Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
Dtttionttni napid 5 W68. március 24. A kritikusok világszerte kissé csüggedten gondolnak vissza a múlt évi irodalmi termésre és azt mondják: tavaly nem volt igazi világsiker, legfeljebb a regények között található néhány átlagon felül értékelhető mű, mintha a múlt év a világ- irodalomban a nagy művek előkészítésének az ideje lett volna. Egy amerikai kritikus pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy Truman Capote 1965-ben, New Yorkban megjelent Hidegvérrel című „tényregénye” óta tulajdonképpen nem is volt igazi világsiker. Igazi világsiker, valóban úgy tűnik — a múlt évben nem volt, de nem csekély számú figyelemreméltó mű összbenyomása egy örvendetes, a világirodalomban mindinkább elmélyülő vonásra figyelmeztet, és ez: a társadalmi kérdések iránti nyílt, a jelenségek mögött a lényeg útjait kereső, többé-kevésbé aktuális írói érdeklődés. Szüli neVeii három fiút A szovjet irodalom éveli óta különös alkotó izzásban van. A főképp a fiatalabb költő- és prózaíró nemzedék reális kérdésfeltevései, a marxizmus ideológiáján belül keresett válaszai, az írók rendkívül intenzív társadalmi érzékenysége az utóbbi időben különösen a szovjet irodalomra irányította az irodalmi közfigyelmet. Ahogy a mű és közönsége nem választható el egymástól, hasonló kapcsolat fűzi egybe az írót és a társadalmi közhangulatot is. Ahol egy szabadtéri költői estnek tízezer hallgatója van, mint nem egyszer a Szovjetunióban, ott az irodalom közügy. Talán ezért is vallott ki oly nagy közfigyelmet — és heves vitákat is — a filmrendező Sznyegirev első prózai műve, a Szülj nekem három fiút című kisregénye, melyet több szovjet kritikus a múlt év legsikeresebb hazai alkotásának mond. A kisregény egy nőről szól, aki fiatalon átélve a második világháború borzalmait, később összeáll egy nálánál fiatalabb férfival. Az író szenvedéllyel beszél a magánélet és a társadalom olyan oldalairól, amelyek akkor is léteznek, ha esetleg nem beszélünk róluk. Na» Turner valtcmásai A polgári irodalom termése a múlt évben is gazdag volt. Elég talán csak arra utalni, hogy például az Egyesült Államokban körülbelül harmincezer könyv jelent meg, Olaszországban csak regény több mint háromszáz, tehát egy olasz kritikusnak gyakorlatilag minden nap el kellett olvasnia egy-egy hosz„Csendes év” a viíágirodaiomiiaii szabb-rövidebb regényt, hogy tájékozott legyen napjaink olasz regényirodalmában, s akkor mást még nem is olvasott. Az amerikai harmincezer könyv mennyiségi méretei természetesen megté- vesztőek, hiszen ebben a számban minden könyv benne van, minden kiadvány, T. Wilder regényétől Manchester: Az elnök halála című, folyóiratokban már napvilágot látott édeskés könyvén keresztül a megszámlálhatatlan kiadványokig. Irodalmikig legfeljebb tíz—tizenkét mű érdemel figyelmet. Az amerikai irodalomkritika egy történelmi regényt emel ki az év legjobb irodalmi alkotásaként, W. Styron: Nat Turner vallomásai-1. A regény témája az 1840-es virginiai rabszolgalázadás, és ennyiből sem nehéz jelezni, hogy az író tulajdonképpen a mai négergyűlölő Amerikáról, a polgárjogaikért szétvert fejjel küzdő négerek Amerikájáról írta a regényét. A francia kritikusok tekintélyes része a múlt év két kiemelkedő irodalmi alkotásának Aragon: Blanche, vagy a feledés, illetve Malraux: Antimemoirs című művél tartja. S ha hozzászámítjuk, hogy ezenkívül még három— négy jelentős irodalmi művet tartanak számon a múlt évi francia termésből, köztük André Mandiargues Goncourt- díjas regényét, a francia irodalom látszik pillanatnyilag a legmozgalmasabbnak, hiszen a nyugatnémet világirodalmi folyóirat véleménye szerint a múlt év a hazai irodalomban a közepesség időszaka volt, s csupán egyetlen művet emelt ki, Frölich: Lomtár című művét, miként az olasz irodalomkritikusok is csupán Italo Calvino modern hangulatú, szellemes regényének jósolnak mara- dan dóságot. Térs-dalmi hérrtéseK Minden különösebb „erőszakoskodás” nélkül két vonás világosan megfigyelhető napjaink (legalábbis szem- meltartható) világirodalmából. Az egyik az íróknak a társadalmi kérdések iránti érzékenysége (amely szépprózában és publicisztikában egyaránt megnyilvánul) ezen belül a politikai kérdések iránti érzékenység, még ezen belül pedig egy harmadik világháború veszélyével szemben elfoglalt, ma már többnyire aktív magatartás. Ez a magatartás fokozatosan enged korábbi, szinte görcsös félelemérzetéből, kiszolgáltatottságából, mint „befejezett tényből” — a legtöbb esetben konkrét cselekvőkészséget tükröz. Nem desztillált irodalmi példa ugyan, de a polgári értelmiség haladó rétegei, ezen belül az írók, a művészek Londontól New Yorkig, Párizstól Stockholmig élesen és gyakran meglepő látványossággal szembenállnak többek között a vietnami háborúval, s főként azzal, ami a vietnami agressziós háború mozgatórugója. Nyilván az sem véletlen, hogy a világsikerek szintjét megközelítő (vagy elérő) könyvek a közélettel, korunk közéleti, társadalmi problémáival, a háborúval, ilyen vagy olyan formában az emberiség konkrét gondjaival foglalkoznak. S ha a múlt esztendőt, a „csendes évet” vesszük is alapul, akár Styron rabszolgalázadásról szóló regényét, akár a vitákat kavaró Sznyegirev-kisregényt, akár más, a múlt évben született, illetve megjelent műveket — nagyrészt, legalábbis a magas irodalmi értéket képviselő műveiében az ember konkrét, a társadalomban jelentkező kérdésfeltevéseivel találjuk magunkat szemben. igazi világsker A másik vonás — ha szabad még egy meditativ jellegű írásban is ezt így nevezni — a világirodalom „zajtalansága". Igazi világsiker — irodalmi, nem pedig bestseller értelemben —■ 1967- ben, úgy tűnik, nem volt, mintha az egész világirodalom előkészületi, azaz alkotó stádiumában volna. Ki tudja? Ha egy-egy ügyes magazinriporter, komolyabban számító újságíró be is pillanthat a világhírű alkotóműhelyek valamelyikébe, színes tudósítása rendszerint legfeljebb reményekről, tervekről szól, és nem kész műveltről, és különben is: mi a biztosíték, hogy épp egy világhírű alkotóműhely hozza-e meg a következő könyv-világsikert? (Aki csak teheti: könyvet ír, lehetőleg regényt, vagy regényes könyvet, ez a pillanatnyi szellemi kórtünet. S különben is: hogy melyik könyvből lesz világsiker? Ez sok, részletezésre nem szoruló tényezőtől függ. De egy biztos: rossz könyvből a legritkább esetben lesz irodalmi világsiker. Ha előfordult ilyen, az csakis a szabályt erősíti.) Talán az 1968-as év tartogat néhány világirodalmi meglepetést? Bizzunk ebben. Thlcry Árpád HANGVERSENY N eve fogalom. A Filharmónia mindkét kamarabérletébe betette hangversenyét. Vasárnapi műsora a színházban hagzott el, szinte telt ház előtt. Darré művészete nem hagyja közömbösen az embereket. Rajongói lesznek, vagy pedig ellenzői. Rajongói főként az idősebb hangversenylátogatók közül kerülnek ki: Darré játékába belehallják azt is, ami ma már hiányzik belőle, ez a zongorázás saját fiatalságuk legszebb napjait eleveníti fel. A fiatalabbak és a szakmuzsikusok azt kérik számon Darrétól, hogy a szó valódi értelmében nem modern előadóművész, ízlése, előadásmódja a tegnapé. A húszas—harmincas éveikre jellemző volt az ún. romantikus előadásmód. A művész célja nem az volt, hogy az előadott művek lényegébe hatoljon, alázatosan tolmácsolja a mesterművei. Ellenkezőleg. A műsorára tűzött művek alkalmat szolgáltatnak, hogy technikai felkészültségét, hangszeres virtuozitását csillogtassa. Ami a legörvendetesebb, hogy Darré játéka lényegesen egyszerűbb, emberibb lett, a művek befejezésétől eltekintve, sok tekintetben levetkőzte eddigi sallangjait. Nagy dolog, ha egy művész hatvan éven felül képes megválni manír- jaitól és igyekszik ízlésben, előadásmódban alkalmazkodni a jelen kor igényéhez. A romantikus nemzedék ma már ritka képviselője veszít ugyan eredeti varázsából, de korábbi ellenzői közül is mind többen tudják élvezni, elfogadni művészetét. A hangverseny első felében Chopin-művek hangzottak el. A Barkarolában és a már említett noktiimben örömmel észleltük Darré művészetének elmélyülését A megszokottnál bágyadtabbnak ható Etűdök azonban azt tanúsították, hogy az idő kérlelhetetlenül eljár és kikezdi az előadó erejét. A b-moll scherzo mutatta meg leginkább Dáné művészetének sajátos jellemvonásait Szünet Garin András raj*» Kötelék Máriássy Félix új filmje A Székelyfonó gyermekszínpadon |^|árcius 30-án Pécsett ■y* bemutatásra kerül a Székelyfonó gyermekszrn- padi változata, a Mátyás király úti ének-zene tagozatos általános iskola énekkarának és népi táncosainak előadásában. A Kodály Zoltán halálának egyéves évfordulóját ünneplő előadás rendezője, azaz a daljáték gyermekszínpadra alkalmazója Szesztay Zsolt, ö írta át gyermekszínpadra a Háry Jánost is még 1960-ban a Komlói Gyermekszínpad számára. — Kecskeméten áprilisban a zenei általános iskolák fennállásának 18. év- fodulóját ünneplik — mondja Szesztay Zsolt — és ennek az iskolatípusnak a nagykorúságát több rangos iskola közreműködésével kívánják biztosítani. Ott lesz a pécsi és a komlói zeneiskola is. Mi a Székelyfonóval megyünk. — Hogy kapcsolódik ehhez a pécsi előadás? — Ugyancsak áprilisban a MOM és az Egyetemi Színpad ad alkalmat nekünk Budapesten, hogy bemutassuk a Székelyfonó gyermekszínpadi változatát. A pécsi előadás mintegy főpróba lesz. Tisztában vagyunk a vállalkozás nagyságával, éppúgy bekövetkezhet a siker is, mint a balsiker. Mindenesetre nagy lelkesedéssel készülünk a bemutatóra, a Vasutas Kul- túrotthonban tartjuk a próbákat. A főszereplők a következők: Selymes Éva, Páli Kálmán, Siptár Péter, Bukszár Márta, Farkas Ágnes, Rih- mer Melinda, Zehetbaucr Gabriella. A táncokat dr. Siptár Ernőné tanította be. után Schumann nagyszabású zongoraciklusát, a Karnevált hallottuk. Nem tudjuk, a tudatos tervezés eredménye-e, de igen örvendetes, hogy ebben a hangversenyévadban sorra hallhatjuk Schumann nagylélegzetű zongoraműveit: Antal Imre játszotta a Szimfonikusok etűdökét, Sirakay Zsuzsa a Kreislerianát és most Darré a Karnevált. Schumannak talán ez a zongoraműve a leggazdagabb költői mondanivalóban, szín- gazdagságban, kontrasztokban. Mindebből Darré előadásában igen sok mozaikrész hatásosan, emberien szólalt meg. A közönség tapsait három virtuóz számmal köszönte meg a művésznő. A hangverseny tanulsága, hogy Jeanne Marie Darré egyre kevésbé vitatéma. Kívánjuk, hogy minden előadó- művész legyen képes ilyen sokáig konzerválni magát, pályájának alkonyán is legyen ilyen teljesítményre képes! Szesztay Zsolt „Embernek lenni, az pontosan annyi, mint felelősnek lenni” — idézi a film első kockáin Antoine de Saint- Exupérynek, a nagyszerű pilóta-írónak szavait Máriássy Félix. A mottó mindig a lényegre kell hogy utaljon, azért idézem újfent, mert hisz eszerint Máriássy a felelősség kérdését boncolgatja új, hosszú hallgatás után megszületett filmjében. A film pedig nem ad markáns, sokoldalú példát Exu- péry igazságához. Repülőkről szól, egyszersmind a mechanikus munka őrlőmalmában emésztődő emberekről : mezőgazdasági repülőkről, akik naponta eny- nyi meg ennyi műtrágyát, növényvédőszert szórnak le a meghatározott, sávokra osztott, egyhangú területekre. A brigád tagjai egyszerű és igénytelen emberek, ki házra spórol, kj másra, távol élnek a családjuktól, s hét végén mindig vonatra ülnek. Molnár Karcsi, a brigád második pilótája azonban afféle fenegyerek, nem bírja ezt a taposómalmot, másra, többre vágyik, s hogy fölgyűlt idegességét levezesse, szerelmi kalandokban, légi kiruccanásokban keres futó kielégülést. Elszakad feleségétől, légi kalandjaiért büntetéspénzeket fizet, majd megtalálja az igazinak tűnő asszonyt egy vidéki orvos feleségének személyében. Gépével majd letarolja az orvos házának kéményét, „elrabolja” az asz- szonyt, majd felviszi a felhők fölé (ami persze megint fegyelmi vétség), végül leszáll gépével az asszonyt vivő vonat elé. Ez körülbelül a történet, amely a pilóta halálával ér véget, a körülményekbe beilleszkedni nem tudó ember inkább elpusztítja magát, semhogy alkalmazkodjék. A cím félreérthetetlenül utal a kötelékrepülésen túl az emberi, társadalmi kötelékre, amelyeket — hogy most visszatérjek a mottóhoz: — vállalni kell. Embernek lenni, annyi mint felelősnek lenni. Igen, de miért. E ponton meginog a film igazsága, fél- reérthetővé válik, tisztázatlanná. Mindenekelőtt a főhős alakjában mutatkozó bizonytalanság miatt. Fenegyerek-e ez a bátor pilóta, összeférhetetlen, izgága és nem csekély mértékben kényelmes figura? Máriássy (és a kitűnő balett- táncos, de színésznek sem rossz Róna Viktor) már ebben a kérdésben elvéti a lépést Jellemző, hogy repülést annyira imádó, azért minden áldozatot vállaló férfiben (azaz a filmben) nem vetődik fel a helyzetváltoztatás igénye, a nézőben pedig az a gondolat okvetetlenkedik: v*- jon miért nem keres magának „más állást” a hős, akit a világon semmi sem köt ehhez az állami gazdasághoz. Nyilvánvaló, hogy a film művészi és eszmei ereje nem elég ahhoz, hogy a nézőt meggyőzze: itt a körülmények nyomasztó, áthághatatlan, kompromisszumra késztető hatásáról van szó. Lehet hogy Máriássy nem is erről akart beszélni, inkább a körülmények ellenére is emberként élés, tehát felelősségvállalás fontosságáról. A felvázolt szituáció azonban nem sugallja ezt, inkább csak kikövetkeztethető. A társadalom kötöttségei ellen lázadó, adott lehetőségeinél többre képes ember tragédiája helyett a film egy pusztán érdekes történetet nyújt csak, egy magatartásról, egy eléggé körül nem írt erkölcsi felfogásról, egy útról, amely sehová sem vezet Máriássy Félix maga is írta filmjét, s nem biztos, nem az írói elmélyedés, az irodalmi mű utat törő belső törvényeinek hiánya okozza-e a mondanivaló egyenetlenségét, gyöngéit. A környezet hű és operatőrileg (Tóth János) is jól ábrázolt képei közül például kirínak a dialógusok, olyanok, mint a riport-közhelynek számító megjegyzés az agronómus szájából: ha a focicsapat győz, többet számít, mintha sikerül a vetőmagnemesítés, vagy mint a brigádvezető (és jóbarát) intő szavai: Pokoli önző vagy, felelősség nélkül nem lehet élni! Egyébként mindössze ilyen és ehhez hasonló mondatok állnak csak hősünk nyugtalanságával és elégedetlenségével szemben, példa egy sem, meggyőző szituáció, másfajta életforma, vagy tevékenységgel igazolt, másfajta magatartási normák nem. Jók a repülést, a repülők munkáját bemutató részek, bár az a törekvés, hogy a néző érezze ennek a munkának az egyhangúságát, néha már túlmegy a célon, s az unalommal fenyeget. Kevésbé jó viszont sok helyen a falu miliőjének bemutatása, a városi ember rácsodál- kozásai kísértenek az olyan képsorokban, mint az öreg éjjeliőrrel való szóbaelegye- dés. Róna Viktor markáns figurája olykor — a rendezői tisztázatlanság mellett a színészi tapasztalatok hiánya miatt is — légüres térben jár-kel, Váradi Hédi orvosfelesége ezúttal nem volt a helyén. Az epizódszereplők általában jobbak voltak, Mendelényi Vilmos például kedvesen keltette életre * problémátlan csibész-sofőrt. H. E. A » ; Darré ezelőtt vagy ötven évvel indult el a zene világában. Egyike volt a nagy ' romantikus korszak nagy • egyéniségeinek. Virtuozitása ’> különösen Liszt és Chopin ’ műveiben tündökölt. Beérte a : romantika századának alkotá- ; saival, nem vállalkozott Bach 1 vagy Beethoven, sem pedig a ! kortárs szerzők tolmácsolásá- ' ra. Jelen hangversenyének ' műsorát is Chopin és Schu- 1 mann műveiből állította ösz- f sze. ’ Bámulatra méltó, hogy Darré ma is mennyire fiata- ’ los, energikus. Pihenés nélkül eljátszik egy fél műsort, té■ veszteni szinte nem tud. Per■ gőtechnikája, halk leggiero• játéka még mindig kápráza- r tos: Chopin Tercetüdjében és : a ráadásul játszott Weber • Rondóban lélegzetét vissza- fojtva figyelte a közönség, t Darré lágy, puha billentése a- lassú, halk darabokban, így- Chopin Des-dúr noktürnjében- és Schumann Karneváljának számos részletében feltűnt Jeanne-Marie Darré
