Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-19 / 271. szám

Btmom<an «st-ssio 1WB. noremb»! 1% IHM Megnyílt Zágon Gyula grafikai kiállítása 1968. NOVEMBER I 19 K EEDD p Szeretettel köszöntjük Ó Erzsébet % nevű kedves olvasóinkat y névnapjuk alkalmából. y A Nap kél «.55, nyugszik 16.04 órakor. A Hold kél jí 5.45, nyugszik 15.10 órakor. y ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT... PNémetországban a háború vé­gén összeállították és közzétet­ték, az ország emberveszteségét. 1918. október végéig 580 000 ha­lott, 4 000 000 sebesült, 490 000 fogoly és 260 000 eltűnt szerepelt a veszteséglistán. Ha az eltűn­teket is a halottak közé sorol­juk, a háborús halottak száma 840 000 fóré emelkedett. A magyar népkormány egyre nagyobb szükségét látta, hogy a nyugati államokat helyesen tájékoztassa Magyarország hely­zetéről és belső viszonyairól. Ezért információs feladatokkal a semleges Svájcba bizottságot küldött, amelynek tagjai voltak Ignotus Weigelsberg Hugó iró, Miklós Ödön nyug. államtitkár és Miklós Elemér kereskedelmi miniszteri tanácsos. A Magyar Nemzeti Tanács annyi súlyos feladata közben sem feledkezett meg a polgári forradalom nagy költőjéről, Ady Endréről, aki már akkor dicsőí­tette verseiben a köztársasagot, amikor mások még beszélni sem mertek róla. Az ekkor már be­teg költőnek budapesti lakásán Jászt Oszkár adta át küldött­ség élén a Nemzeti Tanács el­ismeréséi. Pécs város és Baranya megye törvényhatóságait értesítette a belügyminiszter az új kormány­biztos-főispánok kinevezéséről. Pécs városnak Oberhammer An­tal eddigi városi rendőrfőkapi­tány, Baranya megyének pedig úr. Kerese György sásdi ügyvéd leit a kormánybiztosa. Ober­hammer ekkor már 25 éve volt c város szolgálatában, a pécsi születésű Kereset pedig 1905-ben ellenzéki programmal választot­ták meg országgyűlési képvise­lővé. A pécsiek a társasági kapcso­latok kiépítésével igyekeztek jó­viszonyt teremteni a szerb meg­szállók parancsnokságával és tisztjeivel. Ezzel azonban nem tudták hátráltatni az SHS ki­rályság érdekeinek érvényesíté­sét. A megszállók feloszlatták c tőként pécsi, somogyi, szabolcsi és hosszúhelényi bányászokból clakitott magyar nemzetőrséget. A szerb katonai rendőrségre, amely a városháza Perczel ut- cai bejárata melletti helyisé­gekben rendezte be hivatalát, viindén katonai fegyvert és lő­szert be kellett szolgáltatni. Cvetics parancsnok Pécsről min­den tehervonat kiindítását meg­tiltott* és ezzel megbénította a város és a megye áruforgalmát. Vr. Kopasz Gábor Időjárásjelentés Tárható időjárás kedd estig: időnként felszakadozó felhőzet, többrelé még esővel, záporesővel- Gyenge, változó irányé, átmeneti­leg megélénkülő déli, délnyugati ,zél. Az évszakhoz képest enyhe Idő tovább tart. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden 9—14 fok között. j Vasárnap délelőtt a Bartók I Klub barátságos helyiségében 1 jöttek össze a pécsi művészet- í kedvelők, hogy’ részt vegye- ' nek Zágon Gyula festőművész grafikai kiállításának tneg- | nyitóján. Az idős szigetvári mestert Martyn Ferenc, Mun- kácsy-dljas festőművészünk köszöntötte, majd meleghangú megnyitó beszédet mondott. | Mindenekelőtt arról beszélt, j hogy Zágon Gyula élete és munkássága szépen peldazzu 1 az otthon szeretetét, a szülő­földhöz való ragaszkodást és a szűkebb hazában az ember­re háruló felelősség vállalá­sát. Zágon Gyula emellett ki­váló festő — mondotta Martyn i Ferenc, majd arról beszélt, hogy Zágon Gyula a helyi általános iskolában színvona­las munkát végez a rajz és | művészettörténet oktatásával, i megszerettetésével, műtermé- j ben a kétkezi munka meg- j becsüléséről vallanak a festő­szerszámok, a rézdomborítás ! kellékei, az égetőkemence és | az agyag — mert Zágon Gyu- I la sokoldalú