Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-12 / 110. szám
IMS. május 12. > Dunanvmi naoiö 5 Selye János professzor Pécsett A Pécsi Orvostudományi Egyetem május 14- én, kedden délután 4 órakor az újklinika tömbtantermében rendkívüli tudományos ülést tárt Dr. Selye János, a mont- reáli egyetem professzora tart előadást Calciphyla- xis címmeL A világhírű tudós harmadízben jár Magyarországon előadó körúton. A stressz-elméletet nép- szierűsítő- könyvei világszerte, s így hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Mindkét könyvének magyar kiadásához dr. lássák Kálmán, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének professzora irt előszót A stressz-el- mélet néhány éve a tudományos világ érdeklődésének középpontjába került, könyvtárnyira tehető azoknak a műveknek a száma, amelyek dr. Selye János kutatásaihoz kapcsolódnak, A profesz- szor nevéhez fűződik mindenekelőtt az a tudományos megállapítás, hogy a mellékvese kéregállományának döntő szerepe van a stressz-hatás- ban. Hazánkban is sok kutató kapcsolódott a kérdés vizsgálatához. A Tudományos Akadémia kutató intézete Budapesten, a Szegedi Egyetem belgyógyászati klinikája mellett a pécsi Élettani Intézet egyik munkacsoportja is foglalkozik ilyen kutatásokkal dr. Endrőczi Elemér vezetésével. A világhírű professzor a pécsi egyetem rektorának meghívására tart előadást Pécsett. Ma este a Rádióban: ARANYPILLE Romantikus történeti andalító muzsika, színpompás díszletek Rigó Jancsi a Nemzeti Színházban Aktk a vidámságról gondoskodna k: Rigó Jancsi bandája és Vári Éva Erb János felvétel« Éneklő ifjúság napja A Mosoly országa és a Maries grófnő után könnyű fajsúlyú, nem túlságosan igényes, inkább látványos és szórakoztató operett került pénteken este a közönség elé. A választás — ki tudja miért? — a Rigó Jancsira esett. Fényes Szabolcs és Békeffy István most bemutatott háromfelvo- násos operettje a műfajon belül is, legfeljebb a jó rutinnal, kiprógált színpadi érzékkel megírt darabok közé tartozik. Semmiesetre sem remekmű. A várt Víg özvegyet természetesen nem pótolja, de — a színház véleménye szerint — alkalmas a szezonvégre, amikor a színházlátogatókat már erősen vonzza a szabad természet. Ilyenkor a színházban is valami mást szeretnének látni, mint a klasszikus nagyoperettek nagyon is szokványos miliőjét. Talán épp azért tarthatjuk mégis megbocsáthatónak a választást, hiszen a Rigó Jancsi olyan környezetben játszódik, ami eltér a megszokottól. A cigányok romantikus, kissé egzotikus világa mindig izgatta az írók fantáziáját és , a közönség érdeklődését. Igaz, Rigó Jancsi, a legendás hírű prímás városi muzsikus, karrierje a századforduló Budapestjéről indult el, de a rendező Szilágyi Sándor, a jelmeztervező és a nyíltszíni tapsot érdemlő, atmoszférát teremtő, szírrpompás díszleteket tervező Pintye Gusztáv segítségével kegyes csalást követ el: olyan tarka és cifra ruhákba öltözteti a józsefvárosi cigányasszonyokat, mintha a Cigánybáróból kölcsönözné őket. Ezzel mégjobban kihang súlyozza azt a miliőt, melyet a rendező mindhárom felvonáson következetesen végigvisz. Rigó Jancsi ugyanis nem szakad ki a környezetéből, ettől válik rokonszenvesebbé ez az operett még a nála jobb, színvonalasabb daraboknál is. Nagy érdeme var ebben Bé- keffy István rutinos librettójának, mely Rigó Jancsi és Clara hercegnő hirtelen támadt, de csakhamar el is hamvadó romantikus szerelmének történetét viszi színpadra, néhány, az operettekben jólesően , szokatlan fordulat és szituáció keretében. A cigánymiliő ábrázolása ugyanakkor a könnyebb megoldások felé csábította a libret- tistát: viccei közül nem egy erőltetetten, a cselekménytől izoláltan hangzik el. A közönség azonban hálásan nevet rajtuk. Fényes Szabolcs 1947-ben komponált operettjében valami új úttal kísérletezett. Bármennyire is meghökkentőnek tűnik az operettkedvelők szemében, törekvése olyan zene komponálása volt, mely szinte a kodályi népdalharmonizációs elveken alapszik. Persze nem az eredeti népdalkincsből meríti témáit, mint Farkas Ferenc e magyaros hangvételű daljátékok legértékesebbjében, a Csínom Palkóban. (Milyen jó volna egyszer a pécsi színpadon is látni a Csínom Palkót vagy Farkas Ferenc más daljátékát!) Fényes nem jutott tovább, mint a cigányzenéig, melyhez hasonló stílusban ő maga is komponált néhány dalt. Különösen sikerült az I. felvonás 1. képének pattogó cigánytánca, valamint az első finálé előtti banda-szám. Érdekes megoldású az I. felvonás második felében a zümmögő kórussal ékesített, a Hegyi éjszakákkal távoli rokon, hatásos, bár erősen érzelgős dal a távoli szülőföldről. (A jó kezekben lévő kórus a követelményeknek megfelel.) Kár, hogy ezt a szépen ívelő vonalat stílusváltozások törik meg: a továbbiakban kommersz, szokványos operett melódiák, keringők és foxtrot- tok csendülnek fel, sőt korábbi, ismert Fényes dallamok is. A pécsi rendezés — nyilván a nagyobb siker kedvéért — még beletoldott egy régi („Álmaimban valahol...”) és egy újabbkeletű („Hacca- cáré...”) slágert. Zeneileg legkevésbé a finálék sikerültek: hiányzik a drámai felépítés, csupán a már hallott motívumok térnek vissza. A II. felvonás balettje is szegényes, sápadt visszfénye az operettek kötelező nagy táncjelenetének. Hetényj János koreográfiájának nyilván a zenei adottság és a Balettegyüttesből rendelkezésre álló néhány táncos szabott határt. Holl István fantáziáját is elsősorban a cigánymiliő inspirálta, ilyen jellegű színésztáncai a sikerültebbek. A Szabó László vezényelte zenekarra még ráférne néhány. zenejavító próba. E laza szövésű, stílusváltásokkal széttördelt operett előadását sem éreztük még a premieren egységessé érettnek. A főszereplők: Rigó Jancsi — Mester István alakítja szenvedéllyel és lelkesedéssel —, valamint bandájának tagjai teremtik meg elsősorban az előadás hangulatát. Hálás színészi lehetőséget nyújt Bősze Györgynek, Fülöp Mihálynak, Kovács Dénesnek és ijj. Kőműves Sándornak a négy barrdatag humorral átszőtt figurája, ök a lehetőségeket alaposan ki is használják, sőt még tovább fokozzák sok egyéni ötlettel fűszerezve. Az ötödik roma: Mendelényi Vilmos, ö is próbál a táncos komikusok skatulyájából kitörni s olyan figurát alakítani, amilyennek valóban elképzeljük az angyalian szélhámoskodó Ficsurt. Clara hercegnő Várhegyi Márta, ö a cigánymiliő ellenpólusa: méltóságteljes főúri asszony, a korabeli divat szerinti káprázatos ruhakölteményekben, aki a palota riged- ségéből menekülve, Rigó Jancsi hegedűjátékától megbabonázva a cigányprímás karjaiban keres őszinte, emberi érzelmeket. összetettebb, szí- nészlleg igényesebb ez a szerep a szokványos primadonna-szerepnél és ezt a feladatot Várhegyi Márta átgondolt színészi alakítással, kulturált ériékhánggal oldotta meg. Az örökös szobalányságra ítélt Várt Éva sokszor kipróbált temperamentuma és remek tánckészsége ezúttal is biztosítéka a sikernek. Petőházy Miklós méltóságteljes Chimay hercege, Györy Emil kitűnő karaktert rajzoló, katonásan mozgó szoknyavadász I. Albert királya, Galambos György meleg szívű, érzelmesen éneklő öreg prímása, Földessy Margit kissé harsány szerelmes Mariskája mellett Szir- may Ottilia, Kutas Béla és Monori Ferenc alakításával találkozik a közönség, melyet bizonyára jól elszórakoztat majd e nem nagy igényű történet és elandalít a szép muzsika. Dr. Nádor Tamás A városi tanács művelődésügyi osztálya szervezésé, ben május 4-én, 5-én adtak számot általános-, és középiskoláink kórusai az elmúlt évben végzett munkájukról. Az Éneklő Ifjúság Napja számadás is egyben; előre léptünk, helyben topogtunk, vagy elmaradtunk attól a színvonaltól, melyet az intézményessé vált ének-zene tanítás eredményeként jó- ideje mérhetünk? Ezzel egyidejűleg felvetődik a kérdés: van-e folytatása felnőtt korban az iskolák „kötelező” hatodik óráinak? Akkora élményanyaggal távozik-e ifjúságunk az iskola padjaiból, hogy viszontlátjuk őket egykor felnőtt kórusainkban is? Az országosan vizsgált kérdésre megnyugtató választ csak részben adhat éneklő fiataljaink évente megtartott májusi hangversenye. E hangversenyeken nyújtott teljesítmény legfeljebb a kórus és karnagy habitusáról, a felkészülési idő értékes vagy kevésbé szerencsés felhasználásáról adhat képet. Acsádi úti Általános Iskola (vez.: Nyári József né) kulturált hangon, végig tisztán énekelt három szám után, a Művészeti Szakközépiskola kamarakórus (vez.: Svärda Judit) Palestrina: Hódié Christus-a a művészi teljesítményre képes együttes erényeit villantotta fel. A Nagy Lajos Gimnázium spi- rifualé-együttese (vez.: Do- bay András) — még több vitalitással gazdagítható előadása — a faji megkülönböztetettek művészetéből adott színes ízelítőt. A Leőwey Gimnázium leánykara (vez.: Vönöczky Endre) muzikalitását az igényesen előadott Kodály Karácsonyi pásztortánca igazolta. Az Alkotmány utcai Gyakorló Általános Iskola (vez.: Pillinger Béla) Bárdos: Hej, igazítsad kórusművének hangulatát érezte sajátjának. A Mátyás király utcai ének-zene tagozatos Általános Iskola (vez.: Szesz- tay Zsolt) műsorából Király: Székelyfonó két kórusát éreztük legérettebbnek. A Művészeti Szakközépiskola leány kara (vez.: Vönöczky Endréné), iskolatársuk, Papp Zoltán ötletes hangszerelésű Japán gyermekdalaival zárult a szombat esti hangverseny. Vasárnap délelőtt a Bánki Donát utcai Általános Iskola (vez.: Paulich Mihályné) négy kórust mutatott be végig hangulatosan, élettel teli. A Zrínyi Miklós Közgazdasági Technikum leánykara (vez.: Vönöczky Endréné) Kodály: Villő-je, az újmecsekaljai „Komarov” Gimnázium és Szakközépiskola vegyeskar (vez.: Dobos László) Tillai: Elmégy rózsám? népdalfeldolgozása. a két kórus lelkességét, éneklő kedvét tükrözte. Várnai—Radnóti: Sóhajok. Bartók: Csújogató volt legsikerültebb száma a hangversenyt záró Janus Pannonius leánykarnak (vez.: Ivasivka Mátyás). A meszesi, Vasas II, Pécs- bányntelep, István téri, Köztársaság téri, Tiborc utcai, Ágoston téri, Jókai úti általános iskolák. Zrínyi Miklós Szakmunkásképző Intézet vegyeskara. Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara, Radnóti Miklós Közgazdasági Szak- középiskola leánykara voltak a „derékhad”. Legtöbbjük jól választotta műsorát. Ligeti ALdor A mai fiatalok már nem emlékeznek rá. Azt sem tudják, hogy egy operett címe, melyet a 30-as évek elején mutatott be Fodor Oszkár társulata. Nagy sikert aratott, hiszen pécsiek írták: az áradó melódiákat Kutor Ferenc, a „Simongáti lányok” népszerű komponistája, a szöveget pedig Dómján Gyula ... Néhány nyárba hajló estén játszotta a színház, aztán elfeledték. Pedig kár... Ha a libretto nem is jobb a szokásosnál, Kutor Ferenc melódiái megérdemlik, hogy előkeressük őket a feledés homályából. Ezért tarthat érdeklődésre számot a Pécsi Stúdió ma esti műsora, melyben felcsendülnek az Aranypille dallamai... A színház négy kitűnő művésze: Várhegyi Márta, Pásztor Erzsi, Holl István és Wágner József vállalkozott arra, hogy fellapozza a sárgult kottákat, meséljen a történetről, Relli és Iván szerelméről és az Aranypilléről, mely végül is szerencsét, boldogságot hoz ... Akik ismerik és tisztelik a 80 esztendős Kutor Feri bácsit, bizonyára örömmel nyugtázzák ezt a rádióműsort . „ Magyar — román film BOLONDOS VAKÁCIÓ 1968. nyári közönségének készült ez a film, napnál (még a román tengerpart napjánál is) világosabb. Divatcikk-jellege meghatározza nemcsak pehelykönnyűségét, hanem témáját, miliőjét, „konfliktusait” is. Divat lett ezidén a régi autó? (Mégha akkora méretben is, ami elfér egy tenyéren ...) Nos, természetesen lesz ebben a filmben egész sereg öreg skatulya, némelyik még megy is, sőt. Egész hadsereget szállít végig Magyarországon és Románián az 1921-es tipusú Colmy- ne. S ha nyárra készült a film. hát logikus, hogy nyárról is szól, egy „bolondos vakációról”, amelyben ugyan nem lehet tudni, ki, miért, hogyan, és meddig, de az me- gintcsak napnál világosabb, hogy ez nem is fontos. A fontos a loholás. a haladás, a mozgás — a Colmyneon, motoron, tutajon, hajón, vonaton vagy az amerikai fickó Buickján, hiszen a cél az, hogy minél több festői vidéket, idegenforgalmi érdekességet, várost és hegyvonulatof ismerjen meg a néző. Fogalmam sincs miért — hiszen ezekről a vidékekről ugyan egy kukkot nem hall az ember, földrajzi ismeretei tehát nem bővülnek, e film nem segíti hozzá, hogy esélyesebbként indulhasson egy idegen- forgalmi vetélkedőn. Viszont a korábbi koprodukciós filmjeink egy részében is érezhető volt ilyesfajta elfogódottság: ha már társulunk, használjuk fel az alkalmat hazánk nevezetességeinek propagandájához. És még egyfajta elfogódottság: mihelyt társulunk, furcsa kivülről-nézéssel ábrázoljuk magunkat, a külföldi szemével, vagy mégin- kább: úgy, mintha listát készítettünk volna, mi érdekli a külföldit. Holott a külföldit sose az érdekli, amit mi hiszünk. s ez most pontosan le. mérhető; ebben a filmben ugyan inkább Románia szenvedi el ezt a fajta ábrázolás- módot, de a helyzet" ugyanaz. Arról már nem beszélek,’ hogy ha történetesen a román nézők szemlélik ezt a filmet, esetleg az a képzetük támad, hogy nálunk a Balaton és a Hortobágy egymás mellett van, s a Balatonparton is délceg ifjak száguldoznak tüzes paripákon, keresztül-kasul a nyaralók sikongó hadán... Nem, erről kár beszélni, hiszen a magyar néző se gondolja komolyan, hogy a román országutakon kizárólag különc amerikai turisták és szereleméhes svéd nők furikáznak. Igaz. az egész filmet nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen mint említettem, 1968. nyarának közönsége számára készült, könnyű és színes szórakozásul. Más kérdés, hogy valósággal komolyan vehetnénk a filmet, ha megmaradna annál az alaphangnál, amit a kezdetén megüt: a vígjáték alaphangjánál. Sajnos azonban ez a kellemesen induló vígjáték átalakul: egy idegenforgalmi képeskönyv és egy enyhén gics- cses szerelmi história vegyü- lékévé. Kár érte. Makk Károly is tudott volna kitűnő, ennél szórakoztatóbb vígjátékot készíteni, s a tehetséges román operatőr, Huzum Sergiu is legalább ugyanilyen kiválóan végigfényképezhette volna az esetleges jobb változatot. A két póruljárt szerelmes szerepében Sztankay István és Ernyei Béla pedig így is remekül ko- médiázik. tehetségük elvitathatatlan. A két román színésznő, Ilinca Tomorovianu és Ottilia Borbáth nagyon kedvesek, Liska Zsuzsa is hűen adja szerepét, amely alig-szerep. Persze, a nyelvi nehézségek. a folytonos fordítás, az aláírással kombinált kétszer- elmondás abban a pillanatban, amikor elveszti funkcióját, amely mindenekelőtt a humoros vonások hangsúlyozása lenne, fárasztóvá és unalmassá válik. Alapjában véve a párbeszédek nemegyszer meg sem érik a lefordítást, sem így. sem úgy, egyszerűen azért nem, mert nem mondanak semmit. Minderről azonban leginkább a hármas filmíró-kollektíva tehet. Végül mégegy megjegyzés. Mint már nem először, most is elhamarkodottnak véljük a „korhatár nélkül megtekinthető” minősítést. A felnőtt néző számára kissé poros „poének”, teszem azt azzal a bizonyos svéd hölggyel kapcsolatban, az éretlenebb ifjúság számára esetleg az újszerűség erejével hathatnak, a nem éppen pozitív újszerűség varázsával. Hogy a film félmegoldás, mi sem bizonyítja jobban, mint ez: nem a fiatalabb korosztálynak nyújt önfeledt szórakozást, viszont kissé igényesebb felnőttek számára áttetszőén banális. H. E.