Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-10-22 / 250. szám
A szovjet zene útja i. A z emberiség történetének nagy jelentőségű eseménye. a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alapvető változást és igen intenzív mozgást eredményezett az orosz és az egyetemes zeneművészetben egyaránt. Már az első hónapokban hatalmas lendületet vett a zeneművészeti propaganda. Ennek nyomán a Vörös Hadsereg katonái, a Vörös Hadiflotta tengerészei, munkások és parasztok százezrei lépték át a színházak és hangverseny- termek küszöbét. Művészbrigádok alakultak és indultak „agitációs vagonokéban a harcterekre, a katonák közé, és szólaltatták meg a példamutató elődökről, Pugacsovról, Ra- zinról szóló énekeket, a szebbnél szebb népdalokat és az egykori illegális forradalmi indulókat. A frontokon új dalok is születtek, a Vörös Hadsereg katonáinak alkotó kedvéből, amelyek a forradalmi néphadsereg törhetetlen optimizmusát fejezték ki. A nép éneklési, zenélési vágyából széleskörű mozgalom nőtt ki. Művészeti együttesek sora alakult katonai egységeknél és nagyobb üzemekben. Ennek a mozgalomnak a hatása alól nem vonhatták ki magukat a hivatásos zeneszerzők sem. Uj szovjet dalok láttak napvilágot. És ezzel új fejezete kezdődött az orosz-szovjet zenetörténetnek. M ielőtt azonban rátérnénk a szovjet zene útjára, pillantsunk vissza a múltba. Milyen népzenén nevelkedett az a nép, amely harcának, építő munkájának zenében való kifejezését várta 1917 után a zeneszerzőktől? Két nagy csoportba osztható az orosz népzene. Az egyikbe a jobbágy-paraszti dalok tartoznak, melyeknek fő típusai: az elbeszélő énekek, a bilinák és a szélesen ívelő prot- jazsnij-dalok; a másikba a polgári dalok, az ún. románcok tartoznak. A muzsikokból lett munkások sokáig megőrizték falusi dalaikat, a népi többszólamúság csodálatos gyöngyszemeit. A románcok, amelyek a múlt század második felének demokratikus mozgalmaiban vertek mély gyökeret, elevenen éltek még a század elején a nép körében. A munkások jól ismerték a nemzetközi munkásmozgalom nevezetes dalait is. A városokban keletkezett szatirikus dalok, a csasztuskák szintén elterjedtek lassan országszerte. A hivatásos zenében az orosz ötök csoportjának, elsősorban Muszorgszkijnak a művészete világított példaként a szovjet zeneszerzők előtt. A múlt hagyományaira és az akkori zenei gyakorlatra koncentrálva láttak munkához az első szocialista állam zeneszerzői, hogy teljesítsék a nép kívánságát és olyan dalokat írjanak, amelyek megfelelnek a tömegek mindennapi szükségletének. A szovjet-korszak zenetörténetének első szakasza 1932- ig tartott. Az események sorát Pokrasz és V. Buglaj sikeres dalszerző kísérletei nyitották meg. 1920 körül ún. agi- tációs-felvilágosító zenei tevékenység indult meg V. Buglaj, Kasztalszkij, Lobacsev stb. munkássága és példája nyomán. 1924-ben, ebből a csoportuslásból alakult meg a Forradalmi Zeneszerzők és Zenészek Szövetsége. Ekkor tájt két másik szervezet is alakult, amely maga köré gyűjtötte a zeneszerzőket: a Proletár Zenészek Egyesülete (APM — Aszociacia Proletarszkih Muzikantov) és a Modern Zene Egyesülete (ASzM — Aszociacia Szovremennoj Muziki). A Proletár Zenészek Egyesülete célul tűzte ki, hogy küzdelmet folytat a nem következetes forradalmi zenészek ellen és vállalta a művészetben a pontos és világos marxista álláspont elméletének megalapozását A szavakat tettek azonban nem követték és a harc megvívásához alkotások nem születtek. A Modem Zene Egyesülete tagjai as „Uj partok felé“ című folyóiratban fejtették ki elméletüket. Az egyesület tulajdonképpen a Modem Zene Nemzetközi Társaságának egyik osztálya volt és ez meghatározta törekvését, amely főképp arra irányult, hogy terjessze és megismertesse a „modernisták”: Sztravinszkij, Krenek, Berg, Schönberg