Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-19 / 247. szám

6 napló 1967, OKTÓBER 19. Vezetőségválasztó közgyűlés r az Ércbányásznál és a PVSK-nál A Pécsi ércbányász Sportklub vezetőség- és küldöttválasztó közgyűlésén a szakosztályok küldötteinek 90 százaléka vett részt a pártoló tagok képvise­lőin és a meghívottakon kívül. Az elnökség beszámolója érté­kelte az elmúlt kétéves tevé­kenységet, de szóba került az is, hogy a tíz éves jubileumát ün­neplő sportklub e rövid idő alatt és meglehetősen mostoha körülmények között a, megye leg­nagyobb sportegyesületei küzdötte fel magát. A legeredményesebb szakosz­tály továbbra is az asztalitenisz, melynek tagjai a kitűnő NB I-es szereplésen kívül a vidéki ver­senyek többségét megnyerik. Ki­jutott a dicséret a sakkozóknak is hiszen a bajnokságban is jól szerepelnek és az MNK-ban a harmadik helyet szerezték meg. Fegyelmezett a Dózsa A Pécsi Dózsa Elnöksége jóváhagyta a labdarúgó szakosz­tály vezetősége fegyelmi határozatát, Bapp Imre, Móricz Sándor, dr. Vajda Lajos, Kriska János labdarúgók ellen, akik Jugoszlá­viában, a csapat legutóbbi bácskapalánkai mérkőzése alkal­mával fegyelmezetlenül viselkedtek. A játékosokat a fegyelmi bizottság 6 hét kalóriamegvonásra és a következő külföldi túrán való részvételtől eltiltotta. INNEN-ONN AN Cselgáncs iskola indult Pécsett. A rácvárosi iskolában még elfo­gadnak jelentkezéseket a Dózsa cselgáncs-iskolájában. Jelentkezni lehet hétfőn és csütörtökön há­romnegyed 6-tól 7 óráig a hely­színen. * 6 * * v * * A Pécsi Bányász már megnyer­te a megyei sakkcsapat-bajnok­ságot. 117 ponttal behozhatatla­nul vezet az élen. A legutóbbi forduló eredményei: Ércbányász n.—Tervezők 9:3, Bányász—PEAC 12:0, Siklós—Mohács 10:1, egy játszma függőben maradt, Spar­tacus—Komlói Bányász 7:5. Az NB II-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzéseken ismét a Pécsi Bá­nyász képviseli a megye sakk­sportját. Ismét megjelent a Pécsi Vörös Meteor Híradója. A napokban zajlanak a KPVDSZ kulturális sporthetei, ebből az alkalomból a Vörös Meteor SK elnöksége, a klub szakosztályai eredményei­nek méltatására, a jól dolgozó tár­sadalmi aktívák méltatására és a szakszervezeti dolgozók sport iránti szeretetének növelésére ál­lította össze ízléses híradóját. A jó szerkesztés Diamanl Gyulát dicséri. A tsásdi járási labdarúgó baj­nokság mérkőzései: Bikái—Alsó- mocsoiád 5:3, Szászvár—Egyházas- .kozár 4:2, Magyaregregy—Szálai­nak 4;1, Mekényes—Köblény 3:1, Liget—Abaliget 1:1, Oroszló—Göd- rekeresztur 6:4, Hetvehely—Bara- nyaszentgyörgy 7:4, Felsőmind- szent—Felsőegerszeg 2:2. A keleti csoportban Bikái vezet Szászvár és Köblény előtt, a nyugati cso­portban a Csikóstöttös, 2. Liget, 3. Abaliget. A labdarúgó Játékvezetők érte­sítik tagjaikat, hogy pénteken, október 20-án Kassai József, az oktatási bizottság vezetője az új szabályok helyes értelmezéséről és a tatai edzőtáborozás tapasz­talatairól tart tájékoztatást, az MTS Megyei Tanácsának szék házában fél 6 órai kezdettel. Az ünnepi sporthét után A x ünnepi »porthét esemé- ^ nyei sikerrel zárultak. A legutóbbi időkben Pécsett ha­sonló nagyszabású, színvonalas versenyeket nem rendeztek. A hat sportágban (kosárlabda, lab­darúgás, atlétika, röplabda, asz­talitenisz, vívás) több, mint 750 sportoló vetélkedett egymással, köztük 62 külföldi