Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-20 / 248. szám

Világ proletárjai, egyesüljelek I Dunámon napló ____ Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja_______ XX IV. ÉVFOLYAM. 248. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. OKTÓBER 20., PÉNTEK A Minisztertanács ülése Módosították a tsz-tagok családi pótlékáról szóló rendeletét A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Jóvá­hagyólag tudomásul vette a magyar párt- és kormány- küldöttség csehszlovákiai útjáról, valamint a KGST Végrehajtó Bizottságának 31. üléséről szóló beszámolókat. A kormány megtárgyalta az országgyűlés legutóbbi ülésszakán a képviselők fel­szólalásában elhangzott ész­revételeket és javaslatokat. Felhívta az illetékes minisz­tereket és országos hatás­körű szervek vezetőit, hogy a javaslatok megvalósításá­nak lehetőségeit vizsgálják meg, s erről tájékoztassák az országgyűlés elnökét és a javaslattevő képviselőket. A Gazdasági Bizottság el­nöke beszámolt a Miniszter- tanácsnak a gazdasági me­chanizmus reformját előké­szítő munkálatokról. A pénz­ügyminiszter előterjesztése alapján a kormány rende­letet hozott a nyereségadó­zás és a vállalati érdekelt­ségi alapok képzésének rend­szeréről. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának javaslatára a Minisztertanács módosí­totta a családi pótlékról szóló kormányrendeletnek a mezőgazdasági termelőszö­vetkezeti tagokra vonatkozó egyes intézkedéseit. A Mi­nisztertanács megtárgyalta és tudomásul vette a SZÖ­VOSZ elnökének jelentését a lakosság téli burgonya-, zöldség- és gyümölcs ellátá­sára történt felkészülésről. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter előterjesz­tése alapján a kormány ren­deletet hozott az állategész­ségügyi szolgálat továbbfej­lesztéséről. A Minisztertanács hozzá­járult ahhoz, hogy az Egészr ségügyi Minisztérium 500 ezer adag himlő-ellenes ol­tóanyagot térítésmentesen felajánljon az Egészségügyi Világszervezet részére. (Folytatás a 2. oldalon.) Exportra termelő üzemek a jubileumi versenyben Megduplázzák a női lábbeli exportját — Elszámolás csak ▼ámkezelés után — Hatvanezer pár kesztyű terven felöl A belföldi felhasználásra készülő ipari termékek mel­lett különös népgazdasági jelentőségük van az export rendeltetésű gyártmányok­nak, melyekkel a külföldi piacokon veszünk részt a nemzetközi áruforgalomban. Az aktív fizetési mérleg alappillérei a jól teljesített exporttervek. Ezért fordítanak vállalatainknál a jubileumi munkaverseny során is nagy figyelmet a külföldi megren­delések hiánytalan teljesíté­sére. Export tervüknek két szá­zalékos túlteljesítését vállal­ták a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordu­lójára indított munkaver­seny ben a Pécsi Porcelángyár dolgozói. Az általuk gyártott szigetelők keresett cikkek külföldön, s jubileumi fel­ajánlásuk arra is irányult, hogy export készítményeik minőségének javításával to­vább öregbítsék a pécsi már­ka jóhírét A háromnegyedéves értéke­lés szerint export kötelezett­ségeit eddig kifogástalanul teljesítette a Pécsi Porcelán- gyár. Tervüket 103,9 száza­lékra teljesítették; túlteljesí­tésük értéke 631 ezer forint. Ez az eredmény már valóban az exportra kiszállított áru- mennyiséget jelzi. Az idén ugyanis már csak a vámke­zelés és a vagon leólmozása után lehet elszámolni a tel­jesítést. Ami pedig a raktár­ban maradt — bár jóllehet, exportra készült — nem biz­tos, hogy kijuthat a határon. A porcelángyáriak legjelentő­sebb exportmunkája volt a Pakisztán részére készített 20 000 darab nagyfeszültségű függőszigetelő. Bár a jó exporteredményekhez a masz- s zamatomtól a csomagolóig szinte valamennyi részleg dolgozói legjobb tudásukkal járultak hozzá, a korongos brigádok és a szigetelőmérő­ben dolgozó szerelők külön elismerést érdemlő munkát végeztek. Az év hátralevő részében még mintegy 6 mil­lió forint értékű exportmun­ka elvégzése vár a Pécsi Porcelángyár dolgozóira. Fő­ként álló- és függősrigetelő- ket várnak tőlük a TRANS- ELEKTRÓ Külkereskedelmi Vállalat útján lengyel és ro­mán megrendelők. Rendkívül nagy export megrendelést kapott az év elején a Kossuth Cipész Ktsz. Terven felül 150 000 pár női lábbelit, őszi cipőket és di­vatos téli csizmákat vár tő­lük a szovjet megrendelő. A szövetkezet dolgozói a jubi­leumi verseny keretében vál­lalták a nagy feladat telje­sítését. Segítséget is kaptak hozzá. 180 fővel nőtt a mű­helyekben dolgozók létszáma és ebben az évben már 1,7 millió forint értékű új cipő­ipari gép érkezett hozzájuk. A munka folyamatosságát még hátráltatja, hogy új tű­zőgépeik beérkezését csak no­vember végére jelezték. Eredményeik így is bizta­tóak, hiszen már az év há­romnegyed részében 192,7 százalékos export eredményt értek el a bázis időszakához viszonyítva. Belkereskedelmi kötelezettségeiket sem hanya­golták el, amit jelez annak 106 százalékos teljesítése. A szövetkezetnél két műszak­ban kilenc műhelybrigád ver­senyez november 7 ünnepe tiszteletére a szocialista cím elnyeréséért. Október 31-ig teljesítik a szovjet export-megrendelése­ket — ez a Kesztyűgyár ju­bileumi versenyfelajánlásának egyik fontos kitétele. Állják is adott szavukat, hiszen már csak egy szállítmány elkészí­tése van hátra. A 7000 pár kesztyű október 24-én készen lesz. Terven felül vállalták a kesztyűgyáriak 60 000 pár kesztyű elkészítését is, mely­ből 50 000 exportra megy. A felajánlott mennyiségből a harmadik negyedév végére már 53 400 párat elkészítet­tek, s az export kiszállítási tervet 5200 pár kesztyűvel túlteljesítették. Szokolai felv. II világ a Venusra figyel A Ven na 4. százhuswmhét napos, 350 mlTHó kilométeres koz­mikus átázás után október 18-án sikeresen leereszkedett az Esthajnal csillag felületére és adatokat szolgáltatott a bolygó .légköréről. Képünk a nagyszabású átázás előtt készült, ami­kor a Venus 4. a sima leszállást gy akorolta — még a Földön. Á Gazdasági Bizottság határozata A nemzetközi gazdasági együttműködés hatékonysá­gának növelése, a gyártás­szakosítás és kooperáció bő­vítése érdekében a Gazda­sági Bizottság határozatot hozott a KGST gyártás­szakosítási szerződések meg­kötésének hazai rendjéről. A határozat kimondja, hogy szakosítási szerződésekről a KGST illetékes szervei, az ágazati állandó kormánybi­zottságok, a kétoldalú Gaz­dasági és Műszaki Tudo­mányos Együttműködési Bi­zottságok magyar tagozata, nemzetközi gazdasági szer­vezet vagy vegyesvállalat, minisztérium, szövetkezeti szövetség, vállalat, egyesü­lés, tröszt, szövetkezet egy­aránt kezdeményezhet tár­gyalásokat. A magyar vál­lalatok közvetlenül köthet­nek szakosítási szerződést a KGST tagállamok és Ju­goszlávia erre felhatalma­zott vállalataival és egyéb gazdasági szerveivel. E szerződésekben vállalataink saját, illetve megbízóik ne­vében vállalhatnak kötele­zettségeket. dönt a személyi bérek oda­ítélésében. Az ellenőrző bi­zottság az alapszabályban rög­zített feladatok és az éves munkaterv alapján tevékeny­kedik. A közgazdasági, szo­ciális és versenybizottságok munkáját az elnökség irá­nyítja. E bizottságok elnö­keit rövidesen összehívják, hogy az egyre sokasodó fel­adatokat megismerjék, s munkájukat megkezdhessék. 0SZ A PARKBAN ÜLÉSEZETT á Dana és Karasica menti Tsz-ek Területi Szövetségének elnöksége Csütörtökön délelőtt Mohá­cson, a Járási Tanács kister­mében tartotta első ülését, a Duna és Karasica menti Tsz- ek Területi Szövetségének el­nöksége. Az első elnökségi ülésen, melyen résztvett Czé- gény József, a Megyei Párt- bizottság osztályvezetője is, a szövetség munkájának bein­dulásával kapcsolatos legfon­tosabb teendőket vitatták meg. Fischer Ferenc, az elnökség elnöke és dr. Majzik Jere­miás, a szövetség titkára tá­jékoztatta a résztvevőket a szövetség székházával kapcso­latos problémákról, arról, hogy Mohácson jelenleg nincs megfelelő épület a szövetség számára. Az elnökségi tagok ezzel kapcsolatban elmondot­ták, hogy Mohács város rang­ját csak növelné, ha otthont biztosítana az új szervnek, s erre más városok minden bi­zonnyal örömmel vállalkozná­nak. Az elnökség ez ügyben úgy határozott, hogy továbbra is kéri a Megyei Tanács és Mohács város segítségét Ad­dig is a Járási Tanács egyik irodahelyiségében intézik a szövetség ügyeit. A szövetség titkára tájé­koztatta az elnökséget a ki­adott pályázati felhívásokról, és az első jelentkezőkről. A pályázók elbírálásáról a kö­vetkező elnökségi ülés dönt majd, a csütörtöki ülésen egyedül a szövetség jogászá­nak felvételében döntöttek. Végül a szövetség választott szerveinek jogait, kötelessé­geit rögzítették. A döntés ér­telmében az elnökség az alap­szabály és a küldöttgyűlés ál­tal megszabott feladatok alap­ján irányítja — két küldött- gyűlés között — az állandó és ideiglenes bizottságok va­lamint a függetlenített appa­rátus munkáját, gazdálkodik a szövetség költségvetésével és a különféle alapokkal, és BELGRADs Tito jugoszláv elnök csütör­tökön üdvözlőtáviratot küldött a Szovjetunió vezetőinek a Venus 4. automata űrállomás­át! végrehajtott kísérlet sike­re alkalmából. Csütörtöki ju­goszláv lapok nagy terjede­lemben, címlapokon számol­nak be a Szovjetunió újabb nagy űrkutatási sikeréről. PÁRIZS: A csütörtökön megjelent francia lapok vastagbetűs cik­kel ismertetik és lelkes han­gon méltatják a szovjet űr­kutatás újabb kimagasló sike­rét, a Venus 4. űrlaboratórium sima leereszkedését a Venus bolygó felszínére. A francia televízió mindkét láncának műsorában szerdán este rész­letesen foglalkozott ese­ménnyel. Tudományos kom­mentátora rámutatott: a szov­jet űrkutatás ismét megelőzte az amerikaiakat, akiknek több évre lesz szükségük ahhoz, hogy ugyanezt a lépést meg­tehessék. Az oroszoknak a bolygóközi űrrepülés legragyogóbb telje­sítményét sikerült végrehajta­nak, — írja a csütörtöki Paris Jour, de így emlékezik meg a sikerről a világ szinte va­lamennyi lapja. MOSZKVA: A TASZSZ tudományos szemleírója rámutat arra, hogy a Venus bolygóra veze­tő útvonal pontos kiszámítása és megvalósítása rendkívül nagy nehézségeket rejtett ma­gában. A Venus 4. elődeihez ha­sonlóan egy földkörüli pályá­ra felbocsátott nehéz szput- nyikról indult el célja felé. Hajtórakétájának utolsó fo­kozata révén az űrállomás el­érte a másodpercenként 11 350 méter sebességet, ami lehető­vé tette, hogy a Venus 4. le­győzze a föld vonzóerejét. * Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő a kimagasló szovjet űrsiker alkalmából táviratban köszöntötte L. I. Brezsnyev, N. V. Podgornij és A. M. Koszigin elvtársakat.

Next

/
Thumbnails
Contents