Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-21 / 223. szám

1967, SZEPTEMBER 21, napló 4 HÍREK SZEPTEMBER Máté napja. 21 A Nap kél 5.29, nyugszik 17.45 órakor. A Hold kél 18.46, CSÜTÖRTÖK nyugszik 8.06 órakor. TJ arminc éve, 1937. szeptember 21-én halt meg Munkácsi Bernát nyelvész és nép- rajzi kutató. Fiatal tanárként a moldvai csángó falvak népének nyelvjárását és szó- kásáit tanulmányozta, majd több fáradságos utazást tett Oroszországban a rokonnépek nyelvének, népköltészetének tanulmányozá- sára. Az első világháború idején a votjék és osszét származású hadifoglyok között gyűj- tött értékes nyelvi és néprajzi anyagot, ö fejtette meg Reguly Antal hagyatékában ma- radt vogul szövegeket. Főként a magyar nyelv eredetének, ősi elemeinek, legrégibb jövevény- és kölcsönsza- vainak, a magyar nép őstörténetének kutatása foglalkoztatta és a magyarság ősi kultúrájának sok kérdésére derített fényt. Szerkesztette az Ethnographia című folyóiratot, egyik meg- indítója volt a Keleti Szemlé-nek. Megszervezte a Közép- és Kelet-ázsiai Társaság Magyar Bizottságát és tizenhét éven át volt a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, önálló munkáinak száma megközelíti a félszázat. — S. M. Szerdinov, a Szov­jetunió Közlekedési Miniszté- riumának iparigazgatója pén- teken délelőtt érkezik Pécsre. Délután 15 órakor előadást tart a Technika Házában Szovjetunió közlekedésének fejlődéséről. illetve távlati terveiről. — Képviselői fogadóóra. Né­meth István országgyűlési kép- viselő ma 18 órától 20 óráig Kökényben fogadóórát tart. A fogadóóra után a képviselő részt vesz a község! tanács- ülésen. — Lugossy Jenő művelődés­ügyi miniszterhelyettes szer- dán a minisztériumban fogad- ta a nyáron Varsóban lebo- nyolított első nemzetközi fizi- ka és a Cetinjében rendezett IX. Matematika Diákolimpia magyar résztvevőit, a fizika- verseny mezőnyének győztes csapatát: Szalay Sándort, Mi- hály Lászlót és Marosy Fe- rencet, továbbá a díjnyertes ifjú matematikusokat, Elekes Györgyöt, Surányi Lászlót, Babai Lászlót, Hoffmann Györgyöt, Csirmaz Lászlót, Szűcs Andrást, Pintz Jánost és Laborczi Zoltánt. A mi- niszterhelyettes köszönetét és elismerését fejezte ki a neves vetélkedők résztvevőinek, s előkészítőinek, majd tárgyju- talmakat nyújtott át. Jutalmat kaptak a két csapat vezetői is. — N6i és férfi szivacskabát, pulóver és kardigán nagy válasz- tékban a Leértékelt Aruk Sallai u. boltjában. (x) — Lapunk tegnapi számá­bán testvérvárosok kongresz- szusa Párizsban címmel inter- jú jelent meg, amelynek egyik bekezdése technikai hiba mi- att értelemzavaró. A helyes szöveg így hangzik: ״A ma- gyár delegáció nemcsak a kongresszuson vett részt. Több helyen jártak.’­— A KISZ Pécsett a Tanár- képző Főiskola dísztermében rendezi meg október 6—7-én az egyetemi és főiskolai hall- gatók II. országos konferen- ciáját. — A fővárosi Szántó Ko- vács János utcai rendelőinté- zet alkoholelvonó osztályának statisztikája szerint a kény- szerelvonó kúrára kötelezettek 40 százalékánál bizonyult eredményesnek a kezelés. A tapasztalatok szerint a pácien- sek a hatósági kényszer ellen általában nem emeltek kifo- gást. — Losonczi Pál, a Magyar I Népköztársaság Elnöki Taná- csának elnöke kedden kétna- pos látogatásra Békés megyé- be érkezett. Délután a Vihar- sarok egyik legfiatalabb üze- mébe a Békéscsabai Konzerv- gyárba látogatott az Elnöki Tanács elnöke. — Kiállítás nyílt 19-én az SZMT Központi Könyvtára Hírlapolvasójában ״Hősi múl- tak a históriás énekekben” címmel. A kiállítás 12 nagy táblán és 6 tárlón mutatja be többszáz év előtti múltunk nagyjait, jeles eseményeit. 