versenyző. A Motor Jena, az Olimpia Ljubljana, Szabadka, Zágráb és Eszék sportolói látogattak el Pécsre. A nagy budapesti egye­sületek, a Bp. Vasas, a Honvéd, az Újpesti Dózsa, a Bp. Petőfi, a Vörös Meteor, a legjelentő­sebb főiskolás klubok, a MAFC, BEAC, TF, OSC is elküldték sportolóikat. Nem egy sportág vezetői hí lelátogattak Pécsre. A Magyar Atlétikai Szövetséget Nyirő György főtitkár és Söjtör József szakfelügyelő képviselték, az asztalitenisz szövetség főtitkára, Bihari Tibor mellett a sportág szakfelügyelője Újlaki Jenő is végignézte az ünnepi sportver­senyeket, Kovács Pál, a Vívó Szövetség elnöke és Börzsei Já­nos, a Labdarúgó Szövetség fő­titkárhelyettese is megfordult az ünnepi sporthéten. A PEAC baráti találkozó régi, neves pécsi sportolókat vonzott Pécsre, akik közül nem egy Jugoszláviából, Ausztriából ér­kezett az ünnepségekre. A sport­kiállítás sikere azt bizonyítja* hogy helyes volt a szervező bizottság törekvése, amikor a kiállítás megrendezését tervbe vette. A versenyek, mérkőzéssoroza­tok megrendezésénél közremű­ködő sportaktívák elismerésre méltó munkát végeztek. Minta­szerű rendezésben zajlott le az asztalitenisz és vívóverseny, de nem volt panasz a kosárlabda, röplabdatorna, és az atlétikai verseny rendezésére sem. A ver­senyeket mindenütt ünnepélyes külsőségek között tartották, az értékes tiszteletdíjak, az ízléses emlékveret, a zászlócserék, a megnyitó-, üdvözlőbeszédek, az ünnepélyes díjkiosztások mind- mind hozzájárultak a versenyek sikereihez. Az egyetem és a fő­E HETI fotótippjeink Népszava M. Nemzet Népsport D. Napló 1. Bp. Honvéd—Győr x x 1 1 x x 1 t Szeged—U. Dózsa x 2 zZ x 2 1 x 3. Komló—FTC 8 2 2 x 2 4. Eger—Csepel 1 x I 1 5. Diósgyőr—Pécs I i 1 l x 6. Szombatit.—Dunaújv. 111 1 7. Szállítók—BVSC x I x 2 x 1 x 8. Várpalota—Pécsi B. I 1 t 1 x 8. BEAC—EVTK 2 x 2 X 1 1 0. Sárisáp—m. kér. Zi 2x 2x 2x l^Goldberger—KISTEXT 1 1 x 1 1 2. Spal—Napoli lx xl2 lx x 3. Internazionale—Milán 1 x 1 2 1x2 lx 4. Sampdoria—Roma 1x8 xl2 1x2 8 iskola vezetői is tevékenyen be- kapcsolódtak az ünnepi sport- programba, jelenlétükkel, rész­vételükkel emelték a versenyek ünnepélyességét. Az eredmények, a sportolók teljesítménye jóval meghaladta az átlagost. Kár, hogy az OSC olimpiai- és világbajnok vivői Kulcsár és Nemere nevezésük ellenére nem indultak. Décs m. j. Városi Tanára ■ Végrehajtó Bizottsága, az MTS Pécs városi Tanácsa, a PEAC és a Tanárképző Főiskola SK Elnöksége a sportágak szak- szövetségeivel karöltve jő éa eredményes munkát végzett. A versenyek nemcsak hozzájárul­tak az egyes sportágak nép­szerűsítéséhez, de jól szolgálták a város, és a pécsi egyetemi és főiskolai sport fejlődését, ugyanakkor fényesen demonst­rálták a pécsiek sportszeretetét, sport Iránti lelkesedését, meg­becsülését. Lehetőséget biztosí­tottak a versenyek a különböző klubok vezetői, versenyzői kö­zötti baráti kapcsolat tovább­építésére, és még szorosabb lett a kapcsolat a pécsi és a szom­szédos baráti Jugoszlávia spor­tolói között. Mindent egybevéve az ünnepi sporthét méltó volt a 600 éves magyar felsőoktatás jubileumi ünnepségeihez. Befejeződött a megyei kézilabda­bajnokság Befejeződtek a kézilabda gyebajnokság mérkőzései. A fér­fi csapatoknál a Tanárképző Fő­iskola öt pont előnnyel nyerte a bajnokságot a második helye­zett, PEAC előtt. A főiskolások már az NB n-be kiírt osztályozó mérkőzésekre készülnek nagy ambícióval. A hét végén, szom­baton és vasárnap Komlón Bara­nya, Somogy és Tolna megye bajnoka, Budapest bajnokság harmadik helyezettjével küzd a tovább j ütésért.. A megyei női kézilabda-bajnok­ságot a Porcelángyár nyerte megérdemelten. Hat ponttal előz­te meg a Porcelángyár a Tanár­képző Főiskola együttesét, mely a második helyet szerezte meg. Dr. Dombi Tibor edző az osz­tályozó mérkőzéseken jó szerep­lést vár csapatától. Két hét múl­va Tatán kell helytállniuk a Por­celángyár nőj kézilabdázóinak. Az ellenfelek Somogy, Tolna baj­nokcsapatai és Budapest bajnok­ság harmadik helyezettje lesz. A megyei kézilabda-baj noksá g ünnepélyes díjkiosztását október 24-én, kedden délután 5 órakor tartják az MTS székházában. FOTEI AGI, epedarugós agybetét, modern garnitú­ra (5 db 3 9 50 Ft-tói) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos, Pécs. Déryné utca 11 szóm Telefon r 36-75. Gyökeres szőlőoltvány, csemege és borfajtáik, őszi-tavaszi szállításra megrendelhetők. Ma-gony i Imre. Abasár. Rákóczi j u. 16.______________________ j Iíózsasziikségíetét mi­előtt beszerezné. kérje j díjtalan árjegyzékemet, j több mint 300 fajta bo­kor. futó és baba nem­zetközi rózstakülönleges- ségeimről. Szálkái. Ró­zsakertészet, Pusztasaa­bolos. 7__________________. Eladó CO 601. Trabant újszerű állapotban. Ér­deklődni Komló, Sztaha- nuv u. 1. £K. Újlaki László. _________ Eg y új állapotban lévő sötét fényezett kétajtós' szekrény, tv-szekrény, könyvszekrény, rádió­asztal, lemezjátszó, kis­ipari rekamié, asztali- tűzhely eladó. Komló, Majakovszkij u. 3. I. ern. 2._____________________ Eg yszoba komfortos kom­lói lakásomat elcserél­ném hasonló pécsiért. ..Megbeszélés” jeligé­re a Hunyadi u. hirde­tőbe;_________________________ Fé l ház beköltözhetően is garázslehetőséggel, ol­csón. eladó, ,, Város pe­rem” jeligére a Humya­di_ úti_ hirdetőbe._________ El adnám Pécs. Burányi M. u. 48. sz. alatti tel­kemet. Érdeklődni Be- recz Károly, Bp., VIII., József krt. 35.________ El adó családi ház, 750 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsös telken, három- szoba, mellékhelyisé­gekkel. Buszmegálló mellett. Kovács. Pécs, N agy posta völgy__35. Ké szpénz fizetésre 2V2 szobás öröklakást, vagy családi házat megvételre .keresek. ..Modern” jel- igére a Sáliad úti hir­detőbe. Trabant Idmousdae no­vember eleji kiutalásomat, vagy 0 km-es személy­gépkocsimat elcserélném Trabant Combira, vagy kiutalásra. ,, Combi’» jel­igére a Hunyadi úti hix_ detőbe._____________ _____ ! Kalor-kályha, sezlon, konyhaberendíezés, háló_ bútor. rekamié. kombi­náltszekrény. fotelok eladók. Molnár, FeLső­vámfaáz u. 2. ________ Ve nnék 4 db 4 méter fe­letti vasbetemgerendát. Ritter József, Pécs, I., Bródy S. u. 17._________ Ur ánvárosi távfűtéses kétszobás. első emeletet belvárosi 2 szobás össz­komfortra cserélek. ..Bel­város—H’» jeligére a Ballal úti hirdetőbe. Egy jó karban lévő Tra­bant Combi eladó. Ér­deklődni Sellyén. Vas­boltban._______ Há lóbútorok, konyha­bútorok. he ver ők. reka- miék, csőgamí túrák, fo­telágyak, vendégágyak. Egyéb príma bútorok Soóky bútorüzletében ol­csón vásárolható. Zsol­nay u. 1._______________ Há rom fiók os, világos sublót eladó. Rákóczi út 39/d. fsz. Szabómé.