Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
/ 1W8. szeptember 29. D una ntmi napio 7 Pécsi táncosok Egy múzeumi osztály várja, hívja a látogatókat a tevekaravánok útján Beszélgetés Eck Imre balettigazgatóval Húszon kétezer néprajzi tárgy IC edd óta keleti mesét hallgat a pécsi színház. A szinte egész Európát bejárt batett- i gyüttes most Közel-Keletre . eljutott, s Damaszkusziról, leirutról mesél a színház agjadnak, igazi keleti mesét, mert ezek a történetek keletiek is, meg igazak is. Jártak az évezredekkel ezelőtti teveka '"a v á nők 110 kilométeres híres hegyi útján, persze már tükörsima betonon és busszal, de az út két gidaiam Damaszkusz előtt máig is azok a sárgás-vöröses félelmetesen szép sziklák tornyosodnak mint a hajdani karavánok idejében. Álltak a városfalon, ahonnét a legenda szerint Szent Pált kosár- ban leengedték, s ahol most a legnagyobb fényűzés egy kunyhót fenntartani és csak a leggazdagabbak bírják pénzzel ezt a hobbit Aztán fiirödtek a Földközi-tenger 30 fokos kék vizében. Elsősorban persze balettet táncoltak. — Előttünk csak nyolc éve járt ott egy angol balettegyüttes — mondja Eck Imre — és a szovjetek küldenek néha táncospárokat, de modem együttes még soha. Ezért a műsorunkat úgy állítottuk össze, hogy modern balettől a legmesszebbmenő klasszikáig minden szerepeljen benne. Továbbá azért kértem fel Orosz Adélt és Róna Viktort, az Operaház Kossuth-díjas táncosait, hogy a magyar balettet necsak a pécsi együttes képviselje egy olyan helyen ahol balettegyüttes nem igen járt Az elképzelés bevált, s a műsorösszeállítás jónak bizonyult. Érdekes volt a damaszkuszi szabadtéri színpad. Teljesen zárt, zsinórpadlás nélküli dobozszínpadon játszattak, igaz, a zsinórpadlás hiánya miatt az ottani technikai személyzet nehezen tudta csak teljesíteni a pécsiek igényes technikai kívánságait. Nézőtere ponyvával fedett, oldalt szabad', ezáltal ad egy intim színház- hangulatot a háromezres közönségnek. A ponyva soksok V-alakban áll, s ez akusztikailag igen jó és látványnak is érdekes. A nappali 50—52 és az esti 38—40 fokos meleg ellenére valamilyen különleges oknál fogva e szabadtéri színpadon kellemes szél járás keletkezett. — Feleségemmel, Végvári Zsuzsával körülnéztünk egy keleti régiségekkel foglalkozó üzletben. A kereskedő ajánlotta: nézzük meg a brokátokat, hiszen minden nyugati erre kíváncsi. így lettünk nyugatiak Közel-Keleten. Az emeleten a leggyönyörűbb tárgyak voltak kicsiben és nagyban, tálak, teve-nyergek, csak ámultunk a sok kincs láttán. Aztán, bár látta, hogy nem akarunk vásárolni, még feljebb invitált, s egy európai szemmel elképzelhetetlen, kincshalmaz tárult elénk: keleti régiségek, kézzel írott korán, csodálatos ezüstlámpák, arany berakással és sokféle díszes, de számunkra ismeretlen rendeltetésű tárgy. Álltak a híres Omaja-me- cset, a keleti építkezés e csodájának falánál, gyönyörködtek nagyságában, szépségében, praktikumában és ha 50 fokos, állandóan tűző napon, a napsütötte kőoszlopnak neki dőltek, az — érthetetlen okokból — hideg volt. Odabent látták azt a gyönyörű szarkofágot, ahol állítólag Keresztelő Szent János feje van eltemetve, s mezítláb sétáltak a világ legnagyobb keleti perzsaszőnyegén. — A sok-sok múzeumi élményből csak egyet mondok el — emlékezik vissza Eck Imre. <— Bekerültünk egy szobába, ahol jóformán semmi sem volt, csak egy vastag üvegfal mögött egy icipici kő. A kísérőnk elmondta: ez az első betűírás a világon. Európaiak számára megdöbbentő volt a talán 5 centi hosszú és 2 centi széles kövecske, nekünk ismeretlen írásjelekkel. Fogadta őket a pénzügyminiszter is és elmondta nekik: kulturális téren egyetlen nagy feladatuk az analfabétizmus felszámolása. Mostanában szinte minden állampolgár iskolába jár. A többi kulturális feladattal várni kell. Az első állandó arab nyelvű színház is csak pár év múlva épül majd fel. öt előadás után mint ünnepelt művészek hagyták el Damaszkuszt, s érkeztek Bejrutba. — Ez már más város. Centruma a Közel-Keletnek és egész életében központi helyet foglal el a pénz. Viszont a