Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-14 / 164. szám

1968. július 14. Bunomnu napia 7 Tímár lsh/án: Táj Cseh szakfolyóirat a pécsi bábegyüttesekről A Ceskoslovensky Loutkar, a csehszlovákiai bábművésze­ti folyóirat 1968. évi második száma részletes, fényképekkel illusztrált beszámolót és kri­tikát közöl a tavalyi év vé­gén Pécsett megrendezett III. Országos Bábjátékos Napok­ról. A pécsi Bóbita Bábegyüttes­ről a következőket írja: „A leghíresebb magyar amatőr- bábjátékos együttes, nyilván a pécsi Bóbita, amely hírne­vét elsősorban a tévében be­mutatott műsorainak köszön­heti.” Durarrty Szomszédasz- szonyok című bohózatának bábszínpadra, s állatszerep­lőkre áttett változatával kap­csolatban a folyóirat néhány kifogást említ, főként, azt, hogy a feldolgozás túlságosan gondolati, absztrahált megol­dást alkalmazott, s így az ere­deti bohózat szellemétől eltá­volodott A Prokofjev-zenére Irt Rómeó és Júlia bábpanto- Boim részletes elemzése során a cikk szerzője, Cesar Miros­lav különösen kiemeli a kesz­tyűs kezekkel történő bábját­szásban rejlő hatalmas lehe­tőségeket, amelyeket megfele­lő mértékletességgel, nagy technikai tudással (s itt kü­lönösen a Júliát megszemé­lyesítő Kiss Évát emeli ki) és képzőművészetileg is kitű­nő jó színpadképekkel a Bó­bitának sikerült kiaknáznia. JKétsegkivül a Bóbita együt­tes által előadott pantomim — írja a továbbiakban a cikk a legnagyobb pécsi élmé­nyek közé tartozik, sőt, nyu­godtan elmondhatjuk, hogy minden eddigi élményünk kö­tött kiemelkedő helyet foglal eL Ezért igen örülnénk, ha ezt az előadást a mi közön­ségünk is megtekinthetné. Bár véleményem szerint a műkedvelő inszcenálások gyors elavulásának problé­mája jelentős, mégis az ama­tőr bábosok 1969-ben ha­zánkban rendezendő nemzet­közi fesztiválján ennek az előadásnak bizonyára komoly sikere lenne.” A folyóirat ír a Fekete Színházról is, amely a Kádár Kata népballadát mutatta be. „Rendkívül kulturált előadást láthattunk — írja a cikk — amely azonban rendkívül érthetetlen volt. Főleg az a néző, aki nem ismeri a balladát, kényszerítve volt, hogy megfejtse a mozgó szimbólumok és az utalásokat tartalmazó jelek egész rend­szerét, ennek ellenére, végül i> elég zavaros benyomása alakult ki, annál is inkább, mert olyan pantomimről volt szó, amelynél a beszéd hiá­nya szükségszerűen megkí­vánja a pantomim saját nyelvének érthetőségét. Ismét olyan előadást láttunk, amely­nél a díszlettervező (Erdőt János szuverénül, diktatóri­kus eszközökkel uralta a já­tékot, ugyanakkor azonban a képzőművészeti megoldások imponáló kulturáltsága, vala­mint Hevesi András szokat­lanul simulékony szcenikus zenekísérete valahogy a né­zőn kívül álló szférákba transzformálódott, mert maga a néző a színpadi történésre összpontosította figyelmét. Mindez más szavakkal azt jelenti, hogy a bábszínház színházi és nem képzőművé­szeti műfaj.. Nagy pozitívumként eme­lik ki, hogy Pécsnek két ki­tűnő együttese is Van, s a csodálkozás hangján beszél arról, hogy Magyarországon milyen erős és széleskörű mozgalommá alakult az ama­tőr bábjáték. — Hol a macska? — kér­dezte. Anyánk sírva fakadt A macska épp egy éve döglött meg. © Házunk előtt egész nyáron emberek séta- fifcaltak. Zöld zsalugáter fedte az ablakokat, közepükön szív alakú nyílás volt, s mi egész nyáron ezeken a kis réseken át bámultunk ki az utcára. Irtó sok fej haladt el a ház előtt, ide-oda ingtak, urasá- gok és hölgyek fülei lebeg­tek el, orrok, bajszok meg kalapok, egy negyed létra, tarkabarka fokokkal, naper­nyők, egy arany gombos kék ruha, egy ló meg egy ostor, újabb bajszok, föl-alá sétál­tak, duzzadtan a kánikulától, izzadtan, ott úsztak a levegő­ben a zsalugáterek szívnyílá­sai előtt. De ha kinyitottuk az abla­kot, egész embereket láttunk. Unalmasak voltak: két lábon jártak. : Nem volt más szórakozá­sunk, mint a majális. Mana- na elkísért bennünket a kis­erdei to partjára. Valameny- nyi városi kereskedő ott volt családostul. Lányok érkeztek, hajukban és harisnyájukon pózsaszmű meg,kék pántlika. ■naperayős dámák, kövér tára­ságok és egy ármádia szik­kadt nevelőnő, akik föl-alá futkostak görkorcsolyájukon, s ha összetalálkoztak, élesen és cikcakkban sikkantottak. Egy rokonszenves tag trombi­tába fújt, ekkor mindenki hasra vetette magát, és neki­esett az elemózsiának, ame­lyet gyékénykosarakban hoz­tak volt, és letettek a fűbe, a kiskutyák közé. A levegő tele volt levéllel, ég és föld között kalimpáló lábbal, apró, kéjes hörgéssel. A kis szigeten, a tó köze­pén, katonazenekar játszott. A karmester hadonászott, a zene követte mozdulatait, föntről lefelé, jobbról balra, balról jobbra; különféle he­gyes meg gömb mértani ido­mok keletkeztek, és sorra ne­kiütköztek a hallgatók fülé­nek. A férfiak estefelé belegá­zoltak a vízbe. A rokonszen­ves tag ismét trombitába fújt, valaki elsütött egy pisztolyt Mindenki sört kezdett vedel­ni. Néhány ifjonc új meg új üveget hozott. A versenyzők egyenesen gyomrukba löttyin- tették az italt, egyet sem nyeltek közben. A győztest pompázatosán levetkőztették, és a tóba hajították. Olykor A zenei évad mérlege A zenei évadok egymást szakadatlanul követő sorában most végetérve visszapillant­va a szokásos értékelés he­lyett célravezetőbbnek tartjuk annak vizsgálatát, mennyiben tért el az 1967/68-as £vad a korábbiaktól, történt-e fejlő­dés, előrehaladás egyrészt a műsorpolitikát, másrészt a színvonalat illetően? Külső képét tekintve ez az évad sem különbözik az elő­zőktől: kilenc nagyzenekari est, kamarakoncertek fővárosi és külföldi vendégművészek­kel az Országos Filharmónia bérleti sorozatában, némileg kisebb érdeklődés az ún. Ha­tos bérlet hangversenyei (pl. Szabó Pereme szerzői estje) iránt, két hagyományos ope- rabemutató, pécsi művészek, öntevékeny és ifjúsági együt­tesek szokásos műsorai. A közelebbi vizsgálódás érde­kében mégis mindenekelőtt néhány szót a műsorpolitiká­ról. Az Országos Filharmónia a nagyzenekari sorozatban új és vonzó ötletként Beetho- vem-ciklust hirdetett Ez any- nyit jelentett, hogy vala­mennyi kon certen szerepelt egy-egy Beethoven-alkotás, ez azonban leszűkült a kilenc szimfóniára és néhány ver­senyműre. Ezek az amúgyis állandóan repertoáron lévő művek minden rendszer, sor­rend nélkül kerültek műsor­ra (a karmesterek vagy szó­listák látszólagos szeszélye szerint), így voltaképpen új, az eddigitől eltérő élményt nem nyújtottak. Már nem a műsorpolitikához, hanem a megszólaltatás színvonalának problémájához kapcsolódik az a megállapítás, hogy va­lamennyi Beethoven-mű a Pécsi Filharmonikus Zenekar tolmácsolásában szólalt meg. Becsüljük zenekarunkat, tag­jainak szinte határtalan mun­kabírását De aggódtunk is értük, nem is alaptalanul: a túlfeszített elfoglaltság meg - bosszúlta magát. Ez legérzé­kenyebben az ifjúsági hang­versenyek nem egyszer lélek- nélküli, gépies lepergetésé- bem nyilvánult meg. Az évad­végi személyi és anyagi jel­legű változások remélhetőleg javítanak ezen az áldatlan helyzeten. De ettől függetle­nül szívesen hallgatna a pé­csi közönség más zenekart is. Irigykedve olvassuk, hogy pl. a fővárosi hangversen yévad legfőbb pozitívumának kül­földi híres zenekarok vendég­játékát tartják. Ebből a vi­déknek, legalábbis Pécsnek nem jutott semmi. Ha a ko­rábbi évadokra, pl. a Moszk­vai Kamarazenekar' vendég- szereplésére gondolunk, az egyetlen vendégzenekar, a Budapesti MÁV Szimfoniku­sok Bartók-e6tjét nem sorol­hatjuk a rendkívüli zenei él­mények közé. Visszatérve a műsorpoliti- kához, hiányoltuk, — ha már Beethoven-ciklust hirdettek, hogy a Mester ritkábban hallható műveinek megszólal­tatására senki sem gondolt Sem arra, hogy ezt a kezde­ményezést összhangba hozzák a pécsi zenei élet más terü­leteivel, pl. a színház opera- együttessének műsorpolitiká­jával. Kínálkozó lehetőség lett volna a Fidelio előadá­sára, helyette Donizetti Don Pasquale című operájának könnyed, jól pergő, zeneileg is színvonalas bemutatóját, valamint Verdi Aidájának nagy közönségsikert aratott előadását hozta a színház nagyobb megbecsülést érdem­lő operaegyüttese. A műsor­politika idén tehát csak a népszerű, hálás repertoár-da­rabok számát gyarapította, de adós maradt a korábbi évek­ben pozitívan értékelt (habár közönségsikert nem mindig elért) olyan művek bemuta­tásával, mint pl. Händel, Monteverdi, Menotti, Soszta- kovics, Kalinski operái vol­tak. (Tudomásunk szerint a jövő évad sem ígér opera­csemegét!) Mégegyszer visz- szatérve a Beethoveri-ciklus- ra, alkalom kínálkozott vol­na többek között a Missa Solemnis előadására is. — ehelyett a Liszt Ferenc Kó­rus saját, igényes, követke­zetes műsorpolitikáját foly­tatva a zeneirodalom egyik legmonumentálisabb alkotá­sának, Bach: H-moll miséjé­nek pécsi megszólaltatását vállalta. A három délelőtti matinén részleteiben, majd szinte egyedülálló módon há­rom zsúfolt Liszt-termi hang- vei-senyen teljes egészében, Antal György vezényletével és zömmel pécsi szólisták köz­reműködésével megszólaló mű a hangversenyévad legjelen­tősebb eseményévé vált. Ha­talmas teljesítmény ez a Liszt Kórustól, mely a Pécsi Ze­nei Hét keretében Kodály Zoltán születésének 85. év­fordulóján magyarországi be­mutatóként a Mester egyik legutolsó alkotásának, a Lau- des organi-nak, majd a ma­gyar egyetemi oktatás 600 éves évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyen Bar­tók : Cantata profana-jának előadásával vette ki részét a hangversenyéletből. Az Országos Filharmónia rendezésében sorrakerülő hangversenyek egy részén az elhangzó műveknél jelentő­sebbnek, vonzóbbnak mutat­kozott az előadók, a vendég- művészek személye. Örömmel hallgattuk a világhírű szov­jet-örmény énekesnőt, Zara Doluhanovát, Tsuyoshi Tsut- sumi japán gordonkaművészt, különös élmény jelentett Ni- canor Zabaleta spanyol hárfa­művész estje, a zongoristák közül pedig Jeanne Marie Darré, az osztrák Hans Kann és az olasz Giuliani Silveri koncertje. A külföldi vendég­karmesterek közül a legőszin­tébb sikert Milan Horvát aratta. A bérleti sorozatban a pécsi közreműködők közül Bánky József koncertje emelkedett ki. Tőle mindig újat, érdekeset kapunk: ez­úttal Ravel D-dúr, balkézre írt zongoraversenyét szólal­tatta meg Lehel György ve­zényletével. Köváts András és Gaál Mimi. a Nevelők Há­za Kamarakórusa és a szépen fejlődő Mecsek Fúvósötös kö­zös hangversenye, illetve a Pécsi Kamarazenekar, Borsay Pál és Halász Béla kamara­estje érdemel még említést. A hangversenyéletből ör­vendetes módon egyre aktí­vabban vállalnak részt a vá­ros fiatal zenészgenerációját nevelő Zeneművészeti Főis­kola pécsi tagozatának, a Ze­neművészeti Szakiskolának hallgatói, művésztanárai is. Bár a növendékhangverse­nyek, nem egyszer magas színvonaluk ellenére is több­nyire megmaradnak az iskola belső ügyének, az Erkel-te­remben több, fiatal művész­jelölt elindulásának lehettünk tanúi és a tanárok közül is egyre többen vállalkoznak önálló koncert rendezésére. Ez szélesítette, színesítette a hangversenyéletet és az ér­deklődés is kielégítőnek mu­tatkozott. Gondolunk itt Bach Musikalisches Opfer-jének bemutatójára, Gyermán Ist­ván bemutatkozó hegedűest­jére, Balatinecz Mária, Hol- lay Keresztély kamarakon­certjére. A Mecsek Együttes ősszel Lengyelországba megy Szeptember ti. és 30. között rendezik meg n lengyelországi Zielona Górában az ének- és táncegyüttesek HL fesztiválját. A lengyel csoportokon kívül ezidén szovjet, csehszlovák, bolgár és román résztvevők is lesznek. Magyarországot a pé­csi Mecsek Együttes képviseli majd, 35 fős csoporttaL A fesz­tivál szabályai szerint egy 60 perces és egy 100—-120 perces produkcióval lépnek fel. A fesz­tivál egyébként szüreti mulat­sággal egybekötött, s a hagyo­mányok értelmében a részvevő együtteseknek a szüreti felvo­nuláson is ott kel! lenniük, va­lamint a környező városokban, községekben néhány műsort adniuk. A pécsi öntevékeny tesek az évadban először a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére rendeztek közös hangversenyt. Megváltozott műsorpolitikájukról, igénye­sebb színvonalukról önálló hangversenyeik beszélnek: po­zitívum, hogy kezdenek hatá­rozottan sajátos profilt kiala­kítani kórusaink: elsősorban a Nevelők Háza Kamarakó­rusa, Dobos László és Tillni Aurél vezényletével. A IIL Országos Kamarakórus Fesz­tivál megrendezésével ismét jelentős szolgálatot tettek e műfajnak. Fontos lépést ha­ladt előre az Építők Madri­gálkórusa Király Ernő, Milan Novak és Jandó Jenő szerzői estjének megrendezésével, to­vábbá a Mecsek Vegyeskar, melynek színvonalemelkedé­sét a nagyszerű országos mi­nősítés fémjelzi és sikeres hangversenyt rendezett, főleg népszerű operarészletekből, a Bartók Béla Férfikar a KI- SZÖV zenekarral és énekes szólistákkal karöltve. Az is hozzájárult e hangversenyek sikeréhez, hogy az egyes kó­rusok kőiül állandó szereplő- gárda van kialakulóban, ami változatossá, többrétűvé teszi e hangversenyeket és bizto­sítja a közönség érdeklődését Nem csökkenő lelkesedéssel dolgoznak és muzsikálnak öntevékeny íúvószenekaraink is. Az ifjúsági kórusok válta­kozó színvonalú teljesítmé­nyét az Éneklő Ifjúság hang­versenyein hallhattuk, A Ta­nárképző Főiskola, a Nagy Lajos gimnázium zenei együt­tesei, a Zeneiskola, a Koma­rov-gimnázium, a Mátyás ki­rály úti zenei tagozatos általános iskola és más is­kolák idén is megrendezték saját hangversenyeiket. A könnyű műfaj területén az Ország^ Rendező Iroda gondoskodott arról, hogy a legnépszerűbb tánczenekaro­kat (az Illés-zenekart, az Ómega-együttest, a Nashvtlle- együttest), valamint énekese­ket a pécsi közönség is lát­hassa. Változásról nem be­szélhetünk, ezek ismert szín­vonaláról sincs mit monda­nunk. Arról viszont nem hallgathatunk, hogy a színház könnyűzenés produkciói kö­zött nem akadt olyant, ami a nSgyon is átlagos színvonalat meghaladta volna. Ezen a téren a jövő évadban (koráb­bi évek átgondoltabb, újat, kezdeményezést nyújtó pro­dukcióihoz hasonlóan) többet várunk. Mert míg évekkel ezelőtt épp a pécsi színház tett jelentős lépéseket (pl. az Európa elrablása, a Három testőr musical-változatának bemutatásával) e zenés műfaj érdekében, addig jelenleg csupán utánjátszó szerepet tölt be a kezdeményezés koc­kázatosabb, de mindenképpen nemesebb vállalása helyett Dr. Nádor Tárnád sikerült