X X 1 7. Bp. Spartacus—Oroszlány 1 X 1 X 1 1 8. Máza-Szászvár—MÁV-DAC 2 2 X X 2 9. Sz. MAV—Borsodi Bányász 1 X 1 X 1 1 10. Bologna—Milan X 1 2 1 X 2 X 2 X 1 ti. Cagliari—Torino 1 1 X 1 1 12. Lanerossi—Napoli 1 X 1 X 1 1 A3. Verona—Róma 1 X 1 x 2 1 t 14. BLTE—Szolnoki MAV X 2 X 2 X 2 1 Világos: Ka7. Ve8, Ff2, Hg6 (4) Sötét: Kd5. gy: d6, f3 (3). A) az ábra, B—D) az e8 mezőn világos bástya, világos futó. Hl. világos huszár áll. Mind a négy állás követelmé­nye: Szabad matt 2 lépésben (Sötét indul!) Megfejtése 4 pont. A megfejté­seket december 6-ig a következő címre kérjük küldeni: Dunántúli Napló. Sakkrovat; Pécs, Hunyadi u. 11 sz. Az 50. sz. (Goldstein) feladvány megfejtése: A 1.) Hf5!; B) 1. Hf3! A labdarúgó Vásárvárosok Ku­pájában szerdán a Megyeri úti pályán villanyfény mellett játszot­ta az Üjpesti Dózsa együttese az Aris Szaloniki elleni visszavágót Üjpesti Dózsa—Aris Szaloniki 9:1 (4:1). KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. I» nJEönbe járaté bútorozott *zoba férfiak részére kiadó, Fees, Damjanich U. 33., du. 5 óra után. J’ idacMjnnya! szemben. Po­ri'.'ódon épülő, kitűnő ki­tt cású sorházhoz öt építő­társat keresünk. Cim: Dr. Kaveezki László Miskolc, 171.. Marx Károly u. 42. S Ágyon, Kossuth Lajos v. 10. alatt lebontásból tf.sla. cserép, gerenda el­3-:Ó. __________ H rkányfürdön száznyolc- Vcn négyszögöl házhely, sürgősen eladó. Érdeklőd­ni: Harkány, József A. n 12. Pármasszekrények, hálóbú­torok, konyhabútorok, he- verők, kombinált szobák, egyéb szép bútorok, kály­hák olcsón vásárolhatók Molnárnál. Felstívámház u. 2. sz.______________________ A 1.5 tőnyereményen nyert 0 kra-es Trabantot vennék kézpénzért. — Ajánlatot: Keserű S., Szekszárd, Klapka B T._______________ T7j, 350-es oldalkocsis Já- *^r:v motorkerékpár eladó. P s. József A. Ú. 43. I om. 4. Bérces. Magánosok H RÉSZÉRE építőanyag és tüzelő fuvarozást vállalunk Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. üzem­egység VII. Kiren­deltsége Pécs, Megyeri u. 72. , ▼ennék: gyümölcsöst. kis j épülettel, autóbusz megái- ( lónál, makari, donátusl , vagy bál lesi részen. Alán- 1 latokat a Bem utcai hir­detőbe kérem. „Sürgős" I jeligére._____________________i Eladnám vagy elcserélném kttseoba, összkomfortos, j komlói öröklakásomat pécsi I hasonlóra. Érdeklődni: j Pécs. m. Banki Donat ; n. 33., földszint 4. Ház- " velőnél. í Ház eladó. Görcsöny, Dó- | Varrógép. Csepel 30-as, zsa Gy. u 55. alatt, két ! eladó. „Jól varr’* Jeligére szoba, konyha, éléskamra ! a Sallai u. hirdető be._ és gazdasági épületek. — " " Azonnal beköltözhető. Bő- j I>KWJ személygépkocsi és vebbet: Görcsön^. Aszódi u. 37. Készlet­kiárusítás NOVEMBER 18-tól DECEMBER 10-ig egy darab akvárium fel­szereléssel olcsón eladó. — Pécs. Csaba u. 2. (Tó- káék). GyárváJjos. _______ 2 szoba. összkomfortos öröklakás eladó a Perczel , utcában. Csak készpénzben fizethető. ..Azonnal beköl- I tözhetö" jeligére a Sallai I u. hirdetőbe. 20—5Ö«/o árengedmény Kötöttáruk: pulóverek, kardigánok, felnőtt és gyermek sapkák, női és gyermek kesztyűk, gyermek ruhák, rafiatáskák, selyem kendők! t t • Háziipari Szövetkezet Boltja, Kossuth L. u. 33. alatt. SZEMÉLY­GÉPKOCSI­vEzetöt Volga személygép­kocsira azonnal FELVESZÜNK Csak pécsiek je­lentkezzenek. mEh Vállalat Pécs, Doktor S. u. 14. I 1 darab 140 kg körüli : sertés eladó. Érdeklődni: j Fűzfa u. 5. sz. alatt. Csizmadiáéknál. Kéke9 Televízió, kifogás­talan állapotban alkalmi áron eladó. Aradi vérta­núkat ja __11.___________ H asznált lemezradiátorok eladók. Leonardo u. 6. Telefon: 15-15.____________ T öbb éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető állást változtatna, személy vagy teherkocsira. ..Buda­pesti ismerettel'* jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe, j Albérletbe utcai, nagy szo­ba, 2 személynek, kis szoba 1 személynek azonnalra ki­adó. Mártírok u. 56. I. 4. tires szoba, konyha, al­bérletbe kiadó. Pécs, III. ker„ Gém u. 6. _____ Kétszoba, kertes családi ház eladó. Szigetvár, Szé- chenyi u. 20.____________ M űszakilag vizsgázott, 500- as Trabant eladó. Pécs, Meszes, Szondi Gy. u. 44. Távfűtéses, albérleti szoba, fürdőszoba használattal pár hónap előrefizetéssel kiadó. „Lehet házaspár is” jeligére a Sallai u. hir- í detöbe._____________________ í Főiskolá8 fiú mellé köz- I ponti fűtéses la kasba al- S bérlőt keresünk. Pécs, III. kér.. 39-es dandár u. 1/b. Keresek azonnali felvételre MESTER­VIZSGÁVAL rendelkező szoba­festő és mázoló szakmunkást, üzv. Tarr Mihály né Pécs, Doktor S. u. 11 FONYODON a strand melletti parti telken épülő társasüdülő lakrészek előjegyezhetők. Cím; dr. Nagy. Pécs, Szabadság u. 23., telefon: 52-41. Érdeklődni 3—7 óra között. 6 darab hízott sertés el­adó. Pécs, Pipacs u. 14. Petrovics_Frigyes. F iadó 3 ajtós szekrény, 2 személyes rekamié. fotelok, kárpitozott székek, nagy asztal, dohányzó asztal, különböző kis szekrények, virágállvány, képek, kép­keretek, csillár. Légszesz­gyár u. 5. II. em. 6. Költözködést, bútor, zongora. kandalló szállítását szakszerűen vállalom Schrccr Tibor. Alkotmány o. 31, Telefon: 42-90. ü'fNzübcn, Petőfi S. U. 53. sz. ház. azonnal beköltöz­hetően eladó. Két szoba, konyha. melléképülettel. Érdeklődni a szomszédban, Vargáéknál. ______________ E ladó Tihany könyvszek­rény, 2 ajtós Varia szek­rény, S/Jgetvári TV-szek­rény, teljesen újak Léfc- szesr-gyár u. 5. n. cm. 6. szám. Angol nyelvoktatás kezdők­nek. haladóknak külön­órákba d. Egyetemistáknak, dia koknak kedvezményesen. Telefon: 26-04 ‘87. _ Kettő szoba, összkomfortos, háziel ügye !Ő-is kola): c g éd 1 szolgálati lakárt állással cserélünk, ugyanolyan fő- bérletlre a Bercsényi utca 3. ez., általános iskolá- ban­Képeslapok és ajándékozási cikkek árusítására mozgóárüsoko! keres — előnyös kereseti lehetőséggel — a Papír- és Iroda­szer Nagykereske­delmi Vállalat 15. sz. lerakata, Pécs, Perczel u. 2. Mintaterem. Különbejáratú szoba, kony­ha albérletbe kiadó. Bokor U. _42.____________ J ó állapotban levő villauy- radiátor jutányos áron el­adó. Érdeklődni lehet: III., Doktor S. u. 49/b. IV. 14. alatt._____________ K eresek üres, kisméretű szobát fűtéssel vagy köz­ponti fűtéssel, fürdőszoba használattal, dec. 1-re. „Állomáshoz közel” jel­igére a Sallai u. hirdető­be.______________ 1 darab két mázsa körüli, fiatal hízott sertés eladó. Boda. Fő u. 46. Sziláéi. VESZEK vattakabátot, esőkabátot, férfiruhákat. gumicsizmákat, egyéb Lábbelikéi H E T E N Y l Rákóczi ut 55. (Je lm ezltölcaönzőv el szemben.) Belvárost garzont, esetleg életjáradékos házat kere­sek Január 1-re. ..10 000 -f r észlet’' leiigére a Sallai hirdetőbe. Hétfőn este az AT. lak­tanyánál elveszítettünk egy piros latiéért. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében a Kossuth tér, bútorházban adja le.