művész is. — Szigetváron, ebben az ! egyéni atmoszférájú, művelt, gondozott kisvárosban ott magasodik, sötétül a vár, s mintha ez a hely a XVI. szá­zadi ismeretlen katona sír­helye is lenne — folytatta Martyn Ferenc. — A - kevés- beszédű, megfontolt Zágon Gyula hamarosan efelé a téma felé fordult, s hosszú évekig tanulmányozta Zrínyi és a szi- I getvári vár történetét, míg | végül megfogalmazta monda­nivalóját, s rajzaival elnyerte I az 1966-cs országos pályázat ‘ nagydíját. Elmondta még Martyn Fe­renc, hogy Zágon Gyula Zrí­nyije az egyetlen lehetséges „mai Zrínyi”: meggyőző, pó­zok nélküli, egyszerű és igaz ábrázolás, s hogy mind a szi­getvári ostrom tárgyköréből származó, mind pedig az az­óta készült, mástémájú grafi­kákat ezerr a kiállításon a művészi igényesség és követ­kezetesség. a vizsgálódások egyre mélyülő tartalma jel­lemzi. Rendelet a kisipari exporttermékek Vállalattá alakul a HETI A Magyar Közlöny 90. szá­mában megjelent a könnyű­ipari miniszter rendelete, amelyben szabályozza a kis­ipari exporttermékek értéke­sítését és meghatározza az ér­tékesítéssel foglalkozó szerv működését. A kisipari export­ra termeltető iroda a KETI ezután vállalatként működik majd, Kisipari Termeltető Vállalat néven. A Kisiparosok Országos Szervezetének fel­ügyeletével folytatja tevékeny­ségét. Feladata a kisipari ex­porttevékenység szervezése. A kisipari termékeket belföldéin is értékesítheti. A kisiparos közvetlen ex­portra szánt készítményeit külkereskedelmi vállalat útján is értékesítheti. A KETI működésének sza­bályozását és vállalati forma létrehozását az új gazdasági mechanizmus piaci követel­ményei tették szükségessé. A KETI eddig mintegy 1400 kis­iparos termékeinek értékesí­tésében működött közre. (For­galma ez évben mintegy 240 millió forint lesz.) — Szabó Mátyás erszággyű Tési képviselő és Sztergár Já- | nos megy ei tanácstag ma, de. j 10—12 óráig Töttösön, a ta­nácski rendeltségen, du. 13—14 óráig pedig a bólyi kultúrott- honban fogadóórát tart. Ugyancsak ma Halasi Lajos- né országgyűlési képviselő Mohácson, a Városi Tanács 1. számú szobájában du. 15—17 óráig tart fogadóórát. — Tegnap délelőtt a Bara­nya megyei képviselőcsoport a Hazafias Népfront megyei tit­kárságán ülést tartott, mely­nek napirendjén az 1969. évi országos költségvetés irányel­veinek megtárgyalása szere­pelt, valamint felkészülés a soronkövetkező országgyűlés­re. A délutáni órákban pedig találkozott a képviselőcsoport a nagy- és kiskereskedelmi vállalatok vezetőivel, akik a gazdasági reform eddigi ta­pasztalatairól adtak tájékoz­tatót. — A Magyar Vadászok Or­szágos Szövetsége Baranya megyei választmányát decem­ber 1-én újjáválasztják négy évre. Az újjáválasztó ülést Pécsett az Építők Rákóczi úti Kultúrházában tartják meg. Mit ígér a Bartók Klub? Fiatal művészek a társada- j lomban címmel ma este Bécsy Tamás tart előadást a Mi vi- 1 lúgunk sorozat keretében. Szerdán Honfi Róbert olim­pikon látogat el a Bartók 1 Klubba, kerekasztal-beszélgetés keretében Mexikó 68. cíinmel beszámol az Olimpia országá­ról, annak klimatológiájáról, társadalmi életéröl és még sok más érdekes dologról, a szak­ember szemével, hiszen Honti | Róbert biológia, földrajz, test­nevelés szakos tanár. A beszá­molót diák és fotók egészí­tik ki. Csütörtökön Gyúr esek Ferenc j szobrászművész Magyarország szocialista képzőművészetét mutatja be a Nemzedékről- j nemzedékre sorozatban. A péntek esti filmvetítésen j ezúttal műszaki kisfílmeket mutatnak be, szombaton ze­nés-táncos klubesten szórakoz­hatnak a látogatók. Vasárnap délelőtt foto-szak- kör vezetők vizsgáznak, este 22 óráig Tánc — magnóral SS Él .