Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-15 / 191. szám
6 Dunantmi navio • 1968. augusztus 13. A Pécsi Dózsa Kaposváron Nemzetközi mérkőzés Komién P. Bányász—Máza Szászvári Bányász 1:1 Komló—Növi Knezsevác 6:1 (3:0) Komló, 500 néző, vezette Kiss. Komló: Buus (Szekeres) — Kovács, Zimonyi, Csordás, Bánfalvi. Takács, Solymosi, Garai, Bordácsj Korom, Pintér. A szerdán lejátszott nemzetközi barátságos mérkőzés kitűnő előkészületnek bizonyult az Egri Dózsával szembeni bajnoki mérkőzés előtt. A komlóiak a múlt heti 3:l-es jugoszláviai győzelmüket — a visszavágó jellegű összecsapáson — megkétszerezték. Mindkét csapat végig nagy lelkesedéssel küzdött, bár a nagyobb rutin és a technikai különbség meglátszott. Azon túl, hogy hat szép gólt láthatott a közönség, még négy kapufát lőttek a hazai csatárok. Góllövők: Korom (3) Bordács, Takács és Pintér, illet- \e Dimitrij evies. A jugoszláv csapat edzője, Lazar Jancsics a következőket mondotta a barátságos mérkőzésről: — A barátságos találkozó jól szolgálta a két egyesület közötti barátság elmélyítését. Számunkra ez a viadal sok tanulságot hozott. amit hasznosítani tudunk. A komlóiaknál Takács, Garay és Korom, a mieinknél: Kapor és Szkajevszki II. tetszett. Nyilatkozott a magyar származású Pioker Frigyes, a küldöttség vezetője is: — A magam részéről elsősorban a komlóiak vendéglátását emelném ki. Tavaly nálunk voltak a Bányászok, s olyan barátság szövődött, amelyet örömest tovább fejlesztettünk. Ez a csapatunknak ajándék kirándulás volt, mert a gazdasági kerületben kiharcolta a feljutást, tehát megyei elsőosztályú csapat- I nak megfelelő erőviszonyokat | képviseltünk. Azt kívánom a kom ! lciaknak, hogy tartsák meg ve- j zető helyüket a bajnokságban és jussanak fel az első ligába. * Pécsi Dózsa—Kaposvári Kinizsi i 3:2 (1:1) Kaposvár, 400 néző, ve- j zette: Fenyvesi. P. Dózsa: Rapp | — Hernádi. Móricz dr. Mauer — ! Köves (Török), Rádi — Rónai. , Dunai dr., Tüske, Jánosi, Krémer’ | Rosszul kezdődött a szerdai mér- : kőzés a Dózsa számára Kapos- j várott. Az első hazai támadás j végén Göncz ravasz labdáját Rapp j a léc alól a hálóba ütötte. 0:1. A második percben Köves és Tűs- ' ke összefutottak, mindkét játé- I kos homloka felrepedt. Köves , helyére Török állt be., Tüske 30 j perc múltán tért vissza, ekkor ! rögtön kiegyelített. Szünet után előbb a Kinizsi i jutott 11-eshez és ezt Báli érté- 1 kesítette, a másik oldalon ugyan- ! csak 11-esből Dunai dr. lőtt gólt. ! 10 perccel a befejezés előtt a lendületesen támadó Dózsa Jánosi góljával a győzelmet is kiharcolta. Sajnálatos két sérülés zavarta különben a nagyszerű kaposvári edzőmérkőzést. A jól játszó NB II-esek komoly erőkifejtésre késztették a Dózsát, amely a második félidőben időnként biztatóan kombinált. * Pécsi Bányász—Máza-Szászvári Bányász 1:1 (0:0). A Pécsújhegyen lejátszott hétközi edzőmérkőzésen a Máza-Szászvári Bányász igen jól játszott. A pécsieknek nem sikerült a góllövés. Jugoszláviába utaztak a Spartacus teniszezői Kedves meghívásnak tesznek eleget a Pécsi Spartacus férfi teniszezői. Jugoszláviába utaztak, ahol két versenyen vesznek részt. Eszéken a Szlavón bajnokságokon indulnak, majd Borovóban helyi versenyen állnak rajihoz. Az NB n-ben bajnokságot nyert együttes a jugoszláviai túrát is felhasználja a hónap végén Budapesten — a Ganz-MÁVAG ellen lejátszásra kerülő osztályozó mérkőzésre való készülődéshez. A csapat dr. Ernőházy Lajos vezetésével hat játékossal és Káplán István edzővel a tegnap reggeli vonattal utazott el. Az együttest Bóta, Baritz, Borsiczky, dr. Wébel, ifj. Káplán és Tarcsay alkotja. A labdarúgó ŐRT szerdai fordulója A labdarúgó olimpiai reménységek nemzetközi tornája keretében szerdán délután két mérkőzést Várpalotán játszottak le: az eredmények a következők voltak: NDK—Lengyelország 4:2 (1:2), Jugoszlávia—Bulgária 2:1 (1:0). Pécsre látogat a magyar női kézilabda-válogatott A szovjet együttes vasárnap érkezik Szerdán délután Török Bódog edző vezetésével Pécsre érkezett a magyar női kézilabda válogatott. A legjobb magyar női kézilabdázók Pécsett tartják utolsó előkészületeiket az augusztus 19- én Pécsújhegyen a Bányász kisstadionjában megrendezésre kerülő Magyarország—Szovjetunió nemzetek közötti női kézilabda válogatott mérkőzést. A szovjet kézilabdázók augusztus 18-án, vasárnap a kora délutáni órákban társasgépkocsival érképnek Pécsre. Nagy mérkőzés lesz hétfőn Pécsújhegyen. A magyar női válogatott a világbajnoki cím védője, míg a Szovjetunió válogatottja az ez év végén Moszkvában rendezendő VB nagy esélyese A Megyei Kézilabda Szövetség vezetői minden előkészületet megtettek a nemzetközi találkozó sikeres lebonyolítása érdekében. A mérkőzésről a TV is helyszíni közvetítést ad. A szovjet kézilabdázók mégegyszer pályára lépnek Pécsett, augusztus 20-án, kedden délután Pécsi Bányász— Moszkva találkozót nézhetnek végig az érdeklődők. A magyar női kézilabda válogatott a nemzetek közötti találkozó előtt két előkészületi mérkőzést játszik Pécsett. A Vörös Meteor NB n-ben szereplő együttese mellett a Pécsi Bányász gárdájával is játszanak a legjobb magyar női kézilabdázók edzőmérkőzést. Rekordbevétel Róma: Az 1967—68-as bajnoki év bevéieire- kordot hozott az olasz labdarúgás A. és B. osztályában egyaránt. Az „A” ligában annak ellenére, hogy a 18-as létszámot 16- ra csökkentették, s ebből adódóan az addigi 306 mérkőzés helyett csak 240- et játszottak, 9,4 milliárd lírával volt több a bevétel, mint az előző évben. A legtöbb nézőt a Milan mérkőzései vonzották, 288 millió lírával többet könyvellek el, mint 1966—67- ben, a Torino pénztárába is 182 millió lírával több folyt be, mint az előző esztendőben. Pécset képviselik Mexikóban HON TI RÓBERT KÖZÉPTÁVFUTÓ hírt — Mikor tudta meg olimpiai kiküldetéséről? — Miután elolvastam a küldöttek névsorát a Népsportban. Bár Szófiában a VIT-en már hallottam néhány elejtett szót kiküldetésemről, de nem vettem komolyan. Jobb ha az ember csak a hivatalos bejelentésnek hisz. — Mit érzett az örömhír hallatára? — Nehéz erre válaszolna Jelen pillanatban szinte föl sem tudom fogni e tény nagyszerűségét, szók tatom magam a gondolathoz; idő kell, amíg az öröm lassan szétárad az emberben, lecsitul, hogy aztán a szív helyet adjon a feladatokat kiszabó észnek is! — Változik-e felkészülése a továbbiakban? — Egyelőre nem: a közelgő j jelentős versenyekre — vidék és magyar bajnokság, NB I-es forduló, magyar—cseh válogatott via- j dal — éppúgy készülők, mint az eddigi, számomra szép sikereket hozó összecsapásokra. — Mit vár önmagától az olimpián? — A magaslatot nem ismerem, de úgy gondolom aki tenger szinten jó, edzettségi foka kielégítő, azt „fenn” sem érheti baleset; különben ilyen nagy versenyen minden lehetséges, esélyesek bukhatnak el, ismeretlenek robbanhatnak be az élvonalba, minden kicsúszhat. Bizakodom. lovász lázár KALAPÁCSVETÖ — Számított-e az olimpiai kiküldetésre? — őszintén szólva igen. Úgy gondolom, eddigi eredményeim alapján jogos volt a bizakodásom. Külön öröm, hogy Honti Robi személyében még egy pécsi atléta is ott lesz Mexikóban. — Ragyogó új egyéni csúcsa — 69,22 — után milyen folytatást vár önmagától? — Remélem a következő versenyek során is hozni tudom mostani eredményeimet, talán még javulok is. Én minden esetre nagyon rajta leszek! ERDÖSINÉ TOLNAI MÁRTA TORNÁSZ Minden baranyai sportkedvelő ►előtt ismert e név, sőt túl a megye és országhatárokon, a nem zetközi tornászvilágban is számon- tartják. Annál is inkább, mert nem újonc már tapasztalt, rutinos versenyző, tagja volt a tokiói olimpián helyezést elért csapatunknak is. Megbízható, Jó tornász, aki a nehéz pillanatokban is feltalálja magát, küzdőképes, a csapat érdekeiért mindent feláldozó, jó szellemű versenyző. Márcz Róbert otMMúlW&farikák Botrány St. Louis-ban (XL rész) A táv egyharmadánál az amerikai Thomas Hicks vette át a vezetést, de látszott rajta, hogy 'nagyon fáradt. Minden lépés nehezére esett. — Vizet, vizet! — kérte Hicks a kísérőjét. — Nem, nem ihatsz — válaszolta a kérlelhetetlen kísérő az autóból. — Tojásfehérjét kapsz. ban semmit sem tudtak az elŐTf* menyekről. A közönség óriási éljenzéssel fogadta, amikor Lorz elsőként befutott. A nézők váU lukra emelték, úgy ünnepelték. Ekkor érkeztek St. Louis nagy stadionjába azok az autós kísé-* rők, akik előzőleg látták, hogy Lorz a táv nagy részét kocsival tette meg. Leírhatatlan botrány lett! Szidták, kifütyülték a magáról megfeledkezett atléAz olasz Dorando, a rendezők és honfitársai támogatásával a célba érk ezik. Hicks átjutott a holtponton, kissé magához tért. A harminc- kettedik kilométernél lépései megint lelassultak. Már nem futott, csak vánszorgott. — Két tojást és egy korty pálinkát kapott a kísérőjétől. Úgy ahogy újra magához tért. Már csak kilenc kilométer választotta el a céltól az amerikai futót. Ekkor azonban váratlan fordulat történt. Az amerikai Lorz aki korábban már feladta a küzdelmet, hirtelen leugrott egy kocsiról és elszaladt a kimerült Hicks mellett. Az egyik kisérő autó utasai azonban észrevették. hogy ez az atléta már a táv elején abbahagyta a futást és felszállt egy kocsira. — Azonnal hagyja el a verseny útvonalát — mondták Lorznak. — Elromlott a kocsim. Azért futok, hogy hamar haza érjek — válaszoltí Lorz. Tovább engedték. A stadionE HETI totóHppjeink 1. Dunaújváros—Csepel 2. Egyetértés—SBTC 3. Videoton—Szombathely 4. Szeged—Tatabánya 5. Eger—Komló 6. Nagybátony—Kecskemét 7. Oroszlány—Miskolc 8. Pécsi Bányász—Várpalota 9. Spartacus—Budafok 10. Jászberény—KISTEXT IX. Kiskunfélegyh.—Békése*. 