Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-25 / 47. szám
6 Dunontmi napto 1966. február 29. Pál József S egy vércse vérszomjas keresztje még Síkos fénytől terhes a délután és átlátszó és------no, ki méri meg, h ogy mélyén meddig ér a táj, a változatlan s mindig változó? A változatlan: lomha hegytaraj. A változó: a lomb, az ég, a szín s a visszatérő vidám fecskeraj az ég magasra-ívelt boltjain. Síkos fénytől terhes a délután, délután és fény egyaránt remeg és törvényei szerint él a táj: mögöttem a horizont szája nyög, húsába vág a szelek sodronya, s a tegnap még felhőktől odvas ég görcsét széttépte egy roppant vas-ék. A vidám fecskeraj, a lomb, a szín görcsét széttépte egy roppant vas-ék, függnek az ég meghasadt boltjain, s egy vércse vérszomjas keresztje még. /ő» ,«ÍJ Ho6s Elvira rajza Polner Zoltán: Tanyai , iskolások Keresztül krómsárga földeken búzák árnyékában valamikor jönni onnan láttam apátokat, dajkátokat is. Szelekben úszó dűlők, tanyák a megmondhatói miről is akar a sors majd szólni felnőttként, komolyan veletek. ök is messziről jöttek. Szavuk zöld ere kiszáradt. Cserepes örömüket a bánat ránccá tördelte szép árcukon. Népmesék kis óriásai: hétmérföld az ország Sok munka és mérhető okosság, hogy emberi égboltunk legyen. Az ősök kitaposott nyomán jöttök el tanulni a világot, ahol már annyi a meleg, testvéri kézfogás. Stephen Leacock: Üjgazdagluié, a régiséggyűjtő O h. drágám, annyira örülök, hogy látlak. Aranyos tőled, hogy eljöttél. — Jane, vegye el Nagyvilághiné kesztyűjét. Jaj, mennyire örülök, hogy látlak. Amióta visszajöttünk Európából, Charles majd meghalt, hogy megmutassa neked a dolgainkat. (Emeltebb hangon): „Charles! Nagyvilághiné átjött, hogy megnézze a régiségeinket. Hát nem édes tőleA dolgozószobájában van, nem is tudom hall-e minket. Egészen beletemetkezik az olvasásba. Tudod. Charles mindig olyan precíz volt, mint egy tudós, s ha új árjegyzéket kap, teljesen elmélyed benne. Dehát annyi mindent akarok mutatni neked, hogy nem is várom meg, amíg megiszod a teádat... Az az óra a hallban? Hogy régiség-e? De még menyire! Hát nem káprázatos?! Sal- voletile márka! Hogy mutatja-e a pontos időt? Micsoda ötlet! Természetesen nem! Egyáltalán nem mutatja az időt. Nem jár, úgy tudom, sohasem járt. Ezért van olyan nagy kereslet a Sal- voletile órák iránt. Tudod, ő Volt ama nagy órakészítők egyike, az órád közül egy se járt, soha. „Charles, volt olyan Salvoletile óra, amelyik járt is? Hogyan? Csak az utánzatok. Köszönöm.. ” Látod, erről ismered meg a Salvoletile órát. Ha valódi, akkor nem jár. Azt mondod, hogy nincs is mutatója? Te jó ég! Hát persze! Nem is *volt soha, nem is kellene, hogy legyen. Egy furcsa kis zsibárus boltban találtuk Amalfi mellett. s az ember biztosított minket, hogy soha nem is voltak mutatói. Garantálta. Ez csalhatatlan jele a valódiságnak. Charles és én akkoriban egészen odavoltunk az órákért, valósággal tanulmányoztuk őket és abban valamennyi forrásmunka megegyezett, hogy egyetlen valódi Salvoletile órának sem volt soha mutatója. Nézd csak. mi áll ezen a kis címkén? Akkor ragasztották rá, amikor megvettük, s mi otthagytuk rajta. „No 5061. X. Salvoletile falióra, nincs mutatója, nem is volt, nem jár. nem is fog, nincs ingája, — lelkes hangon félbeszakítva önmagát — persze ezt el is felejtettem. ingája sincs, s ez még értékesebbé teszi. Az a repedés az oldalán? Igen drágám, látom, hogy azt nézegeted, nem is próbálok füllenteni!.. Az a repedt oldal az nem valódi, egy New York-i szakértővel repesztettük meg. miután hazajöttünk. Ugye kitűnő munka? Látod, egészen úgy csinálta a repedést, mintha valaki rátaposott volna az órára. Azt mondják, minden valódi Salvoletile órára így szoktak rátaposni. Természetesen a mi repedésünk csak utánzat, de elképesztően ügyesen csinálták. Nem igaz? Ferrugihoz járunk, tudod, abba a kis boltba a Negyedik Avenuen, ha valamit el akarunk re- pesztetni. Van ott egy aranykezű ember. bármit elrepeszt... Igen, s aznap, amikor elhatároztuk, hogy ezt az órát kezelésbe kell vennie, elmentünk hozzá Charles-szal együtt. Csodálatos volt. „Nem igaz. Charles? (Felemeli a hangját.) Emlékszel arra az emberré. Ferrugi boltjában, aki el- repesztette nekünk az órát?1’ Félek, hogy nem hallja, de az az ember egészen kiváló szakértő volt. Letette az órát a földre, oldalára fordította, aztán állt. merőn nézte, körbe-körbe- járva, és olaszul mormogott magában, mintha ráolvasna. Aztán felugrott a levegőbe és egyszerre két lábbal rá az órára... szinte elképesztő pontossággal. A barátunk. Kötőjel Tihamér, tudod, a híres szakértő, múlt héten megnézrte az óránkat, s azt mondta, csodálatos. De hozzátette, emlékszem, hogy a legjobb módszer mégis az, ha az ember kihajítja az órát egy negyedik emeleti ablakból. Tudniillik ilyen magasak voltak a házak Itáliában a tizenharmadik században ... „A tizenharmadik század az. amire én gondolok. Charles? Charles! Úgy értem, hogy az volt az a bizonyos időszak, amikor az olasz órákat ki haj i- gálták az ablakon? — A tizennegyedik? óh, köszönöm drágám!” Mindig olyan kótyagos vagyok ezektől az olasz évszázadoktól. P ersze, láthatod drágám, hogy aki régiségekkel foglalkozik, annak egyszerűen muszáj tudnia az évszázadot. különben a legostobább bakot lőheti. A minap is egészen vad hibát követtem el egy kanállal: tizenkettedik századi kanálnak neveztem és valójában tizenegy és feledik századból származott. S a háziasszonyom, a kanál tulajdonosa,. — ugyanis gyűjti őket — egészen felháborodott. Tudod, egy tizenkettedik századi kanál gyakorlatilag értéktelen. A nagy olasz kanálkészítők egyike sem született meg egészen a tizenegyedik századig — azaz, hogy fordítva — no, mindegy, fő hogy nem volt nagy olasz kanálkészítő, amíg a kanalak evés céljára készültek, és csupán a nagy kanálkészítő „Charles! Hogy hívták azt a nagy olasz kanálkészítőt? Kanálucci, persze, milyen bolond vagyok’’ — faragott olyan kanalakat, amelyekkel nem lehetett enni, s ekkor aztán a gyűjtők őrjöngeni kezdtek a kanalakért... Az az üveg-vitrin, az nagyon érdekes. ugye? Félek, hogy nem is látod jól őket nagyítóüveg nélkül. Tessék, próbáld ki ezt. Tudod, ezek aláírások, bekeretezve, némelyik tökéletes. Az ott Erzsébet királynőé, persze az ember nem találná ki, ha nem tudja. De ha jól megnézed, akkor láthatod a nagy E-betűt... óh dehogy azt hiszem, az első Péter orosz cáré, az igazán nagyokét az ember nem tudja megkülönböztetni. De Charlesnak van „kulcsa’’ hozzájuk. De hiszen elfeledkeztem a teádról, igazán kérsz, bocsáss meg. Tudod, annyira belefeledkezem az én régiségeimbe, hogy minden kimegy a fejemből. Kérlek, fáradj a szalonba és igyál egy kis teát. — Jaj. csak még egy pillanat, mielőtt leülnél, hadd mutassam meg neked ezt a teáskannát. Nem arra gondolok, abban tartjuk a teát, de az semmiség. Azt itt vettük New Yorkban. Hoffany-nál, egyszerűen teafőzés céljából. Természetesen tömör ezüstből készült, de maga Hoffany is bevallotta, amerikai gyártmány, s valószínűleg nem régibb egy évesnél és előttünk soha, senki nem használta. Legalábbis nem tudták garantálni. Kitöltőm a teádat és utána nézd meg ezt az angyali teáskannát a polcon. Kérlek, ne nyúlj hozzá ki .. . Nem ... az ott a próba rajta. Ebből tudjuk, hogy valódi Swaaitsmacher. Egyik sem bírja ki az érintést. H ogy belföldön vásároltam-e? Egek! Dehogyis! Ilyen dolgot itt nem kap az ember. Ami azt'’ illeti, egy kis pálinkamérésben fedeztük fel. „Charles, hogy is hívták azt a helyet Hollandiában, ahol a pálinkamérés volt? Hogyan? Ober-micsoda? Igen persze Oberhollandam.” Ezek a holland nevek olyan „fes- tőiek”, nemigaz? Jártál Oberhollan- dam-ban? Nem? Nos, a világ egyik legaranyosabb helye. Semmi különös, csaik sok kis furcsa illatú üzlet, telistele a legragyogóbb dolgokkal, csupa régiség, és mind törött. Garantálják, hogy semmi sincs az üzletben, amit már száz éve, vagy régebben össze ne törtek volna ... Látod a címkét? Hollandul van Tay poot — azt hiszem ez hollandul teáskanna — thoret — ez annyi, mint törött, és yhen...” Hogy jó tea készül-e benne? Azt hiszem egészen káprázatos lenne a tea, csakhogy szivárog, ez az egy dolog, amiről fel lehet ismerni. Ezt keresik a szakértők egy Swaatsmaacher- nél. Ha nem szivárog, akkor bizonyosan hamisítvány, még húsz éves sincs... Hogy ezüst-é? Nem. ez nem annak a próbája. Az igaziak mindig ónból és a pálinkás hordók abroncsaiból készültek. Nézd. itt pedig egy régi ivószarv a kilencedik századból, a belsejét csodálatosan finom penész borítja, abszolút képtelenség ilyet hamisítani. Meg is kérdeztünk egy szakértőt, mennyi ideje kell döglöttnek lennie a tehénnek, hogy a szarvát régiségként használhassák, s azt mondta: ezt nagyon nehéz megmondani, de az biztos, hogy hosszú-hosszú évekig... Azt a kis széket egy tehénistálló sarkában találtuk Loch Aberlochertyban. Fejeskor használták, s ott van két másik, ugye gyönyörűek. Bár az nagyon helytelen, hogy két egyforma szék legyen ugyanabban a szobában. Talán a tizenötödik századból valók, talán nem ... Erről jut eszembe, levelet kaptam Janetől, tudod. Jane, a nővérem. Talált egy asztalkát valahol egy bájos kis bretagnei faluban, amely kitűnően illene a kártyaszobánkba. Azt mondja, hogy teljesen elüt mindentől, ami abban a szobában van, és egyébként is semmi köze sincs a kártyához. De hadd olvassam föl neked a levelet, lássuk csak. innen: „ .. . aranyos pici asztal. Valószínű, hogy eredetileg négy láha volt és még most is van kettő, ami állítólag nagy nyereség, mert sok embernek meg kell elégednie eggyel. Az ember elmagyarázta, hogy oda lehet támasztani a falhoz, vagy felfüggeszteni a mennyezetre, ezüst láncon. Az asztal egyik táblája hiányzik, de azt mondják, hogy ez nem jár semmi féle kovetkezmény- nyel. a bretagnei asztalok legértékesebb példányai általában hiányos táblával készülnek." U gye elbűvölően hangzik? „Charles! Éppen most olvastam fel Nagyvilághinénak Jane levelét a bretagnei asztalkáról. Nem gondolod, hogy máris sürgönyöznöd kellene érte? — Igen. szerintem is ez a helyes. És Charles! Kérdezd meg tólük. hogy mennyi felárat kémek ezért, ha kiütik az egyik lábát?” És most drágám igyunk végre egy kis teát. Különös fajta, igen régi tea, amelyet olajos hordóban rothasztottak, biztosan élvezni fogod. Fordította: Zilahi Judit S tephen Leacock világszerte ismert amerikai humorista, 18«9-ben született Angliában. Még gyermek, amikor szülei Kanadába költözve farmerkodással, majd más foglalkozással próbálkoznak, hogy megélhetésüket biztosítsák. Csak nagy nélkülözések árán sikerül elvégeznie középiskolai, majd egyetemi tanulmányait. Filozófiai doktorátust szerez. Első Írásait, társadalombiráló és az arisztokrácia visz- szásságait célbavevö humoros cikkeit istiben közölték. Elsősorban leleplező müvei tettek szert nagy népszerűségre. K éves korában, 1944-ben hall meg A napi sajtó mellett folyóiratainkban is fontos helyet foglalnak el azok az írások, melyek valamilyen tekintetben az új gazdaságirányítási rendszer problémáját érintik. A MUNKA februári számában két közérdekű, mindannyiunk számára lényegbevágó kérdésről szóló cikket olvashatunk. Darvas László az év elején bevezetett új fogyasztói árrendszer fogadtatásával és további alakítási lehetőségeivel foglalkozik. (Az új fogyasztási árrendszer néhány kérdése.) Az új árak rugalmasan tükrözik a piaci viszonyokat, közelebb került egymáshoz a termelői és az eladási ár. de a szabadabb ármozgás magában rejti a spekuláció veszélyét is. Mit tehetünk ennek megakadályozására? Számíthatunk-e a jövőben lényegesebb ármódosulásokra? Az újító mozgalom fellendítését szolgálja az a kormányrendelet, melynek leglényegesebb kitételeit ismerteti Szuhai Dezső Változások az újító mozgalomban című írásában. A cikkből megtudjuk, hogy az új rendelet értelmében ki lehet újító, milyen díjazás és elismerés illeti meg. s milyen formában jöhet létre szerződés a vállalat és az újító között. Fontos gondolatokat vet fel Erdei Ferenc a Társadalmi Szemle legfrissebb számában a különféle szövetkezetek jövőjéről (A szövetkezetek elméleti kérdései). A szövetkezeti forma jellegénél fogva átmeneti. Átmenetiségéből eredően az új mechanizmus viszonyai között még problematikusabbá válik. Mik a továbbfejlesztés lehetőségei? A kérdésre adott feleletek alapján a szerkesztőség vitára bocsátja a cikket, éppen ezért ajánljuk különösen figyelmébe a szövetkezeti vezetőknek. Vajon a kereskedelmi szellem megélénkülése azt eredményezi-e, hogy kulturális életünkben is a piac könyörtelen törvényei érvényesülnek? Az igazi értékek rovására tért hódít az igénytelenség. egyeduralomra tesz szert a szórakoztatóipar? Sok aggódó érdekelt nevében kérdez a VALÓSÁG szerkesztősége. A két megkérdezett, Orbán László a művelődésügyi mi- ; nlszter és Garamvölgyi Károly a pénzügyminiszter első helyettese nyilatkozik az anyagi érdekeltség helyes elvének megvalósításáról, a Kulturális Alap funkciójáról és az új honoráriumrendszer ösztönzőbb jellegéről. * A Nemzetközi Szemle februári száma közli azt az interjút. melyet a világhírű francia író, Jean- Paul Sartre adott a La Nou- i vei Observateur című radiká- I ha polgári hetilapnak. Az interjúban Sartre elmondja a Russell-bíróság munkájába* szerzett élményeit, tanúvallomások alapján bizonyítja be, hogy jogosan használja a „népirtás” szót az amerikaiak vietnami bűntetteire. „Az amerikaiak számára csak két megoldás van: elhagyni az országot, vagy mindent megsemmisíteni” — állapítja meg az író. * A JELENKOR ban immár hagyománnyá válik, hogy minden újabb számban egy-egy ma élő író vagy költő szellemi portréját vázolják fel avatott tollú kritikusok. Valamikor bizonyára nagy hasznát veszik e vázla- toknak a monográfia írók. de most is hasznos olvasmányt jelentenek számunkra, hiszen az illető írók, költők művészetének titkát igyekeznek feltárni előttünk. A februári számban Karinthy Ferencről, a Budapesti tavasz, a Dunakanyar és sok finom, tragikus és vidám novella szerzőjéről olvashatunk alapos, mély gondolatokkal teli tanulmányt Pomogáts Béla tollából. A múlt évben hunyt el Hja Ehrenburg, • a világhírű szovjet író, akinek Emberek, évek. életem című életrajzi trilógiája hazánkban is nagy könyvsiker volt. Érdekes művészarc bontakozott ki ebből a vallomásból, egy olyan íróé, aki teljes emberként vett részt a század eseményeiben. Pályája ellentmondásoktól sem mentes. E. Fehér Pál ezt a bonyolult írói egyéniséget elemzi a KRITIKA-ban megjelent írásában, visszaverve a dogmatikus megnemértók vád jait. * Az egyik legősibb kifejező eszköz a fametszés. A középkorban emelkedett művészi rangra. Sokan próbálkoztak vele nálunk is, de csak keveseknek sikerült olyan tökélyre vinni, mint századunkban Buday Györgynek. Ha fametszetről beszélünk, az ő művészete szinte kikerülhetetlen. Eredeti látásmód. ihletett anyagmunka jellemzi Arany János balladáihoz és a székely népballadákhoz készített metszeteit. Élet- útjáról. művészetéről vall Baróti Dezső, az egykori szegedi barát a LÁTÓHATÁR kettős idei számában (Fába vésett balladák). Az Alföld egyik legjelentősebb „festő-városa” Hódmezővásárhely, olyan művészek éltek és tevékenykedtek itt. mint Rudnay Gyula, Tornyai János, Kurucz D. István. Ambrus Tibor Kortárs-belí tanulmánya (Vásárhelyi művészet múltja — Első részéi a múlt évi utolsó szám közölte) felöleli a művésztelep történetét a múlt század vé* gétől egészen napjainkig. Kovács Sanda* Mechanizmus és változások Sartre és Vietnam Portrék Képzőművészet
