Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-16 / 192. szám
1963. augusztus 16, Dunantmi napio 3 Ne késsen a következő lépés! Jó „üzlet“ a szabad szombat Nőit a munkaintenzitás, javult a munkaszervezés Korszerű kisgépek kellenének — A 3-|-l-es munkarend Kossuth-báuyai tapasztalatai Általános vélemény: jó „üzlet” volt A „srófon” csavartak ugyan egyet — ezt már az új munkarend bevezetésének első heteiben érezte minden munkás —, a „kárpótlásul” kapott szabad szombatok azonban megfelelő ' ellenértéket képviselnek. A fizetés nem csökkent, a termelékenység nőtt — egyszóval az egyének, a kollektívák és az állam egyaránt megtalálta számítását 2394 percnyi plusz Viszonylag hosszú kísérleti Idő után ez év április 1-érí a Mecseki Szénbányák legnagyobb üzeme, a Kossuth-bá- nya is áttért a szabadnapos munkarendre. Ez a közel 3500 főt foglalkoztató mammut- üzem számos tekintetben speciális helyzetben van (rendkívül hosszúak a szállítási útvonalak, a hatalmas méretek miatt különös jelentőséggel bír a karbantartás és fenntartás, stb.) az itt szerzett tapasztalatok — éppen a termelés sokszínűsége miatt —, mégis alkalmasak arra, hogy következtetéseket vonjunk le belőlük a vállalat egészére vonatkozóan. A legkézenfekvőbb változás: nőtt a hasznos munkaidő. 4 1967. IL Fejtési kapás összes fejtés Szénelővájás összüzemi: negyedév 6,261 t/mű 3,947 t/mű 1,971 t/mű 1,335 t/mű Sokan még a műszakiak közül is kételkedve fogadták reformok életbeléptetését követő első időszak kimagasló eredményeit — ez csak amolyan fellángolás mondták —, a kísérleti időszak számait azonban az I. negyedév is megerősítette, sőt az azóta eltelt további két hónap újabb teljesítménynövekedést hozott. A változások mögött főtényezőként kétségtelenül a munkaidő hasznosan eltöltött részének növekedése áll, de jelentős a jobb szervezés és az ésszerűen alkalmazott célprémiumrendszer hatása is. Mindez azt bizonyítja, ha az erő mellé ész is párosul, gyakorlatilag nincs felső határa az emberi teljesítményeknek. Érdekes a létszámalakulás is. A változások következtében mindössze néhány tucat ember hagytá el az üzemet (a módosított busz menetrend ütközött elképzeléseikkel), a fejtésekben azonban jelentősen csökkent a brigádok létszáma (239 ember került más beosztásba), tehát a fenti eredmények e tény figyelem- bevételével még jelentősebbek. Figyelmeztető jelek 1967. III. negyedévében átlagosan napi 3377 fővel oldotta meg feladatát az üzem. Az idei év hasonló időszakában 3224 fő a dolgozók napi átlaga. A csökkenés jelentéktelen. De hát akkor hol van az a 289 ember, aki korábban a fejtésben dolgozott? Nyilván másutt, improduktív munkakörben. Egy részük — ez meggyőződésem —, most is nagyon fontos és nélkülözhetetlen munkát végez, a sok évi tapasztalatok azonban gyanakvóvá tettek. A vámon nyert többlet egy része a réven sajnos még mindig | elveszik... Jelentős megtakarítások szü. lettek az energiafelhasználás vonatkozásában is. A változások előkészítő időszakában ez egyébként az egyik fő érv volt. (Szombaton leállnak a gépek, nem lesz népszállítás — sőt rendes munkanapokon is egy retour-últal kevesebb.) Nos, az eddigi számok — ha szerényebbek is a vártnál —, ez előszámítások helyességét Igazolják. Kossuth-bányán 4/4-es (négyműszakos) termelés egyik hátulütője éppen a népszállítás gyakorisága volt, mely már havi szinten is órák százait rabolta el. Az időmérők pontos kimutatásokat készítettek, melyek a jelenlegi rendszer előnyét bizonyítják. A személyközlekedés időigénye (azonos útvonalakat feltételezve) mind az 1967. év II. negyedévében mind az idei második negyedévben 63 perc volt műszakonként. Négyne- gvedes termelés mellett 305, háromharmad esetén 267 műszak van évente, ami azt jelenti, hogy míg a reform előtt 19 215 perc volt az évi veszteség, jelenleg csak 16 821 perc kiesésével kell számolni. Évi szinten ez 2394 percnyi pluszt jelent, azaz műszakonként közel 9 percet. A munkarend módosításával egyidőben jelentős munkaszervezési újításokat is életbeléptettek, s mindezek hatására — optimális becslés szerint —, minimálisan félórával nőtt, a termelésre fordítható idŐL Nincs határ A 3+1-es „bizonyítványa” talán még a vártnál is jobb. íme néhány adat a teljesítmények alakulásáról: 1968. III. negyedév 8,518 t/mű 6,024 t/mű 3,333 t/mű 1,6 t/mű 1967-ben 9,47 kilowattóra volt az egy tonna szénre eső fogyasztás — ma pedig mindössze 8,69 kilowattóra. (A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy e két szám nem tükrözi pontosan a valós változásokat, hisz időközben új villamos berendezéseket is üzembeállítottak.) A teljesítménynövekedés, az anyag- és energiatakarékosság végül is figyelemre méltó önköltségcsökkenést eredményezett: idén pontosan 1 forint 50 fillérrel termeltek olcsóbban egy tonna szenet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Óvni az embereket! Keveseket leszámítva (akik többnyire családi, vagy más jellegű személyi okokból sajnálják a régi műszakrerfdet) mindenki elégedett a munkaidő reformmal. Fizikaiak és műszakiak egyöntetűen vallják: előrelépés volt. A jövő azonban már nem ilyen egyöntetű. Mi legyen a következő lépés? Mint ismeretes, a gépi jövesztés széleskörű alkalmazása ez idő szerint csak szép álom mecseki vonatkozásban. Az is kétségtelen, hogy a munkaintenzitás fokozásának — mégha oly nagy lehetőségei is vannak —, határt szab az ember ereje. De végső soron az ember maximális kihasználása nem is lehet cél. Egyetlen „rövid távú” lehetőség marad tehát: a szerszámokat, kisgépeket korszerűsíteni. Beszéltem vájárokkal, akik tizenöt év óta ugyanazzal a légkalapáccsal dolgoznak, pedig időközben — keleten es nyugaton egyaránt —, új, könnyebb és termelékenyebb típusok tucatját kísérletezték ki, lehangoló volt hallgatni őket. Sokak kérését tolmácsolom tehát amikor így zárom e cikket: mindannyiunk érdeke, hogy ne késsen a következő lépés; Békés Sándor Hal hét alatt 20 tonna ezüst Hetek óta tart az „ezüst- láz”, változatlanul nagy a kínálat, amelyhez van ugyan kereslet is, de a nagy1 forgalom miatt lassabban megy a felvásárlás. Az óra- és ékszerkereskedelmi vállalat — amelynek egyébként főfeladata az értékesítés — 49 vidéki és 14 fővárosi boltjában szervezte meg az ezüstvásárlást, jól felkészült rá, de ekkora érdeklődésre nem számított. Haf hét alatt csaknem 60 millió forint értékű ezüstöt vásároltak fel, annyit, mint előzőleg 5 esztendő alatt. Mintegy 20 tonna ezüsttárgyat kellett darabonkint megvizsgálni, grammonkint átvenni. A valódiság megállapítása, a mérés, a vásárlással kapcsolatos adminisztráció sok időt vesz igénybe. Mindezeket mérlegelve a fővárosi óra. és ékszeripari vállalat is bekapcsolódik a jövő héttől a nemesfémfelvásárlásba. Klobucsnik Imre, a Bikali A. G. ágazatvezetöje Félmillió forint értékű munkát adnak ki havonta a sásdi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet műanyagfeldolgozó üzeméből. PVC-fóliás alagútbajtatókból eddig mintegy hatezret, a Gabonatröszt részére nyoleszáz mázsa ponyvát gyártottak le, ezen kívül tízezres tételekben gyártják a műanyagzacskókat. — Képen: a huszonnégy méter hosszú ponyvákat az udvaron szabják ki Szükség van országaink gazdasági cgyütíinűködcscrc- M Í egnyugodva vettem tudomásul, hogy a hat konv munista és munkáspárt pozsonyi nyilatkozatában kihangsúlyozták: szükség van a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés fokozására is — mondotta Klobucs* nik Imre, a Bikali Állami Gazdaság ágazatvezetője. — Tekintve, hogy a politikai együttműködés fejlesztéséről, erősítéséről sok szó esett a közelmúltban a sajtó hasábjain, én inkább a gazdasági összefogás jelentőségéről mondanék néhány szót. Ott kezdeném, hogy számomra — és azt hiszem egy étién magyar dolgozó számára sem — nem üres frázis, hanem nagyon is élő és közel lévő valóság a KGST. Ügy vélem, akármelyik hazai ipari, vagy mezőgazdasági üzemünkben nézünk körül, mindenütt tapasztalhatjuk, hogy milyen előnyökkel jár az összefogás, az együttműködés. Ezt bizonyítja a mi gazdaságunk példája is. Mi már évek óta szovjet kombájnokkal takarítjuk be gabonáinkat; teherautóink zöme szintén szovjet ZIL. Traktoraink között is rengeteg a DT, MTZ és más szovjet gyártmányú gép, nem beszélve a csehszlovák Super Zetorokról. Nagyon sok — szocialista országokból származó — munkagépünk van még, már a gépparkunk is jól példázza, mit jelent a KGST. Azt hiszem sem mi, sem pedig a többi szocialista ország nem tartana oft, ahol ma van, ha ezt a sokféle gépet kicsiny szériákban kellene előállítanunk. Nem is olyan régen még az is nagy szó volt, hogy 11— 13 mázsás búzatermést takarítunk be gazdasági átlagban. Maholnap már a 23,7 mázsás hozamot is megszokjuk. A többi között azért érhettünk ide, mert szántóterületünk csaknem felén Bezosztája nevű bőtermő, szovjet búza- fajtát termesztettünk. Marból éx'tefődik, mi magyarok is mind jobban hozzájárulunk ehhez a gyümölcsöző együttműködéshez. A magyar export zöme is szocialista országokba irányul. Eljutnak oda a mi gazdaságunk kajszi- és franciabarackjai is. Bár nagyon sok haszonnal járt az összefogás, azt még nem mondhatjuk, hogy most már nincs teendőnk. Csak egy példái mondok: még mindig megoldatlan a kukoricabetakarítás gépesítése, még most sincs ahhoz elegendő gépünk, adapterünk. Azt hiszem mindenki tudna egy hasonló példát mondani a maga területéről. Végtelenek tehát még a lehetőségek, s ezért fogadtam örömmel, hogy — amint a hat kommunista és munkáspárt nyilatkozata bizonyítja — ezt figyelembe is veszik. Még nagyobb örömmel fogadtam, hogy tudják, látják és aláhúzták: mindennek a legfontosabb feltétele a fokozottabb összefogás és együttműködés. Szeptember végén nyílik az új óvoda Ujmecsekalján Tegnap délelőtt műszakilag átvették az Építők útja és a Radnóti utca sarkán épült új óvodát. A száz férőhelyes intézmény két és fél millió forintba került, s berendezése, esztétikai hatása a legmodernebb, illetőleg legszebb pécsi óvodák közé sorolja. Sajnos, néhány olyan kisebb, de az óvodai nevelésben jelentős hiányosság akadt, ami miatt az oda felvett kisgyermekeket később, szeptember végén, vagy október elején fogadhatják csak be. Bár az építőipari vállalat már gyorsan javítja ezeket a hibákat — például a fűtőtest elé védőrácsot, vagy a foglalkoztató szobák közé üvegajtó helyett faajtót helyez — a berendezkedés mégis elhúzódik. De a kisg37ermekek- nek ennek ellenére szeptember elsején kell szüleik kíséretében jelentkezniük. Ezután döntenek majd a felvételről. Akit ebbe az óvodába vesznek fel, annak előző óvodájában, vagy bölcsődéjében elintézik, hogy szeptember végéig, október elejéig ott maradhasson. A döntés egy társadalmi bizottság kezében lesz majd, s akit ez a bizottság nem ebbe az óvodába vesz fel, az a gyermek természetesen rendes időben, tehát szeptember elején, közepén már mehet a számára kijelölt óvodába. Végül még egy tájékoztatás: a Városi Tanács művelődés- ügyi osztálya nem foglalkozik óvodások felvételével, s az erre vonatkozó kérelmeket nem veszi át. Minden kisgyermeket abba az óvodába kell majd vinni beiratásra, ahová szülei szánják. Nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem jómagam is. Lám, halvány fogalmam sem volt arról, hogy különbség van kézbesítő és kézbesítő között, amíg Varga József meg nem magyarázta a különbséget. — Van kültelki postás, aztán csomagkézbesítő, táviratkézbesítő, hírlapkézbesítő és végül az egyesített kézbesítő postás — sorolta, hogy a végén bemutatkozásképpen még hozzátegye: — hát ez az utóbbi az én asztalom. A huszonöt éves szolgálatomból tizenegy éve ezt csinálom. Nem mondom, szép, de fárasztó munka. Bizony, ahogy részletezte, valóban az. Mert mikor, mivel és hogyan kezdődik az „egyesített kézbesítő postás’! mindennapja? — Reggel félnyolckor gyülekezünk a nagypostán. A pénzmegterheléssel kezdjük a munkát. Ez úgy megy, hogy sorra veszem a kerületembe kikézbesítésre váró pénzesutalványokat, fillérig kiszámítom a teljes összeget, amit azonnal be is kasszírozok különpénz- tárunknál. Ennek a betáskázá- sa után következik az ajánlott levelek, majd a közönséges levelek átvétele és cím szerinti szortírozása, az ajánlottakat Mnszonof éve mindennap... ellátom ragszámmal és a felvételi hivatal megjelölésével, s ennek utána osztom csak be valamennyit a kézbesítés sorrendjébe. De közben már ügyelnem kell a szolgálatvezetőre is, amikor hangszórón felolvassa ismeretlen levélek címzettjeit, olyanokét, amelyekről előző nap kiderült, hogy a kézbesítő hiába kereste a feltüntetett utcában és házban. Ilyenkor a jelenlévő postások közül ez is, az is jelentkezik, hogy 6 ismeri a címzettet. Amikor ezt js rendbe tettük, akkor vesszük át a portos leveleket, végül a totólottó szelvényeket, a VIT és olimpiai sorsjegyeket, fejenként 5—600 darabot. Ezután kezdődik a tulajdonképpeni postásmunka, a kézbesítés. Délelőtt 9 órakor indulnak és délután 2—3 óra tájban térnek vissza a központba, ahol elszámolnak az elszámolandókkal. Nem nagyon siethetik el a dolgot, bármennyire is iparkodnának a kézbesítéssel, mert nagyon ki van számítva, hogy kinek mennyi fér bele a napi nyolc órájába. Varga József, a belváros egyik legsűrűbben lakott kerületét kapta, körülbelül 700 családdal, ahogy ő mondta címzettel. — Na persze, csak a hivatalban és a szakik között mondjuk így, hogy címzett. A feleinkkel mi úgy társalgunk, mint a jó ismerőssel. Természetesen ez nem megy máról holnapra, idő kell hozzá, és ami ennél is több, egymás megbecsülése. Szóval én már elmondhatom, hogy nemcsak cím szerint, hanem személy szerint, meg tulajdonság szerint is ismerek mindenkit a kerületemben, mint ahogy ők is engem. Nagy nógatásra el is mondott néhány példát, persze „címzett” nélkül, mert a postások nem pletykás emberek. — A mi szakmánkban nemcsak a pontosság, hanem a diszkréció is nagyon fontos dolog — kezdte. — Például nekem sohasem jutott eszembe, hogy a kézbesítés során elszomszédoljam. ha netán valakinek nyertes lottót, sorsjegyet adtam el, vagy bírósági. ! rendőrség; idézést kézbesítet- I tem. Minek ezt mások orrára í kötni... Különösen, ha olyan ügye is akad a postásnak, ami már egyenesen „szuper” diszkrécióra kötelezi. — Hát éppen megemlíthetek egy ilyen példát is, de csak az érdekesség kedvéért, meg azért is, mert* ma már véletlenül sem találkozom ilyesmivel. Tehát nem kell attól tartanom, hogy a 700 család valamelyikében is görbe szemmel néznek majd egymásra miatta. Szóval kézbesítettem én már illegális leveleket is fiatal férjeknek, asz- szonykáknak. akik éveken át, ki tudja hányszor a telkemre kötötték, ne hogy véletlenül vagy szórakozottságból a „másiknak” kézbesítsem a levelet. — Na, de ahogy mondtam is, ez olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt... De akadt szolidabb példája is egy kedves nénikéről, aki j már hosszú-hosszú évek óta számon tartja, hogy ő, már mint a „postás bácsi” szenve- j délyes bélyeggyűjtő. J — Az albumom legszebb példányait tőle kaptam, de a világért sem fogadna el érte pénzt. Amikor átad egy-egy ritka, vagy éppen szerény értékű tengeren túlról szerzett bélyeget, mindig a fiáról beszél, aki Amerikában él. És olyan kedvesen exkuzálja magát: „Tudja postás bácsi ez a bélyegdolog arra is nagyon jó ám, hogy okot adjon a gyakoribb levelézésre __” N a, persze ezek csupán epizódok, derűs élményei Varga Józsefnek, mert a postásélet, ahogy az az elmondottakból Is kiderül, nemcsak sztorikból áll. A legkevésbé. Lám most is ahogy beszélgetünk, egyszer csak megszólal a hangszóró és a napi munka kezdeteként bejelenti a „pénzmegterhelést”, aztán ... De hiszen ezt már elmondotta Varga József, s mégis... Olyan jó végignézni, milyen gyorsan olajozottan folyik a munka, mintha csak az én kedvemért, az én álmélkodá- somra produkálnák. Pedig már tudom, hogy ez így megy minden nap. minden reggel 25 év óla ... r. Gy. i