modernebb számainknak nagyobb sikerük volt mint a klasszikusoknak. Nekik sincs állandó társulatuk, nem is óhajtanak tartani, de minden évben a legrangosabb európai művészeket és együtteseket hívják meg. Angol és francia nyelvű lapjaikban nagyon jó kritikákat kaptunk. A keleti történetek a Fé- csá Balettegyüttes számára igen kedvező meghívással zárultak: két év múlva újra várják őket Damaszkuszba, egy év múlva pedig a balhéid fesztiválra. Az utóbbi helyen nagy feladat vár a pécsi táncosokra, hiszen a Karajan vezényelte Berlini Filharmonikusok, a Stuttgarti Balett, tehát világhírességek után kell nevet szerezni a Pécsi Balettegyüttesnek. F. D. A Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya nem foglal el előkelőnek mondható helyet a látogatottsági statisztikában, az itt folyó munkát sem ismeri kellően megyénk és városunk lakossága. A Zsolnay szobornál álló sárga épület (Rákóczi út 15.) kissé kiesik a Pécsre látogatók városnéző körsétáiból, s a helyi lakosok sem túl gyakran keresik fel. Lássunk néhány számot: az 1907-ben alapított néprajzi gyűjtemény kb. 22 000 tárgyat számlál, 20 000 fekete-fehér, 2000 színes (dia és negatív) fotót őriz gyűjteményében, gazdag adattárát 30 000 méter magnetofonfelvétel fémjelzi. öt évvel ezelőtt megnyílt állandó kiállítását (Baranya népe) eddig 72 000 látogató tekintette meg, és (csak az idén!) mintegy 20 00o látogatója volt az osztály Sellyén, Mohácson, Orfün és Pécsett megrendezett időszaki kiállításainak. Színes dia- felvételekke] és hangszalagbemutatókkal illusztrált előadásaink nagy sikert arattak például a „Népek Barátsága” Szabadegyetem külföldi vendégei kőiében, olyannyira, hogy a jövő évtől egyre inkább néprajzi profilúvá válik majd e nyári rendezvénysorozat. Ennek ellenére sem lehetünk elégedettek, ugyanis ránk is vonatkozik a szólás, legalábbis ma még igen: „Senki sem lehet próféta a saját hazájában.” Hiába dolgozik osztályunk, a vidék legnagyobb néprajzi gyűjteménye országosan, sőt, külföldön is jelentősnek, újszerűnek ítélt feladatokon — ha tömegpropagandánk rossz, célkitűzéseink és eredményeink nem válnak közkinccsé, vagy legalábbis köztudottá, épületünk elefántcsont toronynak tűnhet... Sok mindent tettünk az ismeretterjesztés és tudományunk népszerűsítése érdekében, de mindez kevés, többet kell tennünk, és minél nagyobb tömegekhez kell eljutnunk — ami a tömegkommunikációs eszközök korában csupán szervezés kérdése ... (Itt azonban felvetődik egy másik kérdés is: miért nincs még mindig a megyei múzeumszer vezetéknél főhivatású múzeumi népművelő?!) Tudományos munkásságunkat a különféle szakfolyóiratok, elsősorban a Janus Pannonius Múzeum Évkönyve tanulmányai reprezentálják, ezekben azonban csak a lezárt, időtállónak tűnő eredmények kapnak helyet, s csak a legritkább esetben vetnek fényt a műhelymunkára. Annyi téves elképzelés él a köztudatban a múzeumokról, hogy legfontosabb feladatunk a közgyűjtemények lényegének, és a múzeumi munkának megismertetése! Tapasztalatból tudom, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakulása, a fiatalok városba való tódulása mit jelent hagyományaink pusztulása terén. A letűnő életformáknak — s mindannak a szellemi kincsnek, amely hozzájuk fűződött, belőlük nőtt ki — nemcsak, hogy becsülete nincs, hanem folytatói sincsenek, s bár ez a fejlődés szükségszerű, kultúránk szegényebbé válik sok színnel, értékkel, amelyek pedig — ha megmentjük őket — beépülhetnek az új tudatba is. Persze, a hagyományos kultúra tárgyi és szellemi emlékeit akkor is meg kell menteni, ha mai felhasználásukra nem kerülhet sor, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, nem tudjuk mihez mérni (s mint példák sora mutatja, nem becsüljük kellően) a fejlődést, eredményeinket. Minden érték teremtője a nép — se tételből ered a néprajztudomány jelentősége is! A múzeumok válogatva- gyűjtő, megőrző, feldolgozó és bemutató tevékenységéből a közönség csak az utolsót ismeri. S ugyanaz az ember, aki tudással gazdagodva lép k( egy múzeumi kiállításból, ma még meg-megkérdezi, mikor vidéken találkozik