művészetét A modern zene egyik fellegvára a Leningrádi Kis Opera volt, ahol rendszeresen mutatták be — Krenektől Hindemithig — a legújabb alkotásokat. Ehhez a csoporthoz tartozott a fiatal Sosztakovics, Hacsaturján, Kabalevszkij, Knyipper, Moszolov és Sebalin is. A zenei nyelvújítók zöme a leningrádi Scserbakov-iskolából került ki. A z idősebb zeneszerzők munkásságán is nyomot hagyott a fiatalok tevékenysége. Az egyik legjelentősebb szovjet szimfonikus, Mjaszkovszkij (1881— 1950) életművén is felfedezhető a régi és az új harca. A forradalom előidézte nagy történelmi változás útkeresésre késztette őt is. A VIII. és a VII. (Kolhoz) szimfóniában a hagyományos elemek dominálnak, a X. és XI. szimfóniájában expresszionista hatások uralkodnak. 1925. után a Proletár Zenészek Egyesülete vette át a v,modernisták”-tói a vezető szerepet. Mozgalmat indítottak új tömegdalok érdekében. Elfelejtkeztek ugyanakkor arról, hogy a hangszeres zene és az opera nagyot fejlődött és a szovjet nép zenei érdeklődése erősen differenciálódik. A forradalmi operák sikerét (Zolotarjev: Dekabristák, Pascsen- ko: A sas lázadása, Sisov: Az üstökös művész) nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyniok és lépten-nyomon az opera, illetve a hangszeres zene helyett a tömegdal fejlesztését indítványozniok. A balett műfaj is új határkőhöz érkezett. 1927-ben Gller 0876—1956) Vörös pipacs című balettje, korszerű mondanivalójával nagy sikert aratott. Később Aszafjev (1884— 1943) 1932-ben bemutatott Párizs lángjai című balettje vívott ki elismerést. A 30-as évek vége felé a Modem Zene Egyesülete bomlásnak indult. Elhagyta a szervezetet Mjaszkovszkij, Kabalevszkij és Sebalin, E zzel egyi dobén, a Proletár Zenészek Egyesülete (APM) mellett, egy fiatal zeneszerzőkből álló csoport alakult, amelynek magvát a „prokollisták” (Proizvodsztvaja Kollektíva), a Moszkvai Konzervatórium zeneszerzéstudományi kara növendékeinek alkotó kollektívája alkotta. „A Prokoll tagjai arra törekedtek, hogy alkotásaikban a szovjet emberek alakjait, érzelmeit, a szovjet élet témáit dolgozzák fel, s igyekeztek új, természetes, de nem vérszegény és kezdetleges népi stüust teremteni”. Kollektív alkotásukkal, az „Október útja” című dal- és kórusművel (Davigyenko, Kovái, Belij, Csemberdzsi és mások munkája) vonták magukra a figyelmet. Ehhez a csoporthoz csatlakozott Hacsaturján és Kabalevszkij is. A fiatal pro- kollisták a Proletár Zenészek Egyesületének hibáitól (tö- megdal-koncepció, helytelen hagyományápolás, túlzott adminisztrálás) nem tudtak szabadulni. Nemcsak a „modernisták” gátolták tehát a sokrétű, de azonos törekvésű szovjet zene kialakulását, hanem az APM-isták is. _A kedvezőtlen helyzetnek, a széthúzásnak a Bolsevik Párt Központi Bizottságának 1932-ben megjelent rendelete vetett véget. (Folytatjuk) Várnai Ferenc Mozaik a zsibongóban A régi iskola már a végnapjait éli. Az új, a húsa tantermes, modern intézmény a Tiborc utcát körülölelő szőlőskertek, családi házak között harmonikusan illeszkedik a környezetbe. Rövidesen sok száz kisdiák, tanár lel benne új otthonra. Haraszti Pál festőművész- tanár tíz éve tanít a régi iskolában. Kétszeres örömmel várja a megnyitót. — Eredetileg nem terveztek úgynevezett két ezrelékes munkát, szobrot vagy valamilyen kerámia díszítést az iskolába — mondja. — Felajánlottam, hogy a zsibongó falára készítek egy mozaikot. Ügy gondoltam, ez lesz az én ajándékom és egyúttal vállalásom az ötvenedik évfordulóra. Régóta izgat a mozaik, a nagyobb tér s most alkalom nyílt elmélyülni benne. Eddig kétszáznyolcvan órai munkát fektetett bele. A helyszín alapján többféle variációt készített, amelyekből a Domanovszky György, Kossuth-díjas festőművész vezette zsűri választotta ki a legjobbat. A Városi Tanács művelődésügyi osztállyá örömmel fogadta ajánlatát és biztosította az anyag vásárlásával kapcsolatos költségeket. Az egyik emeleti tanterem falára szögezte fel az eredeti nagyságú, tíz négy zetméteres szénrajzzal készült kompozíciót. A kis diákok gyűrűje vette körül, amikor délutánonként dolgozott rajta, szinte a szemük előtt nőtt fel a madár, az előtte álló két gyermekkel. Csütörtökön pedig eredeti helyén, az új iskola zsibongójában láthatták az érdeklődők a kartont. A művészi munka mellett a legnagyobb gondot az anyag jelentette. Először a hagyományosan használt üvegmozaikból tervezte. Ezt az olaszországi Muranóból vásároljuk, ahol tízezer szín- árnyalatban készítik ezt a gyönyörű anyagot. Ennek megfelelően méreg drága, kilónként nyolcszáz forintért szerezzük be. Haraszti Pál hosszú évek óta vezeti a Porcelángyár képzőművész szakkörét, s itt vetődött fel benne a gondolat: nem használhatná-e fel a mozaikcsempét? Ez nem más, mint egyszerű falburkoló, fürdőszobák. konyhák borítására használják, több színben gyártják, könnyen beszerezhető. — Az egyedüli gond az volt — mondja Haraszti Pál, — hogy a világos színek mellett sárga, mélykék, mélyzöld színű csempékre is szükségem van. Budapestre utaztam, ugyanis az ottani gyár készít egyedül csempét, s magammal hoztam több kiló egyszer égetett anyagot. A pécsi szakemberek megvizsgáltak, majd kidolgozták a színezést eljárást. Ezzel minden probléma megoldódott: a drága üvegmozaik helyett az új anyagból vásároltunk, amelyből egy mázsa 256 forintba kerül. Minősége vetekszik az üvegmozaikkal. Nem fakul, gyönyörűen fénylik és megfelelő szerszámokkal rendkívül könnyen alakítható. Szinte milliméteres pontosságú darabok törhetők belőle, anélkül, hogy színén repedés támadna. Ez az anyag valószínűleg nem forradalmasítja a mozaikkészítés technikáját, mert például szabadban nem alkalmazható, mindenesetre azonban új lehetőségeket kínál. Hogyan is készül el ez a nagyméretű kompozíció? Az eredeti méretű kartonról pauszpapírra másolják át, majd különböző méretben szétdarabolják. Az előre elkészült pontos terv alapján rárakják a csempedarabkákat s ismét összeállítják az eredeti kompozíciót. Ezután az egészet molinóvászonnal leragasztják, a száradás után ez tartja egybe. A pauszpapír leáztatásával tulajdonképpen a művész, Haraszti Bocz József *,fla egyssser megérném“ hogy amikor véletlenül az udvaron találkozom a dékánnal, vagy a rektorral, megjegyeznék: érdekes volt a legutóbbi cikkem. Tudja milyen jól esne!“ — Egy eredményesen kutató fizikus hangulatát igyekszik érzékeltetni e szavakkal BOZSIK Valéria kiváló írásában. Alkotó dinamizmusát a cím is elővillant- ja némiképpen: HATÉKONY KUTATÁST! A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, e korántsem csupán a tudomány és tudományszervezés szféráit érintő kiadvánnyal, hóna alá nyúl mindazoknak, akik eddig is a „mechanizmus” szellemében alkottak napról napra újabbat és jobbat, de energiájuk java részét felemésztette az előítéletek és a középszerűség elleni harc. Fel kell figyelnünk az új összefüggésekre ráérző, ötlet-adó szellem és a végrehajtó-erény különbségére — sugallja minden mondatával a szerző. Tények és vélemények igazának fedezetében marasztalja el mindazokat, akik a csupán látszatra demokratikusabb egyenlősdi kényelméért lemondanának a társadalmi jólét emelésének energikusabb eszközeiről. (Mint amilyen a céltudatosan szervezett, s nem feltétlenül az anyagi elismerést sóvárgó magasszintű szellemi alkotómunka.) Kövek és fények rendeződnek képletesen okos egésszé a következő két kiadvány lapjain. („Gazdájuk” az Akadémiai és Műszaki Kiadó.) Illusztris szerzőnk, MAJOR Máté, Athén, Róma, Amiens, Versailles és Marseilles egy-egy építészeti fókuszát elemzi hangsúlyozott pedagógiai szándékkal — szerencsére polémikusán. Helyenként úgy tűnik, hogy AZ ÉPÍTÉSZET SAJÁTSZERŰSÉGE a „tiszta építészet“ szuverénitását hangsúlyozza, illetve támasztja alá —■ deduktive — történelmi példákkal. Gondolatsorát azonban mintegy művészi távolságból árnyalja életszerűvé a funkció, az emberi igények legteljesebb kielégítésére irányuló gyakorlat. Major Máté művének áttanulmányozása nyomán olyan mindennapi építészet-kritikai fegyverrel gyarapodunk, mely messze túlmutat a stílusjegyek szokványos összehasonlító- leltárán. A tények nagyvonalú csoportosításával s az átfogó elemzés gyakorlatlanságával tűnik ki A VILÁGÍTÁS MŰVÉSZETE, ez a rendkívül hasznos és látványos kiadvány. A szerző, Kása Zoltán, bizonytalankodása érthető, hiszen olyan művészeti ág szószólójaként jelentkezik, mely csak mostanában kezdi „felszerelni” magát kellő öntudattal. A képek válogatása — a szerző világító könyvespolcától eltekintve — kiváló, s a praxishoz közvetlenebbül kapcsolódó, magyarázó jellegű szöveg is élvezetes. A művészeti ág egészének néhány oldalas elvi megalapozási kísérletét azonban nem csupán a terminológiai nehézségek (fényformanyelv, fényművész) teszik kísérletté. (Az efajta evidenciák hangsúlyozása már zavaróbb: „Á fényjelenségek ősidők óta alapvetően determinálják az ember életét.”) Fejtegetéseiben a társadalmi-esztétikai törvényszerűségekkel való egyszerű összevetés dominál, s — miként a fény nevelő szerepét ecsetelve is — torzít. (Minden megvilágítás ellenére.) Egy külügyminiszter érzelmes utazása címmel illettem magamban SÍK ENDRE legújabb emlékiratát, holott az ő 1917— 1923-as szibériai utazása híján volt minden miniszterségnek — s gyakorta — utazásnak. A PRÓBA- ÉVEK-et — forrásértékén túl — az teszi rokonszenvessé, hogy az akkoriban még ifjú szerző szerepléséből a történelmi színpadon „a holdas esti kaland“, a „gyöngéd (s kevésbé gyöngéd) Acsók” sem hiányzott. (Zrínyi K.) HAHN István az ÓKORI TÖRTÉNELEM „magvasí- tott” változatával ostromolja — zsebünkön át — agyunkat, a MINERVA zsebkönyvek sorozatában.-------A Móra Kiadó (ORSI Fe renc nagysikerű Tenkes sorozatának regény-kiadása mellett) regényes életrajzzal jelentkezik: HANNIBÁL A KAPUK ELŐTT. A szerző — BALÁZS Sándor — a hagyománynak (és a sémának) megfelelően már a kilencéves Hannibállal bosszút esküdtet később talán új tervek is kialakulnak. Megkapó látványt nyújt a munka, a tanulás, a béke örömét jelképesen kifejező kompozíció, színeivel derűt sugároz a zsibongóban. Üj művészi alkotással gazdagodik a város. sőbbi konstans ellensége, a rómaiak ellen. Életrajzíróink — közmegegyezéssel — mintha szürkének, jelentéktelennek éreznék a rátermettség egyszerű jegyeit. Azért Balázs Sándor is megjegyzi egyhelyütt hőséről: „Bár fiatal volt, gyakran kitűnt bátorságával, ügyességével és meglepő cselvetéseivel.” — — Manapság is becsülete van a jó katonának, bár lassanként ki sem látszik a haditechnikából. Példamutatóan érzékelteti ezt a folyamatot az „ÚJDONSÁGOK A HADITECHNIKÁBAN — 1967” című kiadvány KOVÁTS Lajos mérnök alezredes szerkesztésében. Ügy tűnik, ezek- után évről-évre megjelenik. A magam részéről nem bánom. A félelmetes, világégéssel fenyegető fegyverek alkalmazása maradjon csak (miként 1967-ben is) papíron. Boda Miklós Pál számára befejeződött a munka, a többi már szakipari tevékenység. Az előkészített falra felhordják az előírt összetételű maltert és felragasztják, majd leveszik róla a vásznat. Utolsó simításként lemossák, kijavítják a fugákat. — Nagy örömmel várom a munka befejezését. Először úgy gondoltam, hogy november 7-re elkészülök vele, azonban az építők késnek az iskola átadásával. Ezért csak később tudom befejezni. Remélem, nem hiába áldozok rá közel ezer órát, a gyerekek és kollegáim számára is örömöt szerzek vele. Ez lesz az első ilyen nagyméretű mozaik kompozícióm, ezért próbálkozásnak is tekintem. Ké
