Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-15 / 191. szám
tf6S. augusztus 15. PUfianKktt nap 10 5 Hajas Béla szerzői estje Pécsiek a pódiumon TáncdalénekeS’Stúdió Pécsett ? Új színfolt a szkókói esték rendezvénysorozatában Kezdetiben volt a gramofon, a régi, tölcséres, tekerős. A jobbfülű táncosok attól még többnyire elmenekültek a biztonságot, tiszta muzsikát nyújtó cigány-, vagy éppen szalon- zenekarhoz. Aztán jött a rádió, előbb a fülhallgatós, majd a hangszórós, továbbá a tökéletesített gramofon, majd a magnetofon, a televízió. Ezeknek a zenegépeknek egyre jobb lett a hangjuk, egyre tisztábban adta vissza a felvett muzsikát. A táncosok pedig egyre többen járták a rumbát., a rock and rollt, a twistet a sarokban szóló rádió vagy magnó hangjára. Bajba jutott az élő muzsika. Nemcsak a klasszikus, a könnyűzene is. Az olcsóbb, pizsamában is hallgatható, hordozható gépek elhódították tőle a közönséget. A Szőlőskertben Ezeket írtam fel hétfőn este, a Pécsi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Szőlőskert kisvendéglőjében. Mert ezen az estén Pécsett ellentámadásba lendült az élő zene: helyi szerző, helyi táncdaléne- kesek, sőt helybeli konferanszié vette fel a küzdelmet a közönség visszahódításáért. És ezúttal nagyon határozottan alá kell húzni azt a szót, hogy .helyi”. Mert a gépi zene elterjedésének van egy másik hátránya is: központosítja a szerzőket, az előadóművészeket. A nagy adóállomások, rádió- és televízióközpontok, hanglemezgyárak többnyire mind fővárosokban, metropolisokban vannak. A házigazda szerepét a szövetkezeti vendéglátóipar vállalta. A Szőlőskert nem régi pécsi vendéglő, mégis jó híre van már, külleme, a Nádorból Egyébként nyolc évem van még hátra, akkor nyugdíjba megyek. Addig is szeretnék itt, a pódiumon is nevelni, mert a tanár és a zenekar- vezető ebben valamiképpen közös küldetést teljesít. Egyébként hiszek abban, hogy a mai ifjúság kedvelt, túlfűtött energiájú tánczenéje és a dallamos, halk muzsika egy idő múlva egymásra talál és egységes irányzatba torkollik. Kevés az énekes Rudolf Gyula: — Már kiválasztottuk a pécsi szerzők 18 zeneszámát és 4 zenekart. Ezeket szeretnénk i szerepeltetni. De baj, hogy ke-; vés a megfelelő színvonalú I énekes. Ezért Komlódi József-! fel szeretnénk megszervezni a j pécsi táncdalénekesek stúdióját, amit ő vezetne. Egyelőre, ehhez kértük az ŐRI engedé-1 lyét. Földessy Dénes Bennégett as autóban Tragikus körúti baleset történt tegnap reggel fél 7 órakor Pécsett a 8-os főközlekedési útvo nalon a vasasi aluljáró közelében. Kovács Ferenc 53 éves, Pécs. Tor da u. 49. sz. alatti lakos Velorex gyártmányú 3 kerekít személyautójával Pécsvárad felé hajtott. Az aluljáró közelében szabálytalanul hajtott és nekiütközött egy tehergépkocsinak. A karambol következtében a Velorex kigyulladt, a lángok magasra csaptak és Kovács Ferenc bennégett az autóban. Az eddigi vizsgálatok szerin t az összeütközés következtében az autó vezetőjének rnülába beszorult, ezért nem tudott kilépni a kocsiból. Az arra járók sem tudták segítséget nyújtani a nagy lángok miatt. A nyomozás folytatódik ötven napja kutatnak a Fővárosi Rendőrség nyomozói a június 16-án eltűnt t2 éves budapesti kisfiú Blázsik István után — mindeddig sajnos ered-v ménytelenül. Blázsik István az építők napján a Népligetben a céllovö bódénál próbálta ki tehetségét, szülei 8 éves kislányukkal kissé távolabb ültek. A fiúcska minden lövése talált. A körtilállók ünnepelték, egy 45—50 év körüli, rövid nadrágos férfi újból és újból befizette, s helyét is fenntartotta, míg a gyerek elvitte húgának a trófeáit. Mikor a fiú sokáig nem tért vissza, szülei’ keresni kezdték. A rendőrség azóta minőén gyanús zugot felkutatott és értesítették a szomszédos országok rendőrségét is. A sajtófelhívásra közel ezer bejelentés érkezett és 700 embert hallgattak ki. De sem a nyilvántartott szexuális per- verzíták, sem az elmebetegek ellenőrzése, sem a legújabb öngyilkosságokkal kapcsolatos vizsgálatok nem szolgáltak a várt információval. A rendőrség minden nyomot, még a leghalványabbakat Is végigjárta — eredménytelenül. Bár nincs rá bizonyíték, erősödik a feltevés, hogy a. kisfiú már halott, egy szexuális örült áldozataként. A rendőrség folytatja a nyomozást. ideszármazott, tehát jó iskolát járt vezetői, szakemberei színvonalas vendéglátást jelentenek. Sőt, a könnyűzenével és az úgynevezett szórakoztatóiparral is folyamatos kapcsolatot teremtettek. Éppen a szkókói esték érdekes rendezvénysorozatának egyik része volt Hajas Béla hétfői szerzői estje is. Huszonkét Hajas-szám Hajas Béla táncdalait — egyébként a szöveget is kettő kivételével ő írta, kettőt pedig Abrudbányai Aladár — Andrelli Margit, a Pannónia bár művésznője valamint Kocsi Margit, Pálmai Ibolya, Pongrácz Zoltán és Gyenese Béla énekelte. Közülük elsősorban a már ismert két művész: Andrelli Margit és Pongrácz Zoltán, valamint a tehetséges Pálmai Ibolya aratott sikert előadásmódjával. Hajas Béla szerzeményeinek — s vele együtt zenekarának — értékelése külön kritikusi feladat lehetne. Mindenesetre nyugodt ritmusuk, kellemes melódiájuk van és korosztályon felüli. divatálló muzsikának tetszenek. Kéri Tamás, a konferanszié értékelése a legkönnyebb, éppen mert prózával szerepelt: humoros alkotó vénája abban a stádiumban van, amikor már nem kell kitapintani, mert határozottan él. Ez a humor a meglepő ellentéteken alapszik. Fejetete- jére állítja a jelenségeket, s így furcsa, de igaz képet ad róluk. A sikeres szerzői est után előbb Hajas Bélával, majd a gyárvárosi művelődési ház vezetőjével, Rudolf Gyulával be- szélgfettüftk, aki a pécsi táncdalszerzőket akarja klubba tömöríteni. Hajas Béla: — 1939-ben végeztem a pécsi egyetemen, latin-történelem szakos tanár vagyok. De már egyetemista koromban játszottam, s amikor végeztem, az anyagi lehetőségek miatt nem a katedrát, hanem a zenekari pódiumot választottam. Csak a háború után tanítottam rövid ideig, majd 1950-től 1959-ig játszottam is, tanítottam is, sőt, egy időben középiskolát is igazgattam. Ma már ismét kizárólag a zenének élek. Azóta egyre jobban kikívánkozott belőlem néhány saját fejemben született dallam, s ma már huszonkét olyan számom van, amit az úgynevezett Sanzon Bizottság bírált el, s terjeszthetőnek ítélt. Mégis mindössze kettőt játszott közülük a pesti rádió. Nehéz a helyzete annak, aki nem Pesten él, bár a pécsi rádiót köszönet illeti, amiért nyilvánosságot adott műveimnek. De az egész országra szóló nyilvánosság, úgy érzem, meglehetősen elzárt előttünk. Akiknek nincs kova menniük a vakációban... Fonyód, Sándor utca Hetvennyolc gyermek tölti a nyarat az Állami Nevelőotthon és a