20־ án Zágon Gyula szigetvári festőművész képkiállítása nyílt meg ugyancsak a hírlap- olvasóban. — A Balázs Béla filmklub előadásaira bérletek még kor- látozott számban a Petőfi filmszínházban, illetve a Mo- ziüzemi Vállalat propaganda osztályán kaphatók. — A színes dunaszekcsői népviseleti ruhákból, kasmir mellényekből, szoknyákból, bokros ingből és hímzett kö- tényből összesen 11 teljes gar- nitúrát vásárolt a Dunaszek- csői Értékesítő Szövetkezet. A szekcsői és dunafalvi öregek- tői szerzett eredeti ruhákban lép fel a különféle rendezvé- nyékén a szövetkezet tánc- együttese. — Halálos közlekedési bal- eset. Schváb István 17 éves hirdi lakos kedden este a hir- di bekötőút és a 6-os út ke- reszteződésében Berva segéd- motorkerékpárjával felbukott és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az eddig! megálla- pítások szerint a balesetet műszaki hiba okozta. — Női kötény 28.90 és 29.40 fo­rintért, esőkabát 66 forintért vá- sárolható a Leértékelt Aruk Sál- lai u. boltjában. (x) — Felrobbant a palack. Pé­esett kedden este Kertváros- bán a Tolsztoj u. 31. számú házban a palackból kiömlött propán-bután gáz felrobbant. A robbanás következtében Denke Lászlóné és Juhász Imréné súlyos, Denke László könnyű égési sebeket szenve- dett. A robbanás okának ki- vizsgálása folyamatban van. — Áramszünet lesz szeptember 30-ig fél 8—17 óráig, szombaton 13 óráig a Keller János u. és kör- nyékén. (x) elhunyt. Temetése szeptember 23-án, szombaton 12 órakor lesz a központi temető dísztér- méből. Gyászoló férje és Spán család. Köszönet Hálás szívvel mondunk kö- szönetet mindazoknak, akik férjem, DR. HORVAT ISTVÁN temetésén megjelentek és őt utolsó útjára elkísérték. Kü- lönösen köszönöm régi műn- katársainak, a múzeum dől- gozóinak részvételét, a virá- gokat és koszorúkat. Horvát Istvánné. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves roko- noknak, jóbarátoknak, szom- szádoknak, akik IDŐS DOU- BEK JÓZSEF temetésén ko- szorúk és virágok küldésével, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá- szoló család. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető jó férjem, édes־ apánk,apósunk, nagyapánk és kedves rokonunk, MOZSGAI JÁNOS nyug. ig. tanító, éle- tének 64. évében szeptember 18־án váratlanul elhunyt. Drá- ga halottunkat szeptember 22־én, pénteken délután 2 óra- kor kísérjük utolsó útjára a pécsi központi temető kápol- nájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen édesjó anyám és nagyanya, ÖZV. KREMPER PALNÉ 84 éves ko- rában sok-sok szenvedés után átadta lelkét Teremtőjének. Temetése szeptember 22־én, pénteken 1 órakor lesz a köz- ponti temetőben. Gyászoló fia. Szeretett feleségem, mami- kánk, KRAMMER ISTVANNE Spanics Anna, életének 70. évében hosszú szenvedés után Eszperantó kemping Abaligeten Találkozó, műsor és kiállítás az abaligeti eszperantó napon 50 kiemelkedő szovjet filmjei A Nagy Októberi Szociális- ta Forradalom 50. évforduló- jára készül a Baranya me- gyei Moziüzemi Vállalat is. A november 7. körüli napok- bán az egész megye területén szovjet filmeket játszanak majd a mozik. 17 normál és 21 keskenyfilmes mozi játssza az 50 év kiemelkedő szovjet filmjei című műsorát. Kiemelkedő pontja lesz a programnak az október 5-én bemutatandó Háború és béke, amelyet először a Petőfi film- színházban láthat a közönség. November 7-i premierrel a nézők elé kerül az Auróra cirkáló című színes, széles- vásznú film. A Kossuth Art Kino május óta minden hétfőn este játsz- sza az 50 év legjobb szovjet filmjeit. A sorozat természe- tesen az évfordulóig folyta- tódik. Az 50 éves jubileumra egy 48 oldalas reprezentatív ki- adványt is megjelentet a Mo- ziüzemi Vállalat. Október 5- tői pedig a Petőfi moziban látható majd a közel félszáz tablóból álló kiállítás, amely szintén az 50 esztendő kiemel- kedő szovjet filmalkotásait szemlélteti. Pécsi fúvószenekarok partnerokkal folytatott eszpe- rántó nyelvű levelekből és a lengyel eszperantistáktól ka- pott ajándékokból. A találkozón felszólalt eszperantisták és nem-eszpe- rantisták egyaránt meggyőző- déssel méltatták a nemzetközi nyelv fontosságát, hasznossá- gát, s azt a nagy előrehala- dást, amelyet Baranya megye e téren elért. Dr. Gádoros Miklós, a Megyei Eszperantó Bizottság tagja ez alkalommal jelentette be, hogy a jövő év- tői kezdődően minden nyáron Nemzetközi Eszperantó Kém- pinget szerveznek Abaligeten. Ehhez kapcsolódva a Magyar Eszperantó Szövetség Tenné- szetbarát Szakosztályának je- lenlevő titkára, Cserhalmi Rózsa, közölte: gondoskodnak arról, hogy az eszperantó vi- lágsajtó foglalkozzék az aba- ligeti nyári találkozókkal. A Nemzetközi Eszperantó Kemping ״személyzete” — vezetők, tolmácsok stb. — az abaligeti eszperantisták közül kerül majd ki. Ezért nyelv- tanfolyam indul a községben, amelyre már eddig ötven fel- nőtt jelentkezett, míg az is- kólában kezdő és haladó ta- nulók nyelvoktatása folyik. Az eszperantó jubileuma — a nemzetközi nyelv megszü- letésének 80. évfordulója — alkalmából vasárnap Abalige- ten eszperantó napot rendez- tek. A Megyei Eszperantó Bizottság és a pécsi csoportok tagjain kívül több hivatalos szerv — a Megyei Tanács, a KISZ — képviselői is részt vettek a találkozón. A köz- ségi művelődési házban me- leg szeretettel fogadták a ven dégeket azok az abaligeti fel- nőttek és gyerekek, akik éppen egy éve csatlakoztak az eszperantisták táborához. Abaligeten élénk eszperan- tista élet bontakozott ki az elmúlt év során Tóka Jó- zsef igazgatóhelyettes és fele- sége eredményesen tanította és tanítja a felnőtteket, gyér- mekeket a nemzetközi nyelv- re. Jellemző erre, hogy az abaligeti eszperantista gyere- kék a nyár folyamán már jártak is külföldön: Lengyel- országban, ahol találkoztak az ottani eszperantista pajtások- kai. Vasárnap a művelődési házban műsort adtak elő: eszperantó nyelvű élménybe- számolót lengyelországi uta- zásukról, valamint verseket és dalokat. Kiállítást is ren- deztek ott a külföldi levelező­M\ míísuoz SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szünnap. Tájszínház: Lili bárónő (este fél 8 órakor). Mohácson. MOZI Park: Bosszúállók (szv., szí., 4, 6, 8). Petőfi: Egy szerelem három éj- szakája (szv., szi.. 4, 6, 8). Kossuth: Egy szerelem három éjszakája (szv., szi., 10). A nap nélküli világ (szi.. fél 3, fél 5). Egy szerelem három éjszakája (szv., szi., fél 7, fél 9). Híradó Mozi: Magyar híradó. Gusztáv és a hálátlan varjú. Föl- dön, égen, tengeren. Biliárd. Az ember komédiája. A gólya és a béka. (Előadások 12 órától 2 óráig folytatólagosan). Mecsekalja: A múmia közbeszól (szv., 7). Vasas Puskin K. O.: A kutyás hölgy (6). Vasas: Fanto- más visszatér (szv., szi., 6). Har- kány: Hova tűnt el Éva? (7). Mágocs: A béke első napja (8). Mohács: Kánkán I—II. (szv., szi., 5, 8, dupla hely árral). Sásd: Dá- kok (szv., szi., fél 8). Siklós: A hetedik kontinens (szv., szi., 8). Szentlőrinc: Vízkereszt, vagy amit akartok (8). Szigetvár: Ezek a fiatalok (szv., 8). PÉCSI rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor: Zenélő levelezőlap. 17.55: Az Októberi Szocialista Fór- radalom évfordulójára. — A TIT terveiről. 18.05: A hangversenyévadban halljuk. 18.20: A Földrajzi Társaság elő- adása. Dr. Lovász György: Földrajzkutatási munkálatok a mezőgazdasági termelés szolgá- latéban. 18.30: Szórakoztató zene. 18.45: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: A jubileum tiszteletére. Hírek. ' Lapszemle. Hallgatóink hanglemezeiről. Szocialista országokból. 19.30: Német nyelvű műsor: Aktuális tárnákról. Kívánsághangverseny. 20.00: Műsorzárás. napja Vasárnap, szeptember 24-én délelőtt 10 órai kezdettel a Sétatéren rendezik meg má- sodízben a Pécsi Fúvószene- karok Napját. Tavaly került sor először ilyen rendezvény- re a Városi Tanács művelő- désügyi osztályának szervező- sében. Az idei fúvószenekari hang- versenyen fellép a Mecseki Szénbányászati Tröszt egyesi- tett fúvószenekara Gorrieri Ferenc, a Mecseki Ércbányá- szati Vállalat fúvószenekara Tölgyessy Tibor, a Fécs-Bajai Helyőrség fúvószenekara Ha- lász János és a MÁV fúvós- zenekara Kereszrtvölgyi Ádám vezetésével. Kulturkörúton Baranyában és $omo»yban Kátoly délszláv kultúrcso- portjának közreműködésével kultúrkörutat szervezett a Ma- gyarországi Délszlávok De- mokratikus Szövetsége a Mű- velődésügyi Minisztérium nem zetiségi osztályával egyetér- tésben Baranya és Somogy megye délszlávlakta községei- ben. A kátolyiak műsorán délszláv és magyar népdalok, népi táncok, magyar és szerb- horvát nyelvű jelenetek sze- repelnek. A kulturális műso- rókát politikai népgyűlések- kel kötik össze. A kátolyi kultúrcsoport ma este fél 8 órakor Versenden, holnap es- te ugyancsak fél 8 órakor Sze- melyben, ezt követően pedig Somogy megyében lép fel. Űjabb vállalatokra terjesztik ki az önálló export• és importjogot port Vállalat és a Hungaro- coop SZŐ VOSZ Árucserefor- galmi Iroda külkereskedelmi jogköre is. A Bábolnai Állami Gazda- ság január 1-től önállóan ex- portálhat és importálhat te- nyész- és sportlovakat, napos- baromfit és tenyésztojást. A Kertészeti Kutató Intézet, to- vábbá néhány mezőgazdasági termelőszövetkezet (a buda- pesti Sasad és a Rozmaring, a szentesi Uj Barázda és a szegedi Haladás) virágok és dísznövények exportjára és importjára kap jogot. A Gazdasági Bizottság most megjelent határozata alapján 1968. január 1-től újabb vál- lalatok és termelőszövetkeze- tek kapják meg az önálló export- és importjogot. A Csepel Vas- és Fémmű- vek — fővállalkozó irodája útján — önállóan értékesíthet majd acélpalack-gyárakat. A Pamutnyomóipari Válla- lat abban az esetben értéke- sítheti szabadon termékeit, ha a Hungarotex munkájával nincs megelégedve. Bővül a Hungarofruct Zöld- ség-gyümölcs Szövetkezeti Ex­Megoldódott a görgős ekék sorozatgyártása A gyors eredmény érdeké- ben a terelőlemezek szerszá- mozását a mosonmagyaróvári gyár készítette el, s készen küldte el Salgótarjánba, ahol nyomban meg is kezdődött az első 90 ekéhez szükséges alkatrészek gyártása. A gör- gős ekék terelőlemezeinek és szántó vasainak első soroza- tát még a héten elszállítják Mosonmagyaróvárra. A moson magyaróvári gyár már az ősz folyamán a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezésére akarja bocsátani az első gör- gős ekéket. Dolgozókat felvesznek Fiatal férfi segédmunkásokat felvesz a Pécsi Bőrgyár Rostmű üzeme. Gépkezelők előnyben. Je- lentkezés a munkaügyi osztályon. 92277 * Azonnali felvételre keresünk kő- műves szakmunkásokat budapesti munkahelyünkre. Különélés! pót- lékot, napi egyszeri melegételt, munkásszállást biztosítunk. Je- lentkezés: ÉM Villanyszerelőipari Vállalat, Budapest, VII., Síp u. 23. B. ép. m. em. 12. 2514 k Kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat keresünk. Álla- mi Pincegazdaság, Batthyány u. 2. Sólyom elvtársnál. Továbbá pincemunkásokat felveszünk, Irá- nyi Dániel tér 6. Halmos pince- vezetőnél. 681 k A Pécsváradí Gépjavító Állomás felvesz gyakorlott SZ—100-a3 ve- zetoket állandó munkára. 680 Közgazdasági technikumot vég- zett fiatal nőt anyagkönyvelőnek felveszünk. Bőripari Vállalat 7. sz. nyersbőrkirendeltsége. Pécs, Siklósi út 58. 92462 k ÉVM Építőipari Szállítási Válla- lat pécsi üzemegysége felvesz vizsgázott dömper rakodó keze- löket azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 50. 92460 k Pécsi Fémipari Vállalat eszter- gályos, lakatos, szerszámlakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. 92228 k B. m. Tanács Kórháza azonnali hatállyal alkalmaz ápolónőket. Bérezés E. 210 kulcsszámnak meg- felelően. Jelentkezés az intézet vezető nővérénél. Rákóczi út 2. 92524 Illetékes szervek döntésére a Mosonmagyaróvári Mező- gazdasági Gépgyár a salgó- tarjáni acélárugyárral együtt- működve hozzákezdett az első kísérleti sorozat gyártásához. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Nagyobb közlekedési lé- tesítmények. 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.). Nyelvtant tanulunk. 10.15: Műsorismertetés. 10.16: A születő folyó. A Televí- zió fiportfilmje (ism.). 10.40: A három halász. — Kanadai kisfilm. 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). — Az anyagmegmaradás törvénye. 11.20: Én. a mama, meg te. Ma- gyárul beszélő olasz film (ism.). ?14 éven felülieknek! 14.30: Környezetismeret (ism.). 15.25: Magyar nyelvtan (ism.). 16.05: Kémia (ism.). 17.53: Hírek. 18.00: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Gyár a szigeten. 18.55: A világ térképe előtt. 19.10: Telesport. 19.30: Esti mese. 19.40: Cirkuszkocsival a nagyvi- lágban. 20.00: Tv־híradó. 20.20: ,,A játszótársunk, mondd, akarsz-e lenni?” 20.30: A Tv Irodalmi Klubja. 22.00: Tv־híradó — 2. kiadás. 22.20: Pedagógusok fóruma. — Lengyelország és a Német De- mokratikus Köztársaság. Előze- tes bemutató és módszertani tanácsok a 6. osztályos földrajz- adáshoz. Belgrád: 9.40: Iskola־tv. 14.50: Iskola-tv. 17.05: Hírek. 17.10: Gyermekműsor. 17.25: A világ képekben. 18.00: Tv- újdonságok. 18.15: Kaleidoszkóp. 18.35: A stúdió vendége. 19.00: Pe- reskedők. 19.54: Jó éjszakát, gye- rekek! 20.00: Tv־híradó. 20.30: Ak- tuáüs beszélgetések. 21.15: Mene- külés. Tv-játék-sorozat. 22.00: Ju- goszlávia—Szovjetunió vízilabda- mérkőzés. Közvetítés Dubrovnik- ból. 22.50: Tv־híradó. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok! Kormányintézkedés lehetővé teszi, hogy a mezőgazda- sági nagyüzemek kisegítő tevékenységként kő, kavics, homok, agyag stb. kitermelésével foglalkozzanak. Az ilyen irányú tevékenységét a bányatörvény bizo- nyos feltételekhez köti. Ezeknek az előfeltételeknek a megteremtése kutató, tervező munkát igényel. Ilyen feladatok elvégzésére irányuló meghívásokat az FTI1968 ra el tud vállalni. Cím: ÉM Földmérő és Tál aj* vizsgáló Vállalat Budapest, Vili. Reviczky u. 4. /

Next

/
Thumbnails
Contents