Dunántúli Napló, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-18 / 167. szám

ítél Július 11 Dtinantmi naoio K V Autóbusz- karaván indul a VIT-re Útra kész a magyar VIT-küldöttség, végleges a névsora annak a 400 főnyi delegációnak, amely a magyar fiatalo­kat képviseli a vasárnap­hoz egy hétre Szófiában megnyíló IX. világifjú­sági és diáktalálkozón. Hétfőn megkezdődik VXT-küldötteink három­napos gyakorlati előké­szítő tanfolyama, amely­nek tematikája a VIT-tel kapcsolatos valamennyi szükséges ismeretet nyújtja a kiutazóknak. Július 25-én a küldött­ség két csoportban bú­csúzik el a budapesti fiataloktól: a budai park­színpadon és a Köztár­saság téri emlékműnél sorrakerülő ünnepségen. Utána a csoportok a parlament előtt találkoz­nak, ahol az MSZMP Központi Bizottsága ne­vében Biszku Béla, a PB tagja, a KB titkára mond beszédet Szófiáig az út Kecske­méten, Szegeden, majd Belgrádon keresztül ve­zet, útközben alkalmi ünnepségeket rendeznek a küldöttség tiszteletére. A csoport 27-én érkezik meg a VTT-városba, ahol a Levszkij-stadion lesz a színhelye — 28-án dél után 4 órakor — a VIT tömegdemonstrációs köz­ponti megnyitó ünnepsé­gének. A VIT programja a ko­rábbiakhoz képest gazda­godik, színesedik, s a résztvevők száma is re­kordot ígér. A Szófiában működő nemzetközi elő­készítő bizottságtól ka­pott legfrissebb tájékoz­tatás szerint a világifjú­sági találkozóra összesen mintegy húszezer hivata­los . küldött érkezését je­lentették 116 országból, ötszáz ifjúsági szervezet és további körülbelül 30 nemzetközi szervezet képviseletében. A központi forgató- könyv szerint a vasár­napi megnyitó ünnepsé­get hétfőn a vietnami szolidaritás napja köve­ti, augusztus 5-ét a béke­harc, a nukleáris fegy­verek elleni tiltakozás, valamint a Hirosimára és Nagaszakira való em­lékezés jegyében tölti el a világ ifjúságát képvi­selő húszezres küldött­sereg. ' Augusztus 6-án látványos külsőségek kö­zepette tánccal, zenével, tűzijátékkal, a világ ifjú nemzedékének impozáns demonstrációjával ér vé­get a találkozó. Öt felsőfokú oktatási intézményben Több mint hat száz „gólya“ Túlnyomó többségük jelesen érettségizett — A műegyetemek „elszívó“ hatása — Új rossz szokás: a szülök is végigizgulják a felvételi vizsgát Befejeződtek a felsőfokú ok tatási intézmények felvétel vizsgái, s az illetékes bízott Ságok kiválasztották: ki kerül be az egyetemre, főiskolára. Érdeklődtünk a pécsi egyete­mektől, főiskoláktól: hány „gó­lya” kezdi meg tanulmányait szeptemberben? JOGTUDOMÁNYI KAR — Hatvanhat fővel indul az első évfolyam. Ebből ötvenet most vettünk fel, tizenhat fiút pedig tavaly, úgynevezett O-évfolyamba. Ók egy évig ka­tonák voltak, s most szereltek le. Ugyancsak ilyen O-évfo­lyamba vettünk fel az idén is huszonkét fiút, akik jövő szép temberben kezdenek majd ta­nulni. Egyébként nappali ta­gozatra közel háromszázan je­lentkeztek, ezek közül — ér­dekes! — csak kétszáznegy­venhét jött el felvételi vizsgá­ra. Akiket felvettünk, azok zömében jeles érettségi bizo­nyítvánnyal rendelkeznek, de van közöttük néhány jó ren­dű is. Közepes rendű érett­ségivel senki sem került be a jogi karra. ORVOSI EGYETEM: — Négyszázkilencvenhárom jelentkezőből száznyolcvan­nyolcat vettünk fel. közöttük 103 nő van. ötvenkilencnek fizikai dolgozók a szülei. — Nyolcvan közülük nem az idén, hanem a korábbi évek­ben érettségizett. A felvettek zöme jeles rendű érettségi bizonyítványt szerzett annak idején, alig néhány jórendű akad közöttük. Elenyészően kevés közepesrendű is beke­rült, ugyanis a korábban érettségizettek pontszámot nem hoztak magukkal a kö­zépiskolából, s az elmúlt idő alatt volt lehetőségük a fizi­kát és a biológiát úgy meg­tanulni, hogy kizárólag a fel­vételi vizsgán megszerezték a kívánt pontszámot. ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA — Hozzánk huszonnyolcán jelentkeztek, s tizenhatot vet­tünk fel. A tizenhatból tizen­- I öt a mi pécsi szakközépisko- i 1 Iánkban végzett. Nyolcán leá­nyok. FELSŐFOKÚ VEGYIPARI GÉPÉSZETI TECHNIKUM — A felvételi vizsgákat be­fejeztük, de a döntéssel vá­runk a jövő hétig. A minisz­térium utasítása szerint ugyan is meg kell várnunk, hogy a műegyetemről hány megfelelő, de helyszűke miatt fel nem vett jelentkezőt utasítottak el, s azok hozzánk kerülhetnek majd. PÉCSI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA — Ezemyolcvan fiatal kí­vánt nálunk továbbtanulni, s a felvételi vizsgák eredmé­nyei alapján kettőszázötven­három került be a főiskolára. Ehhez kell még számítani har_ minchat fiút, akiket előfel­vételivel vettünk fel 0-évfo- lyamra, s most szereltek le. Az idén jelentkezőkből há­romszázhatvanegy 1968-nál előbb érettségizett. A felvet­tek 78 százaléka nő, s szü­leik 48 százaléka fizikai dől gozó. Az érettségi átlaguk sza­konként változik, a kereset­tebb szakokon természetesen magasabb, mint a kevésbé népszerű szakokon. Egyébként az idén a hagyományoknak megfelelően a magyar—törté­nelem szak népszerű volt, er­re sokan jelentkeztek, de most népszerű lett a magyar—orosz és — örvendetesen — a bio­lógia—mezőgazdaság szak is. Továbbra is viszonylag kicsi a matematikával kapcsolt szakok iránti érdeklődés, en­nek oka. hogy a műegyetem „elszívja” a kiváló matemati­kusokat. Bár az idén e téren némi javulás látszik. * Végül néhány érdekesség a felvételi vizsgákról: Az orvos­karon biológiából nem volt teszt-rendszerű felvételi vizs­ga, csak a jogi karon. Utób­binak a vizsgáin éppen ezért csökkent azoknak a száma, akik napokig telefonáltak és az eredményt tudakolták, mert nem bírták idegekkel kivárni az értesítést. De a protekció­kérő telefonok és előzetes ajánlgatások száma általában nem csökkent. Egyik pécsi fel­sőfokú oktatási intézményhez a felvételi vizsgák egyik nap­ján száznegyven ilyen célú telefonhívás futott be. Végül egy új, de igen rossz szokás: különösen a Pécsi Ta­nárképző Főiskolára nagyon sok szülő, naponta ötven-hat- van — kísérte el fiát, lá­nyát a felvételi vizsgára, s ott izgult vele együtt, fokozva az egyébként sem nyugodt fel­vételiző idegességét. Pozsgai György 28 éves gépésztechnikus a múlt év nyarán töltötte ki lopásért, ka­pott négy havi börtönbünte­tését. Kiszabadulása után a Fécsi Kesztyűgyárban gépla­katosként dolgozott. 1967 de cemberében kilépett, azóta munkahelye nincs. Valamiből azonban élni kell. Emlékezett még arra, hogy S. Mária Bajai könyvelő 1966-ban, amikor házasságot ígért neki, milyen szívesen adott kölcsönt. — Amit soha vissza nem. kaptam — mondja S. Mária. — Mire kérte a pénzt? — Először azt mondta, hogy házrészt akar vásárolni, öt­ezer forintot adtam. Később Yasbetonalj-gyárak a Szovjetuniónak Hazánk 1970-től kezdődően tíz vasbetonalj-gyár gépi be­rendezését szállítja a Szov­jetuniónak. Mindegyik gyár­ban több mint 800, összesen a tíz gyárban 8250 gépegység működik majd. A gyárak évente mintegy 900 ezer elő­feszített acélhuzalbetétű vas­betonaljat tudnak majd gyár­tani, mégpedig az eddigieknél jobb minőségben. Szovjet részről a magyar szállítás esetleges bővítésének lehetőségét is fölvetették. Ha az ennek alapján kezdődött tárgyalások kedvezően alakul­nak, mi gyártanánk a vasbe­tonalj-gyárakhoz a betongyá­rakat és a szállító berendezé­seket is, szintén az UVA- TERV-ben készült tervek alapján. Hangszerpróbák az első napon Megnyílt a zenei tábor Napirenden a magyar zenepedagógia Gábriel József, Pécs város Tanácsának, osztályvezetője megnyitó beszédét tartja. Három nyelvre „osztódott” minden egyes magyar szó a pécsi nemzetközi ifjúsági zenei tábor megnyitóján, hogy a soknyelvű résztve­vők minél többet megőriz­hessenek a bensőséges han­gulatú ünnepségen elhangzot­takból. Tegnap délelőtt kilenc órakor gyülekeztek a fiata­lok a kéthetes zenei prog­ramot bevezető utolsó pró­zai aktusra a pártiskola dísz­termében. Megjelent az ünnepségen Gábriel József, Pécs város Tanácsának osztályvezetője, Dolgozókat felvesznek Pécsi Tejüzem áruismerettcl ren­delkező férfit tejtermékraktáros­nak és géplakatosokat — kezdő­ket is — karbantartó munkakörbe felvesz. Tüzér u. 15. (304) •Se A vasasi termelőszövetkezet jó kereseti lehetőséggel vontatóveze­tőket alkalmaz. Megközelíthető a 13, 14, 16-os városi buszokkal. — Felvételre jelentkezni lehet a tsz központi irodájában. (4333) •Se Szövetkezeti Könyvszolgálatunk érettségizett fiatalt keres könyves- bolti tanulónak. Tanidő: 1 év. — Jelentkezés: Pécs. Rákóczi út 55. Reggel 8-tól 12 óráig. (4325) * Géplakatos, gépjármüszerelő, ko­vács szakmunkásokat és mühély- segédmunkásokat, tehergépkocsi- vezetőt és dömpervezetőt felvesz a Téglaipari Vállalat Központi Ja­vítóműhelye. Jelentkezés a mű­helyvezetőnél (Pécs, Felszabadu­lás u. 14). (4321) * Többéves gyakorlattal rendelke­ző gépkocsivezetőt felvesz a MÉH Vállalat. Pécs, Doktor S. u. 14. (4257) * Az ÉM Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz épület- I lakatos szakmunkásokat és laka­tos szakmában jártas betanított segédmunkásokat. — Jelentkezés a lakatos üzemben. Pécs, Rózsa F. u. 3. (4256) * A Pécsi Hőerőmű Vállalat csök­kentett munkaidővel két esztergá­lyost, férfi é.s női segédmunká­sokat keres felvételre. (4129) Tóth László, a Baranya me­gyei KISZ Bizottság titkára, Novák Szilveszter, a pécsi városi KISZ-bizottság tit­kára, Szávai Nándorné, az Ifjú Zenebarátok Magyaror­szági Szövetségének titkára és a foglalkozás-vezető ta­nárok: Sándor János, Sán­dor Frigyes, Graef Matild, Dávid Gyula, Bartha István, Antal György és Agócsy László. — Az elmúlt évi sikeres kísérlet után, most másod­szor nyílik alkalom, hogy Bartók Béla és Kodály Zol­tán szülőhazájában Nemzet­közi Ifjúsági Zenei Tábort rendezzünk — mondotta ■megnyitójában Gábriel Jó­zsef. — Másodszor gyüle­keznek ide a Mecsekalján épült 2000 éves város­ba a világ sok-sok tájáról a zenét, a dalt, a muzsiká­lást szerető és művelő fia­talok, hogy hódolva nemes szenvedélyüknek kétheti mu­zsikálással töltsék el nyári vakációjuk egy részét. A rendezőség nagy gondot fordít arra, hogy a vendé­gek Bartók és Kodály mű­veivel, hiteles előadásuk formáival, továbbá a mai magyar zeneirodalom néhány kimagasló értékével megis­merkedjenek, de nem feled­keztek meg a klasszikus- romantikus zenei örökségről sem. Szávai Nándorné, a tábor vezetője örvendetesnek tart­ja, hogy a tavalyi arcok kö­zül újra itt lát néhányat, mert ez bizonyítja leginkább a rendezvény sikerét. Rész­letesen ismertette az első napi programot, melynek gerincét a hangszerpróbák és Agócsy László előadása alkotják, majd átadta a szót — a felújított berkcsdi köz- Novák Szilveszternek, aki a út 5 méter széles lesz, a jelen­helyi ifjúsági szervezetek légi 2,5 méterrel szemben. A nevében köszöntötte és egy- munkálatok megkezdődtek Az úttal baráti találkozókra út átadására három hét múl­hivta meg a tábor vendégeit. I va kerül sor. ismét kért, adtam 2000 forin­tot. Nem sokkal ezután újabb 3000 forintot. — Bízott benne, hogy visz- szakapja? Kis szünet után halkan mondja: — Azt ígérte, hogy elvesz feleségül. Pozsgai az első sikeres leánykérés után arra gondolt, hogy házasság ígérgetésével most is pénzhez juthat. A múlt év novemberében meg­ismerkedett Sz. Éva fodrász­nővel. — Udvarolgatott nekem, aztán házasságot ígért — mondja Sz Éva. Az „örök vőlegény” 3000 forintot kért és kapott új „menyasszonyá­tól”. Amikor a pénz elfogyott, odébb állt és újabb ara után nézett. Talált is R. Éva pécsi adminisztrátor személyében. — Ez év februárjában is­merkedtem meg vele a Me­csek cukrászdában. Azt mond­ta, hogy a Mezőgazdasági Beruházási Irodában dolgozik, majd később azt, hogy a Pécsi Járási Tanácson. Elhittem, hogy dolgozik, mert ha szóra­kozni mentünk, pénz mindig volt nála, 6 fizetett. Együtt jártunk, aztán megkérte a ke­zemet, sőt, karikagyűrűt is vásárolt. Március 1-én volt az eljegyzésünk... Pozsgainak esze ágában sem volt megnősülni. Maga az el­jegyzés is csak eszköz volt a cél eléréséhez. Már korábban kifürkészte, hogy menyasszo­nya nagybátyjának jelentős összege van a takarékban. Felkereste és elmondotta: „Tiszta lappal akarok indul­ni a házasságba. Lakást is szeretnék vermi, de nincs pénzem. Ha segíteni tudna rajtam...” A nagybácsi nem tudott ellentmondani, adott tízezer forintot. Jól jött ez a pénz, volt miből szórakoz­nia. Egy ideig. Amikor már fogytán volt, újabb ötlete tá­madt. Tudta, hogy a nagy­bácsinak van még tízezer fo­rintja a takarékban.' Ismét felkereste, de kiválasztotta azt az időt, amikor csak a 13 éves fia volt otthon. — Apád küldött, hogy add ide a takarékbetétkönyvet — hazudta a fiúnak. — Nem tudom oda adni, mert a lezárt szekrényben van. A kulcs kellene. Vala­hol itt van a lakásban .. . — Na, akkor megkeressük — mondta Pozsgai. „Aki pe­dig keres, az talál” — tartja a közmondás. Pozsgai megta­lálta a szekrérrykulcsot, ki­vette a takarékbetétkönyvet A tízezer forintos betétből 9990-et kivett Aztán nem je­lentkezett. — Csak most tudtam meg hogy vőlegényem sehol sem dolgozott, nem volt állása — mondja a lány. — Én hittem neki, olyan behízelgő, sima modora volt, szépen tudott beszélni ... A 9990 forint újabb önbi­zalmat adott Pozsgainak, is­mét „menyasszonyjelölt” után nézett. Megint talált. De még mielőtt becsaphatta volna, őt kérték meg. Már mint arra, hogy ebben a nagy melegben valami hűvösebb helyre vo­nuljon ... — Könnyűszerrel adtak a lányok kölcsönt? Cinikus mosollyal mondja: — Ha egyszen é n ígértem nekik házasságot... A Pécsi Járásbíróság Pozs­gai Györgyöt köz\>«5vélyes munkakerülésért, többrendbeli csalásért és sikkasztásért há­rom és fél évi börtönre ítélte. — A vízhiány megszünteté­sére Zengővárkonyban a Komlói Víz- és Csatornamű­vek, a Balázs forrás mellett újabb forrást kötnek be a vízhálózatba. 1 Becsapott menyasszonyok Több tízezer forintot siratnak a cserbenhagyott arák Kőműves, kovczo, sudikos, ra­kodó szak- és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Pé­csi Kertészeti és Parképítő Vál­lalat. Távollakók részére korsze­rű munkásszállást, különélés! pót­lék fizetését biztosítjuk. Jelentke­zés helye: Pécs. Siklósi út 104, üzemvezetőnél. (A temető főbejá­ratával szemben.) (4164) A Siklósi Kesztyűgyár felvesz fiúkat ipari tanulónak 17 éves korhatárig vagy érettségizett ta­nulót. Jelentkezés a helyszínen. (4155) 12. AKÖV felvesz legalább há­roméves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket autóbuszvezető­nek, valamint kalauzokat helyi és vidéki járatokra. — Jelentkezés: i Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 23, | fsz. 7. (4118) * 12. AKÖV felvesz érettségivel | rendelkező férfi forgalmi szolga- lattevőket. — Jelentkezés: Pécs, | Siklósi út 6. (4116) I * Kőművesek mellé segédmunkára I felvesz tizenhat éven felüli diá- | kokat a szünidő tartamára Építő- | ipari Szállítási Vállalat pécsi j üzemegysége. Megyeri út 50, mű- j szaki osztály. (4234) * Volt Pécsi Gázmű nyolc általá- | nos iskolai végzettségű, katona­idejét letöltött raktári anyagki- adót vesz fel. Jelentkezés: mun­kaügyi osztályon, Pécs, Felszaba­dulás út 107. <4119 A Pécsi Vasas Ktsz felvesz fér fi segédmunkásokat. — Bérezé megegyezés szerint. Jelentkezés Pécs, Zsolnay V. u. 15. sz. alatl (4114 * Többéves gyakorlattal rendelke- tö gépkocsivezetőket és segédve- «ctőket felveszünk. Jelentkezés naponta 7-—9 óráig, valamint 16— ?0 óráig az Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Üzemegységén — Megyeri u. Mártírok u. sarok — ti j forgalmi telepén, garázsmester- néL (3961) •k Gyakorlott lánctalpas dózerveze- tőket azonnal felveszünk. Teljesít­ménybérezés. — Vízgazdálkodási Társulat, Mohács, Vörösmarty u. 21. (191739) * Üttisztító munkásokat, útkar­bantartó segédmunkásokat, rovar- és rágcsálóirtó munkásokat, festő- autófényező szakmunkást felvétel­re keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécsi Köz­tisztasági és Ütkarbantartó Válla­latnál, Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. A 12. sz. AKÖV szigetvári fő­nöksége azonnali belépéssel fel­vesz kevés gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket segédgépkocsi­vezetőnek. A kellő gyakorlat meg­szerzése után gépkocsivezetővé minősítjük át. Felvesz továbbá rakodómunkásokat is. Cím: Szi­getvár, Kültelek. (859) * A Baranya—Tolna megyei Hús­ipari Vállalat felvételre keres liúsipari szakmunkásokat, segéd­munkásokat, valamint most vég­zett fiatai villanyszerelő és laka­tos szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, (ttl) Vizsgázott autogénhegesztőt, vil- ínyszerelőket, géplakatosokat é* * serszámkészítöket. valamint eg> tzsganélküli fűtőt felvesz a Pé­ti Porcelángyár. (628) * Aszfalt építési munkákhoz segéd- í munkásokat betanított munkások­ká, illetve szakmunkásokká át­képezünk, továbbá felveszünk aszfalt bedolgozó szakmunkásokat 2300—2500 forintos havi kereseti le­hetőséggel. t* ttisztító munkásokat 1050—1300 forint kereseti lehetőség­gel alkalmazunk. — Autófényezés­ben, címfestésben jártas szak­munkást, karosszéria-lakatost, te­hergépkocsivezetőket, útkarban­tartó munkásokat, rovar- és rág­csálóirtási munkákra dolgozókat alkalmazunk. Felvételre jelentke­zés a Pécsi Köztisztasági és Üt­karbantartó Vállalatnál, Pécs, Ró­zsa Ferenc u. 17. sz. alatt. (862) * Gyakorlattal rendelkező villany­szerelőt alkalmaz a Baranya me- I gyei Vendéglátó Vállalat. Jelent­kezés reggel 7 órakor a Szabad­ság u. 24. sz. alatti részlegünk­nél, Schmidt Béla csoportvezető­nél. (864) * Sellye és Vidéke Építő Ktsz gya- j korlattal rendelkező építésztechni­kust vesz fel augusztus 1-t belé­péssel. Fizetés megegyezés szerint. ! Jelentkezés: Sellye, Ságvári u. 8. sz. alatt, az elnöknél. (865) * \ Pécsi Ingatlankezelő Vállalat felvesz kőműves, ács, tetőfedő, asztalos, vízvezetékszerelő szak­munkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés miudennap 7—9 óráig Bajcsy-Za. (3992)

Next

/
Thumbnails
Contents