__ Há rom szoba. összkom­fortos Új ház, garázs- zsjail. azonnal beköltözhe­tően eladó. Kossuth tér­oél. Tímár u. 2.________ Já szai Mari u. 11. ház­rész nagy kerttel eladó. Kis szoba beköltözhető. Érdeklődni •___39-75 tel. St elchamer (Bécs) zon­gora eladó. Lyceum u. 7., emelet.________________ Sz oba-hsonyhás beköl­tözhető épület 599 négy­szögöl területtel. rész­ben szőlő, eladó. Víz, villany van. „Sürgős 313” jeligéire a Sallai úti hirdetőbe. ____________ Gy ári olajkálylia új eL- adó. Damjanich u. 9. sz. Megtekinthető 16 órá­tól. Eladó új Szara tov és egy használt 70 l.-es Le­hel hűtőszekrény. ÜJvi- lág U. 20.________________ Te ttye u. 22. sz. ház azonnal beköltözhetően eladó. Valamioft világos hálóbútor és Álba Re- gia tv, felső csengő. Csöveskokorica kisebb­nagyol* tételben eladó. Kalinin u. 47/a. Saél. Skoda 440-es személy­gépkocsi eladó. Pécs, Kiss Ernő u. 27. Hor­váfch. 881 négyszögöl gyümöl­csös 125 db baraclkfával, saaba-Jdonyháfi lakással eladó. Ugyanott 20 csa­lád méh, minden elfo­gadható álért. Müller József, István-afcna 12/1. 12-es busszal. ___________ El adó 220 V darálómo­tor. több célra használ­ható. Bajcsy Zsilinszky út 35., udvarban._______ I. kerület. Pécsszabolcs, Honvédiköz 4. szám, 2 szoba. konyha, nagy szilvás, termő kerttel, beköltözhetően eladó. K étszoba, koniyhás csa­ládi ház, Jól jövedelme­ző baromfi állománnyal Komlón eladó. „Beköl­tözhető” jeligére a Sal­lai úti hirdetőbe.________ Mo dern jugoszláv háló, ágybetéttel, új állapot­ban eladó. Sallai u. 10., udvarban,_________________ Kö zgazdasági technika _ mot végzett, kereskedel­mi érettségivel képesí­tett könyvelő 8 éves gyakorlattal. házasság­ból folyó lakásváltozás miatt bármilyen admi­nisztratív, vagy eladói munkaköri állást vállal­na. a régi munkahelyén megbeszélt áthelyezés­sel. „Megbízható—344” jeligére a Sallai úti hir­detőbe. _____________________ Ve szek mosógépeiket, tűzhely eket, kál yh ákat, parázstűzihelyeket, varró­gépeket, teatű zhelye­keti, kukoricám orzsolót. Kaltay. Rákóczi út 48. Garázsépítéshez társa­kat keresünk. Pécs, End- re út 17/1., I. 6. Veszek hálószofeabúto­r óikat. hármassekrónye- két, ágyakat, rekam té­kát. konyhabútort, szek­rényeket, sezlonofcat, ágybetéteket, hever ö­ket, csőgarnitúrát. asz­talokat. székeket. KoL tay, Rákóczi út 48. Uránvárosi, máefélszo. bás. fürdőszobás, n. eme. leti sár okiak ásómat el­cserélném hasonló. vagy szoba-konyhás, fürdő­szobás földszinti, eset­leg első emeletiért. „Ta­nácsi lakást kérek” jel­igére a Sallai üti hir­detőbe. V eszek: gumlasizm át, esököpenyt, bakancsot, íérficipőt. nadrágot, vat­taöltönyt, női gumicsiz­mát. bőr csizmát, rossz szürke télikabátot. Kol­tay. Nagy Flórián u. 1. Gyermekek gondozását otthonában is vállalom. „Megbízható 403’» jel­igére a Sallai úti hir­dietőbe. __ Az onnal beköltözhető bét. szobás házrész eladó. Ko_ v ácstelep, Százszorszép u. 10. ________________ Cs erélnék reptéri kétszo­bás távfűtésest, másfél, vagy egyszobásra. „Táv­fűtésesre” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Tölgyfa-berak ásás 'be­járati ajtó. tóikkal el­adó. Ürögi fasor 15. Ko­v ácstelep.___________________ Sz övetkezeti lakást, vagy emeletráépítést, illetve főbérletet átveszek. Egy szobától. toétszoba össz­komfortig. Lehet Urán­ban is. „Készpénz 40 000’» jeligére a Sál­lal úti hirdetőbe. Garáss Stíatlb. Kallóin út 47/A., H. 8. Tettye közeliében.__________________ Ho rdozható kandalló szép kíviteíbem eladó. Érdeklődni: 3 óra után. Hunyadi , u. 38. ózdi. Pallér den eladó 600 négy­szögöl szőlő, kis prés­házzal. Érdeklődni: Pécs, Mártirdk u. 20. alatt. Garázs azonnal kiadó. Érdeklődni a helyszínen.* Páca, Boszorkány u. 8/3. Keveset használt gya­korló gitár eladó. Szilá. gyl Dezső u. 40. ________ Nő i kerékpár kitűnő Ál­lapotban eladó. Zólyom u. 4.________________ Gy ermek gondos óeát 2— 6 évesig lakásomon vál­lalom. Érdeklődni. Urán- város. Dr. Benne Nagy János u. 3. (házfelü­gyelőnél) Sárga színű kassd&lió, 2 db karáccsal, ajtókkal, keveset használt és 25 m 1,20 magas drótháló, új eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Eadresc Gy. u. 3._______________________ S6O6 négyszögöl szántó­föld, 400 négyszögöl szol. lő. egyfázisú búkoricada. ráiló, körfűrésszel eladó. Cím: özv. Jemcrvics Ist­vánná, Péasújhegy, Rez­gő u. 7. __________________ K Ülőn bejáratú szoba, konyha használattal fia­tal nőnek kiadó. Egy gyermek nem akadály. Lehet üresen is. .Meg­bízható 420” jeligére a Sállal úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó két- szoba, kanyhás házrész. RókusalJa u. 16. Meg­tekinthető hétköznap 16—20. vasárnap 7—14 óráig. MEGÉRKEZETT AZ Agynemű­TOLL! Fehér kacsa 108 Ft/kg Félpehely liba 170 Ft/kg Korszerű 1 és 2 kg-os csoma­golásban vásárolhatja! TOLL- ÉS RÖVIDÁRU BOLT Pécs, Kossuth Lajos u. 58. sz. Uj 9 tananzisztoroe japán zsebrádió eladó. Rövid- és középhullám. „Tran­zisztor” Jeligére a Sal- lal úto hirdetőbe. Eladó gázradiátor, antik tükör, sezlcciok, ötágú csillár, franciaágy, kony­haszekrény, spanyolfal, asztal, székek. Petőfi u. 64., 1/3. __________________ Sü rgősen keresünk kü­lönbé járatú. üres albér­leti szoba-konyhát, für­dőszoba használattal. „Magas költségtérítés” jeligére a Sallai u. hir­detőbe.______________________ Fi atal házaspár egy gyermekkel különbé já­ratú üres SBoba-konyhás albérletet keres. „1714” jeligére a Sallai úti hir. detőbe.__________________ Aj ándékba adnám 120 l.-ee új hűtőszekrénye­met annak, aki adna egy évre 14 ezer fariint kölcsönt. A hűtőszek­rényt azonnal viheti. „Becsületes” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Lakást keresők. „Lakáé 30 000” jeligére a Sal~ jaj úti hirdetőbe. _______ Oj 1000-as Skoda eladó. Kossuth L. u. 68. Te­lefon: 42-03.______________ Keszthelyen, müút mel­lett 272 négyszögöl fásl_ tett telek eladó. „Har­mincötezer—A»» Jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Keresünk feltétlen meg­bízható. rendes, gyer­mekszerető nőt, aJd la­kásunkon, esetleg 48-afí télhez közel eső lakásán 6 hónapos kislányunk gondozását vállalná. Ajánlatokat: „Azonnal —48” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. _____________ Fi atal lány mellé szoba­társat keresek. „Belváro_ si albérlet” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Bútorozott szoba belvá­rosiban két személy ré­szére, fürdőszoba hasz­nálattal fűtéssel kiadó. Telefon: 46-66, hétköz­nap. I Irha nadrág téli motoro­záshoz, magas termetre eladó. Tóth László, Kis­deimdol 18.______________ Ve szek kombimltszek- rétnyb, hármasszék­rényt, „Varia’? egyes bútorokat, heverfíket, ágyneműtartót, TV­szekrényt, íróasztalt, ágybetétet, matracokat, dinerokat rekamiét. szé­keket. kétajtós szekré­nyeket. tea-, paráastüz- helyeket, könyvszekré­nyeket, egyéb modern bútorokat. Bárány, Hal tér 1.____________________ El adok; újszerű állapot­ban hálószobabútoro­kat. modern konyhabúto­rokat. rekamiét, heve- rőt, sezlanit. asztalokat, pámás székeket. ágybe­tétet. matracot, süliyesz. tős varróg óepet. teatűz­helyet, egyéb lakiberen­dezési tárgyakat. Bá- r&ay. Hal tér 1. Olajkályha kisipari, vas­hordók 200 1.-48 mü­anyagtartályok. 60 L el- adók. Újvilág út 4. 300 négyszögöl újtelepíté, sű szőlő, fele termő ba­rack! áfckal. Aranyhe­gyem eladó. Érdeklődni: 39-75-ös telefonon. Német nyelvoktatás egyé­nemként TrtHmrjen fokon. Bálios u. 3. Boszorkány úti kapu._________________ Kü lföldi kosztümök kar­coljaiknak, rövid és egyéb női kabátok, cipók ét- adók. Bálics U, 2. Bo- szorkámy úti kapu. 10/100 síkkötőgópet meg­vételre keresek, üzemké­peset. „Lehetőleg újsze­rűt” jeligére a Sallai út! hirdetőbe.__________ Egy családi ház éd- toényben éladó. Azonnal beköltözhetően. Érdek­lődni: Dugonics u. 6. tsz. _________________________ Me szesein egy garao© öröklakás első emeleti erkélyes, beköltözhe­tően eladó. + 16 000 OTP. ArajámHatakat ké­rek „Garzon’? jeligére j Hunyadi út! hirdetőbe. I Fonyódon télen }s lakha­tó nyaraló eladó. „Ba­laton” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Sötétbarna politúros há. lóssobabútor eladó. Sza­badság u. 1., II. em, 1. Érdeklődni« IS óra után. Az MSZMP Baraflys megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. POszerlcesztSg Vasvári Fertőt Szerkesztésén Pécs. Hunyadi út U Telefon: 15-S2, 15-33, 21-60, «0-11 Belpolitikai rovati U-60 Kiadja a Baranya megyei bankiadé Vállalat Felelés kiadói Braun Rátol« Kiadóhivatalt Pécs. Hunyadi út ti Tel.: 15-32.15-33. 21-00. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. o. 18. F. v.c Melles Réssé Terjeszti: • Magyar Posta EŐOzetheté a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés! dfj egy hénapra 13 Ft Indexszám: 25 0M Régi helyett újat kap! Felemelt átvételi árakon vesszük át régi televízióját, rádióját, ha újat vásárol. Keresse fel szakboltjainkat, ahol részletes tájékoztatást kap: 21. sz. műszaki boK 22. sz. műszaki bolt 112. sz. műszaki bolt 304. sz. műszaki bolt 210. sz, műszaki bolt SOI. sz, műszaki bolt Pécs, Bem a. % ' Pécs, (Színházzal szembeni, Komié, Üzletházsor, Siklós, Felszabadulás n, Tt, Mohács, Szabadság n. 22. Szászvár, Szt. János n. L B. M. VEGYESIPARCIKK-KERESKEDELMI VALLALAS a natai Kibll Zoltán pedig eb­ben az évben lett mester. Ugyan­csak elismerést kaptak az úszók és a kézilabdázók a közgyűlé­sen, ugyanakkor a labdarúgókat és tekézőlket megbírálták idei szereplésükért. A beszámoló és sok hozzászólás Is foglalkozott a sportklub le­hetőségeivel, amelyek a külön­féle létesítmények felépülésével bővülnek. A jövőben olyan pá­lyákat, öltözőket, fürdőt, tömeg­sport-szertárt építenek, ahol a j dolgozók igényelt is ki tudják elégíteni. Azt remélik, hogy ez­után is megkapnak minden segít­séget a vállalattól, az egyes üze­mektől, a szocialista brigádok­tól, a társszervektől és a TS-től egyaránt. Jelentős helyet kapott a közr gyűlésen a sportoló fiatalok neve­lésének problémái, s különösen az úszókat érte komoly bírálat. Fokozzák a KISZ-csoportok mű­ködését és ehhez kérik a válla­lati KESZ-bizottság segítségét. A feladatokat a közgyűlés a spor­toló fiatalok nevelésével való fo­kozottabb foglalkozásban jelölte meg, kitértek a szakmai színvo­nal növelésére és az utánpótlás­sal való intenzívebb foglalkozás­ra. A feladatoknál szerepelt a létesítmények további fejlesztése és korszerűsítése, mert még min­dig gondot okoz, hogy a labda­rúgóknak elsősorban meg nem j értés és bizalmatlanság miatt nem tud az SC edzőpályát sze­rezni. A küldöttközgyűlésen megvá­lasztották a ii tagú elnökséget, melynek mindössze három tagja új. Elnök Bödő László, helyet­tesek Hudker Ferenc és Máriniv Dezső, az elnökség tagjai Dren- kovics István, Czett László, Vi­lág József, Jobb József, Romvári Attila, Rózsa Jván, Molnár Jó­zsef és Tirkala Ferenc lettek, a számvizsgáló bizottság elnöke pedig Sebestyén Sándor. • Az elmúlt két év igen mozgal­mas volt a sportban, mert nagy és . jelentőségteljes feladatokat kellett a sportköröknek megolda­niuk és végrehajtaniuk — álla­pították meg a PVSK közgyűlé­sén. Ebben a sportkörben 11 szakosztály működik, 638 igazolt versenyző és 23 edző dolgozik. A versenyzők munkájukban di­cséretesen megálljók helyüket, a diákok többsége jól tanul és ezt örömmel nyugtázták. Ugyan­csak pozitíviirnként állapították meg hogy az egyesületben jó ne­velőm unka folyik, fegyelmi el­járás lebonyolítására nem kény­szerültek az utóbbi két évben. Jó a kapcsolat a párt- és más tömegszervezetekkel, s tőlük sok segítséget kapnak a problémák megoldásához. Mindezek ellenére úgy határoztak, hogy sürgősen gondoskodni kell a pártcsoport és a KISZ-csoport megszervezé­séről, s hatékonyabbá kell tenni a tagszervezést, mert az a saját bevételi forrás jelentős tényező­I jét képviseli. Többen kifogásol­ták, hogy év végére nem marad sok szakosztálynak pénze, 6 ezen úgy igyekeznek változtatni, hogy kötelezik a szakosztályokat a költségvetés alapján történő gaz­dálkodásra. Feltétlenül szólni kell arról a határozatról is, mely szerint az egyes szolgálati helyeken sport- csoportokat hoznak létre, a tö­megsport mozgalom aktívabb működése érdekében, s feltétle­nül el kell érni hogy az elnök­ségben kollektív munka folyjék. Meg kell keresni azt a helyes oktatási formát, mely alkalmas a sportolók eszmei, politikai és világnézeti nevelésére. Megálla­pították, hogy nélkülözhetetlen az edzők tanácsának munkája, s ezért erre az új elnökségnek nagyobb gondot kell fordítani. Voltak hozzászólók, akik az élelmezési költséget kevésnek tartották, s volt, aki amiatt emelt szót, hogy a sportiskolá­ból nem kapnak megfelelő szá­mú kosárlabdázót és így félő, hogy a csapatok a későbbiek so­rán nem úgy szerepelnek, ahogy régebben. A labdarúgók szerep­lésével sem elégedettek, s külö­nösen akkor keseredtek el ami­kor a megyei TS munkatársa nem említette a kiemelt szakosz­tályok között. Egyébként a PVSK- ban az atlétikát, a birkózást, a tornát és a kosárlabdát kell ki­emelt szakosztályként kezelni, hi­szen ezek a sportágak sok év­tizedes rangot vívtak ki maguk­nak országos szinten is. Két év múlva lesz ötven éves a sportkör. Méltó megünneplésé­re, egy esetleges könyv kiadá­sára is felhívták a figyelmet, szervező bizottság megalakításá­val. Az új elnök Lendvai János lett, az elnökség tagjai: Balassa La­jos, Bátor Bélóné, Keserű Ár­pád, Mágori István, Mánfai Zol­tán Páldi János, Viszt István, Venczel János, Werling Jenő és Bakai Antal.

Next

/
Thumbnails
Contents