Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
9M. Július % DunQ ntmi napid 7 Január ófa új köntösben jelenik meg a Jelenkor. A Lantos Ferenc tervezte borító modernebb, mozgékonyabb a réginél, figyelmet keltőbb a tipográfiai megoldás is. Egyre színvonalasabb a lap grafikai és képanyaga. Tartalmi vonatkozásban folytatódnak a múlt év szerencsés kezdeményezései: a TV-szemle, amelyet sikerült megóvni az ellaposo- dástól, egyetlen számból sem hiányzik, s viszonylag rendszeresen jelentkezik a színes, változatos krónika. Folytatódik Loránd Imre széles olvasóközönséget érdeklő cikksorozata (Berkesi András regényéről. Dumas-ról és Jókai népszerűségének titkáról ír), s újább darabokkal egészül ki Pomogáís színvonalas, magvas portré gyűjteménye (Szécsi Margit. Karinthy Ferenc, Cseres Tibor). Nagy L. Sándor és Bajomi Lázár Endre beszámolói — bár szűk körre korlátozva — lehetővé teszik a Jelenkor olvasóinak, hogy a külföldi irodalmi élet eseményei felől is tájékozódjanak. A példákat tovább szaporíthatnánk, de már az eddigiek is jelzik a folytonosságra törekvést: a Jelenkor különböző olvasó rétegeket érintő sorozatokkal igyekszik állandó olvasótábort szervezni. Sok vonatkozásban sikerült már ezt a törekvést realizálni, máskor még inkább csak a szándékot értékelhetjük, A lírai termés sokszínű és színvonalas, az előző évekhez képest gondolati gazdagodás jellemzi. Puszta felsorolás helyett csak néhány alkotót említenénk. akiknek a versei ezúttal különösen tetszettek. Csorba Győző költeményeiben a tágasság és mélység kap meg. és az a mód, ahogyan legszubjektívebb érzéseit megvallva általános, emberi gondokat fogalmaz meg. Ide kívánkozik a Lemle Géza emlékének szentelt Inkább a válasz c. vers néhány sora, amely utolérhetetlen tömörséggel, szívbemarkolóan tudja egyszerre felidézni a halott alakját, egyéniségét és a költőét is, aki a halálon győzedelmes emberi nagyságot ün. nepli: „Örök kétely kínzottja én [szokatlan heved gyakran sokalltam s kívántalak torpanni néha [cseppnyit Am te az anyák nagyszerű szelíd-konok bizalmával [szívedben csak ültetted a gyönyörű magvakat rendületlen S kihajtottak megnyúltak [bokrosodnak teremnek vagy termő[virágosodnak” Pákolitzban az egyszerűsége a megrendítő: gesztusok, nagy szavak nélkül tud vallani lelke legmélyebb rétegeiről, irónia mögé rejti fájdalmát, ha az Embert éri sérelem. Jelenkor, 1968. január—június Feltűnően sokat szerepelnek a fiatalok. Szepesi Attila erős hangulatú képei rokonszenves költői portrét rajzolnak elénk. Bihari Sándorban intellek- tualizmusa, Makay Idában őszintesége, Kalász Márton verseiben az egyéniség, sajátos látásmód hat az olvasóra. De fel kellett figyelnünk a legfiatalabbak, Marafkó László és Csordás Gábor tehetségére is. Ritkábbak a feltűnően negatív, kifogásolható jelenségek; a képek öncélú, már-már zavaros túlburjánzása (Gálám, bosi), a mesterkéltség, a valódi gondolat hiánya (Káldi) vagy ennek ellenkezője, az, hogy megfelelő forma híjján elsikkad az érdekes gondolat (Héra). Jó a szépprózai anyag átlagszínvonala is. Az írások zöme a ma emberének problémáit, a világban elfoglalt helyzetét vizsgálja, s elsősorban belülről igyekszik megközelíteni a hőst, tudata, érzései, erkölcsi világképe felől. Kolozsvári Grandpierre Emilnek sikerül ez leginkább. Figurái szándékos elrajzoltságuk ellenére — vagy éppen annak következtében — típusok, az író szatirizáló indulatát az váltja ki velük szemben, hogy adottságaik ellenére sem képesek maguknak emberi életet teremteni. Ugyancsak az értelmes élet kialakítását akadályozó hamis beidegzések, sokszor pusztító erővé váló konvenciók ellen tiltakozik Bertha Bulcsu Kék égi tej c. elbeszélésében. Lázár Ervin gyermekfiguráiban finom lélektani érzékkel elemzi a társadalmi körülmények és- az egyéniség, a tudat alakulásának összefüggéseit. (Veréb a Jézus Szívében). Ez a célja — bár a megvalósítás gyen-. gébben sikerül — Sobor Antal elbeszélésének is. Békés Sándor Ember légy, fiú! c. novellája egyenes vonalvezetésével, plasztikus jellemeivel tűnik ki. Sajátos színfoltot jelent Mocsár Gábor Pajzán triptichonja, amely a humor fegyverével veszi célba a mindennapok fonákságait. Csupán egyetlen írással, Dalios Attila balettnovellájával (és a műmellékleten közölt jelzem- ill. díszlettervvel) kapcsolatban vetődhet fel komolyabb kifogás, és az a gondolat. hogy a mű megjelenését a helyi vonatkozás sem indokolja. Mondanivalója zavaros, érdektelen, az alakok színtelenek, az egész írás a giccs határán mozog. A szociográfiák közül Kunszabó Ferenc Szekszárdi kis- tükörje emelkedik ki. A szerző szakít a témaválasztás kissé már ellaposodó hagyományával, s egy kisváros életének alakulását, fejlődését igyekszik nyomon követni. A regölyi változásokról hírt adó Ordas Iván viszont kissé túlságosan is objektív, megelégszik az adatok közzétételével, s teljesen lemond a következtetések, esetleg ítéletek megfogalmazásáról. A közelmúlt irodalmát érintő tanulmányok közül Kiss Ferenc verselemzése és Zezul- ka Mária Szabó Lőrinc stílusát vizsgáló tanulmánya emelkedik ki. Mindkét kezdeményezés folytatást igényelne. A másik Szabó Lőrinccel kapcsolatos írás (Kabdebó) már jóval kevésbé tetszett: Fellengzős. túlzó, a képszerűségre törekvés gyakran zavarosságot eredményez. R. Kocsis Rózsa megállapításai a drámaíró Füst Milánról vitathatók, a megjelenést főként a szomorú alkalom, a költő halála indokolja. Kolta Ferenc az ifjúsági irodalom kérdéseit vitató wei- mari kollokviumról számol be a májusi számban, s olyan kérdéseket vet fel, amelyeket érdemes lenne továbbgondolni, megvitatni a lap hasábjain. Fejlődés tapasztalható a kritikák területén. Ügy tűnik, a rovat mozgékonyabban követi a mai irodalom alakulását, frissebben reagál a megjelent munkákra. Egy-egy számot elolvasva talán észre sem vesz- szük, de egy fél év viszonylatában már fel kell figyelnünk arra, hogy a folyóirat a mai irodalom mozgásának egészét tükrözni igyekszik. Míg a nagyobb tanulmányok, portrék javarészt az ún. középgeneráció tagjainak munkásságát elemzik, a kritikák inkább a fiatalokra, nem egyszer az első könyvesekre hívják fel a figyelmet. Megfigyelhető a kritikákban bizonyos kiegyensúlyozódás. a végletektől való óvakodás is. A tárgyilagosságra törekvés azonban néha már a szükségesnél is hűvösebb hangot eredményez, s ez különösen akkor feltűnő, ha a Jelenkor költőjéről, pécsi fiatalról van szó (Thiery: Arató Károly: Madarak esőben). Ugyanakkor éppen ebben a fél éves időszakban ad arra is példát a Jelenkor, hogyan lehet a provincializmus veszélye nélkül a helyi hagyományokat ápolni (Stencqér: Barta Lajos és a Pécsi Független Újság, Thiery: A Hatosok lázadása). Nemcsak formájában, hanem tartalmában is korszerűbbé vált tehát a folyóirat. Szép- irodalmi anyaga színvonalas szórakozást nyújt, elméleti megállapításai elfogadhatók. Ami hiányérzetünk marad, az abból fakad, hogy nincs vagy nagyon kevés benne az ,,iz- galmas”, heves reakciókat kiváltó, vitára késztető írás. Ezzel a Jelenkor — egyelőre — adósunk maradt. Váróczi Zsuzsa Nagy magyar előadóművészek: Pataky Kálmán Somogyi Vilmos és dr. Molnár Imre közös munkája a Nagy magyar előadóművészek című sorozat harmadik, Pataky Kálmánról szóló kötete. A Zeneműkiadó gondozásában megjelent, gazdag képanyaggal és nyolc áriát tartalmazó két mikrole- mezzel illusztrált könyv első felében Somogyi Vilmos e két világháború között kimagasló nemzetközi sikereket elért magyar tenorista életútját kíséri végig a Zala megyei Alsólend- vától, Pataky szülővárosától, a tanuló éveken keresztül a pályakezdésig, mely az Andrássy úti énekiskolától Bécsbe vezetett. A császárváros hosszú éveken át volt otthona és mű. vészi kibontakozásának színhelye. Közben sikerrel vendégszerepeit Glydneboume-ben, Drezdában, Koppenhágában, a bécsi Opera együttesével Párizsban és Stockholmban. Állandó vendége, ünnepelt énekese volt a Buenos Aires-i Colón színháznak. Nevét ott találjuk a Salzburgi Ünnepi Játékok színlapjain és őt tartották világviszonylatban is a legkiválóbb Mo- zart-énekesek egyikének. A háború után még fellépett az Operaház színpadán Faust jelmezében, aztán Argentínába utazott, ahol „űzött vadként”, a legteljesebb létbizonytalanságban teltek első évei. Művészi pályafutását csakhamar derékba törte betegsége, mely végül is elragadta a kiváló énekest. A színesen megírt életrajzi részt követi dr. Molnár Imre elemző tanulmánya Pataky Kálmánról, az előadóművészről. Leghíresebb szerepeit, elsősorban Mozart-interpretálását, illetve a könyvhöz csatolt lemezeken hallható áriákat boncolja hozzáértő alapossággal, hogy a zenekedvelő közönség minél teljesebb képet kaphasson Pataky Kálmánról. Ritka Faust-példány került elő Pécsett Rendkívül ritka kiadványt vásárolt meg a pécsi antikvárium. Nagy Károlyné pécsi lakos vitt be az antikváriumba nemrég két kötetet. Ezekről kiderült, hogy Goethe Faustjának 1927-es müncheni, a dr. Julius Schröder Verlag kiadásában, Sepp Frank illusztrációjával megjelent pergamen kötésű példányai. Méghozzá az egész világon 15 példány van belőle és ez a tizenharmadik számozott példány. A mű két kötetes, az elsőben a szöveg van mintegy száz metszettel, a második kötetben csak a metszetek külön, továbbá a metszetek kefelevonatai Nagy Károlyné először 1600 forintot kapott értük, majd miután Budapesten kiderítették, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül értékes művek, újabb 800 forintot küldtek neki érte. A két ritka kötetet a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat vette át. Már csak a záporpróba van hátra FÍNÍTA LA COMAEDIA Az elmúlt évad leglátogatottabb darabjai: Hy fair Lady, Duna-parti randevú, Etűdök, Pókháló, Változatok egy találkozásra Mit csinálnak a színészek nyáron? Szerdán este Haumann Péter utoljára volt Barnier úr, csütörtökön este pedig végleg legördült, pontosabban kihunyt a függöny és ezzel a Pécsi Nemzeti Színház 1967 — 68-as évadja befejeződött. Az utolsó előadást fényfüggönv- nyél világították, illetőleg fejezték be: a szabadtéri színpadon a pécsi Gyermekszínházban bemutatott Kacsóh: János vitéz című darabját dolgozta át az előadás rendezője Sík Ferenc, egyfajta érdekes, tág színpadi térben bemutatott és mégis kislétszámú ka- maradaraDbá. A címszerepet a nézők középső és idősebb generációjának egykori kedvence: Sárdy János énekelte. A közönség még egyszer és utoljára tapsolt, aztán színészek rendezők, műszakiak nagyit sóhajtottak: „Vége!” Mielőtt még mi is végleg pontot tennénk az évad után. felütöttük a színház gazdasági hivatalának néhány könyvét, megtudni, vajon a számok tükrében milyen sikereket könyvelhet el magának a Pécsi Nemzeti Színház. Az első megállapítás: lényegében nem csökkent a színházlátogatók száma az 1966—67-es évadhoz képest. A televízió tehát nem bizonyult különösebb vetély- társnak. Mind az elmúlt, mind az egy évvel ezelőtti színházi évad összes látogatóinak száma egyaránt másfélszázezer körül mozgott. Minimális csökkenés ugyan van, de ez összefügg azzal, hogy a most lezárult évadban valamivel kevesebb előadást tartottak, mint az 1966—67-es szezonban. Hasonló a helyzet a színház legnehezebb működési területén, a tájszínház előadásain is. Most 45 ezer, az 1966—67- es évadban pedig 46 ezer néző ült a táj-előadásokon. A Pécsi Gyermekszínház nézőinek adatai így alakultak: 1966—67-es évadban 19 ezer, az 1967—63- as évadban 18 ezer gyermeknéző. , Ez a két szám azonban félrevezetésre alkalmas, ugyanis a Gyermekszínház előadásainak száma a két évad során 80-ról 69-re csökkent. Egy- egy előadást tehát a most zárult évadban többen tekintettek meg, mint ennek előtte. Egészen pontosan: a nézőtéri helykihasználás az idén 93,3 százalékos volt. a tavalyi pedig csak 85,7 százalékos. De hogyan ítélt az „ezerfejű cézár”, a közönség az egyes darabokról? Erre vonatkozólag nem a színházi, hanem a naptári év adatai állnak csak rendelkezésre. így tehát 1967. január elsejétől 1967. december 31-ig a nézők a My fair Lady című darabot tekintették meg a legnagyobb létszámban, e darab előadásain a nézőtéri helykihasználtság 92,0 százalékos volt Mindjárt utána következik a Duna-parti randevú — 87,6 százalék — valamint a Balett Együttes egyik műsora 87,0 százalékos helykihasználtsággal. Ez a balettműsor a következő három darabból állott: Etűdök, Pókháló és Változatok egy találkozásra. A legtöbb üres szék pedig — 17 százalékos tielykihasználtság! — a Julius Caesar előadásain volt. Végül is az 1967-es nézőtéri átlag: 67,5 százalék. A színház művészei, dolgozói pihenni indulnak, persze nem mindenki, s nem mindig többen vállaltak nyári filmszerepet, szabadtéri játékokon fellépést, külföldi turnét. így Vári Éva, Mendelényi Vilmos és Mester István hosszabb jugoszláviai előadókörutat tesz meg. Kézdi György és Pásztor Erzsi filmezik. Kézdi György Várkonyi Zoltán most készülő monstre alkotásában, Gárdonyi Géza: Az egri csillagok című filmjében szerepel. Pásztor Erzsi a Sziget a szárazföldön című filmalkotás forgatásában vesz részt négy napon át. Marczis Demeter már Sopronban van, ahol a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei Bizottsága által rendezett Soproni Ünnepi Heteken lép fel, s Haydn: Teremtés című oratóriumának baritonját énekli. Iványj József és Bánffy György a Gyulai Várjátékokon szerepel, Madách eddig elő nem adott Csák végnapjai című darabjában. Pénteken délután öt órakor pedig Mándoki Kálmán, a színház művészeti főtitkára kitette a hirdetőtáblára a szöveget: „Évadnyitó társulati ülés: 1968. augusztus 21-én.” Most már tehát mindenki elmondhatja: Utánunk az özönvíz. Azaz a záporpróba.- amit július 8-án, holnap, hétfőn reggel nyolc órakor tartanak meg, mikoris a színpad felet megnyílik az „ég csatornája” és óriási víztömeg hullik alá, amit a MÁV Igazgatóságtól kölcsönkért három hatalmas ponyva fog fel. S ezzel: Finita la comaedia. Vagyis: Vége a játéknak. Földessy Dénes Értekezések 1967-1968. A Dunántúli Tudományos Intézet kiadványa Ez év júniusában megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetének Értekezések 1967— 1968 című kötete. A kötet előszavát dr. Babies András igazgató írta, aki megemlékezett ebben a Dunántúli Tudományos Intézet elhunyt igazgatójáról, dr. Szabó Pál Zoltánról. A kötet tartalmazza az elhunyt igazgató utolsó összefoglaló munkáját „A magyar- országi karsztosodás fejlődéstörténeti vázlata” címmel. Ez a munka évtizedes, karsztra irányuló kutatássorozatának főbb eredményeit foglalja össze. A színvonalas szintézis a különböző geológiai időszakokban lejátszódó ősi karsztosodás jellegzetességét is megállapítja, és ezzel nagymértékben hozzájárul a földrajztudomány részéről a magyarországi bauxit- kutatás távlati lehetőségeinek megállapításához. A kötet első részében az intézet földrajzkutatóinak tanulmányai kerültek közlésre. Dr. Lovász György, az intézet tudományos titkára, kandidátus „Vízföldrajzi tanulmányok a Rinya és a Karasica vízgyűjtőjében” címen közölt értekezést. Ebben a hazai viszonylatban alig, vagy egyáltalán nem használt módszerek segítségével nemcsak a földrajz, hanem a társtudományok, pl. a tervező hidrológia számára közölt, illetve ábrázolt néhány fontos jelenséget. A munka szakmai mondanivalóján kívül tudományosan megalapozott és a vízépítési tervezésben felhasználható megállapításokat is tesz. Hasonlóképpen a dél- dunántúli táj problematikáját dolgozta fel éghajlati szempontból Szentiványi Miklós meteorológus: „A hőmérsékleti gradiens vizsgálata a Mecsek hegység déli lejtőjén” címmel. Tanulmányának az ad újszerűséget, hogy a városi légszennyeződés és hőmérséklet összefüggéseit is bemutatja. E tekintetben a munka hazai viszonylatban úttörő jelentőségű, és nagy' segítséget nyújt a város amúgy is nagyfokú levegőszennyeződését csökkentő intézkedések meghozatalában. A kötetben dr. Kolta János, az intézet osztályvezetőjének gazdaságföldrajzi munkája is helyet kapott, melynek címe „Baranya népességének földrajzi megoszlásában a felszabadulást követő húsz év során bekövetkezett változás (1945— 1964.)". A tanulmány közvetlen gyakorlati célt is szolgál, amennyiben vizsgálatai megkönnyítik a munkaerő helyzetének és mérlegének baranyai megtervezését. A gazdaságföldrajz tudományágát képviseli dr. Borai Ákos kandidátus módszertani tanulmánya is, amelynek címe: „A köszénértékesítési körzetek kialakításának metodikai problémái”. Ez a tanulmány elősegíti azt, hogy a földrajzilag legkedvezőbb szénfelhasználást megismerve a szakemberek a legmegfelelőbb szénértékesítési körzeteket alakíthassák ki. A kötet történeti tanulmányai közül az elsőt dr. Babies András igazgató írta „A kőszénkokszolás magyarországi fejlődéstörténetének összehasonlító vázlata” címmel. Ebben a magyarországi kőszénkokszolás útját vázolta a kezdeti kísérletektől a XX. század fordulójáig gazdaság- és technikatörténeti szempontból mindvégig a vaskohászati igényeket tartva szem előtt. Az ezt követő tanulmány, melyet dr. Csizmadia Andor, a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetem tanára: „Az egyetemi oktatás Magyarországon a pécsi egyetem alapítása után a XIV.—XV. században” címmel írt, plasztikusan domborítja ki, hogy a társadalmi fejlődés kívánta meg Pécsett a jogász szakemberek képzését. Dr. Ruzsás Lajos, az intézet osztályvezetője, „A dunántúli védelmi vonal és a paraszt- polgári fejlődés a XVI—XVII. században” című dolgozatában előadja, hogy a földesurak a XVII. században parasztságunknak a szabadparasztság irányába történő fejlődését mindenütt megszorították. A végvári vonal mentén azonban mégis kénytelenek voltak a katonai szolgálatot teljesítő jobbágyok szabadparasztság felé való igyekezetének utat engedni. Amikor a törököt kiverték, a végvári katonák és hajdúk azért küzdöttek, részben eredménynyel, hogy szabad királyi városi polgárokká vagy kiváltságolt mezővárosi polgárokká válhassanak. A soron következő értekezés T. Mérey Klára, az intézet tudományos főmunkatársának munkája, aki „Miért vállaltak munkát a Trencsén megyei szlovák munkások Dél-dunántúlon a századforduló idején” címmel közölt értekezést. Ez a tanulmány a címben kifejtett kérdés megválaszolása során a századforduló munkaerő problematikájának történeti megoldásához is adalékokat szolgáltat. A következő tanulmány dr. Degré Alajosnak a zalaegerszegi Állami Levéltár igazgatójának összefoglalása: „A magyar jogtörténetírás keletkezése és fejlődése a dualizmus korában” címmel. Első kísérlet ez a tanulmány a kapitalizmuskori jogtörténet-tudomány bírálatához. A kötet zárótanulmányát dr. Andrásfalvy Bertalan, az intézet tudományos munkatársa írta: „A- mohácsiak állattartása 1686—1848" címmel. Rámutat a mohácsi táj sajátos gazdálkodási formájára, amely igen régi gazdálkodási hagyományokat őriz, s rámutat arra, hogy ezt a sajátos gazdálkodást az segítette elő, hogy ezen a területen a természeti tái n móRszázad közepéig változatlan maradt. A kötetet dr. T. Mérey Klára, a történettudományok kandidátusa szerkesztette. t
