Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
1967. SZEPTEMBER 16. napló 3 A siker jutalma és ára V. Szíven találta egy tizenegyes A nézők ekkor még nem tud« ták, hogy az egyik legnagyobb kapus utolsó szereplésének vöd•* * * tak tanúi. Ezt a kapust Zsák Károlynál! hívták. ŰJ KAPUS-CSILLAG Felfedezésének körülményei ta* Ián szokványosnak mondhatók. Az iskolai futballcsapatban sze• retett volna játszani, — csatárt! — de soha nem tették tífe az együttesbe. Aztán az egyik mér* kőzésen hiányzott a kapus, s mi*״ vei nem találtak más jelentkezőt* az akkor 17 éves Zsák Karcsit álították a háló élé. A mérkd- zésen az alkalmi kapus percek alatt magára irányította a nézők figyelmét. A Budai 33-asok csa* patának egyik jelenlévő játékosa felismerte a fiatal fiú rendkívüli tehetségét, a mérkőzés után ma- gához hivatta, s vitte egyenesen klubjába, ahová rövidesen le i9 igazolták az ifjú gimnazistát. Néhány mérkőzés után má» mindenki úgy emlegette őt, mint a válogatott kapujának következő védőjét. Erre hamarosan sor is került. A magyar válogatott Moszkvába utazott, ahol Oroszor- szág csapatával játszott. Zsák csak tartalék volt, de a kapuo megbetegedett, s őt állították be a csapatba. Két mérkőzést ját- szott, de egyiken sem tudtak gólt lőni kapujába. ״Új kapus-csillag tűnt fel״״ — írták a mérkőzéseket kommentáló lapok. A korabeli sportújságok feljegyzése szerint azonban min»• dennél többet ért Zsák Károlynak az a dicséret, amivel a legendás hírű Schlesser Imre tisztelte meg őt. Az akkori FTC balösszekötője csak ennyit mondott: — Sokszor felhúzod te még man gadra a válogatott mezt. Ezután következett Bées, a ma- gyár csapat diadalmas 4:l-es győ- zelme. Ekkor vitték le vállukon a magyar csapat kapusát az osztrák szurkolók. A bécsi újsá- gok nem is a magyar csapat já׳• tékát méltatták, inkább a kapust dicsérték, s kéj elen tették, hogy az ő bravúros védéseinek kö- szönhető a magyarok győzelme SPORTIDEAL Zsák Károly egy tabáni ké* ményseprő fiaként született. Ag érettségit csak nagy szülői áldó- zatok árán tudta letenni. Jól tanult, érettségi vizsgája előtt in- kább a mérkőzésekre készült ke- vesebbet, hogy iskolai feladatait elvégezze. A Budai 33-asok klubja* mely befogadta, nem tartozott az úgynevezett ,,nagymenő” egyesük letek közé. Zsák hamarosan ki- nőtte csapatát, nem hagyta el azonban akkor sem, amikor máj? világlapok írtak róla nagybetűs című cikkeket. Egyéni edzési módszert folytatott: beállt egy, fal mellé, s gumilabdáját pattint* gatva védte a visszavágódó láb- dákat. Ha a rengeteg gyakoris- tozás ellenére egy-egy gól nagy- ritkán becsúszott hálójába, akkoff hetekig gyötörte magát. A grun- dók labdakergető gyerekei az Ó nevét harsogták, s amikor egy sportújság egy alkalommal kör- kérdést intézett olvasóihoz: kit tartanak sportideáljuknak, a leg- több szavazatot Zsák Károly kap- ta. A sikeres indulás után néhány- szór elfeledkeztek róla. Megtör- tént, hogy három évi kihagyás után állították be ismét a váló- gatottba, s ő — ha hívták — jött* védett és ismét elnyerte a szak- vezetők, s főleg a közönség ke- gyeit. ״A FUTBALL VÉRTANÚJA״• Amikor 1927. május 15-én, vasámap sor került az utolsó baj- noki fordulóra, a táblázat végén álló Budai 33-asok csapata a Va- sassal került szembe. Ha győznek, bentmaradnak, ha vesztenek ... El sem kezdődött a mérkőzés! már heves vita zajlott az öltözők- ben a nemrég átigazolt Károly szerepeltetéséről. A pályán sem csillapodtak a kedélyek. Zsák a kapuból próbálta nyugtatni já- tékostársait. A legidegesebb azon- bán ő volt a 33-asok között: fél- tette klubját a kieséstől, g érez- te, hogy ezúttal különösen nagy feladat hárul rá ... A mérkőzésről, elég, ha csak a másnapi újságok címei alap- ján tájékozódunk.. ״A Vasas 4:2 arányban győzött.”- ״Zsák szív- görcse.” Az történt, hogy a bíró erősen vitatható 11-est ítélt. Zsák heve- sen tiltakozott, de a bíró hajtha- tatlan maradt. Zsák nem tudta kivédeni a büntetőt. A gól után sokáig a földön maradt. Először azt hitték, hogy a vetődés köz- ben sérült meg, csak a beszaladó sportorvos állapította meg a he- lyes diagnózist: szívgörcs. Mentő- autóval kórházba szállították. A Nemzeti Sport így írt *róla: ״Mindenki megérti Zsákot, és a legnagyobb részvéttel van Irán- ta. hiszen látnia kellett, hogyan zuhan a mélységbe szeretett csa- pata. — A futball vértanúját lát- juk benne” — fejeződik be a cikk. Zsák, aki azelőtt sohasem volt beteg, kiheverte ugyan a szívsé- rjjlést, pályája azonban kettétört, s fiatalon abba kellett hagyni a labdarúgást. Szíven találta őt egy tizenegyes. Nem kívül, annál ügyesebb ka* pus volt, hanem belül, s ez, mint láthattuk, mindennél súlyosabb. Volt egy magyar kapus, akit ragyogó sikerekben gazdag sport- pályafutása alatt kétszer vittek le a pályáról. Az • első alkalommal 1913-ban Bécsben azért nem a saját lábán hagyta el a kapuját, mert az őt köszöntő osztrák szúr- kólók a vállukon vitték az öl- tözőkig. Elképzelhető, milyen já- tékot mutathatott, ha a vesztes csapat szurkolói részesítették ek- kora tiszteletben. A második eset 1927. május 15־ én történt itthon, Budapesten. A mérkőzés első félidejében a mén- tők hordágyon szállították el a Budai 33-asok kapuvédőjét. Az ok: szíven találta a tizen- egyes... Tatabányai jelentésünk: Egy pont megszerzésében bízik a Tatabánya korolni azokat a játékelemeket, amelyeket a baranyai csapat elleni mérkőzésen alkalmazni szeretnénk. Azonban ennek ellenére is bízunk a csapatban. Válogatottjaink jól szerepeltek a különböző magyar csapatokban szerdán, itthon maradt játékosaink pedig nagy odaadással és lelkesen készültek. Csatársorunk eredményes- ségében, védelmünk helytállásában annak ellené- re is bizakodom, hogy a pécsi együttes legutóbb oly nagyszerű győzelmet aratott. Mi egy ponttal elégedettek lennénk, s ebben bízom annál is in- kább, mert az év eleji tervben a pécsi találko- zóra ezt az egy pontot irányoztuk elő. A Tatabányaiak vasárnap minden valószínű- ség szerint a következő csapattal lépnek Pécsett pályára: Géléi — Lévai, Kovács I., Juhos — Horváth, Laczkó — Szabó, Bencze, Mészáros. Csernai, Locker. Készenlétben áll még: Rothel- mer, Léber és Sólymos. Alaposan megváltozott a múlt évihez képest s Tatabányai Bányász csapata. Ezt tapasztalhat- Ják majd vasárnap a pécsi nézők is. Törőcsik, Szekeres, Szepesi, Bíró és még egy-két jól is- mert játékos hiányzik majd a bányász-csapatból, 8 helyüket most ״ismeretlen” fiatalok foglalják eL Hári László, az NB I. legfiatalabb edzője nagy-nagy türelemmel (és nem is eredményte- lenül) neveli, csiszolja ezeket a fiatalokat, akik már jónéhány rutinos NB I-es védőt megtán- eoltattak. Amiből az is következik, hogy első- sorban a csatársorban frissítettek a tatabá- nyaiak! — A Szeged elleni mérkőzés után több tata- bányai játékos kapott helyet a különböző váló- gatottakban, s ez bizony hátráltatta a Pécs el- leni előkészületeket — mondta Hári László. — Kétkapus edzőmérkőzéseinken nem tudtuk gyaAtlétáink gyulai kudarca figyelmeztet! tott lehet valaki, a csapatban bérelt helyek vannak, mert hiányzanak a riválisok. Ilyen körülmények között nem kell más, mint egy kis felelőtlenség és 6—8 versenyző meggondolja magát — mint ahogy ez most is történt —, s kényelmesebb hétvégi szórakozást választ ma- gának. A hangsúly a felelőt- lenségen van. Ha az eseteket egyenként vizsgáljuk, akkor az említett felelőtlenség igen szé- les skáláját találjuk. A versenyzők elmarasztalása mellett keresnünk kell a bajok mélyebb gyökereit is. Baranya megye atlétacsapata az elmúlt 5—6 évben fénykorát élte, ki- emelkedő egyéni teljesítmények mellett mint csapat is egyedül- állót produkált: a vidéki baj- nokság pontversenye győztesé- nek kijáró serleget, és a Béke Kupát, többszöri elnyerés ré- vén végleg elnyerte; az NB I- ben mint férfi, mint női csa- patunk, a csapatbajnoki rend- szer bevezetése óta helyt állt. Az MTS megyei Tanácsa mind- ezekhez az anyagi támogatást biztosította, de az erkölcsi tá- mogatásnak hiányát a csapat és annak vezetői érzik, akár sikerrel, akár balsikerrel küz- denek az atléták. A sportág anyagi támogatása, egyedül mit sem ér, ha az nem párosul er- kölest támogatással: elismerés- sei, kritikával, a sportolóknál a tudatos felelősség és lelkiisme- retesség elmélyítésével. Jogosan kell kudarcról be- szélnünk, ha a megyei atléta- válogatott gyulai szereplését kívánjuk értékelni. Néhány sor- nyi írás nem adhat kielégítő választ, vagy magyarázatot, de ha az október közepén sorra- kerüld fontos, NB. I-es csa- patbajnoki találkozóra gondo- lünk, akkor azonnal hozzá kell látni a bajok orvoslásához. Gyulán 22 versenyszámból 12- ben baranyai versenyző végzett az utolsó helyen! Ezzel szem- ben csak 6 versenyszámban győztek versenyzőink (4 férfi, 2 női). A megyék közötti Béke Kupa viadalok több mint egy évtize- des múltra tekintenek vissza és csapatunk minden esetben résztvevője volt a hármas dön- tőnek; a döntőben második helynél rosszabbul még soha- sem végeztünk. A döntő ez évi résztvevői közül Békés me- gye csak közepes erőt