velünk: „Mit akarnak ezzel a sok kacattal, ami csak szemétdombra való?” Azt szeretnénk, ha alábbi soraink is segítenének megérteni azt a folyamatot, amíg a kacatból közkincs lesz. Minden tárgy többé-kevés- bé jelentős része a kultúrának, Ilyen vagy olyan szerepet tölt be az életben. A néprajzkutatót a hagyományos kultúra tárgyai, az azonos funkciót betöltő tárgyak típusai, formaváltozatai, és e típusok, formaváltozatok, a népművészeti értékű, díszített és évszámos darabok területi elterjedtsége érdekli. Persze, mindent nem tudunk mindenhonnan begyűjteni, az ismétlődéseket fényképeken rögzítjük. Minden tárgy és minden fotó leltárba, a részletes (a tárgy eredetét, használatát, sorsát rögzítő) leírás kartonokra kerül. Valameny- nyi tárgy típusának megfelelő jellel térképen is szerepel: e tárgy nyíl van tartó térképekről mindig pontosan leolvasható, hogy honnan és milyen típusú tárgyak vannak gyűjteményünkben. Valamennyi múzeumba kerülő tárgy (restaurálás, konzerválás után) fényképezésre kénül, s e nyilvántartási fotókat felragasztjuk a tárgy leírását tartalmazó kartonokra is. Mindez tulajdonképpen csalt az anyag előrendezése. A tudományos feldolgozás során a szomszéd és távolabbi népek hasonló jellegű anyagával is összehasonlításra kerül: a kulturális kapcsolatok és az eredet kérdését csak így lehet megnyugtató módon tisztázni. Gyűjteményünk egyre gyorsabban fejlődik (pl. a fotóanyag az utóbbi 10 évben meghatszorozódott!), ezt a Megyei Tanács a rendes költségvetésen túl póthitelekkel is támogatja; legutóbb a híres faragó Kapoliak anyagáz-rfAjfa,, "W nak további gyűjtéséhez kamtunk tízezer forint póthitelt ás a baranyai néprajzi gyűjtőpályázatok pályadíjait is rendszeres póthitelek biztosítják! A JPM Néprajzi Osztálya a különféle gyűjtemények tervszerű fejlesztése mellett különféle tudományos feladatok megvalósításán, archívumok kialakításán is dolgozik. Készül a református síremlékek (az őstörténetet ú» megvilágító fej fák) archívuma, az eurázsiai találóskér- dés-archívum; 80 témára vonatkozó több száz kérdés alapján gyűjtjük a megye néprajzi atlaszához is az anyagot (eddig a tervezett 500 kérdőívből 150 került kitöltésre). Az atlasz és az egyházi anyakönyvekben rögzített házassági kapcsolatok alapján kijelöljük a megye néprajzi csoportjainak legjellemzőbb, a hagyományos kultúrát legjobban megőrzött falvait, és az ezekben végzett „mélyfúrás” (részletes kutatás) után készülünk a mégye átfogó néprajzi monográfiájának megírására. A következő esztendők feladatai között szerepel niég az egyébként meg nőm menthető, másként be nem mutatható népi építészeti emlékek szabadtéri néprajzi múzeumban való kiállítása (Orfün), s talán arra is sor kerülhet, hogy a mohácsi múzeumot a magyarországi délszlávok központi néprajzi és helytörténeti múzeumává fejlesszük... Terveinkről, munkánkról, a begyült anyagról rendszeres tájékoztatást ad a Pécs—Baranyai Múzeumbarátok Körének kiadványa, a Múzeumi Körlevél, e/.t azonban sajnos még csak kevesen ismerik. A jelenlegi 400 előfizető lelkes táborát tovább szeretnénk gyarapítani: évi 20 Ft-ért bárki megrendelheti . lömeg- propagandájik e, lpgfontosabb szócsövét! Reméljük, hogy a múzeumi hónap segíti a néprajztudomány jobb megismerését, és további híveket toboroznak a múzeumbaráiok táborába! Mándoki László Dráva-meníi horvát FőliötőU Az állandó kiállítás részlete Az íróasztalon kis kazalban ban állnak a meghívók, amelyek Sárvártól Siklósig lebonyolított — nem is eseményeken, inkább rendezvény- sorozatokon való részvételre invitáltak. Az idei nyár a látványos népművelési események nyara volt. Most, hogy az ősz itt van már a kertek alatt, aligha számíthatunk arra, hogy folytatódik az ilyen külsőségek közepette végzett népművelő tevékenység. A szabadtéri előadásoknak, kiállításoknak, vetélkedőknek nem kedvez a borongós, csapadékos őszidő. Különben sem nélkülözheti ez a munka az .■ ayszerűbb, bensőségesebb, - emélyhez szólóbb megnyilvánulási formákat. Az ősz ' edvez ezeknek. És szinte csá- ! ít arra: gondoljuk végig, ilyen irányban fejlődhetne ovább falun a népművelői ■ "akorlat. E tevékenység egyik megyei űnyítója említette a minap: szeretnénk, ha a népművelés közelebb kerülne a társadalom mindennapi problémáihoz; segítene abban, hogy a gondok kevesebbedjenek; a népművelés oly „prózai” kérdésekre is okos és használható választ tudjon adni — hogyan élhetünk még tartalmasabb, szebb életet. Nagyon jó dolog, ha minél többen tudják, mit jelent a futurizmus szó; kik voltak az urbánus írók; vagy mik a szonáta ismertető jegyei a zeneművészetben. A népművelésnek minden fokon sok a teendője. A tömegmunkának azonban lényegesen egyszerűbb és mindennapibb kérdésekre kell naponta válaszolnia. Tegnap levelet kaptam egy olvasótól. Tanácsot kért. Huszonegy éves, egy esztendeje nős, mindenképpen gyermeket szeretne. A felesége azt mondja, előbb gyógyuljon meg — tbc-vel most is betegállományban van —, fejezze be általános iskolai tanulmányait, meri az ötödiknél valami okból abbahagyta a tanulást és véŐSZI gül sajátítson el valami szakmát. Első gondolatom az volt, vajon mit tudott ez az emberpár egybekelése előtt a házasság egészségügyi, gazdasági és kulturális alapjairól. Nagyon keveset, mert nálunk tulajdonképpen nincs igazi gazdája a házasságra való ilyen természetű fölkészítésnek ... Tulajdonképpen ez is népművelési feladat volna. Ám, hogy a tevékenység mégis mind határozottabban fordul a praktikus kérdések felé, annak föltűnő jelei vannak. Olyanok, mint például a Technikakedvelők I. Országos Kiállítása, melyet a Budapesti őszi Vásár keretében rendeztek meg. Ott az iskolán kívüli műszaki nevelés eredményeit mutatják be és ez a keret alkalmat nyújtott az országszerte működő, mintegy ESTÉK kétezer ilyen szakkör elvi, pedagógiai, módszertani kérdéseinek megvitatására is. Az elmúlt években az ország jónéhány községében végeztek szociográfiai fölméréseket. Egyik-másik helyen az éves kulturális munkaterv elkészítésekor szem előtt tartották az ily módon napvilágra került tanulságokat is. Keveset tudunk arról, hogy a későbbiekben törődtek volna e munkák nyújtotta figyelmeztetése kkeL Mint ahogy érdemes volna a népművelés helyi embereinek sokak figyelmét fölhív- niok arra, milyen szerepük van a mai parasztotthonokban a népművészeti tárgyaknak? Kiderülne, hogv nagyon kevés. Míg városorr igen kapósak a népi hímzések, kerámiák, szőnyegek és hasonlók, az újonnan berendezett falusi házakban keresve sem talál ilyesmit az ember. Pedig van helye környezetünkben a külföldön oly népszerű magyar népművészeti tárgyaknak. És ez megintcsak a „hogyan éljünk” kérdéskörével kapcsolatos. A népművelés ott válik igazán hatékonnyá, ahol majdnem személyre szóló választ tud adni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Roppant nehézségekkel kell megküzdenie annak a népművelőnek, aki az élet jelentkező aktuális problémáira gyorsan akar reagálni. Emlékezetes. hogy amikor sok helyütt az országban játszották a beat-zenét, akkor még mindig inkább a más zene létjogosultságát sommásan elvető rajongás, vagy az átok hangzott el róla. Hogy hol a zenetörténeti helye, melyek népszerűségének forrásai, milyen jelensége ez az afroamerikai zenének — arról csak később hallhattunk. A mind hosszabb őszi estéken ezernyi kérdés bukkan majd föl. Köztük olyanok is: mire tanított meg bennünket az idei aszály? Vagy: a rengeteg őszibarackfa termőre fordulása módosítja-e a gyümölcstelepítési terveket? Esetleg: a melléküzemágak fejlődése nem igénvli-e a tsz-eken belüli népművelési tematika jelentős módosítását? Néhány helyen, ahol sok az ipari dolgozó: a 44 órás munkahét bevezetésével megnövekedett szabadidő fölhasználásának milyen kulturált lehetőségei vannak? Van egy népi szólás-mondás: megérik, mint őszre a kökény. Nos, őszre a népművelési tevékenységet gazdagító gondolatoknak is meg keli ér- rriök. Gyümölcsük pedig akkor lesz, ha a helyi adottságokból, a helvi iáén vekből indulnak ki. Egyébként csak formál's .népművelési tervtel- .iesíté.s” lesz. amir*'»-, bogy a szólásmon ’ás 'mái maradjunk: nagyobb a füstje, mint a lángja. Bajor Nagy Érni n