ÉTÉ VÉT BETÖLTÖTT épületgépész technikust előkészítőnek felveszünk. Vállalati levelezés és tárgyalási ismeretekkel, valamint kivitele­zési gyakorlattal rendelkezők előnyben. Továbbá keresünk felvételre építőipari technikusokat művezető, főművezető beosztásba, Bérezésen felül díjmentes utazási kedvezményt biztosítunk úgy kazal, mint külföldi viszony­latban. Hetenkénti szabad szombattal téríté­ses szállást biztos ltunk, Jelent k. ez ni lehet > MAY dombóvári Építési Fő­nökség személyzeti csoportjában, esetleg a 12-77, tele­fonon, — A városi és járási rendőr- kapitányság értesíti a lakónyil­vántartókat, hogy részükre érte- i kezletet tart november 21-én fél , 4 órai kezdettel, a Pannónia Sör­gyár tanácstermében (Pécs, Al­kotmány u. 94. fiz.). — Szülés a sebesvonaton. | Vasárnap délután több, mint | fél órás késéssel érkezett meg ! a Dunántúlra a Békéscsaba | és Dombóvár között járó se- j besvonat. Békéscsabáról Pécs- i re pedig csak egyetlen köz- i vétlen kocsi érkezett, mert a ■ szokásos kettő közül az egyik­ben a Szegedre érkezés előtti percekben megszült egy asz- szony, s ezt a kocsit fertőtle­nítés céljából Szegeden le­kapcsolták. — Szabó Gyula 16 éves mo­torszerelő benzinnel leöntötte és felgyújtotta kövágóórsJ la­kását Szabó ezután egy enge­dély nélkül birtokában levő pisztollyal főbelőtte magát és meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Szabó Gyula rendezetlen családi kö­rülményei miatt követte el tettét. — A ram ízűn e» lesz l!Mn 8— ; 16.30-ig Bállcs. Szkókó. Donálusl út. Fecske dúló, Bállcs tető terű- j leien, <x) ‘ — Az újságírók mai mo­dern építészettel kapcsolatos kérdéseire válaszolt tegnap délután az Újságíró Klubban Tillai Ernő, Ybl-díjas terve­ző. A vitát Békés Sándor ve­zette. — Ünnepélyes bekötőút­avatás. Vasárnap délelőtt tíz órakor Pogányban ünnepélye­sen felavatták a Pécs—sikló­si útról a községbe vezető 3,5 kilométer bekötőutat, amely öt és félmillió forintba ke­rült. Az új létesítményt Ive- szics Márk, a szalám ai tsz- főkönyvelője, megyei tanács­tag adta át rendeltetésének, az avatáson megjelent Pusztai János, a járási tanács vb elnökhelyettese is. — Tanácskozás a gyorsabb javításról. Tegnap délelőtt Pé­csett három megye — Bara­nya, Tolna és Somogy — Ál­lami Biztosítóinak a képvise­lői tanácskozást folytattak a XIV. AFIT Autójavító Válla­lattal arról, hogyan lehetne meggyorsítani a CASCO vagy más módon biztosított, ka­rambolozott, vagy egyéb sérü­lést szenvedett járművek ja­vítását a három megye igé­nyeinek megfelelően. Kile négy érmékén téglagyári munkásé a% öítalálatos lőtt ónyere mé uy Hétfőn jelentkezett a 46. játékhét egyetlen öítalálatos lottószelvény tulajdonosa, Moravszki János nyíregyházai téglagyári munkás. A nagy nyeremény — 1 780 000 forint — jó helyre került. Moravszki János 1945 óta betegeskedik, s nagy nehézségek közepette neveli kilenc gyermekét. Kö­zülük három még kiskorú, de van már 15 unokája és várják az első dédunokát. A nyere­mény egy részét a gyerekek között osztja szét. — Reflektorfényben az áru­minőség. A fogyasztási cikkek minősége és a minőségellen­őrzés problémái az új gazda­sági mechanizmusban címmel dr. Cserny Ferenc, a KERMI igazgatója tart előadást no­vember 20-án, szerdán dél­után 2 órakor a Technika Há­za Széchenyi-klubjában. Az előadás után a KERMI igaz­gatója válaszol a résztvevők kérdéseire. Az előadást a Ba­ranya megyei Népi Ellenőrzé­si Bizottság kereskedelmi szakcsoportja és a Magyar Közgazdasági Társaság Bara­nya megyei csoportja közösen rendezi. — A pecsenyenyúl tenyész­tésről tart előadást dr. Szent- irmay László ma, 19-én dél­után 2 órakor a Technika Há­zában, az Agrártudományi Egyesület rendezésében. Meghirdették a Tanácsköztársasági Művészeti Szemlét A KISZ kezdőmén yezésére a KISZ Központi Bizottsága, a Művelődésügyi Minisztérium, a SZOT, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Szövetkeze­tek