Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-16 / 165. szám

6 1968. július lé. Dunammi navto A Dózsa Görcsönyben: Egy tucat gól Kevés jó lövés, sok kihagyott helyzet A busz ablakából nézve, külö­nösen kicsinek tűnt a pálya, Bubu, ezt legalább egyszer át kell rúgnod, adta ki a tréfás utasítást Tüske Csaba. Meg kell, hogy mondjuk, a Pécsi Dózsa játékosai eléggé bi­zalmatlanul méregették a kemény talajú, ném egészen asztalsima- eágú görcsönyi pályát, de ha­marosan kiderült, hogy rövid­sége csak optikai csalódás, a ke­mény talaj pedig megegyezett Kovács Imre edző elképzelésével, hiszen az elmúlt hét, meg még a jelenlegi is a játékosok erőn­létének megalapozására szolgál. öt óra után néhány perccel, fittyet hányva a még mindig erősen tűző napnak, elkezdték a bemelegítést a játékosok. Nem tudjuk, végülis hányán jöttek vonattal Pécsről, de jó néhány gépkocsi parkírozott körben a pálya körül, összesen mintegy 500 néző figyelte szakértő szem­mel az NB I-es játékosok mozgá­sát. Györkő doktor félelmetes kapáslövéseit, Tüske és Dunai doktor tan-bombáit elragadtatott moraj kísérte, igazolva, hogy a Dózsának szép számú szurkoló- tábora van a pillanatnyi ellenfél otthonában is. Pontosan fél 6 órakor Kengyel Ede játékvezetővel az élen futott ki középre a két csapat. Rögtön a második percben Györkő dr. óriási helyzetben hosszan szök­tette magát, de egy perc sem telt bele és kiköszörülte a csor­bát, Török beadásából hatalmas kapásgólt lőtt, 1:0. A 8., majd a 12. Percben Dunai dr. hagyott ki egy-egy nagy helyzetet, de ő is fél perc múlva javít, 2:0. A 17. percben, 20—25 méterről, ne­héz szögből Rónai jól eltalált labdája vágódott be a hálóba, 3:0. Két percre rá óriási kavaro­dásnak lehettünk szemtanúi a görcsönyi kapu előtt, eredmé- nye három gólhelyzet, melyből a harmadik végre, Dunai dr. jó­voltából nemcsak helyzet ma­radt, 4:0. A 20. percben Török, akinek az első félidőben nem ment a góllövés, két méterről az üres kapu mellé pofozta a labdát, nem sokkal ezután, ugyancsak a kapu szájában Du- nai dr. fejjel akart értékesíteni j egy derék magasságban érkező | beadást. A 37. percben Tüske ha- ; gyott ki egy biztos gólhelyzetet, J rá egy percre Dunai dr. ismét j I a kapuba talált, 5:0, s a 39. | i perctől kezdve már nem is je- i gyezzük a kihasználatlanul ma­radt helyzeteket. I Rappot a második 45 percben [ Kollár váltotta fel, Györkő dr. I helyett Daka, Dunai dr. helyett j Jánosi jött be a pályára. A kö- ; vetkező gól a 64. percig vára- j tott magára, ekkor Rónai volt eredményes, 6:0. Ezután szabá­lyos két perces időközökben négy gól esett, Daka, Török, ismét Török, majd Tüske lövése nyomán zörgött a háló. A 76. percben Koszér berúgta a házi­gazdák becsületgólját, 10 :l, erre a 80. percben Török, a 83. perc­ben pedig Tüske válaszolt, s ezzel be is állt a 12:l-es végered­mény. A nagy gólzápor nem annyi­ra a Dózsa-csatárok átütő ere­jét, mint inkább a görcsönyi kapus indiszponáltságát jelzi, a lila-fehérek játékában Kovács Imre edző szerint is előjöttek ugyanazok a hibák, mint a baj­noki mérkőzéseken. A védelemnek nem sok dolga akadt, a csatárok közül Tüskét és Dunai dr.-t lehet kiemelni. A Görcsönyi TSZ SK védelmé­nek és csapatának legjobbja Nagy József középhátvéd volt. A két csapat összeállítása: Pécsi Dózsa: Rapp (Kollár), Hernádi, Móritz dr., Kincses, Köves, Kon- rád, Rónai, Györkő dr. (Jánosi), Tüske, Dunai dr. (Daka), Török. Görcsönyi TSZ SK: Hancsicsák, Óbert, Nagy, Hegedűs, Karácso­nyi, Gyenis, Benkő, Koszér, Már­ton, Molnár II., Molnár I. A Pécsi Dózsa tartalék csapa­tának bólyi mérkőzését a helyiek lemondták. K. A Komlói Bányász Bölcskén A Komlói Bányász labdarúgói vasárnap a Tolna megyei Bölcs­ke községben tartottak hírverő mérkőzést. A találkozó megfelelt a várakozásnak, mert a kék-fehér gárda szép játékkal mutatkozott be és 6:0 arányban győzött. — Túl a számszerű eredmé- íiyep, az volt a célunk, hogy a megterhelő edzések között játék­hoz jussanak a fiúk — mondotta Kohlmann Béla. a komlóiak in­tézője. — Az összecsapáson 13 játékos jutott szóhoz, köztük a lázas betegség miatt távol maradó Buust Szekeres helyettesítette, megbízhatóan. A második félidő­ben a góllövés is jobban ment, a 2:0~ás fordulás után 6:0-ás eredményben a következők osz­tozkodtak: Solymosi (2), Korom (2), Garai és Takács. A komlóiak szerdán Dombóvá­ron a VSE-nél tartanak kétka- pus játékot, vasárnap pedig az ugyancsak Tolna megyei Faddon lépnek pályára. Még egy újság van a szakosz­tálynál: a fegyelmezetlen maga- tartású Kerkai Jánost eltiltották a játéktól, december 31-ig nem szerepelhet hivatalos mérkőzé­sen. Még mindig ludnak a PVSK öregfiúk Az idei vasutasnap ünnepi műsorában több sportrendezvény is szerepelt. A PVSK-pályán at­létikai verseny és tornabemutató, a vosutascsarnokban ökölvívó és birkózó bemutatókra, kettős ko­sárlabda-mérkőzésre került sor. A legnagyobb érdeklődés a PVSK öregfiúk—Üzemi válogatott labdarúgó-mérkőzés iránt nyil­vánult meg. Sokan voltak kíván­csiak, hogy a 15—20 év előtti vasutas labdarúgók miként áll­ják meg helyüket a kispályás bajnokságban szereplő fiatalok­kal szemben. Nos, az érdeklődés nem veszett kárba, mert az „öregfiúk” ha gyorsaságuk meg is kopott, de technikailag nem sokat vesztettek tudásukból. Az egykori PVSK aranycsapat egyes tagjai, Horváth Tupi, Horváth Lacika, Herbszt Jancsi, Udvaros | Pali, Szőke Jóska, Túra Emil, Hirczy Frici, Zombori Sanyi és j a többiek játékán még mindig j meglátszott a hajdani tudás nyo- ; ma. Az eredmény nem is ma- i radt el, fél tucat gólt lőttek az I ellenfél hálójába, és egyet sem ' kaptak. Horváth Tupi még min- I dig oly halálos biztonsággal lövi | a 11-est a balfelső sarokba, mint j fénykorában, Túra még mindig j mestere a cselezésnek és helyzet } teremtésnek. Horváth Lacika pe­dig éppen úgy „biciklizik el” a védők mellett, mint legjobb nap­jaiban. Az élmény-felelevenítésen túlmenően még egy érdekessége volt a mérkőzésnek, három női játékvezető közreműködése mel­lett játszották. PVSK öregfiúk—MÁV üzemi vá­logatott 6:0 (3:0). Labdarúgó Nyári Kupa Pécsi Bányász—Bp. Spartacus 2:0 (1:0). Pécsújhegy, 800 néző, vezette: Köő. Pécs: Lukács — Györkő, Tallósi, Hofmann, Köves, Halasi, Selymes, Mérei. Opova, Bartal Bencsik (Szigetvári). Bp. Spartacus: Fülöp — Kovács, Gál, Idei, Szűcs, Török. Magyar, Szen­tes, Kalmár, Kolbert (Kőszegi), Menráth I. G.: Bencsik, Mérei. Jók: Tallósi, Hoffmann, Halasi, Mérei, illetve Fülöp (a mezőny legjobbja), Gál, Idei. Budafok—Szolnok 5:1, Kecske­mét—Ganz-MÁVAG 5:3. Nyári Kupa állása: NB I/B csoport: 1. Pécsi Bányász 3 2 1 — 5:1 5 2. Kecskemét 3 2 1 — 8:4 5 3. Budafok 3 1 1 1 7:5 3 4. Ganz-MAVAG 3 1 1 1 9:7 3 5. Bp. Spartacus 3 1 — 2 5:6 2 6. Szóin. MTE 3 —­— 3 3:14 1 I jobb helyzetekben is hibáztak. I Góllövők: Tóth 2, Gombás, illet- I ve Roth. Herber. — Jók: Tóth, i Nyári, illetve Bocz és Nagy I. Zalaegerszegi TE—Kaposvári Ki­nizsi 3:1. A Balaton csoport állása: 1. Kaposvári K. 3 2 — 1 10:5 4 2. Pápa 3 2 — 1 6:7 4 3. Máza-Szászvár 2 1 — 1 6:4 2 4. Zalaegersz. TE 2 1 — 1 4:3 2 5. Zalaegersz. D. 2 — 2 2:9 — Labdarúgó V asutas Kupa PVSK—Nagykanizsai Vasutas 5:0 (3:0). Nagykanizsa, 300 néző. ve­zette Buzsaki. A pécsi csapat nagy kedvvel, lendületesen és eredményesen játszott. A nagy- kanizsaiak kapusa igen gyengén védett és ezt a pécsiek jól ki­használták. Góllövök: Balázs I. 2, Kutas, Nagy, Balázs H. Jók: Szabó, Kutas, Balázs I., Balázs II., illetve Csepregi. Dombóvári Vasutas—Szegedi Vasutas 2:1. Balaton csoport: Pápai Textiles —Máza-Szászvári Bányász 3:2 (2:0), Szászvár, 700 néző, vezette: Städ­ler. A vendégek meglepték a ha­zaiakat. A Bányász mérsékelt for­mában játszott, csatárai a leg­Vasutas Kupa állása: Pécsi VSK 3 2—1 7:2 4 Dombóvár 3 2—1 3:2 4 SZVSE 3 2—1 6:4 4 NVTE 3-------3 1 :9 Repülőmodellezés: M" rr W-------- Magyar győzelmek N agy érdeklődés kísérte a n. Mecsek Kupa nemzetközi körre­pülő modell versenyt. A Pé­csi Ércbányász újmecsekaljai kör- I repülő pályáját több száz főnyi ! közönség vette körül, hogy tanú­ja legyen a nagyszabású vetélke­dőnek. A kupavédő Pécsi Érc­bányász versenyzőin kívül szov- | iet, NSZK, osztrák, bolgár és ju- ! goszláv versenyzők és a magyar j j válogatott keret tagjai is rajthoz i álltak. A kitűnő rendezésben, ked- • vező időjárás mellett megtartott verseny kettős magyar győzelem­mel zárult. A sebességi és túra- • modell kategóriában is a Buda­pesti Modellező Klub versenyzői i szerezték meg az elsőséget. A Pé- j i esi Ércbányász versenyzői a túra- i modell kategóriában szép sikerrel ! szerepeltek, a Mohai—Markotai i páros az ötödik, a Kuti—Molnár ' kettős a hatodik helyet szerezte : meg. Mindkét pécsi páros — ered- i ményei alapján — tagja lett a ! magyar válogatottnak, mely a kö- I zeljövőben a Helsinkiben megren­Hét vége at atlétikai pályákon Lovász, a Pécsi Dózsa atlétája a londoni White City stadionban rendezett nemzetközi atlétikai ver­senyen állt rajthoz és kalapács- vetésben legyőzte japán ellenfe­leit. 1. Lovász 66,19, 2. Szugahara (japán) 66,09, 3. Isida (japán) 62.13. Lovász az ötödik sorozatban vette át a vezetést. Hannoverben súlyos vereséget szenvedett a magyar atléta válo­gatott az NSZK-tól. NSZK—Ma­gyarország 132:80.Az 1500 m-es sík­futásban Honti, a PVSK atlétája egyéni csúcseredményt futott 3:43 másodperces idővel a második he­lyet szerezte meg. Honti jó futása kellemes meglepetés volt. Sopotban a lengyel, magyar, csehszlovák nemzetek közötti at­létikai utánpótlás viadalon a női gerelyvetésben a komlói Bartha hatodik volt, eredménye 38,78. A férfiak versenyében a rúdug­rásban Kulisch (PEAC) 380 centi­méterrel ugyancsak hatodik he­lyen végzett, a kalapácsvetésben Mandel (PEAC) szerzett hatodik helyet eredménye 50.14 volt. Veszprémben két napon keresz­tül 50 sportegyesület csakneiíi 500 atlétája vett részt az országos seregszemlén. Rúdugrásban a bó­lyi Dittrich 340 centiméteres ug­rásával második volt. A gerely- .vetésben Dittrich (55.60) harmadik lett. A távolugrásban Kakas (PV­SK) 636 centiméterrel volt má­sodik. A női diszkoszvetésben Gyimesi (PVSK) győzött (35.68). A női diszkoszvetés második kor­csoportjában Illés (Dózsa) 2. Ered­ménye: 35.50. Súlylökésben 3. Il­lés 10.98. Gerelyhajítás harmadik korcsoport: 2. Kövecs (PVSK) 31.60. A férfi gerelyvetők második kor­csoportjában: 2. Szabó (Boly) 49.22 1500 m-es síkfutás: 2, Né­meth (Boly) 4:05.2. 3000 m-es sík­futás: 2. Németh 8:58.8. Hármas­ugrásban: 4. Lakatos (Dózsa) 12.43. És emellett a Baranya megyei versenyzők még több ötödik, ha­todik helyet szereztek. 1. Kecskemét—Ganz-M. 1 5:3 2. SZMTE—Budafok 2 1:5 3. Pécsi B.—Bp. Spartacus 1 2:0 4. m. kér.—KISTEXT X 2:2 5. Gázmüvek—Veszprém 1 3:2 6. Goldberger—Esztergom 1 2:0 7. Almásfüzitő—EVTK 1 4:2 8. Kiskunf.—Jászberény 2 1:2 9. Autóbusz—Szegedi D. 1 5:0 10. Máza-Szászvár—Pápa 2 2:3 11. Szóin. MÁV—DVSC 2 0:1 12. Székesfehérvár—MVSC 1 3:1 13. NVTE—PVSK 2 0:5 +i 14. DVSE—SZVSE 1 2:1 * 13 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 332 767 forint. A 12 A szovjet Gravorudszky— Bablcse v páros a második helyet szeres­te meg a túramodellek kategóriájában, a Mecsek Kupa n. nemzet­közi körrepülő modellek versenyén dezésre kerülő világbajnokságon indul. Eredmények: sebességi kategó­ria; 1. Tóth (Bp. Modellező Klub) 244,8 km/óra, 2. Sebestlyén (Deb­recen) 240,1 km/óra, 3. Lapinyin (Szovjetunió) 236,3 km/óra. Túra- modell kategória: a szombaton leg­jobb eredményt elért három ver­senyzőpár vasárnap külön 200 kö­rös versenyen döntötte el az el­ső három hely sorsát. A további sorrendet a szombati 100 körös futamok időeredményei alapján határozták meg. 1. Azor—Katona (Bp. Modellező Klub) 8.46 perc, 2. Gravorudszky—Babicsev (Szov­jetunió) 9.00, 3. Günthler—Baum­gartner (Ausztria) időeredmény nélkül, mert géphiba miatt a 41. kör után a verseny feladására kényszerültek, 4. Kropf—Nietzhe (Ausztria, Graz) 4.45. 5. Mohai— Markotai (Pécsi Ércbányász 4.50, 6. Kuti—Molnár (Pécsi Ércbá­nyász) 4.56. Spartakiád Bólyi kézilabda- és keszüi röplabdasiker találatosok 12 325, 798, a 10 találatos szelvények 131 forintot nyertek. Az 1000 forinton felüli nyeremények kifizetésére július 25-től, az 1000 forinton alu­liakéra július 20-tól kerül sor. 19 ifjúsági és 3 felnőtt verseny- I ző részvételével kezdődött meg Pécsett szombaton a nemzetközi | öttusa verseny. A Győri Építők . ifjúsági együttese mellett a Loko- I motiva Praha ifjúsági versenyzői | indultak. A felnőtteknél a Pécsi Dózsa három versenyzője alkotja a mezőnyt. Csepel öttusázói nem érkeztek meg. Szombaton délután a Szigeti ta­nyán a lovaglással kezdődött a verseny, de ezt a számot a kevés ló miatt nem tudták befejezni, a mezőny második fele csak hétfőn délután lovagolt. Vasárnap reggel a Külvárosi pályaudvar melleti lőtéren a lövészetre került sor, eb­ben a számban a prágai fiatalok remekeltek. A legjobb pécsi — Rátkai — a harmadik helyet sze­rezte meg. Az egyetemi torna- csarnok volt a színhelye a párbaj­tőrvívásnak. Lövészet: 1. Novak Praha 193/ 978, 2. Janczer Praha 189 890, 3. Rátkai Pécsi Dózsa 188/868. — Csapatban: 1. Lokomotiva Praha 2648 pont, 2. Pécsi Dózsa felnőtt csapata, 2252, 3. Pécsi Dózsa ifjú­sági csapata B. 1790 pont. Ve Szombaton délután a lovaglás első fordulójával kezdődött meg az országos öttusa vidékbajnok­ság, melynek nemzetközi jelleget adott a Prágai Lokomotiv jóké­pességű versenyzőinek részvétele. A 600 m hosszú. 16 akadályos lo­vaspálya nem okozott különösebb nehézséget a versenyzőknek, mert a lovak jól voltak felkészítve. In­kább a rekkenő meleg vette igény­be a lovakat és lovasokat egy­aránt. A lovaglás első fordulójá­ban 10 versenyző ült lóra, mely­ben Gyimesi és Sólymos érték el a maximális 1100 pontot. A me­zőny másik fele hétfőn délután lovagolt. Lovaglás egyéni: 1. Lovász n. (Pécsi Dózsa) 1:12.6, 1100 pont; 2. Sólymos (P. Dózsa) 1:18.5, 1100 p.; 3. Rátkai (P. Dózsa) 1:19.3, 1100 p. A pisztolylövést vasárnap reg­gel 8 órai kezdettel rendezték meg. szélcsendes időben,, jó lá­tási viszonyok mellett. Ennek el­lenére a vártnál gyengébb ered­mények születtek. Az ifjúsági egyéniben esélyes pécsi Sólymos is nagyon gyengén lőtt és csak 0 pontot „szerzett”. Ezzel úgy az egyéni, mind a csapatbajnokság végső kimenetele nyílttá vált. — Pisztolylövésben: 1. Novak Jaros- láv 193/978; 2. Janca Ladisláv 189/ 890 (mindkettő Prágai Lokomotív); 3. Ratkai (P. Dózsa) 188/868. Köz­vetlenül a lövés után, kettő for­dulóban lett lebonyolítva a pár­bajtőrvívás a PEAC sportcsarnok­ban. három páston. Itt a verseny gördülékenységét nagyon gátolta az, hogy a meghívott vívó szak­bírók nem jelentek meg. Délelőtt 11-tői este 7 óráig tartó verseny nagy küzdelmekben bővelkedett. Vívásban: 1. Adam Jiri (Prágai Lokomotiv) 36 győzelem, 1224 p.; 2. Borbély (Győr) 29 gy., 1028 3. Gyimesi (P. Dózsa) 25 gy., 916 pont. Hétfőn reggel 8 órakor indult az első futam úszásban — majd ezt követően folyamatosan a töb­bi — a Balokány 33l/3 méteres medencéjében. A viszonylag ma­gas hőmérsékletű vízben nemigen értek el említésre méltó ered­ményt a mezőny tagjai. A magas hőmérséklet mellett, kifogásolha­tó volt még a víz tisztasága is. — 300 m-es úszásban; 1. Uzslai (Győr) 3:59,4, 970 pont; 2. Sóly­mos (P. Dózsa) 4:18,0, 956 pont; 3. Adam Jirzi (Prága) 4:18,5, 853 pont. A verseny befejező számát, a te­repfutást kedden reggel 8 órakor bonyolítják le, változatos terepen, a Dömörkapu és Kisrét környé­kén. A felnőttek 4000, az ifjúsá­giak 3000 métert futnak. A végső sorrend tehát ott dől el. Ha a pécsi ifik képességük legjavát nyújtják, behozható hátrányuk és megvédhetik vidékbajnoki címü­ket. A négy szám utáni összetett eredmények: ifjúsági egyéni: l. Adam Jirzi (Prága) 3872 pont; 2. Bank (Pécsi Dózsa) 32J.0 pont, 3. Hegedűs (Győr) 3070 'pönt, 4. No­vak Jaroslav (Prága) 3168 pont 5. Borbély (Győr) 3073 pont. Csa­patban: 1. Prága 9738 pont, 2, Győr 9478 pont, 3. Pécsi Dózsa 9270 pont. ja megyei kézilabda és röplabda döntőit vasárnap délelőtt a PV- SK-pályán rendezték. A kézilab­dázóknál hat-hat női és férfi együttes vetélkedett az elsőségért és helyezések megszerzéséért, a röplabdázóknál mindössze három férfi- és csak két női csapat jelent meg. A kézilabda megyei döntője kettős bólyi sikerrel zá­rult, a nőknél és a férfiaknál Boly csapata pontveszteség nél­kül szerezték meg az elsőséget. A röplabda döntőben kettős ke- szüi siker született. Eredmények: Kézilabda, nők: Nagyharsány— Görcsöny 10:2, Nagyharsány— Kaposszekcső 14:2, Boly—Somogy- hárságy 14:2, Boly—Nagyharsány 6:5, Kaposszekcső—Somogyhár- ságy 5:4, Kaposszekcső—Görcsöny 5:4. Végeredmény: 1. Boly, 2. Nagyharsány, 3. Kaposszekcső. Férfiak: Bóly—Almamellék 16:4, Siklós—Hosszúhetény 20:8, Siklós —Egyházaskozár 16:9, Bóly—Sik­lós 19:16, Egyházaskozár—Hosszú­hetény ll :7, Egyházaskozár—Al­mamellék 12:8. Végeredmény: 1. Bóly, 2. Siklós, 3. Egyházas­kozár. Röplabda, nők: Keszü—Szulimán 2:1. 1. Keszü, 2. Szulimán. Fér­fiak: Keszü—Egyházaskozár 2:0, Keszü—Szulimán 2:0, Szulimán— Egyházaskozár 2:0. Végeredmény; 1. Keszü, 2. Szulimán, 3. Egy­házaskozár. 70 kilométeres távon rendezték meg Hatvan és Salgótarján között az Országos Ifjúsági Kerékpáros csapatbajnokságot. A versenyen a Spartacus együttese is rajthoz állt. Az elsőséget nem kis meg­lepetésre a Győri Vasas ETO csa­pata szerezte meg. A pécsiek az ötödik helyen végeztek. A nemzetközi Öttusaverseny sportlövőpisztoly számában a résztve­vők egy csoportja. Balról a, második a pécsi Maletics, a verseny o$yik esélyese Keszü—Egyházaskozár 2:0, férfi röplabda-mérkőzés a Falusi Spar- takiád megyei döntőjén. A tornát a keszüiek nyerték Kézilabda Eredményesen szerepeltek az országos egyesületi ifjúsági kézi­labda kupa pécsi területi döntő­jében a Vörös Meteor lány és a Bányász fiú kézilabdázók. Mind­két csapat csoportjában az első helyen végzett és így biztosította magának a jogot az országos döntőben való részvételre. A dön­tő mérkőzéseket két hét múlva Debrecenben játszák. Nem volt könnyű dolguk a pécsi csapatok­nak hisz a mezőnyben ott volt az elmúlt évi országos egyesüle­ti ifjúsági fiú és leány kupa­győztes, a Bp. Honvéd, illetve a Bp. Női Ruha együttese. A pécsi csapatok eredményei: nők: Pécsi Vörös Meteor—Nagyatád 13:3, Pé­csi Vörös Meteor—Gyönk 21:4, Pécsi. Vörös Meteor—Bp. Női Ru­ha 18:7. Férfiak: Pécsi Bányász- Kaposvári Vasas 34:10. Pécsi Bá­nyász—Gyönk 24:4. Pécsi Bányász —Bp. Honvéd 18:14. Az őszi idényre készülődő Fe­rencváros és Csepel labdarúgói már előkészületi mérkőzést vív­tak. Ferencváros—Orosházi Kinizsi 4:2, Csepel—Csepeli Vasmű VáJU 12:5. t J Nemzetközi öttusaverseny Mérkőzésről mérkőzésre

Next

/
Thumbnails
Contents