képviselt, legyőzésük nem jelenthetett vol- na problémát Baranya részére, ha . .. Igen, az utolsó szócs- kát többször kellene ismételni, ha minden okot felsorakoztat- nánk. Évekkel ezelőtt az jelentett gondot az atlétavezetőknek, hogy kiket hagyjanak ki az utazó keretből, több arra ér- demes versenyző nem kerül- hetett a csapatba, a válogatott- ság valóban rangot jelentett. Ma több versenyszámban egészen gyenge eredménnyel is válogaMAI SPORTMŰSOR szeg. 15.00 Kaposvári Kinizsi—Pé- esi Ércbányász, Kaposvár. 16.00. NB in mérkőzés: Pécsi Kinizsi— Bajai Vasas. Kovácstelepi pálya, 10.30, megyei mérkőzések: keleti csoport: Üjmohács—Pécsi Dinamó, Üjmohács, 15.30. Hidas—Beremend, Hidas, 16.00, Bóly—Véménd Bóly, 16.00, Szederkény—PVSK ri., Sze- derkény 15.30, nyugati esop.: Pécsi Postás—Baksa, Postás-pálya, 9.30, Pécsi Vasas—Sellye ifjúsági sta- dión, 10.30, Pécsszabolcs—Mágocs, Pécsszabolcs, 15.30, Siklós—Vasas n. Bányász. Siklós, 16.00, Sziget- vári ZMSE—Magyarszék, Szigetvár, 16.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések: I Testnevelési Főiskola—Pécsi Bá- nyász, nők, Budapest, 9.30, Test- J nevelési Főiskola—Pécsi Bányász férfiak, Budapest, 10.40, NB n. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Komlói ' Bányász, férfiak. PVSK-pálya, 10.00, Pécsi Vörös Meteor—Minő- ; ségi Cipő, nők, PVSK-pálya, 9.00, , Székesfehérvári Vasas—Pécsi Érc- ׳ bányász, férfiak, Székesfehérvár, 10.00. Asztalitenisz: NB I. mérkőzé- ; sek: BGSC—PEAC, férfiak. Buda- ! pest, 9.00. Ganz-MÁVAG—Pécsi י Ércbányász, férfiak, Budapest, '9.00. NB n. mérkőzés: Pécsi BTC י —Veszprém, nők. BTC-terem 9.30. Kosárlabda: NB n. mérkőzések: י PVSK—MAFC, nők. PVSK-csar- J nők. 9.30, PEAC—Szegedi Postás, > férfiak, Egyetemi Tornacsarnok, 1 szabadtéri pálya, 10.00. Tanárkép- , ző Főiskola—Csepel Autó, férfiak, > Tanárképző Főiskola. 10.00, Ta- } nárképző Főiskola—Bp. Gyógysze> rész, nők, Tanárképző Főiskola, J 11.15, Bp. Csőszerelők—Szigetvári . Spartacus, férfiak, Budapest, 10.00. j Szigetvári V. Meteor—Bp. Pedagó ) gus, nők, Szigetvár. 14.30. Sziget- » vári Vörös Meteor—SZEÁC, nők, [ Szigetvár. 18.00 Pécsi Postás— , Agrárgépész Egyetem, férfiak, > PVSK-csamok, 11.15. összetett honvédelmi verseny: | Megyei döntők, a málomi lőtéren , és annak környékén, 9.00. Röplabda: NB n. mérkőzések: ׳ PEAC—Bp. Postatávíró, nők, j Egyetemi Tornacsarnok szabadtéri ) pálya 10.00. OSC—Pécsi Dózsa, > nők, Budapest, 10.00. Bp. Pénz- ! jegynyomda—Pécsi Dózsa, férfiak, \ Budapest, 11.00, Nagykanizsai Dó- ; zsa—Komlói Dózsa, férfiak, Nagy- » kanizsa, 10.00. Sakk: Megyei csb.. mérkőzések: > Pécsi B'ányász—Komlói Bányász, > Üjmeszes. Bányász szálló. 9.00. Mohácsi TSZTE—Pécsi Ércbányász I II., Mohács, 9.00, Vasas II. Bá> nyász—Pécsi Tervező, Vasas II. \ Bányatelep, 9.00, Siklós—Pécsi ׳־Spartacus, Siklós, 9,00. Labdarúgás: NB I. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Tatabányai Bányász, PVSK-pálya, 16.00, Szegedi EAC— Komlói Bányász, Szeged, 16.00, NB 1. tartalék mérkőzések: Pé- esi Dózsa—Tatabányai Bányász, PVSK-pálya. 14.15, Szegedi EAC— Komlói Bányász, Szeged, 14.15, NB II. mérkőzések: PVSK— Szombathelyi Cipőgyár, PVSK- pálya, 10.00, Zalaegerszegi TE— Máza-Szászvári Bányász, ZalaegerA sportiskola tornaszakosztályában nevelődik az utánpótlás. A Szabadság úti iskola tornatermében Poprócsi Vilmos vezetésével a tanév megindulásával ismét megindult a munka. le. közönséget elhelyezni nem tudunk. Komoly verseny rende- zésére így nem is vállalkozha- tunk. A fővárosban hat verseny- zőre jut, egy edző! Most számold junk? Tehetségek, szakemberek adottak — egy állandóan üze- melő tornász-terem kellene. Hol lehetne például most egy megyei válogatottat foglalkoztatni? POPRÓCSI VILMOS: Megdöb- bentő! A tíz évvel ezelőtti fel- nőtt első osztályú kötelező gya- korlat anyaga, megegyezik az idei ifjúsági másodosztály fel- adataival. Ennek tökéletes elsajá- tításához heti hét edzés sem lenne elegendő. Mi idén már az ötödik évfolyamot iskolázzuk be, ugyanabba a kis Szabadság úti tornaterembe. HOL IS TARTANAK VALÓJÁBAN? Farkas György: A nehézségek közepette is úgy érzem, jól dől- gozunk. Horváth Leona: Megállás nélkü- li, egyenletes fejlődés folyik. Poprócsi Vilmos: Pécs még mindig vidéki ,,fellegvár”. Várkői Ferenc: Lányaink még sokra viszik. Somogyvári Valéria fiúkkal, s arról számolhatok be, hogy az egyéni bajnokságok so- rán, nyolc fiam neve került a serdülő válogatott edzőjének no- teszébe. FARKAS GYÖRGY: A tavalyi országos bajnok csapatunk egy- séges maradt, tavasszal nem vég- zett senki. A felvételt nyert el- sőévesek között több jónevű tor- nászt találhatunk. Már remény- kedtem, talán végre kialakulhat Pécsett egy elsőosztályú férfi csapat. De őket közben behívták katonának. ANYAGI GONDOK, TEREMGONDOK! HORVATH LEONA: Hogyan ké- szülhet egy elsőosztályú csapat, korszerű felszerelés nélkül? Év eleje óta kezünkben a kiutalás, de a korlátunk még mindig nem érkezett meg. ötvennégy ver- senyzőnk indult a tavaszi baj- nokságok során, de csak két edzővel rendelkezik a szakosztály. A torna pedig, egyéni sportág. A terem pontos méretét meg sem mondom. Az egyesületet nem vá- dőljük, ők minden tőlük telhe- tő segítséget megadnak. FARKAS GYÖRGY: Minden baj- nokság zárt ajtók mellett zajlik gativumok is hasznosak volr tak. A következő táborok szer• vezésénél az egyesületekkel, a táborba küldött ifjakkal szemben bizonyos követeimé־ nyékét kell támasztania az Intéző Bizottságoknak. A tábor két vezetőjének, Szuchovszk Bertalan táborve- zetőnek és Miklósy László gazdaságvezetőnek nagy gon- dót, sok munkát adott, hogy a tábor ifi tagjai mindén baj nélkül, épen, egészségesen, jó kondícióban kerüljenek vissza őket féltő szüleikhez, s az új iskolaévet élmények- ben gazdag, frissen, jó erő- ben kezdhessék el. Ez sike- rült. Érdemes volt megrendez- ni a tábort. Cél- és távdobóverseny A Baranya megyei Horgá- szók Intéző Bizottsága megyei ifjúsági egyéni cél- és táv- dobó-versenyt rendezett, mely egyúttal a 10 napos ifi hor- gásztábor záró akkordja is volt. A verseny napján ural- kodó erős szél következtében az eredmények igen gyen- gék. voltak. Részletes eredmé- nyék. Arenburg: 1. Jánosi Pé- tér (PHE) 68 pont, 2. Lakatos László (MHE) 64 pont, 3. Sten- kovics István (PBHE) 52 pont. Skish: 1. Lakatos László (MHE) 42 pont, 2. Jánosi Pé- tér (PHE) 40 pont. 3. Stenko- vics István (PBHE) 36 pont. Távdobás: 1. Lakatos László MHE) 44.5 méter, 2. Dávid Sándor (Komlói HE) 42.5 mé- tér, 3. Telegdl Attila (Pécsi HE) 42 méter. Háromtusa (pontszámok az elért előbbi három szám helyezési számai szerint): 1. Lakatos László (Mohács) 4 pont, 2. Jánosi Péter (Pécsi HE) 12 pont. 3. Stenkovics István (Pécsi Bá- nyász HE) 13 pont. ÓPORJHORGÁSZAT Jól sikerült a mohácsi-szigeti ifjúsági horgásztábor veszélyekkel, azok elkerülésé- nek módjával. Hagy érdeklő- déssel hallgatott előadást tar- tott Bernát Sándor százados a vízirendőrségtől. A tábor ifjú tagjainak mindjárt az el- ső napon számot kellett ad- niok úsznitudásukról. Tudó- másul kellett venniük, hol van a pontosan kijelölt für- dési. ladikozási és kajakozási vízterület, s azt is, hogy még ezen a területen sem lehet önkényesen, felügyelet nélkül tevékenykedniük. Rendszeresen folytak a cél- távdobó sport kiképzései s ezek gyakorlására a szabad- időben is volt mód. A MO- HOSZ lekü'.dte a táborba ifjú Dienes Ferenc világbajnok élversenyzőjét. Bemutatója és a hozzáfűzött magyarázatai igen értékesek voltak, azok- ból sokat tanultak. A tábor megrendezte a peremorsós há- romtusa egyéni versenyét. Külön élményt jelentett a dunaújvárosi kirándulás, ahol szemtanúi lehettek a köny- nyűúszó halfogási világbajnok- ságK igen érdekes és tanulsá- gos versenyének. Voltak negatívumai is a tábornak, de még ezek a neA természetrajongó szemén nézve is nagyon szép helyen ütötte fel sátrait a megye ifjú horgászainak tábora. A árnyas fák közötti mohácsszi- geti ״Porond” 10 napig volt hangos az ifi-horgászok jó- kedvétől. Az eredetileg 40 fiatalra tervezett tábor az in- dulás napjára 32 résztvevőre csökkent. Több aggódó mama nem merte elengedni hor- gász fiát, a Duna mellé. Pedig a tábor vezetősége éppen olyan féltő gonddal őrködött a rájuk bízott ifjúság élete, testi-lelki biztonsága és jóléte felett, mint a leggondosabb szülő. Az életkorral együtt- járó kisebb-nagyobb f egy el- mezetlenség is csak azoknál a fiataloknál jelentkezett, akik azt hitték, hogy a Duna vize a tábor 10 napja alatt minden kötöttség nélkül sza- bad horgászatot, korlátlan fürdési lehetőséget és önfe- ledt ladikozást, kajakozást je- lent számukra. A tábornak messzebb mutató céljai voltak tervszerű napi oktató-nevelő programmal. A tábor lakói megismerked- tek a Duna vízrendészeti sza- bályaival, a folyóvízben rejlő Merre tart a tornasporí Baranyában? A kérdést az újságíró nehezen tudná egymaga eldönteni. Bizo- nyítékokat felvonultató tanúkra van szükség, akik ezúttal a bara- nyai tornasport legnevesebb szak- emberei. Íme a névsor szerinti ״összeállítás”: FARKAS GYÖRGY, a Megyei Torna Szakszövetség elnöke. HORVÁTH LEONA, a PVSK ed- *ője. POPRÓCSI VILMOS, a Pécsi Sportiskola főedzője. VÁRKÖI FERENC, a Pécsi BTC edzője. * A szakosztályok eredménye sze- rinti rangsorát már nehezebb összeállítani, hiszen itt nem ve- zethet bennünket a betűrend. A PVSK három elsőosztályú csapat- tál rendelkezik. Mind felnőtt, mind ifjúsági, mind e serdülők kor- osztályában rendszeresen képvi- selik a vasutas színeket a külön- böző országos bajnokságok dön- tőin. Erdősiné, Tolnai Márta sze- jp&élyében országos és olimpiai válogatott kerettaggal is dicseked- hetnek. Tíz év óta nyerik az or- szágos felnőtt női vidékbajnoksá- Sol. A BTC serdülő csapata szintén az első osztályban szerepel, való- színű idén már a felnőttek kö- zött rajtolnak. Posgay Judit, a magyar utánpótlás válogatott ke- rét tagja. Nagy reményekre jogo- sító tehetség. A Sportiskola ered- ménylistáján elsősorban a fiú tornászokat találhatjuk. A Tanárképző Főiskola torna szakosztálya két felnőtt II. osztá- lyú csapattal rendelkezik, a fiúk már két alkalommal megnyerték az osztály országos bajnokságát. Szólni kell még a szépen fejlődő komlói tornászokról is, és a nem- rég alakult Pécsi Bányász szak- osztályáról, KIMERÍTHETETLEN TALAJ A GYERMEKTORNA VÄRKÖI FERENC: Valamennyi tornászom, a gyermektornából s nőtt ki! Milyen magasra? Ha fej-' lődésükben törés nem áll be, — biztosra ígérhetem — hogy az olimpia után Posgay Juditot és ן Lőrincz Piroskát a magyar váló- gatott keret tagjai között talál- } hatjuk. A haladás egyetlen és < lehető útja a gyermektorna. Szer- < dán tartottuk a beiratkozást, való- ' színű nem is tudunk minden je- < lentkezőt felvenni. Szerencsére j hatalmas az érdeklődés. Persze minden apróságból nem < válik válogatott tornász. Az is ( eredmény, ha ,,csak” egészséges,י fejlett ember formálódik belőlük. * Háromtól hat éves korig készség- ^ fejlesztő képzést adunk, az álta- < lános testerősítés három éve után [ pedig következik a válogatás. Ez- < után irányítjuk a legrátemetteb- ^ beket a torna felé. FARKAS GYÖRGY: A Főiskola 1 helyzetéből adódóan majdnem ki- zárólag felnőtt versenyzőkkel kép- j viselteti magát. Terveztük egy < utánpótlás gárda kialakítását gondolva például a gyakorló is- < kólára. így a fiatal tornászok 1 felnevelésére majdnem tíz év j állna rendelkezésre és ez a közel י egy évtized elegendő idő a nagy | eredményekhez is. Költségvetés ! hiányában, áthúztuk terveinket. HORVATH LEONA: Csak neve- J két tudok sorolni érvként a gyér- < mektorna mellett, akikről már י hallottak, s akik nevét érdemes ] megjegyezni: Balogh Erzsébet, Novák Márta. Hegedűs Agnes, ; Pörös Éva. Kiss Éva. Czibulka Agnes. Még egy ütőkártya — Tolnai testvérek is annakidején { mint gyermektornászok fogtak < a sportág elsajátításához. MIKOR EGYENLÍTŐDHET \ KI A LÁNYOK—FIÜK ARANYA? VARKÖI FERENC: A közeli években nem! POPRÖCSI VILMOS: Szerintem [ a lányok-fiúk aránya — szám- ( szerűség és színvonal tekintetó- ל ben — négy az egyhez. Szinte ( •gyedül foglalkozom a megyében׳* ז 1 w