Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
to Dtanontaii napto 1968. Június 1 i 1968. JŰNIUS VASÁRNAP Y, Pünkösd I A Nap kél 3.49, nyugszik Y, 19.35 órakor. A Hold kél % 9.05 órakor. I Reumatológiai szakrendelés Harkányban A harkányi reumakórház előterjesztésére a Megyei Tanács Véghehajtó Bizottsága az eddig fürdővállalati kezelésben lévő Kossuth és Ilona gyógyfürdőket a kórházhoz csatolta. Ezzel lehetővé vált Harkány gyógyfürdő további nagyobb lendületű egészségügyi-gyógyászati fejlesztése. A remumakórházba beutalásra nem kerülhető sok tízezer, harkányi gyógyfürdőbe lejáró, rövidebb vagy hosz- szabb időre gyógyfürdőkezelés céljából a fürdőhelyen tartózkodó reumás, mozgás- szervi, a kiváló harkányi gyógyvízre szoruló bel-, bőrés nőgyógyászati betegek részére a kórház szakrendelést indított be. A Kossuth fürdőben egész éven át reggel 8 órától délután 4 óráig szakorvosok rendelnek, végeznek vizsgálatokat és adnak szaktanácsokat. E rendelést igénybeveheti az ország bármely tájáról Harkányt felkereső minden biztosított beteg, akiket az illetékes szakrendelések fürdő- és más gyógyszolgáltatá- si jeggyel elláttak, de igény- bevehetik a belföldi nem biztosított valamint a külföldi betegek is az egészségügyi miniszter rendeletében megszabott, a kórházban1 befizetett vizsgálati díjak fejében. Megyénk Európa-szerte kiváló gyógyfürdője ezzel nagyot lépett előre, hiszen a gyógyfürdői betegellátás a kórház mellett szakrendelésekkel is biztosítva lett. — Rózsakiállítás. A Kertészeti Kutató Intézet budaté- tényi kísérleti telepén szomÖsszehangolt helytörténeti kutatómunka A kutatói ,,energiagazdálkodás** ösztönzését, a kollektív munka légkörének megjavítását tekinti első számú -feladatának a Pécsett alakult Megyei Helytörténeti Bizottság. A Dunántúli Tudományos Intézet, a Múzeum, a Levéltár, az Egyetemi Könyvtár, a Főiskola történelem-tanszéke, az egyetemek marxista tanszékei, a Statisztikai Hivatal, valamint a kutatómunkában közvetettebben érdekelt népművelő és társadalmi szervek képviselői negyedévenként összeülnek ezután, nem csupán a tényleges feladatok, hanem saját munkastílusuk, működési elveik kialakítása céljából. Csupán ezek után lehet hatékony kivált a nem-hivatásos kutatóknak nyújtandó módszertani segítség. A helytörténeti kiadvány-ügy területén a kezdeményező, esetenként a minőségi-mennyiségi „szűrő*9 szerepében kíván tevékenykedni a bizottság. S mindenekelőtt — átfogó felmérés révén — szeretne sokoldalúan értékelhető metszetet kapni a megyében folyó hely- történeti kutatások helyzetéről. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 22. játékhéten öt találata egy fogadónak volt, nyereménye 1 837 857 forint. Négy találatot 22 fogadó ért el, nyereményük egyenként 83 539 forint. Három találata 2239 fogadónak volt, nyereményük egyenként 821 forint. A kéttalálatos szelvények száma 93 825, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilletékek levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn, Nádor utcai székházában rendezi a lottó májusi jutalomsorsolását. A húzáson a 18. játékhét szelvényei között összesen 1197 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal két öröklakás és két személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. ♦ — Szombaton Csepelen felavatták Ligeti Károlynak, a fiatalon — életét a forradalom győzelméért áldozva — elhunyt költőnek az emléktábláját, amely ezután a róla elnevezett utcában levő általános iskola homlokzati falát díszíti. — AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TRÖSZT új szolgáltatásainak lebonyolítására országos „volán** utazási és szállítmányozási iroda- hálózatot építenek ki. Ez egyebek között megrendeléseket vesz fel belföldi és nemzetközi, menet- rendszerű és külön autóbuszjáratokra személyfuvarozásra, személygépkocsik kölcsönzésével foglalkozik, egyéni és társasutazásokat, kulturális és sport útiprogramokat szervez, stb. Szombaton Győrött nyitotta meg a 19. sz. AKÖV a hetedik volán irodát, amelyhez hasonlót rövidesen Budapesten, valamint Siófokon is létesítenek. — Tv-relé Zalaegerszegen. Eredménnyel végződtek a Posta Vezérigazgatóság és a zalaegerszegi városi tanács vezetőinek tárgyalásai. A létrejött megállapodás értelmében televíziórelét kap Zalaegerszeg. A reléállomás helyének kijelölése megtörtént, s a tervek szerint a jövő év második felében már működik is a berendezés. — A Pécsi Sütőipari Vállalat értesíti a fogyasztóközönséget, hogy kemence javítási munkálatok miatt június 3-án a Doktor Sándor utcai üzem nem termel. A hétfői napon kézzel gyűrött 1. üzemi kenyér nem lesz kapható. (x) ♦ Karambol — Vándorkiállítás. Június 5—6—7-én Pécsett is bemutatja vándorkiállítását az NDK Globus Vegyianyaggyára. A gyár nagy autóbuszában, amelyet a Széchenyi téren parkíroznak ezekben a napokban, a legkorszerűbb autóápoló szereket láthatja, sőt meg is vásárolhatja a pécsi közönség. Kitüntetések a KISZ-nél A KISZ Baranya megyei Bizottságán szombaton délelőtt kitüntetéseket adtak át pécsi pedagógusoknak. A KISZ Érdeméremmel Légrádi Rudolfnét, a Nagy Lajos Gimnázium igazgató-helyettes; Aranykoszorús KISZ jelvénnyel: dr. Mako- vitzky Gyulát, a Közgaz- gasági Technikum tanárát, Fodor Ferencnét, a 39. dandár úti Általános Iskola úttörő csapatvezetőjét; Kiváló Űttörővezető jelvénnyel: dr. Huszty Sándornét, az Alkotmány utcai Általános Iskola rajvezetőjét, Paulik Mi- hálynét, a Bánki Donát útj Általános Iskola szak- felügyelőjét, Takács Irént, a Petőfi utcai Általános Iskola raj vezetőjét, dr. Tihanyi Jenőnét, a Gyárvárosi Általános Iskola raj vezetőjét és Nagy Jó- zsefnét, az Istenkúti Általános Iskola csapatvezetőjét tüntették ki. A KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét kapták: Aradi Tiborné, a 39. dandár úti Általános Iskola, Csávorszky Jenöné, az István téri Általános Iskola, Märcz Róbertné, a Fehérhegyi Általános Iskola és Röder Ferencné, az Egyetem utcai Általános Iskola tanára. A kitüntetéseket és az okleveleket Petőházi Szilveszter, a megyei KISZ- bizottság titkára adta át a KISZ klubjában. baton délelőtt rózsakiállítás nyílt. A ”*15 holdas bemutatóparkban 3000 féle rózsát láthatnak az érdeklődők, közöttük 100 új, hazánkban eddig ismeretlen fajtát. Először mutatják be a Kodály Zoltán emlékére kinemesített fajtát, amelyet a nagy magyar zeneköltőről neveztek el. — Áramszünet lesz június 8-ig 8—16 óráig a Tettye-dűlőben. 7—16 óráig Rodostó u. és a Bálicsi út környékén. 4-én és 6-án 7—16 óráig a Bálicsi út és körynékén, Szkókó és környékén valamint Donátus és környékén. (x) — tíz sérülttel A Somogy megyei Látrány községben Mráv Ferenc, 31 éves sofőr, szabálytalanul előzött a 13-as AKÖV autóbuszával és összeütközött egy tehergépkocsival. A busz vezetője, továbbá az utasok közül Horváth Rozália 31 éves ga- mási, Somogyi Istvánné 44 éves somogytori és Horváth Éva 19 éves látrányi lakosok súlyosan és hat személy köny- nyebben megsérült, valameny- nyiőket kórházba szállították. A gépkocsivezető ellen eljárás indult. — SZOMBATHELYEN, a TIT klubban szombaton végétért az 1968. évi ,,Rozsnyai Mátyás** előadói emlékverseny. Az ország 11 megyéjéből érkezett 21 fiatal gyógyszerész előadásokon számolt be a napi patikai munkája mellett végzett tudományos tevékenységéről. Dr. Horváth Dénes, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság alelnöke osztotta ki a díjakat. Első díjat kapott — megosztva — Weiter Jánosné Győr- Sopron megyei és B.-né Somogyi Marianna Zala megyei gyógyszerész. Ezenkívül két második és három harmadik díjat adtak át. — Kisiklott egy vonat. Szombaton délelőtt Pécs-Felső vasútállomáson kisiklott egy tehervonati szerelvény szerkocsijának egyik tengelye. Emiatt a Pécs—Bátaszék között közlekedő 6427-es és 6432- es vonatok utasai átszállással érték el úticéljukat. A tengely beemelése egy órát vett igénybe, utána zavarmentessé vált a forgalom. — Alumínium istállók. Befejezéshez közeledik az első alumíniumból készült istállók építése a pogányi Tavasz Tsz- ben. Az első alumínium-istállót június 10-én adják át, s június 18-án 12 ezer broiler csirkének való napos csibével telepítik be. A másik ugyanekkorra s ugyanilyen célzatú alumíniumépítményt július közepén fogják betelepíteni. A pogányi tsz 23 vagon baromfihúst akar előállítani ebben a2 évben. Építtetik, figyelem! Most vásárolja meg ÉPÍTŐANYAG SZÜKSÉGLETET a szentlőrinci TÜZELŐ és ÉPÍTŐANYAG telepén az alábbi áruféleségekből: Tégla, betonáruk, faragott fenyőfa és tetőléc, ablak, ablakredőnyök, farostlemez, fenyőfűreszáru. Jugoszláv műanyagpadló négyféle színben, nagy választékban kapható. Szombat délután Szokolai felv. — Baráti találkozót tartott pénteken a nagykozári és ko- zármislenyi tsz-ek 28 szocialista illetve szocialista címért küzdő brigádjának 200 tagja és vezetője a kozármislenyi művelődési házban. Különösen a kozármislenyiek voltak kíváncsiak a szomszéd tapasztalataira, s elhatározták, hogy a nagykozáriakhoz hasonlóan dolgozzák ki majd brigádjaik alapszabály mintáit. A szocialista verseny megszervezésénél illetve a versenyfeltételek ösz- szeállításánál is hasznosítani akarják a nagykozári tapasztalatokat — AZ ÁLLAMI VÁLLALATOK június 1-től igényelhetik, hogy részükre az Állami Biztosító 30 nap időtartamra tűzbiztosítási előjegyzést nyújtson. A vállalatok ez alatt az idő alatt dönthetnek a • biztosítás végleges megkötéséről, amely egyébként az előjegyzéskor érvénybe lép. Ha a vállalat 30 nap alatt nem köti meg a szerződést, a biztosító kockázat- vállalása megszűnik, s az előjegyzés egy hónapjára a díjat ki kell fizetni. Az iparvállalatok a biztosítási fedezetet gyáregységenként, vagy épüeltekre és építményekre, továbbá berendezésekre, felszerelésekre, gépekre, járművekre és készleteikre külön-külön is igénybevehetik, az egyéb vállalatok azonban csak teljes vagyonukat biztosíthatják. — Az Országos Vízügyi Hivatal 12 igazgatósága vízminőségi felügyeleteinek vezetői kétnapos tapasztalatcserére és konzultációra jöttek össze Pécsett. A találkozót azért rendezték Pécsett, mert a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság vízminőségi felügyelete kiváló elméleti és gyakorlati működésével első lett az igazgatóságok tavalyi országos munkaversenyében. — VIGYÁZZ! A Komlói Vízmű új telephelyén a transzformátorállomás és primér hálózat feszültség alatt van. Érintése cs megközelítése életveszélyes. — Felhívjuk az összes közület és a lakosság figyelmét, hogy a pécsbányatelepi meddőhányóra I bármiféle hulladékot, szemetet le- | rakni szigorúan tilos, mert veszélyezteti a lakosság egészségét, (x) ♦ Diákok, figyelem! Közeledik az év vége. Ilyenkor mindenki minél szebb nyaralást kíván biztosítani magának. Ehhez azonban pénz kell. Már évek óta szokás, hogy a diákok a nyári szünet egy részét termelő munkával töltik, így biztosítva a nyaralásuk költségeit. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat az idén megemelt tervet kell hogy teljesítsen. Ezt csak akkor tudja valóra váltani, ha a nyári időszakban létszámát megemeli. Sok olyan munka van az építőiparban. amit tizennegyedik életévüket betöltött fiatalok is el tudnak végezni. Így találkozik a vállalat, a népgazdaság érdeke és a szünidős diákok egyéni érdeke. A vállalat a szünidőben minden diák-jelentkezőt szívesen vár, két-háromhetes munkára is alkalmaz. A felvételhez szükséges igazolni, hogy a jelentkező a következő tanévre beiratkozott. Jelentkezni a vállalat központjában: Rákóczi út 56. szám alatt lehet. r uiusor* Sok zene a hallgatók kérésére. A riporter: Varga János, szer« késztette: dr. Nádor Tamás. 18.50: Szerb-horvát nyelvű műsor Hétköznapjaink. Kommentár. — KeUemes estét! Zene 18.20: Német nyelvű műsor. — Vasárnapi levél. Klvánsághang- verseny. 19.50: A vasárnap sportja. Műsorismertetés 20.00: Műsorzárás. HETF0: 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Ritmikus percek 17.45: Rádiószervlz. — A Pécsi Stúdió különleges szolgálata 18.45: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek, tudósítások. Vidám dalok Bemutatjuk a „Lipa” együttest Pedagógusok szülőknek. Amit szívesen hallgatnak 19.30: Német nyelvű műsor. — Hétfői kommentár. Gondolatoki jegyzetek. Szórakoztató muzsika 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. VASÁRNAP: 9.10: Műsorismertetés 9.11: Nyolcán a döntőben! — 7. osztályosok országos fizika-kémia vetélkedője 10.40: Hétmérföldes kamera — (ism.) 11.00: A művészet világából. — Népművészet a tűzhely körül 11.25: Népdalvetélkedő. — Kodálj Zoltán emlékére 15.23: Műsorismertetés 15.25: Nyári mezőgazdasági szak. filmsorozat. 1. Csonthéjasok kártevői. 2. védekezés a csonthéjasok kártevői ellen 16.00: Pedagógusnapi köszöntő 17.00: A fácán. A Magyar Televízió klsfilmje 17.25: Győri Vasas ETO—Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Győrből A szünetben, kb. 18.15: A Magyar Hirdető műsora 19.20: Tíz hét Vietnamban. — A Magyar Tv riportfilmje. 3. Budapest — Hanoiért 19.45: Esti mese 20.00: Tv-hlradó 20.20: KI mit tud? X. középdöntő 22.20: Sporthírek 22.30: Tv-hlradó — í. kiadás. VASABNAP: 9.30: Népzene. 10.00: Földművelőknek. 10.45: Se fekete, se fehér. 11.30: Az én barátom. 12.001 Vasárnapi tv-értekezlet. — 13.00: Szafári. 13.30: A vallás. 14.001 Szovjetek az űrben. 15.00: Sportdélután. 17.35: Jugoszláv doku- mentumfilmek. 18.05: Népzene. 18.50: Forsyte-saga. — 20.50: Tv- magazin. 21.50: A Jugoszláv Televízió. 22.20; Sportszemle. hétfő: 17.05: Kicsiny világ. — 17.30: Szafári. 18.20; A vallás. 18.501 Húszmillió. 20.35: Krencer: „Karnevál” tv-játék. 21.35: Zágráb) szólisták hangversenye. — 22.15; Sterija színpada. Jugoszláv Tv. Színház vasárnap: Nemzeti Színház: Rigó Jancsi (délután 3 és este 7 órakor). Jászai bérlet. HÉTFŐ: Szünnap. Hangverseny VASÁRNAP: Komlói Zrínyi Művelődési H^z: Baranya megye legjobb műkedvelő csoportjainak bemutatkozása (5 órakor). HÉTFŐ: Szabadtéri Színpad: The Nashville Teens műsora (fél 5 és 8 órakor). Rossz idő esetén június 5-én. Mozi VASÁRNAP: Park: A császár parancsára (10). Pardaillan lovag (f5, f7, f9). Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi: 101 kiskutya (10). Tün- déri nők (4, 6, 8). 16 éven felül! Kossuth; Pardaillan lovag (10). Adj pacsit. Pajti! (f3, f5). Férjhez adom a mamát (f7, f9). Zsolnay Ko.: Csillagosok, katonák (5, 7). 16 éven félül! Gyárvárosi Júlia és a szellemek (4, 6). 16 éven felül! Meszes: Dákok (4, 6). Pécsszabolcs: Minden megtörténhet (10). Kánkán I—II. (2, f6, dupla helyárral). Vasas I.: Boszorkányfal (6). Vasas II.; Végzetes lépés (4, 6). Harkány: Big Beat (5, 7). Mohács: Csavargók köztársasága (10). Egy erkölcstelen férfi (4, 6, 8). 16 éven felül! Siklós: Jégkirálynő (10). A gyilkos nyomot hagy (6, 8). Szigetvár; Lúdas Matyi (10). A 4-es labor őrültje (6, 8). HÉTFŐ: Park: Férjhez adom a mamát f5. f7, f9). Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi: Tündér! nők (4, 6, 8). 1« éven felül! Kossuth: Pardaillan lovag (10, 12. f3, f5). Tündéri nők (f7). 16 éven felül! Morál, 63 (f9). 16 éven felül! Zsolnay Ko.: Segítség! Gyilkos! (5). 16 éven felül! Gyárváros: Az „Angyal” lesen (6). Pécsszabolcs: Vörös rózsák Angelikának (3, 5, 7). Vasas H.: A kőszívű ember fiai I—II. (6). Ság- vári Ko.: Kitérő (f6, f8). Harkány: Hanka asszony naplója (7). Mohács* Adj pacsit, Pajti! (6, 8). Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán (f9). Csak jó idő esetén a kertben. Siklós: Egy erkölcstelen férfi (8). 16 éven felül. Szigetvár: Big Beat (8). Pécsi Rádió VASÁRNAP: 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Vasárnap délután. A tartalomból: Pedagógusnapon. — Vendégeink voltak: Molnár Gábor és Moldova György írók. — Dallal- verssel Vietnámért. A fehérhegyi iskola tanulóinak műsorából. — Hallgatók véleménye a Liszt Kórus Bach-hangversenyé- ről. — Bemutatjuk: a villányi harmonika-zenekart és a felső- szentmártoni úttörőzenekart. — Ki volt az első? A legnagyobb felfedezések feltalálói — a tüzé, az első fémeké, a keréké, az emelőcsigáé — a névtelenség történet alatti rétegébe süllyedtek. De sok ismeretünk, használati tárgyunk akad, amelynek eredetét, első európai, illetve hazai felbukkanását a tudománytörténet évkönyvei megőrizték. így: az arab számjegyeket az Ur 999. esztendejében ama II. Sylvester pápa honosította meg, aki I. István királyunknak a következő évben koronát küldött. Tizedes számítást először 1460- ban Regiomontanus, a budai udvar csillagásza, utóbb pozsonyi egyetemi tanár alkalmazott. Ugyanő rendezte be 1465 körül Budán Magyarország első csillagvizsgálóját is. Az első földgömböt 1490-ben Martin Behaim nürnbergi csillagász készítette el. A legrégibb magyar országi földgömb, amely az 1490-es években készült, ma a krakkói egyetem könyvtárában van. Az első európai iránytűt 1310 körül a firenzei Flavio Gioia használta. A „camera obscura”-t, a sötétkamrát 1321-ben Levi- ben Gerson alkalmazta. A lőpor első európai felismerője 1313-ban Sertbeld Schwatz freiburgi pap volt. A revolver szót — mint lőfegyver nevét — 1405-ben Konrad Kyeser von Eichstädt technikai művében írta le először. A kézigránátot 1435-ben — cserépbe burkolva — használták először. Pisztoly szavunk — e fegyver első készítési helyéről 1465-ből az itáliai Pistoia városából ered. Noha nálunk már Kálmán király a XII. században kimondta: boszorkányok nincsenek, földrészünk első boszorkányégetése 1424-ben Rómában ment végbe; ezúttal a szép Finicella asz- szonyt vetették tűzre. S valami vidámabb: Európa első pálinkalepárlóját 1355-ben Villeneuve orvos, Montpellier város csodadoktora rendezte be. Apróbb, de fontos használati tárgyaink közül a gombostűt 1365-ben Nürnberg- ben gyártották először. — Ugyané korból bronzból készült gombostűket — gyü- szükkel egyetemben — magyar régészeti lelőhelyeken is találunk. Az első zsebkendőt 1500-ban Németalfölden készítették, vászondarabkák voltak ezek, kizárólag orrfuvás céljára. k 4 n