Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-28 / 99. szám
6 unnantmi naoto 1968. április 28. G. Becaud : fl magyarok értik a sanzon titkát Ügy lép be és úgy köszön, mint aki hazaért. Egyébként pontosan olyan, mint a képernyőn: napégette, sajátosan markáns, csupa tűz. (A folyosón tolongó, autogramra vadászó bakfisok között szenvedélyes vita támad, egyszerűen nem akarják elhinni, hogy már betöltötte a negyvenedik évét). Mindenki ismeri, mindenki tud róla valamit. Egy idős hölgy azt mondja: imádta Edith Piaf. Egy férfi: az ellenállási mozgalom tisztje volt Valaki más azt állítja, hogy a fiai még nálánál is tehetségesebbek, s a „százezer vol- • tos” ember erre a legbüszkébb ... Életrajza nyitott könyv a tv-nézők és újságolvasók milliói előtt mégis különös izgalom mindezt tőle, magától hallani. — Hogy lett énekest — Véletlenül. Zeneszerzőnek készültem, komponista akartam lenni és semmi más, a hadseregben azonban rábeszéltek a fiúk. hogy énekeljek. Unatkoztak. Hát igy kezdődött. — Tehát az is megtörténhetett volna — ha másképp alakulnak a dolgok —, hogy sohasem jön rá rejtett képességeire? — Miért ne? Szerintem ezrek élik le az életüket anélkül, hogy felismernék a magukban rejlő lehetőségeket. — Azt mondják, önnek nemcsak hivatása, de hobbyja is az ének... — Aki ezt mondja, az nem : Lsíner engem; az én hobbym a semmittevés! — Megfogalmazná ars poeticáját? — Nagyon egyszerű az ars poeticám: „Mindig a szív szavára hallgassF’ Én a sze- retetet tartom a legnagyobb dolognak a világon... (Póztalanul, hunyorgó szemmel ül a fényben. Egyszerű, barna sportöltönyt vi_ sei vakító fehér inggel. Válaszai szenvedélyesek — egyetlen szót sem ejt ki mozdulatlan kézzel. Ha a kérdező és saját felfogása közt kü_ lönbséget sejt, láthatóan izgalomba jön. Érvel, vitatkozik. Mindennél távolabb áll tőle a közöny.) — Bizonyára ön Is tudja, hogy a sajtóban mind többször lát napvilágot ez a szó: sanzon-válság... — Igen. bár ezzel így nem értek egyet. A beat-muzsika térhódítása miatt jött divatba a sanzon feletti siránkozás, pedig higgyék el, erre nincs semmi ok. A beat és a sanzon nem ellenfelei egy_ másnak. Én örülök minden új zenei irányzat sikerének, hisz ezek a sikerek új zenerajongók ezreit jelentik. Nem a sanzont kell szeretni, a zenét! A sanzon vonatkozásában egyébként az a véleményem, ezt a műfajt nem az állandó, egyenletes fejlődés emelte a jelenlegi magaslatokra, hanem a robbanásszerű forradalmak, s ilyen for. radalomra mikor kerül ismét sor, ki tudja...? Lehet, hogy holnap. A csend még nem a haldoklás jele ... — Sokan vonnak párhuzamot Edith Piaf és az ön művészete között. Beszéljünk most a különbségekről... — Két alapvető különbség van. 1. Én zeneszerző is vagyok, 2. én egy nemzedékkel később születtem, mint Edith. — Kit tart ma a sanzonműfaj legnagyobbjainak? — Legnagyobbak? — erre sajnos nem felelhetek. Ez a legszubjektívabb dolog a világon. Azt azonban meg tudom mondani, kik a legfontosabbak: a zeneszerzők. Többet kellene róluk beszélni. Az énekesek nagysága, sikere bennük gyökerezik. —Mi a véleménye a pol- beatról? — Nem jó. Keveseket kivéve nem érzem dalaikban az őszinteséget. Szeretném, ha megértenének. Én azokat a klasszikusokat sem szeretem, akik nagyszerű egyházi zenét szereztek ugyan, de nem hittek az Istenben ... — Mit tart legnehezebbnek saját munkájában? — A küzdelmet a régi ellen. Minden számnak újnak kell lennie, minden komponálás alkalmával meg kell feledkeznem mindarról, amihez hasonlót egyszer már papírra vetettek .., — Mi minden történik a kulisszák mögött, míg egy- egy új dallal színrelép? — Nagyon sok segítőm van — rendező, világosító, technikai tanácsadó —, a feladatot azonban magamnak kell megoldanom. Ügy is mondhatnám: csak magamban bízom. A