Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-10 / 187. szám
DtitvQmmi natito 1968. augusztus 10. I i 1968. AUGUSZTUS 10 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük Lőrinc nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából A Nap kél 4.33, nyugszik 19.05 órakor. A Hold kél 20.14, nyugszik 6.32 órakor. Négy évre ítélték Kurucz Istvánt A Pest! Központi Kerületi Bíróság pénteken hirdetett ítéletet Kurucz István bűnügyében. Kurucz — mint ismeretes. — a Boráros téri aluljáróban leütötte Horváth Gyula cigányprímást, aki belehalt sérüléseibe. A vádlottat halált okozó testi sértésben mondotta ki a bíróság bűnösnek, s ezért négy év! szabadságvesztésre ítélte, a közügyektől pedig öt évre eltiltotta. A bíróság egyben kötelezte Kurucz Istvánt, hogy a szabadságvesztés tartama alatt kényszerelvonó kezelésnek vesse alá magát. Az indoklás megállapítja: a vádlott kétszer ütötte meg a sértettet. Ezt három tanú egybehangzóan bizonyította. Az ütés ugyan nem volt túlnagy- erejű, de ahhoz elegendő volt, hogy kiváltsa az agyalapi verőér-szakadást, aminek következtében beállott vérömleny nagymértékben növelte az agynyomást, s ez halált okozott. Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy a vádlott beismerte bűnösségét és bizonyos fokú megbánást tanúsított. Figyelembe vette továbbá a bíróság azt is, hogy Horváth Gyula, erősen ittas volt, amikor az ütések érték, s ez jelentős szerepet játszott halálában. Súlyosbító körülménynek tekintette a bíróság, hogy Kurucz Istvánt már korábban is garázda magatartás jellemezte, s hogy a vádlott minden indok nélkül támadta meg Horváth Gyulát. — Napirenden a mozik helyzete. Tegnap Mohácson kétnapos filmforgalmazási tapasztalatcsere kezdődött. Tolna, Somogy’, Zala és Baranya megye moziüzemi vállalatainak, valamint a budapesti MOKÉP- nek és a Filmfőigazgatóságnak a vezetői tanácskoznak a filmforgalmazás, a mozipark- fejleszrtés és a moziüzemek egyéb problémáiról. — Két új falatozó nyílik ma a mágocsi fogyasztási szövetkezet körzetében. A nagyhaj- mási és bikali vendégíátóipari létesítmények építésére és berendezésére több mint 800 ezer forintot költött a szövetkezet. Az ünnepélyes megnyitón fővárosi művészek szórakoztatják a vendégeket. — Kertész Lilla előadóestje ma este 8 órakor a Tettyén, Emberben a némber címmel. Közreműködik Gottesmann Viktor (jazz- zongora). Rossz idő esetén a KPVDSZ József utcai kultúrott- honában. Jegyek a helyszínen. KISJAVÍTÁSSAL U ZEMBE ALL! TH ATÓ 30—50 q teherbírású, fúvottgumikerekes lovaskocsikat állapotuktól függően 2700— 4500 forintig terjedő áron megvételre ajánlunk. Megtekinthető: Budapest, IV„ Külső Váci út U4. Nyíregyháza, Pazonj’i u. 24. Mecsekjánosi, a 21. sz. AKÖV telepeinken. Az értékesítés lebonyolítása a 21. sz. AKÖV műszaki szakosztályán (Budapest, V„ Haris köz 6.) Rekordforgalom az Alkotmány ünnepén? Az augusztus 19—21-1 kettős munkaszüneti napok előtt alatt és után az előjelek szerint a MÁV az év legerősebb ünnepi forgalmát bonyolítja le. Úgy vélik, hogy augusztus 17—22 között mintegy másfélmillió utas fordul meg a budapesti pályaudvarokon. A nyár végét kihasználva sokan utaznak a Balaton mellé, s tekintve, hogy az építőiparban, illetve jónéhány gyárban a munkaidő csökkentés eredményeként három napos lesz a pihenő idő, rengetegen kirándulnak majd. A MÁV intézkedett, hogy minél több személykocsit bocsáthasson az utasok rendelkezésé / e. A teherforgalomtól 15 nagy Diesel-mozdonyt irányítanak át a személyvonatok vontatására, augusztus 17—22 között, összese n 175 mentesítő vonat indul Budapestről elsősorban Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba térségébe, illetve a Balaton mellé, s ezekből a térségekből a fővárosba. — Honvédelmi verseny. Az MHSZ siklósi járási vezetősége ez évben is megrendezi a járási összetett honvédelmi versenyt A verseny augusztus 11-én 9 órakor kezdődik Siklóson a harkányi út mentén. — Az oszlopnak hajtott. Szántó Sándor okorági lakos csütörtök este Pécsett motor- kerékpárjával a Misina-tetőről Pécs felé közlekedett, amikor egy éles kanyarban kisodródott és egy oszlopnak ütközött. Szántó Sándor súlyos sérülést szenvedett — A Janus Pannonius KISZszervezete értesíti a Villány— j grécpusztai építőtáborba utazó tagjait, hogy az indulás előtti j gyülekezés augusztus 11-én j délelőtt fél 11 órakor lesz a j pécsi főpályaudvaron. — Hírlap-presszót üzemeltet a siklósi kultúrházban a helyi fogyasztási szövetkezet. A fiatalok kávé, italok és cukrász- sütemények fogyasztása közben olvasgathatják a rendelkezésükre bocsátott napi- és képeslapokat, folyóiratokat — Sportlövő versenybírói tanfolyam indul Komlón a jövő héten a Testnevelési és Sportszövetség, valamint az MHSZ rendezésében. A tanfolyamra jelentkezettek egy hónap alatt szerezhetnek bírói minősítést Tanácstagok fogadóórái L kerület Augusztus 12-én 6 órakor: König János, Bataj Sándor Vasas H. falui kultúrház. Augusztus 16-án 6 órakor: Török Ferencné, ifj. Ha ág Jó- zsefné, ipacs Sándor öregme- szesi szakszervezeti helyiség. Hl. kerület Augusztus 14-én 7 órakor: Kiss József, Herendi Ferenc, Tamásovits József patacsi kultúrotthon. — Az állatorvosi ügyeletes szolgálatot Pécs város területén aug. 10-én 13 órától 12-én reggel 6 óráig dr. Papp Elemér kerületi állatorvos látja el. Lakása: Radnóti u. 11, II. em. 9. Telefon: 28-23. Orvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dolgozói (ill. gyermekei) részére gyermekorvosi ügyeletes szolgálatot tartunk a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) augusztus 10-én, (szombat)' este 19 órától augusztus 12-én (hétfő) reggel 7 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) fogászati ügyeletes orvosi szolgálatot tartunk aagusztus 10- én (szombat) este 19 órától augusztus 12-én (hétfő) reggel 7 óráig. Ezenkívül ügyeletes orvosi szolgálatot tartunk kerületenként augusztus hó 10-én (szombat) délután 14 órától augusztus 12-én (hétfő) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: Az újmeszesi orvosi rendelőben. — Tel.: 51-81. Járóbetegek részére rendelés de. 9—10 óráig és du. 15—16 óráig. II. kerület részére: A Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) Telefon: 30-00. — Járóbetegek részére rendelés de. 10—11 óráig és du. 16— 17 óráig. III. kerület részére: A Petőfi u körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 25-88. Járóbetegek részére rendelés de. 8—9 óráig és du. 14—15 óráig. Ha a megadott / szám nem jelentkezik, a hívást a 08-nak (Posta) kell bejelenteni. — Árokba csúszott egry személyautó. Belvárdgyulán tegnap este egy személyautó az árokba csúszott. Az autóban utasként helyet foglaló Horkai János 38 éves vájár kővágó- szöllösi lakos gerincsérülést szenvedett. — Elütötte a motoros. Pécsett tegnap este a köztemető előtt egy motorkerékpáros elütötte Borbás István 64 éves németi lakost, akit a mentők koponyaalapi töréssel az Idegklinikára szállítottak. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a balatonfüredi SZOT-szanatóriumban megtartott 32. heti lottó-sorsoláson a köt étkező számokat húzták ki: 17, 23, 41, 52, 63 ♦ — KÖZLEMÉNY: Az OTP Doktor Sándor utca 12. sz. alatti fiókja a helyiségben folyó építkezés Ideje alatt, előreláthatólag a hó végéig reggel 6—14 óra 30 percig tart pénztári szolgálatot, a szombati pénztár szolgálat változatlanul 8—11 óra 30 percig tart. — Áramszünet lesz 11-én 6—14 óráig a Nagy Lajos u. vasút alatti részén, Fűzfa u„ Pipacs u.. Gyöngy u. áltál határolt területen. — Üj út Kisharsányban. Tegnap átadták Kisharsány belterületén az új utat. A községi és a járási tanács egymillió 200 ezer forintos beruházásával létrehozott egy kilométer hosszú, öt és fél méter széles, itatott makadámút építéséhez a lakosság 400 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá. A Közúti Üzemi Vállalat tervező kollektívája az út terveit társadalmi munkában készítette el. B. B. ruhája 600 frankért A filmsztárok minden új filmjükben számos új ruhát, uj nyakkendőt. új öltönyt viselnek. Vannak filmek, amikor a forgatás ; befejeztével a sztárok tucatszámra hordják haza az Öltözékeket. S méretre csinált ruhákról és öltönyökről van szó, amelyeket azonban másodszor nem vehetnek fel. A sztárok lakásai hatalmas ruhatárakká változnának, ha egyik párizsi női dekoratőrnek nem támadt volna remek