Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-21 / 223. szám
napló 1967. SZEPTEMBER 21. 3 Az Ajkai AIu- míniumkohó és Timföldgyár bő- vítcsénél elkészült az ország legna- gyobb, 75 méter hosszú timföldkai- cináló kemencéje. A kemence üzemi próbáit megkezd- lék. Az 1200 C fokra hevített nyersanyagból a kemencében páro- logtatják el a nedvességet, majd a tiszta timföldet nyerik. A hazai tervezésű és kivi- telczésű kalcináló kemence 300—350 tonna timföldet szolgáltat naponta az aluminiumko- hónak. Még mindig a mélypont közelében Elhanyagolt az egyéni és háztáji szőlők többsége Kíváncsian várják az új töídtörvényt Mit kapunk a pénzünkért? Gyanakvó vásárlók Export-minőséget a belföldi piacra! — Miről tehet a MEO? A vásárlót nem sűjthat/ák plusz-terhek szemléletnek is a végét jelzi. A kereskedelmi módszerek alapján való gazdálkodás, a monopolhelyzet megszűnése, s ezt követően a fokozódó ver- seny ״becsület”-kérdésből lét- kérdéssé teszi a minőséget. A gyárak kilépnek a név- telenség homályából. A már- ka s a védjegy rangja, nép- szerűsége milliókat jelent, s ez minden bizonnyal arra készteti majd az üzemeket, hogy újraértékeljék a minő- ségellenőrzés rangját és sze- repét. Kétségtelenül felvető- dik majd a minőségellenőrzés és a műszaki fejlesztés viszo- nya. Erre egyetlen példa: a Pécsi Bútorgyár közel egy év- tizede gyártja a népszerű Me- esek garnitúrát. Minőségi pa- nasz alig volt. Legutóbb azon- bán mintha csökkent volna a Mecsek iránti kereslet. A vál- tozás . mögött egy műszaki probléma rejlik, melynek sú- lyos minőségi kihatásai van- nak: a gyár ugyanis még nem tért át a poliészter fényezés- re, mely minden tekintetben jobb, szebb és időtállóbb a réginél. Most már a pana- szók is szaporodnak, mert a vásárlók az új technológiával készült bútorokkal vetik össze sajátjukat. A leggyakoribb panasz: mi fsak exportra tudunk normá- lis árut küldeni... S a leg- gyakrabban elhangzó kérdés: vajon tud-e forradalmat esi- nálni a minőség terén az új gazdaság! mechanizmus? A tényekkel nehéz vitatkoz- ni. Az üzletekben . felkínált áruk jelentős része valóban nem elégíti ki a vásárlók igé- nyeit, s az is tagadhatatlan, hogy aki formára, külcscsinre úgy-ahogy megfelelő árut ta- Iáit, még nem lehet nyugodt. A rejtett hibák igen gyako- riak. A lakosságot közvetle- nül érintő cikkek esetében az ipar minőségi színvonalára és a vásárlók gyanakvására mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy a boltokban az ex- portból visszamaradt holmik a legkeresettebbek. Az ״ügyes” kereskedő már vissza is él ezzel, ha igényes vevő jön, s igényes áru nincs kéznél, ezt súgja: Angliának készült... Hol van a MEO? Egy-egy rosszul sikerült vá- sáriás után — bosszúsan és csalódottan — valamennyien a MEO-t szidjuk. Hol vannak? Mit csinálnak? Miért kapják a pénzt? gasnak tartja a két és fél hektó boron felül fizetett adót, s kevesli az állami fel- vásárlási árakat. Vannak, akik vitatják e tábor igazát, s arra hivatkoznak, hogy a villány-siklósi szőlők állapota, nagyobb része arra mutat, hogy a kistermelők megtalál- ják a számításaikat. Van is ebben valami igazság. Villány környékén. Máshol azonban — közöttük a mecseki bor- vidéken is — mégsem lehet egészen jó az ár- és adóarány hiszen komoly szaktekintélyek állítják, bizonyítják, hogy a jelenlegi adó- és árarányok mellett a bortermelés nem, vagy csak azoknak kifizetődő, akik maguk művelik meg a — nem túl nagy — szőlőpai4- cellát és nem számítják a költségekbe az élő munkát. Meggondolandó az is, hogy eleget fizet-e állami felvá- sáriásunk a minőségi borért. Még a Siklós környéki Kor- dé Mihály is csak 14 forintot kap a minőségi borért, pedig az ő borai már egy sor arany- érmet nyertek a különböző borversenyeken. Mások még kevesebbet kapnak. Nyilván — különösen az elhanyagolt mecseki szőlőkben — csak akkor fog fellendülni a mi- nőségi bortermelés, ha töb- bet fizetnek a márkás áruért. Elgondolkoztató tények Közismert, hogy ősszel — talán már hetek múlva — megjelenik a kistermelők ál- tál is nagyon várt földtörvény. Az sem titok, hogy a kar- mány országszerte, közöttük Baranyában is részletesen és alaposan felmérette a szőlők állapotát, szőlőkultúránk je- lenlegi helyzetét. Kormányunk tehát jól tá- jékozott, s ha eljön annak az ideje, ha a népgazdaság te- herbíró képessége megengédi, nyilván, nem fog késlekedni a megfelelő intézkedésekkel. Nagyon jó ez, hiba volna vi- szont mindent a kormánytól várni. Van, amit nekünk kell megtenni. Elgondolkoztató például, hogy először a huszas, aztán a harmincas évek közepén, később pedig 1959-ben ren- deletet hoztak a direkttermő szőlők kivágásáról, ennek el- lenére, s e csekély értékű, s nem egy esetben az egész- ségre is káros bort adó szőlők területe nem csökkent sem- mit sem. Még elgondolkoz- tatóbb, hogy legértékesebb borvidékünkön, a Villány— siklósin is van még direkt- termő szőlő, s a községi ta- nácsok egyetlenegy szaálysér- tési eljárást sem indítottak a rendelet megszegői ellen, s a járási tanács egyetlen községi tanácsot sem vont emiatt fele- lősségre ebben az évben. Pe- dig ez az ügy a községek és járások hatásköre volt és marad, s aligha oldhatjuk meg ezt a közel fél évszázadé vajúdó problémát, ha a jö- vőben is ilyen erélytelenek lesznek. Magyar László lemző, hogy ezen egyötöd 70 —80 százaléka is a Villány— Siklósi Állami Gazdaság, il- letve az azon a vidéken gaz- dálkodó tsz-ek kezében van. Különösen a mecseki bor- vidék szőlőinek állapota érint bennünket érzékenyen (több mint 34 százalékuk gyenge vagy pusztuló, 70 és fél szá- zalékuk idősebb 25 évnél), hi- szén ez is történelmi borvi- dék s a pécsi cirfandli már- ka a hazai piacon. Még sze- rencsénk, hogy a legértéke- sebb Villány—siklósi szőlők állapota — beleértve a kis- üzemi parcellákat is — nagy- jából elfogadható. Ha viszont a nem történelmi borvidék- hez és nem is jó bortermő helyhez tartozó egykori pécs- váradi, illetve sellyei járás területére tekintünk, minden okunk megvan az elégedetlen- ségre, hiszen e szőlők több- sége nemcsak elöregedett és gyenge, hanem — mintegy fele részben — direkttermő. Sokan vizsgál gatták már az elmúlt években, hogy miért hanyatlik a kisüzemi terme- lés s valamennyien egyet ér- tettek abban, hogy az egyik legfőbb ok a meggyorsult ur- banizáció. A falusi ifjúság vá- rosba özönlése, a tsz-tagság elöregedése nem tett jót a szőlőknek. Az idős ember ugyanis nem szívesen fog be- le egy olyan költséges és munkaigényes vállakózásba, mint a szőlőtelepítés, s ha mégis rászánja magát, több- nyíre direkttermő mellett dönt, mert az nem olyan kényes és — ami nem utolsó szempont — kevésbé munka- igényes. Árak, adók és távlatok Mindenért persze még az urbanizáció sem okolható, hi- szén világjelenség a városia- sodás, mégsem romlanak min- denütt a szőlők. Vannak te- hát még más okok is, kö- zöttük a sokat hangoztatott termelési biztonság problémá- ja. Még a múlt évben elterjedt a híre, hogy rendezni fogják a zártkertek helyzetét Magyar országon. Bár a megye első zártkerti rendezése rendben, mondhatnánk a többség meg- elégedésére zajlott le Diósvisz lón, sok a kósza rémhír és a bizonytalanság a kisüzemi tér melőknél. Valami mumust lát- nak a rendezésben, holott a többség szőlőterületének nagy- sága még az 500 négyszög- ölet sem éri el. (Majdnem 45 ezer termelő között ősz- lik meg a 14 és fél ezer hold, s e 45 ezer termelőben ben- ne van a 64 szőlőtermelő tsz és 9 állami gazdaság is.) A kistermelők többsége ma még nem akarja elhinni, hogy az elkövetkező években lebanyo- lódó zártkerti rendezés nem- hogy felajzott kedélyeket, ha- nem nyugalmat fog eredmé- nyezni, akárcsak Diósviszlón. Sok megjegyzés hangzik el az árakkal, adókkal és a ma- gas napszámbérekkel kap- csolatbaa is. A többség maA múlt század nyolcvanas éveiben még szőlőfürt volt Baranya címerében. Ma már a megyék nem használnak címert, s talán szerencsénkre, hiszen aligha dicsekedhet- nénk a szőlőtermesztésünk- kel. Szőlőterületünk fele ki- pusztult (a múlt század nyolc- vanas éveiben még 40 ezer hold volt, ma viszont a 20 ezret sem éri el), a borter- melő megyék rangsorában, az előkelőnek mondható 5. hely- ről visszacsúsztunk a 8—10. helyre, s egy vonalba kerül- tünk Veszprém, illetve Sza- balcs-Szatmár megyékkel. Az urbanizáció és a többiek Némi vigaszul szolgál, hogy 1959-ben még rosszabb volt a helyzet, s a tervszerű, nagy- üzemi telepítések révén leg- alább túljutottunk a mély- ponton. De még mindig a közelében járunk, hiszen mi- közben a nagyüzem telepít, a megye szőlőterületének há- romnegyedét kitevő egyéni és háztáji szőlők állapota to- vább romlik. A megyei sta- tisztika tehát alig javul vala- micskét. A megye 14 és fél ezer holdnyi termő szőlejé- nek egynegyede még most is rossz vagy pusztuló állapot- bán van, a fele közepes, s csupán az egyötöde mondha- tó jó minőségűnek. Igen jelcipőfelsőrészt szállítanak. A készáru mintegy 65 szá- zalékát a világ minden tá- jára exportálják, legjelen- tősebb részét a Szovejt- unióba, Lengyelországba, és Ghanaba, de nagyobb té- telt készülnek Ausztriába is szállítani. Képünk az új aljazó futószalagot ábrá- zolja. többsége .azonban csak az üzemeltetésre, illetve tisztán- tartásra terjed ki. Ki kapott már például olyan tanácsot, hogy ezt és ezt a bútortípust nedves szobába ne tegye be, mert megvetemednek a beépí- tett műanyaglapok? Kinek mondták már, hogy ez és ez a festékanyag nem bírja a hőt, ezért túlszáraz, távfűté- ses lakásában ne használja? A minőség mindenki ügye Egy MEO-s ismerősöm mondta: akármilyen nehéz el- hinni, nekem a munkaügyi osztályvezető a legfőbb vita- partnerem, ő készíti ugyanis a szabadságolási terveket. A precíz munkát igénylő helye- ken nem elég a létszámot nézni. Neki elég, ha senki sem hiányzik a szalag mellől, nekem pedig fontos, hogy a megfelelő helyeken megfelelő emberek álljanak... Ehhez hasonló gond a fiuk- tuáció. Ahol nagy a ״mozgás”, ott nemcsak a munkakörül- ményekkel, a fizetéssel és a bánásmóddal van baj —, de jogos a gyanakvás a termé- kék minőségével kapcsolatban is, s könnyen lehet, hogy a jövőben a forgalmazó válla- latok már ezt is megnézik mielőtt szerződést kötnének valakivel. Iparunkat ma a külföldi piacon a nagy sikerek és ér- zékeny kudarcok — belföldön pedig gyakran a vásárlók gya- nakvása jellemzi. Most, az új gazdasági mechanizmus elő- készítésének időszakában, na- gyón sok szó esik a vásárlók bizalmának megnyeréséről, de ez az esetek többségében még mindig csak a külföldi vásár- lót jelenti. Az emberek száz- ezrei semilyen árat sem saj- nálnak egy-egy kiváló minő- ségű külföldi árucikkért, s ez csak részben magyarázható a hagyományos magyár külföld- majmolásal. Arról van szó, hogy mindenki tudni akarja, mit kap a pénzéért, s ezt a gyárakban is látni kell, mert az elkövetkezendő években elérhetnek ugyan látványos export-sikereket. — de meg- élniük mégiscsak idehaza kell. Békés Sándor napi 600 pár többletcipőt jelent. Az aljazó futószala- got felsőrész ellátására korszerűsítették és nagyobb kapacitásúra növelték a tű- ződei szalag termelését is. A gyár idén, a második félévben 52 fazonban 417 ezer pár kész női cipőt gyárt. Ezenkívül a buda- pesti gyárnak 123 ezer pár A felelősség határa A minőségellenőrök gyakori kérdése: meddig terjed fele- lősségük határa? A szalag vé- géig? A gyárkapuig? Az üz- létig, vagy netán a vásárló lakásáig? A fogyasztót az ilyen viták nem érdeklik, a felvetés azon- bán jogos. Mit tehet például egy kis vidéki üzem MEO-sa, ha az általa kifogástalannak talált termék összetörve ér- kezik meg Budapestre? Vagy mit csináljon akkor, ha a szakszerűtlen tárolás okozza a bajt? A kérdésekre nehéz a vá- lasz, félre tenni azonban nem szabad őket. Vita lehet a ke- reskedelem, a szállító vállala- tok és a gyártó cégek között a felelősség és a kockázat megosztásáról — egy azonban biztos: a fogyasztót nem súlythatják plusz terhek. Egy másik, Magyarországon nagyon elhanyagolt terület a tanácsadás. Vannak ugyan használati utasítások, ezek A Minőségi Cipőgyár szi- getvári gyáregységében au- gusztus közepén új aljazó futószalagot állítottak mim- kába. így azonkívül, hogy korszerűsítették a termelést, a felszabaduló létszámmal lehetővé vált egy újabb, kötetlen ütemű aljazó futó- szalag üzembehelyezése, ami Minőségellenőrzési rendsze- reink, szervezeteink formáli- san többé-kevésbé megegyez- nek bármely ország hasonló célú szerveivel. A hatósági jelleggel működő intézmények tartalmi tekintetben is korsze- rűek, igényesek. A gondot az üzemi, vállalati minőségellen- őrzés okozza, de csak a leg- ritkább esetben azért, mert az ott dolgozó emberek hanyagok vagy nem értik szakmájukat. Ennek bizonyítására vegyük sorba a hibákat okozóik sze- rint sorszámozva. 1. Konstrukciós, technológia jellegű hiányosságok. 2. A nem megfelelő anya- gok okozta hibák. 3. Kivitelezés-technikai hiá- nyosságokból, korszerűtlenség- bői fakadó hibák. 4. Hanyagságból bekövetke- ző hibák. 5. A MEO elégtelensége kö- vetkeztében fel nem fedett hiányosságok. A sorrendet panaszos vá- sárlók megkérdezése alapján állítottuk össze tapasztalati adatok alapján, s ha tudomá- nyos igényeket nem is elégít ki, azt világosan bizonyítja, hogy az esetek többségében nem a késztermék — többnyi- re csak ránézései vagy be- és kikapcsolásos alapon való — minőségellenőrzésében van a hiba. Néhány rádió- és tv-típus számos boldogtalan tulajdono- sa igazolhatja, hogy a minő- ségellenőrzést nem a szalag végén, hanem a tervező asz- tálnál kellene elkezdeni. To- vábbi gond a felhasznált anyagok minősége. Mert, ha jó a dokumentáció és pontos a megmunkálás, még mindig nem biztos, hogy kifogástalan lesz az áru is. S erről me- gint nem a MEO-s tehet. Nemcsak becsület dolga A gyárakban folyó minőség- javító propaganda jelmonda- ta és alapja hosszú éveken át ez volt: te is vásárló vagy! Mikor ez kevésnek bizonyult, a különböző minőségjavító- premizálási rendszereket is segítségül hívták, bár az üze- mek jelentős részében a kifo- gástalan minőség mind a mai napig csak a ״becsület” dolga maradt. Az új gazdasági me- chanizmus azonban ennek a — Filmvetítés lesz a Szov- jet Tudomány és Technika Hónapja alkalmából a MTESZ rendezésében ma délután 5 órakor a Technika Házában. Műsorra tűzik ״Az űrhajós naplója”, ״Laboratórium az óceánban” és a ״Szovjet por- celán” című kisfilmeket. JÉ * J. Új szalag a Szigetvári Cipőgyárban