technikáról egyébként az a véleményem, hogy ma már nem lehet nélküle élni, de nem szabad tűrni, hogy úrrá legyen rajtunk. Én szabad akarok lenni a színpadon, s ezt minden segítőm tudomásul is veszi. — A zenét tartja fontosabbnak vagy a szöveget? — Ha a megszületés sorrendjét nézem, általában a szöveg az elsődleges, a lényeg azonban nem ez. A gondolat a fontos, melyet — akár zenei, akár lírai eszközökkel — ki akarok fejezni. — Igaz, hogy a fiait is énekesnek neveli? — Ugyan! A legnagyobb fiam 14 éves. A technika érdekli. Filmes akar lenni. A kisebbik — 11 éves —, valóban zenerajongó, napi 7 órát gyakorol, én azonban csak annyit „segítek” neki, hogy vele töltöm a vakációt, s akkor nem engedem, hogy mással is törődjön a játékon kívül. A kislányom kétéves. Vele kapcsolatban egyetlen óhajom van: szép legyen... — Hogy érezte magát Magyarországon? — Mindig jószívvel fogok emlékezni erre a három napra. Jólesett a lépten nyomon megnyilvánuló szeretet. Meggyőződésem: a magyarok értik a francia sanzon „titkát” ... — Magyarországgal kapcsolatban van-e valamilyen kívánsága? Becaud a Mátyás pincében — Mielőbb szeretném viszontlátni, t ha lehet, tehetséges, fiatal magyar énekművészekkel közös műsorban szerepelni! Szép magyar sanzonokat egyébként másutt is szívesen énekelnék ... Békés Sándor Dr. Tigyi József székfoglalója az Akadémián Tigyi József akadémikus levelező tag hétfőn délután tartotta székfoglaló előadását a sugárbiofizika néhány alapkérdéséről. Előadásában ismertette az izom sugárbiológiai reakcióinak törvényszerűségei területén az utóbbi években végzett kutatásait. Megállapításai elsősorban a sugárhatás alapmechanizmusainak tisztázása szempontjából jelentősek, de felvilágosítással szolgálnak a sugárbetegség kialakulásának egyes részleteihez is. Századunk művészete Az Országos Rendezőiroda szervezésében Jancsó Adrian, Lorencz Kornélia, operaénekesnő, Mazopuszt Rezső hegedűművész, Fellegi Ádám zongoraművész és Juhász Előd zenei riporter Századunk művészete címmel zenés-verses műsort adnak a megye több városában, községében, így Mohácson, Komlón, Sellyén, Szigetváron, Pécsváradon és Siklóson arattak nagy sikért, illetőleg mutatkoznak be a napokban. Jancsó Adrian ezenkívül egy nagysikerű önálló estet is adott Mohácson. Ténagy Sándor: IVi ketten Csak megértsd: nem te vagy s nem én vagyok — Csak a szerelem, ha lehunyjuk szemünk, csak ez a hirtelen fény az esti hóesésben. Mi ketten, ha elképzeltük is önmagunkat, alig hasonlítunk arra, akik ezután leszünk. Egy arc: két változatban, két arc: egyazon testvéri jegyekkel —• És a szerelem, ha kinyitjuk szemünk, és ez a hirtelen hunyorgás, ha egymásra ráismerünk.. TOLLSEPRŰ O: Az itt a kérdés: null — null-e egy mérkőzés eredménye, avagy nulla — nulla. A sportrajongók az előbbire, Vitray Tamásék az utóbbira esküsznek. Kinek adjunk igazat: az évtizedes nyelvszokásra hivatkozó tömegnek, avagy a nyelvűnket a szócsonkítáu soktól féltőknek, védeni akaróknak? A „földobott” kérdésben már bizonyos fokig állást foglalt a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete szerkesztésében megjelent A magyar nyelv értelmező szótára, amely V. kötete 238. lapján külön szóként kezeli a null sportszót. A null szó meghatározása nem mondható teljesnek, a szótár szerint ugyanis a null számnév: pontozásban annak jelölése, hogy valamelyik fél, versenyző egy pont- (szám)ot sem ért el a másik fél pontszámával szembeállítva. (És ha egyik sem ért el pontszámöt?) Nyelvünk a null szót nem-: csak a sporteredmények értékelésében alkalmazza, más jelentésben is sor kerül használatára. Az olyan körzőt, amellyel félmillimétemél kisebb átmérőjű körök is rajzolhatok, nullkörzőnek nevezzük. A műszaki nyelvben gyakran használják a nullszéria kifejezést, amelyen valamilyen új ipari gyártmánynak az őspéldány (prototípus) és a sorozatgyártás közé eső első, rendszerint csak kísérleti példányokat értjük. De miért kell megcsonkítani a nullát, még ha egy szótaggal is? — kérdezi az ellentábor. A szócsonkítás régebbi nyelvünkben is közkeletű nyelvi jelenség volt, akárcsak ma. A sűrűn használt szavakat, főleg az indulatszókat, címeket, köszöntés- formákat szinte öntudatlanul is rövidebbre csiszoljuk, koptatjuk. Így lett pl- a kellene igealakból kéne, kén alak; a o kegyelmed megszőíftásbdÖ kelmed, kend, kee; a tekintetes uramból: tésuram. Újabban az elvtárs elfogadott írásbeli rövidítése: et A nyelvújítás korában szándékosan faragták meg szavainkat. A növevénybSl ekkor lett növény, a rovátkolt baromból rovar, a csípő eszközből csipesz, a könnyű elméjűből könnyelmű stb. És hogy a foci nyelvén szóljunk] régebben a gólok után a nyerj tes csapat a győzedelmet ünnepelte volna, ha a nyelvújítás előtt a futball játékot ismerték volna. Ma köznyelvünk, a diák> nyelv, a bizalmas családi nyelv tele van közkedvelt szócsonkííásokkal. Csak párat említünk: az üzletben levlapot vásárolunk, viszlát- tal búcsúzunk, kösszépennel vagy köszivel hálálkodunk. Kollszer lett a kollektív szer. ződésből, sebváltó a sebest ségváltóból és gépálló a gépállomásból. Diákjaink dolit írnak a suliban a diri előtt matekból. Néha az írásbeli rövidítések megelevenednek beszédünkben. Asszonyaink kábé (kb.) csaknem mindig megérzik, ha kópéról (k. p.) van szó, főleg ha ezt eská (s. k.) vehetik fél. Néha beszélnek bizonyos kákról Is, s — érdekes — ezt is könnyedén megértik. Katonáink között eüsök és géhások akadnak, s a parság egyéb rövidítéseket is ismer. Akár a német nyelvből vettük át, akár a latin nullából rövidítettük a null szavunkat, bizonyos, hogy az évtizedek során meghonosodott nyelvünkben, és kevesebb a nullánál. (!?) Mivel a null szó nem ellenkezik nyelvünk törvényeivel, nyugodtan használhatjuk a jövőben is. Többen félre is értenék, ha pL kettő nullát mondanánk kettő null helyett. Kerekes Imre Drágám, Taormina \ / an egy történetem Taormináról, mon” dóm a szerkesztőnek, nagyon modern az ügy, kétezer éve történt, a legjobb sztori, amit valaha hallottam, elmesélem, ha akarod, bemutatom neked Taorminát, van róla fényképem. Nem, köszönöm, mondja a szerkesztő, bocsáss meg, már várnak egy megbeszélésen, lókdösi a tárgyakat az íróasztalán, menni készül, hol ismerted meg ezt a Taorminát? Óvatosan körülírom, hogy a helyén. Taormina már kétezer évvel ezelőtt ott állt, ahol most, nem lány, város Szicíliában, 'lehetne lánynév is, mint Clementina, de nem az. A kézirat a kezemben, szorongatom, mondom a szerkesztőmnek, van egy történetem Taormináról, legutóbb ottjártamkor olyan látomásom t ímadt, tudod, az ilyen hirtelen felvillanások, az ember előtt valami világossá válik, amit senki nem vett észre, _ pedig százezrek látták, a régészek is. A látomás mégis az enyém, csak én láttam. Szorongatom a kéziratot, van egy látomásom Taormináról, tudod, az egészet olyan közérthetően, közhelyszerűen fogalmazom meg, hogy az már egészen modem, egy látomás, amire ott felfigyeltem. Persze az egész alig jelentősebb, mintha valaki bemegy, megáll a ta- lált-tárgyak osztályán és bepörög, mert nem adták le elveszett találmányát, a mélyhűtött tornacipőt, kánikulában. Persze ez egészen más, csak azért mondom ezt a szöveget, mert van egy történetem Taormináról... A szerkesztőm feláll, már csaknem any- nyira udvariatlan, hogy nyújtja a kezét. Mégsem, inkább én nyújtom, azt a kezem, amelyben szorongatom a kéziratot. Extra méretű rémület az arcán, ez számomra teljesen megfelelő, most megfogtam, nyújtom a kéziratot, van ez a történetem Taormináról, mondom, de bocsáss meg, azt még nem tudtam elhozni, amit itt látsz a kezemben, egy nagyon szerény kis ügy, olyan középsztori, tudod, ami annyira egyszerű, hogy talán elő sem fordult mindennapi életünkben ... igen, de hát mit tegyünk, néha erről is kell írni, ilyen ez az élet. Három flekk. Haverom, a szerkesztő örül, egyszerre szabadul meg látomásomtól és Taorminától, boldogan nyúl a papír után, asztalán a főhelyre teszi, a sürgősen elolvasandó kéziratokhoz, hogy lássam, mennyire becsüli írásomat. Már jó két hete, hogy olvastam lapjában középsztorimat, el kell ismernem, igazán rossz kis írás, arról szól ... mindegy, lényegében nem is a tárgyhoz tartozik. A fő az, hogy tisztességesen fizet és mindig a legjobbkor. O tt ülök Ismét a szobájában, néhány izé, meg hogy vagy öregem, hajjaj, haverok vagyunk, ugye jó volt az a kis történet, amit legutóbb hoztam. Tudod, mennyien szóltak, mondták, igazán jó kis írás volt. Dicsértek, persze nem engem, főleg azt, hogy milyen jó az ízlésed úgy általában. Mellesleg van az a kis történetem Taormináról, szép női név is lehetne, de én változatlanul arról a kis szicíliai városról beszélek, ott a Földközi-tenger partján. Kétezer éve áll ott, csodálatosan modem lehetett már akkor, és ma is az, mert akárhol álltam a parton, mindig látszott a tenger. Nézd, lehet, hogy ez közhely, de most visszavetítem kétezer évre, e római korban egy pék ugyanazt a tengert látta, amit én, ha éppen arra járt. Szóval elismerem, így közhely az egész, te tudod a legjobban, hogyan vagyunk ezekkel a közhelyekkel, szorongatom a kezemben a kéziratot, minden csoportosítás és arány kérdése, persze van két dramaturgiai húzásom is, a stílus mindenesetre modem. Szóval, itt van ez a történetem Taormináról... A szerkesztő kicsönget a titkárnőnek, hozzon be két poharait, iszol egy kis konyakot. Nem, köszönöm, antik alkoholista vagyok, csak narancslét iszom, Taorminára tekintettel. Iszom a narancslét, ő konyakot iszik, megbocsáss mondja, megértem, neki erősíteni kell. Csöng a telefon, három percig beszél, már megbocsáss öregem. Semmi mondom, széles ívben intem a semmit a kézirattal, tudod az ilyen szünetekben, amikor az ember magára marad a telefonbeszélgetés alatt, látom rajta, vess! a lapot, hogy mégis sikerült megsértődnöm ... Szóval az ilyen telefonbeszélgetés alatt magamra maradok és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van egy történetem Taormináról, drágám Taormina, hogy egészen olaszos legyek, cara, carissima Taormina... Nyújtom a kezem, elismerem. Joga van elkomorodni, esze ágában sincs átvenni, tedd csak az asztalra öregem, odateszem. Persze, nem ilyen egyszerű a dolog, mondom, van egy történetem Taormináról, sajnos, még ta_ nulmányokat kell folytatnom klasszikafilológiából, és nem egészen tisztázott számomra, hogy annakidején Cicero ott megállt, beszédet mondott, vagy csak átutazott. Ezt a tényt nem programozták be világosan ókori kollégáink, a helyi laptudósítók, sajnos, számunkra így olyanná vált az egész ügy, mintha valakinek kádban kellene tanulmányozni az óceánt. Emiatt, bevallom, némileg aggaszt a fejlődésem, ez a kis sztori, amit hoztam, persze még nem az, amiről beszéltem, de tény, hogy van egy történetem Taormináról ... A távlati összefüggéseim is kissé hézagosak, beszélnem kellene hazai szakértőkkel, a kéziratot elhelyezem az íróasztalán. Persze, ez csak egy szerény kis sztori, a buszon csíptem fel, tudod, két utas utazik a buszon, izé, nem mondom el, gondolom gyorsan elolvasod, három flekk az egész. Figyelem magunkat, olyan az egész, mint háttérben az előjáték Felderül, ismét megszabadult drágámtól, Taorminától, te a szakma élvonalában haladsz, hagyd csak itt, még ma elolvasom, tudod, legutóbb is. Rázzuk egymás kezét, de azért tudod, nem megy Id
