Dunántúli Napló, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-29 / 229. szám
IMS. szeptember 29. puTvantmt namo JELENKOR irodalmi esf a rádióban C zerdán este fél 8-kor ^ sugározta a Kossuth Rádió a Jelenkor 10. évfordulója alkalmából összeállított irodalmi estet a stúdióból. A meglehetős gonddal összeállított műsorválogatás jelezte, hogy a Jelenkor szerkesztősége tudja: ennek a műsornak van bizonyos ünnepélyes jelentősége. Nem tűi gyakoriak az alkalmak, hogy ilyen komplex, színes módon, ilyen jelentős műsoridőben lehessen beszélni a pécsi folyóiratról, azaz „folyóiratból”, az egész ország előtt. A műsor aztán mégsem hozta azt a valódi izgalmat, amit — lehet, hogy indokolatlanul — vártunk volna. A közreműködő színészek: Avar István, Baracsi Ferenc, Dobák Lajos, Gordon Zsuzsa, Harkányi Ödön, Juhász Jácint, Láng József, Margittai Ági, Szabó Ottó és Végvári Tamás. Bizony, megdöbben az ember ilyen lista olvastán: mennyi az innen elszármazott színész. Turián György rendezőnek, aki szintén „elszármazott” művész, látható volt az igyekezete, hogy ilymódon adjon pécsi jelleget a műsornak. Véleményem szerint azonban ez nem különösebben jó ötlet Az ország egyebütt élő rádió- hallgatóinak ugyanis sejtelmük sem lehetett arról, hogy egy ilyen gesztus húzódik a háttérben, nekünk pécsieknek viszont bár nyilván nem mindenki nevében mondom — ez inkább csak enyhe rossz ízt, egy kis eről- tetettséget sugallt. Ha kiválasztják az előadandó szövegekhez a legarravalóbb színészeket, legyenek akárhová valók is, örömmel halljuk az ő tolmácsolásukban Csorba Győző, Pákolitz István, Bárdos! Németh János, Pál József, Takáts Gyula, Weöres Sándor és Kalász Márton verseit, a rádióra alkalmazott Bertha-novellát, Csorba Győző vallomását verseiről, Tüskés Tibor írását — egyszóval az egész műsort. Vagy ha „tájjellegű” műsort készítettek — szerepeltek volna a Pécsi Nemzeti Színházban ma is itt élő, dolgozó művészei. Lehet, hogy fölösleges aggályoskodás ez? Lehet. Ügy éreztük azonban, hogy az egyébként örömet szerző, jól szerkesztett műsorban szépséghiba volt ez a válogatás. Ez a tendencia — ez a buz- golkodó igyekezet, ami éppen Szederkényi Ervinnek az okos, szép bevezetőben említett mondataira volt disz- szonáns, hamis rím: arra ugyanis, hogy a Jelenkor nem provinciális, helyi folyóirat, nem az a dolga s vállalt feladata, hogy az országnak egy viszonylag szűk, földrajzilag lehatárolt területén elégítse ki az ottlakók napi irodalmi szükségletét — hanem önálló, a többitől egyre inkább saját, markáns arculattal elkülönülő, „felnőtt” folyóirat, egész Magyarország irodalmi-művészeti életének egy darabja. A nagyságrendiség teljesen mellékes ebben az esetben, a lényeg éppen az önálló arc, a sajat karakter, az egész nélkülözhetetlen részeként való létezés. Ez a létezés éppen tfz esztendeje tart — nem is jelentéktelen idő! lázért említettük ezt a ' J műsorszerkesztési apróságot, amely fölött egyébként el lehetne siklani. Azért említettük, mert az ilyen túlzott udvariasság éppen azt a gyanút ébreszti az ember ben: az illető a túlzott udvariassággal kívánja palástolni bizonytalan viszonyulását az adott jelenség helyét, rangját illetően. H. E. Tinódi Lantos Sebestyén Hegyi József könyve A Szigetvári városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az idei Zrínyi emlékünnepségre jelentette meg Hegyi József Tinódi Lantos Sebestyénről szóló könyvét. „Régi adósságot törlesztünk — olvashatjuk az előszóban —, amikor arra vállalkoztunk, hogy Tinódi Lantos Sebestyén életéről, munkásságáról, műveiről ösz- szefoglaló képet adunk. Nem mintha eddig nem írtak volna Tinódiról. Sok értékes tanulmány, könyv jelent már meg a XVI. század nagy magyar lantosáról. Ezek azonban életművének nagy történelmi, vagy irodalmi, vagy zenetörténeti vonatkozásait tárgyalják elsősorban, és sokszor egymással szembefordulva. Könyvecskénket elsősorban Szigetvár és a járás lakosainak szánjuk. A Szigetvári városi Tanács nemes szándékához kétség nem férhet, azonban kár lenne a könyv terjesztési területét ennyire leszűkíteni. A könyv nagyobb nyilvánosságot érdemel, mert tartalma és kivitele versenyképes hasonló tárgyú művekkel. Másrészt nagy keresletre tarthat számot, mert sokak számára nehezen hozzáférhető a néhány évtizeddel ezelőtt megjelent Tinódiról szóló könyve. Lexikális jellegű kiadványok pedig elég szűkszavúan bánnak Tinódival. A történelmet, a muzsikát és az irodalmat kedvelők egyaránt hasznos és kedves olvasmányokra lelnek benne. Elég felületesen került bele tankönyveinkbe is Tinódi munkássága és értékelése. Pedagógusoknak is nagy segítségére lehet a könyv, ha ügyesen forgatják. Hegyi József, a forrásmunkák összevetésével és a tények alapos elemzésével bontja ki Tinódi emberi képmását és alkotótevékenységét. Az első rész rendkívül színesen tárgyalja Tinódi életét és művei megszületésének hátterét. Hegyi József Tinódi életét három szakaszra osztja szigetvári tartózkodására, vándorlantos éveire és kassai megtelepedése idejére. Mások állításával szemben beigazolja, hogy Tinódi a Baranya megyei Tinód nevű községben született. Török Bálint szolgá. latába állt; katonáskodott és íródeáki teendőket látott el Iskoláit feltehetően Pécsett végezte. Mikor Török Bálint rabságba esett („lantosra nem volt szükség a gyászos házban”) vándorútra indult, hogy hírmondója legyen a végvári harcoknak. Kassán töltött évei kezdetben nyomorúságban („Ezt ki szerzé, most va- j úszik Kassában, bánkódván, hogy kevés pénzű tarsalyába' — Dávid király históriás énekéből) majd viszonylagos jólétben telt el. A sorsa Vas megyei Sárváron adott számára örök nyugvóhelyet. A második fejezetben pártosságát, világnézetét, nyelvi sajátosságait, jellemábrázoló készségét és humorérzékét elemzi részletesebben Hegyi József, majd helytálló következtetéseket és tényeket von le Tinódi működéséről és alkotásainak jelentőségéről: „A maga vándorlantos mivoltában ott volt mindenütt, ahol szükség volt rá. A lankadt küzdőket a magyar vitézség példáival buzdította, összekötő láncszeme, hírvivője volt az elszigetelt, egymás küzdelmeiről keveset tudó szétforgá- csoltságában egyenetlenkedő magyarságnak. A zene és a költészet szavaival eggyéfor- rasztani a magyart a magyarral, ezt tekintette legfőbb életcéljának.” A harmadik fejezet, a Kolozsvárott kinyomtatott Cro- nika, zenei szempontból való boncolását tartalmazza. A könyvet több kép- és kottakép teszi színessé, változatossá és szolgálja jól azt a törekvést, amiért a könyv napvilágot látott (Várnai) A Postás Szimfonikus Zenekar hangversenye Egy hete, szombaton este a Liszt-teremben Pécsett először üdvözölhettük a Budapesti Postás Szimfónikus Zenekart, amely a Pécsi Posta- igazgatóság meghívására és a Postás Szakszervezet területi bizottságának rendezésében forró sikerrel mutatkozott be városunkban. Az együttes a függetlenített hangversenyzenekarok legidősebbje. 1908-ban alakult, ez évben ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját. Jelenlegi vezető karnagyával, dr. Vasady-Balogh Lajossal élén, Budapesten túl, állandóan járja a vidéket és Európát. Vásady hatalmas izzású karmestertípus. Az első másodperctől kezdve teljes energiabevetéssel kelti életre a partitúrát és hevülete lankadatlan. Elgondolása magas hőfokon találkozik az alkotó szándékával, hatása a játékosokra meg a közönségre egyaránt szuggesztív. Tíz esztendeje irányítja a zenekart, így ez az év egyben az ő jubileuma is. Első alkalomra fülbemászó, mindenki által ismert, köny- nyű szimfonikus műsorral jelentkeztek. De éppen ez az, ami miatt a zenekart nem tudjuk kellőképpen értékelni. Ez a maga nemére szép muzsika ugyanis nem nyújt elegendő lehetőséget a zenekarnak képességei teljes megcsil- lantasara. Opera-operettnyitá- nyok. keringök. és „Az Alpoktól délre” szvitből két tétel alkotta a műsorukat. A pécsi közönség zenei műveltsége ezen már magasan túlnőtt, egy olyan műsor, amely kizárólag csak pihentető, elszórakoztató, már nem elégíti ki. Nyugodtan hozhattak volna tarsolyukban már az első hangversenyre is szimfonikus költeményt, versenyt vagy más, kifejezetten elgondolkoztató művet is, ami gazdag műsorkészletükböl telik. A komor szenvedélyű „Hunyadi-nyitány megírása óta mindig sikeres, teljesen önállósodott hangversenyszám, a „Carmen”-nyitányt túlsebes- nek találtuk, a „Hoffmann meséi” közzenéjén az Olimpia-kép előttit vártuk. Legki- dolgozottabbnak a „Faust” balettzenéje hatott. Veress Endre Két és fél ezer lány Évek óta hallgatunk egy számadatról. Ez a szám töb- bé-kevésbé változik: általában négyszáz-négyszázötven, az idén ötszáz. Vagyis ötszáz baranyai falusi leánnyal találkozunk, amikor felmérjük: a végzett nyolcadikosok közül kinek sikerült bejutnia középiskolába, szakmunkás- tanulónak, avagy éppen íróasztal mellé? Az iskolákba és munkahelyekre felvett gyerekek felsorolásakor mindig megmarad ez a szám; ennyi vagy annyi falusi leány marad otthon háztartásbelinek, a tsz-ben segítő családtagnak, avagy éppen az építőipar idényében kőművesek mellé segédmunkásnak. Csak úgy, rendszeres iskolai jellegű tanulás, vagy állandó munkakönyves állás, munkahely nélkül. Méghozzá tulajdonképpen nem is négy-ötszáz ilyen leány él a baranyai falvakban, hanem ennek körülbelül öt-hatszorosa. Tudjuk, becslések, néprajzi felmérések alapján, hogy 19—20 éves korukban férjhez mennek, az általános iskola befejezésétől az anyakönyvvezetőig többségüknek nincsen szoros családi lekötöttségük, merev és állandó munkarendjük. Az iskola végétől az anyakönyvvezetőig, vagyis öt-hat évig. Így ez az évenként számításba vett négy-ötszáz leány egyszerre tulajdonképpen két és félezer. És eddig többnyire hallgattunk róluk. Pedig kár volt. Kár volt, mert egyáltalán nem szégyen, sem az ő, sem az ország számára, hogy valaki tizennégy éves kora után a mai általános iskola igényes tananyagát így vagy úgy elsajátítva, meg akar maradni egyszerű tsz- tagnak, időszaki munkaerőnek, segédmunkásnak, és — háziasszonynak. Korszerű tantervet Ez itt a lényeg: háziasz- szonynak. Ebben mindahá- nyan közösek, sőt, nemcsak ők két és félezren, hanem a szakmunkásbizonyítványt és érettségit szerzett, avagy éppen egyetemet végzett társaik túlnyomó többsége is. Van tehát az ezerféle szakma és diploma között egy ősi, közös leányjövő: családanyának lenni. Ez az, amire sajnos egyre kevesebb képzést kapnak bármelyik fokú iskolában, mert a rohamosan terebélyesedő tananyag lassan kiszorít mindent, ami nem tudomány, vagy annak gyakorlata. S most itt van ez a két és félezer baranyai falusi leány, aki nem tanul semmit, s többé-kevésbé ráér, amíg nem lesz feleség, családanya. A más iskolába járók számára olyannyira hiányzó lehetőség kínálkozik tehát: őket meg lehet tanítani arra, ami az ezerféleképpen kiképzett, tanult nők közös igénye: korszerű háziasszonynak, családanyának lenni. Az igazság kedvéért el kell ismerni, hogy közoktatás- ügyünk gondolt erre a rétegre. Megalkotta a továbbképző iskola típusát, és ahol lehet, igyekszik is azt megvalósítani. Ide azok az általános iskolát befejezett, tizenhat éven aluli gyerekek, — fiúk és lányok — kötelesek hetente kétszer eljárni, akik sehol sem tanulnak tovább, s napi négy órás elfoglaltságot meghaladó munkakört sem töltenek be. Tantervűk kétféle: egyik ipari, másik mezőgazdasági jellegű. De a továbbképző iskolára kötelezhető fiatalok túlnyomó többsége leány éspedig falusi leány. Mégis: a 112 lapoldalas mezőgazdasági tantervnek mindössze az utolsó két lapoldala tartalmaz háztartási gyakorlatok címen rendkívül jól összeállított tervet: főzést, szabás-varrást, egészségvédelmi ismereteket és gyakorlatokat. De keveset, két év alatt mindössze harminc órában. A kétéves továbbképző iskolák másik hátránya: főleg a kisközséges, hegyes-dombos megyékben nincsen annyi 14 —16 éves leány, akiért érdemes volna egy-egy továbbképző iskolai osztályt megszervezni. Hegérné a költséget Aztán sehol sincs nyoma a tan tervben annak: hogyan készüljenek fel ezek a falusi lányok a korszerű gyermeknevelésre? Pedig rendkívül fontos kérdés ez, eljövendő falusi generációk erkölcsi, érzelmi színvonala függhet tőle. Csak néhány példa: az emberi gátlások, félszegségek, az ingerlékenység, s a jövő generáció családi, munkahelyi, társadalmi életét erkölcsileg- érzelmileg befolyásoló számtalan tényező a gyermekkorban alakul ki, tehát attól függ, hogy a szülők milyen érzékkel, mekkora hozzáértéssel és türelemmel nevelik gyermeküket. Mindezek megtanítása nem jelent persze könnyű munkát. De a lehetőség most, ebben a két és félezer falusi leányban megvan hozzá. Ezért neki kell menni minden akadálynak. Ezek az akadályok elsősorban szervezeti és anyagi természetűek. Szervezetiek, mert 14-től 16 éves korig lehet csak a fiatalságot továbbképző iskolára kötelezni. S éppen emiatt alig van olyan község, ahol e két árfolyamból összegyűlne egy osztályra való leány. A megoldás kézenfekvő: a felső korhatárt ki kell terjeszteni II éves korig. Hiszen aki a háziasszonyságot, a tsz-munká) vállalta hivatásának, ez a réteg 17—18 éves korában iá ugyanolyan körülmények között él, mint 14—16 éves falubeli társai, s az életkori sajátosságok sem annyira eltérőek. így 14—18 évek között sok faluban elegendő lány van egy osztályra. , Anyagi kérdések? Valóban ide is pénz kell, mint az oktatáshoz általában, s ide sen» kevés. Főképpen a továbbképzés gyakorlati jellege miatt. Hiszen a tantervben két lapon leírt tartási gyakorlathoz főzni, mosni, gyereket ápolni kell, de — s ez itt a lényeg — korszerűen, nem úgy, mint odahaza a legtöbb falusi háztartásban. A korszerű gyakorlatra tehát a legtöbb falusi családban nincsen még meg a teljes lehetőség, ezért egy-egy modem üzemi konyha, vagy bölcsőde, kínálkozik gyakorlóhelynek. Ha pedig pénz kell egy-egy varrógép, néhány új mosószer beszerzésére, kipróbálására, hát a népművelés fontos és társadalmilag ezerszer visszatérő kiadása lehet ezt megvenni. Csak egy példa: egyetlen né- pitánc-csoportnak csak az oktatója egy évben mintegy háromezer forintot igényel. S hol van ma már a népi tánc nevelő hatása, és közönsége? Nem baj tehát, ha a tánccsoport helyett továbbképző iskola fenntartására, pedagógusoknak fizetésére fordítják inkább a pénzt. Úttörő kezdeményezés De a lányok továbbképzésének legfontosabb és legnehezebb részét a családi nevelés alapjainak lerakása jelenti. Legfontosabb, mert ez szellemi tevékenység, tehát puszta kézügyességgel nem lehet elsajátítani. De ugyanakkor a legnehezebb is, mert az általános iskola után mégiscsak a leánytanulók gyengébbik fele maradt otthon, a háztartásban. Úttörő jelentőségű feladatok ezek, s tudomásunk szerint sehol az országban nem valósították még meg. Külföldiek is eljöttek már a magyar továbbképző iskolákat tanulmányozni, de vajmi keveset nyújthattunk nekik. Baranya megye, ahol annyi országos jelentőségű pedagógiai kezdeményezés vált valóra, elindítója, gazdája lehetne ennek a nagyon fontos társadalmi feladatnak is. Földessy Dcnes A folyóiratok között több olyan is akad, melyben a szocialista művészet szerteágazó problémáiról olvashatunk érdekes és nagyon figyelemreméltó tanulmányokat. A kérdések súlyát tekintve, elsőnek talán Vitányi Iván írását kell megemlítenünk a TÁRSADALMI SZEMLE legfrissebb számában, mely a művészetek pártirányításának mai problematikájával foglalkozik behatóan és azzal az igénnyel, hogy az irányítás mikéntjét tisztázza. Sok művész idegenkedik mindenféle irányítástól,' mert a dogmatikus irodalom- politika gyakorlatában kompromi Hálta ezt a különben helyes és szükségszerűen érvényesülő elvet. A művészi szabadság csorbítását látják benne, a megkötöttség kényszerére gyanakodnak. Valójában azonban, ha helyesen értelmezik az irányítás elvét, erről szó sem lehet. Napjaink művészi életéből már számos példát idézhetünk, melyek azt bizonyítják, hogy a jól felfogott irányítás és az alkotói szabadság nem zárják ki egymást, hanem mind következetesebben felfedezik lehetőségeiket A szocialista művészet korszakolására vállalkozik Simon Zoltán az ALFÖLD legújabb számában a mindenkori társadalmi háttér meghatározó jellegét tekintetbe véve. Tanulmánya számos olyan kérdést érint, mely kérdések éppen napjainkban aktuálisak. Foglalkozik a proletár avantgárd értékelésével, felhívja a figyelmet a múlt helytelen irodalompolitikai ítéleteinek sürgető korrigálására. A szocialista művészet kiteljesedését a szocialista realizmus megvalósulásában látja, de hangsúlyozza, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a szocialista realizmus fogalmát megtisztítjuk a múltbeli foltoktól és a jövőben csak a művészileg értékes, rangos alkotásoknak engedünk helyet égisze alatt. A szocialista realizmus, mint nemzetközi irodalmi jelenség, egyik legvitatottabb kérdése volt a tavaly ősszel megrendezett belgrádi kongresszusnak, melyen az irodalomelmélet, elismert tekintélyei vettek részt. A HELIKON című világirodalmi figyelő csaknem teljes terjedelmét a kongresszuson elhangzott felszólalások publikálásának szenteli (Irodalmi irányzatok, mint nemzetközi jelenségek). A modern kapitalista társadalmakban egyre érezhetőbbé és fenyegetőbbé válik az elidegenedés veszélye. Míg egyfelől a technikai tökéletesedés az igények maximális kielégítése felé tart, másfelől az emberek ebben a jóléti világban mind nagyobb undorral fordulnak el a társadalmi valóságtól. Mi váltja ki ezt az elfordulást, miért érzi magát idegennek és magányosnak a fogyasztói társadalom embere? Erre a kérdésre csak akkor adhatunk helyes választ, ha a Marx által már érintett elidegenedés-probléma szellemében gondolkodunk. Tordai Zádor filozófus a VALÖSAG- ban a tőkés termelés mai helyzetét elemezve világít rá a modern kapitalizmusnak erre az alapvető betegségére (A modern kapitalizmus lényege és az elidegenedés). Szintén a Valóság közli azt a kivonatos ismertetést, mely egy haladó nyugatnémet folyóirat különszámáról számol be. A Marxistische Blätter az év elején egy rangos szerzőgárdát szólaltatott meg hasábjain, akik a jelen társadalom mélyreható és sokoldalú elemzésével rámutattak a nyugati világ szinte valamennyi problémájára. Az ismertetés kiemeli a szerzők legfontosabb gondolatait, éppen ezért tanulságos az elolvasása számunkra; a belső szemlélők kegyetlen diagnózisa. Egy idős művész visszaemlékezései mindig érdekesek, különösen, ha az illető művész tevékenyen élte századunk eseményekben gazdag évtizedeit. Veres Péter és Dé- ry Tibor pedig ilyen írók. Most mindkettőjük önéletírásából egy érdekes fejezetet olvashatunk az ÜJ ÍRAS-ban illetve a KORTÁRS-ban. Veres Péter a sokat emlegetett miniszterségéről számol be, miközben alapos helyzetképet ad a koalíciós idők pártharcairól, a parasztpárt, változó sikereiről, majd széthullásáról. Déry Tibor önéletírását már jóideje folytatásokban közli a Kortárs. A szeptemberi számban közzétett rész szinte a Veres Péterének folytatása, amennyiben az író az emlékezetes Rajk-perról, majd pedig a Felelet című regénye körül kirobbant vitáról mond el számos, nagyon lényeges dolgot. Kovács Sándor
