Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

f968. augusztus 23. punantmi not» 10 Emlék kút, plakett A 100 éve* Zsoínay gyár Jubileumi ünnepségei október 12. és 19. között lesznek. Mind járt az első napon megnyílik a 100 éves a Pécsi Porcelán- gyár című, fotókból és ter­mékekből álló kiállítás a Zsol nay Művelődési Házban. A továbbiakban gyári ünnepség lesz. jutalomátadással, megem lékezésseL Október 15—16-án tudományos ülésekre kerül sor, művészettörténészek, il­letve szilikátipari tudományos kutatók tanácskoznak. A gyár­ról a jubileum idejére elké­szül az a kisfilm, amelyet mai életéről készítenek a televízió munkatársai A gyár művészei tervezték és a gyár dolgozói készítik el társadalmi munkában azt a pirogránit emlékkutat, ame­lyet a jubileumkor avatnak fel a Sétatéren. Ugyancsak a 100 éves jubileumra készül egy eozin emlékplakett. A máskor is nyitvatartó Zsol- nay-porcelánkiállítás a múze­umban erre az időre felfris­sül, bővül. A jubileumot több kisebb ünnepség és egy szel­lemi vetélkedő egészíti ki Pécsi és siklósi hangverseny A Helsinki Egyetemi Kórus Pécsett Püspökladányban találkoz­tunk először, 1966 nyarán. A II. Debreceni Nemzetközi Kó­rusverseny résztvevői ugyanis vidéken is adtak hangverse­nyeket. A véletlen úgy hozta, hogy két autóbusz pontosan egyszerre gördült a falu mű­Olvasó ifjúságért Ismeretes, hogy a Magyar írók Szövetsége meghirdette az „Olvasó népért” mozgalmat. Elindítását nem a véletlen ötlet szülte, hanem az, hogy egy országos felmérés ered­ményeként felszínre került egy megdöbbentő adat, hazánk felnőtt lakosságának 50—55 százaléka egyáltalán nem olyas könyvet A korábbi „olvasó nép vagyunk” megfogalmazást ez a felmérés helyére tette. S mivel az olvasómozgalom célkitűzései megegyeznek a KISZ kulturális törekvéseivel, A KISZ KB „Olvasó ifjúságért” jelmondattal csatlakozott a mozgalomhoz. Ezzel nem egy kampányfeladat, hanem egy folyamatos, öt, tíz, tizenöt évig tartó kulturális munka indult el, s tart mindaddig, amíg, most már valóban nyu­godt lélekkel, le nem írhatjuk majd: olvasó nép vagyunk. Azt hiszem, helyes lenne az is, ha megvizsgálnánk a könyv megváltozott, napjainkban betöltött szerepét. Nem­csak könyvtáraink kölcsönzési adatai — szakkönyvek és szépirodalom arányának eltolódása az előbbiek irányába—, hanem pedagógusaink is bizonyíthatják, hogy mennyire előretört az öntevékeny ismeretszerzés, az önképzés. Már 1967-ben szükséges volt a tantárgyi bibliográfiák kiadása az iskolai tananyag kiegészítésére. A könyv tehát nemcsak tankönyv, vagy kellemes, szórakoztató időtöltés, hanem az önképzés eszköze, s ha figyelembe vesszük, hogy ifjúsá­gunk 40 százaléka nem tanul tovább az általános iskola elvégzése után, egyúttal felvázoltuk, hogy a jövőben mi­lyen komoly feladat hárul könyvtárainkra, illetve hogy a mozgalom célkitűzései csak könyvtárosok és KlSZ-szerve- zetek szoros együttműködésével valósíthatók meg Erre pe­dig fel kell készülni. Nem kisebb feladatok várnak megoldásra, mint az if­júság olvasási ízlésének nevelése, befolyásolása, a szocia­lista tudat kialakítása, fejlesztése, a fiatal könyvtári tagok számának növelése, azaz meg kell teremteni a fiatalok és könyvek bensőséges kapcsolatát. A KISZ-szervezetek ak­cióprogramjában szerepeljen évente 4—5 olyan rendez­vén}’, amely kapcsolatban van a könyvvel, könyvtárakkal. Rendezzenek író—olvasó találkozót, könyv-bálokat, könyv­tárlátogatást. Elképzelhető, hogy valamelyik kisközségben — megyénkben akad elég — az alapszervezet egyik tag­gyűlését nem a szokott helyiségben, hanem a könyvtárban tartja meg. Legyen minden alapszervezetnek olvasófelelőse. Segédkezzenek az alapszervezetek a könyvtári rendezvé­nyek lebonyolításában. Vállaljanak védnökséget egy-egy fa­lusi könyvtár építkezésénél, berendezésénél. Szervezzenek hírlapolvasókat, lapozgatókat, olvasóköröket akár az ifjúsági klubokban, akár a klubkönyvtárak helyiségében. Fokozott feladat hárul általános iskoláink könyvtáraira és közművelődési gyermekkönyvtárainkra is. Megváltozott tartalmi munkájuk nyomatékos hangsúlyt kap és ugyan­akkor horizontjuk tágul, kiszélesedik. Iskolai könyvtáraink­nak nem elegendő ma már a tanulók kötelező irodalom­mal való ellátása, hanem rá kell irányítaniuk a figyelmet, az érdeklődést, rá kell „tárni az ajtót” a gyermekkönyv­tárakra. S nem elegendő ma már a gyermekkönyvtáraknak játékosan megismertetni a könyvtárak használatát kis ol­vasóikkal, hanem meg kell falálniok az eszközt és módot, hogy az általános iskolákból kikerült és tovább nem tanuló ifjúságot továbbra is a könyvtárak hatósugarában tartsák. A munka tehát egyszerre főbb síkon indul, a felnőtt-, az ifjú- és a gyermekkorban. S mert permanens lesz, le­hetséges, hogy az első és igazi eredmény csak akkor mu­tatkozik, amikor a ma hat-tizegynéhány évesekből ifjú lesz. Természetesen akadnak majd cinikusok is, akik le­gyintenek: szerveztünk mi már, részt vettünk mi már egy korábbi olvasómozgalomban, amit József Attila nevével fémjeleztek. Valóban, a József Attila olvasómozgalom in­dulásánál magában hordta hibáit, nem volt eléggé diffe­renciált, nem vette figyelembe az ifjúság rétegei között meglévő kulturáltsági különbségeket, és nem utolsó sorban hibája volt, hogy nem lehetett továbbfejleszteni. Helyesen látta meg a KISZ KB, hogy az „Olvasó ifjúságért” mozga­lommal kapcsolatban más lesz a tennivaló egy kisközség­ben, más egy járási székhelyen, nagyvárosi üzemnél, kö­zépiskolánál, főiskolánál, vagy egyetemi KlSZ-szervezet- nél. A tennivalók és módszerek különbözőek lesznek, de a cél mindenütt ugyanaz, Pál József velődési otthona elé. Egyszer­re szálltunk ki a buszból is, s ekkor tudtuk meg, hogy ezek a mosolygós, tányérsap­kás fiúk és lányok finn egye­temisták. Debrecenben a versenyen már egymásnak drukkolt a két kórus. Jól sikerült szá­maink után levegőbe hajigál- ták örömükben a fehér tá­nyérsapkákat. Egyéni barát­ságok szövődtek, majd fájdal­mas búcsú következett. Aztán egyszercsak meghívás érkezett Helsinkiből: várják kamara­kórusunkat. 68 őszén zajlott le a feled­hetetlen utazás. Négy koncert, rádió- és tv-felvétel mellett számos színes, megragadó él­mény várt ránk. Nemcsak a vendéglátók és nemcsak a koncertlátogatók, hanem álta­lában a finn emberek mély szeretete és megbecsülése kí­sért bennünket végig utun­kon. Most e látogatást viszonoz­za testvérkórusunk, az Etelä- suomalaisen Osakunnan Lau- lajat (Dél-Finnországi Diák- egyesület Énekkara.) A kórus 1931-ben alakult. Több neves karmester és zeneszerző után 1959-ben Ilkka Kuusisto or­gonaművész és karmester vet­te át vezetését. Az énekkar számos sikeres szerepléséből említsük föl, hogy a finn aka­démiai énekkarok versenyét hat ízben nyerték meg. Euró­pa sok városában adtak hang­versenyt Assisitől Tallinig. 1966-ban Debrecenben, 1967- ben pedig az arezzoi nemzet­közi versenyen szereztek érté­kes helyezést. Fennállásuk óta a zeneirodalom számos re­mekművét szólaltatták meg. ök mutatták be Debrecen­ben óriási sikerrel a finn Rau- tavaara: Ludus verbalis-át. Ezt a félig-meddig zenei han­gokra, bizonytalan magasságú szólóhangokra és szavalókó­rusra írt művet azóta a pécsi közönség is megismerhette a tavaszi kamarakórusfesztivá- lon, a zeneakadémisták tol­mácsolásában. Augusztus 28-án Siklóson, 29-én, csütörtökön pedig Pé­csett a Liszt-teremben rende­zendő hangversenyükön ugyan csak számos érdekesség hang­zik majd el. A Lahti Férfikar és a Lahti Oratórium Kórus után ők a harmadik együttes, amely Finnországból látogat hozzánk. Városunk közönsége szeretet­tel köszönti távoli testvéreink zenei követeit. Tillai Aurél KAVICSOK az a kis manó, aki ben- nem naponként a jó és rosszkedvet ada­golja, ma, valószínű tévedés­ből, egy kanállal több kese­rűséget csepegtetett a szí­vembe. Vettem hát két cirkusz je­gyet, — vidámoljunk fiam­mal együtt. — Cirkuszba? A sátorba? Ebben a melegben? — kér­dik tőlem, akik tudnak az elhatározásomról. — A gyermekért a házas­ságot is kibírja az ember, pedig az, ugye ... Egy házassági hirdetés: Az első férjem jobb sors­ra érdemes alkoholista volt. A második, sajnos, abszti- nens. Keresem a hozzám illő harmadikat. A segédmunkás, jóképű fiatal férfi, óránként 5 fo­rint 50 fillérért cipelte a vasútnál a hatalmas paradi- csomosrekeszeket. Szóval tró- gerolt. A munkavezetője, Mgv, fonnyadt izmú öregem­ber, már napok óta kritikus szemmel figyelte, milyen könnyedén végzi a fiú a rriun kát. Azután délben rászólt: — Jenő, már nem vagy a régi, a szezon elején szebben tartottad a ládákat és a já­rásod is veszített könnyed­ségéből. A melós tudta, hogy most a vezető belékötött. Dörmö- gött valamit, már amit ilyen­kor dörmögni szokott egy metós. — Dörmögsz fiam? Ez azért van, mert nem bírod a kritikát. Ismerem én az ilyen fickókat. Fiatalok, be­képzeltek, nem szeretik, ha az öregek oktatják őket. Egyikőtök sem szereti a kri­tikát, csak a nőt, meg a hosszú hajat — szólt még egyszer a vezető. Ekkor a fiú földhöz vágta a paradicsomosládát. Való­színűleg a 30 foknak köszön­hető, hogy felforrt az agya, mert a következő válaszra vetemedett: — Azt hittem, hogy órán­ként 5 forint 50 fillérért az ötvenkilós ládákat kell bír­nom, nem a kritikát... Később ráfogták, hogy vándormadár. Korán nősült, ráért volna még. És szegények is voltak. Dolgoztak, este hazamentek, és azt tették, amit ilyenkor tenni kell. Három hónapig bírta. Ak­kor, vasárnap délután, amíg felesége aludt, leszökött. Ha­zament az anyjához, kért tő­le egy húszast és elment a tánciskolába táncolni. Egy óra múlva a feleség is ott volt és szomorú szem­mel táncolt egy idegen kar­jaiban. Tízkor hazamentek, szótla­nul lefeküdtek. A kórház folyosóján sza­ladgálok le-fel és dohány­zóm ... Odabenn az asszony vajúdik. Filmet nézek, a kórház fo­lyosóján fiatal férj szalad­gál le-fel és dohányzik... Odabenn az asszony vajú­dik. A TV-jelentiben szombat este mutatják a kamerák, hogy a kórház folyosóján egy fiatal férj szaladgál le s fel, és dohányzik ... Odabenn az asszony vajúdik. A hetilapban olvasom, hogy a kórház folyosóján a fiatal férj szaladgál le s fel, és dohányzik ... Odabenn az asszony vajúdik. Elgondolkodom. Mi lesz ve­lünk, újságírókkal akkor, ha egyszer egy ilyen fiatal férj nem dohányzik majd? OTP-ország vagyunk. Ed­dig is sejtettem valamit, né­hány tetemes kőlcsönömből kifolyólag, most azonban tel­jesen megbizonyosodtam. A kisfiam Móni gitárt kért is azt mondta: — OTP-részletr* is kap­ható! Én 12 éves koromban száj- harmonikát kértem, és azt sem tudtam, mi az a barik. (suha) Sok szó esik mostanában a „nyugtalan ifjú­ságról” ideológusi körökben, külön­féle magyaráza­tok születnek an­nak megindoko­lására, hogy milyen eszmei indulatok hatják át és mi­lyen szándékok vezérlik az utcákon tüntető diákokat, egyetemi hallgatókat. Az idei tavaszon Európa több nagy­városában olyan politikai de­monstrációkra került sor — gondoljunk a párizsi diákne­gyed lakóinak zendülésére — melyeknek folytatásai a jö­vőben jelentős történelmi té­nyezővé válhatnak. Éppen ezért nem mindegy, hogy a fiatalok lázongásában rejlő hatalmas erőt kik használják fel saját céljaik érdekében. A nyugati kommunista pár­tok vezető ideológusai helye­sen ismerték fel annak fon­tosságát, hogy a diákokkal meg kell találni a közös plat­formot, hogy anarchista lá­zongásaikban sok olyan vo­nás kimutatható, melyek nem általában a fogyasztói társadalmak, hanem konkré­tan a tőkés társadalom ellen irányulnak. Roger Garaudy, az ismert francia marxisfa gondolkodó figyelemreméltó cikkben elemzi a lázadás és a forradalom, a diákzendülé­sek és a mai nyugati mun­kásmozgalom kapcsolatát és a további