____________________ B útoroséit szcba gyermek­telen. házaspárnak kiadó, fürdőszoba konyha hasz­nálattal. ..Előfizetett” jel­igére a Sallai u. hirdetőbe, 8 100-as Diámon sikkötő- gíp és világos hálószoba eladó. Endresz Gy. u. 13./B., lépcsőház, földszint l._sz._______________________ öaszeköltözők! Háromszo­bás kertes családi ház be­költözhetően eladó. Pécs. Csillag U. 26. 6-os Buksi kötőgép eladó. Ujmecsekalja. Páfrány u. 31. Papp. TSZ-hez villanyszerelőnek elhelyezkednék, lakás szük­séges. Válaszokat a Sallai utcai hirdetőbe kérem. — „Jó szakember” jeligére. Elcserélném kétszoba. össz­komfortos. távfűtéses, szö­vetkezeti lakásomat 2 vagy IV2 főbérleti, nem táv­fűtésesre. Építők útja 17 /b. IV. 13. a. ________________ J ugoszláv heverő, kitűnő bongó bécsi zongora el- adó__Petőfi u. 26.________ E ladó, vagy Trabantért, vagy pécsi és közvetlen pécskörnyéki lakásért, in­gatlanért. megegyezés sze­rint elcserélhető teljesen felújított 1102 Skoda és 50 kem-es Simson motorke­rékpár. Ragán Dezső, Bo­gádmindszent. ____________ K étszobás lakásomon kis­gyermek gondozását válla­lom. „Egész napra” Jel­igére a, Sallai u. hirde­tőbe. Különbejárat ö bútorozott albérleti szoba kiadó. I. kér.. Mező I. u. 57. Családi ház beköltözhetően eladó. Nagykozár. Érdek­lődni: Kossuth u. 67.___ N yereménybetétkönyvön — nyert Renault, vagy Wart­burg de Luxe személygép­kocsit vennék. „Személy- gépkocsi” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________ P écs, Sallai utcai társas- házban, földszinti nagy lakásból átalakítással lé­tesítendő, azonnal beköl­tözhető két kétszobás la­kás eladó. Komoly érdek­lődő címét „Központban” jeligére a Sallai u. hir­detőbe kérem. Budapestiért elcserélném pécsi, egyszobás lakásomat. Érdeklődni: Garai, Pécs, Káptalan n. 5. 17 óra után. Háztartási alkalmazottat bentlakássa] sürgősen fel­vesd dr. Rihmer, Pécsvá- rad, Kossuth L. u. 20. Jelentkezés személyesen útiköl fcségtér í téssel. A Kaposvári Cukorgyár, cukortárolásra rövidebb vagy hosszabb időre kedvező bértárolási vagy raktárbérleti feltételekkel raktárakat keres legkisebb mennyiség 20 vg. Betárolás január hó 10-ig. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, vállalatok és intézmények ajánlatát várjuk LEHETŐLEG NOVEMBER 30-1G. Magyar Cukoripar KAPOSVÁRI CUKORGYÁRA teszek rádiót, gitárt, por­celánt, karórát. Wágnemé. Rákóczi út 73/a. __ E ladó konnektoros villany- motor. ül, kér.. Huszár u. 1._______________ S zámviteli főiskolai vég­zettség ée 10 éves fő­könyvelői gyakorlattal ál­lást keresek. „Sürgős” jeligére a Sallai u. hir­dető be. ______________________ T ársakat keresek 1-—2 szo­ba, összkomfortos társas- h ászhoz. ,.1969. beköltöz­hető” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ________ Radiátorok eladók. 600 — 1000-es. „Használt” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Vennék Trabant 601-es Ll- musint, 5—60QO km-rel, készpénzért. Telefon: 16-34, hétköznap. % AZ MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 13 Telefon: 15-32,15-33. 21-60. 60-11 Belpolitikai rovat: 31-63 Kiadja 9. Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó? Braua Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út il. Lel.: 15-32. 15-33. 21-50, 60-1L SZIKRA NVOJVLDA Pécs, Munkácsy M. a, 10. V. v.j Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Elő fizetési díj egy hónapra 15 B’t tndexszáru: 25 054 i

Next

/
Thumbnails
Contents