kiúsznia a partra, ki­mászott a többi versenyző közé, akik a fűben hevertek, elnyúlva, mint a pontyok. A hírlapok kurtán-furcsán szá­moltak be az eseményekről: „X. úr győzött (elhalálozott) a kereskedők sörivó párbajá­ban. A jutalomátadásra (te­metésre) este került sor a Korona szálló előtt.” Azon a nyáron, amelyről beszélek, mindketten elmen­tünk a majálisra, de ezúttal Manana nélkül. Ott álltunk a tóparton, a versenyzők há­ta mögött, megtört rajtunk a nők hulláma. Mindenki or- dibált, esernyőket és kalapo­kat lóbáltak a levegőben, mindenki egy-egy nevet kiál­tott, a szavak egymásnak koccantak a levegőben, mint a kuglibabák. Csak az orrunk elé láttunk, pontosan abba az irányba, ahol most egy ifjú jelent meg és integetett fe­lém: — Gyere, mutatok valamit! Utat törtünk a tömegben. Könyökkel lökdösődtem, to­lakodtam, olykor puha húsba ütköztek, olykor a nevelönők csontjaiba. Verítekszagot, gyűrtruha-szagot és Tachel- púderszagot éreztem. — Várjatok meg! A fiú egy bokor mögé sza­ladt. Szemlátomást keresett valamit, majd hamarosan egy sárga takaróval kezében ér­kezett vissza. A takarót a fűbe terítette: — Mit csinálsz? — Gyereket — felelte elő­zékenyen. — Hogyhogy gyereket? — Csak úgy. Gye-re-ket Es hanyatt vetette magát, majd behunyta a szemét. Csönd volt. A fiú hirtelen el­nevette magát Harsányan kacagott, füléig húzódott a szája. Csorbák voltak a fo­gai. — Mit nevetsz? Nem felelt, fetnengett a kacagástól, majd megpukkadt — Hadd csináljuk együtt azt a gyereket mind a hár­man — javasoltam. — Jó? Nagyon kérlek. A fiú elkomolyodott. — Mit adtok érte? — Mit adjunk? — Ingyen nem tanítlak meg benneteket Mindketten adja­tok egy-egy' pántlikát. Kihúztuk a hajunkból a pántlikát es odaadtuk. Az­után mi is leheveredtünk a fűbe, és közénk vettük a fiút Betakaróztunk, így feküdtünk egy Ideig mozdulatlanul. Az ég derült volt, estefelé mint­ha följebb szállt volna a mennybolt. Lányok értek a közeibe, összefogódzkodva sétáltak. Észrevettem, hogy néznek bennünket. Mi a takaró alatt feküdtünk, láttuk, hogy föl- alá sétálnak és ferde pillan­tást vetnek ránk. A fiú is észrevette őket. Föltápászkodott — Ostoba libák vagytok, hugocs'káim — mondta. — Nyamvadtak és maflák. Nem is konyíttok semmihez. Fölszedte a takarót, és el­ment Csatlakozott a lányok­hoz. Most már együtt sétál­tak. Ott ment közöttük és beszélt, őket is tanította. — De nagy ész vagy, te vi­lág okosa! — akartam kiálta­ni, de már nem volt időm rá. Megkezdődött a tűzijáték. O ősszel visszaérkezett atyánk. Kitüntetések borították mellét. EJ - érkezett az üvegszemek meg a többi hasonló holmik * kor­szaka. Atyánk az ebédlőbe sietett, és egy szó hangot ját­szott a hegedűn. — Szó. Neveletlenek vagy­tok és komi szak — kiáltotta. — Két vörös hajú, pimasz leánygyerek. Mit műveltetek, amíg nem voltam itthon? —• És megint állához emelte a hegedűt és játszani kezdett: — la-la. — Pedig vihettetek volna valamire. Tőlem min­dent megkaptatok. De én ide­gen voltam ebben a házban. Ti, ti. Engem senki sem ér­tett meg. Mert persze, hogy, persze hogy, prsz, psssssz. Lassan elszállt belőle a le­vegő. Lelohadt. Kezét-lábát behúzta testébe, mint csiga a szarvát Egyre kisebb lett Anyánk a kapcsolóhoz lépett, eloltotta a villanyt. Egy puk­kanás hallatszott: aztán sem­mi. — Hol van atyánk? — ki­áltottuk. Anyánk nem felelt Hús* évig kérdeztük, és ő nem fe­lelt. Akkor megöregedett. Ű’- ra megkérdeztük: — Hol van? — Nem tudom — teleli anyánk. A hamutartóba tét tem. Nem találtátok meg? t ’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents