Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)
1968-06-06 / 131. szám
T96S. június 6. punantmi nai 10 * Miért szomjas város Pécs? Méregdrága tervek A P-teriilei és a. Dráva kínál megoldást Öl ömmel fogadtam, hogy Ismét napirendre került a város vízellátásának témája. Itt az ideje armak, hogy perspektivikusan is kielégítő, mindemellett gazdaságos döntés szülessen erről a problémáról. Én csak a víznyerési lehetőségekkel kapcsolatban tudok felelősséggel állást foglalni. Ezt szeretném az alábbiakban megtenni, s ahogy a terjede- len engedi, indokolni. Mibe kerül az információ? Már dr. Szabó is szólt arról a sokak számára furcsa helyzetről, hogy Budapesten készítenek terveket“ a város vízpróblémáinak megoldására. Ezt a kérdést kiélezném, mert jelentős gazdasági háttere van. Semmi kétségem afelől, hogy a budapesti szakemberek magasfokú képzettséggel rendelkeznek. Csakhogy ők a legjobb esetben Pécsett születtek, vagy pedig csak tervezés közben ismerkednék' meg a várossal és gondjaival. Az utóbbi eset a gyakoribb. Röviden szólva: a méregdrága tervek még drágábbak lesznek, mert a budapesti szakembereknek gyakran le kell utazni ok Pécsre, hogy informálódhassanak, hogy a pécsi szakemberekkel tárgyalhassanak. Nem vagyok közgazdász, de úgy érzem, van ennél gazdaságosabb tervezési út is!. Azt nem is merem feltételezni, hogy a megyei, illetve városi tanácsnak kötelessége Budapesten készíttetni a terveket! Ha mégis így volna, személy szerint nem tudnám helyeselni. Most pedig n4zzük a víznyerési lehetőségeket! Nekem is az a véleményem, hogy jelen gondjainkat az ún. P-területtel oldhatjuk meg a legjobban. Tény ugyan, hogy lassan süllyed ott a vízszint az intenzív kitermelés miatt Az elkövetkező 10 évben azonban nincs mitől tartanunk, s valóban innen nyerhetjük a legolcsóbb és legjobb minőségű vizet A vízkitermelésnek egyébként városépítészeti jelentősége is van. A mélyebb területek talajvizeinek süllyedése ugyanis kimondottan hasznos az építkezések számárat A víztározó Többször sző esett Itt már arról, hogy víztározót kellene létesíteni a város határában. Bár én sem vetem el azt a gondolatot, hogy létesítsünk egy tavat, vannak aggályaim Is. Attól tartok például, hogy a város környéki kisvízhoza- mú és kisvízgyűjtő patakok nem tudjál} majd permanensen fedezni a hiányzó szükségleteket. Okvetlenül számításba kell vennünk éghajlatunk ún. szekuláris, azaz kiskövetkeztében kimondottan száraz évsorozatok is kialakulnak. Ilyenkor csökken a vízbevétel, de ugrásszerűen növekszik a vízigény, mivel ezek az évek rendszerint melegebbek az átlagosnál. Bizonytalanná teszi egy ilyen tó megfelelő funkcionálását az is, hogy nagy árvizek idején nemcsak víz-, hanem üledékgyűjtő is lenne ez a tó. Védekezni kellene a hordalék ellen, s ez is gondot, pénzt igényelne. Ettől függetlenül — mint ahogy fentebb szóltam — én sem Vagyok a tó ellen Úgy véiem viszont, hogy ez csak a dr. Szabó által is felvetett terv, tehát a derített szennyvíz tárolása céljából volna indokolt. Az utóbbi időben mind többet hallunk a borjádi víztározóról. Ha ez a terv megvalósulna, csökkenne a mezőgazdasági vízhasznosítás lehetősége abban a gyűjtőben. Az egyenletes mezőgazdasági termelés viszont nem képzelhető el víz, szükség szerint öntözés nélkül. Úgy vélem, nem célszerű elvenni a mezőgazdaságtól a vizet, amikor a város másutt is tudna szerezni. Vezessük ide a Dráva vizét! Távlatokban — amikor a kiterjesztett P-terület adta víz kevésnek bizonyul — egy drá- vai vízvezeték építését tartanám szükségesnek. Mindenekelőtt azért, mert a Dráva vize távolról sem olyan szeny- nyezett, mint a Dunáé és perspektívában sem várható ez. Tegyük még hozzá, hogy a város és Dráva közötti távolság gyakorlatilag azonos a Pécs—Duna távolsággal. Ezért talán joggal következtethetünk arra, hogy a drávai vízvezeték megépítése sem lenne drágább, mint a dunai. Az esetlegesen megépítendő bares—pécsi csatornába az olyan kisebb vizeket is bevezethetnénk, mint a Gyöngyös, Almás vagy Bükkösdi patak. Ezek — jó minőségű vizek lévén — csak javító hatással járhatnának. A Dráva vízhozama konkrétan mért és nem becsült, mint a mélységi vízkészlet. A száz éves vízállási adatokból meglehetősen pontosan meghatározható, hogy az éghajlatingadozások milyen hatással vannak a vízhozamra. Különösebb vizsgálat nélkül megállapítható, hogy még a leghosz- szabb szárazságban is a város szükségletének többtucatszo- rosa folyik el, akár Szentbor- bás térségében is! Ajánlatos lenne talán túlméretezni kicsit a vezetéket, hogy a vízszükséget növekedése miatt ne legyen 5 évenként újabb vezeték bővítésére, Illetve fektetésére szükség. Már nagyon sok terv látott napvilágot a város vízproblémáinak megoldására. Ezek kö- mértékű ingadozását, aminek zül nem egy inkább fantázia volt, mintsem minden oldalról megindokolt elképzelés. Ezért kellene már rendet teremteni ezen a területen. Alapos és konkrét vizsgálatokra volna szükség. Ahhoz viszont, hogy ez megvalósulj orr, egy szűkkörű, önzetlenül dolgozó bizottságot kellene létrehozni, talán a Hidrológiai Társaság pécsi csoportján belül. Úgy érzem, eljött már az ideje ennek is. Dr. Lovász György, az MTA Dunántúli Tudományos Intézet, főmunkatársa Azonnali nyereményfizetés Ma jelenik msg R x MTS felkérésére a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság a megvalósítás előtt álló sportcélok anyagi támogatása érdekében a múlt év decemberében kibocsátott „Olimpia** borítékos sorsjátékhoz hasonlóan, ugyanilyen formában június 6-tól. csütörtöktől „Sport** borítékos sorsjátékot rendez. A játék lényege ugyanaz, mint az „Olimpia** borítékos sorsjátéknál volt: a játékos a sorsjegyet árusítótól megvásárolja és a borítékom felbontja. Amennyiben a borítékban sorsjegyet talál, nyereményét — 500 forintig — azonnal felveheti a sorsjegyárustól. 500 forint felett OTP-flók, vagy Totó-Lottó kirendeltség fizeti ki a nyereményt. A sorsjegy két részből áll: borítékból és sorsjegyből, A sorsjegyeket úgy hajtogatták a „Sport“ borítékos sorsjegy és a borítékokat úgy zárták le, hogy sem észrevehetetlen felbontással, sem egyéb más módon ne lehessen megállapítani azt, hogy a borítékban nyerő, vagy nyeretlen sorsjegy van-e. A borítékos sorsjegy ára 4 forint és 10 milliót hoznak belőle forgalomba. Nyeremények sorozatonként: 50 000, 20 000, 1000, 500, 200, 100, 50, 20, 10 és 8 forintosak. Valamint díjmentesen újabb sorsjegy húzására Jogosító „újra húzhat’* sorsjegy Is található a borítékban. A nyerő sorsjegyeken a nyeremény összegeket nettó öszszegben tüntették fel, így azokat levonás nélkül f ize Ük ki. A nyeretlen sorsjegyeken „nem nyert” megjelölés van. A nyerő és nyeretlen sorsjegyek csomagolása és kezelése társadalmi bizottság ellenőrzése mellett történt. A sorsjegyek kaphatók a totó-lottó kirendeltségekben, a totó-lottó szelvényárusítóknál, trafikokban, földművesszövetkezeti boltokban, takarékszövetkezetekben, az Utasellátó Vállalat árusító helyein, valamint Budapesten tíz volt kőnyvsátorban és a Balaton mellett hangos kocsmái. A KISZ Baranya megyei Bizottsá ga székházának klubjában tegnap osztották ki a márciusban, Pécs ett, a Technika Házában rendezett szakköri és pályaválasztási megy ei kiállítás díjait. Tizenkét intézmény 150 kiállítója közül egy, az 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézet beremendi osztálya kapott nagydíjat, ezen kívül tizen első, tizenhármán második és tiz enketten harmadik díjat. Csaló került rendőrkézre Hamis papírokkal saját magának gyűjtött Jogi tanácsadó Mennyi - lesz a tsz-tagok családi pótléka? Sraj János komlói lakos április közepe óta munkát nem vállalt. De hogy ne maradjon pénz nélkül, az emberek szolidaritására. áldozatkészségére számítva alapozta ötletét — Gyerekjátékként kapható házinyomda betűiből kiszedte a következő szöveget: „MSZBT Városi Bizottsága”. Ezt a szöveget egy kiskockás füzetre nyomta és elindult gyűjtő-út- jára. Bekopogott a lakásokba és a füzetet kézben tartva elmondotta, hogy ő az MSZBT megbízottja és a vietnami nép javára gyűjt önkéntes adományokat Szavai nyomatékaként kinyitotta a kockás füzetet amelyen saját kezű írásával ez állt: „Megbízottunk köteles mindenki nevét és a pénzösszeget bejegyezni, aki hajlandó körülményeihez képest a vietnami népet megsegíteni”. Nemcsak Pécsett, hanem Dombóváron is házalt, mintegy 150 személytől csalt ki pénzadományt A csaló rendőr kézre került, a bíróság előtt felel majd szélhámoskodásáért A Pécs városi Rendőr- kapitányság vizsgálata már befejezéshez közeledik, de még kérik azokat a Pécs, Tolbuhin út környékén lakókat, akiket Sraj becsapott, hogy jelentkezzenek személyesen a városi Rendőrkapitányság II. em. 85-ös szobájában, vagy telefonon a 17-43-as számon a 279-es melléken. (—7) Dolgozókat felvesznek Pécs és Vidéké Általános !*■ ryasztásl és Értékesítő szövetkezet faipari szakmunkásokat, betanított gépmunkásokat, valamint egy raktári segédmunkást vesz fel magas fizetéssel. Jelentkezés: Pécs, Jó- ssef Attila a. 20. Központi iroda, személyügy. (669) DEDASZ Czletlgazgatdsága azonnali. belépéssel felvesz műszaki rajzolót, kőműveseket, villanyszerelőket és segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár n. 13. Munkaügyi osztályon. (072) * Felveszünk 15—18 éves fiüt dekorációs munkakörbe gyakornoknak, valamint grafikust és kirakatrendezőt. Tempó dekoráció — Pécs, Doktor Sándor n. 2. (073) * Hegesztő vizsgával rendelkező lakatost azonnal felvesz a B. m. Szikvlz- és Szeszipari Vállalat. — Pécs, Bajcsy Zs. u, 12. (670) * Tlzenhatéves kort betöltött diákokat helyi útkarbantartási és utókezelés! munkák végzésére alkalmazunk. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés a Pécsi Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vállalatnál. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. sx. alatt. (2307) A Komlót vts- éa Csatornamű egy rakodógépkezelöl vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt felvesz. Jelentkezés: Komló, Kossuth L. n. IS. n. alatt. (064) Kőműveseket, segédmunkásokat felveszünk. Szállás biztosítva. Fizetés teljesítménybérben, FM-nor- ma alapján. Belvárdgyulal Közős Üt MGTSZ II. sz. Epitőrészlege, Pécs. Edison u. 35. (066) * Kiemelt budapesti munkára, kiemelt teljesítménybérrel, kőműveseket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat, komplett brigádokat, burkolökat, ácsokat, festőket, tetőfedőket, asztalosokat, 15 éves kortól fiatalkorú fiúkat Is, azonnali belépéssel keresünk. — Szabadszombatot, utazási jegyet, kőműves, ács, kubikos segédmunkások részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Bp. vm., Auróra u. 23. Április 4 Magasépítő és Szerelőipari Ktsz, munkaügyi osztály. (654) Férfi és női segédmunkásokat belső raktári munkára felvesz a pécsi Villanymalom. (2268) * Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Székesfehérvár. Dunaújváros, Almásfüzitő. Diósgyőr, Kazincbarcika) lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács szakmunkásokat, segédmunkásokat. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés: Bp. VI., Paulay Ede u. 52, személyzeti osztály. (5991) # A baksal EZtJSTKALASZ MTSZ keres traktorvezetőket, kombájn- vezetőket (Idényre Is). Érdeklődni személyesen Bzksán és Ocsárdon a gépműhelynél. (656) Szobafestőket felvesz a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat. Jelentkezés az üzemeltetési osztá__________ l yon nyolc és kilenc őrá között. ] Damjanich Pécs, Rákóczi út 18—20. (671) A Dél-dtmánttffl Áramszolgáltató Vállalat keres építészmérnököket tervezői, kivitelezői és beruházói, épltésztecnlkusokat kivitelezői munkakörbe, valamint műszaki rajzolókat pécsi telephellyel. Jelentkezhetnek kezdők és gyakorlattal rendelkezők egyaránt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Írásban vagy személyesen önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán: Pécs, Rákóczi út 73/b. (2281) Férfi és női felveszünk. Jelentkezés: volt Pécsi Kokszművek munkaügyi osztályán, Pécs, Felszabadulás út 107. (2207) A megjelent jogszabály nemcsak a jogosultsági feltételeket módosította a termelőszövetkezeti tagok vonatkozásában, hanem összegszerűségében is közelebb hozza a családi pótlékot a bérből és fizetésből élőkéhez. Az eddigi gyermekenkénti 70 forintos családi pótlék összege megváltozik és ez év július 1. napjától kezdve két gyermek után havi 200 forint, három gyermek után havi 360 forint, “égy gyermek után havi 480 forint lesz. Minden további gyermek után a családi pótlék ősszege havi 120 forinttal emelkedik. Az egyedülálló termelőszövetkezeti tagot már egy gyermek után is megilleti a családi pótlék. A jogszabály lényeges változást abban hozott, hogy nemcsak az egyedülálló nők jogosultak egy gyermek után családi pótlékre, hanem azonos feltételek mellett az egyedülálló férfiak is. Ezek szerint az egyedülálló személy egy gyermek után havi 120 forint, két gyermek után havi 240 forint, három gyermek után havi 360 forint, négy gyermek után havi 480 forint összegű családi pótlékra jogosult. Minden további gyermek után havi 120 forinttal emelkedik a családi pótlék. Azonos feltételek fennállása esetén azonos mértékben lesznek jogosultak családi pótlékra az egyszerűbb mezőgazda- sági szövetkezetek tagjai is. Itt azonban további feltétel még, hogy a tagok betegségi ellátásra is jogosultak lesznek. Egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek alatt elsősorban a termelőszövetkezeti csoportot, szakcsoportot, szakszövetkezetét, termelői szakcsoportot kell érteni. Az életbelépő rendelkezés szerint a tsz-tagot az után a gyermek után, amelyik a tizenhatodik életévét még nem töltötte be és testi vagy szellemi fogyatkozása van, vagy betegsége legalább egy éve tart vagy előreláthatólag egy évig nem szűnik meg, állandó ápolásra vagy felügyeletre szorul, családi pótlék illeti meg. A családi pótlék ez esetben már egy gyermek után is megilleti a termelőszövetkezeti tagot, tekintet nélkül arra, hogy egyedülálló-e vagy sem. Ilyen esetben az egy gyermek A Pécsi Vasaj Ktsz felvesz esztergályos, lakatos, marős szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Zsolnay V. n. 15. (2192) Felveszünk pécsi és Pécs környéki munkahelyekre segédmunkásokat építő és kubikos munkára. Jó kereseti lehetőség. Tsz, Kozármlsleny. (2174) A Vörös Szikla Termelőszövetkezet szakképzett autó-motorszerelőket vesz fel azonnal, villamos- A Pécsi Hőerőmű vállalat rővt- sághoz értők előnyben. Jelentke- dített munkaidővel, váltőmüsza- zés a kővágószöllősl központi iro- j kos beosztásra férfi és női segéd- dában. (2348) munkásokat vesz fal, (2296) Kőműves, kövező szak- és segédmunkásokat, kubikosokat azonnali belépéssel alkalmaz a Pécsi Kertészeti Vállalat parképítő üzeme. 15 százalék idénypótlék, vidékiek részére korszerű munkásszállás és havi egyszeri hazautazás biztosítva. Jelentkezés helye: Pécs, Siklósi út 104 (a temető főbejáratával szembeni. (2393) .. w_ _ . után járó családi pótlék ösz- szege havi 120 forint. Ha két csökkent munkaképességű gyermekről van szó, a családi pótlék összege 240 forint. Ugyanennyi a családi pótlék összege akkor is, ha a két gyermek közül az egyik csökkent munkaképességű vagy szellemi fogyatékos. Azok a termelőszövetkezeti tagok, akik két gyermek után részesülnek családi pótlékban, és gyermekeik közül az egyik a fentiek szerint beteg, kérjék családi pótlékuk felemelését. Ugyanilyen feltételek mellett jogosult egy gyermek után is családi pótlékra az a vak termelőszövetkezeti tag is, akinek házastársa is vak. Két gyermek esetében részükre is 240 forint összegű családi pótlék jár. A testvér után eddig csak akkor részesülhettek a tsz- tagok családi pótlékban, ha annak mindkét szülője meghalt Az életbelépő rendelkezés kimondja, hogy a termelőszövetkezeti tag az általa eltartott testvér után is jogosult családi pótlékra. Nem volt eddig lehetőség arra, hogy az öregségi, munkaképtelenségi járadékosok gyermekeik után családi pótlékban részesüljenek. Ez július 1-től megszűnik és ugyanolyan összegben lesznek családi pótlékra jogosultak, mint a tagok, vagy a nyugdíjasok. A termelőszövetkezeti tagokra vonatkozó lényeges módosító rendelkezések ismertetése után foglalkozni kell ^ ^ családi pótlék rendelet legfontosabb módosításával az egyedülálló személy fogalmának a meghatározásával. Az életbelépő új rendelkezés értelmében egyedülállónak kell tekinteni azt: ») aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvAlt vagy házastársától külön éli b) akinek férje sorkatonai szolgálatot teljesít; c) akinek házastársa letartóztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti, felsőoktatási intézmény nappali tagozatának hallgatója, testi vagy szellemi fogyatkozása vagy betegsége miatt előreláthatólag legalább hat hónapon át teljesen munkaképtelen, nyugellátásban részesül, bíróság által elrendelt kényszergyógykezelésben részesül és keresete — Jövedelme — vagy nyugellátása a havi 500 forintot nem haladja meg; d) aki házastársával ugyanabban a lakásban lakik, azonban a házasság felbontása Iránt bírói eljárás folyamatban van; az életközösség megszüntetése miatt bírói Ítélet alapján házastársa részére vagy a házastársánál lévő gyermekűk után tartásdijat fizet, vagy bázastársától saját részére vagy a nála lévő gyermekűk után tartásdijban részesül. A felsorolás alapján viszont NEM LEHET egyedülállónak tekinteni azt a személyt, akinek élettársa van, mindaddig, amíg az együttélés fennáll. A módosítások közül még az eddig ismertetetteken kívül a következő lényeges rendelkezésre hívjuk fel a figyelmet: Érintettük, hogy a termelőszövetkezeti tagok az egy beteg gyermek után is jogosultak családi pótlékra. Ez a rendelkezés nem csak a termelőszövetkezeti tagokra vonatkozik, hanem a munkaviszonyban álló dolgozókra is. Az eddig felmerült gyakorlati nehézségek miatt a jogszabály megszünteti az állami gondozásba vett gyermek után a családi pótlék fizetését. Űj rendelkezés a családi pótlék vonatkozásában, hogy a munkaviszony megszűnése után táppénzben vagy gyermekágyi segélyben részesülő dolgozó részére is meg kell állapítani a családi pótlékot, ha abban a hónapban legalább 18 napon át részesült táppénzben vagy terhességi - gyermekágyi segélyben. I