Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
! Dunantmi nmiio 1968, September 29, Tabi László: Szomorú az élet Próba. Swierkiewicz Róbert rajza. 1. Ezt a históriát nem azért mesélem el első személyben, mert azt a látszatot akarom kelteni, hogy velem esett meg. Még csak azt sem állítom, hogy barátom, Jóska, szorul szóra így mondta el. 2. Szóval, megettem az ebédet, s még volt tíz perc időm. Gondosan megpuhítol- tam egy Harmóniát s rágyújtottam. Három percig dohányzóm, utána a büfében iszom egy rövid szimplát, az öt perc. Két perc alatt kényelmesen felsétálok a szobámba, s pont kettőkor dolgozom tovább — ez volt a tervem. Tízperces terveket egyébként nem szoktam készíteni. De akkor Annus már egy hete a Mátrában volt, úgy éreztem magam, mint egy kitett csecsemő, s hogy jobban teljék az idő, minden percemet előre beosztottam. No, mindegy. Szóval ültem az ebédlőben és cigarettáztam, és Annusra gondoltam, hogy már egy hete a Mátrában van. Akkor jött Hantos Gyuszi és mellém ült. Én ezt a Hantos Gyuszit nem szeretem. Ez a Hantos Gyuszi, kérlek, egy fecsegő vénasszony, ez a legszívesebben a saját ügyeiről is másoktól értesülne, ennek az a legfőbb öröme, közügyeket csinál az emberek magánügyeiből, nincs az az apró magánügy, amit Hantos Gyuszi hangyaszorgalommal át ne alakítana közüggyé. Hoz- za-viszi a híreket, mint méhecske a virágport. E tekintetben hihetetlenül áldozatkész, gyakran látom, hogy ebédidejének egy részét is közügyek létesítésére fordítja. Az egyik percben még a földszinten súg valamit Ke- nedinének, a következő percben már a harmadik emeleten látom félrevonulva sus- morogni Pap Jolival. Ez a Hantos Gyuszi, hogy mindenkinek elmondhasson mindent, olykor munkaidő után is bent marad, persze másnap csúsztat. Egyszer valamelyik kis moziban meglátta Borsost, a bérosztály vezetőjét Macával, a titkárnőjével. Ezt három nap alatt annyira átalakította közüggyé, hogy Fásiné a termelési értekezleten is szóvá tette, s szerte a városban Borsosról és Macáról beszéltek azok is, akik nem is ismerték őket. Hát szóval ez ilyen ember, ez a Hantos Gyuszi. Kinyomoz, megfigyel, továbbad, megbeszél és tanácsol. Mondom, leült mellém. És a vállaltira tette a kezét. — Te Jóska — mondta nagy bizalmasan —. lehangolt vagy te az utóbbi időben ... És nézett rám apró szürke szemével, mint aki azt mondja: öntsd ki előttem a szívedet, barátom, mitől se tarts, én majd gondoskodom arról, hogy huszonnégy órán belül rólad beszéljen az egész környék. Férfiak vagyunk, beszélj hát, könnyíts a telkeden, hogy konkrét tanácsot adhassak neked, te kedves barát... Én azonban csak bólogattam, hümmögtem. Erre Hantos Gyuszi még közelebb hajolt s azt kérdezte: — Nőügy? Nem tudom, hogyan jutott eszembe, hogy beugratom. Nem vagyok valami tréfáskedvű ember, a beugrató tréfákat pedig egyenest megvetem. De olyan sok megértéssel nézett a szemembe s már eleve annyira osztozni látszott életem nehéz pillanataiban, hogy elhatároztam; kedvét töltöm. — Nőügy — mondtam még halkabban, mint ő és csak néztem a linóleumot a talpam alatt. Annus akkor már egy hete a Mátrában volt és nagyon hiányzott, nem tudom, mondtam-e már. Most néhány másodperces szünet következett, s szinte hallani véltem, mint telik meg Hantos Gyuszi villamosfeszültséggel. Idegesen rágyújtott, s nem törődött a gulyáslevessel, amely már ott hűlt az asztalon. — Lány? — kérdezte végre fojtott hangon, első kérdéseként az ismert társasjátéknak, abban reménykedve, hogy további néhány kérdés után tudni fogja az illető pontos nevét, címét s lényegesebb életrajzi adatait. — Asszony — mondtam — férjes asszony. Megdöbbenten nézett rám. Ekkora örömre nyilván nem számított. Alighanem a legszívesebben máris szaladt volna a vállalati megafonhoz, hogy egyszerre súgja a fülébe a Halimpex valamennyi dolgozójának: „Csornai József, a Halimpex tervosztályának harminchét éves, nős, de jelenleg szalmaözvegy dolgozója azért lehangolt már napok óta, mert szerelmes egy férjes asszonyba. Csornai József lelkiválságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a sarki patikában nagy- mennyiségű aszpirint vásárolt a napokban, a mérget azonban elősiető barátai az utolsó pillanatban kicsavarták a kezéből”. Hantos persze nem szaladhatott a megafonhoz, már csak azért sem, mert még anyagot kellett gyűjtenie. — Nem könnyű neked, Jóska — mondta az együttérzésnek immár olyan magas fokán, amelyet nem tudtam megrendülés nélkül tudomásul venni — nem köny- nyű neked. — Bizony nem ... — feleltem és zsebkendőmmel megtörültem a szemem sarkát, hadd lássa, nü megy végbe bennem. — De ha titokban marad a dolog... — szólt Hantos —, hát istenem... — Titokban?! — jajdultam fel. T- Hiszen az asszony férje tud az egészről! — Az asszony férje tudja, hogy te szereted az asszonyt? Hevesen bólintottam: — Igen. De ez még semmi... — folytattam megtörtén —., valahogyan a feleségemnek is a fülébe jutott a dolog... De köztünk marad, ugye Gyuszi kam? — Hát nem ismersz? — kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. — Szomorú az élet... — tette hozzá sóhaj tva, hogy további vallomásokra buzdítson. — Most már láthatod, hogy van okom a bánatra. Ez a helyzet valósággal őrjítő ... Szeretek egy férjes asszonyt, akinek a férje tud a dologról. És tudja a feleségem is.. i — És mit szól hozzá? — Igyekszik jó arcot vágni az egészhez. Meg aztán... Nem, ezt már neked sem mondhatom el... De nem, igenis tudd meg, hogy hova jutottam! A feleségem azért tud jó arcot vágni az egészhez, meri; ő is szeret valakit — Hát ez kétségbeejtő ..: — suttogta —, Jóskám, el kell válnotok ... Nincs más kiút... Hiszen beleőrülsz! Ismered az asszony férjét? — Igen. — Milyen ember? — Rendes, tisztességes ember. Olyan, mint én. — Hát beszélj vele. Kérj tanácsot tőle. — Ugyan minek? Mit mondhat nekem, amit én nem tudok? Látván, hogy Hantos Gyuszi már egészen magánkívül van az örömtől, magára hagytam s roskadozó léptekkel utamra indultam. . 3. Egy héttel később Annus hazaérkezett végre. Megvártam az autóbusz végállomásánál. Kipihentnek láttam, hízott is valamicskét, de nem volt jó kedve. Boldogan cipeltem haza a bőröndjeit, de éreztem, hogy valami nincs rendben közöttünk. Vacsora közben alig beszélt néhány szót, kérdéseimre röviden és szabatosan válaszolt, mintha kicserélték volna. Csak vártam, vártam, hogy majd előrukkol végre azzal, ami bántja. Előrukkolt Vacsora után tudniillik nagyon egyszerűen és minden indulat nélkül azt kérdezte: — Mikor költözöl el? Megdermedtem. Mi történhetett vele? Miért költözzem •17 — Mert nem élek egy emberrel, aki a szép Lujza kedvese. — Ki az a szép Lujza? — Hogy lásd: mindent tudok, még ezt is megmondom. Kávéfőző a Váci utcában. Két gyereked van tőle. Egy fiú és egy lány. A vitát amely most következett, nem ismertetem. Elképzelheted. Előbb nevettem, aztán dühöngtem. Veszekedtünk, sírtunk, esküdöztünk. A szomszédból át is szóltak, tudod, leválasztott lakás, minden esküdözés áthallatszik. Éjfélre végre megtudtam, hogy Annusnak egy nyaralótársa, bizonyos Szökényiné beszélte tele a fejét mindenféle badarsággal. Szökényiné- ről sikerült megtudnom, hogy a Tél utca 72-ben lakik. Taxit hivattam. — Édes fiam — mondtam Annusnak — azonnal megyünk Szökényinéhez. — Éjfélkor? Megbolondultál? Félegykor felcsengettem Szökényinét. Elnézést kértem a zavarásért, s megkértem, mondja meg, kitől értesült a szép LujzáróL Szökényiné előbb kertelt, aztán látta, hogy emberölő kedvemben vagyok, hát megmondta, hogy hazajővetelünk előtt, vasárnap fent járt nála Tulpitz Erzsi nevű barátnője, tőle hallotta dolgot. A két gyereket Tulpitz Erzsi egyébként nem mondta, azt ő csak úgy gondolta, mint valószínűséget Hol lakik Tulpitz Erzsi? Márga utca 3. Reggel háromig nyomottam. Jártam egy Benkovics nevű kőfaragómesternél, egy Berhidai nevű precíziós műszerésznél Kőbányán, valami Schrottmann nevű iparművésznél a Sashegyen s még egy-két helyen, melyekre már nem emlékszem. No, mindegy. Reggel háromkor egy bizonyos Tokodinéhoz értem, aki a Nagymező utcában lakott — Kérem — mondtam el gépiesen a mondókámat itt is —, valaki egy gyalázatos pletykával feldúlta a házasságom nyugalmát A pletykát ön is terjesztette. Kitől hallotta, hogy én egy született Oppenheimer grófnővel folytatok viszonyt? (Közben ugyanis ide jutottunk.) S most elhangzott két szó, egy név, amitől azonnal kigyulladtak az összes lámpák. Tokodiné ugyanis Hantos Gyuszi nevét említette. Hát persze! Hantos Gyuszi! A többi már csak kevéssé érdekes. Hajnali félnégyre hazaértünk, reggel hétre kibékültünk. Másnap azzal az elhatározással mentem be a hivatalba, hogy Hantos Gyuszit kihívom a folyosóra és megpofozom. Nem tettem meg, egyrészt azért, mert ki tudja, mi mindent mesélt volna megveretésének okairól városszerte, de nem tettem meg azért sem, mert valójában okom se volt rá. O, szegény, nem tehetett arról, ami történt. A pletykát ugyanis én kezdtem. S így jöttem rá a tanulságra, amelyet ezennel átnyújtok neked: aki másról pletykát terjeszt, ostoba és megvetésre méltó. De annak sincs valami sok esze, aki önmagáról fecseg. 4. — A történet nem rossz — mondtam Jóskának, amikor a végére ért —, talán lesz is valami haszna, ha megírom. — Nem bánom — mondta —, de ez esetben nagyon kérlek, a neveket végig változtasd meg. Tudod, hogy menynyi mindenfélét beszélnek az emberek... Minthogy úgy gondoltam, ebben kétségkívül igaza van, kérését készséggel teljesi- tettezn« Arató Károly: Könnyelmű kirándulók Ha vergődéseinkre visszagondolok, fülembe rivallnak a golgotái kakasok. Mindketten más-más árnyékba karolva sétáltunk tátott szájú alkonyokba. Érmeként valahol messze előttünk, amikor végképp besötétedett, a hold cérnavékony fényére fűzve kalimpáló szívünk fityegett. Különös izgalomtól hajtva vargabetűt írtunk, bóklászva erre-arra, nevetgélve botorkáltunk — szegények! — járataiban a sötétnek. Mikor már útjainkat nem találtam, árként lyuggatott át a félelem. De így lelhettek ránk a keresők: spriccelt, fényes sugárban dőlt belőlem életem. V Ténagy Sándor: Szerelem lassan közeledik a szív közepe felé nem áll meg nem siet nem vesz észre senkit nem gondol apjára anyjára hajnal meg alkonyszínű vér-alakú folyton halódó és születő öröktől ugyanaz és félúton visszanéz önmagára de már a te szemeddel ▼ Pál József: Hát pusztulok hát pusztulok öreg konyhánk falán a lámpa meggyújtottuk s körötte az est éj felderfilt míg önmagát falta zabálta hiába fojtogatta kívülről az ordas sötét köd-kötéllel falta zabálta önmagát süket csöndben csönd éj párbeszédben meggyújtottuk s az éj felderfilt mig önmagát falta zabálta süket csönd-éj álmos bicegés falán lámpa a lámpa hát pusztulok hát pusztulok Sólymos Ida: ígéret Minek nyakadról anapesztusz, szemed kútjáról pentameter, minek a harmadik augusztus? Elejthetnélek már egészen. Elejthetnélek? — mintha ujjam csücskébe kapaszkodna váltig létezésed! abból tanuljam, mire szántam magam halálig. Bizonyos, hogy nem látlak eztán, Magamnak már meg nem ígérlek. Remélhetem, a mosti lesz tán felőled az utolsó ének. T Makay Ida: Költők szerelme Az lesz majd a találkozás! Erre sohasem készülődtünk, ősz lesz. Kihunyó ragyogás. Már tiszta vegytan lesz belőlünk. Képlet, örök és személytelen. Valaki régi könyvbe mélyed. Por száll. S egy percre újra élünk, egymásbalobbant két idézet. Idegen agyban, idegen szájon forrunk eggyé. Nincs élvezet, se gyötrelem, mely összezárna így egyszer is. Hogy por lesz szánkban, s már csontjaink se fénylenek.