Gyógypedagógiai Intézet üdülőjében Szabó Péter a pécsi nevelő- otthon lakója. Tizenöt éves, érdeklődő fiú. A nyolcadikat 3,7-es átlaggal végezte, járműié katös lesz. Jóizomzatú, kemény fiúnak látszik. Itt az üdülőben ő a beszerző. Kerékpárjával benyargalja egész Fonyódot, mindent felderít, mindent beszerez. — Nagyon jól érzem itt magam — mondja egy kis zavarral, mintha eddig jobban örült volna itt mindennek, amíg nem kellett velem megosztania ezt az érzést. Nagy Ibolya a pécsi gyógypedagógiai intézet növendéke. Tizenhárom éves. Talpraesett, határozott, jó szervező. Sokat segít az üdülőben: mosni, vasalni, a kisebbekre vigyázni. A kezében egy dinnyét tartva dohog: Hat forint volt ez a kis tök... — Nagyon szeretek itt — mondja a következő pillanatban mosolyogva. — Fürödni szeretek a legjobban. Ö, én ma is fürödtem, nekem nem számít az idő,.. Pesti Gábor tizennégy éves. ö is nevelőotthonos. Vékony, szőke fiú. A karján féligkész, elmosódott tetoválások kéklenek. Sok mindent átélt fiú. Az idei nyár folyamán három napig otthon volt a szüI Építkezők, figyelem! A turonyi „Tenkesalja” Tsz kőbánya üzentében LAKÁS ÉS ÜTÉPlTÉS CÉLJÁRA KIVÁLÓAN ALKALMAS ÉPÍTŐ- ÉS FORGÄCSKÖ korlátlan mennyiségben kapható. Egységár: Építőkő esetében 52 Ft t* Forgácskő esetében 56 Ft/ta Befizetés a tsz turonyi központjában mindennap •—W óráig. Szállítást a hivatalos díjtarifa ellenében azonnal vállaljuk. Kérésre minőségd bizonyítványt adunk. ügyintéző: Szarkándi Ferenc. Telefon: Máriagyfid 35. Levélcím: Tenkesalja MTSZ Turony. Petőfi u. S. TENKESALJA TSZ VEZETŐSÉGE leinél. Fonyódon először van. Megkérdezem: szerinte mi hiányzik itt az üdüléshez, a játékhoz? Van-e valami kívánsága? Sokáig töpreng. — Szeretek itt lenni — mondja végül. Van a fonyódi hegy oldalában egy régiformájú, hangulatos üdülő. Emeleti teraszáról messze Tihanyig ellátni. Szem ben, a gyümölcsfák és örökzöldek dús lombozata mögött sejteni lehet a kikötőt, a vizen túl Badacsonyt, s az izgatottan tülkölő hajócskák útját. Itt üdülnek — már a második nyáron — a pécsi Állami Nevelőotthon és a pécsi Gyógypedagógiai Intézet kis lakói. Azok a gyerekek, akiknek nincs hova menrriök a vakációban. A fákkal övezett szűk udvart röplabdaháló szeli át. Hátul egy ping-pong asztal árválkodik, mint mindig strandidőben. A hálószobák barátságos rendben pihennek. Az ember nem is gondolná, hogy a hat hálószobában, s a fák között álló két romantikus sátorban 78 gyerek lakik. A hely nem éppen tágas ennyi gyereknek, de szembetűnő a rend és a tisztaság. — Ez itt az alapja mindennek — mondja Patái József, aki a jelenlegi nevelői turnusban az üdülő és az üdülés vezetője. — A gyerekek est megértik, és nagyon sokat segítenek, hogy tisztaság és rend legyen mindig. Egy szobában tíz ágy van, a két sátorban pedig összesen húszán alszanak. Reggel hétkor tartunk ébresztőt. A gyerekek első dolga a tisztálkodás, majd a hálok, a mosdó, a WC és a táborhely környékének takarítása. Ön kormányzati rendszer van, tulajdonképpen egymást ellenőrzik. A takarítással, a kert, az udvar tisztántartásával telik el a délelőtt egy része. Természetesen, mind a hetvennyolc gyerek nem dolgozik egyszerre. A többiek játszanak, strandolnak. A délután teljesen a játék és a strand ideje. Ha nem szel közbe az idő. Este rádió, televízió, vagy néha-néha mozi. A szabadprogramot a