ötlete. Danielle Dior kis üzletet nyitóit, ahol mindenki vásárolhat a sztárok ruhatárából, sőt ha kívánja, még igazolást is kaphatnak, hogy a vásárolt holmik valóban valamelyik ismert sztár ruhatárából származnak. Danielle Dior üzlete nagyon felkapott, a sztárok ruhadarabjai hőn áhított árucikkek, a színészek pedig szívesen adják el levetett holmijaikat, amiből nem megvetendő mellékjövedelemhez jutnak. Ujab'oan már nemcsak a filmekben viselt ruhadarabjaikat. Az ártk persze nem az öltözetek minőségétől függnek, hanem azokat volt viselőjükhöz szabják. Michele Morgan estélyi ruhájáért például minden esetben többet fizetnek, mint mondjuk Marina Vladyéért, még abban az esetben is, ha Marina ruhája sokkal szebb és a világ legdrágább divatszalonjából származik. Tehát nemcsak a ruhadarabot hanem a nimbuszt is áruba bocsátják. Másképp nem Is magyarázhatnánk meg, miképpen kerülhet Jean Marais egyetlen nyakkendője 100 frankba. Vanessa Redgrave csipkeruhája 800 frankért Jean Marais nyakkendőjéhez képest olcsónak tűnik. Egy amerikai nő, minden áron meg akarta vásárolni Brigitte Bardot merészen dekoltált ruháját, amelyet egyik legutóbbi filmjében viselt. A ruha máris úton van az Egyesült Államokba és az eme- rikai vevő most már azon törheti a fejét, hogyan tűzze rá diszkréten, de mégis olvashatóan a ruhára a címkét, hogy "Brigitte Bardoi-tól szármázik. Hatszáz frank ugyanis túl sok lenne egy egyszerű ruháért, ha tartózkodónak kellene lennie és el kellene hallgatnia, hogy ki hordta valamikor a rajta pompázó öltözéket. • • Otholdas üzemcsarnok Győrött, a Magyar Vagon- és Gépgyárban felépült az ország legnagyobb üzemcsarnoka. A 28 ezer négyzetméteres automata gépsorokkal berendezett üzemben sorozatban állítják elő a nehéz gépjárművek hátsó futómű- hidjait. Hangverseny Tettyel Szabadtéri Színpad: Kertész Lilla előadóestje (este * órakor). — Rossz Idő esetén a KPVDSZ József utcai művelődési házában. Mozi — Közetgyűjteménnyel gyarapodott a napokban a komlói múzeum. A Nagybányáról származó 60 darabos kollekció számos értékes ritkaságot is tartalmaz. Hármas karambol — három halott Halálos közlekedési baleset történt Ács község határában. Rolf Marschalek 40 éves kereskedő, NSZK állampolgár, nüeíheini lakos a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette az esőtől síkos úton személygépkocsiját és belerohant egy vele szembe jövő, bolgár rendszámú autóba, amelyet Ivan Matev Ivanov 70 éves bolgár állampolgár, plov- divi lakos vezetett. Az erős lökés következtében a bolgár gépkocsi hátravágódott egy mögötte haladó, ugyancsak bolgár rendszámú autóba. A hármas karambolnál a nyugatnémetek kocsijában utazó Maria Marschalek 39 éves háztartásbeli, NSZK állampolgár, Ralf Marschalek felesége, továbbá Ivan Matev Ivanov és 63 éves felesége életét vesztette. Rolf Marschalek és 11 éves Jutta nevű kislánya életveszélyesen megsérült. — Elárusító pavilont létesít a Bem utcai zöldségbolt a Nagy Lajos Gimnáziumban augusztus 10-e és 20-a között, a termékbemutató kiállítások alkalmából. — Repülőtábort rendez augusztus 10—24-ig a Magyar Honvédelmi Szövetség Pécsett a közforgalmi repülőtéren. Augusztus 23—25 között pedig sor kerül az ejtőernyős tábor megrendezésére is. — Női krisztlna batiszt pizsama 90 és 126 forintért, fíúzakó 13—16 évesnek 140—150 forintért, női félkötény 18,70 forintért, melles kötény 28,90 forintért a Leértékelt Aruk Sallai utcai boltjában. (x) Park; A fekete tulipán (f4, 6. f9). Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi: A magányos villa titka (4. 6, 8). Kossuth: A fekete tulipán (10, 12). Egy nap a régi házban (£3, f5) Reggel (£7, f9). Pécsszabolcs: Bomba 10.10-kor (5, 7). Gyárváros: Azok a csodálatos férfiak (6). Vasas n.s Háború és béke Hl. (6). Harkány: Esküvő istenigazában (8). Mohács: Vörös rózsák Angelikának (6. 8). Siklós: A felügyelő és a halál (8). Szigetvár: Egy remete Rómában (8). 16 éven felüli Pécsi Rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor 18.10: Levelekre válaszolunk 18.15: A mikrofon előtt. Félévi mérleg a megyei tanácsi iparról 18.20: Fesztiválnyertes táncdalok 18.40: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor 19.30: Német nvelvű műsor. — 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Tíz hét Vietnamban. — I. A Sárkány völgyében (ism.) 9.25: Gyengédség. Magyarul beszélő szovjet film (ism.) 10.35: Nótaszó (ism.) 11.00: Hogy volt! (ism.) 11.40: A Táncdalfesztivál dalaiból 15.28: Műsorismertetés 15.30: Tüskevár. — 6. viharban (ism.) 16.00: Kisfilmek, gyerekeknek 16.25: A Magyar Hirdető műsora 16.35: Délutáni előadás. A négy páncélos és a kutya — magyarul beszélő lengyel filmsorozat. — 3. Ahol állunk, ott van hazánk határa 17.25: Az ember arca a művészetben, VL 17.50: Hírek 17.55: Világhírű tudós a kamera előtt. Beszélgetés Viktor Ambar- cumjan csillagásszal, az örmény Tudományos Akadémia elnökével 18.15: Magyar fiatalok az NDKban. Riportfilm 18.10: A Tv jelenti. — Aktuális riportműsor 19.25: Cicavízió . . . 19.35: Egy plusz kettő 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: Nótaszó 20.45: Péntek esti játszma. TV* játék 21.35: Vendégségben Szilvássy Margit operaénekesnél 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás 22.30: Jó éjszakát, felnőttek! — Gusztáv, a bűnbak. Jugoszláv Tv. 17.45: Elsősegély. 18.20: Disney- land. 19.20: Szóban és képben. 20.35: Az Adria melódiái. 22.05: Karaván. — A „Táncdalfesztivál, 6*** elődöntőinek 60 száma még kapható boltunkban. Idegen Nyelvű és Zeneműbolt, Pécs, Sallai u. 1. (x) — Kérem azt a becsületes embert, aki a Váradi Antal utéá- , ban a kapunál felejtett kézitás- > kámat megtalálta. A benne lévő pénzt megtarthatja, csak a számomra igen fontos igazolványokat hozza vissza a címre. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk, MUSZTY LÁSZLÓ tanár 1958. augusztus 8-án elhunyt. Temetése 12-én, hétfőn 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A Pécsi Tanárképző Főiskola valamint a Gyakorló Általános Iskola tanári kara és hallgatói szomorú szívvel közlik, hogy MUSZTY LÁSZLÓ adjunktus 1968 augusztus 8-án elhunyt. Temetésének ideje 1968 augusztus 12-én 15 órakor lesz. Személyében olyan oktatónkat vesztettünk el, aki évtizedeken át fáradhatatlanul munkálkodott azért, hogy az ifjú pedagógus nemzedék tudását gyarapítsa. Emlékét kegyelettel őrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és apósunk KIS JAKAB LAJOS géplakatos görcsönyi (volt siklósi) lakos életének 74. évében elhunyt. Temetése augusztus 12-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, testvér és kedves rokon KRISZTICS MIHÁLYNÉ, sz. Széphelyi Katalin 49 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 14-én 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, após, nagyapa. PAVELKA GYÖRGY nyugdíjas 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése aug. 12-éh, hétfőn 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, húgunk és menyem, SZIVÉÉ ISTVANNé sz. Zitter- barth Emilia tanítónő életének 54. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése aug. 12-én, hétfőn fél 1 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, szeretett gyermekünk, édesanyánk, testvérünk és kedves rokonunk, ZSINKÖ Jö- ZSEFNÉ sz. Zalabai Katalin 36 éves korában hosszú szenvedés után váratlanul elhunyt. Drága halottunkat augusztus 12-én, hétfőn fél 2 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk. GYURCSAN GYÖRGY temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét az Építő és Tatarozó Vállalat dolgozóinak. A gyászoló család. Köszön etemet fejezem k! mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem. SZABÓ LAJOS NÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmamban osztoztak. Szabó Lajos. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, HOFFMAN FERENC temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló özvegye. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik EDEN- HOFFER GYULA NÉ temetésén megjelentek, részvétnyilvánítással. koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. őszinte köszönetét mondunk kedves rokonainknak és ismerőseinknek, az AGROKER Vállalat és a Megyei Illetékkiszabási Hivatal dolgozóinak, akik édesanyánk, ÖZV. BARDOS FERENCNÉ elhunyta alkalmából fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 1