Dunántúli Napló, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-25 / 199. szám
Dunommi tuivio 1968. augusztus 25. H [ 1 szép Tas a Aé8 Balaton-parton ? — Az északi! A. felelet éppen olyan kész, rugóra mozgó, mint ha valaki t& azt kérdezik: — Mondj egy színt! — Piros. — És egy gyümölcsót. — Alma. — És egy számol — Hét A válasz előregyártóit, gon dolkodni se kell rajta. De értéke is csak annyi, mint a közhelyeké. Kimönd egy igazságot, de csak féligazságot. És a féligazságok még rosszabbak, mint a tévedések. Makacsul beülnek az ember fülébe, s nem adnak helyet az új fölismeréseknek. Ki merné tagadni, hogy az északi part valódi szépségét akkor tárja föl. ha távolról, a vízen ét nézzük? De csak ennyi lenne a déli part értéke? A másik part? A látvány, amit a túlsó hegy karéj kínál? Persze a látvány se megvetendő dolog. A pusztában böjtölő Jézust la ezzel kísértette az ördög: »Egy igen magas hegyre vivő őt. és megmutatá neki a világ minden országát és azok dicsőségét...” Mit mond egy csúcs, ha valaki a hegy lábától nézi? Semmit De menj távolabb, keress tájékozódási pontokat tudj viszonyítani! Menj föl egy másik csúcsra és kiálts át a szomszédos tetőre! A látvány akkor szép, ha látképpé szélesül. A XVIII. századi festészet önálló műfajjá tette a tájak és városok távlati ábrázolását. Különösen az olaszok kedvelték ezeket a színházi díszletekre emlékeztető, széles és mély perspektívát nyitó képeket Ügy hívták: ve- duta. Aki Budapest felől Jövet az aligai löszfal éléről pillantja meg a vizet valóságos tengeröblöt lát. A túlsó part halvány vonalát csak sejteni lehet a felszálló párában. A szántódi révnél várakozó szinte kedvet kap, hogy gyalog menjen át a karnyújtásnyira fekvő túlsó partra. Ha lehetne! A már- már összeérő két földnyelv között 11 méter mély a víz. A földvári benzlnkúttól megint más képe van a tónak. AW a bogiári várhegyen áll, annak tekintete a táj újabb részleteiről hántja le a takarót. Ahonnét a túlsó part képe a legszebb, az a fonyódi hegy. Greguss János már 1866-ban ezt a helyet választotta, amikor metszetet készített a balatoni tájról „a somogyi partról áttekintve”. J obbról a vízbe lépő tihanyi félsziget állítja meg a tekintetet, balról Keszthely házai adják a keretet Szemben Badacsony komor bazaltkoporsója ül a vízen. Körülötte a táj monumentális díszletei: cukorsüvegre emlékeztető karcsú csúcsok, földreborítoft, megkövült óriás harangok, sörényüket borzoló, heverő állatok. Szentgyörgyhegy kődudorait mutatja, Szigliget fölött a vár kőcsontváza látszik. A Királyasszony Szoknyáján a szőlősorok vetnek ráncokat. Nappal fehérfalú házak integetnek át, éjszaka a Wkötők szeme pislog. A tekintet a titokzatos távolt kutatja. Vágy ébred a nézőben: ml lehet ott túl, mi üzennek a jelek? Berzsenyi Dániel Nikláról Keszthelyre utaztában innét, a déli partról látta a Balatont, a part kék hegyeit. Jer: nézd a Balatont, miikor reggeli lángja Tükrözetén reszket s mikor [a hold fénye alatt ég; Nézd a kék hegyeket, mint [állnak sorba körülte, Melyeken a nektár csorog [és az öröm dala harsog.., Bemáth Aurél is azt mond Ja, hogy gyermekkorában a keresztúri parton érintette meg a látvány, amely egy életre megajándékozta a szép élményével. „Innen alakult ki bennem a vízinövények sze retete, a nádé, a kákáé, a iásé s a part sok apró foTOSKÉS TIBOR: A déli part lyandárjáé, mely a csatorna szélén álldogált. Az eszüt- nyárfákat is azért szeretem, mert — elszórva ugyan — de sok állt ott Keresztúron. Zi- zegésük az emlékeimben hozzákapcsolódik a vízhez, s az általuk teremtett ezüst dél- előttök építették fel bennem a Balaton világának képét, melyet azóta sem tudtam módosítani.” Az észaW part képét minden évszak átfesti, minden napszak más megvilágításba helyezi. Van, amikor a nap óránkint rak föl újabb és újabb színeket a vízre. A táj szerkezete azonban változatlan. A hegyek mozdulatlanul állnak a parton. Vagy nem is olyan mozdulatlanül? kából eléje táruló látványt így írja le: „Két ősi várrom tűnik fel a zalai hegyek között. mik a sebesen robogó vonatról úgy tűnnek fel, mintha egymás előtt és mögött járnának, kelnének. A két várrom Csobánc és Szigliget Ezek is sietnek egymáshoz: méltóságos vonulással közelednek egymás felé, már összetalálkoznak, Szigliget eléje vonul Csobáncnak, de az nagyobb, mint 6, s mikor Szigliget egész előtte áll, a csobánci rom az ő tornyai fölött tűqik elő. Akkor talán a két várkísértet szellemlakosai átbeszélgetnek egymáshoz. Aztán megint búcsút vesz egymástól a két várrom, szellemsuhanás- sal elvonul délnek, északnak. És ezt a bűvészmutatványt mindennap hatszor ismétlik Amivel néhány különc külföldi művész manapság egy- egy kiállításon meghökkenti nézőit, itt száz éve már meg valósult. A mozgó szoborcsoport. A mobilizált kép. A különbség csak annyi, hogy ott a kép elemeit mozgatja a gép, itt viszont az ember ül gépre. Száz éve. Amióta vonatok járnak a déli parton. Amit azelőtt csak részletekből rakhatott össze a szem, most mozgásban tárul föl előtte. Aligánál megpillantja a vizet, s két óra alatt, ameddig egy film tart, Szentgyörgyig elvonulnak előtte a túlsó part hegyei. Közelednek és távolodnak, fölbukkaenak és eltűnnek, bújócskát játszanak a nézővel. Akárcsak valamely mobilizált szoborcsoport. Hogy ift a néző változtat helyet és nem a szobor? Olyan ez, mint amikor állomásra érkezünk és a szomszédos vágányon is szerelvény áll. A másik vonat indul, s mi mégis úgy érezzük, hogy alattunk mozdul a kocsi. Optikai csalódás csupán,- játék. Már Jókait megfogta a természet e bűvészmutatványa. A parton robogó vonat ablaa vasúfon jövők-menők előtt.. T évedés volna azonban azt hinni, hogy csak az északi partnak van látványa, a délinek viszont nincs. Hogy csak az egyetlen kék ecsetvonás. Lapos partszegély. Üresség, egyhangúság. Aki északról teWnt át és figyelmesen húzza végig tekintetét a déli parton, az ott is meglátja a formák változatosságát, a szintkülönbségekéi, a táj gyűrődéseit s — újabban — az ember alkotta formákat. Aligától Szabadiig a víz fölött sárga homok- fal húzódik. Siófokon a toronyszállodák szürke betonfogsora harap az égbe. Földvár, Szemes, Lelle, Boglár egy-egy földkupac, biztos tájékozódási pont a vízen járónak. A fonyódi kettős hegy épp olyan jellegzetes eleme a déli partnak, mint az északinak a Badacsony. Egry József a Badacsony oldaláról, hátát a hegynek vetve egy életen át festette a Balatont. Művészete bizonyítja, hogy délre is nyílik kilátás a vízen. Képein épp olyan visszatérő, szinte jelképes motívum, távlatot lezáró vonal a fonyódi hegy kettős sátra, mint a japán metszeteken a Fudzsijama. Igaz, a napnyugta délről a legszebb. Aranyhíd ível át a vízen. Fehér vitorlás siklik alája. A hajó árbocára tűzi a nap vörös korongját De az északi széltől hajtott felhők alá a Badacsony oldaláról látni leginkább. Egry szemében a „balatoni párás fények” — ezt adta egyik képének címül — innét a legigézőbbek, a fénytörés északról a legszebb. A halászok páros csónakja — egy másik képén — a fonyódi kettős hegy előtt húzza a hálót. Keresztelő Szent Jánost is olyan térbe állítja, amelyet a kettős kúp zár le. A felesége portréja és a festő önarcképe mögött is a fonyódi hegy áll őrt Mi az, ami a déli part egész hosszában a táj legjellegzetesebb eleme? A jegenyék. A somogyi partra nyíló látványt úgy tagolják, mint a kottát az ütemvonalak. ök adják a táj ritmusát. Nemrég Illyés Gyula, aki ugyancsak az északi partról, a tihanyi fellegvárból néz át Somogyba. írt ezekről a tájat alakító, tekintetet fogvatartó jegenyékről. Fájuk haszontalan, de megpihentetik a szemet. megnyugtatják a lelket, biztonságot adnak. Az egyik partrészen magánosán strá- zsálnak, máshol kettős sorban menetelnek. „Hegv derekából nézem őket — írta. — A látkép itt csupa vízszin fes ... Ebbon állnak merőlegesen. karcsún, de innen nézve is égig nyúlva a mihaszna jégén-é'c S a táj így itt velük tízszerte több nyugalmat áraszt mint másutt, nélkülük .. Miért biztonságosabb szinte általuk a táj, így magasból tekintve? Velük kapott kompozíciót; pontosan úgy, akár egy remek festmény. Jóvoltukból lett emberi ...” E gykori főldesürak ültették ezeket a jegenyesorokat. Uradalomtól uradalomig kastélytól kastélyig mutatták a nyílegyenes utat. Űri hintó nem porzik már köztük De a képzelet szívesen eljátszik velük. Búcsúra induló zarándokokat lát bennük. Föld- beszúrf óriási tollszárakat, őrt álló katonákat, összeboruló, zöld lombokból font gótikus katedrálist. Ma éppúgy odatartoznak a déli part szegélyéhez, mint az északihoz a hegyek. A behunyt szem legtovább e jegenyesorok képét őrzi meg Ha van táj, amelyről azt lehetne mondani, hogy „magyar”, akkor azon az utakat szegélyező somogyi jegenyék is ott ballagnak. Pál József: Magamhoz kötöttem m várost melynek kövét minden nap koptatom s melyben dolgozom s mire elszárad sejtjeim cseréje felnőnek addigra a fiúk Nem a magányból szobám ablakából egyszerű a születés és halál s az idő mit kettős ívük átfog kinek vakondlyuk kinek gólyaláb Kinek kapott fény kapott meleg kinek hurrikán zátony hajótörés kinek a kulcsok hatalma ki csak vegetál azzal Is bogy Q Születés és halál medre eres be te bolygó te tűzből-szakitott te értelem bölcsője mire elszárad sejtjeim cseréje felnőnek addigra a fiúk Simonyl Imre: Itthon Nézd, ma a hold, a narancs telthotd a Körös tükörén lebegő. Mondd, nem ez a kép, meg egy harapásnyl itthoni jó levegő volt-é hiány, ott as idegenbe: ok jajra, panaszra — szegény? Kéznél az a gally, kéznél az az emlék, s megkapaszkodni remény kínálja magát. — Nézd, Itt ha botolnál, kar nyúlna feléd, ölelő: felfogni esésed — Míg élsz, amíg élhetsz, csak itt lehet kedv meg erő viselni a jót: az Itthoni jót meg az itthoni fájást. Lásd, talpad alá fut az itthoni gyep, s elfőd a vihartól az itthoni nyárfás. Nem Járatták még eleget véled a bolondját távoli földek s messzi egek? Ha kérdeznéd, mi a dolgod — s hogy van-e még? — csak itt jöhet rá felelet. Káldi linos: Ceruzarajz Óriási, sárga virág az alkonyat. A cséplőgép alig látszik a lassan lengő porfelhők között. Szakadatlan hangzik a kerekek édesbús. utánozhatatlan sírása. Nem is sirás ez. hanem az emlékezés szüntelen virágzása. Az elmélkedés és a tűnődés szépséges, fanyarkás füstje. A messziségbe- vágyakozás kéksőhajú, vég nélküli dallama. Az alkonyatban és porfelhőben Nagy Laci. Odor Géza, Tóth Pista és még sok régi társ sürög-forog. Kami időm tündöklö-szívű testvér i ők. akikkel közösen álmodoztunk, s akikkel együtt emeltem arcomat a napba. A hang. ami szállong, szállong megállás nélkül talán az övék Azért hallgatom oly áhitatosan, s azért nem tudom elfelejteni soha. Ténagy Sándor: Várakozás Egy hete, megint egy hete. Égnél pőrébb, i tagadott földnél mostohább irvul jótékony erőm, úamvad a hit. Rongybaba-arcomra pofont: adtál kislányosat — Sírni illenék, de elfogytak könnyeim. HAJSZA Már a folyosóról hallatszott a közeledő léptek koppanása! Gyorsan! Aki időt nyer, életet nyer! Köpcös termetét meghazudtolva, egyetlen lendülettel a mellékhelyiségben termett, berántotta maga mögött az ajtót és a kulcsot kétszer ráfordította. Nagyot sóhajtott, reszkető kezefejével letörölte a verítéket a homlokáról. Igenám, de itt sem maradhat az idők végezetéig! A keskeny ablakhoz lépett, oldalvást kipréselte a felsőtestét, lenézett s gyárudvarra. Az udvar tele volt jövőmenő, rakodó, cipekedő emberekkel, fikarcnyi esélye sem volt rá, hogy ne vegyék észre. Megpillantotta a villámhárító vezetékét. Kinyúlt, megragadta a vastag kábelt, kihúzószkodott, elrúgta magát az ablakpárkányról, rövid, de rémületes kapálózás után sikerült a fél lábát megvetnie egy tartóvason. A nadrágja elszakadt, tenyerét égette a kábel, de 6 ügyet sem vetett rá, csak kúszott felfelé. Feltornászta magát az irodaház lapos tetejére, megfordult, lehasalt, az ereszcsatorna fedezéke mögül lenézett Üldözője már ott mászik a kábelen, most ér fel e harmadik emeletig! Futás! Az épület túlsó oldalán tűzoltólétrát talált, azon leereszkedett, egy szénkupacra pottyant, onnan begurult a kazánházba. Szerencse s szerencsétlengben! A kazánházban épen nem tartózkodott senki, így hát észrevétlenül besurranhatott a csövek dzsungeljébe, jó negyedóráig hasmánt kú- szott-mászott közöttük, végül valami szellőző-aknán keresztül halálos fáradtan kikeveredett a napvilágra. Sajgott minden izma, kapkodva szedte a levegőt, a szája, szeme, a füle szénporral volt teli. Leült a földre érezte, hogy nem bírja tovább. De hátha üldözője elvesztette a nyomát? Akkor nem veszett kárba az idegtépő izgalom. A szellőző-nyílásban meg* jelent az üldöző. Oszes, sovány férfi, kék köpenyben, Erőinek végén járt ő is. Nekitámaszkodott a falnak, alii jutott szóhoz. — Főmérnök kartárs — lihegte, miközben egy papírlapot kotort elő a zsebéből — miért csinálja ezt velem? Valakinek vállalnia kell a felelősséget! Könyörgöm, írja alá ezt a megrendelést két kiló műszaki kenőszappanróll Kürti András r
