Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-16 / 192. szám

Durmntmi tmvio 1968. augusztus Í8. Készülődnek a mágocsiak Mágocson nemcsak a játékosok, de a szurkolók is készülődnek. Augusztus 20-án Budapesten a Népstadionban a Szabad Föld Kupa döntő mérkőzésére Mágocs csapatát igen sokan kísérik el. Több mint négyszázan jelentkez­tek a különvonatra, de igen so­kan gépkocsin utaznak fel a fő­városba. Korom Sándor edző 14 tagú ke­retből állítja össze a pályára lé­pő csapatot. Az összeállításnál számításba jövő játékosok: Cson­gor. Kiss, Palotás. Fazekas. Ko­vács, Molnár II., Csötönyi, Peré- nyi, Molnár I., Müller, Sipos, Bo- romisza. Tóth I. és Tóth II. — Nagy lelkesedéssel, szorga­lommal készültek a fiúk a keddi döntő összecsapásra — mondotta az edző a mérkőzéssel kapcsolat­ban. Nem egy alkalommal bizo­nyították be, hogy lehet rájuk számítani. A csapat hétfőn reggel utazik fel Budapestre, hogy pi­henten állhasson ki a találkozóra. Nagy kedvvel készül a magyar válogatott a Szovjetunió csapata ellen Veszprémben utolsó harmadá­hoz érkezett a vidéki sakk egyé­ni bajnokság döntője. A tovább­jutást jelentő öt helyre négyen — köztük Demeter — már bizto­sították magukat. Demeter válto­zatlanul jól szerepel. Krisztián formája alatt játszik, jó hajrával azonban még ő is továbbjuthat. A verseny állása a 10. forduló után: Tóth 7,5 pont (10 játszmá­ból), Demény 7 (10), Demeter és Kovács 6,5 (10), Pais 5 (10). Dal- los és Széles 4.5 (9), Horváth és Nyiri 4,5 (10), Krisztián és Szu- rovszky 4 (9), Abel és Csala 3 (9), Szirmai 2,5 (10). SPORTHÍREK Lcningrádban a szerdai szün­nap után, csütörtökön megkez­dődtek az ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokság egyéni küzdel­mei. 96 férfi és 64 női versenyző állt asztalhoz. A magyarok közül Jónyer és Vancsura szerepelt el­sőként, mindketten győzelemmel kezdtek. Jónyer a szovjet Fir- szov ellen 2:0, Vancsura a nyu­gatnémet Ziekmann ellen 2:1 arányban győzött. * A szombaton és vasárnap a Sportcsarnokban sorrakeriilő Ma­gyarország—Csehszlovákia férfi tomászviadal vendégei csütörtö­kön megérkeztek Budapestre. NB L TARTALEKBAJNORSAG 1. U. Dózsa 17 14 1 2 51:20 29 2. MTK 17 10 2 5 43:27 3. Tatabánya 17 9 4 4 36:24 22 i SgTC 3. Videoton 17 17 8 9 5 3 4 5 51 '.35 38:28 21 21 6. FTC 17 9 3 5 36:29 21 7. Vasas 15 7 3 5 26:22 17 3. Bp. Honvéd 17 8 1 8 35:33 17 9. Szombathely 17 7 2 8 31128 16 10. Dunaújváros 17 6 3 8 31:32 15 31. Győr 17 4 6 7 31:38 14 32. Csepel 16 4 6 6 25:33 14 3 3. Szeged 17 6 2 9 28:37 14 3 4. Pécsi Dózsa 16 4 3 9 29140 11 15. Egyetértés 17 3 2 12 12:41 8 16. DVTK 17 1 4 12 20:56 6 A magyar női kézilabdaválogatott csütörtökön délután Pécsújhegyen az NB H-es Pécsi Vörös Meteor ellen játszotta első előkészületi mérkőzé­sét. A nagy összecsapásra készülő válogatott nem kevesebb, mint 26 gólt lőtt az egyébként ügye­sen játszó pécsi együttes hálójába. — A pécsi lányok ügyesen tartották a labdát, csak amikor kimentünk „emberre”, kaptunk lab­dákat — mondotta Török Bódog, a válogatott ed­zője. — Két kapusunk megnyugtató formában vé­dett és különösen annak örülök, hogy a ma reg­geli sajtóhírrel ellentétben Markovicsné is egész­séges. jó formában van és játszani is fog hétfőn. Egyébként ő lőtte a mai edzőmérkőzés legtöbb gólját, számszerűit ötöt! Markovicsné öt gólja mellett Hajekné (4), Já- nyáné és Takácsné (3—3) volt eredményes és Schmidíné két gólt lőtt. A válogatott edzője örömmel újságolta, hogy legjobb kézilabdázóink remekül érzik magukat a pécsi bányász szállóban. Megható az a szeretet és figyelem, amellyel mindenütt fogadják őket. Pénteken Sikondára rándul ki a csapat, majd szombaton délután 16.30-kor újabb előkészületi mérkőzést játszanak a Pécsi Bányász csapata ellen. Megelőzte a teljes élmezőnyt Rajnai György Nem a legszerencsésebb sporto­lók közé tartozik Rajnai György, a Pécsi Spartacus kerékpározója. Kitűnő eredményeivel a legjob­bak közé került. A nagy hazai versenyek mellett nemzetközi vi­adalokon is helytállt. A mexikói olimpiai játékokra készülő ma­gyar válogatott keretbe is meg­hívták. Aztán jött a romániai kör­verseny. A pécsi fiút balszerencse üldözte. Már az első napon há­romszor kellett tömlőt cserélnie. Tekintélyes időhátrányba került. A második napon napszúrást ka­pott és a verseny feladására kényszerült. — Hogyan reagáltak itthon a romániai kudarcra? — A romániai verseny után je­lölték ki a mexikói olimpiára utazó magyar kerékpáros csapa­tot. Szerepeltetésemről azonban lemondtak a szakvezetők. Sok sportolót a balsiker elke­serítette volna. Rajnait azonban más fából faragták. — Még keményebben, meg na­gyobb akarással edzettem. Bizo­nyítani akartam. Nos, Rajnai terve sikerült. A magyar hosszútávú országúti baj­nokságon a legklasszikusabb ke­rékpáros versenyszámban meg­előzte a teljes magyar élme­zőnyt, köztük az olimpiai verse­nyekre kiutazó válogatottakat, és elsőként száguldott át a célon. Rajnai sokat edz. Hetenként öt nap délelőtt kettő, délután pedig' három órát kerékpározik. Napi edzésadagja 4—500 kilométer. A szombat, vasárnap a versenyeké. Edzője Dévai János kocsin vé­gigkísérte a nagy versenyen ta­nítványát. Közvetlen közelről fi­gyelte a drámai küzdelmet: — Száznyolcvanöt kilométeres távon, Budapest—Budakeszi—Baj. na—Almásfüzitő—Ajka—Budapest útvonalon igen nehéz terepen, mostoha körülmények között folyt a verseny. Az éjszakai eső csú­szós hordalékkal borította el az országutat. Mégis 38—40 kilomé­teres átlagsebességgel száguldtak a kerékpárosok. Rajnai igen jó taktikusnak bizonyult. — Százhúsz kilométerig együtt volt az egész mezőny — ötven kilométerrel a cél előtt Juszkóval robbantott, később még hárman zárkóztak fel hozzájuk, köztük Petermann. Juszkó a nehéz tere­pen elfáradt, öt kilométerrel a cél előtt már csak ketten voltak az élen, Rajnai és az addig a ve­zetők uszályába kapaszkodó Pe­termann. Az utolsó háromszáz méteren fej-fej melletti küzdel­met vívtak, végén Rajnai erősí­teni tudott és egy géphosszal megelőzte ellenfelét. Rajnai nagyszerű teljesítményé­hez hasonlót nyolc évvel ezelőtt ért el pécsi kerékpáros. Akkor Dévai János nyerte meg a ma­gyar hosszútávú országos kerék­páros bajnokságot. Rajnai újabb nagy versenyre készül. Szeptember 13, 14 és 15- én a nemzetközi Mecsek Kupa versenyen is szeretne bizonyí­tani. Hegyi István 999 karikák óimmal Abebe Bikila bravúrja (XII. rész) 1912, Stockholm. Megismétlő­dött ugyanaz, mint annak, ide­jén a marathoni győzelem hírét Athénba vivő katonával. A por­tugál Lazaro az óriási hőség­ben rendezett versenyen kime­rültén összeesett és meghalt. Az aranyérmet a dél-afrikai Mc Arthur szerezte meg, aki jól bírta a svéd fővárosban na­gyon ritka forróságot. Későbbi olimpiákon ilyen drá­mák nem történtek, azért mert a résztvevők alaposabban ké­szültek és gyakran olyan at­léták indultak. akik előzőleg a hosszútávú salakversenyeken értek el világraszóló eredmé­nyeket, mint például Kolehmai- nen, Zátopek és Mimoun. Minden eddiginél nagyobb bravúr Abebe Bikiláé. Az etióp atléta kétszer nyerte meg a marathoni futást, először 1960- ban Rómában, majd 1964-ben Tokióban. Ezt a teljesítményt egyetlen elődje sem tudta el­érni, (Zátopek 1952-ben első, 1956-ban hatodik!) Bikila gyerekkorában nagyon sokat futkározott Etiópia he­gyeiben. Természetesen, egy­szerűen mezítláb. Ugyanígy tet­te meg Rómában is a több mint negyven kilométeres tá­vot. Bikila Rómában könnyebben győzött, mint négy esztendő­vel később Tokióban. Szorosan a nyomában ért be a célba a marokkói Rhadi. Már korábban is többször hi­re jött Afrikából annak, hogy különleges képességű fiatalem­berek órákig futottak egyenle­tes tempóban, anélkül, hogy túlzottan megerőltették volna magukat. Bikila. és Rhadi olim­piai sikere azt bizonyítja, hogy ha az afrikai tehetségek cél­tudatosan készülnek az olim­piára, akkor az erőviszonyok alaposan megváltozhatnak a hosszútáv futásban. Plasztikusan érzékelteti a* olimpia jellegének változását a többi atlétikai szám is. 1896- ban Athénban például Garrett nyerte a diszkoszvetést. Az amerikai diák akkor életében először versenyzett ebben a klasszikus múltra tekintő, csak* nem háromezer esztendős szám-* ban. 29 méter 15 centiméterre repült kezéből a diszkosz és az első olimpián még ez is ele­gendő volt a győzelemhez. — Megpróbáltam és sikerült — mondta Garrett, aki megnyerte a súly lökést ll méter 22 cen- timéteres teljesítménnyel. Garrett az athéni kirándulás- ról tehát két aranyérmet vitt haza az Egyesült Államokba. Ké szüle tlenség ét jelzi az isi hogy a következő olimpián? Párizsban győztes magyar Bau­er Rezső majdnem hét méter-* rel repítette messzebb a disz-* koszt, mint az amerikai diák. (36.04 m). Ez akkor élénk fel-* tűnést keltett, mert a legtöbb atlétikai számban az Egyesült Államok versenyzői vitték el a pálmát. Érdemes megjegyezni, hogy amikor a diszkoszvetés eredmé­nyét kihirdették, akkor a pá­rizsi stadionban a zenekar amerikai himnuszt kezdett ját­szani. A magyar vezetők közbe léptek. — Bocsánat, uraim — mondta a katonazenekar karmestere és ezúttal az osztrák himnuszt játszotta el. A magyarok újra méltatlan­kodtak, annál is inkább, mert közben a rendezők a főárbocra az Egyesült Államok lobogóját húzták fel. A franciák el sem tudták képzelni, hogy más is győzhet a diszkoszvetésben, mint az amerikaiak. Következik: A FAGERELYTÖL A FEMGERELY1G INNEN-ONN AN Ünnepi egyéni és csapat sakk- villámtornát rendez augusztus 19- én a Sakk Szövetség és a Volán sakkszakosztálya. A Siklósi utcai AKÖV kultúrteremben megrende­zésre kerülő versenyre a hely­színen is elfogadnak nevezéseket. A résztvevők készletet, táblát és órát vigyenek magukkal. Szegeden nemzetközi evezősver­senyt rendeztek. A női kormá­nyos négyesek I. korcsoportjá­nak versenyében a moliácsiak együttese (Lázár, Bradics, Kovács, Puhl, kormányos Pólya) a máso­dik helyen végzett. Jól szerepelt a debreceniek or­szágos teniszversenyén Tamásy Lia, a PEAC teniszezője. Az I. osztályú női egyesben harmadik volt, a II. osztályú versenyt pe­dig megnyerte. A vegyespárosban az újpesti Homolyával harmadik volt. Csütörtökön kezdődött a Pécsi Bányász mesterjelölt csillagszerző sakkversenye 7 Pécsi Bányász, 6 Ércbányász és egy Pécsi Dinamó versenyző részvételével. A ver­senyt minden kedden és csütör­tökön 16 óra 30 perces kezdettel tartják a meszesi munkásszálló­ban (Komjáth A. u. 5.). A PVSK vendégeként lengyel kosárlabdázók érkeznek Pécsre. A lengyel NB I-ben szereplő Lecta Poznan csapata az alkotmány ün­nepén, augusztus 20-án mérkőzik meg a vendéglátó PVSK-val. A találkozót délelőtt fél 12 órakor játsszák. 10 órakor, a nagy mér­kőzés előtt a két egyesület ifjú­sági csapatai mérik össze erejü­ket. FOTELAGY, epedarugós ágybetét, modern ga rnitú t*a (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 30-75. Német levelezést, fordítást vállalok. Badltz Pál, Mis­kolc, Augusztus u. 3. 5tőlö, gyümölcsös 430 négyszögöl, új, lakható cpüíettel eladó. Pécs, Vak .Bottyán ti. 25. _________ K i8 családi ház eladó. Csonkammdszent. F6 u. 18. í^entlőrinc 1 km. Buszjá­rat. van. Érdeklődni hely­színen Tőrből né. ________ K e reszt húr os, körpáneólos gyakorló zongora jutányo- ían, részletre Is eladó. Anna u. 12. emelet. Zongora, bécsi, rövid pán­cél tőkés, sürgősen eladó. Vilmos n. 15_____________ psfM) k.m-fc futott új Wart­burg de Luxe eladó. Nagy­kanizsa, Kórház u. 9._ Buszmegállónál új útnál gyönyörű, igényes helyen házhelyek eladók. Tettye elülő 2. sz.. Susogó mögött. Jo állapotban lévő 403-as Moszkvics személygépkocsi rladó. Komló, Gorkij u. 4. Bekerített házhely, termő gyümölcsfákkal és építési anyaggal eladó. Érdeklőd­ni lehet Pécs, Huba u. 29. sz. ___________________ K orai, adventi kelkáposzta mag, fajtiszta eladó. He­ves István Mohács-Sziget, Kiha.___________________ K onyhabútorok. hálóbúto­rok. kombinál tszobák, he- verők, rekamiék, fotel- ágyak, egyéb szép bútorok o'csón vásárolhatók Mol­nárnál. Felsóvámház u. 2. Háromszobás családi hás, azonnali beköltözéssel el­adó. István u._ 14. _ 4 80 négyszögöl szőlő, be­költözhető összkomfor­tos családi házzal, prés­házzal Basamalom dűlő 22. sz. alatt eladó. Ugyan­ott 440 n.-öl új szőlő, jól termő baraekíákkal el­adó._____________________ C itromfa, 6 éves. terméssel | eladó. Szabó Lajos, Dom­bóvár, Jókai_u. 6.__ E ladó jókarban lévő v In­ter tengelyű igáé kocsi. Felsőbalokány u.__34.___ 1 07 n.-öl telek sürgősen eladó. I. kér. Dózsa Gy. úton. Érdeklődni lehet. I. kér. Hétvezér u. 15. sz. alatt,_JungMihályné.__ C saládi ház beköltözhető­en eladó. Szőlő u. 38.___ E ladó 770 n.-öl szőlő, gyü­mölcsös a Cserkúti csarda felett. Lakható épület, víz, villany van. Esetleg megosztva is eladó. Ér­deklődni Hídvégi Pécs, Nagyárpádl út 5. Bőr­gyárnál .__Tel .j_ 32-40.___ B eköltözhetően eladó Né­meti 46. sz. ház ingatlan gazdasági épületekkel, hoz­zátartozó telekkel. Ugyan­ott egy darab 15 lóerős Deutz Diesel-motor hozzá egy db 500-as grenó dará­lóval és egy db favázas 600-as körfűrésszel. Érdek­lődni helyszínen vagy le­vélben. Cím: Vörös Gyula, Németi up. Szálán ta. Zamárdi Felsőn 150 n.-öl vizparti telek ikervilla építésére is alkalmas, el­adó. Cím: Zsigmond Jó­zsef, Székesfehérvár, Ve- linszky lakótelep C. ép. III. em. 1. Üzemképes 8/100-as dla­mant síkkötőgép eladó. Gyárváros, Ságvarl E. 18. 1 db kétszárnyas ablak (\ 40— 160-as) eladó. Pécs, I. Dóssá György u._73/l. Kovács szakmunkás elhe­lyezkedne állami gazdaság­ba vagy tsz-be szeptem­ber elsejével. Lakás szük­séges jeligére Bem u. hir­detőbe. 3-as és 2-es ablakok bon­tásból. beüvegezett, tükrös kredenc olcsón eladó. Szi- getl út 40. Balatonylné. _ Mindenféle munkát válla­lok és beteget gondozok al­bérleti lakásért. „Munkás” jeligére a Bem u. hirde­tőben. ________________ P edagógiai főiskolás lány­nak szoba, fürdőszobával kiadó. Tel.: 15-50/74.___ 13 0X160-as kétszárnyas ab­lak jó állapotban eladó. Pécs. Zidina környék 6. Morzsolt kukorica eladó. 450 Ft. Kovácstelep, Roz­maring u. 11. BOKORRÖZSA vi­rágzásban meg­tekinthető és őszi ültetésére megren­delhető. Erős Ferenc Pécs-Gyárváros, Gyöngyösi I. u. 6. (Dózsa Gy. utcából nyílik.) Többszörös győztes import apától drótszőrü íoxterrier kölykök eladók. Fogarasi Egon, Szentlörlnc, Mun­kácsy u. 30. 125-ög Danuvia eladó vagy 50 cm3 kismotorra átcse­rélhető. Pécs, Csaba u. 2, Szabó Imréné.______ I Eladó egy kis hízó to- • vábbhízlalásra nagyon jó. Jakabhegyi út 24. 30-as buszvégállomástól 3 perc. Veszek magnót, zsebrádiót, légpiszolyt, porcelánt. El­adó számológép. Wágner Jenőné, Rákóczi út 73/a. Mindennemű kőműves mun kát vállalok. Korcsog Mi­hály kőművesmester. Pécs, III, Pálma u. 36. Urán városi másfél szobás lakásomat elcserélném ha­sonló központi íütésesre, vagy 2 szobásra, 10 eme­letesben is. „Megegyezünk 618” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______________ P ríma aranyhegyi bor 25 1 tételekben eladó, minden kedd, csütörtök egész nap, egyébként délután 4-tól. Uránvárosból 22-23 busz. Kereszt megálló, Holtíné. Zongora eladó. Jó hangú Petrof gyártmányú rövid körpáncélos. Horváth, Ha­rangöntő u, 1/1.___ M ég nem késői Pótvizs­gára előkészít általános is­kolásokat magyar, történe­lem, orosz szakos tanárnő. Uránváros, Körösi Cs. S. u 3. I. ih. n/2.___ A utomata fóliahegesztőgép eladó. Adamik villanysze­relő. Pécs, Kórház tér 2. Eladó a csarnótat hegyen 1200 négyszögöl szőlő pin­cével, teljes felszereléssel, kúttal. A Tenkes csárdá­tól 20 perc. Érdeklődni: Pataki Dezső Pécs. Vadász utca 6. ___________________ 3 50 cm3 Ariel angol motor- kerékpár oldalkocsival el­adó. Gyárváros, Almos u. 1L__________________ Keresek októberi beköltö­zéssel másfélszoba össz­komfortos házat vagy szö­vetkezeti lakást, kis kert­tel. OTP átvállalással. „Kis kert” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. Idős házaspárnak lakást adok, aki minden másnap éjjel vigyáz beteg felesé­gemre. Cím: Nagy, Fel­szabadulás u. 10. ____ 55 0 négyszögöl francia­barackos eladó Pécsújhe­gyen, házhelynek is al­kalmad. Érdeklődni lehet: Pécs, Semmelweis u. 22. Móriczék. Adminisztrációban jártas személy raktáros!, hivatal- segéd! munkakört vállalna október 1-éveJ. „Priusz” Jeligére a Sallai u. hir­detőbe. 2 db 6 hónapos bika­borjú eladó. Cím: Ady E. utca 55.__________________ K özép-Daindol Hegyhát 10. sz. alatt kettőszobás, kony- bás ház különálló lakható présház, pince, 556 négy­szögöl szőlővel megosztva, külön is eladó. Érdeklőd­ni: Somogy vári József né Pécs, Petőfi u, 5J ______ Á tvennék másfél. vagy kettószobás szövetkezeti lakást szeptemberi beköl­tözéssel 50—70 ezer kp. + OTP. „Sürgős 554” jeligére a Sallai u. hir­detöbe.___________________ 2 szoba, konyha, spáizos ház beköltözhetően eladó. Torda u. 3. 169 db új pala és 3 db 50-es betongyűrű eladó. Engels_u. 203. alatt. 8/100 síkkötőgép prima ál­lapotban eladó. Cím: Tol- buhin u. 23. íszt. 1 ajtó. Eladó ház 1 szoba, kony­ha, epáj7. beköltözhető. — Pécs, Gyárváros, Táltos utca 18. Horex sport, 250 cm* ol­csón eladó. Jókai Mór u. 45. sz. Házmester. Eladó szoba, konyha, pin­ce, melléképület a pellérdi elágazástól 3 percre. Ér­deklődni Szekely-féle ház­ban, Krizsovszki._________ E ladó beköltözhetően szo­ba, konyha, pince, lakás, 400 négyszögöl gyümölcsös­sel és 500 termő szőlő megosztva is. ürögi Alsó­hegy 19. Szilágyi._______ H áromszobás családi ház összkomfortos lakáscseré­vel eladó. Érdeklődni: Mi­kes Kelemen u. 11.___ K is családi ház beköltöz­hetően eladó. Felsőhavi utca 58.__________________ Eladó új kockaépület, la­kókonyha, spájz, másfél­szoba beköltözhetően, ] 10 négyszögöl termő gyümöl­csössel, buszmegálló mel­lett. „Daindol” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Házvezetőnőt felveszek bent lakással, ki gyermekek gondozását Is vállalja. — „Gyermekszerető” jeligére a_Sallai u^ hirdetőbe!___ Sz őlő 260 négyszögöl, gyü­mölcsfákkal. felszereléssel, városhoz közel eladó. Bá­nyászoknak. nyugdíjasok­nak kellemes pihenőhely esetleg kedvező fizetési feltételekkel. Venni szán­dékozók címüket ..Mecseki nyár” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe adják le. Kétszobás, fözőfiiikés, mo­dern nyaraló eladó. Har­kány, vikendtelep, Jókai u. 37. Vörös. Megtekinthető: vasárnap 8—18 óráig. Házhely 2500 Ft eladó. — Érdeklődni: Bogád, Újtelep Drongéknál. vagy „Jó üz­let” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Három fiúnak, vagy lány­nak kőzpontifűtéses, par­kettás szoba kiadó für­dőszoba használattal. So­mogyi. III. Egres u. 7. Szigeti vámnál. Vállalatok, figyelem Saját személygépko­csimmal GÉPKOCSIN EZETÖI Állast vállalok, megegyezés szerint. „Gépkocsivezető” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 5 sióba, konyha és für­dőszoba használatos albér­letet keresek. „Megegye­zés 501” jeligére a Ballal u. hirdetőbe. 136 négyszögöl belterület szép kilátással, később be­építhető, eladó. 35 000 Telefoni 15-50 253. ______ 1 50 négyszögöl telek kis házzal sürgősen eladó. — Pécs, I. Szabó István n. 45 sz.____________________ S zigetvaron központban 2x2 szoba, összkomfortos, új, modern ház, nagy kerttel, melléképülettel el­adó a vételár felével 150 ezer, mái elfoglalható az egyik lakás kerttel, stb, a vételár másik fele 4—5 évig is ráér ebből 50 ezer OTP. Hortobágyiék, Szigetvár. Széchenyi u. 35. Családi ház magasföld­szintes, elfoglalható 3 szo­bás, parkettás, hallos alag­sorral. kettőszázhúszezerért eladó. „Székesegyháznál” jeligére & Ballal u. hir­detőbe. Társasháiépítésre telket veszünk a Székely Berta­lan és Tettye körül. „Tár­sasház” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ________ H ás eladó, amely áll 8 lakásból, 3 szobás lakás kisebb cserelakással beköl- I tözhető. Mátyás király u. 16 sz. ____________________ K ét és félméteres indiai pálma 1000, kettő óriás íílodendron 800 Ft dara­bonként, közületnek is el­adó^ Szabadság u._60. _ E gyedülálló szoba, kisebb szilvással eladó. Pel lérd, Ady E. u. Kovács Márk. Kettósxá« négyszögöl új telepítésű szőlő Márla-Al- sóhegy 12/2 sz. alatt el­adó. • Hetesi buszmegálló­nál du. 4 órától. Kandalló csempe majdne» új állapotban, olcsón éL adó. Tavasz u. 12. Eladó 300 db 22 hetes Shawer tojó jérce. Ma­gi arürögi út^ 25._______ S zövetkezeti lakást OTP átvállalással átvennék, vagy emelet ráépítésre beneveznék. Telefon: 40-95. Vennék 2—2Vz szobás őrök lakást vagy családi há­zat kis kerttel. 60 000 Ft készpénz + részlet, vagy életjáradék fizetéssel. AJáu latokat 19-67 telefonon. Százas tyúktenyészethez önetetők, itató automaták, kiguruló tojásfészkek ol­csón eladók. „Tojóhibrid” jeligére a Sallai u. hir­detőbe. Vadonatúj, rendkívül erős kazán eladó, működés köz­ben kipróbálható. „Légfű­tés” jeligére & Ballal u. hirdetőbe.________________ Hálószoba, komplett, sötét dió, fényezett betéttel igé­nyesnek eladó. Körösi Cs. S. u. 14. m. 6. Naponta 18 órától._______________ Eladó 200, 300. 600 négy­szögöl szőlő gyümölcsös kis épülettel, m. Mária d. 7. Urógi út mellett. N Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-82. 15-33. 21-60, 60-11 Belpolitikai rovat: Sl-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó; Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út Ili Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 60-1L SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. o. 10. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 10 Ft. Indexszám: 25 054 Megérkezett! Új játékokkal a világhírű Lima Park: The Whip, Szerencsekerék, Elvarázsolt Kastély, Souvenir, Óriáskerék, Labdadobás, 12 féle szórakozási lehetőség, értékes nyeremény tárgyak. Mohácson, a Széchenyi téren 1968. ang. 16-tól 20-ig. Nyitva: pénteken 17—22-ig, szombaton és vasárnap 14—22 óráig, hétfőn és kedden 10—22 óráig '

Next

/
Thumbnails
Contents