12. Autóbusz—Esztergom 13. Veszprém—Nagyk. B. 14. Tűzoltó Dózsa—Ormosb. Népsport Népszava M. Nemzet D. Napló X 2 2 X 2 X X 2 1 1 X 1 1 1 1 1 X X 1 X 2 1 1 x 2 X 2 1 1 X 1 X 1 X X X 2 1 X 1 X 1 X 1 1 1 X 1 X 1 X 1 X 1 1 1 1 1 1 X 2 X 2 X 2 X X 2 1 2 X 1 2 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 X 2 1 X 1 tát és kizavarták a stadionból. Hicks közben a poklok kínját állta ki, nem sokkal a cél előtt, alig érthetően igy szólt kísérőjéhez: — Lefekszem egy kicsit c földre. — Gyerünk, gyerünk. Nincs sok hátra . . . A teljesen kimerült futó alig tudott eljutni a stadionig, ahol a közönség tapsa sem tudta felélénkíteni. Hicks keservesen győzött, de annyira megviselte ez az erőkifejtés, hogy soha többet nem indult semmiféle versenyen. 1908, London. Ezen az olim* pián is sok izgalmat okozott a marathoni futás a nézőknek és a rendezőknek. Az angolok azt remélték, hogy ők szerzik meg az aranyérmet. Csalódtak. Az utolsó néhány száz méteren az olasz Dorando haladt az élen. Nem fut csak lépked, vánszorog. A stadion olasz nézői biztatják: — Do-ran-do. . .! Do-ran-do. . .! Fokozódik az izgalom, amikor a bejáratnál feltűnik az amerikai Hayer. Az olasz nézők már nem tudják fékezni érzelmeiket. Dorando még harminc méterre van a céltól. Most azonban már végképp nem bírja tovább. Ájultan összeesik, miközben üldözője egyre közelebb kerül hozzá. Az olasz nézők nem tudják tétlenül nézni a drámai jelenetet. Berohannak a pályára és példájukat néhány angol is ken veti. Felsegítik a földről az olasz atlétát és betámogatják a célba. Ilyen esetre még nem volt példa. . . Nagy nehezen beér Hayes is. Következik: ABEBE B1KILA1 BRAVÚRJA F O T E L A G Y, epedarugós ágybetét, modern garnitü ra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Uj. tnásfélszoba, összkpm- íovtos, központi fűtéses lakásunkat elcserélnénk két kisebb lakásra. Megegyezünk 68 jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __ E ladó 600 n-öl telekkel < szőlő, gyümölcsös) két szoba, két konyhás ház 18 ezerért. Cím: Kiskassa, Petőfi n. 53._________ K onyhabútorok, hálóbútorok. kombinaltszobák, he- verök, rekamiék, fotel- ágyak, egyéb szép bútorok olcsón vásárolhatók. Molnárnál, Felsővámház u. 2. szám._____________ Nemet levelezést, fordítást vállalok. Baditz Pál, Mis- kolc, Augusztus u. 3. Szőlő, gyümölöcsös, 480 négyszögöl, új lakható épülettel eladó. Pécs, Vak Bottyán u. 25. _________ Ö sszecsukható sportkocsi és járóka eladó. Kapacs u. 27._____________________ ELVESZETT egy nagyméretű, világosbarna skyline utazótáska augusztus 33-án a Budapestről Pécsre. 16.19 órakor érkező vonaton. Kérjük a megtalálót. a táska tartalmát megtarthatja, a családi fém-képeket a táskával küldje Prcksza Árpád, ócsárd, Kossuth u. 106. címre.______________ R ovar gyűjteményt vennék. „Sürgős” jeligére a Hu- nyadl úti hirdetőbe. Eladó nagyméretű konyhabútor, sötét hármasszekrény, háromszeles dunna, két vákossal és 3 ürmé- ter hasábfa. Hunyadi út 81. sz._____________ F ellérd, Dózsa Gy. u. 14. sz. alatt családi ház 788 négyszögöl kerttel, beköltözhetően eladó.______ F azekas szakmunkás alkalmi munkásként elhe- jvezkedne. Gajda, Szek- rárd. Toldi u. 8., földönt 5. tfröklaki# eladó beköltözhetően, kettőszoba, összkomfortos, I. emeleti. — Ugyanitt páncéltőkés, kc- reszthúros, fekete Stingl zongora eladó. ,,Jókai utca” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.____ G arzon öröklakás eladó. „Beköltözhető 68” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.__ U rán városi, kétszoba, Összkomfort szövetkezeti, távfűtéses lakásomat elcserélném másfélszobás, távfűtéses, szövetkezetire. Érdeklődni: 19-89^ Deákné._ K ristály- vagy Zsolnay-vázát. tálát vennék ármegjelöléssel. ..Nászajándék” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, egyszobás; összkomfortos, jövedelmező házfelügyelőségem belvárosi lakásra. „Központi fűtés” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Vennék 4—5—6 milliméteres acéldrótot. Keszthelyi, ótemető u. 30. TÜZIFAFÜRÉSZELES? X A M A S György a. 8. Telefon: 39-91. Keresek üres szoba-konyhát albérletbe. Lehet szu- terin is. ..Búzavirág” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Garázs — belváros szivében, elkészülte után — kiadó. Pénzügyi hozzájárulást bérletbe beszámítom. „Hunyadi út elején” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Eladó orosz villanyvarrógép. Bérbeadnám gyönyörű külföldi nyloncsipke uszá- lyos menyasszonyi ruhámat, fejdlsszel, 380,— fo- rintért. Radnics u. 10. Eladó Bősendorfer barokk, rövid zongora, villanytás- kavarrógép, univerzális vaku, szobaszökőkút (kicsi). Radnics u. 10.__ B elvárosi, 3 szobás, alkalmazotti szobás, összkomfortos lakásomat elcserélném 2 darab másfélszobás. összkomfortosért. Garay u. 35. Egy különbé járatú szoba, szeptember elsejére kiadó. Egy férfi, vagy egy dolgozó nő részére. Zerge u. 11. sz.____________ K étszobás, föbérleti lakást átvennék megegyezéssel. „Azonnal 11” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______________ K iadó különbejáratű bútorozott szoba, fürdőszoba és konyha használattal, házaspárnak, vagy 2 diáklánynak. Balassa B. u. 18. Budai vámnál. Délután érdeklődni.___________ L akásért eltartanék idős nénit, vagy bácsit. „Megbecsülés 12” jeligére a Sállal u. hirdetőbe.___ K önyök utcai, nagy szoba, konyhát cserélek, kétszoba konyhásra. „Nem banja meg” jeligére a Sallai u, hirdetőbe.____ 60 0 négyszögöl szőlő, fele szántó, olcsón eladó. Pées- szabolcs, Szabadság harc u. 64. sz._____________ E lcserélném szoba, konyha, spájzos lakásom, kétszobásra. Ajánlatot „436” jel igére a Sallai u. hirdetőbe kérem. Alig használt, modern, mély gyermekkocsi eladó. Rippl-Rónai u. 35. I. em. 7. Zsolnay-gyár felett. Veszek gumicsizmát, esőköpenyt, bakancsot, bőrcsizmát, férfi öltönyt, vatta öltönyt, téli fekete kabátot. Koitai, Nagy Flórián u. 1. 8/100-as sikkőtőgép príma állapotban eladó. Cím: Tolbuhin út 23., földszint 1. ajtó. Költözködést, bútor» zongora, kandalló szállítását szakszerűen vállalom S c h r e e r Tibor. Alkotmány a. 3L Telefon: 42-90. Eladó ház, 1 szoba, konyha, spájz beköltözhető. Pécs, Gyárváros, Táltos U. 18, ______________ K onyhabútor olcsón eladó. (5 óra után). Pécs, Jókai E í. 4J. ffi/L Sárvár« T5. n 35. kertes ház beköltözhetően eladó. Megkímélt 600-as Trabant eladó. 16 után. Rózsa Ferenc u, 10. 24 mm, 50 em-től, 120 cm-ig felfelé, különböző szélességű vegyes LÉGSZARAZ BÜRKPALLÓ vállfa gyártáshoz alkalmas. mintegy 150 köbméter eladó. — Érdeklődni lehet . a Göngyölegellátó Vállalat l3-a3 üzemegységén, Hidas. Telefon: Bonyhád, 65. Eladó szoba, konyha, pince, melléképület a pellér- di elágazástól 3 percre. Érdeklődni: Székely-féle házban, Krizsovszki. __ H ázvezetőnőt felveszek bentlakással, ki gyermekek gondozását is vállalja. — „Gyermekszerető” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Eladó 2 szoba, konyhás. mellékhelyiséges, kertes családi ház. Dózsa Gy. u. 28. sz._____________ E ladó peliérdi szőlőhegyen 160 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Pécs. Alsóhavi U. 9._________________ K is kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Pécs, Hegyalja_u._94/1.______ E lcserélném kaposvári 2 szoba, összkomfortos lakásomat hasonló pécsiért. — Érdeklődni: Horváth Sán- dorné. Telefon: 23-81. Kétszobás, főzőfülkés, modern nyaraló eladó. Harkány vikendtelep. Jókai u. 37. Vörös. Megtekinthető vasárnap 8—18 óráig. üres szoba, konyhát keresünk belvárosban. „Rövid időre” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Siklóson, Magyar ü. 28. számú ház beköltözhetően eladó. _____ L akásért eltartanék, vagy élet járadékot biztosítanék idős házaspárnak, vagy egyedülállónak. „Négyen vagyunk” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Modern, mély babakocsi eladó. Pécs, Rudas L. u, 24. sz. _________ S zövetkezeti lakást átvennék. Központifűtés nem szükséges. „Tolbuhin út előnyben” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Nagyon szép, Kossuth Lajos utcai 4 szoba, összkomfortos, nagyméretű lakásunkat elcserélnénk egy 2 szoba, összkomfortos -f egy líj szoba, összkomfortos lakásért. „Orvosnak kiváló” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _______ 4 75 négyszögöl ssőlő eladó. Malomi hegyen. Érdeklődni: Táncsics u. 39.____ K isebb családhoz főzőmindenesnek elmegyek, falura is. Hunyadtné, Pécs, Káptalant!^ 8_;__________ 3 00 darab cserép eladó. III. kér., Hóvirág u. 8. 2 szoba, összkomfortos, távfűtéses lakásom elcserélném 2 különálló garzonra, az egyik távfűtéses legyen. Cím: Vörös Jó- zsefné, Pécs, Athinay u. 5.. földszint 3. Érdeklődni eSte_ 6 óra után.___ E lcserélném újmecsekaljai kétszobás, összkomfortos, távfűtéses, szövetkezeti lakásomat egy- vagy másfélszobás, PIK= vagy szövetkezeti, összkomfortra. „Nyárvége” jeligére a Saljai u. hirdetőbe. Háromszobás, hall összkomfortos. fonyódl villa eladó. „Fonyód” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Bányásznapra vegyen gyermekének zongorát.. Pécs, Leonardo da Vinci 12. sz. Érdeklődni du. 5-től. Családi ház gazdasági épülettel, beköltözhetően, olcsón, azonnal eladó. Érdeklődni lehet: Hlrlcs, Petőfi u. 28. Tsz-ck. állami gazdaságok és kö- zületek részére rövid határidővel az alábbi típusú nagyjavítását ÉS TELJES FELÚJÍTÁSÁT VÁLLALJUK: H02/V. OA 17 H02/V11. OA 30 H02/X. OA 30 Damjanich Tsz Kozármisleny. T.: 8, 150 négyszögöl telek kis házzal sürgősen eladó. — Pécs, I., Szabó István u. 45. sz. 1 szoba, konyha, spájzos házrészt vennék. „Húszezer kp., a többi részlet” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ F iatal házaspár egy nagyméretű, üres külőnbejára- tú szobát keres. „Szeptember 1” jeligére a Ballal u. hirdetőbe._________ U j, zománcozott fürdőkád és 'mosdó eladó. Hóvirág u. 22. Kovács telep. Tavasz TV eladó. Pécs, Építők útja 5/a., IV. em. 12. szám. _________ Ü res albérleti szoba házaspárnak kiadó. I. kerület, Sudár István «. 11. Eladé J6 karban levő, 338 literes boroshordó. Rácváros 22. _____ E lcserélném pécsbányatelepi kettőszoba, parkettás kony ha, spájz, fürdőszoba, szép üveg verandás, nagy előszoba, nagy kandallóval, PIK-lakásomat olcsóbérű, pécsi kettőszoba, konyhásra. „Sürgős 78” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Harkányban, 4-én a tuso- lóból 2 darab fürdőruhát egy nő elvitt, kérjük, ad- ja le a megőrzőbe. Zongora, bécsi, jó hangú kifogástalan, bérbeadó. •— Athinay u. 36. ___ C saládi ház magas, földszintes, elfoglalható, 3 szobás, parkettás^ hallos, alagsorral kettoszázhúsz- ezerért eladó. „Székesegyháznál” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________ K ülönbejáratú szoba két egyetemista diáklány részére szeptembertől kiadó. Légszeszgyár u. 3. 1/3. Szabó Pálné. Beköltözhető 1, vagy másfélszobás, összkomfortos lakást keresek költségmegtérítéssel, cserelehetőséggel. „Sürgős 514” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Álba Regla televízió, hibátlan, 2500 forintért eladó. Radnóti u. 5/a. Pá- pay, Uránváros.______ M unkácsy TV eladó. 1200 forintért. Petőfi u. 31. I/B. sz._____________ Szép, német, mahagóni háló Igényesnek eladó. — Kovácstelep, Árvácska u. 14. ra. Uránvárosi, 2 szoba, összkomfortos, központi í üléses lakásomat elcserélném 2 kisebb lakásért. „Sürgős 453” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Balatonfenyvesen, partmenti szobák kiadók, azonnal- ra Is. Pécs, Rákóczi út 12 /I. sz. ____________ E ladó szoba, konyhás. kertes ház. Magyarürögi út 21/3. szám. 250 kem-es Jáwa (1967-es) eladó. Érdeklődni: Pécs. m.. Kiirt u. 2. (18 órá tói). Eladó 300 darab 23 hetes Shawer tojó jérce. Magyarürögi út 25. Szoba, konyha, előszoba, éléskamrás, gazdasági épület eladó. Buszmegállónál, lakásban viz. Vasas LL, Bencze J. u. 4. ROMLÖ belterületén vezető állású dolgozóink részére két- három bútorozott albérleti szobát, fürdőszoba ES KONYHA- HASZNÁLATTAL soronkívül bér beveszünk. Ajánlatokat felveszi Kovács Sándor vállalati gondnok Komló, Kossuth L, u, 21. Komlói Helyiipari V, 6-os buksi kötőgép eladó. „üzemképes” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Egy kombinált szekrény eladó. Kolozsvár u. 22 1/1. SZ. Belváros!, 3 szobás, összkomfortos, kertes házrész- beköltözéssel eladó. lVz—2 szobás, távfűtéses lakást beszámítok. Mindennap 5 óra után. Pécs, Rudas László u. 6., emelet. Szép fekvésű. 270 négyszögöl telek építési engedéllyel, az iirögí úton eladó. Érdeklődni du, 5- tői, Páfrány u. 47. V. em. 1. sz. Bontásból eredő építési anyag (léc, deszka, szarufa és gerenda) eladó. Érdeklődni: Páfrány út 47. V. em, 1., du. 5-től. 1 darab 5 éves tehén, 8 hónapos vemhesen, és ! darab elöhasú, 9 hónapos vemhes üsző, költözködés miatt sürgősen eladó. Érdeklődni : Berkesd, Dózsa György u. 20. ss. Egy üzemképes Danuvia* egy Simson Sztár kifogástalan állapotban és egy r-Kfih babakocsi olcsón el- adó. Pécs, Vince u. 21, Vennék 5—600 literes szüretek! kádat jó karban. Katqpa János, Sellye, Vasút Ul 7. Átvennék 1 szoba, konyha, vagy kétszoba, konyhás lakást, esetleg lakáscserével, megegyezünk. — „Sürgős 913” jeligére ft Sallai u. hirdetőbe. DN Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő! Boci József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telelőn: 13-35.15-33. 21-6«, «0-11 Belpolitikai rovat: Sl-63 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11; Tel.! 15-32, 15-33, 21-«#, 60-1L SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. n. Ifl. F. v.i Melles Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: 35 094