Országos Szövetsége, a Kis­ipari Szövetkezetek Országos Szövetsége a Tanácsköztársaság í 50. évfordulójának megünneplé- j sere a/, üzemi és falusi művé­szeti csoportok, szakkörök, szó­listák részére tanácsköztársaság! ! művészeti szemlét hirdetett. Teg­nap délután a KISZ propagan- dIsták és a népművelési felügye­lők bevonásával tárgyalták meg I a KJSZ megyei bizottságán a j szemle, s egyúttal az „Olvasó ifjúságért” mozgalom sikeres végrehajtásával kapcsolatos já­rási, városi, megyei feladatokat. Auth András, a Megyei Tanács főelőadója ismertette azt az in­tézkedési tervet, melyet a múlt hét folyamán alakult operatív bizottság hagyott jóvá, s a ta­nácsköztársasági művészeti szem­le megyei lebonyolításának ütemtervét tartalmazza. Ezek szerint a „műkedvelő művészeti csoportok és szólisták fesztivál­jára” Baranya megyében 1969. január 1-ig lehet nevezni a ren­dező szervek által kibocsátott nevezési lapokon, melyeket az egyéni és csoportos jelentkezők­nek a városi és járási tanácsok népművelési csoportjaihoz kell eljuttatniuk. Az alapszervezeii, üzemi, szövetkezeti, körzeti be­mutatókat január 1. és március 15. között rendezik. Ezt köve­tően a járási, városi, kerüleii színvonalversenyeket április 30- ig fogják lebonyolítani a forra­dalmi ifjúsági napok keretében. A színvonalversenyek legjobbjai i meghívásos alapon kerülnek a június első vasárnapján meg- j rendezendő megyei — bemutató- jellegű — „döntőbe”. A szemle alkalmából művészeti, művészeti szakköri pályázatokat is hirdet­nek, melyeknek nevezési batár­ideje: 1969. április 15. A feszti­vál és a pályázatok megyei leg­jobbjai résztvesznek még au­gusztusban Baranya, Tolna, So­mogy, Zala és Fejér megyék tájegységi művészeti találkozó­ján, melyet Kaposvárott rendez­nek. Auth András ismertetését vita követte, majd Pál József, a me­gyei könyvtár munkatársa be­szélt az „Olvasó ifjúságért” mozgalommal kapcsolatos leg­sürgősebb tennivalókról. A ta­nácskozás Klepah Ottmarnak, a KISZ megyei bizottsága munka­társának zárszavával ért véget. — Műszerek a kesztyűipar­ban — címmel a Bőripari Tu­dományos Egyesület rendezé­sében november 19-én dél­után 16 órakor Bendek Ti- borné tart előadást. — Német konstruktőr érke­zik a Német Szövetségi Köz­társaságból a Pécsi Kesztyű­gyárba november 25-én, hét­főn. Magával hozza az általa tervezett, új típusú, kézi-var­rógépet azzal a céllal, hogy azt itt bemutassa, illetve ki­próbálja és kikérje a Pécsi Kesztyűgyár műszaki szakem­bereinek a véleményét, mi­ként lehetne a gépet tovább fejleszteni. — Birkacsárdát és eszpresz- szót épít tavasszal Ibafán a helyi Petőfi Tsz és a körzeti fogyasztási szövetkezet. A birkacsárdát a tsz — a megye egyik legnagyobb juhtenyész­tő gazdasága — látja el hús­sal. Színház Nemzeti Színház: Pillantás a hídról (este 7 órakor). Tört«­bérlet. Tájszínha*: Don Pasquale {este 7 órakor). Szekszárd. Mozi Park; Amerika éjjel (f4, f«, t8). Petőfi: Isten és ember előtt (4, 6. 8). 16 éven felüli Kossuth: Amerika éjjel (10, 12), Arany fej (f3, fö). Tánc Hitler főhadiszállásán (H, f9). 16 éven felüli Gyárváros: Küldd az embert fél 2~re (6). 16 éven feJül. Pécs­Szabolcs: A hajok a kikötőben robbannak (5, 7). Meszes: A fel­ügyelő és a halál (6). Vasas l.: Csodálatos élet (6). Vasas n.s Meztelen diplomata (6). Harkány: A sivatagi 13-ak (7). Mohács: A nagymenő (f6, f8). Siklós: Raz­zia (5). A halál részére fenn­tartva (7). Szigetvár: A nagy­menő (8). Pécsi Rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenés játék a stúdióban Erzsé­bet napon 18.40: Rádióhirdetés. A Magyar Hirdető műsora 18.45: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Az ifjúság hullámhosszán. — A tartalomból: A KIMSZ megala­kulásának évfordulója. A tizen­évesek védnöksége. — Hírek. — M. Krleza: Filip Latinovicz visz- szatérése, részlet. — Tánczenei ritmusok 19.30: Német nyelvű műsor. — Kívánsághangverseny 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.05: Számtan-mertan (ált. isk. S. oszt.) 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) 11.05: Történelem (ált. isk. 6. o.) 13.10: Számtan-mértan (ism.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 15.50: Történelem (ism.) 17.58: Műsorismertetés * 18.00: Hírek 18.05: Reklámműsor 18.15: Zebra 18.30: Agra-Markkleeberg. — Kis­film 18.45: Fáklyavívők. Dalok, hősök, emlékek. I. rész (ism.) 19.15: Esti mese 19.25: A nagy idők tanúi... 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Szabó Magda: Kígyómarás — dráma két részben. 14 éven felülieknek! Az Állami Déryné Színház előadása, felvételről 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. n 17.45: Rajzfilmek. 18.05: Hét nap. 18.20: Telesport. 19.00: Zene. — 19.15: Lépést tartva a korral. — 20.35: Dokumentumfilm. — 20.50: Komedijanis — angol film. 22.30: Szórakoztató műsor. TIT Bartók Klub A mi világunk című sorozat: Fiatal művészek a társadalom­ban (vita). Előadó: Bécsy Tárná» középiskolai tanár (19 órakor). Fiatalok Művészeti Klubja ren­dezésében. — Korszerűsíti pálinkafőző­jét a bicsérdi Aranymező Tsr. A korszerűsített kisüzemben napi 100 liter pálinkát lehet majd főzni. A felújftási-bőví- tési munkálatok november vé­gén fejeződnek be. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen jó férjem, sógorunk, DR. SZTOJAKOVICS BOGDAN hosszú szenvedés után 74 éves korában elhunyt. Temetése november 20-án, szer­dán fél 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászoló öz­vegye és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA FERENC, a Köz­úti igazgatóság nyugdíjasa 62 éves korában hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése november 20-án, szerdán fél 4 órakor lesz a központi teme­tőben. Gyászoló élettársa és a rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédmama, I,IPPERT ERNONE s z. Gaál Rozália 61 éves borában vá­ratlanul elhunyt. Temetése no­vember 20-án, szerdán fél 2 órakor Jesz a központi teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, leányunk, testvérünk és rokonunk, ÖZV. RICE JANOS JVß sz. YárdaJ Irén 85 éves korában elhunyt. Temetése november 20-an, szer­dán 2 ódakor les?, a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyáin, anyósom és nagymamánk. ÖZV. GYŰ- GYI JOZSEfr'NE 75 éves korá^ ban elhunyt. Temetése novem­ber ?l-én, csütörtökön 2 órakor lesz a pécss/ahol esi temető­ben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynéni és kedves rokon, ÖZV. PAP FEKENCNC, volt nagydaindoli lakos 82 éves korában bosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 22-én, pénteken 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló Kurdi, Zimmermann, Szabó és Horváth család. Mély fájdalommal tadatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, testvér, sógornő, HERENDI JANOSNE sz. Szin- der Mária tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Temetése 20-án, szerdán 1 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászolják: férje, fia, testvérei és a szé­leskörű rokonság. Köszönet Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a kedves rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, LUKACS JÓZSEF temetésén megjelentek, koszorúk és virá­gok küldésével fajdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Vízügyi Igazgatóság munkaügyi és bér* számfejtési csoportjának, —* A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, ab Ik szeretett halottunk, HRCDINSZKY AN- TALNfi temetésén részt veitek és fájdalmunkat enyhítem igyekeztek. A gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents