Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
<#88. PEBRÜÁR 4. / naplő 5 A z elmúlt év két jelentős évforduló jegyében zárult: októberben a 600 éves magyar felsőoktatást, novemberben az 50 éve győzött első szocialista forradalmat ünnepeltük. A Jelenkor mindkét eseményt jubileumi számmal üdvözölte. A z elsőben a külső forma is hangsúlyozza a különösséget: a megszokott rovatolás elmaradása bizonyos fokig antológia-jelleget ad a folyóiratnak. A szokatlanság öröme azonban nem zavartalan, a magasra tűzött cél után az olvasónak óhatatlanul hiányérzete támad. *,Folyóiratunk ünnepi írásai főként a pécsi egyetem közelmúltjával és jelenével foglalkoznak. örömmel adtunk helyet azoknak az íróknak, akik egyetemi éveikkel egy- időben jegyezték el magukat az irodalommal... A pécsi művészeti élet története és jövője összefügg az egyetem múltjával és jövőjével, A jubileumi ünnep folyóiratunk ünnepe is. Írásainkkal szolgálni szeretnénk a tudomány és művészet termékeny kapcsolatát” — olvassuk a beköszöntőben. A közelmúltról kapott kép viszonylag teljes: Csorba Győző beszámolójának tárgyilagos hangja mögül is elővillan a hajdani „egyetemi polgár” keserűsége a szín- vonaltalanság és a magány, az egyéniség háttérbeszoru- lása miatt; Takáts Gyula önéletrajzi vonatkozásokban gazdag visszaemlékezése , erős szubjektivitásával kap meg, Várkonyi Nándor szerényen rejtőzik tárgya mögé, de a hajdani tanártársakról, diákbarátokról, rajzolt sikerült portrék mögül elő-előtűrrifc maga a szerző is. Ami a jelent és még inkább a jövőt illeti, sokkal szegényesebb a kép, Hallania Erzsébet riportján kívül csupán Tüskés Tibor lírai ihletésű pécsi vázlatai sorolhatók ide. Emellett a szerzői gárda tekintetében is kissé szűknek érezzük a válogatást. A visszaemlékezések egész sor olyan nevet említenek, amelyet ez ünnepi alkalommal különösen szívesen láttunk volna viszont a Jelenkor lapjain. A szerkesztői szándék a novemberi számban sem valósulhatott meg maradéktalanul. A szépprózai írások némelyikénél feltűnt az írói szemlélet és az elbeszélő hang korszerűtlensége, s az egész vonatkozásában az évfordulóval kapcsolatos tanulmányok hiánya. A lírai A Jelenkor jubileumi számairól anyag összeállítása sikerült, zömmel olyan versek jelentek meg, amelyek témájuknál fogva valamilyen módon a forradalom elindította nagy társadalmi változáshoz kapcsolódnak, s megformálásuk hitelesíti a kifejezett élményt. A Jelenkor utolsó negyedévében vitathatatlanul a líra területén születtek a legmaradandóbb, művészi élményt nyújtó alkotások. Arató két versét (Minden olyan egyszerű, El kell hagynom egyszer...) erős hangulatiság, expresszív képalkotás és mégis rokonszenvesen puritán közlésmód jellemzi. A novemberi számból Takács Imre: Sámson hálálkodása Delilához című műve emelkedik ki, amely a bibliai Sámson történetének újrafogalmazásával, ódon zengésű fordulatok és modem költői képek összekötésével fejezi ki a költő bonyolult érzéskomplexumát. Érzelmi mélység. gondolati gazdagság és tökéletesre csiszolt forma kapcsolódik elválaszthatatlanul Csorba Győző verseiben. A Bolyongó a korábban megjelent Fordított kígyó kivételes teljesítményét ismétli meg. E gy évfolyam lezárulása mindig arra in- gerli a kritikust, hogy valamiféle mérleget készítsen. Ezért az utolsó három szám részleteinek tovább boncolgatása helyett néhány, a Jelenkor egészét érintő kérdésre szeretnénk kitérni. Ügy tűnik, ebben az évben „megszilárdult” a folyóirat arculata. Az előző évekhez képest feltűnő megfontoltság és tervszerűség mutatkozott a különböző kezdeményezésekben. Az idei évfolyamban már alig találkoztunk megindított és egy-két közlés után megszűnő sorozatokkal. Életképesnek mutatkozott az idén indított folyóirat- és tv-szem- le, s egyre mozgékonyabb, frissebb a Jelenkor Krónikája. Az állandó rovatok azonban nem jelentenek megmerevedést Az új köntösben induló XI. évfolyam, úgy véljük, megőrzi és tovább gazdagítja az eddig elért eredményeket. Várócsi Zsuzsa Forgatás májustól Bemutató az év végén Hány ember kellett egy várostromhoz 1552-ben? És hány emberrel lehet ezt az ostromot ma megrendezni? S ebből hány lesz az igazi harcos, török és magyar, s hány csak festett luftballon, hány csak távlati rajz, hány a mozgatott és megfelelően befényképezett papírfigura? Milyen volt egy török szablya? Milyen ágyúval tüzelt Bornemissza Gergely az ostromlókra, s hogyan működött a híres tüzes kerék? Hol van olyan színhely, amely egyezik az Aranyszarv öböllel, ahol a Jedikula állt? És ki lesz Dobó, Cecey Éva, Gergely, Jumurdzsák, Sárközi cigány? Mikor hogyan, mennyi ideig készül majd az első magyar szuperprodukció, az Egri csillagok filmváltozata? Ezernyi kérdés, de a megvalósítás még ennél is több gondot vet fel. Várko- nyi Zoltán, a film rendezője, néhány más hatalmas produkcióval a háta mögött — említsük csak az Egy magyar ná- bobot és a Kárpáthy Zoltánt — most is már jóelőre eltervezett mindent munkatársai hadával, akik közül nemcsak a hadtörténész és katonai tanácsadó (Bocs Tivadar alezredes) nem hiányzik, de ott van — a magyar, de talán más filmművészet történetében is először — egy kiváló festőművész, Szász Endre, mint lát- ványtervező. A filmnek ugyanis nem csupán díszleteket kellett tervezni, hanem meg kellett komponálni előre az egyes jelenetek látványát, színben, térben, formában. Egyik-másik terv a legjobb valósítására törekednek a film készítői. Lássuk, kik a további munkatársak, s kik lesznek a főszereplők. A forgatókönyvét Nemeskürthy István írta, az operatőr Hildebrandt István, a zeneszerző Farkas Ferenc. Dobó István Sinkovits Imre, Gergely Kovács István, Éva Ven- czel Vera, az öreg Cecey Bessenyei Ferenc, Mekcsey Bitskey Tibor, Jumurdzsák Bárdy György, Török Jancsi Benkő Péter, Harsányt hadnagy Kálmán György, Szulimán szultán Darvas Iván. És a bemutató? Még ebben az évben! Takács István .OLLSEPRÜ Rendelésre? r i ompa Mihály még a « múlt században ezt írta: ,,Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!” Azóta Fokvárosban megoldották a szívcserét, és akadtak, akik kereket oldottak. Nálunk is, másutt is. Ennek ellenére mégiscsak szaporodunk! Gyarapszik, emelkedik lakosságunk létszáma. Mi lenne még, ha valóra válhatnék Gurevics A naprendszer fiai című regényének jövendölése: harminc- kétszer fiátalodhatunk meg! Az ember ezer évig élhet! Persze, nem kell azért mindjárt az utópiák világába menekülni! Már Mikszáth Kálmán is értett az Üj Zrínyiászban a halottak feltámasztásához, ilyen csekély-' ségért ma sem kell a szomszédba mennünk. A közelmúltban olvastuk kitűnő havi folyóiratunk hasábjain szó szerint a következőket: „Azok az emberek, akik azelőtt negyven éves korukban már a föld alá kerültek, ma itt élnek még közöttünk.” (Milyen lakáshiány volna, ha igaz lenne!) Hogy manapság az influenzából és sok más betegségből könnyen kilábolhatunk, derék orvosainknak köszönhető. A város különböző gócain körzeti orvosi rendelők segítik elő a betegellátást. Nemrég még a címfeliratok or- orvoskörzeti rendelőkről árulkodtak, de azóta e helytelen szövegű táblák eltűntek. Vannak azonban még most is félreérthető szövegezésű orvosi címfeliratok. Figyeljük csak meg jól a körzeti gyermekorvosi rendelők címtábláit! Némelyik körzetben nem az utcákat, hanem — az előbbi minta nyomán — a gyermekeket körzetesítették. Gyermekkörzeti orvosi rendelő — hirdetik a falra szögezett címtáblák. Szerencsére akadtak körzetek, ahol rájöttek a hibára, és rendkívül szokatlan módon javították ki az utcai orvosi táblákat. Ez olvasható pl. Meszesen, a Móricz Zsigmond téren és Üjmecsckalján: Orvosi gyermekrendelő. A „gyermekrendelő” összetett szó elfen nem lehet kifogásunk, hozzá hasonló fogantatását szavak bőven akadnak. A nyelvileg helyes szóalkotás ellen inkább a tartalmi vonatkozások szólnak. Vagy ezek szerint „maszek- besegítés”-re már nincs is szükség?! Cecey fiva: Venczel Vera, Bornemissza Gergely: Kovács Istváa. (A háttérben Szász Endre jelenet tervei.) Baranyai munkásak Itarca 1918 elején IT árom és fél háborús ér keserves tapasztalatai után köszöntött be az 1918-as esztendő. A tömegeknek már nagyon elegük volt a háborúból. Baranya megye közvéleménye is már ekkor határozottan kívánta a békét. Ezt az érzést csak fokozta a háború okozta rossz közellátás. 1918. januárjában ezen a téren valósággal katasztrofálissá vált a helyzet- Egy héttel újév után leszállították a lisztadagokat. néhány nap múlva pedig az egy főre eső cukormennyiséget. Ezt hamarosan a dohányárak újabb emelése követte. Ilyen helyzetben rendeltek el „rekvirálást” a hadsereg érdekében Baranyában; ez azt jelentette, hogy hatósági közegek járták végig a magánházakat és ahol a fejadagnál valamivel nagyobb készletet találtak, azt máris lefoglalták. Az úri hivatalok azt remélték, hogy 10 vagon terményt fognak ilymódon összegyűjteni. A nyomorúságos helyzetben lévő lakosságtól azonban még a legnagyobb erőszak mellett sem sikerült hat vagonnál nagyobb mennyiséget beszedni. (A január 20-i helyi lapok közölték a hatóság beismerését, miszerint a „rekvirálás” nem járt sikerrel.) A közélelmezés mellett sok gondot okozott a tüzelőanyag hiánya. Ez nevetséges volt itt, a bányavidéken; mégis létezett, mert Baranyából a szenet — a hadvezetés szükségleteire — máshová szállították. Januárban mindennapos volt Pécsett az áramkorlátozás; a villamosközlekedés is akadozott. (Kóró Pál újságíró ezzel kapcsolatban a Pécsi Űjlap január 6-i számába egy gúnyos hangú versikét írt. Ez — az ismert népdal mintájára — a „Ritka búza. ritka árpa, ritka villanyos” jellemző címet viselte ...) A nyomorúságos körülmények között az jelentette az egyedüli vigaszt. hogy ekkoriban már — hála a megalakult szovjet állam következetes békepolitikájának — a háború befejezéséről Breszt—Litovszk- ban komoly tárgyalások folytak. Kétféle politika csapott itt össze. Míg a szovjet küldöttség az azonnali és demokratikus békéért küzdött, az imperialista Németország és Auszria—Magyarország képviselői hódításra, más népek megalázására törekedtek. Ez a tárgyalások elhúzódásához vezetett A baranyai közvélemény is élénk figyelemmel kísérte a Breszt—Litovszkban folyó tárgyalásokat A Pécsett megjelenő szocialista Munkás cikkeiben határozottan kiállt a szovjet kormány igazságos békepolitikája mellett „A forradalmi Oroszország álláspontja helyes, s ezt mi is örömmel üdvözöljük” — írta a lap január 12-én. A polgári baloldali Pécsi Napló pedig — szintén híven tükrözve a haladó közvélemény felfogását — január 6-án megállapította: „A béketárgyalások elhúzódása nem adhat okot arra, hogy... az oroszokkal megkötendő békéhez fűződő reményeinket elsorvassza.” A breszt—litovszki tárgyalásokat január közepén a zsákutcába jutás veszélye fenyegette. A német mili- tarizmus képviselői arcátlan hangon jelentették ki támadó szándékaikat a fiatal szovjet állam ellen. Általános felháborodást keltett ez egész Ausztria—Magyarországon. Az egész monarchia munkássága január 18—21. között általános sztrájkba lépett a béke kivívása érdekében. Magyar, osztrák és más nemzetiségű munkások testvéri egységben küzdöttek a közös célért. Hazánk területén is január 18-án kezdődött e nagy mozgalom. Ezen a napon Budapest munkássága lépett sztrájkba. Másnap terjedt át a munkabeszüntetés vidékre. Január 19-én Pécs munkássága nagy lelkesedéssel csatlakozott a tömegsztrájkhoz. A helyi pártszervezet vezetői: Hajdú Gyula és Szabó József fáradhatatlan szervező munkát végeztek. Valamennyi üzem leállt, majd az üzletek és kávéházak is bezártak a sztrájk alatt. Január 20-án nagy tömeg gyűlt össze a Munkásotthon előtt. Itt megfogadták, hogy a harcot addig nem hagyják abba, amíg nem teljesülnek a dolgozó nép követelései: az azonnali béke Szovjet-Oroszországgal, a demokratikus választójog és a közellátás megjavítása. Hajdú Gyula javaslatára elhatározták, hogy másnap nagyszabású népgyűlést és tüntetést tartanak. „Mindenki ott legyen!” — hangzott el a jelszó, melynek lelkes visszhangja támadt a jelenlévők körében. Ugyancsak nagy öröm fogadta azt a bejelentést, hogy a Pécs környéki szénmedence bányászai is abbahagyták a munkát és ők is magukévá teszik a tömegsztrájk alapvető követeléseit Eljött a hétfői nap. Január 21-én délelőtt mintegy nyolcezres tömeg jelent meg az Irányi téri Népmozgó előtt. Hajdú Gyula mondott nagy beszédet, melyben ismertette a mozgalom legfőbb céljait. Legnagyobb figyelmet a békéről mondott szavai keltettek. „A munkásság — állapította meg — midőn a mielőbbi béke mellett hatalmas szavát felemelte, nem csupán a maga érdekeit képviselte, hanem egyetemes magyar érdeknek adott hangot, mert a háború további folytatása.... az egész népet gyengíti, az egész országot sújtja. Nekünk nincsenek hódító céljaink ... Nálunk további háborús célokat csak azok az érdekeltek hangoztatnak, akik a háborús konjunktúrából milliókat zsebelnek ... Az orosz béke, az általános (Folytatás a 6. oldalon) Áz Egri csillagok filmen Szász Endre-képek színvonalán álló, önálló képzőművészeti aikotás. A jelmeztervező Láng Rudolf és Kemenés Fanni hosszú hónapok tanulmányai után alkották meg a rengeteg szereplő ruhájának tervét, s Vayer Tamás főépítész már készen áll a felépítendő díszletek pontos rajzaival, — ezek is Szász Endre tervei szerint kapják majd meg végső formájukat. Az Egri csillagok színhelyeit elsősorban hazánkban keresték meg. Az egri vár Pi- lisborosjenőn épül, azaz csak annyi épül fel belőle, ameny- nyi a legszükségesebb, a többit makettről, festett üveglapról fényképezik hozzá úgy, hogy az illúzió teljes legyen. De itt, Pilisborosjenőn szervezi meg a KISZ azt a nyári tá- bort is, amelynek tagjai a film statiszta-seregét adják majd. A honvédség készíti el a fegyvereket adja a hadi- szereket, segít a trükk- és pirotechnikai felvételeknél Bár a film nem koprodukciós, forgatnak majd Bulgáriában, Szozopolban és Plovdivban — Jugoszláviában és valahol Szlovákiában, ahol még egyelőre keresik a megfelelő várakat. A forgatás májusban kezdődik, s tart egész nyáron, sőt valószínűleg még szeptemberben is. A kétrészes, színes film mind anyagilag, mind szervezésében a legnagyobb magyar filmvállalkozás, igazi szuperprodukció, de itt egy nemzet „kőtelező olvasmányának” kötelezően nemes, emelkedett hangnemű megA „Vezérkar”: Bdes Tivadar alezredes. Szász Endre grafikusműv ész, Várkonyi Zoltán rendezd és Láng Róbert jelmeztervező.