pedagógusok alakítják ki. Időnként szalonnasüíést, tréfás lepényevést rendezünk, sétákat, gyalogtúrát például Béla-telepre. Egy-egy rövidebb hajókirándulás is szerepel a programban ... — Milyen a gyerekek étkezése? — Naponta négyszer kapnak enni. Az élelmezési norma megegyezik az évi átlaggal, hiszen a gyerekek itt tulajdonképpen csak kihelyezésen vannak. De az a tapasztalatunk, hogy ez a norma az üdülési viszonyok között elég szűkös. A gyerekek itt futkosnak, játszanak, lényegesen többet mozognak, mint az intézetben, víz, nap szívja őket. Fiatal szervezetük itt többet igényel az átlagosnál. A gyerekek az egész vakációt az üdülőben töltik. A nevelőotthonosok azonnal feltalálták magukat itt Értékelik a természetet, s ugyanúgy azt a korukhoz illő szabadságot, amit a nevelők engedélyeznek, s ha nem is mondják ki, sok apró jelből bizonyos, hogy na- g3rcm hálásak. A gyógypedagó- giások reagálása más jellegű. Mindennek jobban tudnak örülni, bánkódni. S ragaszkodni is jobban tudnak. Közülük, akik tavaly, is voltak itt, már májusban izgatottan tervezgettek, és még izgatottabban találgatták: ki lesz az a szerencsés, aki a sátorban lakhat majd? Az ő számukra ez a vakáció érzelmi élmények sorozatát jelenti. Hálájuk száz apró mozzanatban jut kifejezésre. Az egyik nevelőnek, aki biológus, és amióta a gyerekek ezt megtudták: százával hordják neki mindenhonnan a bogarakat. Állami nevelőotthon — gyógypedagógiai intézet Ismerve a két intézményben megforduló gyerekeket, az emberben önkéntelenül felvetődik a kérdés: nem okoz problémákat ez a „társbérlet”? — Itt vagyunk állandóan velük. Együtt játszunk, barangolunk, a vízre járunk együtt — mondja Patói József. — Állíthatom, hogy ilyen jellegű \ problémáink nincsenek. Gyakran előfordul, hogy a nevelőotthonos gyerekek elvisznek magukkal egy-egy gyógypeda- jógiást. Nyugodtan mondhatom, hogy nincs ilyen probléma. A tanács hatszázezer forintért vette a fonyódi üdülőt jz UVATERV-től. Benne a [ lyolevan nyaraló állami gon- iozott gyerekkel — nincs ára. Sgyszerűen kiszáfníthatatlan. T. Dolgozókat felvesznek Gyakorlattal rendelkező gépko* csivezetőket autóbuszvezetőnek fel* vesz a 12. AKÜV. — jelentkezési Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. személyforgalom. (511571 * A Pécsi Kertészeti Vállalat alkalmaz kubikos, kőműves, szak- és segédmunkásokat, villany- éí ívhegesztő vizsgával rendelkezi kovácsot hosszú gyakorlattal. Vv déki dolgozók részére korszer® munkásszállást, különélést póíléK fizetését biztosítjuk, — Jelentkezel helye: Pécs, Siklósi út 104. üzemvezetőnél. (A temető főbejáratával szemben.) (51321) * Éjjeliőr! munkakörbe egy helybeli férfit felveszünk. — Cím* AGROKER Vállalat, Pécs, Megyeri út 90. (51368) * Azonnalra felveszünk pécsi telepünkre egy csökkent munkaképességű nem nyugdíjas férfi dolgozót portásnak. Jelentkezés: 5. EPFU gondnokság, Megyeri út 50. (51461) 4 Gyors-gépírót közgazdasági technikumi végzettséggel felveszünk. „1300 Ft” jeligére a Sallat utcai hirdetőbe. (51469) * Felveszünk rakodógépkezelőkel és rakodómunkásokat pécsi és beremendi munkahelyre, valamint rakodógépkezelőket kaposvári munkahelyre. Jelentkezés: 5. sz. EPFU, Megyeri út 50, munkaügy. (51472) •Sf Karosszérialakatost, autóvillanyszerelőt, gépkocsivezetőt felvesz a Belker. Szállítási Vállalat. Pécs, Megyeri út 103. (51506) * Kőbányászokat magas bérezéssel felveszünk. Ütikoltségtérítést rendelet szerint biztosítunk. Jelentkezés a cserkúti kőbányában, Vörös Szilvia Mg. Tsz. (51529) * A Postaigazgatóság felvesz Pécs város és Baranya megye területéről híradástechnikai hálózatszerelő ipari tanulókat. Jelentkezés: Pécs. Jókai u. 10, I. emelet 13. (51531) * SZTK-ügyekben jártas bérszámfejtőt. karbantartó lakatost és kazánfűtőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Pécsi Fémipari Vállalat, Felsőmalom u. 13. (51532) Képesített könyvelői vizsgával és üzemi gyakorlattal rendelkező üzemi adminisztratív vezetőt és gép- és gyorsírásban gyakorlott titkárnőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Vasipari jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. (51533) * Felveszünk dömper rakodógépkezelőket és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés: 3. ÉPFU, garázsmestemél. — Megyeri út 50. (51553) * Beton- és Vasbetonipari Művek Gyára, Pécs, Bolgár Néphadsereg út 10, 44 órás heti munkaidővel, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót alkalmaz. Munkabér megegyezés szerint. — Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályvezetőjénél. (51561) A Baranya megyei AGROKER Vállalat felvesz mezőgazdasági gép- és mezőgazdasági gépalkatrész eladói szakmákra ipari tanulókat. — Jelentkezés a vállalat központjában, Pécs, Megyeri út 90. sz. alatt. (965) * Gépkocsivezető, segédvezető, esztergályos, címfestő, gyors- és géofró munkavállalókat keres felvételre a 12. sz. AKÖV komlói üzemegysége. Jelentkezés: Komló, Autósvölgy. (960) * Komló városi Tanács VB költségvetési üzeme felvételre keres állandó helybeli munkára kőműves és aszfaltozó szakmunkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: Komló, Lenin tér 4. Telefon: 11-50. 14l-es mellék. (950) * Mélyépítők, kubikosok figyelem! Székelyszabar, Komló, Hímcsháza, Geresd útviszonylatban járatot indít a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat. Azonnali belépéssel jelentkezni lehet: Komló, Lenin tér, Nagy András építésvezetőnél. A régi munkatársakat várjuk. (22153) * Felvételre keresünk nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Megállapodás szerinti alapórabérrel. Alkalmaznánk továbbá gépkocsiszerelőket, általános lakatosokat, autófényező szakmunkást. kovácsmestert, úttisztító és útkarbantartó munkásokat. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Ütkarbantartó Vállalatnál, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. szára alatt. (966) * 12. AKÖV szerszámgép-. TMK-la- katos, kovács, karosszérialakatos és autószerelő szakmunkásokat, valamint kovács segédmunkást azonnal felvesz. — Jelentkezés: Bacsó Béla u. 4, műszaki iroda. Továbbá nyolc általánossal és adminisztrációs gyakorlattal rendelkező árukezelő rakodómunkásokat alkalmaz 2000 forint keresettel. — Jelentkezés: Rózsa Ferenc u. 1.9. (954) * Szabászt, szabót, kárpitost, aki autóonoyva. belső autóhaza« készítésében jártas, felvételre keresünk. — Jószerencsét Búzakalász Tsz Zsák- és Ponyvaüzeme, Pccs- szabolcs, Szabadságharc u. 19. (931) Áramszünet — Áramszünet lesz augusztus 18-án fél 8—16 óráig Gyulai P. u., Tolsztoj u., Gárdonyi u.. Kertváros u., Készül u., Micsurin u., Lőtér u. által határolt területen. — 17. lS-án fél 8—16 óráig, vasárnap 12 óráig Postavölgy területé*. (x) J