Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-10 / 59. szám
W68. március 10. Dunantmi napio S Nagy s kerű bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban AID A Csaknem hét éve, hogy ope- ristáink tizedik darabjaként 1961 júliusában a Szabadtéri Színpadon két ízben elhangzott az Aida, Mégis a mostani, pénteki előadást bízvást tekinthetjük bemutatónak, nemcsak azért, mert zártterem-pártiak vagyunk, hanem azért is, mert a szabadtéri előadás nem volt tiszta „saját erős". Három főszerepet operaházi vendégek alakítottak, a díszleteket Szegedről kértük kölcsön. A karmester azonos, de a magán- szereplők közül nem számít annak Marczis Demeter, mivel akkor a fáraót énekelte. A szabadtéri első előadáshoz emlékezetes esemény fűződik, felelevenítjük: a megbetegedett vendég-Aida helyébe pécsi segédszínésznő ugrott be és megmentette az előadást, kitűnően: Rögöz Eszter. Operatársulatunk azóta nagykorúvá vált. most már bármilyen szerepre ki tud állítani önmagából szereplőt. Aggályunk csupán az, hogy a kettős szereposztás nemléte nem könnyelműség-e? ... Ezen a felforrósodott ünnepi estén érezhettük, hogy színházunk odaadó szeretettel dédelgeti ezt a nagyszabású műalkotást! Operistáink eddigi legnagyobb teljesítménye lenyűgöző élményt nyújtott. Noha először énekelték szerepeiket, mégis sikerült gazdaságosan beosztaniok ener giájukat, úgy mutatván első perctől kezdve a duzzadó erőt. hogy még a záróduett finom nagyszeptim-ugrásaira is maradt belőle. Örök eszmék Bár a több ezer év előtti történet időben és térben távol áll a mai ember szemléletétől, a cselekményében megnyilatkozó eszmék — szabadság, hűség — örök érvényűek. Sajnos, az egyébként jól gördülő szövegkönyv egy kissé egysíkú. Mindent csak Egyiptom szemszögéből ábrázol. Kellett volna közbül még egy kép, amely etióp környezetben játszódnék és megmutatná az otthonában tépelődő Amonastrót, amint a rákény- szerített védekező háborúkra készülődik. Verdi invenciójából futotta volna rá! Az Aida több, mint a síron túl is megmaradó szerelmi hűség megdicsőítése. Négy egyéni sors tragikus összeütközésének vetületében tárul elénk két, békés egymás mellett élésre alkalmatlan szomszédnép állandó háborúskodása. Egyiptom könyörtelenül legázolja a hatalmi törekvéseinek útjában álló Etiópiát, de az urait kiszolgáló, csontkemény papi rend a felelősséget Etiópiára hárítja. „Milliók egy miatt” pusztulnak, mert a magukat istenségnek tartó fáraók az egész fekete földrész leigázása érdekében nem sajnálják tulajdon népüket harcba űzni. Amikor Am- neris rádöbben arra, hogyve- télytársnője nem egyszerű rabszolganő — akit bármikor eltétethet láb alól —, hanem a gyűlölt ellenfél leánya, haragja még tovább fokozódik s csak később csendesül el, amikor az árulóvá vált Rada- mes életét meg akarja menteni. Radames saját érvényesülése szempontjából okosabban tenné, ha a fáraó leányának udvarolna, de a bonyodalom éppen abból ered, hogy szíve választottja az ellenséges király leánya. Szintúgy Aida is ellentétbe kerül atyjával. szerelme tárgya miatt. Radames-nak a szív meg az ész összecsapásában szinte törvényszerűen el kell buknia. Korhű játék Horváth Zoltán rendezésének fő érdeme, hogy ezt az alapgondolatot mindvégig kihangsúlyozza. Minden apróságra kiterjedő figyelemmel korhű és egybehangolt játékot produkál. A kibontott páholyokkal szellemesen megnövelt, viszonylag kis színpadtéren jól megoldja a tömegjeleneteket s ezáltal megszünteti azt az akadályt, mely miatt sokáig késett az Aida pécsi játszása. A fáraók gőgje, a papság szolgalelkűsége, a pogány szertartások rejtelmessége ugyanolyan jól érvényesült ebben a rendezésben, mint a magánszereplők indulathullámzása. Csak azt szeretnők, ha az utolsó jelenetben Aida belopódzása a sírboltba — valóban belo- pódzás volna. A rendező sikerében oszto. ének- és zenekar komoly együttesét és a szólistákat szintúgy. Sokszínű orgona Aida, Amneris és Radames hángilag rendkívül igényes szólamát Horváth Eszter, Erese Margit és Juhász Pál bámulatos teherbírással, mesze- csengő, meleg tónussal, hatalmas áradással, de finomságokban sem szűkölködve énekelte. Horváth Eszternek sikerült kifejeznie azt, hogy Aida lényegében még egy fiatal lány, akit csak a rohanó események érleltek asszonyossá. Erese Margit egyaránt jó volt, akár a vetély társnő je iránt tanúsított megvetés, akár a Radames-hoz kacéran közelítő, majd életéért küzdő nőt tekintjük. Juhász Pál helyesen teszi, hogy elsősorban nem az az ünnepelt vezér, akinek sok régi, romantikus rendező félreértette, hanem gyötrődő ember, aki egy szégyenletes agresszió szolgálatában morzsolódik. Olaszos hőstenorja nyeresége színházunknak. Ellenfele, Amonasro, mint gyűlölködő király és leányát féltő apa, Krémer József személyében lelt hiteles alakítóra. Vonatkozik ugyanez Berczeli Tiborra, aki a fáraó (Ghislanzoni pontatlansága következtében „király”) szerepében egyszemélyben elpu- hult kényúr és vérszomjas parancsúr, valamint Marczis Demeterre, aki Ramfis-t zengte szonórus basszushangján, főpapi méltósággal. Schneiling Gizella átszellemülten énekelte a főpapnőt, Fábián Dénes harci lázban égve a hírhozót. S aki mindezt összefogja: Paulusz Elemér. Oratórikus fenséggel vezeti az előadást s a drámai összecsapásokban is megőrzi önuralmát, tudván, hogy mindenki a karmesterre támaszkodik. Keze nyomán a több mint százfőnyi testület sokszínű orgonaként zeng, hangja úgy hömpölyög, mint az áradó Nílus. Pécset valóságos Aida-láz kerítette hatalmába örvendetes jel ez, mert rávilágít a nagyosodó város megnövekedett operaigényére és utal a közönség művészi fejlődésére. A hangok varázsa Valamennyi résztvevő mindent megtesz annak érdekében, hogy az Aida ne tűnjék el Pécsett a süllyesztőben vagy ne húzódjék háttérbe, szerény statiszta módjára, hanem diadalmasan nyomuljon előre, három év múlva elérkező centennáriuma felé. A többi már a közönségen múlik, amely most a televíziós és hangiemezes összehasonlít- gatás helyett spontán tud örülni, hogy e nagyigényű mű megjelent a pécsi színpadon. Hiszen nemzetközi eseményt ilyen káprázatos operával nem tettek fényesebbé, mint a Szuezi-csatorna megnyitó ünnepségeit az Aida-val! Ver- di-t annyira lelkesítette a csatorna épülése, hogy vele párhuzamosan ő is építette Mi- lanó-ban a maga külön csatornáját, a hősiesség és hűség himnuszát, egy zenei csatornát, amelyen át öt világrész bármely ember szívébe ugyanúgy eljuthat a melengető muzsika, mint ahogyan öt világrészt kapcsol össze a Szuezi-csatorna. Ne szégyelljük, ha ez a zene sugárzó szépségétől megrészegülünk, mint a tavasz illataitól! Ez a zene képzeletünknek szárnyat ad és kedélyünket felrázza a hétköznapiságból. Amneris elsuttogta a sziklasír felett: „Béke ... béke ...” Halkan ér véget a mű. Hazafelé tartunk, de a hangulat — amelybe a hangok nagy varázslója ringatott bennünket — továbbra is fogva tart mindnyájunkat Veress Endre zik a szólókat betanító dr. Dőry Miklós, a lényegesen kibővített énekkart osszetobor- zó és előkészítő Károly Róbert, a gondos tanulmányok után megtervezett díszletek HANGVERSENY- — ■ ■ ------------ / V ezényelt Milan Horvat és jelmezek alkotói: Vata Emil és Pintye Gusztáv, valamint Léka László maszkmester. Az óegyiptomi légkör megteremtésében a táncok mozdulatírója, Eck Imre nagy hozzáértéssel vett részf. Táncosai — élükön Bretus Mária, Debreczeni István, Fodor Antal. Handel Edit, Stimácz Gabriella, Uhrik Dóra, Végvári Zsuzsa kitűnően szerepeltek. Závodszky Zoltánt, a szövegkönyv ragyogó újra- fordítőját. méltó rész illeti ebből az összművészetból, az Európátjáró, kiváló jugoszláv karnagy-, Milan Horvat dirigálta hétfőn este a Pécsi Filharmonikus Zenekart a Nemzeti Színházban. Milan Horvat Párizsból érkezett és városunkból Bécsbe utazik koncertezni. Neve a jugoszláv zenei életben ugyanolyan fogalom; mint nálunk Feren- csik Jánosé. „Civilben” a Dubrovniki Nyári Zenei Fesztivál főzeneigazgatója. A zenekarban ülő muzsikusok lakonikusan és igen találóan így szokták meghatározni a jó karmestert: „remek fejű, ragyogó kezű.” Ha valakire, úgy Milan Hurvatra jellemzőek az idézett szavak. Mint ember: nyugodt, higgadt és szimpatikus. Mint muzsikus: temperamentumos, szuggesztív és könyörtelen. Könyörtelen a szó jó értelmében; a teljességre törekvés teszi azzá. A részletek legaprólékosabb kimunkálása fáradsággal jár, ám a siker reménye nyugtatólag hat a megszólaltatokra. A pécsi muzsikusok nemegyszer bizonyították, hogy tudásuk legjavát képesek nyújtani akkor, ha olyan ember irányítja őket, aki hivatásának magaslatán áll. Milan Horvat ezek közé tartozik. Ismert művek Fiúk a térről L ehetséges, hogy hat kemény, céljait felismerő fickó a valóságban sokkal nehezebben, vagy sehogy- sem bír el két-három tucat gumibotos, boxeres, gyanús külsejű nyilas alakkal, mint a film utolsó percében ez lejátszódik (bár aki verekedett már bandában, az tudja, hogy az ember ereje adott körülmények között váratlanul megsokszorozódhat) de, hogy Ladáék látványos és fölényes győzelme pontosan egybeesik a közönség visszafojtott és mindig egy kissé értékmérő igazságérzetével, kívánságával — az teljesen biztos A magam részéről ebből a momentumból indulnék ki. előrebocsátva. hogy a Fiúk a térről az utóbbi évek nagy és jogos közönségsikere lesz. Miért? . Mert természetes, mint az ember, ha nem veszi észre, hogy figyelik Mert szórakoztat, beleértve azt a széles skálát, amit a westernek lélegzetállító izgalma, a romantikus hősök felbukkanása, a csöppet se finnyás derű és a jónak a rossz feletti beteljesült erkölcsi győzelme — mint oldalak, körülhatárolnak. Mert a történet abban a történelmi időszakban játszódik, amely a mai szovjet, francia, lengyel, amerikai, olasz, jugoszláv filmművészetben — mint téma — iskolát teremtett, és a filmek sokaságában világsikerű alkotásokat, de ez a téma nálunk valami oknál fogva fehér folt maradt a művészetben, mintha 1935—1945-ig tartó emlékeinket egyszerűen elfelejtettük volna, vagy úgy tettünk, hogy legjobb elfelejteni. S ezzel elfelejtettük Bajnokot. a két Ladát, a színésznőt, a mellényes nagybácsit s a többieket is. Csak az utóbbi időben kezd az emlékeket elborító kéreg feltöredezni, főként a televízió néhány figyelemreméltó produkciójában. Mert a Fiúk a térről azokról a fiatalokról szél, akik a maguk korában esendő, egyszerű emberi hősök voltak, nem mítoszok, ilyenek-olyanok (mint a maiak) de a mai kor fiataljai már csupán merev hősként ismeri őket, fiatalságuk szinte megközelíthetetlen, talán mert többnyire magasabb beosztásban dolgoznak, s ifjúkori élményeikről legfeljebb vitrinszerű szemináriumi előadásokban lehet hallani. Mert a film a szó szerinti értelemben ’'orhatár nélkül megtekinthető, mert az a film, amit a moziközönség évek ófa várt a magyar filmgyártástól. Nem véletlenül említettem elsőként a természetességet, amely egyaránt jellemző a cselekményvezetésre, a hősök reagálására, a típusok alkotta összképre és a dialógusokra is. Minden elem kötetlenül, kópés' sapkátlanságban jelenik meg, s ami történelem, az nincs fölöslegesen mitizálva. Bajnok, a mellényes nagybácsi s mind — fölösleges fények nélkül, a maguk természetes valóságukban élnek, életteli vagy tragikus helyzeteikben egyaránt. S ha itt-ott (kivételként) becsúszik időnként egy kis természetellenesség — mint a fiúk hisztériás kitörése a defenzív-osztály kínzótermében, vagy a pofonok és ökölcsapások technikájában előforduló gyakorlatlanságok, a boxról nem is beszélve, amely bosszantóan gyenge pontja minden magyar filmnek — az alakokat sikerül közvetlen közelségbe hozni és a maguk valóságában megszerettetni. A film alakjai megérdemelnének egy kis külön meditációt, nem csupán az illegális munkában halált megvető bátorsággal dolgozó és tragikus végű Bajnok, nemcsak a Lada-fivérek, de a különc anarchista, a felejthetetlen clochard-irodalomtanár alakja is, mely nem csupán kitűnően megírt figura, de rendkívülivé — ismétlem: felejthetetlenné — alakítja Darvas Iván j átékművészete. A Fiúk a térről néhány nyílt, élni szerető, bátor kispolgári értelemben nem éppen makulátlan felfogású fiatalemberről szól (akiket mai értelemben néhány szigorúbb hajlamú szülő könnyen léhuligánozna) s akik a valóságban lépésről lépésre váltak férfivá, emberré, köztük nem egy kommunistává, mert kommunistának nem születik az ember. Lesz. A film ennek az útnak az egyik régi, az adott történelmi helyzetben érvényes módozatát rajzolja meg Bajnok, illetve Ladáék sorsán keresztül: szuggesztíven, izgalmasan, nem riadva meg a romantikus elemek alkalmazásától, nem riadva vissza azoktól a módszerektől, amelyeket nem csupán a kém. és kalandfilmek számára találtak ki, és nerrl riadva vissza a film természetes eszmei erősségétől. a politizálástól. Illegális kommunistákról s a hozzájuk vezető bonyolult s emberi útról beszél a film, a háború előtti és alatti munkásmozgalom kis jellegzetes mozzanatairól, s hőseinek bátor, okos helytállásairól. S mindenek előtt rz egyszerű hősökről beszél — amilyen mindenki volt, vagy a lelke mélyén szeretett volna lenni — akikért lehet izgulni, akiknek a sorsáért a nézőtéri sötétben ökölbe szorul a kéz, s akikért másnap is, később is lelkesedni lehet. Politikus film? Az. Méghozzá, milyen jó! (Irta: Hollós Ervin novellájából Hámori Ottó. Rendezte: Szász Péter. Az első játékfilmje.) Thiery Árpád rejtett szépségei tárulkoztak ki munkája nyomán. Ez arról tanúskodik, hogy mindent tud a művekről. Agyában és szívében hordozza gondolati- érzelmi tartalmukat. S mikor megindul a hangversenyteremben az újraalkotás folyamata, élővé változik a holt anyag. Partitúra nélül dirigált, mint a nagy karmesterek általában. A hangversenyen négy Beethoven-mű szólalt meg. Elsőnek a III. Leonora nyitány. A zenekar úgy engedelmeskedett Horvat világos, biztos és pontos intéseinek, mint a szobrász ujjaipak az agyag. A szólísztikus részek remek kiemelésének és a dinamikai effektusok kiaknázásának ragyogó példáját láthattuk. Az est közreműködő» je, Kocsis Albert hegedűművész a két románcot (G-dur és F-dur) adta elő megindí- tóan és ízlésesen; érezhetően ügyelve arra, hogy e műfaj csapdáját, az érzelgősséget elkerülje. A hangverseny második felében a III. szimfóniát hallottuk. Erő, lendület és őszinte líraiság jellemezte Horvat interpretálását. Döbbenetes biztonsággal dirigálta a mű polifon részeit. A nyitányban csakúgy mint a szimfóniában, hibátlan szólamtolmácsolásukkal vonták magukra a figyelmet a zenekar tagjai közül: Barth István, Kircsi László, Hand! János, Salamon Károly és Várnagy Attila. De jelesre feleltek az alárendelt szerepkörben és a tutti részekben muzsikálók is. (Várnai) i
