Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)
1968-06-29 / 151. szám
1968. június 29. 2 Dunommi naoto Újabb szívátültetés Santiago. A chilei Valparaisóban, a haditengerészeti kórházban pénteken helyi idő szerint 12.00 órakor szívátültetési műtét kezdődött, amelyet dr. Jorge Kaplan sebész főorvos végez. Egy 24 éves nő, Maria Penalosa kapta egy meg nem nevezett 32 éves férfi szívét, aki baleset következtében halt meg. Az áldozat apja felhatalmazta az orvosokat fia szívének kivételére. Ez volt a harmadik szívátültetés Latin-Amerikában. ♦ BUKAREST: Jiri Hájek csehszlovák külügyminiszter július elején hivatalos látogatást tesz Romániában. ♦ HAVANNA: A Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség csütörtökön tájékoztatta a IX. VIT nemzetközi előkészítő bizottságot, hogy az idei világifjúsági találkozón a kubai ifjúság nem képviselteti magát. ♦ BÉCS: Ceausescu, a Román Népköztársaság Államtanácsának elnöke hivatalos látogatásra hívta meg Jonas osztrák köztársasági elnököt. Az osztrák államfő a meghívást — amelynek időpontját később tűzik ki — elfogadta. ♦ LONDON: Az „egyenlő munkáért egyenlő bért’ jelszóval három hete folyó női sztrájk, amely a Ford angliai gyárában pattant ki, az autóüléshuzat varró munkásnők körében, a társaság nyilatkozata szerint annyira fékezi a termelést, hogy az üzem máris 8 millió font összegű export megrendelésektől esett el. A F ord-cég Wilson miniszter- elnökhöz fordult és beavatkozását kérte. ♦ SPOLETO: Szerdán este Spoletóban megnyílt a XI. nemzetközi „Két világ fesztivál” Olaszország legnagyobb kulturális eseménye. Merész feldolgozásban mutatták be .Wagner: „Trisztán és Izolda” i című operáját. A megnyitón regy ismeretlen személy bűz- ' bombát dobott az opera meghallgatására egybegyűltek köze. \ + RENNES: Nyugat-Fran- ciaországban Vaiges községben csütörtökön délután felborult és tüzet fogott, majd felrobbant egy benzint szállító tartálykocsi. A kocsiból kiömlő 30 000 liter benzin pillanatok alatt tízméteres lángoszlopban csapott fel, s a lángok átterjedtek a környező házakra is. Kigyulladt a falucska temploma is. + PÁRIZS: Hivatalos közlés szerint Franciaország arany- és valutatartalékai a válságba jutott Frank megmentéséért folytatott elkeseredett küzdelem során a közelmúltban 1 062 000 000 dollárnak megfelelő értékkel csökkentek. Csupán június harmadik hetében 313 500 000 dollár, a rákövetkező héten pedig újabb 311 000 000 dollár értékű volt a csökkenés. Rács mögött a „békepilóta“ Abie Nathan izraeli „békepilótát”, aki 1966. február 28-án sportgépével békerepülést hajtott végre Egyiptomba, egy hónappal ezelőtt engedély nélküli ha- tárátrepülés miatt ezer izraeli font pénzbüntetésre, illetve 40 napi fogházbüntetésre ítélték. Nathan a pénzbüntetést nem volt hajlandó megfizetni, s barátai kíséretében bevonult a fogházba. ♦ KAIRO: Az EAK sajtója nagy figyelmet szentel Nasz- szer elnök július 4-re tervezett moszkvai látogatásának. Az Ahram hangsúlyozza, hogy az elnököt „munka-delegáció" kíséri majd Moszkvába. A szűkkörű küldöttség tagjai között lesz Mahmud Riad külügyminiszter, aki skandináviai látogatása után nyomban a szovjet fővárosba utazik. Nasszer elnökkel érkezik Abdel Moneim Riad tábornok, az EAK vezérkari főnöke. ■f PÁRIZS: Amikor a rendőrség csütörtökön megszállta a híres párizsi képzőművészeti főiskolát, kiderült, hogy itt készítették azokat a plakátokat és gúnyrajzokat, amelyek az elmúlt hat hétben köztetszést aratva árasztották el a francia fővárost A plakátok már megjelenésükkor nagy sikert értek el és kíváncsiságot váltottak ki, olyannyira, hogy rövid időn belül egész zugkereskedelem aia kult ki körülöttük. Az egyik Montparnasse-i kávéházban az amerikai turisták még száz frankot is megadtak egy- egy plakátért ♦ PÁRIZS: A politikai tudományok párizsi intézetének diáktanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy felhagy az intézet megszállásával. Megható törődés A New York-l állatvédő liga beperelt két egyetemi hallgatót, akik egy háborúellenes tüntetésen galambokat bocsátottak tel. A vád indokolása: a fiatalemberek papírdobozokban vitték a galambokat a tüntetésre, s ezzel kényelmetlenséget okoztak a madaraknak. + BERN: Franciaország a napokban 650 000 000 nyugatnémet márlca értékben aranyat adott el a Deutsche Bundesbanknak. Más hírek szerint pedig Olaszországnak 26 400 0O0 dollár értékű aranyat adott el és ez a szám alátámasztja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Franciaország a Közös Piac tagállamainak irányában különböző értékben ugyancsak aranyeladást eszközölt + BUKAREST: A péntek reggeli román lapok ismertetik az Agerpres jelentését, amely szerint csütörtökön a Román Kommunista Párt Köz ponti Bizotságán munka- értekezletet tartottak a romániai magyarok tudományos irodalmi, publicisztikai, művészeti, pedagógiai és más kulturális tevékenység képviselői. A munkaülése« a párt részéről részt vett Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, I. G. Maurer, Paul Niculescu Mizil, Fazekas János és mások. Az ülésen többek között felszólalt Kovács György, Sütő András, Nagy István, Balogh Edgár, Takács Lajos, Janrsó Elemér. + LOS ANGELES: Sirhan B. Sirhan pénteken, magyar idő szerint délután öt órakor áll a bíróság elé Robert Kennedy szenátor meggyilkolásának vádjával. A hírügynökségek jelentése szerint a kaliforniai hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak ez alkalommal. A tárgyalást annak a börtönnek a kápolnájában tartják, amelyben a foglyot őrzik és az amerikai perrendtartás szerint egyelőre előzetes kihallgatásról van szó. A bíróság élén Richard Schauer főbíró áll, aki a tárgyalást vezeti. ♦ WASHINGTON: Ralph Abernathy lelkipásztor, akit húsznapi börtönbüntetésre ítél tek csütörtökön a börtönben böjtöt kezdett és csak gyümölcslevet hajlandó magához venni. A lelkész kijelentette, az amerikai kormány azért adott utasítást a „feltámadás városának” lerombolására, mert az a szegénység jelképe volt. Meggyőződése azonban, hogy a „feltámadás városa” valóban feltámad és rövidesen hasonló városok létesülnek majd szerte az Egyesült Államokban. Busx eve egyesült Csehszlovákia két munkáspárt ja Alexander Dubcek beszéde Prága. Prágában csütörtökön ünnepi ülést tartottak a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt megalakulásának 90., valamint a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt egyesülésének 20. évfordulója alkalmából. Az ülésen jelen volt Alexander Dubcek, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, Ludvik Svoboda, Csehszlovákia elnöke, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja; és póttagjai, a kormány tagjai, valamint az ország politikai és társadalmi életének más képviselői. — A Csehszlovák Kommunista Párt államunk egyetlen és egységes maxista pártja — jelentette ki Dubcek — s mint ilyen, ma Csehszlovákiában a szocialista munkásmozgalom egyetlen törvényes örököse és folytatója. — A munkásmozgalom múltjának tiszteletben tartása elidegeníthetetlen részét alkotja a CSKP forradalmi újjászületésének — hangsúlyozta Dubcek — rámutatva, hogy a párt a Szociáldemokrata Párt megalapításának 90. évfordulóját a jelenlegi társadalmi fejlődés sarkkövének tekinti. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt a marxista forradalmi pártok egyesítésének útján haladt, azon az úton, amelynek révén sikerült megszüntetni a szakadást és az alkotó marxizmus—leninizmus forradalmi alapján sikerült helyreállítani az egységet. Éppen ezért annak, aki elhagyja ezt az utat, ma sem formális, sem politikai vagy erkölcsi joga nincs arra, hogy a szociáldemokrata mozgalom nevében lépjen fel és hagyományaira hivatkozzék — jelentette ki. Nem használnak, hanem ártanak a demokratizálás folyamatának azok a felhívások, amelyek eltávolodnak az ország adott politikai helyzetétől, adott politikai szerkezetétől és politikai irányításától. Ha ezek a felhívások visszhangra találnak, akkor a demokratizálódás folyamatának békés jellegét súlyos veszély fenyegeti. A párt vezetősége, amely elsődlegesen felelős ezért a folyamatért, a Központi Bizottság elnökségének mai (csütörtöki) ülésén — mondotta Dubcek — mélységes nyugtalanságának adott kifejezést az olyan felhívások szerzőinek tevékenysége miatt, mint amelyek például a „Kétezer szó” című cikkben foglaltatnak és egyhangúlag elhatárolta magát tőlük. * (A „Kétezer sző” című felhívás — amelyre Dubcek beszédében utalt — a Mlada Fronta, a Prace és a Literarai Listy csütörtöki számában jelent meg. A mintegy hetven aláírást tartalmazó felhívás sommásan elítéli a Csehszlovák Kommunista Párt egész háború utáni tevékenységét, ki nem elégítőnek és félbeszakadtnak tartja a megújhodási folyamatot, s a CSKP-t, mint pártot mellőzve, a „kommunisták részvételéről” beszél és a helyi Igazgatás szintjén bizottságok létrehozását indítványozza „a függőben lévő kérdések megoldására”.) Saragat nem megy Londonba Róma. Saragat olasz köztársasági elnök váratlanul elhalasztót- ta londoni látogatását. A kiadott hivatalos közlemény szerint „a köztársasági elnök őszinte sajnálattal kérte az angol királynőt júliusra tervezett nagy-britannlai hivatalos látogatásának elhalasztására. Őfelsége, az angol királynő sajnálkozással járult hozzá a kérés teljesítéséhez”. Saragat látogatása elhalasztásának oka — jegyzik meg római politikai körökben — minden bizonnyal az a tény, hogy az elnöki hivatal lehetségesnek tartja a Leone-kor- mány parlamenti vereségét, aminek következtében újabb kormányválság robbana ki, s ez szükségessé tenné a köz- társasági elnök jelenlétet Rómában. A CSKP KB Elnökségének nyilatkozata It lse Sanh-i finálé — ágyútnz ben A Khe Sanh-i hatalmas amerikai támaszpont feladásáról szóló első hírek nagy meglepetést keltettek az Egyesült Államok fővárosában is. Mint a UPI washingtoni tudósítója megjegyzi, „ennek a meglepő amerikai határozatnak a legegyszerűbb magyarázatát kell elfogadnunk, amit az erről szóló katonai közlemény is tartalmazott”. Eszerint megérett az idő arra, hogy az amerikai erők taktikát változtassanak, hogy szembeszállhassanak az ellenfél növekvő erejével. A dél-vietnami felszabadító erők hadijelentése szerint az amerikaiak a rájuk nehezedő nyomás következtében voltak kénytelenek feladni Khe Sanht. A visszavonuló csapatok súlyos tüzérségi tűz alatt állnak. A szabadságharcosok több helyen is üldözik a visszavonulókat. A jelentés kitér arra, hogy a DNFF egységei Khe Sanh térségében ez év január 20-a óta 15 000 ellenséges katonát tettek harc- képtelenné és nagymennyiségű hadianyagot semmisítettek, illetve rongáltak meg. Nyugat-Európa aggódva figyeli Párizst Két tűs kösött A CSKP KB Elnöksége június 27-i ülésén foglalkozott a prágai lapokban megjelent „Kétezer szó” című felhívással és a következőket állapította meg: — Függetlenül attól, hogy milyen céljai voltak a felhívás szerzőinek, valamint azoknak, akik azt aláírták, — és nincs ok arra, hogy kételkedjenek jó szándékukban — annak nyilvánosságra hozása olyan aktus, amely megnehezíthetné, sőt veszélyeztethetné a CSKP akcióprogramjának és a komány politikájának tor vábbfejlesztését. A felhívás nem tartalmaz új, pozitív gondolatot és ugyanakkor tele van bizalmatlansággal a CSKP új vezetése, a Nemzeti Front és az állam legfelső szervei politikájának becsületessége iránt. Éppen akkor, amikor törvényben rögzítik a cenzúra eltörlését, a bírósági rehabilitálásokat, amikor sor kerül szociális intézkedésekre és ki♦ BRÜSSZEL: A belga képviselőház pénteken 115 szavazattal 86 ellenében és 5 tartózkodással bizalmat nyilvánított a szocialista-keresztény szocialista Eyskens kormány iránt dolgozzák a gyülekezési szabadságról, a federatív államjogi elrendezésről szóló törvényeket, valamint gyors ütemben készítik elő a XIV. párt- kongresszust és amikor a párt tényekkel bizonyítja, hogy állja a szavát, a felhívás szerzői abban látnak okot, a nyugtalanságra, hogy „a demokratikus folyamat megállt”. — Ha azok az ajánlások — állapítja meg az elnökség — amelyeket a felhívás tartalmaz, visszhangra találnának, akkor azok komoly veszélyt jelentenének a CSKP és a szocialista állam politikája számára. Az okmány felhívást tartalmaz sztrájkokra, demonstrációkra, emberek bojkottálására. Utasítást ad továbbá arra, hogyan kell az állami és a társadalmi szervezeteket dezorganizálni. A Kommunista Pártot, mint egészet tartja felelősnek az 50-es évek torzításaiért és sommásan elítéli a dolgozók millióinak húszéves áldozatkész munkáját. A CSKP és az ország alapvető politikai elveivel ellentétben fogalmazza meg a külpolitikai kérdéseit. A fő problémát — a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő szövetség helyett — abban látja, hogy „a csehszlovákiai eseményekbe beavatkozhatnak külső erők is”. Heves tiltakozást váltottak ki a francia kormány gazdasági intézkedései mind a francia munkásság, mind a nyugat-európai kormányok részéről. A CGT, a legnagyobb francia szakszervezeti központ csütörtökön este keményen megbírálta a bérek és az árak „bűvös körével” űzött játékot és szembehelyezkedett mindenféle áremeléssel. A Le Monde, a Combat és a Figaro a nyugat-európai visszhangot csokorba gyűjtve megemlíti, hogy Nyugat-Németország nagyfokú türelmetlenséggel szemléli a francia akciókat, amelyeket Nagy- Britannia viszont „sajnálatosnak, de megérthetőnek” tart. Róma amiatt panaszkodik, hogy a francia rendszabályok az olasz ipar kiviteli szempont ból legdiadalmasabb három ágát, a villamossági, a gépi- kocsi- és a textilipart érintik. A párizsi lapok idézik a Paese Serát, amely De Gaulle szemére veti, hogy „Európával akarja megfizettetni a francia válságot’”. Az űrkutatás gyakorlati haszna EGY KÜLFÖLDI LAP munkatársa Konsztantyi- nov fizikussal, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnökhelyettesével beszélgetett. A beszélgetés végefelé vetődtek fel a legkényesebb kérdések: vajon megéri-e a nagy anyagi áldozatot, s nem kel- lene-e inkább a földi élet- körülmények javítására fordítani az űrkutatásra költött hatalmas összegeket? „Nem hiszem, hogy az emberek azzal lennének boldogabbak, ha máról holnapra abbahagynánk az űrkutatást” — válaszolta az újságíró kérdésére Konsztantyinov. „Nem olyan drága, mint a közhiedelem tartja. És már napjainkban is gyakorlati hasznot hoz, nem is csak a tudomány és a technika fejlődésében. Hozzájárul a gazdasági élet előbbre viteléhez is. Megkönnyíti az időjárás előrejelzését, a geológiai kutatásokat, biztonságosabbá teszi a tengerhajózási és a légi forgalmat, egyszerűsíti a térképészeti felvételeket”. Mi is hát a helyzet az űrkutatás költségeivel és azok jelenlegi és várható megtérülésével ? Nehéz lemérni az űrkutatás valódi hasznát, hiszen pénzben nem minden vonatkozása fejezhető ki. Abban az erőfeszítésben, amely a világűr meghódítására irányul, nemcsak a fizikus és a mérnök érdekelt, hanem szinte minden emberi tevékenység szükséges hozzá. Nos, nem lehet pénzzel lemérni, hogy a különböző tudományoknak milyen lökést adott már eddig is a nagyobbnál nagyobb feladatok megoldása. A tudományágak, az emberi tevékenységek sikeres összehangolásának az eredményei csak később mutatkoznak meg. Ma csupán néhány összehasonlító adatunk van. Ilyen: az 1957- től 1966-ig eltelt tíz évben a Szovjetunió 235 kísérletet végzett, az Egyesült Államok majdnem kétszer annyit, 437-et. Ezen belül a munka hatásfoka éppen fordítva alakult. Az amerikaiak 13, a szovjetek 25 alkalommal oldottak meg elsőnek bonyolult űrkutatási feladatot. A világon hárommillió tudós és szakértő foglalkozik űrkutatással. A közvetlenül mellettük dolgozó, kisegítő személyzet száma még kétszer annyi... Ezek az emberek, természetesen családjukkal együtt, ebből élnek. Az Egyesült Államokban például éppen másfélszer annyian, mint az ország közismerten hatalmas autóiparából. Ami konkrétan visszatérül, az már ma is az űrkutatásra fordított összeg háromnegyede. A mesterséges holdak segítségével nemcsak az egész földgolyó eseményeiről szerezhetünk tudomást percek alatt, hanem a légköri viszonyokról is. A műholdak időjárásjelentéseiből következtetéseket szűrhet le, pontosabban előrejelzéseket adhat a meteorológia. A mesterséges holdak pályáinak pontos ismeretében, átvonulásuk megfigyelésével, a mérési adatok felhasználásával derítették ki nemrég, hogy a Bermuda-szigetek 50 kilométerrel nyugatabbra van nak,. mint ahogy az eddigi térképek feltüntetik. A í földrészek egymáshoz viszo- > nyitott elmozdulásait is > i mérhetik ma már — több ’ ezer kilométeres távolságból is — ha az az 5 métert eléri. UGYANCSAK A MŰHOLDAK pályamegfigyeléseiből lehet lemérni a légkör és a földszelvények sűrűségét. Annak megfelelően mutat a műhold bizonyos pályaingadozást, hogy milyen sűrű közeg fölött halad el. Ezt a pályaingado- zást egybekapcsolták a mágneses méréstechnikával, s igy találtak egy hatalmas uránérc-telepet az Antark- tiszon, amelyeket ma már kitermelnek. így állapították meg azt is, hogy a Csendes-óceán fenekén na- > gyobb vasérctömeg rejtő- j zik — egyelőre hozzáférhetetlenül — mint a Földön számontartott, kitermelhető vasércmennyiség együttvéve. Elkövetkezik majd az idő, s talán nem is sokára, amikor az űrkutatásra fordított összegeknek nemcsak háromnegyede, hanem a kétszerese, vagy tízszerese is megtérül. (Ford.: Csizmazia Irén) í