együttműködés le­hetőségeit a TÁRSADALMI SZEMLE augusztusi számá­ban. Giorgio Amendola, az Olasz Kommunista Párt köz­ponti hetilapjában, a Rinas- citában bíráló szándékkal ve­ti fel a diákmozgalommal való eddigi kapcsolatuk hiá­nyos voltát, és rámutat a közös harc szükségességére. Írását (A kommunisták és a diákmozgalom) szintén a fen­tebb említett folyóiratban ta­láljuk meg. A diákmozgalommal kap­csolatosan sűrűn elhangzik két név, az idős amerikai filozófus, Marcuse, és az ifjú párizsi diákvezér, az anar­chista Cohn-Bendit neve. Marcuse, aki egyedül a fia­talokban látja a forradalmi erőt, nem véletlenül lett a diákok tisztelt ideológusa. Az egydimenziós ember cí­mű könyvében található meg nézeteinek legteljesebb gyűj­teménye, melyből jellemző részletet közöl a KORUNK júliusi száma. Willie Thom­son pedig a Marcuse-i ideo­lógia keletkezésének hátterét világítja meg Comment-beli írásában, melyet fordításban a Nemzetközi Szemle leg­újabb számában olvashatunk. Jean-Paul Sartre beszélge­tése Dániel Cohn-Bendittel még azok számára is tanulsá­gos, akik a párizsi diáktün­tetések idején közelebbről megismerkedtek az anar­chista diákvezér nézeteivel. A kivonatos beszélgetést a VALÓSÁG e havi száma közli. Tudott dolog, hogy a fogalmak zavara előbb- utóbb eszmei zűr­zavarhoz ve­zet. Napjainkban gyakran találko­zunk olyan foga­lommal, melyet egyesek ön­kényesen használnak, s eb­ből származnak azután a kü­lönféle torzítások, félreérté­sek. Csak üdvözölhetjük Ba­ta Imre törekvését, aki két sűrűn használt fogalom, a hagyomány és intellektus ér­tő körülhatárolására és tar­talmi meghatározására vál­lalkozott a NAPJAINK au­gusztusi számában. Bata ér­vekkel cáfolja meg azt a tév­hitet, mely szerint a hagyo­mányok törvényeit követő művész szembeállítható az intellektus jegyeit homlokán viselő modern alkotóval. A modernség nem a tradíciók tagadása, hanem a tradíciók szerves továbbvitele. A KRITIKA folyóiratban Vitányi Iván valósít meg ha­sonló törekvést, mikor Ka­tarzis és művészetpszicho­lógia című írásában ennek a régi, már a görög esztéták által sokat vitatott fogalom­nak korszerű, lélektani kuta­tásokon alapuló értelmezését próbálja megadni. Folyóirataink között tartalmi súlyát tekintve igen előkelő he­lyet foglal el a FILMKULTÚRA, a filmesek szak­mai lapja. Széles érdeklődési körébe beletar­tozik a filmesztétika számos problémája éppúgy, mint a különböző rendezői elvek ala pos elemzése vagy a film- készítés technikai-művészi fortélyai. Nagy rendezők nyi­latkoznak világsikert aratott filmjeikről, egy-egy jelentős filmalkotás forgatókönyvét olvashatjuk lapjain. A film iránti érdeklődés megnöveke­dése szükségszerűen hozta magával az esztétikai ízlés fejlesztésének követelményét. A Filmkultúra ebben is so­drat segít olvasóinak. Legutóbbi számából néhány kiragadott írás. gondolom to­vább fokozza majd az érdek­lődést. Elsősorban Bíró Yvett­nek és Újhegyi Szilárdnak Lukács Györggyel folytatott beszélgetését említeném meg, melyben az idős filozófus kiemelkedő filmjeinek alap­ján főként azt elemzi, hogy a film mennyiben segítette elő a közgondolkodást törté­nelmünk némely problema­tikus korszakának megítélé­sében. Egyértelmű a vélemé­nye, hogy ebben nagyon so­kat segítettek Jancsó Miklós és Kovács András filmjei, melyek hosszú idő után elő­ször próbálják illúzióktól mentesen szemlélni múltun­kat. A film fiatal művészet, ebből eredően sok nehézség­gel is küszködik. Különösen érdekes a beszélgetésnek az a része, melyben Lukács a film és az irodalom kapcsán kifejti véleményét a filmről, mint önálló művészetről. Mesterség vagy művészet? — teszi fel a kérdést a cím az operatőr szerepéről. Né­gyen fejtik ki szakszerű és bátran mondhatjuk, hozzáér­tő véleményüket e kérdés­ben: Somló Tamás, Sára Sán­dor, Illés György és Per- neczky Géza. Kovács Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents