Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

VMS. február 23» Ounantmi naoto 7 A székesegyház közelében, hatalmas gesztenyefák társa­ságában áll a ház, ahol Gábor Jenő festőművész lakik. Bent nyugalmas csendesség, a nagy fekete zongorán pihenő met­ronóm, finom kondulással jel­ző falióra, párnás hintaszék, a falon alvó gitár, csavart pi­ros gyertya a sublóton — a csendélet hangulatába még a régi cserépkorsó is beleillik, amelyet telitömtek ecsettel, sőt, még a festőállvány is. amely mozdulatlanul simul az alkonyati szoba meghitt for­mái közé. Hetven feletti emberek ott­hona — a megállított és egy- begyűjtött idő mozdulatlansá­ga jellemzi. Gondolná valaki. De ha hirtelen sarkonfordu- Umk, a szoba másik fele go­molyog, harsog kiáltozik, ka­cag felénk. Hallatlan dinamiz­mus nyűgözi le a nézőt — egy jókora falon egymástól szabá­lyos távolságra elhelyezett, színben és formában hihetet­lenül gazdag képek, olyan (ahogy egy korábbi látogató mondta), mint egy hatalmas freskó, amelyet rácsozattal szabdaltak szét. „A szemnek kell élményt nyújtani” mond­ja az ősz festő, és térre, fény­re, szfnre és formára gondol, amelyet a szem ősidők óta is­mer, de amelyeket úgy kell alkalmazni, hogy a kompozí­ció összetartsa őket. Meg le­het ezt csinálni „ridegen is, hogy olyan legyen mint egy mérnöki rajz”, de úgy is, hogy zenét érezzen a néző, dinami­kát, kozmikus világok születé­sét, a szemnek nyújtott érzé­ki öröm mellett. Leírom még- egyszer ezt: a szemnek nyúj­tott érzéki öröm, mert Gábor Jenő, a hetvennégy éves festő, sok leszűrt tapasztalat birto­kában, egyszerűbben, spekulá­ciók és nagyotmondások nél­Látogatás Gábor Jenőnél kül beszél erről, meggyőzően s kicsit meghökkentően is: egy barátom írja, milyen érdekes kísérleteket végeznek a szí­nekkel az egyetemen, életta­ni dolgokra vezethető vissza minden, jó lenne sokat tudni ezekről a kérdésekről.... Kú­pok, kockák, körök, paraboloi- dok, hasábok játszanak izgal­mas játékot a képein, szürke, lila zöld, kék, sárga, narancs nyújtanak a szemnek „érzéki élményt” ezeken a képeken, amelyek valóban olyanok, mint a zene. Hetvennégy éves, a mesterség legbensőbb titkait faggatja és — hiába jelzi az órák múlását a halkhangú, ódon falióra — szellemében frissen, fiatalon, 1968-ban él. Pécsett született, a pécsi fő­reálban érettségizett, elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, rövid ideig tanított Liptószent- miklóson, Gyergyószentmikló­son. Az első világháború után itthon ragadt, a Széchenyi gyakorló gimnázium tanára lett, erre máig büszke, a ki­tűnő állásban csak heti 12 órát kellett dolgoznia, minden második napja szabad volt — festhetett. A pécsi művészeti közélet rendkívül élénk volt ezekben az években. Török Lajos ve­zetésével megalakult a „Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága”, amely rendszeres kiállításokat rendezett, díja­kat adott ki. Klug K. György, Gebauer Ernő, Martyn Ferenc és Gábor Jenő voltai a törzs­pécsiek ebben az időben, de a pécsi „bauhausosok” (Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Mol­nár Farkas stb.) is nagy sze­repet játszottak az intenzív pécsi művész-életben. 1941-ben Szegedre került, szintén gyakorló gimnáziumi rajztánámak. A már itt Pé­csett megkezdett munkásábrá­zolásai Szegeden bontakoztak ki igazán, a Tisza, a víziembe­rek, a kubikosok, rakodók és munkanélküliek népesítik be konstruktív szerkesztésű, erő­teljes formákkal teli képeit 1947-től Budapesten él, több kiállítást rendez, sokat dolgo­zik. Három éve Pécsett rende­zett kiállítást — ekkor az idős művész 20 nagyméretű olaj­képet, 10 kisebb olajat és több mint félszáz grafikát adomá­nyozott a pécsi múzeumnak, így a Nemzeti Galérián kívül Pécsett a múzeum őrzi művei­nek zömét. Húsz év és egy nap után települt haza Pestről Pécsre. Most itt él ' a város legszebb részén. Régi barátai kezdenek rálelni. Fest és rajzol, sétál a gesztenyefák alatt és mu­zsikát hallgat. De a kiállítá­sok, rendezvények állandó lá­togatója is — fürgesége a ré­gi. • Mégis azt mondja: — Túl komplikált és zajos volt már nekem Pest. Nem vagyok már fiatal. A Rákóczi úton az a jel­legzetes kis tornyos szoba volt az ő műterme. Vidéki maradt Gábor Jenő, azt hi­szem, csak éppen nem pro­vinciális, csak éppen olyan színvonalú művész, aki egy vidéki városból is lépést tud tartani Európával. Apró he­lyi dolgok meghitten szűk kö­re hogy válik általános ér­vényű művészetté a keze alatt: hadd mondjak egy példát. Régi kedvencem a „Szomorú Pierrot”, gitárját átölelő, megtört nyakú, szo­morú bohóc. Szép kép, egy­szerű és sallangtalan, tömör ábrázolása valaminek, ami már nem „egy szomorú bo­hóc”. Inkább a művészet ma­ga, amely nagyon szép, de fájdalmas és nehéz, igy ösz- sze lehet alatta roskadni, mint Pierrot teszi, szegény, magához ölelve élete értel­mét, a hangszerét... A Szo­morú Pierrot pedig így szü­letett: — Volt itt egy cirkusztár­sulat, sokáig szerepelt Pé­csett, Kóbor Jánosinak hív­ták a bohócot Énekelt egy igen szép dalt, a bohóc éle­tének szomorúságairól, és amikor befejezte, könnyezve ráborult a gitárjára. Ez a lát­vány engem annyira megfo­gott ... Az emlékek az ősz festő szemét is megnedvesítik. Gábor Jenőné — azaz Ma- cus néni nem. szereti a szo­morúságot, süteményt kínál, kávét tölt, megmutatja a hímzett párnát, amelyre a férje nevét dolgozta fel. Ma- cus néni rég szemüveget hord. félrehajtott fejjel, ki­csit közelhajolva néz az em­berre. de hangja ma is csen­gő — „csodaszép hangja volt, én kísértem gitáron” — és amilyen szigorúan bánik a zongora mellett tanítványai­val, olyan szellemes, olyan friss és jó humorú is tud lenni, ö a kritikus, a barát évtizedek óta. — Sajnáltunk is eljönni Pestről — meséli —, dehát Pécsre is húzott a szívünk. Kettős érzés volt. A fővárosban Kassák La­jos asztaltársaságához tartoz­tak, ahhoz a művésztársaság­hoz, ahol a „személyeskedés­nek, mellébeszélésnek nyoma sem volt, Kassák szigorúsá­ga és őszintesége adta az alaphangot”. Talán Kassák halála is okozhatta, hogy Gábor Jenő hetvennégy éve­sen otthont változtatott. Vagy mondjuk inkább úgy: hazajött. Hallatna Erzsébet Ma délelőtt fél n órakor a Liszt-teremben, illetőleg holnap, február 26-án fei S órakoi a Pé­csi Nemzeti Színházban a Pécsi Filharmonikus Zenekar és Lu­kács Pál brácsaművész ad. hang­versenyt. Vezényel: Borbély Gyula. A műsoron Beethoven: I. szimfóniája, Dávid brácsaver­senye. valamint Beethoven VII. (Á-dur) szimfóniája szerepel. Ké­pünkön Lukács Pál brácsamű­vész. 0 MARTYN FERENC FESTÉSZETE. A Kisgrafika Barátok Köre február 27-én, kedden este 6 órakor a Bartók Klubban tartja ösz- szejövetelét, ennek kereté­ben Martyn Ferenc festé­szete a második világhábo­rú után címmel vetített ké­pes előadást tart Mendői Zsuzsa művészettörténész. V BÁLINT ANDRÁS, a Pécsi Nemzeti Színház művésze a Pé­csi Orvostudományi Egyetem kollégiumának klubjában is be­mutatja Tékozló fiú című. a Budapesti Irodalmi Színpadon nagy sikert aratott önálló est­jét február 28-án. V BECKETT ÉS HIL­DESHEIMER HARMAD­SZOR. A Pécsi Doktor Sán­dor Művelődési Ház irodal­mi színpada ma este fél 8 órakor harmadszor mutatja be legutóbbi műsorát — Wolfgang Hildesheimer: Éj­szakai színjáték. illetőleg Samuel Beckett: Az utolsó tekercs című egyfelvonáso- sát a Janus Pannonius utca II. szám alatti pinceszín­házban.-f ORSZÁGOS FOTÓKIALLI- TAS. A Pécsi Nagy Lajos Gim­náziumban már hagyomány: évente megrendezik az ország középiskolásai részére az ama­tőr fotósok kiállítását. Az idei kiállításra március 27-ig lehet pályázni négy kötetlen témájú, kiállításon eddig még nem sze­repelt képpel. • TÁNCESTÉLY. A Leö­wey Klára Gimnázium né­met tagozata táncestélyi rendez március 2-án, este 7 órakor a járási tanács Ku- lich Gyula utcai nagytermé­ben. + A PÉCSI NEMZETI SZÍN­HÁZ OPER AEG VÜTTESÉNEK művészeire két jelentős feladat vár: március 8-án mutatják be Verdi: Aida című operáját, Horváth Eszterrel, Juhász Pál­lal, Erese Margittal. Marczis Demeterrel a főszerepekben. A bemutatót Paulusz Elemér ve­zényli, a rendező ezúttal I« Horváth Zoltán. Március 31-én, vasárnap délelőtt nagyszabású operamatinét rendez a Színház és a Magyar Rádió: egyenes adásban közvetíti a Petőfi adó a Pécsi Nemzeti Színházból azt az opc-ahangvcrsenyt. melyen legkiválóbb operaénekeseink működnek közre. A ritka érdé- kességű koncertet Paulusz Ele­mér vezényli, ♦ A BaHók Klub programja A Munkácsy Mihály Szabad- egyetem idegenforgalmi tagoza­tának előadássorozata kereté­ben dr. Ábellá Miklós tudomá­nyos kutató tar* előadást Ma­gyarország idegenforgalmi föld­rajza címmel, holnap, hétfőn délután S órakor. Február 27-én, kedden dél­után 6 órakor megrendezik a művészeti szakosztály kisgrafi- kai baráti körének klub-dél­utánját. Csütörtökön, február »-én este fél 7 órakor színházbará­tok klubestjét tartják meg. Vé­gül március elsején a Bartók Klubban nyitják meg a mű­szaki propaganda hónapot. V ZENEI TABOR. Az if­jú zenebarátok magyarorszá­gi szervezetének és a Pécsi városi Tanácsnak, valamint a Zeneművészeti Főiskola pé­csi tagozatának szervezésé­ben július 17. és augusztus 1. között rendezik meg a Nyári Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábort Pécsett. # az Építők kórusa a RÁDIÓBAN. A Baranya megyei Állami Építőipari vállalat mad­rigál kórusa a Magyar Rádió meghívására tegnap Budapestre utazott. A rádió Kóruspódium című sorozata részére hangsza­lagra rögzítik a pécsi kórus előadásában Lassus: 0, mondd meg, Ingegncri: Caiigaverunt. valamint Karai József: Halász­dal című művét. 0 A NÖKÉRDÉS ÉS A CSALÁD. A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Kos­suth Könyvkiadó közös gon­dozásában megjelent Marx, Engels és Lenin idevonat­kozó műveiből A nőkérdés­ről és a családról c-ímű nagy érdeklődésre számottartó könyv. Bartók-est AZ IRODALMI SZÍNPAD MŰSORA-■ - ------------------- ■ ----------------—— i A bszurd drámák HANGVERSENY A hangversenyévadon vé­gighúzódó Beethoven- ciklus, a múlt heti, él­ményt fiyújtó Bach-matiné után a szerda esti koncert a harmadik B betűs nagy alkotóművész: Bartók Béla emlékét idézte. Bartókét, akihez — épp Bach és Beethoven zenéjén keresz­tül — ma már eljutott a hangversenylátogató közön­ség s főleg a fiatalabb kor­osztálybeliek jelentős része. E művek megértésének, megszerelésének egyetlen útja a minél többszöri hallgatás, az elmélyülés és azonosulás a bartóki élet­mű egy-egy jelentős alko­tásával. Ezért volt szeren­csés az esten Kórody And­rás vezényletével közremű­ködő Budapesti MÁV Szim- fónikusok műsorának ösz- szeállítása. Hiszen három olyan nagyszabású Bartók- mű hangzott el, mely talán a leginkább tarthat igényt a közönség szélesebb réte­geinél megértésre, egyúttal kaput nyitva a bartóki élet­mű további felfedezéséhez, megközelítéséhez és meg­értéséhez. A hangversenyt a Diver­timento vonószenekarra nyi­totta meg. Ez az 1939 augusztusában alig két hét alatt elkészült háromtételes mű vallomás, mely a szá­zad mélységeiből kiált fel, mint valami riasztás: mentsük meg az ember­telenségtől az emberiség kincseit. Ez a bartóki „szó­rakoztatás”, a Divertimen­to lényege, melynek nagyon egyszerű, érthető, népi dal­lamvilága a menekülés' le­hetőségét, a boldog jöven­dő zálogát a nép erejében hiszi. E bevezetésre rob­bant rá a II. zongoraver­seny, melynek minden üte­me, a zongora vad iramú, helyenként az Allegro- Bar- baro-ra emlékeztető szágul­dása, a fanfárok erőteljes harsogása, az üstdobok tompa morajlása , egyaránt döbbenettel tükrözi Bartók életének és művészi útjá­nak válságos, két alkotópe­riódus találkozásából faka­dó korszakát. S végül, mintegy a koncert betető­zéséül, a Concerto! Ameri­ka földjén született már ez az öttételes alkotás, az utol­só nagyzenekari mű, szinte lázas gyorsasággal, alig 55 nap alatt 1943 nyarán. Hallgatása minden alka­lommal újabb élmény, mely nem az elandalító szépség- ideállal nyújt gyönyörűsé­get, hanem épp - azzal, hogy mélyen elgondolkoztat, akárcsak az I. tételnek a sötét mélységből induló dallamíve, megráz az Elé­gia-tételből feljajduló hon­vággyal, valósággal megder- meszt a IV. tétel pokolian torzító groteszkségével és felráz a Finale szenvedé­lyes fúvóstémájával. Utána önfeledt tombolással rob­bant ki a taps, mely kö­szöntötte a lelkesen játszó Budapesti MÁV Szimfóni- kusokat, a monumentalitás ábrázolására törekvő Kó­rody András karmestert, valamint Gabos Gábort, aki a II. zongoraversenyt szó­laltatta meg átütő erővel, mélyből fakadó drámaiság- gal. A z abszurd színház: „amelyben a néző az ember szerepét vállalja, aki kérdez, a darab pedig a vi­lágot ábrázolja, amelyik képtelenül hallgat, azaz eb­ben az esetben abszurd fe­leletpótlékot ad, amely semmi mást nem jelent, csak azf a fájdalmas tényt, hogy valódi felelet nincs. Az abszurd színház az em­ber világban való idegen- ségének parabolája” — mondta Hildesheimer az új német írónemzedék egyik jelentős drámaírója és teo­retikusa. Az abszurd dráma nem teljesen ismeretlen a ma­gyar néző, olvasó számára. Nem ismeretien, de azt sem állíthatjuk, hogy ismert Ezért is ültünk be várako­zással, új élmény befoga­dásának lehetőségével a pinceszínház szűk nézőteré­re. Mindenesetre érdekeset, újat láthatott a közönség, de hogy ez egyértelműen tetszett-e és érthető volt-e, azon lehet vitatkozni. Itt persze nem az abszurd drá­ma egyértelmű érthetőségé­ről van szó, hiszen ezt a követelményt nem állíthat­juk fel ezzel a műfajjal szemben. Ha igaz az, hogy egy-egy művészeti alkotást különböző módon értelme­zünk, akkor ez az abszurd drámára vonatkoztatva még igazabb. Inkább azt kérdő­jelezném meg, hogy adott lehetőségek között, adott színészgárdával helyes vál­lalkozása volt-e a Doktor Sándor Művelődési Ház Iro­dalmi Színpadának a két egyfelvonásos: Hildeshei­mer: Éjszakai színjáték, és Beckett: Az utolsó tekercs bemutatása. Az Éjszakai színjáték tet­szett. A pinceszínház szűk­markú lehetőségeiről már többször esett szó, ennek ellenére Bécsy Tamás ren­dező a kevés díszlettel és a játék beállításával hűen megközelítette a dráma kí­vánta atmoszférát Jó rendezői érzékkel mu­tatta meg a dráma hangu­lati vonalát, kiemelve az emlékképek vad, rezignált­ságát szemben a jelen vi­szonylagos nyugalmával. Az utolsó tekercs jobb dráma, mint az Éjszakai színjáték, mégis ez volt, ami kevésbé tetszett. Ennek a darabnak is két szereplő­je van: a magnetofon és Krapp, vagy a fiatal és az öreg Krapp — így is mond­hatjuk. A magnetofon volt a jobb. Mihályfi Péter já­tékával nem tudta kitölte­ni a fiatal és az öreg em­ber közötti űrt. Pedig te­hetséges, több darabban láthattuk már jó alakítá­sát. És ez az a pont, ahol a néző elgondolkodik a ren­dező és a színészek vállal­kozásának helyességén, s ez nemcsak Mihályfi Péterre, de a másik két színészre. Rákosy Lajosra es Rónai Bélára is vonatkozik. Az az érzésem, ez a két darab túlnő képességeiken. Tehet­séges három fiatal és Bé­csy Tamás jó rendező. Ez­úttal azonban sokra vállal- J kozta k. Győrky Judi I * Szomorú Pierrot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents